Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-02 / 273. szám, szombat

Halál a Batizfalvi-tó partján A VASÚTI JEGY A bányászok, a vasutasok, az építőmunkások, a repülők napjáról az egész ország tud, az újságok Írnak róluk, a filmesek ilyenkor megörökítik a sikereket ünneplő dolgozókat. Igen keveset tudunk, báliunk azonban a hegyi szolgálat napjáról, pedig az idén tizedszer rendezték meg. A „hegyi emberek" összegyűltek a Poprádl-tónál, a Szimbolikus Temetőnél, hogy az idényzáráskor értékeljék munkájukat, bemutassák tudásukat, és figyelmeztessék a meggondolatlan turistákat, hegymászókat a leselkedő veszélyre. A fenséges csúcsok az idén sok áldozatot követeltek. Felesleges áldozatokat. „Minden törekvésünk hiábavaló, ha a Tátrát járó emberek nem hallgatnak a józan eszükre! Akkor a hegyi szolgálat sem segítheti" — mondotta Ián Klinko, a „hegyi emberek" parancsnoka. Kevesen vannak, csupán tizenöten. Hegymászók, önkéntesek népes serege segíti őket munkájukban. Sok ember életét mentették meg, gyakran saját maguk Is kozkáztatják életüket, hogy másokon segítsenek. A negyvenkilenc éves Laco Vyšnýtôl kérdezem, miért választotta ezt a hivatást. — Mert itt nőtt fel, hegymászó lett, szereti a természetet, „összenőttt a kövekkel", és ami a legfontosabb, segfteni, segíteni akar a bajba jutottakon! Le kell másznia a szédületes szakadékokba, felmászni a meredek sziklafalakon, hogy elsősegélyt nyújthassanak, a sebesülteket a kórházba szállíthassák. A szolgálat tagjai számára a legfájdalmasabb pillanat, amikor halottat lesznek a hordágyra. Szerencsére, nincsenek állandóan „akcióban". Azért ilyenkor sem tétlenkednek. Járják a hágókat, javítják, ellenőrzik a biztosító láncokat, karbantartják a hegyi utakat, újrafestik az útjelzéseket, télen a slterepeken tartanak szolgálatot, ahol gyakori a lábtörés s az áldozatokat le kell hozniuk a magaslatokról ... Az idén az időjárás is fokozta a veszélyt. A mérleg: 18 halott, S eltűnt, 75 súlyos sérülés, 83 kisebb sérülés, 845 esetben nyújtottak elsősegélyt tizennyolcszor kellett igen veszélyes helyekről elszállítaniuk a sebesülteket és halottakat. Eddig 64 „kutató akciót" indítottak az eltűntek felkutatására... A halál megrendíti az élőket. A tragikus halál nemcsak megrendíti, hanem el is gondolkoztatja az élőket. A turisták, a hegymászók nem a halált keresik a hegyekben, fis mégis ... Hosszú ideig nem fogom elfelejteni a 18 halott egyikének. Harry Nescheidának, a harmincöt éves drezdai hegymászónak halálát. Mert Harry Nescheida élhetne ... Harryék négyen voltak, ö volt köztük a legidősebb. Társai: Helmut Warnecke, huszonhétéves mezőgazdasági mérnök, felesége, a három évvel fiatalabb, Barbara és a húszéves Hans-Jürgen Müller vegyész. Motorkerékpáron érkeztek a Magas Tátrába. Egy kies helyen letáboroztak. Már megmászták az Alpokat, a bulgáriai Rilát — most jöhet a Tátrai Augusztus elsején Indultak el a Gerlachfalvl-csúcsra. A Felkai-völgyön át közelítették meg az óriást. A Sziléziai Háztól Jól kitaposott csapás visz a hegyoldal alá. Elég hűvös az Idő, csupa felhő az ég, csak Itt-ott szakadoznak a