Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-02 / 273. szám, szombat

Halál a Batizfalvi-tó partján A VASÚTI JEGY A bányászok, a vasutasok, az építőmunkások, a repülők napjáról az egész ország tud, az újságok Írnak róluk, a filmesek ilyenkor megörökítik a sikereket ünneplő dolgozókat. Igen keveset tudunk, báliunk azonban a hegyi szolgálat napjáról, pedig az idén tizedszer rendezték meg. A „hegyi emberek" összegyűltek a Poprádl-tónál, a Szimbolikus Temetőnél, hogy az idényzáráskor értékeljék mun­kájukat, bemutassák tudásukat, és figyelmeztessék a meggondolat­lan turistákat, hegymászókat a leselkedő veszélyre. A fenséges csúcsok az idén sok áldozatot követeltek. Felesleges áldozatokat. „Minden törekvésünk hiábavaló, ha a Tátrát járó emberek nem hallgatnak a józan eszükre! Akkor a hegyi szolgálat sem segítheti" — mondotta Ián Klinko, a „hegyi emberek" parancsnoka. Kevesen vannak, csupán tizenöten. Hegymászók, önkéntesek népes serege segíti őket munkájukban. Sok ember életét mentették meg, gyak­ran saját maguk Is kozkáztatják életüket, hogy másokon segítse­nek. A negyvenkilenc éves Laco Vyšnýtôl kérdezem, miért válasz­totta ezt a hivatást. — Mert itt nőtt fel, hegymászó lett, szereti a természetet, „összenőttt a kövekkel", és ami a legfontosabb, segfteni, segíteni akar a bajba jutottakon! Le kell másznia a szé­dületes szakadékokba, felmászni a meredek sziklafalakon, hogy el­sősegélyt nyújthassanak, a sebesülteket a kórházba szállíthassák. A szolgálat tagjai számára a legfájdalmasabb pillanat, amikor halottat lesznek a hordágyra. Szerencsére, nincsenek állandóan „akcióban". Azért ilyenkor sem tétlenkednek. Járják a hágókat, javítják, ellenőrzik a biztosító láncokat, karbantartják a hegyi utakat, újrafestik az útjelzéseket, télen a slterepeken tartanak szolgálatot, ahol gyakori a lábtörés s az áldozatokat le kell hoz­niuk a magaslatokról ... Az idén az időjárás is fokozta a veszélyt. A mérleg: 18 halott, S eltűnt, 75 súlyos sérülés, 83 kisebb sérülés, 845 esetben nyújtot­tak elsősegélyt tizennyolcszor kellett igen veszélyes helyekről el­szállítaniuk a sebesülteket és halottakat. Eddig 64 „kutató akciót" indítottak az eltűntek felkutatására... A halál megrendíti az élőket. A tragikus halál nemcsak megren­díti, hanem el is gondolkoztatja az élőket. A turisták, a hegymá­szók nem a halált keresik a hegyekben, fis mégis ... Hosszú ideig nem fogom elfelejteni a 18 halott egyikének. Harry Nescheidának, a harmincöt éves drezdai hegymászónak halálát. Mert Harry Ne­scheida élhetne ... Harryék négyen voltak, ö volt köztük a legidősebb. Társai: Helmut Warnecke, huszonhétéves mezőgaz­dasági mérnök, felesége, a három évvel fiatalabb, Barbara és a húsz­éves Hans-Jürgen Müller vegyész. Motorkerékpáron érkeztek a Magas Tátrába. Egy kies helyen letáboroz­tak. Már megmászták az Alpokat, a bulgáriai Rilát — most jöhet a Tátrai Augusztus elsején Indultak el a Gerlachfalvl-csúcsra. A Felkai-völ­gyön át közelítették meg az óriást. A Sziléziai Háztól Jól kitaposott csa­pás visz a hegyoldal alá. Elég hű­vös az Idő, csupa felhő az ég, csak Itt-ott szakadoznak a felhők. Siet­niük kell