Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)
1965-10-19 / 290. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljelek ! ÜJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1965. OKTÚBER 19. KEDD XVIII. ÉVFOLYAM 290. szám Ára 30 fillér TANÁCSKOZIK A CSISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A CSISZ o párt hűséges fegyvertársa (CTK) — Tegnap megkezdődött Prágában a CSISZ Központi Bizottságának kétnapos teljes ülése, amelynek résztvevői elsősorban a CSKP XIII. kongresszusa előkészületei keretében szervezett mozgalomban való résztvételéről, valamint a pionírok tevékenységének elmélyítéséről tárgyaltak. A teljes ülésen JIft! HENDRYCH, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja vezetésével részt vesz a CSKP Központi Bizottságának küldöttsége is. MIROSLAV ZAVADILNAK, a CSISZ Központi Bizottsága elnökének beszéde s a tartalmas vita arra utalt, hogy tartalmilag, de módozataiban ls feltétlenül meg kell változnia a CSISZ tevékenységének, mert az új szükségletek új munkaformákat igényelnek. „Most és ezentúl is érvényes azonban az az elv, — hangsúlyozta Zavadil elvtárs, — hogy a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség politikai szervezet, és mint olyan a párt hűséges fegyvertársa. Ahol a párt küzd, ott van a CSISZ küzdőtere is." Ä CSISZ Központi Bizottságának teljes ülése ismét megerősítette azl az elvet, hogy a CSISZ mindig sa játjának tekinti a CSKP programját és annak teljesítésére serkenti a fiatalokat. Vitathatatlan tehát, hogy a CSKP XIII. kongresszusának egybehívása is rendkívül nagy érdeklődést keltett a fiatalok körében. A CSISZ-tagok a pártkongresszus előtti napokban örömmel vesznek részt „A párt beszélgetése a fiatalokkal" akcióban és alkotó kezdeményezésüknek is egyre gyakrabban adják tanúbizonyságát. Így például a CSISZ déčlnl járási bizottsága e napokban szervezte meg „A fiatalok önmaguknak" akciót, melynek keretében CSISZ-tagok saját erőből hoznak rendbe eddig lakhatatlan lakásokat. Egyelőre hat lakásról van szó, de a negyedik ötéves terv Idő szakában további 40 lakás tatarozását vállalják. A déčínl járás fiataljai megígérték, hogy két éven belül felépítik saját üdülőjüket is. Szivattyús kotrógépek Dél-Szlovékiánek (CTK) — A Cseh Hajógyár Ústí nad Labem-1 üzemében az általában szokásos 18—24 hónap helyett hat hónap alatt készítenek el öt kisebb, egyetemes rendeltetésű szivattyús kotrógépet,- pek nagy segítséget amelyeket a dél-szlovákiai árvíz sújtotta területekre küldenek. Az óránként 100 köbméter teljesítőképességű szivattyús kotrógényújtanak majd az árvíz következtében DélSzlovákiában hordalékkal telített csatornák tisztításában. A XIII. kongresszus tiszteletére Fokozott szorgalom — sok-sok felajánlás Kelet-Szlovákia üzemeiben, a termelő- és építőmunka minden szakaszán fokozott munkaszorgalom nyilvánul meg a dolgozók részéről. Egymást követik a CSKP közelgő XIII. kongresszusának tiszteletére vállalt értékes felajánlások. A strážskéi Chemko n. v. dolgozói kötelezték magukat, hogy az évi termelési feladatokat december 15-ig teljesitik, s az év végéig hatmillió korona értékű árut termelnek terven felül. Az ez évi tervfeladatok egymilliárd koronával történő túlszárnyalására irányuló országos mozgalomba bekapcsolódtak a trebišovi élelmiszeripari kombinát dolgozói is, akik vállalták, hogy az év végéig terven felül 520 q sertéshúst, 638 mázsa marhahúst, 27 q borjúhúst, 300 q burgonyát juttatnak piacra. Vállalásaik értéke meghaladja a másfél millió koronát. —Ik. Félmillió korona