Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)
1965-10-24 / 295. szám, vasárnap
\ India tiltakozik o pakisztáni támadások ellen Fiatal angol szakemberek 10-tagú csoportja érkezik a napokban Prágába, hogy megtanítsák a csehszlovák dolgozókat az Electric Leo-Marconi Ltd. cég gyártotta elektronikus számítógéprendszer kezelésére. Képünkön a csoport 7 tagja. Befejeződött a Varsói Szerződés országainak közös hadgyakorlata Kormányválság Ausztriában A Varsói Szerződésben részt vevő országok egyesített fegyveres erői vezérkarának tervei értelmében október 16-a és október 22-e között a Német Demokratikus Köztársaság területén hadgyakorlatokat tartottak az NDK nemzeti néphadsereg, a lengyel hadsereg, a csehszlovák néphadsereg és a szovjet hadsereg részvételével. A hadgyakorlatokat Kosevoj hadseregtábornok, a Németországban állomásozó szovjet hadseregcsoport főparancsnoka irányította. A hadgyakorlatok új erővel demonstrálták a Varsói Szerződésben részt vevő országok hadseregeinek egységét és fegyverbarátságát. Ott volt a hadgyakorlatokon Dobri Dzsurov hadseregtábornok, bolgár nemzetvédelmi miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, magyar honvédelmi miniszter, Karl-Heinz HoffSanto Domingóban Santo Domingo (ČTK) — Dominika fővárosában a hadsereg, a rendőrség, a lakosság és a volt felkelők képviselőiből álló vegyesbizottságok pénteken megkezdték Santo Domingo lakosságának lefegyverzését. A városnak a felkelőkhöz csatlakozó lakossága a felkelés első naamann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere, Marian Spychalski marsall, lengyel nemzetvédelmi miniszter, Leontin Salajan hadseregtábornok, a román fegyveres erők minisztere, Bohumír Lomský hadseregtábornok, csehszlovák honvédelmi miniszter, Andrej Grecsko marsall, a Varsói Szerződésben részt vevő országok egyesített fegyveres erőinek főparancsnoKa, valamint a Varrsői Szerződésben részt vevő országok hadseregeinek legfelsőbb tisztikara és a szocialista ori szágok katonai attaséi. Úgyszintén jelent volt Raul Castro őrnagy, a kubai forradalmi fegyveres erők minisztere. Megtekintette a hadgyakoriutokat Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke, és WUli Stoph miniszterelnök is. jaiban a katonai raktárakból kapott fegyvereket. Juan Bosch volt dominikai elnök rádióbeszédéhen helyeselte az ideiglenes kormánynak a fegyverek visszaszerzése érdekében foganatosított intézkedését. Felhívta a dominikai forradalmárok tagjait, adják át fegyvereiket, és támogassák Garcia Godoy ideiglenes elnök kormányát. Delhi (CTK) — India újból tiltakozott Pakisztán agresszív és provokatív akciói ellen. Pakisztán főbiztosának Delhiben két jegyzéket adtak át, melyek elítélik az Indiai terület elleni támadást Kelet-Bengáliában. U Thant ENSZ-főtitkár üzenetet küldött Sasztri indiai miniszterelnöknek és AJub Khán pakisztáni elnöknek. U Thant bejelentette, hogy Sysen Sarmen brazil tábornokot, az Izrael és EAK határán állomásozó ENSZ-csapatok parancsnokát bízta meg az indiai és pakisztáni vezetők találkozójának megszervezésével. Az indiai és pakisztáBécs (ČTK) — Az osztrák kormány a több napos költségvetési vita után úgy döntött, hogy lemond. A költségvetési tárgyalás kudarcát az Osztrák Néppárt (ÖVP) álláspontja okozta. E párt a vasúti Illetékek, a te], a benzin árának emelését és a vasúti hálózat kiépítésére fordított beruházások csökkentését követeli. Az ÖVP költségvetési javaslata 200 000 embert fosztana meg munkájától. Josef Klaus szövetségi kancellár tegnap közölte Jonas elnökkel kormánya lemondását. Jonas a lemondást elfogadta, és megkérte Klaust, hogy az új választások kiírásáig maradjon hivatalában. Az Ideiglenes kormány hétfőn teszi le az esküt az elnök kezébe. A usztria kommunista sajtója az ** elmúlt hetekben több ízben is beszámolt a nagyszabású segítségről, amelyben Csehszlovákiában az árvízkárosultak részesülnek. A többi osztrák újságban erről természetesen szó sem esett. Érthető, hiszen az összehasonlítás, mit tesznek Csehszlovákiában és mit Ausztriában az árvízkárosultak