Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-16 / 287. szám, szombat

Újabb fajüldöző „fehér állam" a fekete földrészen ? Az elmúlt hónapok világeseményei újra bebizonyították, hogy leJárt a gyarmatosítás ideje, hogy ez nemcsak jelszó, hanem napjaink megmásíthatatlan történelmi törvényszerűsége. Erre legmeggyőzőbb példa a brit impérium maradványainak sorsa, amelyeket hiába igyekszik Anglia makacsul megőrizni. Néhány hónapja a nagy üggyel-bajjal összetákolt Malaysiai Államszövetség széthullásának veszélye zaklatta fel a kedélyeket Londonban, nemrég a gyarmatosítók kreálta Dél-arábial Szövetségben lángoltak fel a függetlenségi törekvések, Aden önállóságot követel, amire Anglia a legdurvább erőszakkal válaszolt, az elmúlt héten pedig a fajgyűlölő rhodesiai kormány bejelentette, hogy egyoldalúan kihirdeti a függetlenséget, ha London nem egyezik bele a fehér telepesek fajgyűlölő államának létrehozásába. Ez azt jelentené, hogy a fekete földrészen a Délafrikai Köztársaság mellett egy újabb rendőrállam alakulna, amelyben a jelentéktelen fehér kisebbség a legembertelenebbül elnyomná a többséget. EGY KIS VISSZAPILLANTÁS A mai viszonyokat jobban megértjük, ha kicsit visszapillantunk a múltba és megnézzük, hogyan kaparintották a hatalmat kezükbe a fehér telepesek, és hogyan alakult ki a jelenlegi áldatlan rendszer. A múlt század utolsó két évtizedében az Afrika-utazók a Zambezi és a Ltmpopo folyók között elterülő Lobengula királyság kimeríthetetlen kincseiről hoztak híreket. Angliát hatalmába kerítette a gyémántláz. Az ígéreteknek bedőlve, végül is Lobengula király engedélyezte az angoloknak az ásványkincsek feltárását. Ez lett a veszte. Hamarosan megjelent az országban Cecil Rhodes, ez a gátlástalan gyarmatosító (róla nevezték el az országot); részvénytársaságot alapított és ezt a gyarmatosítás szabályai szerint nyomon követte az expedíciós hadsereg. A fekete király népe tíz évig hősiesen harcolt a betolakodók ellen, de végül ls a korszerűen felszerelt hadsereg győzött. Miközben hallatlan megtorlások folytak, gazdagságra vágyó telepesek áramlottak Rhodesiába, akik minden hatalmat a kezükbe kaparintottak. Már 1923-ban fehér telepesekből alakult kormány. Az afrikaiakat megfosztották a termőföldtől, csupán a hasznavehetetlen földek egyharmadát hagyták meg nekik, kialakult a fajt megkülönböztetés rendszere, a négereket kirekesztették a hatalomból (például szavazati joga csak annak volt, aki angolul beszélt, és legalább ezer font sterling vagyona volt.] A második világháború után a nemzeti felszabadító mozgalmak erősödésének láttán London beleegyezik az úgynevezett Rhodesia és Nyasszaföld Szövetsége nevű egyesülésbe, (1953), amelyben természetesen a dél-rhodesiai fehér telepeseké a vezető szerep. Az afrikai népek szabadságvágya azonban elsöpörte ezt a „szövetséget", és Nyaszszaföldből Malawi néven, ÉszakRhodesia pedig Zambia néven független állam lett. Most pedig a fajüldöző rhodesiai kormány is függetlenséget követel. De lássuk csak, mit is jelentene ez a „függetlenség". HIHETETLEN ÁLLAPOTOK Rhodesiában kétszázezer fehér telepes parancsol a négymilliónyt afrikaiaknak. A „parlamentben" ugyan tizenöt megvásárolható afrikai is helyet kapott az ötven fehér mellett, de azok csak a lakosság és világ közvélemény félrevezetésére ülnek ott, és nem védelmezik a lakosság érdekeit. Az afrikai munkás évi keresete a fehér munkásénak még egytizedét sem teszt kl. Aki pedig szót emel az áldatlan állapotok ellen, azt koncentrációs táborba hurcolják. A négereknek betiltottak minden poll- fg tikal tevékenységet, pártjaik tevékenységét