Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-25 / 266. szám, szombat

GONDOLATOK A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIÁRÓL A CSKP XII. kongresszusának határozata a szocialista demokrácia elmélyítését tűzte ki egyik legfőbb feladatul a párt, az állam, a gazdaság, a vezetők és a vezetettek elé egyaránt. Ennek a határozatnak a megvalósítása föltétlenül szükséges, mert a marxistaleninista tanítás szerint, a demokratikus szellem és gyakorlat a legfőbb tartozéka és eleme az épülő szocialista társadalomnak. Valóságosan demokratikus szellem és gyakorlat nélkül a munkásosztály és szövetségesei nem építhetik fel a szocialista, majd a kommunista társadalmát. Miben jut konkrét kifejezésre a szocialista demokrácia elmélyítésének a lényege? A demokrácia, amint tudjuk, a társadalom uralásának és irányításának módja. Mint ilyet, sem a munkásosztály, sem pedig a marxizmus nem fedezte fel. Már a burzsoázia is alkalmazta és alkalmazza. Csakhogy a burzsoázia uralta társadalomban a demokrácia, a demokratikus irányítási mód elve az uralkodó osztályra korlátozódik, benne érvényesül, míg a többi osztállyal, elsősorban a munkásosztállyal szemben, és a munkásosztály számára a burzsoázia demokráciája csak formalitás, csak arra való, hogy azt a hiedelmet keltse, hogy ő is beleszólhat sorsának és életének irányításába. A politika területén például, ha a nép ki is harcolja a választói és választhatósági jogát, mit ér el vele? A történelem arra tanít, hogy azért, mert a törvényhozó hatalom a burzsoá államban el van választva a végrehajtó hatalomtól, és mert szükség esetén a választóknak nincs joguk és lehetőségük felelősségre vonni, visszahívni, elmozdítani képviselőiket, még kevésbé a többi, irányító és végrehajtó társadalmi szerv tagjait —, a képviselők választása minden fokon (községi, kerületi, járási, parlamenti) formalitássá, választási komédiává válik. A képviselők a választások előtt képmutatóan mindent megígérnek a népnek, s ha megválasztják őket, akkor a burzsoázia szekerét tolják, mert ott van a gazdagság, s abból juthat nekik is. A gazdaság területén viszont még ennek a formális demokráciának sincs nyoma. A munkásosztály és szövetségeseinek állama is hatalmi szerv. Az állam segítségével védi meg a forradalom vívmányait a külső és belső osztályellenség ellen. Ezt a feladatot a munkásállam diktatórikus módszerekkel és eszközökkel végzi el. A munkásosztállyal és szövetségeseivel, vagyis a néppel szemben azonban nem parancsolólag, nem erőszak alkalmazásával, hanem demokratikus módszerekkel és eszközökkel irányít és vezet. A proletárdiktatúra állama a nép felé tényleges népuralom, a nép uralma önmaga felett. Ez a valóságos demokrácia, a szocialista demokrácia. Így tanítja ezt a marxizmus—leninizmus tudománya. K, konkréten ez azt jelenti, hogy a dolgozó nép különböző társadalmi szervek (párt-, szakszervezeti, állami stb. szervek) segítségével közvetett módon uralkodik önmaga felett, ezek segítségével irányítja társadalmi életét. Ezeket a különböző fokú társadalmi szerveket a nép alakítja ki választások segítségével. Marx és Lenin azt tanítja, hogy ezek, a dolgozó nép által választott, s különféle társadalmi feladatot végző szervek csak akkor lesznek igazán szocialista és demokratikus jellegűek, ha tagjai marxista—leninista tudattal végzik munkájukat, ha tevékenységük valóban a nép érdekeit szolgálja, s ha a népnek, a társadalmi élet alkotójának megvan a módja arra, hogy e szervekben dolgozó embereket ellenőrizze, felelősségre vonja és ha kell, visszahívja. A vezetettek és vezetők, választók és választottak, szóval a nép és megbízottjai, képviselői viszonyának helyesnek, becsületesnek és emberségesnek kell lennie ahhoz, hogy szocialista demokráciát eredményezzen. A vezetettek és vezetők a szocialista demokráciában nem alkotnak két