Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-16 / 287. szám, szombat

FEDÉL ALATT Megoldódott a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának kérdése E

vekig tartó óha], hosszas viták és a sajtó hasábjain rendezett ankét után a Szlovák Nemzeti Tanács iskola és kulturális ügyi szakbizottsága, a CSEMADOK Központi Bizottsága, és a Népművelési Intézet kezdeményezésére, egy éve alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Az együttest az tette nélkülözhetetlenné, hogy nemcsak énekkari mozgalmunk, hanem iskolai énektanításunk is igen alacsony színvonalú. Színjátszóegyüttesünk és tánccsoportunk sok énekkarunk és zenekarunk viszont csak néhány van. S ha fel is lendül egy-egy énekkar munkája, előbb-utóbb alábbhagy, ami bosszantó, hiszen egy gazdag múlttal rendelkező, sokra hivatott munkaformáról van szó. A sikertelenség okát sok mindennel magyaráztuk: az éneklés elvesztette vonzerejét, az emberek mással vannak elfoglalva, nincs aki szervezze az együtteseket, kevés a szakember, az énektanításra az iskolákban sem fordítanak elegendő gondot stb. stb. Azt, hogy ének- és zenekari mozgalmunk hanyatlásának mi az Igazi oka, nem a mi feladatunk megállapítani. Tény, hogy ezen a téren hoszszú ideig megközelítőleg sem születtek olyan eredmények, mint amilyenekre szükség lett volna. Ezért is fűztünk vérmes reményeket a tanítók énekkarához. Azt vártuk tőle: dolgozzék a cseh, a szlovák és a morva tanítói kórusok mintájára, tömörítse a csehszlovákiai magyar énekkultúra legjobbjait, szolgáljon például a falusi és városi énekkaroknak, ugyanakkor a gyakorlati munka révén — legalább részben — segítse elő a kórusvezetők képzését. Ennyi feladat nem egy, hanem több kórusnak is meghaladná az erejét. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara azonban az elmúlt évben olyan erőfeszítéssel dolgozott, hogy nemcsak az említett teendőket végezte el maradéktalanul, hanem megoldott számos, az Indulás nehézségeivel Járó problémát is. De nézzük az elmúlt év mérlegét. Az eddig megtartott tíz összpontosításon 11 kórusművat tanultak be. Nyilvánosan hét kórusművel szerepeltek. Többek között felléptek a Csallóközi Énekkari Fesztivál keretében ez év elején Nagymegyeren, a Csehszlovákiái magyar tannyelvű iskolák megalakulásának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek keretében Párkányban, a komáromi Jökal-napokon, a csehszlovákiai magyar dolgozók 10. országos dal- és táncünnepélyén (közösen a rozsnyói Magyar Munkásdalárdával) Rozsnyón és Gombaszögön, és a Szlovák Nemzeti Felkelés 21. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek keretében Pelsőcön. Legutóbb (tegnap este) a Csehszlovák Rádió bratislavai hangversenytermében mutatkoztak be. A Bratislavai Szlovák Tanítónők Énekkarával közösen rendeztek énekkari hangversenyt. A fellépések hasznos munkáról tanúskodnak, de csak egy részét fejezik ki tevékenységüknek. A bemutatók mellett az együttes tagjai mást is végeztek: gazdag elméleti és gyakorlati képzést kaptak, többen munkahelyükön Iskolai kórust szerveztek és vezetnek, szakmai segítséget nyújtanak a vidékükön dolgozó énekkaroknak. Az pedig, amit az énekkar erkölcsileg nyújt a csehszlovákiai magyar kórusmozgalomnak, egyelőre felmérhetetlen. Az énekkar ma már erős kulturális bázis és úgy beszélnek róla mindenütt, mint kulturális forradalmunk egyik sokra hivatott nevelő, szórakoztató és Ízlésfejlesztő eszközéről. Ez a vélemény azért indokolt, mert mind a nagymegyeri, mind a komáromi fellépésükön annyi hallgató vett részt, ami énekkar esetében szinte