Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-23 / 294. szám, szombat

DÁVID ATTENBOROUGH RIPORTJA AZ ÚJ-HEBRIDÁKRÓL ÉBREDEZNEK AZ ÉDENKERT GYERMEKEI H a a földön tényleg van valahol paradicsom, ak­kor az nem lehet másutt, mint Rabaultôl több száz mér­földre keletre, a déli tengerek azúrkék, lagúnás, sudár pál­mákkal benőtt, buja növény­zetű és vendégszerető lakossá­gú korallszigetein. A Csendes-óceán középső és keleti' részének végtelenségé­vel szemben a délnyugati ré­szen elég sűrűn következnek egymás után a kontinensek: a Salamon-szigetek, Oj Kaledó­nia, az Oj-Hebridák, Santa Cruz, Ellis, Fidji és a Samoa­izigetek Ahány név, annyi ro­mantika, amely előtt a ml gya­korlatias korunk is kénytelen kapitulálni. Elutazásom előtt sokáig töp­rengtem, s végre az Üj-Hebri­dákra esett a választásom. Mint tudjuk, az Of-Hebridák angol­francia kondomfnium. A két ha­talom között 1909 ben megkö­tött egyezmény értelmében ez a kondominium két hatalom téliesen új kfsffrlete ugyanazon terület közös és ugyanakkor megosztott igazgatására. Ha ez tökéletes közigazgatási appa­rátus létrehozását akarja je­lenteni, akkor — be kell val­laniuk — kudarcot vallottak. Angliát és Franciaországot a Csendes-óceánnak ebben a tró­pusi zugában most csak az foglalkoztatja, hogy semmiben se hátráljanak meg egymás előtt. Port Vilo — Országos botrány — tájté­kozott a dühtől egy ismerő­söm, aki éveket töltött az Új­Hebrldákon. — A mi képvisele­tünk kénytelen a 1'ort Vila-i öbölben egy kis szigeten sze­gényes kunyhóban meghúzód­ni, ugyanakkor a francia biz­tos főúri módon berendezke­dett a város mögötti domb te­tején épült hófehér palotában. Tenni kell valamit, mert oda­lesz a presztízsünk. Saját szememmel győződhet­tem meg róla, hogy azóta tör­tént valami Port Vilában. A kunyhó eltűnt, s helyén be­tonból, fából és üvegből épült színes modern ház áll Most viszont a franciák bőszek. A két hatalom vetélkedésé­ből kifolyólag az Új Hebrldá­kon nem létezhetnek egysé­ges társadalmi Intézmények, ugyanezért kétfa|ta mérték, rendszer van érvényben, kétlé­le rendőrség, kétféle egészség­ügyi szolgálat, és báromféle igazságszolgáltatás létezik. Az 0| Hebrldák központjá­nak, Port Vitának sajátossága a kozmopolitizmus A főutcán különféle nemzetiségűekkel találkozhatunk Az európaiak nemzetiségét sortluk szerint lehet megkülönböztetni. Ha nagyon rövid, és a színe olyan, mint az érett paradicsomé, vagy az elvirágzott nefelejcsé, akknr biztosan francia áll előttünk Ha viszont a sort a térdet Is betakarta, s fehér vagy világoskék ulti®, akkor egész biztosan angol a vise­lője Másféle sortokat viselnek az új zélandlak és az auszt­rálialak Is. Port Vila utcála többnyire Azsla fekete hajú fiai fordul­nak meg. Halvlseletükkel nyu­gati divatot követnek, * a ha­juk olyan hosszú, hogy Euró páhan nyugodtan beatnlkek­nek" nézhetnék őket Lélekszá­mukat tekintve első >ielyen az Indnklnai származásúak áll­nak akiket a franciák 1921 ben erőszakkal telepítettek kl az Oj Hebrldákra, hogy olcsó munkaerőt szerezhessenek ül­tetvényeikre. Utánuk a kínai­ak, valamint a melanéziai bennszülöttek következnek. Három nap múlva búcsút mondtunk Port Vilának, és egy kis gőzösön behajóztunk utunk végállomására, Pentecost-szi­getre. Oscar a s?iget déli csücskénél, egy kis öbölben vetett horgonyt. Első látogatók Kora reggel, még napkelte előtt erős motorbúgás riasz­tott fel álmomból. A hajnali szürkületben egy motorcsónak körvonalai bontakozódtak ki. Szalmakalapos, alacsony, kö­vér ember ült benne. Oscar mosolyogva üdvözölte, s bemu­tatta nekünk: — Ez Wall, az egyik távo­labbi tengerparti falu bírája. Majd megismerteti önöket