felhők. Sietniük kell a túrázóknak, mert nem tisztul a légkör, leereszkedett a köd... Végül felérnek a gerincre... Ugyanaznap reggel egy másik turistacsoport ls útrakelt, hogy kiránduljon Gerlachfalvl-csúcsra. Hárman voltak: Ladislav R., tizenkilenc éves főiskolás és két skallcai lány, akik — mint az egészségügyi iskola növendékei — a felsőtátrafüredi gyermekgyógyintézetben voltak szünidei gyakorlaton. Laco bíztatta, hívta a lányokat, Janát és Angélát. f- Gyertek, ismerem az utatl Tavaly egyszer már voltam a Gerlachfalvi-csúcson ... Elindultak tehát a nagy túrára, hegymászó felszerelés nélkül, a lányokon turistacipő sem volt, mintha egyszerű kirándulásra mennének. Laco kezéből nem hiányzott a fényképezőgép. Ez igen fontos, enélkül nem érdemes csúcsot mászni! Szerencséseknek mondhatták magukat, hogy minden baj nélkül feljutottak a gerincre. Ott találkoztak Harryékkal. Egyikük sem tudott németül, hát csak mosolyogtak egymásra, és ki-ki a maga terve alapján folytatta az útját. Három óra lehetett. Sűrűsödtek a felhők, erősödött a szél. Laco a Bartfzfalvi-völgy felé vezette a lányokat. Csakhamar megállította őket. — Menjetek nyugodtan tovább, tavaly én ls ezen az úton tértem vissza, én még maradok,,a nehezebb utat választom, és valamit fényképezni szeretnék a Gerlachfalvt-katlanban ... A kis csoport szétvált. Jana >és Angela magára maradt. A két lány elindult az ismeretlen úton. Teknőszerű szakadékba értek. Botorkáltak, jobbra-balra néztek. Erőt vett rajtuk a félelem. Minden lépéssel fokozódott bennük. Magas homlokfalhoz értek. Nincs kiút. Se föl, se le! Egyszerre kitört belőlük a kétségbeesett sikoltás. — Segítségl Segítség! A csúcsról leereszkedő németek hallják a kiáltást. Harryék megállnak, figyelnek, honnan száll feléjük a segítségkérő hang? A hang Irányába mentek. Kibontották a kötelet. Müller indult elsőnek a lányokhoz, Harry biztosította. Angela belefogódzkodott a kötélbe, görcsösen szorította, mint a fuldokló a mentőövet. De megcsúszott, egy-két méterrel odébb esett. A megfeszülő kötél kirántotta Harryt az állásából. Vagy húsz métert csúszott a sziklás falon, s a fenékre zuhant. Fájdalom hasított a térdébe. Elvesztette az eszméletét... Müller a lányokat járható terepre vezette, ahol a Warnecke házaspár várt rájuk. Végül Harry ls feleszmélt. Ez délután öt és hat óra között történt... A Batlzfalvl-tő Irányába folytatták útjukat. A köd már leszállt, a szél fújt, és megeredt az eső. Egyre sűrűsödött a homály. Lassan haladtak. Harrv a sérült lábával nem tudott egyedül Járni. Müller és Wernecke támogatta. Mentek, mentek a ködben, szélben és esőben. A Balzfalvitó nyugati partjához értek. Itt nincs jól kitaposott, Jelzett út. Ismeretlenek voltak a nagy ismeretlenségben. Már besötétedett. A nők: Barbara, Jana és Angela előre mentek, hogy utat keressenek. Kiáltoztak a sötétben. A hátramaradó férfiak este f£l nyolc — nyolc között hallották utolsó kiáltásukat. — Valamilyen ösvényl ösvény! Elhalt a hangjuk... Ladislav R., közben hazaért, és nyugodt lélekkel ágyba feküdt. Ilyen nagy túra után legjobb az ágyban! Senkinek se szólt, hol hagyta a két