Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-28 / 269. szám, kedd

az SZKP KB plenáris ülése A kongresszus résztvevői között találtuk dr. H a r d v Gyula professzort, a Magyar Műanyagkuta­tó Intézet ingazgatóját, a Budapes­ti Műegyetem műanyag- és gumiipa­ri tanszékének vezetőjét is, aki 57 tagú munkacsoportjával érkezett Prágába. • Milyenek a tanácskozáson szerzett benyomásai, tapasztala­ta? — 1954 óta a montreali, a wiesba­denl, majd 1957 ben a prágai érte­kezleten egyaránt részt vettem. A tudományos eredményeket Így nem­csak a szaklapokból kísérem figye­lemmel. A mostani prágai értekezlet véleményem szerint a legnagyobb méretű és eredményeit tekintve is minden eddigit felülmúlt. Érdeklődéssel hallgattam a világ legnagyobb tudósainak beszámolóit, fejtegetéseit, kutatómunkájukban elért eredményeiket. A viták a szo­kott módon, egyszerre több szakbi­zottságban folytak. Ezért ki-ki az érdeklődési körének megfelelő bi­zottságban vette ki részét a közös munkából. Az egyes előadások szö vegét mindnyájunknak Időben még otthon kézbesítette a posta, úgy­hogy jóelőre áttanulmányozhattuk azokat. • Miről esett a legtöbb szó? — Mindenekelőtt a műanyagké­mia eredményeiről. Több előadás hangzott el a polimerek legcélsze rűbb előállításáról. E probléma mi­előbbi megoldása a műszaki haladás feltétele. Ezzel kapcsolatban sok szó esett a műanyagok tulajdonsá­gainak vizsgálatáról is. A szovjet Kargin akadémikus iskolájának eredményei rendkívüli érdeklődés mellett nagy elismerést váltottak ki. A műanyagok kialakulása még fo­lyamatban van. Kargin professzor bebizonyította, hogy a műanyagok­nál olyan „fogások" eszközölhetők, amelyek emlékeztetnek a fémek me­tallurgiájában rendezésre álló lehe­tőségekre. Tanítása szerint a mű­anyagok megvédhetők, ellenállóvá tehetők az Időjárás, a hőmérséklet és a fény hatásaival szemben. Felmérhetetlen Jelentőségűek ezek a felismerések, a makromolekuláris kémiában szerzett tapasztalatok, ha meggondoljuk, hogy ma már a vilá­gon évente mintegy 9 millió tonna műanyagot állítanak elő. Ez a mennyiség térfogatban körülbelü' három és félszerese a világ év' szlnesfém-termplésének és értékben a világ vastermelésének 43 százaié kára tehető. • Hogyan befolyásolja az ér tekezlet a Magyar Műanyagkuta tó Intézet munkáját? Hasznos gépek — kihasználatlanul (CTKJ — Elektronikus géppel óránként 60 000 kártyát, kézzel vi­szont csak 400-at lehet osztályoz­ni. Az ember ezen idő alatt gép se­gítségével 600 számot ad össze, a tabellátor viszont 8000 számot ír le és ad össze. Az elektronikus szá­mológép egy másodperc alatt 100 ezer műveletet végez. A Központ Népi Ellenőrző és Sta­tisztikai Hivatal megállapítása sze­rint számológépeink értéke több mint 2 milliárd korona. A lyukkár­tyagépek számát illetően a techni­kailag fejlett országok közé tarto­zunk. Felhasználásuk terén azonban el­maradunk. A kalkulációs lyukkártya­gépeket a Královo Pole-1 gépgyár ban csak 1 százalékban, a bratisla val Kablo nemzeti vállalatban és a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai fiziológiai intézéteben pedig csak 7 százalékban használják fel. 1970-ig 41 területi számolóköz­pontot létesítenek. Ezen központo­kat összesen 235 lyukkártyagéppel és 24 számológéppel látják el, me­lyek lehetővé teszik 3000 millió in­formáció feldolgozását. Az ifjúsági alkotóversenyek kétéves terve (CTK) — A Küzponti Szakszervezeti Tanács, a CSISZ és az Iskola- és Kul­turálisügyi Minisztérium országos ter­vet dolgozott ki az ifjúsági alkotóver senyeket illetően az elkövetkezendő két évre. 196B-ban 8, az ntána követ­kező évben pedig 9 országos versenyt rendeznek. Egyidejűleg jóváhagyták a versenyek kihirdetésével és szervezésével kapcso­latos elveket is. Ennek alapján köz­ségekben, üzemekben és Iskolákban versenyeket, "kiállításokat stb. akció­kat, végiil járási, kerületi és országos versenyeket rendeznek. A versenybe katonai együttesek és szólisták is be­kapcsolódhatnak. A jövő évben megrendezik a mű­kedvelő bábszínházjátszás, a tánc, az amatőr fényképészet és film, a képző művészet és a gyermektáncegytittesek országos versenyét. 