nem engedélyezik, vezetőiket üldözik. A legjelentősebb ellenzéki politikai párt, a Zimbabwe Afrikai Népi Unió ls illegalitásban tevékenykedik, vezetőit pedig száműzték, mivel azt követelik, hogy a függetlenség kikiáltása esetén a hatalmat az afrikai többség kezébe kell adni. lan Smith kormánya pedig minden eszközzel harcol az ellen. Hencegve kijelentette, hogy nem fél senkitől, és szembeszáll bárkivel. Az angolok ugyanis a szövetség felbomlásakor a rhodesiai kormány kezére Játszották a szövetség egész hadseregét és fegyverzetét — (kb. 75 repülőgépe és hétezer fól képzett katonája van; ezt a létszámot ki lehet egészíteni tartalékosokkal.] Ezenkívül a Dél-afrikai Köztársaság támogatásáról biztosította a Smith-kormányt. Számíthat a portugálok (Angolával, Mocambique-kel határos) segítségére is. ANGLIÁRA NAGY FELELŐSSÉG HÁRUL Az elmúlt héten Smith miniszterelnök Londonban járt, ahol nem tudott megegyezni az angol kormánnyal, és kijelentette, hogy számára egyetlen út marad, a függetlenség egyoldalú kihirdetése. A nyugati lapok szerint már ki ts tűzték december közepére az X-napot. Ezt megerősíti a miniszterelnök azon kijelentése, hogy karácsonyig Rhodesia független lesz. Miközben Londonban lázas tanácskozások folynak gazdasági megtorlásokról, a nemzetközösségi országok közvetítéséről, s hasonló hatástalan lépésekről, az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése határozatban elítélte a fajgyűlölő kormány törekvéseit. Nkrumah ghanai elnök pedig U Thant főtitkárhoz intézett levelében felhívta a figyelmet arra, hogy Rhodesia lépése beláthatatlan következményekkel járhat, ezért Angliának és az ENSZnek közbe kell lépnie. Hogy mit eredményezhet a Smithkormány provokációja, az kiderül a Zimbabve Afrikai Népi Unió vezetőinek nyilatkozataiból, akik bejelentették, hogy a fajüldöző kormány kihirdeti a függetlenséget, az afrikai politikusok ellenkormányt alakítanak, amelyet valószínűleg elismer az Afrikai Egység Szervezetének 35 országa, és fegyveres úton megdöntik Smith-éket. Ez tehát háborút lelent. Ebben az esetben az afrikai földrészen újabb tűzfészek keletkezne, és ezért jelentős felelősség terhelné Nagy-Britanniát. Anglia azonban Jóformán semmit sem tett ennek érdekében és még most, öt perccel tizenkettő előtt sem akar közbelépni. Egyes angol politikusok a malaysiai, adeni gondokra hivatkoznak, leköti csapataikat az ottani feszültség. Ez igaz, de az is biztos, hogy ahol a népi tömegek a függetlenséget követelték, ott Anglia sohasem habozott a legdurvábban beavatkozni. Rhodesia azonban másképp viselkedik akkor, amikor a fehér uralkodóosztályt kellene rendre utasítania. Erre úgy látszik — még a munkáspárti Wilson-kormány és képtelen. SZŰCS BÉLA SZOCIALIZMUS ÉS SZOCIOLÓGIA A

szocialista építés olyan szakaszához érkeztünk, amikor a társadalom tudományos irányítása döntő tényezővé válik. A szocialista államokban eddig elért eredmények . is annak köszönhetők, hogy a szocializmus építésének gyakorlata a marxizmus—leninizmus tudományos elméletéből indult kí. Ma már magától értetődő, hogy azok az elméleti Ismeretek, amelyeken mai gyakorlatunk alapszik, nem elegendők, mert maga a társadalom is változik, és vele együtt változik a társadalmi tudat is. Bárminő elmélet, különösen a szocialista elmélet, összefüggésben áll a gyakorlattal, s a valóságnak és a társadalmi fejlődés megismerési folyamatának csupán egyik oldala. A szociológia a szocialista társadalomban csak ma harcolja kl honossági jogát s formálódik tudománnyá a marxizmus-leninizmus keretében, kiválik a többi társadalomtudomány közül, megőrizve emellett