értékben terven felül (CTK) — A mokraď! Kovohuty dolgozói, akik az év elejétől 102 százalékra teljesítik termelési tervüket, a CSKP XIII. kongresszusa tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy az utolsó negyedévben a tervet 437 000 koronával teljesitik túl. Az egész évi feladatokat négy nappal a kitűzött határidő előtt akarják teljesíteni. A kötelezettségvállalásban valamennyi üzemrész részt vállal. Túlszárnyalják a minőségi mutatókat, maximális gazdaságosságra törekszenek. HELYZETJELENTÉS A RIMASZOMBATI JÁRÁSBÓL Az évszak gyorsabb ütemet diktál Reggelenként a rimaszombani járásban is vastag dér borítja a földeket, gyakori a talaj menti fagy annak ellenére, hogy napközben még kellemes az időjárás. Mindenfelé sárgul a határ, hullnak a falevelek, jelezvén, hogy itt az fisz. Lemaradás a mélyszántásban • Csupán 68 traktor dolgozik két műszakban • Az állami gazdaságokban meg kell gyorsítani a munkálatokat • Ki mint vet, úgy ara t Az egyik legfontosabb munka Ilyenkor az őszi kapások betakarítása. A rimaszombati járásban a burgonya kiszántása a befejezéshez közeledik. Nem egészen száz hektáron van még földben és ezen a héten már pontot tehetnek a burgonya betakarítása után. A cukorrépából azonban még TÖBB MINT 700 HEKTÄR VÄR KISZÄNTÄSRA. Október közepéig a járás földművesei a cukorrépát csak 542 hektárról szállították el, s ugyanennyi hektárról silózták le a répafejet. Ebből az következik, hogy a szállítást meg kell gyorsítani, nehogy gondot okozzon, ha netán esőre fordul az időjárás. Az őszi gabonafélék vetése ls sürgős, mivel oktöbeír derekáig csak a rozs vetését fejezték be. Az őszi keverékek vetésének tervét 65,7 százalékra teljesítették. AZ EDDIGIEK NEM NAGYON BIZTATNAK Ä mélyszántást tekintve rosszabb a helyzet; több szövetkezetben még csak el sem kezdték. Igaz, hogy az agrotechnikai határidő november 30-a, de a jelenlegi 8 százalékos tervteljesítés nem nagyon biztat azzal, hogy idejében elvégeznék az említett munkákat. Ugyanis nem kevesebb mint 18 ezer hektárról van szó. Az e téren észrevehető lemaradás egyik oka, hogy a szántáson dolgozó traktorok közül csak 68 dolgozik két műszakban. Ezt egyrészt a traktorosok hiánya, másrészt a rossz szervezés okozza. KÜLÖN PRÉMIUMOT AZ IGYEKVŐKNEK Jó volna, ha a védnökség! üzemek a szövetkezetek segítségére sietnének, az üzemekben dolgozó traktorosokat a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére bocsátanék. Tekintettel arra, hogy kevés traktoros dolgozik két műszakban, jó volna, ha azokat külön prémiumban részesítenék, sőt azokat is, akik ünnepnapokon ls a volán mellett maradnak. TÖRIK A KUKORICÁT Ennek ellenére még mindig 200 hektár silókukorica áll lábon és ennek tápértéke napról napra csökken. Bár az Idén a Járásban nem mutatkozik takarmányhiány, pazarolni mégsem lehet, s mielőbb le kell sllóznl, ami megtermett. Gondolni kell a koratavaszra, s mem utolsósorban az árvíz sújtotta vidék mezőgazdasági üzemeinek megsegítésére is, t— nj— Október 15-én az Egyesült Államokban megkezdődtek a vietnami amerikai agresszió elleni tömegtüntetések. A legnagyobb arányú tüntetést a kaliforniai Berkeley városban rendezték, ahol a Vietnamba induló csapattesteket összpontosítják. Képünkön a berkeley tüntetés. (CTK — Telefoto) Százezer amerikai tüntetett Washington vietnami politikába ellen New York (CTK) — Az Egyesült Államokban szombaton és vasárnap százezer amerikai tüntetett Washington vietnami politikája ellen A legnagyobb tüntetés New Yorkban volt, ahol 20 000 személy tiltakozott