19B7-ben rendezik meg a műkedvelő színjátszás fesztivál­ját. röviden A bratislavai Egyetemi Könyv­tárban tegnap megnyílt az ENSZ és az UNESCO újabb kiadványainak ki­állítása, amely szeptember 29-lg tart. •k 39 Üzem és szövetkezet jelent­kezett a legjobb export-vállalatok versenyébe, melyet a bytčal KINEX nemzeti vállalat felhívása alapján szerveztek meg. + A Csehszlovák Tudományos Akadémia Lubor Niederl (1865— 1944J, a kiváló tudós születésének 100-ik évfordulója alkalmából teg­nap ünnep ülést tartott. + Tegnap Pardubicén megkezdő­dött a vegyi szakfilmek ötnapos nemzetközi seregszemléje. A feszti­vál résztvevői az öt nap alatt érde­kes filmeket láthatnak a vegyi ké­szülékről, a gyártásmenetröl, a la­boratóriumi módszerekről és a kü­lönféle műanyagokról. — Többféleképpen. A kiváló ered­ményeket felmutató csehszlovákiai kollégáink sikerei alapján például arra a megállapításra Jutottunk, hogy a külföldi tapasztalatokból sok mindent átvehetünk. Egyszóval: a Jövőben bizonyos szakterületeken végzünk csak kutatásokat. A személyes tapasztalatcserék azért ls rendkívül fontosak, mert lehetővé teszik a közvetlen kapcso­latok megteremtését a világ leghí­resebb kutatóival. • Mi a véleménye a Nyugaton folyó makromolekuláris kutató­munka eredményeiről? A nyugati államokban folyó kuta­tómunka régibb keletű, szakembe­reik sokkal előbb kezdtek foglalkoz ni ezzel a tudománnyal. Kétségte­len, hogy a Szovjetunió sikere' nemzetközi viszonylatban is elis­mertek, különösen ami e tudomány 4g elméleti részét illeti. Más kérdés hogy az elméleti eredmények hala 'léktalan megvalósítása nálunk ne hézkesebb. Ez talán az anyagi érde kéltség hiányával ls magyarázható Valószínűleg azért oly hosszadalmas néha a tudományos elvek Ipari megvalósítása. Természetesen e (Folytatfis az 1. oldalról) pártbizottságok első titkárait, a szö­vetségi köztársaságok miniszterta­nácsainak elnökeit, a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságainak másodtitká­rait, a Szovjetunió minisztereit és állami bizottságainak elnökeit, az SZKP Központi Bizottsága apparátu­sának és a Szovjetunió Miniszterta­nácsának felelős dolgozóit, valamint a központi lapok főszerkesztőit. k A plenáris ülés résztvevői meg­kezdték a Koszigin referátumáról szóló vitát. A vitában felszólaltak: Peter Seleszt, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, Nyikolaj Jegoricsev, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, Dinmuhamed Kunajev Ka­zahsztán Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának első titkára, Vaszilij Talsztyikov, a leningrádi te­rületi pártbizottság első titkára és Gennagyij Voronov, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke. Ami az SZKP KB jelenlegi plenáris ülése tárgysorozatának első pontját Illeti, a jelenlegi plánumot az Álla­mi Tervbizottság ülései, tudományos konferenciák, közgazdasági tanács­kozások és a szovjet sajtóban foly­tatott vita előzte meg. Ezek után került sor ebben az évben már a második plenáris ülésre, amelynek közös nevezője — ahogy a vitából megítélhető — a reális szempont ér­vényesítése és a kommunizmus ki­építésével kapcsolatos gazdasági fel­adatok megoldásának tudományos megközelítése. Ezt igazolta a Szovjetunió Minisz­tertanácsa elnökének az a beszá­molója, amelyet ez év tavaszán tar­tott az Állami