lányt... A gyermekgyógyintézetben sem nyugtalankodtak, hol maradt Jana és Angela. Müller és Warneck Harryt támogatva megkerülték a tó nyugati partját, és kimerülten leültek a tó előtti kiszögel lésre. Istentelen idő! Hideg szél, zuhogó eső, sötétség, a völgyben dühöng a vihar, az óriáshegy dübörögve visszhangozza ... Helmut Warnecket kínozza a nyugtalanság. Hol van Barbara? Mi történt a feleségével? Mi történt a két lánnyal? Hiába fülelt, már nem hallotta kiáltásukat. Felállt... — így sosem érün^c el, megyek utat keresni... Helmut elindult utat keresni. Müller a sebesült Harryval a kl* szögellésen maradt. Áztak és vártak. Helmutra vártak. Hiába... Csak Helmut messziről, bizonytalan távolságból és irányból jövő kiáltása szállt a fülükbe. — Ne gyertek utánam! Nagyon rossz a terep! Ezen nem vergődnétek át.. .1 Helmut sem vergődött át a nagyon rossz terepen. Megcsúszott a nedves sztklalapon, s a lejtőn a mélybe zuhant. Elvesztette eszméletét ... Barbara, Jana és Angela a sötétben nem mertek visszatérni a férfiakhoz. Még eltévednének! Ki tudja hová Jutnának?! Szakadékba zuhanhatnának! Ha rábukkantak „valamilyen ösvényre", a hegymászók is rátalálnak... A sárga Jelzés az életet Jelentette. Az életet! Fölvették a sárga Jelzést, valahová csak elvezeti őket! A „valamilyen ösvény" Felsőhágiba vezetett. Már másodikára virradó éjjel a Zbelovo erdészházhoz értek. Az óra félkettőt mutatott. A rémült asszonyok kopogtak az ablakon, ütötték, verték az ajtót. — Hallói Halló! Brtaň, az erdész felébredt, kijött. — Mi történt? Az egyik lány megszólalt. — Hol vagyunk? Csak az érdekelte őket! Hol vagyunk? Egy szóval sem említették, hogy hárman fent maradtak, egyik társuk nem tud a lábára állni. Brtaö megmondta, hogy hol vannak, és megmutatta, merre kell menniük a vasútállomásra. Háromkor Indul az első vonat. Négy után Felsőtátrafüredre értek. Jana és Angela meghívták Barborát, aludjon náluk, a gyermekgyógyintézetben. Csakhamar elnyomta őket a mély álom... Hary és Müller a tő előtti kiszögel lésen ültek. Zuhogott az eső, téli hideg dermesztette testüket. A völgyben dühöngött a vihar. Harry nem tudott Járni, kimondhatatlanul szenvedett. A nyár dereA hegyi szolgálat tagja - az elsősegélynyújtás után — meredek sziklafalon ereszkedik le a sebesült hegymászóval a hátán. (S. Samuhel felvétele) kán téli hideg, és mozdulni oly nehéz! Élni oly nehéz... Mi történt vele? jajkiáltást hallott. Segítsééégl Látja a két lányt. A Gerlach gerincén találkozott velük, ök kiáltoznak! Szlovákul! A jajkiáltás németül is jajkiáltás. Csak ketten vannakl Hol a harmadik, a fiú? Segíteniük kell... és ő zuhan, zuhan lefelé... Hol a két lány? Hol van Barbora? Hol van Helmut? Csak ketten maradtak?! Harry és Hans-Jürgen Müller ... Csak ketten ... Hans megzavaradott. Értelmetlen szavakat Ismételt. A bőrig ázott Harry félrebeszélt... Talán már haldokolt... Müllert kétségbeesett gondolatok kínozták. Harryt nem cipelheti a hátán... Nem pusztulhat el vele együtt a kőrengetegben ... Élni akarl Élni! És elindult az élet felé ... Magára hagyta a sebesültet, a félrebeszélő Harryt... Hajnali