a túrázóknak, mert nem tisztul a légkör, leereszkedett a köd... Végül felérnek a gerinc­re... Ugyanaznap reggel egy másik tu­ristacsoport ls útrakelt, hogy kirán­duljon Gerlachfalvl-csúcsra. Hárman voltak: Ladislav R., tizenkilenc éves főiskolás és két skallcai lány, akik — mint az egészségügyi iskola nö­vendékei — a felsőtátrafüredi gyer­mekgyógyintézetben voltak szünidei gyakorlaton. Laco bíztatta, hívta a lányokat, Janát és Angélát. f- Gyertek, ismerem az utatl Ta­valy egyszer már voltam a Gerlach­falvi-csúcson ... Elindultak tehát a nagy túrára, hegymászó felszerelés nélkül, a lá­nyokon turistacipő sem volt, mintha egyszerű kirándulásra mennének. Laco kezéből nem hiányzott a fény­képezőgép. Ez igen fontos, enélkül nem érdemes csúcsot mászni! Sze­rencséseknek mondhatták magukat, hogy minden baj nélkül feljutottak a gerincre. Ott találkoztak Harryék­kal. Egyikük sem tudott németül, hát csak mosolyogtak egymásra, és ki-ki a maga terve alapján folytatta az útját. Három óra lehetett. Sűrű­södtek a felhők, erősödött a szél. Laco a Bartfzfalvi-völgy felé vezet­te a lányokat. Csakhamar megállí­totta őket. — Menjetek nyugodtan tovább, tavaly én ls ezen az úton tértem vissza, én még maradok,,a nehezebb utat választom, és valamit fényké­pezni szeretnék a Gerlachfalvt-kat­lanban ... A kis csoport szétvált. Jana >és Angela magára maradt. A két lány elindult az ismeretlen úton. Teknő­szerű szakadékba értek. Botorkáltak, jobbra-balra néztek. Erőt vett rajtuk a félelem. Minden lépéssel fokozó­dott bennük. Magas homlokfalhoz értek. Nincs kiút. Se föl, se le! Egyszerre kitört belőlük a kétség­beesett sikoltás. — Segítségl Segítség! A csúcsról leereszkedő németek hallják a kiáltást. Harryék megáll­nak, figyelnek, honnan száll feléjük a segítségkérő hang? A hang Irá­nyába mentek. Kibontották a köte­let. Müller indult elsőnek a lányok­hoz, Harry biztosította. Angela belefogódzkodott a kötél­be, görcsösen szorította, mint a ful­dokló a mentőövet. De megcsúszott, egy-két méterrel odébb esett. A megfeszülő kötél kirántotta Harryt az állásából. Vagy húsz métert csú­szott a sziklás falon, s a fenékre zuhant. Fájdalom hasított a térdébe. Elvesztette az eszméletét... Müller a lányokat járható terepre vezette, ahol a Warnecke házaspár várt rájuk. Végül Harry ls felesz­mélt. Ez délután öt és hat óra kö­zött történt... A Batlzfalvl-tő Irányába folytatták útjukat. A köd már leszállt, a szél fújt, és megeredt az eső. Egyre sű­rűsödött a homály. Lassan haladtak. Harrv a sérült lábával nem tudott egyedül Járni. Müller és Wernecke támogatta. Mentek, mentek a köd­ben, szélben és esőben. A Balzfalvi­tó nyugati partjához értek. Itt nincs jól kitaposott, Jelzett út. Ismeretle­nek voltak a nagy ismeretlenségben. Már besötétedett. A nők: Barbara, Jana és Angela előre mentek, hogy utat keressenek. Kiáltoztak a sötét­ben. A hátramaradó férfiak este f£l nyolc — nyolc között hallották utolsó kiáltásukat. — Valamilyen ösvényl ösvény! Elhalt a hangjuk... Ladislav R., közben hazaért, és nyugodt lélekkel ágyba feküdt. Ilyen nagy túra után legjobb az ágyban! Senkinek se szólt, hol hagy­ta a két lányt... A