Tervbizottság kollé­giumának ülésén. Egyidejűleg P. F. Lomako, a Szovjetunió Állami Terv­bizottságának elnöke beszámolt az 19B6—1970. évi új ötéves terv irány­számainak javaslatáról, míg helyet­tese ismertette azt a módszert, amely szerint a népgazdasági ter­vek teljesítését ellenőrzik. Ezen az ülésen részt vettek a szövetségi köz­társaságok tervbizottságainak elnö­kei, a miniszterek, a párt és a köz­gazdasági szervek képviselői és to­vábbi szakemberek. „A tervezést tel­jesen mentesíteni kell a szubjektív irányzatuktól és fel kell számolni mindent, ami a tervezési szakaszon dolgozókat arra kényszerítené, hogy a népgazdasági érdekek mellőzésé­vel állítsák össze a tervet. Most, az októberi plénum után, teljesen más körülmények alakultak ki, amelyek lehetőséget nyújtanak a népgazda­sági tervek javaslatain dolgozók al­kotó munkásságára" — jelentette ki akkor a miniszterelnök. A jelenlegi fontos ülés előkészí­tésén a legkiválóbb ökonómusok, nemzetgazdászok, matematikusok és más szakemberek dolgoztak, akik megfontolás tárgyává tették az öt­éves terv időszakában megvalósí­tandó irányítás és tervezés új mód­szerét, valamint az eddigi hiányos­ságok leküzdését biztosító irányító apparátus szerkezeti összetételét. Várható, hogy jelentékenyen csök­kentik a tervmutatók számát és bő­vítik az Üzemi igazgatók hatáskö­rét. A legfontosabb az irányítás és tervezés tudományos színvonalának biztosítása úgv. ahogy a kommunista társadalom építése jelenlegi idősza­kának igényes feladatai megkövete­lik. Ojságfró körökből származó hírek szerint a plenáris ülés három napig tart, majd egy napi szünet után megkezdi ülését a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa, amely a jelenlegi plénum határozatairól tárgyal. Alodlo megbízólevelét o nepáli nagykövei (CTK) — Antonín Novotný köztársasági elnök tegnap fogadta a prágai várban Damodar S. J. B. R a n á t, a Nepáli Királyság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a köz­társasági elnöknek átadta megbízólevelét. A fogadáson jelen volt dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első he­lyettese, Ladislav Novák, a köztársa­sági elnöki iroda vezetője, Jaroslav Cihák altábornagy, a köztársasági elnök katonai Irodájának parancs­noka, Ján Zítek, a Külügyminiszté­rium osztályvezetője, valamint dr. Dobromil feôný, a Külügyminisztéri­um protokoll főnöke. A nagykövet beszédében a Nepál * India elnöke hazánkba látogat (CTK) — Antonín Novotný köztár­sasági elnök meghívására Radha­krisnan, az Indiai Köztársaság el­nöke október 4-én négynapos hiva­talos látogatásra hazánkba érkezik. A ghanai nagykövet Košicén (CTK) — Napoleon Andrews, Gha­na csehszlovákiai nagykövete teg­nap háromnapos látogatásra KoSi­cérc érkezett. Megtekintette többek közt a Kelet-szlovákiai Vasmű épít­kezését. Mexikói államférfi hazánkban (CTK) — Szeptember 27-én Bécs­ből Prágába érkezett Augustin Ya­nez, a Mexikói Egyesült Államok Is­kolaügyi minisztere. A vendég az Iskola és Kulturális Ügyek Minisz­tériuma és a Károly Egyetem képvi­selőivel folytat megbeszéléseket a két ország kulturális kapcsolatait érintő kérdésekről. és Csehszlovákia közötti egyetértés­ről és barátságról tett említést. Meg­állapította, hogy mindkét ország külpolitikája imperialista- és ko­lonializmusellenes. Hangsúlyozta, hogy a békés légkört világszerte csak akkor lehet kialakítani, ha az országok egymás közti kapcsolatai­kat a barátságnak, egyenlőségnek az egymás belügyeibe való be nem avat­kozásnak, a területi egység tiszte­letben tartásának elvére alapozzák. Antonín Novotný válaszbeszédében megerősítette, hogy a Csehszlovákia és Nepál között létrejött kapcsolatok barátiak. E kapcsolatok a békesze­rető és haladó nemzeteknek az