példátlan. De osztatlan sikert arattak másutt is. A hármas funkciót így maradéktalanul teljesítették. Egyetlen év alatt annyit tenni, mint az énekkar tett, akkor is sok lett volna, ha kifogástalan feltételek mellett dolgozik. Munkafeltétele azonban nemcsak hogy nem ideális, hanem nagyon ls nehéz és körülményes volt. Nem beszélve arról, hogy az énekkar mostanáig gazda nélkül működött, sok nehézséget okozott az összpontosítások költségeinek fedezése, a ruhák beszerzése és a tagok ellátása. Kezdetben a 110 tag (összesen 31 500 koronával) maga járult hozzá ahhoz, hogy legyen ruhájuk, felszerelésük és megtarthassák az összpontosításokat. Mit mondjunk erről? Talán azt, hogy ilyen önzetlen, szívvel-lélekkel végzett munkára lenne szükség mindenütt. A nagymegyeri és a pelsőci fellépésnél a tagság ellátását nagyrészt a helyi egységes földművesszövetkezetek biztosították. MásKor hol a Népművelési Intézet, hol a CSEMADOK Központi Bizottsága fedezte a kiadásokat. Az együttes önfeláldozóan dolgozott és mint a példákból látható, elismerésre méltó eredményeket ért el. Mivel azonban jogilag sehová sem tartozott, költsége csak Innen-onnan „csepegett" össze. Meg nem értéssel is találkoztak. Némelyik iskola vezetősége (Pelsőc stb.) azzal fékezte az együttes munkáját, hogy a tanítókat nem engedte a próbákra. A rendkívül szép siker mellett tehát sok-sok nehézség és göröngyös út Jelzi a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának eddigi működését. A hivatásérzet, az ügyszeretet és a jó munkával kivívott elismerés azonban legyőzte a nehézségeket. Az énekkar kiállta a próbát, átesett a tűzkeresztségen és ott tart. hogy hovatartozása sem okoz tovább gondot. Szerettek volna a szakszervezetek szlovákiai bizottságához, vagy a Nvugat-szlováklal Kerületi Nemzeti Bizottság Iskola és kulturális osztályához tartozni. Mivel azonban erre nem nyílt lehetőség, a CSEMADOK Központi Bizottságát kérték fel, vállalja magáénak az énekkart. A CSEMADOK Központi Bizottságának elnöksége — mérlegelve a kórus szükségességét — októbert ülésén tárgvalt az ügvről és egyhangúlag úgv döntött, teljesíti a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának kérését, vállalja a védnök szerenét, újévtől fedezi az egvüttes kiadásait. Az elnökség jóváhagvta az énekkar vezetőségét is. Az önkormányzat elnöke Kulcsár Tibor, művészeti vezető Janda Iván, titkár ..Gyurcsó István. Gazdát kapott, fedél alá került a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. A születésnapi évforduló azonban nemcsak ezért lett emlékezetes. Az együttes ma indul első külföldi útjára. A budapesti Vasas Szakszervezetek Központi Énekkarának a Jókai-napokon tett vendégszereplését viszonozza. Felesleges jóslatokba bocsátkozni. Nem fér azonban kétség ahhoz, hogy az énekkar külföldön is helytáll és tarsolyában gazdag élménnyel tér haza. A

zzal, hogy megoldódott a hovatartozás kérdése, új szakasz kezdődik az énekkar életében. Reméljük, e szakasz felfelé fog ívelni és a CSEMADOK az énekkar, az énekkar pedig a CSEMADOK munkáját fogja kiegészíteni és az eddiginél is jobbá, tartalmasabbá tenni. BALÁZS BÉLA BERNÁTH AURÉL: ORSZÁGÚT (1928) Román költők versei TUDOR ARGHEZI: Visszatérés a barázdához Szülőhazám ős földje és enyém, Nem feledtél el? Én lépek be, én, A legméltatlanabb paraszti ivadék. Végy karjaidba, jóságos határvidék. Egész a Nagy Tengerig kóboroltam És óh be sok határon túl jutottam A furulyámmal és hajszás kutyámmal S övemben késemmel, hű cimborámmal. Még jó apám tanított arra régen, Hogy hüvely nélkül hordjam, harcra