az akrobatákkal, akik ugrani fog­nak. Ml újság, Wall? — Sok jó, Mr. Oscar, hat nap idő, és ők ugrani. jeffel elhatároztuk, hogy nem fogjuk vesztegetni Időn­ket. Zúgó patakok mentén, agyagösvényen áthaladva rög­tön a várt esemény színhelyé­re mentünk. A falutól négy mérföldnyire, egy meredek hegy nyúlványán volt a fáktól és növényzettől megtisztított terep, nagyságát tekintve fele a szokásos labdarúgópályának. A hegy tete|én megcsonkított fatörzs meredezett, körülötte gerendákból és póznákból lián­nal összekötözött bonyolult tákolmány állott. Ez a minden percben összeroppanással fe­nyegető tákolmány már elérte az 50 láb magasságot. Leg­alább húsz férfi tett vett a te­tején, s vidám énekszó kísére­tében újabb „emeleteket" húz­tak rá. Akik o rz i k o múltot Szívesen vettük Wall ajánla­tát, s másnap csónakján elin­dultunk Ambrlm szigetére. A vadbanánok, a pandánuszok, páfrányok, vagy még a dino­szauruszok korából származó szágófélék rengetegén átver­gődve hirtelen megtorpantunk: nemcsak a váratlanul szemünk­be tűző napsugarak kápráztat­tak el, hanem egy nem mln­denapi látvány Is. Földbe ásott, tlz láb magas, beiül Dres ge­rendafa, furcsa emberfeidíszí­téssel a tetején. E csodálatos gongon hosszában keskeny rés vonult végig Percekig hallga­tagon álltunk Aztán a gong mögött még egy szobrot fedez­tem fel. Levelek takarták el. A páfránytörzsből faragott szobor törpe kezű és óriási arcú mezítelen férfit ábrázolt groteszk testtartásban. Kékre és vörösre volt mázolva, kidül­ledt szemét tarka színű kari­kák vették körül. A falu pár száz láb távolság­ra volt ettől a térségtől. Né­hány férfi üldögélt a szegé­nyes kunyhók tövében, a gyil­kos trópusi napsütésben Egyi­kük, a bíró felállt, és üdvözölt bennünket A mellé* piszkos zsinóron kettőt csontftlzér ló­gott. Azt hinnők, figyes kezű mester faragásai, de kiderült, bogy közönséges disznóagya­rak. Az Üj-Hebrldákon a sertések száma a gazdagság egyedüli mértékfoka. Ha valaki bűntet­tet követ el, bizonyos számú sertéssel megválthatta vétkét. A sertések egyébként fontos szerepet játszanak a szigetla­kók mindennapi életével ösz­szefilggő szertartásokban. A sertés értéke pedig agyarai­nak hosszától és formájától függ. Ezért a malacok felső zápfogait eltávolítják, hogy az alsó agyarak hét-nyolc év alatt gyűrűszerűén meghajoljanak. Egy Ilyen kandisznó igen 10­kat ér. Szározföldi búvárok Pentecostra visszatérve ész­revettük, hogy befejeződött az ugrótorony építése. A tákol­mány nyolcvan láb magasság­ban meredezett. Huszonöt férfi készült fel a nem mindennapi ugrásra. Dé­lelőtt tíz óra tájt távoli ének­lés hallatszott a dzsungel fe­lől, majd mind bangosabbá vált. Végre megjelentek az el­szánt férfiak. Folytatták éne­küket, közben elfoglalták he­lyüket az emelvényen. Egy jól megtermett ifjú kezdte a szer­tartást. Két rokona segédke­zett neki. Két liánt nyújtottak neki, melyet a bokájához erő­sített. Az ifjú az emelvény szélén felemelte a kezét. Táv­csövemen keresztül láttam, hogy remeg az ajka — éne­kelt-e a többivel, vagy imád­kozott, nem tudom pontosan. Átható sípszó és a tánc őr­jöngő ütemben felgyorsul. Az ugrásra készülő bajnok fel­emelte a kezét, és háromszor tapsolt, majd mellére szorítva iiklét behúnyta szemét. Szinte kővé meredt teste lassan elő­relendült. A lélegzetünket is visszafojtjuk. Ogy látszott, a fiú az „örökkévalóságba" rö­pül. Amikor már szédítő se­bességgel a földhöz közeledett, a két liánkötél megfeszült, s az ugródeszka támasztékai­val együtt összeroppant, lej­jebb csúszott, de nem zuhant le. A fiú feje néhány lábnyira volt a földtől, amikor a pat­tanásig feszült liánok vissza­rántották, majd