három után ért Felsőhágiba, onnan gyalog vágott neki Ötátrafüredre. Gyalog. Csak tovább! Tovább! Felsőtátrafüred. Tovább. Tizenhét kilométernyi gyaloglás után a sátortáborba ért. A sátrában pillanatok alatt elnyomta az álom... "Ladislav R„ alszik ... Barbara, Jana, Angela alszik... Hans-Jürgen Müller alszik ... Csak ketten maradtak a hegyóriás ölében. Csak ketten, egymástól távol. Csak ketten, akikről senki sem tud semmit, mert az alvók nem beszélnek... A kimerült, félrebeszélő Harry és Helmut Wernecke, aki a feleszmélés után egy lépést sem mert tenni a sötétben... Harry mindekitől elhagyatva feküdt a Batizfalvi-tó közelében. Az esőt felváltotta a hó. Süvített a szél... Erős volt benne az élnlakarás. Felállni azonban nem tudott. Hason csúszva a tó partjáig vonszolta magát. Néhány kekszet evett. És feküdt, feküdt a tó partján, és hullott, hullott a hó... Derengett, világosodott. Helmut Warnecke csak ekkor merészkedett tovább. Kimerülten, sérült, véres fejjel és véres kézzel vánszorgott. Reggel hat körül ért a Sziléziai Házhoz. A menedékház vezetőjét kereste. Rémülten adta Ladislav Rlchvalský tudtára: — öten ... öten maradtak a hegyekben! A Gerlach környékén..." Hogyan segítsen Richvalský? A viharban elromlott a vezeték, nem telefonálhat! Hogy értesítse a mentőszolgálatot? Szerencséjére Itt az autója! Beülteti Helmutot, Gyerünk Tátralomnicra! A hegyi szolgálat székházába! öten maradtak a hegyekben! öten, ebben a cudar Időben ..! Mozgósították a „hegyi embereket", az önkénteseket, öten maradtak a hegyekben! Ha Ladislav R., nem hagyja el a két lányt... Ha Harryt nem hagyják el társai... Ha... Ha... Csakhogy a széthulló kévét nem lehetett összetartani. Harry egyedül maradt ... A „hegyi emberek" délután öt körül bukkantak rá a nyári hóval fedett holttestére ... Hordágyra tették, és levitték Tátraszéplakra... Igaza van Ján Klinkónak, hogy a hegyi szolgálat nem segíthet, ha a Tátrát Járó emberek nem hallgatnak a Józan észre ... EETRÖCI BÄLINT /"/gyes-bajos 'dolgaimat elintézni Prágába kellett utaznom. Megvettem U a Turistánál a gyorsvonatjegyet. Két nappal előbb vettem, meg, hogy ne legyen rá gondom, ha majd utazom. De mit hoz a véletlen, a dolgok közben elintéződtek nélkülem is s egyszerre nem volt miért Prágába utaznom. Pedig a vonatjegy nyolcvan koronámba került. A nyakamra szakadó gond nyugtalansággal töltött el. Ha nem akarom elveszíteni a pénzemet, vissza kell adnom a vonatjegyet. De idejében, hogy érvényét ne veszítse. Először aránylag egyszerűnek tűnt az egész, de amikor meg akartam valósítani, ősszebonyolódott. Szombat lévén, pontosan tizenkét órakor bezárták az utazást irodát. Immár csak az állomáson válthatom viszsza a Prágába szóló vonatjegyet. A körülmények, ha az ember ellen tőrnek, ilyen álnokul összejátszanak. Kimentem az állomásra és a tudakozónál érdeklődtem, hogy ki foglalkozik a feleslegessé vált vonatjegyekkel. Az idős vasutas keserves arccal meghallgatott és suttogva közölte, hogy pokolian fáj a foga. Hagyjam szenvednil Ö csak a vonatok érkezéséről és indulásáról informálja az utasokat. Ez kötelessége, de több nem...l