gyermekgyógy­intézetben sem nyugtalankodtak, hol maradt Jana és Angela. Müller és Warneck Harryt támo­gatva megkerülték a tó nyugati partját, és kimerülten leültek a tó előtti kiszögel lésre. Istentelen idő! Hideg szél, zuhogó eső, sötétség, a völgyben dühöng a vihar, az óriás­hegy dübörögve visszhangozza ... Helmut Warnecket kínozza a nyug­talanság. Hol van Barbara? Mi tör­tént a feleségével? Mi történt a két lánnyal? Hiába fülelt, már nem hal­lotta kiáltásukat. Felállt... — így sosem érün^c el, megyek utat keresni... Helmut elindult utat keresni. Müller a sebesült Harryval a kl* szögellésen maradt. Áztak és vártak. Helmutra vártak. Hiába... Csak Helmut messziről, bizonytalan távol­ságból és irányból jövő kiáltása szállt a fülükbe. — Ne gyertek utánam! Nagyon rossz a terep! Ezen nem vergődné­tek át.. .1 Helmut sem vergődött át a na­gyon rossz terepen. Megcsúszott a nedves sztklalapon, s a lejtőn a mélybe zuhant. Elvesztette eszmé­letét ... Barbara, Jana és Angela a sötét­ben nem mertek visszatérni a fér­fiakhoz. Még eltévednének! Ki tudja hová Jutnának?! Szakadékba zuhan­hatnának! Ha rábukkantak „valami­lyen ösvényre", a hegymászók is rá­találnak... A sárga Jelzés az életet Jelentette. Az életet! Fölvették a sárga Jelzést, valahová csak elvezeti őket! A „valamilyen ösvény" Felső­hágiba vezetett. Már másodikára virradó éjjel a Zbelovo erdészház­hoz értek. Az óra félkettőt mutatott. A rémült asszonyok kopogtak az ab­lakon, ütötték, verték az ajtót. — Hallói Halló! Brtaň, az erdész felébredt, kijött. — Mi történt? Az egyik lány megszólalt. — Hol vagyunk? Csak az érdekelte őket! Hol va­gyunk? Egy szóval sem említették, hogy hárman fent maradtak, egyik társuk nem tud a lábára állni. Brtaö megmondta, hogy hol vannak, és megmutatta, merre kell menniük a vasútállomásra. Háromkor Indul az első vonat. Négy után Felsőtátra­füredre értek. Jana és Angela meg­hívták Barborát, aludjon náluk, a gyermekgyógyintézetben. Csakha­mar elnyomta őket a mély álom... Hary és Müller a tő előtti kiszö­gel lésen ültek. Zuhogott az eső, téli hideg dermesztette testüket. A völgyben dühöngött a vihar. Harry nem tudott Járni, kimond­hatatlanul szenvedett. A nyár dere­A hegyi szolgálat tagja - az elsősegélynyújtás után — me­redek sziklafalon ereszkedik le a sebesült hegymászóval a hátán. (S. Samuhel felvétele) kán téli hideg, és mozdulni oly ne­héz! Élni oly nehéz... Mi történt vele? jajkiáltást hallott. Segítsééégl Látja a két lányt. A Gerlach gerin­cén találkozott velük, ök kiáltoz­nak! Szlovákul! A jajkiáltás németül is jajkiáltás. Csak ketten vannakl Hol a harmadik, a fiú? Segíteniük kell... és ő zuhan, zuhan lefelé... Hol a két lány? Hol van Barbora? Hol van Helmut? Csak ketten ma­radtak?! Harry és Hans-Jürgen Mül­ler ... Csak ketten ... Hans megzavaradott. Értelmetlen szavakat Ismételt. A bőrig ázott Harry félrebeszélt... Talán már hal­dokolt... Müllert kétségbeesett gondolatok kínozták. Harryt nem ci­pelheti a hátán... Nem pusztulhat el vele együtt a kőrengetegben ... Élni akarl Élni! És elindult az élet felé ... Magára hagyta a sebesültet, a félrebeszélő Harryt... Hajnali há­rom