a torony ta­lapzatához bocsátották. A fiú hátával gyengéden súrolta a földet. Kioldották kötelékeiből, s a nagy próbatét után lel­kendezve futott a táncosok­hoz. Meggyőződtem róla, hogy ez nem egyszerű szertartás, ha­nem afféle férfivá avatás. „Corgo" - c sok fehérekne k? A csendes-óceáni szigeteket méltán nevezik földi paradi­csomnak, ám ez korántsem je­lenti azt, hogy ott nincsenek problémák. A fehérek megje­lenéséig az itteni lakosság kő­korszakbeli viszonyok között élt. Kő. fa, növényi fonál — ez volt minden, arait az anya­gok közül ismertek Hirtelen betörtek azDk a furcsa fehé­rek, akik érdekes, ú| dolgokat hoztak magukkal. Cargó-nak nevezték (angolul teherrako­mány). Volt Itt petróleumlám­pa, müanyagevető, rádió, por­celán edény, acélkés és sok más dolog. Mind mesebeli enyagból ké­szültek. A csodálkozó benn­szülöttek tisztában voltak ve­le, hogy a „cargo" nem lehet emberi kéz müve. De miért csak a fehérek jutnak hozzá? Bizonyára fennséges szertar­tásaik vannak, amelyekkel ki­kényszerítik a „cargót" az istenektől? Eleinte a bennszü­lötteknek az a benyomásuk, hogy a jövevények meg akar­ják osztani titkaikat, hisz egye­sek szívesen beszélnek iste­neikről. A bennszülöttek hisz­nek a fehéreknek, ét szíve­sei tátogatják templomaikat. Csakhamar gyanítani kezdik, hogy becsapták őket: nem jut­nak hozzá a ,,cargó" hoz. Ezért máshol próbálkoznak A keres­kedőkhöz fordulnak tanácsért. Azok meg azt mondják, hogy csak az ültetvényeken végzett munkával juthatnak hozzá a csodálatos dolgokhoz Ez Is csak csalás: a valóságban meggörnyedhetnek az ültet­vényeken, akkor sem tudnak elegendő pénzt ksr»nl, hogy megszerezzék az áhított dol­gokat. Tania szigeten míg él John Fram emléke. A háború előtti években népvezér volt, és azl hirdette, hogy nagy világcsa­pás következik, a begyek Íz megindulnak, a véuek megif­jodnak, megszűnnek a beteg­ségek, a fehéreket elűzik a szigetekről, * aztáa bőven lest „cargo". A templomok és a mlsszlőslskolák elnéptelened­tek. A kormányzó ráfogta egy törzsfőnökre, hogy 0 John Fram, kiköltette őt egy fához, hogy lássák, nincs varáziere je, majd több társával együtt Port Vilában bebörtönöztette. Egy faluban megismerked­tem Sammal, az éltes tanítóval, aki missziósiskolába tért. El­mondta, hogy a "ivére szemé lyesen Ismerte fohn Framot, akinek mondásai közül az volt a legfontosabb, hogy „a fehé rek előbb utóbb távozaak a szigetekről, s akkor mindenki boldog lesz." — S miért nem IBtt még el, Sam? — Nem tudom, lehet, hogy a hivatalok akadályozták meg benne, de valamikor egész biz­tosan eltön. Megígért*. A hatalmas tányérú agá­^ vefák, a művészien nyírt és sok hely'itt kerítés­ként használt tuiaják, a tar­ka oleanderek a sudár ctp­rusok, a minden másodtk év­ben gyümölcsöt hozó. bódító illatú olajfák — a délfrancia­országi fürdőhelyek legpom­pásabb díszét. Ide tartoznak a maqasságban egymással vete­kedő pálmák ts. Ogy látszik, az itteni vízhiány nem árt a trópust viszonyokhoz szokott növényeknek. Hatalmas leve­leikkel hűs menedéket nyúj­tanak a sétálóknak vagy ül­dögélőknek. Az élet tulajdonképpen itt zajlik a fák alatt. A Szovjet­unióban vagy nálunk közked­velt, gondosan ápolt, virág­ágyas parkokat és a hozzá­juk tartozó tarka padokat ftt hiába keressük. Ez korzó, s az utcai forgalom zaja elűzi a csendet. A felügyelők ár­gus szemekkel figyelik az ül­ni vágyó járókelőket, s irgal­matlanul behajtják a hely­pénzt, mert itt ftzetnt kell a székért. Nem is keveset, így aztán a vékonypénzűekneíc tanácsos továbbállnt. Nemcsak ezért, sok másért is fizetni kell, olyasmiért, ami nálunk ingyenes. Ha lehetne, még a levegőt ls felszámíta­nák. A strandra