Kérem, azt mondja csillagokat látok kínomban ...I A jegypénztárhoz mentem. Benyújtottam a kis áblakocskán a jegyet és hozzáfűztem, hogy nincs rá szükségem. Visszaadom. Nem utazom Prágába. Közben úgy esett, hogy egyelőre semmi keresnivalóm a fővárosban. — A Turistánál vette, ugye? . Rosszat sejtettem. S hogy rosszérzésemet palástoljam, nevetgélve, kedélyeskedtem. — Eltalálta, ott vettem ...de erre a vonatra szól, innen, az állomásról indul. Vagyis még pontosabban, köztársaságunk minden gyorsvonatfára érvényes. Altalános érvényű vonatjegy. Kimondottan feljogosít az utazásra. Visszaadta. Azt mondta, hogy ezt a jegyet csak a Turista veheti vissza, ö nem. Ott cseréljem be, ahol vettem. A jegyen valóban ralta volt zárójelbe téve: Turista. Nyilvánvalóvá vált köztünk — a pénztáros és én közöttem — az ellentét. Rövid vita során bebizonyította, hogy Igazam van, a fegy vonatokra szól, innen, az állomásról induló gyorsvonatokra, bár személyen ls utazhatom vele, ha úgy tartja kedvem, abban azonban tévedek, hogy ő visszaadhatja érte a pénzemet. Megtagadva embert méltóságomat és büszkeségemet, kértem, hogy próbálja meg talán eladni valakinek. Megvárom, amíg eladja. Türelmesen itt fogok állni a sarokban. Ajánlatommal láthatólag megleptem őt. Szigorúan megnézett, még a szemüvegét is feltette. — Ezt ugyan megtehetném — mondta nagy sokára —, de nem teszem. Minek tagadjam, nem tetszik nekem a maga ábrázatja. Sőt, ha őszinte akarok lenni, egyenesen ellenszenves. Hányingert érzek, ha látom... — Mit nem mond... f — kiáltottam fejvesztetten és reménytelenül kértem — bizonygatva, hogy egyes esetekben társadalmi kötelesség a könyörület — adná el valakinek mégis azt a jegyet. Többé talán tükörbe nézni sem tudok, ha nem adja el. — S még hozzá bandzsít ls — mondta erre megvetően és becsukta a kis ablakot. Egy másik ablaknál a fiatal pénztárosnő elvette a jegyei megnézte és visszaadta. Vigyem a Turistához Hivatkoztam a szombatra és hogy a Turista bezárt. De talán eladhatná valakinek, akt Prágába akar utazni. S a pénzt vissza ... — Polgártárs — közölte minden harag nélkül —, tegnap éjszaka rövid dulakodás után elhagyott a vőlegényem egy özvegyasszony miatt. Ez okból tőlem szívességet ne kérjen! Sem kicsit, sem nagyobbat, ma kőszívű vagyok... Lehet, hogy megölöm özvegy Faragónét — tette hozzá elgondolkozva —, még nem tudom,.. A helyzet nyilvánvaló. Ha valaki segíthet rajtam, az csak az állomásfőnök lehet. Bementem hát hozzá és elmeséltem neki az egész keserves esetet. Hangom szomorkásán kongott és néha elcsuklott. Hallgatott. Arcát két tenyerébe rejtve támaszkodott az asztalra és maga elé bámult, Végre feltekintett és bánatos szemében tört emberség lakott. — Uram... nekem ma reggel olyan pofont adott a feleségem, hogy egészen bedagadt a szemem. — Valóban be volt dagadva mindkét szeme. — S ne gondolja, hogy csak egy pofont adottI Többet ls, legalább tizet. Rámfogta, hogy udvarolok a szomszédasszonynak. — Na és nem udvarol? — Eszembe sincs — legyintett —, egészen másnak udvarolok, de arról a feleségem nem tudhat. — Rettenetes ...de azért segíthetne talán.,. — Nem