után ért Felsőhágiba, onnan gyalog vágott neki Ötátrafüredre. Gyalog. Csak tovább! Tovább! Fel­sőtátrafüred. Tovább. Tizenhét kilo­méternyi gyaloglás után a sátortá­borba ért. A sátrában pillanatok alatt elnyomta az álom... "Ladislav R„ alszik ... Barbara, Jana, Angela alszik... Hans-Jürgen Müller alszik ... Csak ketten maradtak a hegyóriás ölében. Csak ketten, egymástól tá­vol. Csak ketten, akikről senki sem tud semmit, mert az alvók nem be­szélnek... A kimerült, félrebeszélő Harry és Helmut Wernecke, aki a feleszmélés után egy lépést sem mert tenni a sötétben... Harry mindekitől elhagyatva fe­küdt a Batizfalvi-tó közelében. Az esőt felváltotta a hó. Süvített a szél... Erős volt benne az élnlaka­rás. Felállni azonban nem tudott. Hason csúszva a tó partjáig von­szolta magát. Néhány kekszet evett. És feküdt, feküdt a tó partján, és hullott, hullott a hó... Derengett, világosodott. Helmut Warnecke csak ekkor merészkedett tovább. Kimerülten, sérült, véres fej­jel és véres kézzel vánszorgott. Reg­gel hat körül ért a Sziléziai Ház­hoz. A menedékház vezetőjét keres­te. Rémülten adta Ladislav Rlchval­ský tudtára: — öten ... öten maradtak a he­gyekben! A Gerlach környékén..." Hogyan segítsen Richvalský? A vi­harban elromlott a vezeték, nem te­lefonálhat! Hogy értesítse a mentő­szolgálatot? Szerencséjére Itt az au­tója! Beülteti Helmutot, Gyerünk Tátralomnicra! A hegyi szolgálat székházába! öten maradtak a he­gyekben! öten, ebben a cudar Idő­ben ..! Mozgósították a „hegyi em­bereket", az önkénteseket, öten ma­radtak a hegyekben! Ha Ladislav R., nem hagyja el a két lányt... Ha Harryt nem hagy­ják el társai... Ha... Ha... Csak­hogy a széthulló kévét nem lehetett összetartani. Harry egyedül ma­radt ... A „hegyi emberek" délután öt körül bukkantak rá a nyári hó­val fedett holttestére ... Hordágyra tették, és levitték Tátraszéplakra... Igaza van Ján Klinkónak, hogy a hegyi szolgálat nem segíthet, ha a Tátrát Járó emberek nem hallgat­nak a Józan észre ... EETRÖCI BÄLINT /"/gyes-bajos 'dolgaimat elintézni Prágába kellett utaznom. Megvettem U a Turistánál a gyorsvonatjegyet. Két nappal előbb vettem, meg, hogy ne legyen rá gondom, ha majd utazom. De mit hoz a véletlen, a dol­gok közben elintéződtek nélkülem is s egyszerre nem volt miért Prágába utaznom. Pedig a vonatjegy nyolcvan koronámba került. A nyakamra sza­kadó gond nyugtalansággal töltött el. Ha nem akarom elveszíteni a pénze­met, vissza kell adnom a vonatjegyet. De idejében, hogy érvényét ne ve­szítse. Először aránylag egyszerűnek tűnt az egész, de amikor meg akar­tam valósítani, ősszebonyolódott. Szombat lévén, pontosan tizenkét óra­kor bezárták az utazást irodát. Immár csak az állomáson válthatom visz­sza a Prágába szóló vonatjegyet. A körülmények, ha az ember ellen tőr­nek, ilyen álnokul összejátszanak. Kimentem az állomásra és a tudakozónál érdeklődtem, hogy ki foglal­kozik a feleslegessé vált vonatjegyekkel. Az idős vasutas keserves arccal meghallgatott és suttogva közölte, hogy pokolian fáj a foga. Hagyjam szenvednil Ö csak a vonatok érkezéséről és indulásáról informálja az utasokat. Ez kötelessége, de több nem...l