Im­perializmus és kolonializinus elleni közös harca, a béke védelme s lesze­relésre való törekvés során jöttek létre. • Szakszervezeti küldöttség utazott Budapestre (ČTKj — Tegnap Prágából Buda­pestre utazott a Központi Szakszer­vezeti Tanács háromtagú küldöttsé­ge. A bolgár nagykövet Kelet-Szlovákiában (ČTK1 — Sztajko Nyegyelcsev, a Bolgár •'Népköztársaság prágai nagy­követe tegnap négynapos látogatás­ra a kelet-szlovákiai kerületbe ér­kezett. A hibák kiküszöbölése nem tűr halasztást (CTK) — A Nemzetgyűlés beru­házási építkezési és építőipari bi­zottsága tegnapi ülésén az 1960— 19B3-ban befejezett épületek fogya­tékosságainak kiküszöböléséről tár­gyalt. Bohumil Sucharda mérnök, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési és Statiszti­kai Bizottság elnökének előadása után a bizottság Karel Klas képvi­selő beszámolójában és a vitában megállapította, hogy az említett épületek fogyatékosságainak eltávo­lítása még nem kielégítő. A bizott­ság ennek okát többek között abban látja, hogy a gyors javítások fontos­ságát nem hangsúlyozzák eléggé, 111. abban, hogy az érdekeltek a végső eredmények elérésében nincsenek eléggé anyagilag érdekelve. E nega­tív tényezőket a beruházási építke­zésekben csak megfontolt intézke­désekkel lehet áthidalni, amelyek az új irányítási rendszer alapelveire támaszkodnak. A képviselők a vitában azokról az ismeretekről is beszámoltak, amelye­ket néhány új üzem látogatása köz­ben szereztek, ahol például nagy gé­pek kihasználatlanul hevernek és az üzemnek nincsen könnyen áttekint­hető termelési programja. Indulásra készen a rimaszombati cukorgyárban A rimaszombati élelmiszerkombi­nátot (sörgyár—cukorgyár) október elsején helyezik üzembe. Az első nagy munka ebben a vadonatúj üzemben a cukorgyári kampány si­keres lebonyolítása lesz. Először történik, hogy a környék mezőgaz­dasági üzemeinek cukorrépatermé­sét rimaszombati gyár dolgozza fel. A rimaszombati cukorgyárban mér tíz nappal ezelőtt sikeresen ki­próbálták az egyik 20 tonnás gőz­kazánt, amely gyenge minőségű tü­zelőanyag felhasználásával ls nagy­szerűen működik. A négy kirakó berendezés és a hét hidraulikus ra­kodógép szintén felkészülve várja az első cukorrépa-szállítmányt. Az új üzem a tervek szerint 75 ezer tonna cukorrépát dolgoz fel az idei kampányban. A közép-szlo­vákiai kerületben termesztett cukor­répa-mennyiségnek (111600 tonna) ez majdnem háromnegyed része. A mezőgazdasági üzemek biztató ho­zamokat várnak az idén. Tornaiján, Feleden előreláthatólag 300—400 mázsa lesz a hektárhozam. A cu­kortartalom már elérte a 15,6 szá­zalékot. (vil) A szovjet nép maradéktalanul támogatja az SZKP politikáját A MOSZKVAI PRAVDA VEZÉRCIKKE Moszkva (CTKJ " A Szovjetunió Kommunista Pártja minden tevé­kenységének legfőbb ihletője, s ugyanakkor célja is a nép szolgála­ta. A marx—lenini elvek alapján pártunk az események gyökeréig hatol, cselekedeteiben szem előtt tartja a társadalom szükségleteit, e szükségleteknek megfelelően módo­sítja politikáját, úgyhogy egyidejű­leg fokozza a nép forradalmi és al­kotó erejét, hogy teljesíthesse a kommunizmus építésének feladatalt. Az utóbbi időben a párt tevékeny­ségében különösen előtérbe kerül­nek azok az irányítási elvek és mód­szerek, amelyeket pártunk alapító­ja, Vlagyimir Iljics Lenin dolgozott ki és hagyott ránk örökül. Az SZKP Központi Bizottságának 1964. évi és további plenáris ülésein hozott ha­tározatok a párt életének kiemelke­dő mozzanatai, amelyek a párt és az állami apparátus működésében megszilárdítják és továbbfejlesztik a lenini normákat, leküzdik a vo­luntarizmust és szubjektivizmust a Lépést tartunk a fejlődéssel Huszonkilenc állam több mint 2000 tudósának és szakemberének