a háború ellen. San Franciscóban az oaklandi támaszpont közelében vasárnap újabb tiltakozó felvonulást rendeztek. Az akciók sikere várakozásod felüli volt — írja az AFP. A hírügynökség megjegyzi, először fordul elő, hogy az amerikaiak ilyen nyíltan tiltakoznak a kormány vietnami politikája ellen. A tüntetők többsége diák volt, ami szintén új Jelenség, mivel a diákok eddig nem igen vettek részt politikai tüntetéseken. Az amerikai kormány sem számított ilyen nagy részvételre, és ezért megkísérelte, hogy megtámadja a tiltakozó akciók szervezőit. Katzenbach igazságügyminiszter bejelentette, hogy minisztériuma vizsgálatokat indít a tüntetésekkel kapcsolatosan, mivel kommunisták vet tek rajtuk részt. Bejelentette, hogy kommunistákhoz közel álló személyek dolgoznak a demokratikus diákszövetségben, mely kampányt indított azért, hogy a fiatal amerikaiak ne fogadják el a katonai be hívókat. Nem sikerült olyan ellentütetés* szervezni, melyek résztvevői támogatták volna Washington politikáját. Csak kevés incidensre került sor. Ezeket az AFP szerint szélsőjobboldaliak, újnácik s kubai emigránsok szervezték. NAGY-BRITANNIA TÁMOGATJA WASHINGTON POLITIKÁJÁT Szöul (CTK) — Stewart angol külügyminiszter egynapos dél-koreai látogatásának befejezéséül Szöulban angol—dél-koreai közös közleményt adtak ki, melyben Stewart ígéretei tett, hogy Nagy-Britannia továbbra is támogatja Dél-Koreát. Stewart sajtóértekezletén kijelentette, hogy Nagy-Britannia továbbra is azon van, hogy a Brit Nemzet közösség bizottságot küldjön Hanoiba a vietnami konfliktus megoldásá érdekében. Nagy-Britannia támogatja az Egyesült Államok vietnami politikáját, de nem hajlandó csapatokat küldeni Vietaamba, mivel á genfi értekezlet társelnöke volt, és „kötelezettségei vannak Délkelet 1 Ázsia más területein". AZ AESZ FÖTITKARA KIJELENTETTE: Az afrikai országok minden eszközzel megakadályozzák egy újabb fajüldöző állam létrejöttét Accra (CTK) — Az Afrikai Egység Szervezetének főtitkára, Diallo Telli a miniszteri tanács vasárnapi ülése után kijelentette, hogy minden küldött bekapcsolódott a rhodesiai kérdésről folyó vitába. A miniszteri tanács a rhodesiai kérdés megoldása során az 1961. évi alkotmány felfüggesztéséből Indul ki, követeli az összes politikai foglyok szabadon bocsátását és egy olyan új alkotmány beiktatását, amelynek kidolgozásában az ország minden politikai csoportja részt venne. Al új alkotmány lehetőséget nyújtaná az általános választásokra is, és ezáltal megváltozna a jelenlegi helyzet, amikor 200 ezer fehér telepes négymillió afrikai fölött uralkodik. Diallo Telll hangsúlyozta, hogy az afrikai országok minden szükséges politikai és gazdasági, diplomáciai és katonai intézkedést megtesznek, hogy megakadályozzák egy újabB fajüldöző állam létrejöttét. Djakartóbon betiltották o kommunista partot és több baloldali szervezetet Djakarta (CTK) — A djakartal katonai parancsnokság október 18án betiltotta a kommunista pártot és több baloldali szervezetet is. Elsősorban a Gervani nőszervezetet, a SZOBSZI szakszervezeti központi szervet, a Pemuda Rakjat ifjúsági szervezetet, a Barisan Tani Indone : sia parasztfrontot, valamint a PMI főiskolás mozgalmat. A parancsot Unar Wirahadikusnmo tábornok, a djakartai körzet katonai parancsnoka adta ki, aki azl í j, (Folytatás a 3. oldalon) , .w t.. , — fr v. y • N * " ' . . - - • . *,' w %»* m • S i mm Hr; t -r H WStVm*' f HP^n Mmšamm mr mm% AéíitišÄÉÉÉÉ Gomba módra nőnek ki a földből Košicén az új' korszerű lakótelepek. (Bachan felvétele)