megsegítésére, bizony nem az osztrák kormánypolitikusok javára dőlt volna el. Igaz, arról, hogy segíteni kell, sokat írtak és beszéltek Ausztriában. S történt is valami: a Néppárt az árvíz-segélynyújtás költségeinek fedezésére különadót akart bevezettetni, mely a széles néprétegek vállára nehezedett volna. A szocialisták — akárcsak a kommunisták — elutasították ezt és ehelyett az év elején megszüntetett külön vagyondézsma újrabevezetését javasolták. Ezt viszont a Néppárt ellenezte, mert hallani sem akart a gazdagok megterheléséről. A mai napig is azon veszekszenek, honnét vegyék a pénzt az árvízkárosultak megsegítésére. De mégis, mit kaptak már eddig az árvízkárosultak Ausztriában? Nos, volt néhány adomány a kormányhivatalok részéről, és volt magángyűjtés is. Ezek között szerepelt a pénzügyminiszter felesége által indított „női segélyakció" is, holott nyilvánvalóan inkább néppárti reklám volt, mint valóságos segítség. Mindez együttvéve azonban csak egy csepp, a tengerben, nt csapatok fokozatos visszavonásáról tárgyalnának a Biztonsági Tanács szeptember 20-i határozatával összhangban. Pakisztán a Biztonsági Tanács összehívását kéri Jól értesült körökben közölték, hogy Pakisztán a Biztonsági Tanács összehívását kérte Kasmír ügyében. A Biztonsági Tanács október havi elnöke megbeszéléseket kezdett a Tanács többi tagjával a találkozó időpontjáról. Lehetséges, hogy a Biztonsági Tanácsot hamarosan összehívják. A második Osztrák Köztársaság történetében már harmadízben fordul elő, hogy a kormány nem tudott megegyezni az állami költségvetés vitájában és ezért lemondott. Ebben az esztendőben a kormány már július óta tárgyal a költségvetésről, azonban ezek a tárgyalások már kezdettől felszínre hozták a válságát élő koalíció uralkodó pártjainak ellentétes nézeteit és érdekeit. Politikai megfigyelők szerint egy kis jóakarattal a koalíciós partnerek között létrejöhetne a megegyezés, miután a fennálló ellentétek nem áthidalhatatlanok. A kormány végül úgy határozott, hogy összesen 600 millió schillinget fordít e célra. Ebben az összegben benne van a burgenlandi és stájerországi árvíz Idején már tavasszal FRANZ KUNÉRT BÉCSI LEVELE Kártérítés helyett eladósodás engedélyezett kétszáz millió is. (Eredetileg arról volt szó, hogy a kormány összesen 800 millió schillinget engedélyez e célra, de mint látjuk, 200 millió schillinget „megspórolt" magának.) Ebből a 600 millióból mindenekelőtt a megrongált vagy tönkrement utakat és hidakat kell rendbehozni, illetve újjáépíteni. Mi marad ebből az árvízkárosultak közvetlen megsegítésére, ha meggondoljuk, hogy a teljes kárt hivatalosan 3,5 milliárdra becsülik? Kétségbeejtő a parasztok helyzete, főként azoké, akiknek háza súlyosan megrongálódott, vagy teljesen összedőlt, és földjeik a hordaléktól évekre hasznavehetetlenné váltak. Árvíz ellen többnyire nem KEDDRE összehívták az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának ülését, melyen L. Longo, az OK P főtitkára tart beszámolót a XI. pártkongresszus téziseinek javaslatáról. (ČTK J A PERUI hadsereg csapatai Satlpo térségében áz utóbbi időben 15 földművest végeztek ki. Ugyanebben a térségben a légitámadásoknál több száz földműves vesztette életét. A hadsereg a kivégzésekkel, a halálos ítéletekkel meg akarja félemlíteni a lakosságot. (ČTK) A GEORGIA állambeli Lincolntonban fajüldözők csoportja támadta meg a faji megkülöböztetés ellen tüntető fiatal négereket. A békésen menetelő négereket kb. 30 fajüldöző támadta meg. (ČTK) NÁPOLYBAN 32 szükséglakás lakói tüntetést rendeztek az embertelen lakáskörülmények ellen. Az utcára vitték szegényes bútorukat és ruházatukat, melyet elégettek. Az Unita szerint a rendőrség durván megtámadta a tüntetőket, gumibotokkal elverte az asszonyokat és a gyermekeket, öten megsebesültek. (ČTK) ZDENÉK URBAN, Csehszlovákia helsinki nagykövete arany érdemrendet adott át Kuust Kulonak, a Finn Népi Demokratikus Unió elnökének a csehszlovák—finn barátság és együttműködés elmélyítésében szerzett érdemeiért. (ČTK) AZ ANGOLAI felszabadításl mozgalom