részvé­telével Prágában tartották meg a makromolekuláris kémiával foglalkozó nemzetközi értekezletet, amely jelentőségénél fogva a legfontosabb tu­dományos tanácskozások közé sorolható. problémák mielőbbi kiküszöbölésére törekszünk. • Milyen formában fejtenek ki ezen a téren közös erőfeszí­téseket? Főleg a KGST keretén belül. Ku­tatómunkánkat a Tanács útján koor­dinálluk ős célunk, hogv ily módon elkerüljük a párhuzamosan folyó tudományos munkát, ami természe­tesen felesleges kiadásokat és Idő­veszteséget jelent. A szakosítás a tudományban is jól beválik, mert je­lentős gazdasági és technológiai elő­nyökkel jár. Most, hogy a szocialista államok műanyagkémiával foglalkozó tudósai és szakemberei éppen Prágában tartózkodtak, ezt az alkalmat KGST­értekezlet összehívására használtuk fel. A műanyagokról, pontosabban a műanyagok tulajdonságainak isme­tetéséről — gyakorlati problémák­ról tárgyaltunk. Így használtunk kl minden lehetőséget a műanyaggyár­tás fejlesztése, a lemaradás „beho­zása" érdekében. • Hol és mikor találkoznak legközelebb a világ makromole­kuláris kémiával foglalkozó tu­dósai? Jövőre japánban, 1967-ben Brüsz veiben, 1968-ban pedig Budapesten \ddlgra remélem még nagyobb sl terrel, eredményeink még gazda gabb seregszemléjével Igazolhatjuk hogy a szocialista államok lépést tartanak a fejlődéssel. KARDOS MARTA gazdasági irányításban, és megte­remtik a kommunizmus építésének, a társadalomfejlődés objektív tör­vényeinek tudományos, reális alap­jait. Az SZKP lenini Központi Bizott­sága az utóbbi időben kidolgozta a szocialista népgazdaság irányításá­nak sok alapvető kérdését. Az SZKP Központi Bizottsága márciusi plénu­mának határozata jelentőségében jó­val túlnőtt a mezőgazdasági prob­lémák keretein, és lehetővé tette a tudományosan indokolt gazdaságpo­politika megvalósítását. A tudományos-technikai forrada­lom korában élünk, új haladó ter­melési ágak keletkeztek és fejlőd­nek. Ilyen körülmények között pár­tunk különös gondot fordít a ter­melés tökéletesítésére, műszaki te­kintetben és kitartóan s következe­tesen küzd mindazért, ami haladó. A termelőerők fejlődésének jelen­legi színvonala lehetővé teszi, hogy sikeresen oldjuk meg a kommuniz­mus építésének bonyolult feladatát, tovább növeljük hazánk védelmi erejét, és emeljük a nép életszín­vonalát. A párt olyan új intézkedéseket akar foganatosítani az ipar irányí­tásának további javítására, ame­lyek lehetővé teszik a szocialista gazdasági rendszer előnyeinek töké­letesebb kihasználását. A párt lenini központi bizottsága és a szovjet kormány, mint a múlt­ban, a jelenben is elsődleges fon­tosságúnak tartja, hogy megteremt­se a kommunizmus építésével kap­csolatos feladatok teljesítésére a lehető legkedvezőbb feltételeket, to­vábbi feladatai a szocialista világ­rendszer megszilárdítása, a nemzet­közi kommunista mozgalom egysé­gének erősítése és a világ demok­ratikus felszabadító és forradalmi erőinek növelése. A párt lenini Irányvonala és In­tézkedései a szovjet nép részéről teljes megértésre és támogatásra ta­lálnak. Ugyanakkor egyre Igénye­sebb feladatok várnak minden párt­szervezetre, minden kommunistára, A párt bízik a szovjet nép határ­talan alkotóerejében, és ezért a nép forradalmi lendületét az ország to­vábbi megerősítésére, a szocializmus megszilárdítására mozgósítja. A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottságának küldöttsége Alexander Draghica, az RKP Köz­ponti Bizottsága elnökségének és végrehajtő bizottságának tagja, a központi bizottság titkára vezetésé­vel szeptember 25-én a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának meghívására Franciaországba utazott. (CTK) ÜJ SZÖ 606 *1965. szeptember 22,

Next

/
Thumbnails
Contents