jegyet kell váltani, nem úgy, m'nt Szo­csiban és Várnában. A homokban vagy a vízben legalább olyan jól érzi magát az ember, mint a fekete ten­gert strandokon. Élmény­anyag is bőven akad. Az áru­sok született üzletemberek. Ügyes reklámmal dolnnznak. Például nem sajnálják a kós­tolóba szétdobált cukros mo­gyorószemeket. Tudják, hogy ez a befektetés jócskán meg­térül. Boldog boldogtalan vá­sárolja a nyalánkságot. mely­re a rekkenő hőségben sok coca colát vagy más frtssítőt kíván. Ha leszáll az sst A tengerparton az esti, sőt az éjszakai órákban ts zajlik az élet. A tikkasztó hőség után egy kis szellőre vágyva kijönnek az üdülök a tenger­partra. fólestk a korlátra tá­maszkodva gyönyörködni a kivilágított mólóban, a lassan, méltóságteljesen úszó, vagy horgonyzó hajókban és csó­nakokban. A legszebb látványosság a nálunk ts meghonosuló vízi síverseny. A motorcsónakkal vontatott, égő fáklyát tartó gyakorlott sízők kifogásta­lan teljesítményt nyújtanak. Szinte milliméteres pontos­sággal stkerül megvalósíta­niuk a merész mutatványokat, például a hídugrást. Egyes versenyzők hatalmas denevér­szárnyak segítségével métere­ken át repülnek ts, majd új­ra leszállnak a víz tükrére, és tovaslklanak. A kötéltáncosok vérfagyasztó mutatványai har­minc métsr magasságban kel lem^sen meghosszabítják a? est ľ időtöltést. Természetesen a Beatles­csoportok sem hiányozhatnak. Sokan körülveszik .-'S megtap­solják a gitározó és éneklő, KARDOS MARTA RIVIÉRÁI ÚTIJEGYZETEI AHOL A PÉNZ mellesleg zsebpénzüket gyara­pító angól diákokat, akik szem­látomást fittyet hánynak a divatnak, mert míg az itteni Furcsaságok fiatalok már visszatértek a klasszikus hajvisele'hez, az előbbiek ápolatlan sörényét., szakállukat pajkosan cibálja a szél. vük sincs a vásárláshoz. Nyü­zsög a nép a mozgólépcsőkön, sokan a pultok előtt nézelőd­nek, akadályozzák a forgal­mat,. s többnyire azért vannak itt, hogy elköltsék o pénzüket olyasmire, amire talán nemso­kára úgyis szükségük lesz. A személyzet udvarias és szolgálatkész. Aki ezt a sza­bályt megszegi, szedheti a ba­tyuját. Találnak helyette mást, megfelelőbbet. De ez ritkán fordult elő. hisz még az autó­buszsofőr ls betartja az udva­riasság szabályalt. Egy kirán­dulás alkalmával a nagy hő­ségben sofőrünk engedelmet kért, hogy inpujjban ülhessen a volánhoz. Mivel ez hazai vi­szonylatban példátlan eset, nagy vitát váltott ki honfitár­saink között. Abban minden­esetre megegyeztünk, hogy az udvariasság mindenkinek jól­esik. Nappali örömök Nem kevésbé élménydús a riviérai fürdőhelyek nappali élete. Naponta rendezik a ki­rakatokat, ugyanis itt az az elv, hogy 24 óránál hosszabb ideig senki sem gyönyörköd­het a kttett árukban. Ezt tart­ják a Bata és Bally cipőüzle­tek ts. Túlzsúfolt, nem éppen ízléses kirakataikban a legöt­letesebb újdonság a cipősarok­ba beszerelt tranzisztoros rá­dió. Mi az értelmi? Tervezői­nek nyilván az volt a célja, hogy még az idősebb korosz­tályú clpővtselőket ls táncra serkentsék. A jóval olcsóbb, légkondi­cionáló berendezéssel ellátott nagy áruválasztékú áruházak nagy konkurrenclát jelente­nek az elegáns Üzleteknek. A friss levegő még azokat ls becsalja, akiknek semmi ked­Az utcákon feltűnően sok az apáca. Többnyire motorkerék­páron közlekednek. Mulatsá­gos látvány, de az itteniek­nek már közömbös. <í meg­szokott utcai képhez tartozik, mint a házak falához támasz­tott festmények és a képke­reskedők, akik rábeszélési Igyekezetükben sokszor az igazság útjáról Is letérnek. Előfordult, hogy eredeti alko­tások helyett reDrodukctókat varrtak hiszékeny emberek nyakába. Más körszakállas, bozontos hajú művészek viszont becsü­letesebb