készen. Vájtam barázdát én is beléd, és nem hiába. A szükség egyre hajszolt, az élet sok hiánya. Az oltványt korcsba és tövesbe öltem. Fogadj jó szívvel engem, drága Földem. Kóbor fa voltam és a tág világban, Olykor piroslóbb gyümölcsöt kínáltam, S ifjúitan éreztem, hogy ért a friss Termés, — de bő áldástól búsan is. A lombon égőbb napsütésbe tört fel, Míg gyökeremből sajgó kín gyötört el, Bár sok idegen csillag fénye pergett Reá, - ő honi földben maradt, mindig tebenned. MIHAI BENIUC: Először Ime a szívem, „Qui ne bat que pour vous". Fogadjátok el ezt az Íratlan sebet, Amely urát énekre készteti. A jövőért kiált, Mint vizért, A vérében fetrengő katona, Aki a tüskés-drótsövényre esett. Jövendő Avenír Zukunft Futuro Buduscseje! Nyújtsátok ide kezeiteket a lövészárkon át, Ti, akik alig születtetek És nem ismeritek Hirosima gyászát, Sem az első csók örömét. Az én szívem, „Qui ne bat que pour vous"j Még akkor is a tiétek, Mikor szeretőm a karjaiba zár. Mint a szélsodorta mag Mint a sárba hullt gyümölcs. Mint a'z aggastyán által ültetett gyümölcsfák, Melyeknek termését már nem fogja látni. Szívemet, Az irigység minden nyilának Szent Sebestyénjét, Tegyétek nyelvként Az idő harangjába, És hallgassátok a jövendő ünnepélyes hangját. Fronyo Zoltán fordításai IRÁS ÉS SZOLGÁLAT TURCZEL LAJOS KÖNYVE Turczel új kötete: írás és szolgálat több szempontból érintkezik az előző, „írások mérlegen" (1958) című kötetével, sőt annak egyenes folytatása. A kritikusi értékmérés s nem utolsósorban a megformáltság, a színvonal tekintetében mégis lényegesek a különbségek. Bár maga a szerző vallja: „... kötetemben uwasható írásaim nagy részéért vállalom ... a pedagógus-kritikus nevet" — érzésünk szerint a korábbi és mostani kötet közé még sem tehetünk egyenlőségjelet. Különbséget kell tennünk az 1958 előtt és után írt pedagógiai beállítottságú és hangsúlyozottan építő kritikái között. A kötet Írásainak beosztása nem az Időrendi sorrendet követi, hanem tematikal-műfaji szempont szerint oszlik fejezetekre. Bár az effajta tagolás, rendszerezés megnehezíti a szerző fejlődésképének szemléltető érzékelését, jelen esetben mégis ez bizonyult egyedül célravezetőnek: könnyen áttekinthetővé, felmérhetővé teszik az elmúlt hat évi Irodalmi termésünk műfajok szerinti fejlődését, előrelépését. A néhány tanulmánynak minősíthető íráson kívül a gyűjtemény túlnyomó többsége alkalmi kritikaként született, s lapjaink így szinte valamennyit közölték. Ez azonban mit sem von le a kötet értékéből. Turczel kritikáinak gyűjteményét mintegy keretbe foglalja: a bevezetőnek, irodalomtörténeti alapvetésnek szánt „A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődési feltételei 1945 előtt és után" című Irodalomtörténeti vázlat, s az Egy szemlélet ellen — néven ismert, a Hét 1963-as ankétjához kapcsolódó vitacikk: „Lemaradottság, sematizmus és utóseraatizmus". A kerettanulmányok hasznos útravalóval látják el az arckép-galériába belépő olvasót. Az előbbinek már a címe is beszédesen árulkodik írója szándékáról: ha érteni, ismerni akarjuk mai irodalmunkat, vissza kell mennünk egész a bölcsőig; tapasztalni fogjuk, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom — összehasonlítva például az erdélyi magyar nemzetiségi Irodalommal, mely gazdag helyi hagyományokra is támaszkodhatott ... olyan eredendően nemzetiségi irodalomként kezdte meg pályafutását, amelynek nem voltak történelmileg kialakult helyi hagyományai". A progresszív Irodalmi erők szárnybontogatásairól szólva, sok újat tud mondani az emigráns írók (Barta