Kérem, azt mondja csillagokat látok kínomban ...I A jegypénztárhoz mentem. Benyújtottam a kis áblakocskán a jegyet és hozzáfűztem, hogy nincs rá szükségem. Visszaadom. Nem utazom Prágába. Közben úgy esett, hogy egyelőre semmi keresnivalóm a fővárosban. — A Turistánál vette, ugye? . Rosszat sejtettem. S hogy rosszérzésemet palástoljam, nevetgélve, kedé­lyeskedtem. — Eltalálta, ott vettem ...de erre a vonatra szól, innen, az állomás­ról indul. Vagyis még pontosabban, köztársaságunk minden gyorsvonat­fára érvényes. Altalános érvényű vonatjegy. Kimondottan feljogosít az uta­zásra. Visszaadta. Azt mondta, hogy ezt a jegyet csak a Turista veheti vissza, ö nem. Ott cseréljem be, ahol vettem. A jegyen valóban ralta volt zárójel­be téve: Turista. Nyilvánvalóvá vált köztünk — a pénztáros és én közöt­tem — az ellentét. Rövid vita során bebizonyította, hogy Igazam van, a fegy vonatokra szól, innen, az állomásról induló gyorsvonatokra, bár sze­mélyen ls utazhatom vele, ha úgy tartja kedvem, abban azonban tévedek, hogy ő visszaadhatja érte a pénzemet. Megtagadva embert méltóságomat és büszkeségemet, kértem, hogy pró­bálja meg talán eladni valakinek. Megvárom, amíg eladja. Türelmesen itt fogok állni a sarokban. Ajánlatommal láthatólag megleptem őt. Szigorúan megnézett, még a szemüvegét is feltette. — Ezt ugyan megtehetném — mondta nagy sokára —, de nem teszem. Minek tagadjam, nem tetszik nekem a maga ábrázatja. Sőt, ha őszinte akarok lenni, egyenesen ellenszenves. Hányingert érzek, ha látom... — Mit nem mond... f — kiáltottam fejvesztetten és reménytelenül kér­tem — bizonygatva, hogy egyes esetekben társadalmi kötelesség a kö­nyörület — adná el valakinek mégis azt a jegyet. Többé talán tükörbe nézni sem tudok, ha nem adja el. — S még hozzá bandzsít ls — mondta erre megvetően és becsukta a kis ablakot. Egy másik ablaknál a fiatal pénztárosnő elvette a jegyei megnézte és visszaadta. Vigyem a Turistához Hivatkoztam a szombatra és hogy a Turista bezárt. De talán eladhatná valakinek, akt Prágába akar utazni. S a pénzt vissza ... — Polgártárs — közölte minden harag nélkül —, tegnap éjszaka rövid dulakodás után elhagyott a vőlegényem egy özvegyasszony miatt. Ez ok­ból tőlem szívességet ne kérjen! Sem kicsit, sem nagyobbat, ma kőszívű vagyok... Lehet, hogy megölöm özvegy Faragónét — tette hozzá elgondol­kozva —, még nem tudom,.. A helyzet nyilvánvaló. Ha valaki segíthet rajtam, az csak az állomás­főnök lehet. Bementem hát hozzá és elmeséltem neki az egész ke­serves esetet. Hangom szomorkásán kongott és néha elcsuklott. Hallgatott. Arcát két tenyerébe rejtve támaszkodott az asztalra és maga elé bámult, Végre feltekintett és bánatos szemében tört emberség lakott. — Uram... nekem ma reggel olyan pofont adott a feleségem, hogy egé­szen bedagadt a szemem. — Valóban be volt dagadva mindkét szeme. — S ne gondolja, hogy csak egy pofont adottI Többet ls, legalább tizet. Rám­fogta, hogy udvarolok a szomszédasszonynak. — Na és nem udvarol? — Eszembe sincs — legyintett —, egészen másnak udvarolok, de arról a feleségem nem tudhat. — Rettenetes ...de azért segíthetne talán.,. — Nem tehetem — mondta