szoros kapcsolatát főként a filozófiával. Az összekötő kapocs, amely szerves egészbe fűzi az összes társadalomtudományt, a történelem materialista értelemezése (történelmi materializmus). A marxista szociológia kialakulására akkor kerül sor, ha a marxista gondolkodásnak keretében harcolunk alkotó fejlődéséért. Abban az időszakban, mikor a szocialista társadalmi kapcsolatok bizonyos mértékben deformálódtak, s amikor a marxista tanok sztatikus, kanonizált formákba zárultak, magát a szociológiát is megtagadták és visszautasították. Tagadhatatlan azonban, hogy a társadalom általános elmélete, a marxizmus-leninizmus, kivált pedig a filozófia keretében ezelőtt is fejlődött (inkább deduktív, sőt gyakran spekulatív módon), ugyanakkor azonban elhanyagolták a társadalmi folyamatok empirikus vizsgálatát. A marxista szociológia kialakulása során el akarja kerülni mind a spekulatív elmáletgyártás, mind a „tiszta" tapasztalat buktatóit. A történelmi materializmus általános elméletéből indul ki, egyidejűleg azonban kritikusan átértékeli és feldolgozza az empirikus szociológia eredményeit is (a szociológiai kutatás módszerei, technikája fis eljárásai)'. A szociológiának, mint elméleti-tapasztalati tudománynak, amely azért vizsgálja a társadalom szerkezetének és fejlődésének törvényeit, hogy hozzájárulhasson az „embert kapcsolatok tervezett megszervezéséhez", nem csupán az a feladata, hogy tapasztalati anyagot gyűjtsön (szociológiai tényeket), hanem azok elemzésével egyidejűleg általános érvényű következtetéseket ls levonjon belőlük. Megismerési, nevelő és szervező funkcióját csupán akkor fogja betölteni, ha felismeri a társadalmi fejlődés törvényszerűségeit és irányzatait. M

a már kevés olyan marxista szociológus akad, aki a szociológiát „mentesíteni" kívánná az elmélettől és a filozófiától, s a „tiszta" empíriára, a statisztikára, módszertanra, eljárásokra és technikára akarná korlátozni. A marxista szociológia elméleti-tapasztalati jellegét bizonyította az az ülés is, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia rendezett szeptemberben magyar, lengyel, jugoszláv, csehszlovák, román, bulgár, NDKbeli, és osztrák szociológusok részvételével. Az ülés témája a szocialista társadalom fontos k.ilcsproblematikája: „Az ember és a munka" volt. Lényegében a munka szociológiai problémáiról volt szó (a munka elidegenedése, az ember humanizálódása és dehumanizálödása, a munkások szakképzettsége, a munkások részvétele az irányításban, az alkalmazás megválasztása, a tudományostechnikai munka jellege, a „társadalmi megrendelés" kérdései a tudományban, a bürokrácia problémája, módszertani kérdések, a szocialista országok szociológusai közti együttműködés kérdései stb.). Az értekezlet nagy jelentősége abban áll, hogy a vita és a beszámolók a szocialista társadalom kulcsproblémáinak vizsgálatára összpontosultak. Ez a munka problémája a szocializmusban, mint komplex kérdés (a munka jellege, az egyéni és a társadalmi szempont, a munkás helyzete, szakképzettsége, a munkás személyiségének általános fejlődése stb. j. A szocialista kapcsolatok fejlődésével megváltozik a munkás profilja is, „homo economicus"-ból, a jellegtelen „bérért dolgozó munkaerőből" az új, szocialista ember minden pozitív tulajdonságával rendelkező, teljes emberi személyiséggé alakul át. Ez, természetesen, hosszú és ellentmondásokkal teli folyamat. Cikkemben — tekintettel a korlátozott terjedelemre ls — lényegében a szociológiának és társadalmunknak csupán ezzel a kulcsproblémájával szándékozom foglalkozni. „A munka a szocializmusban mint komplex