L., Gábor A., Hidas A., Illés B., Mácza J„ Révai J. stb.) valamint Fábry Zoltán szerepéről. A szerző szerint 1948 után a csehszlovákiai magyar irodalom a világnézeti vívódásoktól, zökkenőktől mentes, azonnali „szocialista szellemben történő" újraindulásának okai: „ ... a kései feléledés tényén kívül... a legfőbb ok arra a spontán szeretetre és halálra vezethető vissza, mely az itteni magyar dolgozókat a »jégtörő február« megvalósító párt iránt eltöltötte". Külön-külön fejezetben kapnak helyet a drámai, prózai, lírai alkotásokat elemző kritikák; végül a sort a két Fábry-könyvről készült írás zárja le. Turczel kritikái — a műfaj követelményeinek megfelelően — összegeznek és értékeket állapítanak meg. Egy-egy alkotás alapján találó költői profilokat rajzol, vagy új vonásokkal gyarapítja a már ismerős arcokat. ítéletei helytállóak és megalapozottak. Turczel Lajos azonban akkor van igazán elemében, ha jelentős alkotásról kell véleményt mondania: ekkor mintegy szárnyakat kapva, a mű minőségével egyenes arányban növekszik elemző kedve, kritikusi hevülete. Egy-két szépséghiba, következetlen fogalmazás, frázisként ható sorok — ha elvétve is, de akad olykor még a legjobb Írásokban Is. Az'Egri regényéről (Égő föld, 1959

J írt, egyébként szép és elfogulatlan kritikában ezt a két, egymásnak ellentmondó kitételt találjuk: a regénynek az „átdolgozással nyert új eszmeiségét önmagában ... nem tekinthetjük olyan kiemelkedő értéknek, amely a mű újrakiadását feltétlenül Indokolttá tette volna — majd egy mondattal lejjebb; „Vannak azonban ... olyan műfaji és művészi értékei, amelyek Egri legjobb prózai művévé avatják, és újrakiadását — az eszmei átdolgozás után — teljes mértékben Indokolttá teszi." (60. 1.) Az Ilyen kritikai gyakorlat erősen túlhajtott, meghaladja az úgynevezett pedagógiai beállítottságú kritika teherbírását, s így nem teljesítheti nevelői célzatát. Hogy ez a múltban sem vált be, Turczel is tudja, hiszen éppen ő bosszankodik a legtöbbet, hogy a második-harmadik kötetnél tartó költő „még mindig nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket", az előlegezett bizalom tehát sok esetben korai és fölösleges volt. Külön fejezetben kapott helyet a Fábryról szóló két kritika: mindkettő méltó mind a bírálóhoz, mind pedig a megbírálthoz. Turczel a publicista és esszéista Fábryt méltán rokonítja e műfajok legnagyobb magyar tollforgatóival: Zrínyivel, Kölcseyvel és Adyval. „Fábry a publicisztikai, politikai esszének azt a válfaját műveli, amelynek szépirodalmi értéke és gondolati-filozófiai súlya ls kiemelkedően nagy. A Fábry-esszék szépirodalmi értékét a remek szerkezeti érzék, a dúsan árnyalt stílus, képgazdaság és lírai erő alapozza meg, gondolatfilozófiai értéküket pedig a problémák mélyére hatolás, a dialektikus összefüggés-meglátás és az impozáns érvelni tudás támasztja alá" — szögezi le találóan Turczel. Turczelnek, a kritikusnak, rokonszenves tulajdonsága: az alkotókkal és alkotásokkal szemben tanúsított higgadt magatartása: nem ragadtatja magát féktelen belemagyarázásokra, őrizkedik a nagy hangú kinyilatkoztatásoktól, véleményét nem tartja az egyedül üdvözítőnek; mentes a „beleérző", önmagát fitogtató, pillanatnyi hangulatot kifejező kritikai gyakorlattól. Néha találhatunk nála enyhébb, pozitív Irányú túlzásokat, ezek azonban nem tárgyi tévedésekből adódnak, hanem türelmetlen, továbblépést sürgető tenniakarásból. Írásainak formai sajátosságai közé tartozik a dinamikusság, a tömörség, a szabatosság és világosság. RÉVÉSZ BERTALAN 1985. október 12. * (jj SZÖ 3