sajnálkozva —, Ilyen feldagadt feffel nem tehetem... Visszaroskadt az asztalra. Sóhajtozott. A peronon ácsorogtam, nehéz szívvel és tanácstalanul. Egyszerre be­mondta a hangszóró: „Az Ezüst Nyíl expressz a kettes vágányról Prágába indul." A rekedt, morgó hang injekciós tűként döfött belém s hallatára tet­teimet az emberi megfontolatlanság és fejeticnség ördögei irányították. Máris indul? ...Ez volt a legfontosabb kérdés abban a pillanatban. S kö­vette a második ... Ogyis elveszne ez az átkozott jegy, legalább leutazomI Lerohantam a lépcsőkön, át az aluljárón és felugrottam a mozgó Ezüst Nyílra. Ott egye meg a fene, nem hagyom elveszni jegyemet ...I Lelkem mélyén ellenkezések és dacok keltek életre és lázadást érleltek. Félmeg­oldás, töprengtem később, de ez ls valami... jellemző akkori állapotomra, hogy az új felismerés már félúton dermesz­tett meg: a meglevő jegyemet leutazom, de utána haza kell jönnöm és fizethetem a visszautat is. Egy helyett, két jegy árát veszítem el. Nyuga­lom, csillapítottam magamat, ilyen pillanatokban legfontosabb a józan ész és a nyugalom. Kétségtelen, hogy pillanatnyi elmezavaromban szálltam fel a vonatra, de most mit tegyek? Az expressz már csak Prágában áll meg velem. S ha meghúzom a vészféket és megállítom, büntetést fizetek. Lega­lább ötszáz korona büntetést... Több mint háromszáz kilométeren két ellentétes erő küzdött bennem, az egyik a vészfék felé nyújtotta a kezemet, a másik pedig visszahúzta. Iszo­nyú belső küzdelem fejlődött ki köztük, valamelyik erőnek nyilvánvalóan végérvényesen győznie kellett. A visszafelé szóló jegy ára minden kilomé­terrel nőtt, növekedett, dagadt, mint egy alattomosan gördülő lavina, mely elsodorja és maga alá temeti a hegymászókat. Prága fényei már feltűntek a távolban, amikor meghúztam a vészféket. A kerekek sírtak, az egymásba rohanó vasúti kocsik csikorogtak s amikor megállt a vonat, bőszült kalau­zok rohangáltak fel-alá, keresték, hogy kl húzta meg a vészféket. Azon­nal és készségesen jelentkeztem. Hosszan magyaráztam nekik, hogy a pénztárosnőt elhagyta a vőlegénye Faragóné miatt és az állomásfőnököt tévedésből megpofozta a felesége, ezért kellett meghúznom ... Az emberek hallgattak, komoran bólogattak és jelentősen néztek egymásra. Ügy láttam, végre megértettek. Hrágába érve Intézetbe helyeztek. Azt mondták, ideiglenesen csupán és ' erre azért van szükség, mert így legalább mégis volt miért Prágába utaznom, DUBA GYULA ÖTSZÖR BIZTONSÁGOSABB 94 nagy légiforgalmi társaság baleseti sta­tisztikájának bizonysá­ga szerint a repülőgép ötször biztonságosabb közlekedési eszköz, mint az automobil. A társaságok egy esz­tendő alatt 95 millió utast szállítottak 114 milliárd kilométer hosz­szú útvonalon. A bekö­vetkezett 18 szerencsét­lenségnél 586 ember — tehát 19 millió kilomé­terenként egy személy — vesztette életét és ez éppen ötször kevesebb, autóbalesetek áldozatainak mint az halálos száma. A Csehszlovák Légi­forgalom gépei a hazai és a külföldi vonalakon 1 011 758 utast szállítot­tak összesen 19 319 133 kilométeren, teljesen balesetmentesen. Ül SZÖ 6 *19B5, október 2, i

Next

/
Thumbnails
Contents