probléma" alapproblematikájának elemzéséhez feltétlenül szükséges, hogy konkréten ismerjük a szocializmus szociális szerkezetét, fejlődésének törvényeit és irányzatait. Ennek kétségtelenül nagy gyakorlati, társadalmi-politikai jelentősége van a társadalom tudományos irányításával, valamint a népgazdaságunkban tett új Intézkedésekkel összefüggésben Is. Szociális struktúránk elemzésében kulcshelyzete van a marxista oszírta: ANDREJ SIRÁCKY akadémikus tályelméletnek (modell]. Lehetővé teszi számunkra, hogy módszertanilag helyesen vizsgáljuk az eltolódásokat a szocialista és a kapitalista társadalom keretében. Ennek azért is nagy a jelentősége, mert segít megértenünk a szocializálódás folyamatát a kapitalista országokban is — ez alatt főként a haladó gazdasági-műszaki elemek behatolását értem a szociális struktúrába a forradalmi munkásmozgalom és a szocialista világrendszer nyomása alatt, valamint a belső szociális politikai feszültség következtében is —, amely nincs elszigetelve az általános világmozgalomtól. A társadalmi fejlődés objektív folyamat, a haladó szocialista mozgalom fő irányvonalként világméretekben is történelmi szükségszerűségként érvényesül. A szociológiának a szociális folyamatokat mind a kapitalizmusban, mind a szocializmusban a világmozgalom részeként kell elemeznie, amely ellentétek és összeütközések között megy végbe, azonban az emberiség kommunista integrációja felé halad. A

szocializmus problémáinak megoldásával összefüggésben több oknál fogva ismernünk kell a kapitalista államokban uralkodó viszonyokat is, ahol ugyancsak nagy változások mennek végbe a szociális csoportok között. Jóllehet a szociális csoportok jellegének meghatározásában a termelőeszközökhöz való viszonyuk a döntő, mégis vizsgálat tárgyává kell tennünk a szociális csoportok társadalmi helyzetét, anyagi viszonyait, érdekeit, osztályöntudatuk fokát politikai szervezkedésük formáit stb. is. így példának okáért az Egyesült Államok szociológusai alapos vizsgálatnak vetik alá a szociális struktúra változásait, elemzik és vizsgálat tárgyává teszik az iparosodás, technizálódás és qrbanizálődás következményeit. Céljuk emellett nem csupán a társadalmi problémák gyakorlati megoldása („szociális mérnökség"), hanem gyakorta a kapitalizmus szociális struktúrája „stabilitásának" elméleti megokolása ls (T. Parsonsj. Az Egyesült Államok politikai és gazdasági körei már a húszas években megértették, hogy a társadalom megismerése és a módszerek fejlesztése (az elmélet és etnpiria egysége) nélkül lehetetlen a politikai és gazdasági életet irányítása. A haladó amerikai szociológusok (pl. C. Wright Mills) munkáiból fontos eltolódásokról szerzünk tudomást az Egyesült Államok szociális struktúrájában (érdekes jelenség az úgynevezett „középosztály", egy szociális szempontból Ingatag csoport keletkezése és gyarapodása, amely az „uralkodó elit" kényelmes eszköze). Társadalmunk fejlődésének mostani szakaszában a szociológiának erőfeszítéseit a szocializmus szociális struktúrájának vizsgálatára kell összpontosítania. Tervbe kell vennie, hogy a szociális csoportok (munkásság, földművesek, értelmiség, ifjúság stb.) körében nagyméretű és hosszú lejáratú, elméleti és módszertani, jól előkészített szociológiai vizsgálatokat folytasson. Az új jelenségek elemzésének alapján meg kell oldania azt az alapvető elméleti problémát is, hogy milyen mértékben határozható meg a szociális csoport jellege a szocializmusban a termelőeszközökhöz való viszonya alapján? Nálunk ugyanis minden szociális csoport Jellegét többé-kevésbé a termelőeszközök társadalmi tulajdonba valő