szemben álló embercsoportot, mint a burzsoá demokráciában. A szocialista demokrácia a demokratikus centralizmus elvén épül. Ez az e!v azt jelenti, hogy a nép megbízza, jogot ad és kötelességévé teszi különböző fokú választottjainak, képviselőinek, hogy nevében intézkedjenek, nevében vezessenek, ami viszont nem jelenti azt, hogy megbízottjai uraivá váljanak, mint ahogy ez a burzsoá demokráciában elkerülhetetlenül megtörténik. A vezetettek és vezetők viszonya dialektikus lényegű, ami azt jelenti, hogy kölcsönösen feltételezik és támogatják egymást, s ugyanakkor eszmecserét folytatnak, vitatkoznak egymással. A vezetők joga és kötelessége meggyőzni a vezetetteket, és jó példát mutatni nekik, a vezetetteknek viszont igyekezniök kell megérteni vezetőiket és végrehajtani utasításaikat. Ebben az egymást feltételező s egyidőben egymással küzdő viszonyban a vezetetteknek van döntő jelentőségük. Ezt meg keil érteni s főképpen: meg kell volósítani. Ugyanis, ha ez nem így volna, akkor nem beszélhetnénk szocialista demokráciáról. A szocialista demokrácia ezen alapvető viszonyát az említetteken kívül még az jellemzi, hogy mindkét oldalnak, vezetetteknek és vezetőknek feltétlenül becsületesen, felelősségteljesen, emberségesen és gyanakvás nélkül, szocialista emberhez méltóan, erkölcsösen kell viselkednie és gondolkoznia. #A személyi kultusz Idején pedig éppen ez a viszony, a vezetettek és vezetők, a párttagok és pártonkívüliek, s ennek következtében a többi emberek közti viszony torzult el sok esetben. Ehhez járult még az ls, hogy a dolgozó népet az osztálytársadalmakban paszszivitásra nevelték, arra, hogy felülről várja sorsa jobbrafordulását. S ha a párt-, az állami, a szakszervezeti stb. szervek vezetői nem tartanák első és legszentebb kötelességüknek a marxista—leninista tudomány színvonalára emelni a dolgozók öntudatát és gyakorlatát, akkor ez az öröklött passzivitás tovább élne, sőt még el ls mélyülne. A dolgok ilyen állása mellett a dolgozó embereknek az volna az érzésük és meggyőződésűk, hogy az élet alakulására nem gyakorolnak kellő befolyást. A XIII. pártkongresszus bizonyára ellenőrizni fogja a pártnak a szocialista demokrácia elmélyítésére vonatkozó határozatát, s megállapíthatja, hogy szocialista demokráciánk a múlt torzulásaiból már sokat helyrehozott, és ez a folyamat szüntelenül tart. A vezetettek, tehát a dolgozó nép passzivitását és közömbössé válását kell mindenekelőtt legyőznünk. Ennek legfőbb feltétele a marxista—leninista tudomány erre vonatkozó tanításának megvalósítása a vezetők és vezetettek viszonyában. Van e problémának azonban még egy fontos mozzanata. A vezetettek passzivitásra utaltsága következtében a demokratikus centralizmus elve a gyakorlatban oda torzulhat, hogy a vezetők aránylag nem nagy csoportjának kezében összpontosul a döntés joga kulcsfontosságú kérdésekben. A hatalomnak ilyen koncentrációja a szocialista társadalom építésének kezdeti fokán elkerülhetetlen. A baj aztán ott kezdődhet, ha a nép kezdi elveszíteni a saját maga teremtette szervei felett az áttekintést és ellenőrzést, s ugyanakkor a rutinossá vált vezetők nagy része a politikai élet állandó szubjektumaivá válik. A személyi kultusz idején a szocialista demokráciát csupán azzal véltük megvalősítottnak és biztosítottnak, hogy az állami, gazdasági, szakszervezeti, kulturális, szóval valamennyi társadalmi szerv vezető posztjára többnyire kommunistát választottunk. A szocializmus építésének minden sikerét kizárólag a kommunisták érdemének tekintettük. Ez a hibás — bár a szovjet proletárdiktatúra kezdeti stádiumában szükségszerű nézet és gyakorlat — anynyira magától értetődővé vált, hogy mindenki természetesnek vette, holott Marx ás Lenin nemegyszer hangsúlyozták, hogy a szocializmus és kommunizmus társadalma nem lehet csak a kommunisták műve, hanem a