partízánalakulatai október óta nagyszámú portugál katonát öltek meg. (ČTK) 85 DOLLÁR pénzbüntetésre és 10 nap börtönre ítélték a michigani egyetem 36 hallgatóját, akik a múlt pénteken a vietnami háború ellen tüntettek. (ČTKJ ÜRGÜPLt) volt török miniszterel-nök közölte az újságírókkal, hogy Gürsel elnök szombaton Demirelt, az Igazságpárt elnökét bízta meg az új kormány megalakításával. (ČTKJ GENUABAN kétnapos olasz—szovjet történészértekezlet kezdődött. A szovjet partizánok részvételéről tárgyalnak az olasz ellenállási mozgalomban. (ČTK) NEW JERSEY amerikai államban titkos szélsőjobboldali társaságot lepleztek le, mely valószínűleg nagy mennyiségű fegyverrel rendelkezik. A szervezet felhívta tagjait, tartson fegyvereket arra az esetre, ha az Egyesült Államok a kommunista tevékenység áldozatává válna. (ČTK J BELGRÁDBAN Hasszan Ali Jemeni miniszterelnök látogatásának befejezéséül jemeni—jugoszláv közös közleményt Írtak alá, mely hangsúlyozza, hogy a két ország vezetői a nemzetközi kérdésekben és a két ország érdekeit illetően azonos vagy nagyon közel álló nézetet vallanak. (ČTK) ADENAUER volt nyugatnémet kancellár George Mcghe amerikai nagykövettel folytatott beszélgetése folyamán panaszkodott Washington politikájára. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok túlságosan nagy figyelmet szentel a Távol-Keletnek és keveset foglalkozik Európával. (ČTK J voltak biztosítva, s ha mégis, akkor oly csekély összegre, hogy ez az elszenvedett kárnak csak jelentéktelen részét fedezi majd. Egy bécsi burzsoá lap szellemesen Jellemezte azt a keveset, ami (az útés hídépítéstől eltekintve) az árvízkárosultak érdekében valóban történik: „A nagy ígéretekből nem valósult meg egyéb, mint az iparűzőknek nyújtott hitelfeltételek enyhítése az árvíz sújtotta területeken, vagyis a nagyszabású kármegtérítésböl tulajdonképpen „olcsó eladósodás lett". Állami eszközökből történő közvetlen kártérítés, mint ahogy ez Csehszlovákiában történik, kamatmentes, vagy alacsony kamatlábú kölcsönök folyósítása az ausztriai árvízkárosultak számára nem Jön számításba. Szlovákiában a dolgozók ezrei segítenek önkéntesen az árvíz sújtotta vidékek újjáépítésében. Nos, Ausztriában a katonaságot vetették be. A katonák valóban nagyszerű munkát végeztek, főként az út- és hídépítésnél. De csakhamar visszarendelték őket, mondván, hogy az árvízterületéken már nincsen szükség rájuk. Pedig főleg Kelet-Tirolban akkor még sok helység volt elzárva a fő útvonalaktól. Viszont küszöbön álltak a szövetségi hadsereg nagygyakorlatai, s a hadseregvezetés dédelgetett „császári hadgyakorlatainak" megtartása természetesen fontosabb volt, mint az árvízkárok helyreállítása. Ez is hozzátartozik Ausztria mai képéhez. Az „Októberi vihar" hadgyakorlat a résztvevők nagy katonai felkészültségét tanúsította ím Ünnepi nagygyűlés Erfurtban Erfurt (ČTK) — Erfurtban ünnepi nagygyűlést tartottak, amelyen részt vettek a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország haderőinek tagjai, valamint a város lakósai is. Az ünnepi gyűlésen P. K. Kosevoj hadseregtábornok, nz NDK-ban ideiglenesen tartózkodó szovjet alakulatok főparancsnoka, az „Októberi vihar" hadgyakorlat parancsnoka beszédet mondott. Beszédében kifejtette, hogy a közös hadgyakorlat a szocialista országok szilárd kapcsolatát és hadseregei törhetetlun testvériségét bizonyítja. Kosevoj hangsúlyozta, hogy a testvéri hadseregek tagjai a gyakorlaton nagy katonai felkészültségről tettek tanúbizonyságot, bemutatták, hogy kiválóan bánnak a fegyverekkel és győzni tudnak a korszerű háborúban. A tisztek és tábornokok igazolták katonai érettségüket s azt, hogy irányítani tudják a rendkívüli körülmények között operáló s korszerű fegyverekkel felszerelt alakulatokat. Az SZKP jelmondatai november 7-re Moszkva (TASZSZJ — Az SZKP Központi Bizottsága 112 jelmondatot tett közzé a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 48. évfordulójára. A jelmondatok éltetik a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és összeforrottságát. a marxizmus—leninizmus, a proletár nemzetköziség, a moszkvai nyilatkozatok alapján. Az SZKP Központi Bizottsága felhívja a világ népeit, hogy harcoljanak az amerikai imperializmus délvietnami katonai intervenciójának és a VDK elien intézett agresszív cselekményeinek megszüntetéséért. Követeljék az amerikai fegyveres erők azonnali kivonását Dél-VI.