átvételének ténye (társadalmi tulajdon) határozza meg. A szociális csoportba való besorolás legfőbb kritériumaként ma a társadalmilag, hasznos munka minősége lép előtérbe. Az eltolódások okai azok a változások, amelyek az egyének és csoportok minőségi növekedésében mennek végbe (a szakképzettség és ezzel a minősítés emelkedése)'. Ez mindenekelőtt a munkásosztály belső összetételét érinti, A munkásosztály soraiból kerülnek ki a vezető politikai, gazdasági és kulturális dolgozók. Társadalmi helyzetükkel és munkájuk jellegével viszont megszűnnek munkások lenni. A termelésben nő a szakmunkások, mesterek, technikusok száma, ezzel egyidejűleg azonban — és olykor aránytalanul — nő a hivatalnokok száina ís. De a termelésen kívül, a kereskedelemben, a szolgál* tatásokban, az adminisztratív, kul« turális és egészségügyi szervezetekben és intézményekben is nagy munkabeli és szociális jellegű eltolódások mennek végbe. Aránylag nagy mobilitás mutatkozik a szociális csoportokban, nem csupán a munkásosztályban, de a földművelők és az értelmiség körében ls. A

z eddigi, ha nem is nagy méretekben és rendszeresen végzett vizsgálat arról tanúskodik, hogy a szociális csoportok új profilja van keletkezőben, amelyek különféle jegyekkel különböznek egymástól a társadalmilag hasznos munka hozamával, társadalmi helyzetükkel, szakképzettságükkel, jövedelmük nagyságával, s bizonyos előnyökkel, amelyek társadalmi állásukból vagy múltbeli érdemeikből következnek). Különbség mutatkozik továbbá a csoportok élet- és kulturális szíonvotialában, valamint politikai és eszmei fejlettségük fokában is. Ezért, véleményem szerint, a szocializmusban a politikai intézkedések és a helyes szociális politika döntő kritériumának a társadalmilag hasznos munka minőségét kell tekinteni. A munka és az alkalmazás, a haladó technlzálődása mellett, nem szolgálhat a társadalmi fontosság megítélésének döntő kritériumául sem a fizikai, sem a szellemi munka (a termelési folyamatok automatizálásának eredményeképpen a munkás technikus-mérnökké válik). Nem tekinthető ilyen kritériumnak a termelésben vagy egyéb ágazatokban való tevékenység sem (a termelésben adminisztratív hivatalnokokat is alkalmaznak). A termelés modernizálása, a mechanlzálás és automatizálás, a technológia tudományossá tétele a tudományos dolgozók, szakemberek, technikusok, mérnökök, tervezők, mesterek és általában a szakképzett dolgozók számának emelkedéséhez vezet, miközben a klasszikus értelemben vett munkások száma egyidejűleg csökken. Ez az irányzat ma már nyilvánvaló, és a szociológiai kutatás feladata, hogy konkrét tényekkel alátámassza. A szociális struktúra és az abban végbemenő változások vizsgálata — mint már hangsúlyoztam —, ma a marxista szociológia legfőbb feladata. Ez, természetesen, nem' jelenti azt, hogy a szociológia előtt nem állnak más feladatok és problémák is (így példának okáért az etnikai kapcsolatok elemzése, társadalmunk demokratizálódásának kérdései, a problémák egész komplexuma a felépítmény, kultúra és ideológia teréről). Kétségtelen azonban, hogy nem lenne reális és célszerű, ha a szociológia — a módszerek és eljárások kidolgozatlansága és a szakképzett káderek hiánya miatt — minden problémát egyszerre akarna megoldani. Ez nem válna hasznára sem társadalmunknak, sem pedig a szociológia további fejlődésének. A humennét Chemko dolgozói a tervezett nyereséget jóval túlszárnyalják és a termelékenységet 102,8 százalékra teljesítették. Képünkönt Anna Bakóvá, selejtmentesen dolgozik, s emellett tervét 111 százalékra teljesíti. [CTK — A. Mičák felv.J[ ÜJ SZÖ 4 *1965. október H.