tehetem — mondta sajnálkozva —, Ilyen feldagadt feffel nem tehetem... Visszaroskadt az asztalra. Sóhajtozott. A peronon ácsorogtam, nehéz szívvel és tanácstalanul. Egyszerre bemondta a hangszóró: „Az Ezüst Nyíl expressz a kettes vágányról Prágába indul." A rekedt, morgó hang injekciós tűként döfött belém s hallatára tetteimet az emberi megfontolatlanság és fejeticnség ördögei irányították. Máris indul? ...Ez volt a legfontosabb kérdés abban a pillanatban. S követte a második ... Ogyis elveszne ez az átkozott jegy, legalább leutazomI Lerohantam a lépcsőkön, át az aluljárón és felugrottam a mozgó Ezüst Nyílra. Ott egye meg a fene, nem hagyom elveszni jegyemet ...I Lelkem mélyén ellenkezések és dacok keltek életre és lázadást érleltek. Félmegoldás, töprengtem később, de ez ls valami... jellemző akkori állapotomra, hogy az új felismerés már félúton dermesztett meg: a meglevő jegyemet leutazom, de utána haza kell jönnöm és fizethetem a visszautat is. Egy helyett, két jegy árát veszítem el. Nyugalom, csillapítottam magamat, ilyen pillanatokban legfontosabb a józan ész és a nyugalom. Kétségtelen, hogy pillanatnyi elmezavaromban szálltam fel a vonatra, de most mit tegyek? Az expressz már csak Prágában áll meg velem. S ha meghúzom a vészféket és megállítom, büntetést fizetek. Legalább ötszáz korona büntetést... Több mint háromszáz kilométeren két ellentétes erő küzdött bennem, az egyik a vészfék felé nyújtotta a kezemet, a másik pedig visszahúzta. Iszonyú belső küzdelem fejlődött ki köztük, valamelyik erőnek nyilvánvalóan végérvényesen győznie kellett. A visszafelé szóló jegy ára minden kilométerrel nőtt, növekedett, dagadt, mint egy alattomosan gördülő lavina, mely elsodorja és maga alá temeti a hegymászókat. Prága fényei már feltűntek a távolban, amikor meghúztam a vészféket. A kerekek sírtak, az egymásba rohanó vasúti kocsik csikorogtak s amikor megállt a vonat, bőszült kalauzok rohangáltak fel-alá, keresték, hogy kl húzta meg a vészféket. Azonnal és készségesen jelentkeztem. Hosszan magyaráztam nekik, hogy a pénztárosnőt elhagyta a vőlegénye Faragóné miatt és az állomásfőnököt tévedésből megpofozta a felesége, ezért kellett meghúznom ... Az emberek hallgattak, komoran bólogattak és jelentősen néztek egymásra. Ügy láttam, végre megértettek. Hrágába érve Intézetbe helyeztek. Azt mondták, ideiglenesen csupán és ' erre azért van szükség, mert így legalább mégis volt miért Prágába utaznom, DUBA GYULA ÖTSZÖR BIZTONSÁGOSABB 94 nagy légiforgalmi társaság baleseti statisztikájának bizonysága szerint a repülőgép ötször biztonságosabb közlekedési eszköz, mint az automobil. A társaságok egy esztendő alatt 95 millió utast szállítottak 114 milliárd kilométer hoszszú útvonalon. A bekövetkezett 18 szerencsétlenségnél 586 ember — tehát 19 millió kilométerenként egy személy — vesztette életét és ez éppen ötször kevesebb, autóbalesetek áldozatainak mint az halálos száma. A Csehszlovák Légiforgalom gépei a hazai és a külföldi vonalakon 1 011 758 utast szállítottak összesen 19 319 133 kilométeren, teljesen balesetmentesen. Ül SZÖ 6 *19B5, október 2, i