módon biztosítják megélhetésüket Különféle ese­ményeket örökítenek meg a járdán, portrékat •aizolnak színes krétával. Munkájukat a járókelők nyomban hono­rálják. Ez nem megalázó kol­dulás, de mit tegyenek azok a közepes tehetségű festők, akt­ket az állam nem támogat munkalehetőség biztosításá­val, nem vásárolja meg Időn­kint alkotásaikat, nem ösztön­zi őket továbbképzésre. A DÉL-FRANCIAORSZÄGI SAINT PAUL KISVÁROS LÁTKÉPE (A szerző felvétele) L. VOLOGYIN MONACÓI ÚTIJEGYZETE Egy birodalom vevőt keres Bár a történelemben rengeteg birodalom összeomlott vagy felbomlott, arra még nem volt példa, hogy egy fejedelemséget telies egészé­ben elárvereztek volna. Most ugyanis hivatalo­san bejelentették, hogy az évszázados monacői rulettblrodalmat eladják. Áruba bocsátják a törpe fejedelemség két kaszinóját, három fény-, űző szállodáját, strandját, fürdőmedencéit, jachtklubját, céllövöldéiét, rendőrségét és tűz­oltóságát. Mindezt kemény valutában: 70 mil­lió úf francia frankért. A rulettblrodalmat lelenlegl koronízatlan ki­rálya, Onasszlsz, görög milliárdos hajógyáros bocsátla áruba. A múlt század végén a monacói feledelemség jövedelmének 77 százaléka a hazárdjátékból származott. A rulett ma a feledelemség löve­delmének csak 3 százalékát adla. A többi az óriási közvetett adókból ered. amelyeket Mona­cóban valamennyi árucikkre kivetnek. Nem hiába tartják a fejedelemséget a létfenntartási költségek szempontjából a legdrágább feje­delemségnek. Az sem véletlen: mind kevesebb turista fordul meg Monacóban, hogy szeren­csét prôbállon a zöldasztal mellett, vagy há­romszoros árat fizessen azért az élvezetért, hogy a rulettblrodalomhnn Időzhet. A monacói hivatalok arra a következtetésre lutottak, hogy a pénzügyi válságból kivezető út egyedüli módla az olcsó turistaforgalom lehe­tővé tétele. Igen ám, de más a lámbor óhaj, és más a valóság. Az Azúr-part azon részén, ahol a monacói fejedelemség másfél négyzet­kilométernyi földterülettel rendelkezik, JZ úl építkezésre alkalmas parcellák a „tengeri ká­dak társaságának" tulajdonában vannak, azaz Onasszlsz rulettblrodalmához tartoznak Onnsz­szisz a tulajdonosa a Larvolto nevű nag? ten­gerparti résznek Is. A társaság köteles jöve­delmének öt százalékát átutalni a monacói ál­lampénztárba, továbbá rendben tartani a fele­delemség parklalt és tengerparti fürdőhelyeit. Onasszlsz eleget tesz kötelezettségeinek, ám a tömegjellegű turistaforgalom fejlesztéséről hallani sem akar. Tellesen megelégszik a kaszi­nók gazdag ügyfeleitől befolyó osztalékokkal, A monacói hivatalok egy tervet ajánlottak fel a tengerparton haladó vasút áthelyezésére és tovább vezetésére alagúton át, hogy előző he­lyén olcsó strandokat építhessenek. E terv ki­vitelezése 25—30 millió dollárt Igényel. Mlvel a monacftl állampénztár ennyi pénzzel n*m ren­delkezik ezért a hivatalik Onasszlszhoz, a nagv Ozletemherhez fordultak, aki otthonra talált a feledelemség területén. A rulettbirndalom rút hálátlansággal fizetett, megtagadta részvételét a monacói fejedelemség fellesztésl terveiben. A saltőban kiteregetett „Onasszlsz-botrány" váratlanul visszhangra talált III. Ralnler her­ceg'monacői államfő beszédében'is'.Táínier az­zal vádolta Onasszlszt, hogy 15 év alatt semmi­vel sem tárult hozzá a monacői turistaforga­lom fellendítéséhez, s a rulettbirndalom ál­lamosításával fenvpgetöz>5tt. Onasszlsz válaszul belelentptte. bngy a társaság részvényeinek 52 S7.é7»lékáf eladja. A vlszaty még tart. s nem tudni, rot lesz a tömeges Idegenforgalommal, tgy egyre keve­sebb a remény arra, hogy a világ legkisebb állama megszabadul a „legdrágább" jelzőtől.

Next

/
Thumbnails
Contents