ítnamból. A jelszavak elítélik a NATO sokoldalú nukleáris haderőinek terveit. A továbbiakban élteti a nagy szovjet és kínai nép összefogását, a szovjet és az albán nép barátságát és együttműködését, valamint a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, a Koreai NDK, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a demokratikus Vietnam népeinek örök, megbonthatatlan barátságát és együttműködését. Egy másik jelmondat hangoztatja: Éljen a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes dolgozók legfőbb vívmánya! Egy másik jelszó forró üdvözletet tolmácsol az EAK, Algéria, Burma, India, Dél-Vietnam, Dél-Korea és néhány más ázsiai ország népeinek, az arab népeknek, Latin-Ameiika és Afrika népeinek. Az SZKP Központi Bizottsága azt kívánja, hogy fejlődjön és erősödjön Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország és a Szovjetunió népeinek barátsága és együttműködése a tartós világbéke javára; majd azt óhajtja, hogy fejlődjenek és erősödjenek a Szovjetunió, valamint Ausztria, Finnország, Japán, a skandináv államok és máü országok népeinek baráti kapcsolatai. A Központi Bizottság jelszavai üdvözlik a Szovjetunió lenini békeszerető politikáját. Végül a jelmondatok hangoztatják a párt és a nép szilárd és megbonthatatlan egységeit, éltetik a szovjet népet. A szovjet javaslat valamennyi országnak egyenrangú helyzetet biztosit Jirí Hájek felszólalása az ENSZ politikai bizottságában New York (ČTK) — Az ENSZközgyűlés politikai bizottságán az atomfegyverek továbbterjesztésének betiltásáról folytatott vitában pénteken este felszólalt Jirí Hájek csehszlovák küldött. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és további NATO-tagállamok az atomfegyverek továbbterjesztése megakadályozásának szükségességéről beszélnek, de a tárgyalásokon viszVéget ért az általános sztrájk Argentínában Buenos Aires (ČTKJ — Pénteken éjfélkor befejeződött Argentínában a dolgozók országos sztrájkja, melyet az Általános Munkásszövetség, a CGT hirdetett. A dolgozók a kormány határozata ellen tiltakoztak, melynek értelmében betilthatják a szakszervezetek legális tevékenységét, azzal az ürüggyel, hogy politikai tevékenységgel foglalkoznak. Az Iparvállalatok alkalmazottainak 80 százaléka részt vett a sztrájkban. A diákok tüntetéseket rendeztek, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a sztrájkolókkal. A néptömegek ezekkel az akcióikkal bebizonyították elhatározásukat, hogy harcolni fognak a reakciónak és az imperializmusnak a dolgozók jogai korlátozására tett kísérletei ellen. szautasítják az olyan megoldásokat, melyek egyenrangú helyzetet biztosítanának valamennyi országnak. Hájek kijelentette, hogy az amerikai javaslat nem szolgálhat a tárgyalások alapjául. A szerződés célja — mondotta — az atomfegyverek mindennemű terjesztésének megakadályozása. Csak az Ilyen Intézkedéseknek van gyakorlati jelentőségük, és csak ezek szolgálhatnak az eszmecsere tárgyául. Ezt aj alapvető gondolatot tükrözi a szovjet javaslat ^ hangsúlyozta Hájek. Ez a javaslat valamennyi országnak egyenrangú helyzetet biztosít. Nem követel kiváltságos helyzetet a szocialista országok számára. A NATO sokoldalú atomhaderejének terve ellentétben áll az atomfegyverek továbbterjesztése betiltásának elvével — mondotta a csehszlovák küldött. Jifí Hájek kijelentette, hogy a sokoldalú NATO-atomhaderő tervének megvalósítása esetében a Varsói Szerződés tagállamai biztonságuk szavatolása érdekében kénytelenek lesznek megfelelő intézkedéseket tenni. HÁROMNAPOS tárgyalás után felmentették a vád alól Collie Ailkinst, a Ku-Klux-Klan 21 éves tagját, Viola Liuzzo polgárjogi harcos gyilkosát. (ČTK) Megkezdődött a fegyverek átadása 1985. október 24. "k tJJ SZŐ 5