kommunista párt vezette egész dolgozó népé. A személyi kultutz következményei elleni küzdelem eredményeképpen a kommunisták és pártonkívüliek viszonya lénvegssen megjavult, ugyanazon mértékkel mérik és ítélik meg tetteiket, s nem tekintik a párttagságot valamiféle elkülönülésnek a dolgozók nagy tömegétől. N^iszont nemcsak a párttagok és pártonkívüliek viszonyán kell javítani, hanem valamennyi emberi kapcsolaton, amelyekből kialakul a társadalom szervezete. E fontos viszony eltorzulása hatott a többi viszonyra, és sajnos nem egyszer tapasztaljuk, hogy ha az ember valamely üzletben, hivatalban, villamoson, vagy bármilyen közintézményben kritikus megjegyzést tesz az ott uralkodó állapotokra, akkor olyan féle kioktatásban részesül, mintha az ügyfél, a vevő lenne a hivatal, illetve az üzlet kedvéért, és nem megfordítva. Igazán nehéz volna tömören megmondani, miben és hogyan kell szocialista demokráciánkban az emberek közti viszonyt megváltoztatni, hogy az az egyre elmélyülő emberi kapcsolatok felé haladjon. Egy azonban bizonyos: ösztönösen ez nem sikerülhet. SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikus A plzeňi Skoda Művek a képünkön látható 55 tonnás könyöktengelyt a lengyel hajógyárak számára készítették.. ' U, Vlach- — CTK fely.V A dél-szlovákiai járások vasúti állomásain háromszor annyi a munka mostanában, mint más években. A nagymegyeri állomáson kora reggeltől késő estig ürítik a teherkocsikat, amelyek különféle építőanyagot, szénát, szalmát, takarmányt hoztak a környék állami gazdaságai és földművesszövetkezetei számára. (St. Petráš — CTK felvétele) Levél bányásztanonc ügyben NE ÉRTSEN FÉLRE, Molnár néni, én most nem azt állítom, hogy a világon nincs könnyebb, tisztább és egészségesebb tevékenység, mint a bányászmunka. Én egyszerűen csak azért látogattam el egy bányásztanonciskolába, és azért írom ezt a levelet, mert a múltkor, hogy maguknál jártam, és azt kérdeztem, mi van Sanyival, a legkisebb fiával, valahogy mindig kitérő választ kaptam. Később a család egyik tagja megsúgta, miért nem „nyilatkozik" Molnár néni a népes család Benjáminjáról. Sanyi azt a „hallatlan meggondolatlanságot" követte el, hogy a kilencedik osztály befejeztével — pedig a bizonyítványa sem volt a legrosszabb — bányásztanoncnak jelentkezett. Molnár néni többi négy fia — most Önt idézem — „valamennyi becsületes munkát talált a fölászínén". Igen, az egyik hajóépítő technikus, a másik üzletvezető, a harmadik egyetemi hallgató, a negyedik pedig műszerész. Ezek szertnt csak Sanyi „rugaszkodott el". Ostraván jártam a minap, alkalmam volt megnézni, hogyan élnek a bányásztanoncok, megtudtam, milyen lehetőségek állnak előttük, tanulással mire vihetik az életben. A Május 9. Bánya tanonciskoláfában voltam látogatóban. A fiúk egy csopoitja elméleti oktatáson vett részt. Az igazgatóval be' léptem az osztályba, közben kísérőmtől azt kérdeztem, miben különbözik a bányásziskola a többi szakiskolától. A felelet sablonos volt. „Semmiben," mondta az igazgató. Később rájöttem, mégis csak van különbség a bányásziskola és a technikumok között. Elsősorban abban, hogy ez az iskola — segédeszközökkel, tanszerekkel, szemléltető eszközökkel — jobban fel van szerelve, mint a többi oktatást intézmény. A harmadikosok éppen a gázok terjedésének törvényszerűségeit tanulták. A tanulók előtt a legújabb típusú mérőeszközök álltak. EGY MÁSIK OSZTALYBAN — ha jól emlékszem, a másodikosoknál — matematika óra volt. Az osztály az arányszámítást ismételte. Más iskolákban az ezzel összefüggő tudnivalókat legtöbbször csak tábla és kréta segítségével igyekszik a tanító megmagyarázni. A bányászokat kombájnalkatrészek — fogaskerekek, különféle áttételek — segítségével igyekezett a tanító az arányszámítás rejtelmeibe beavatni. Eletemben nem. láttam még olyan korszerű oktatást, mint a Május 9. Bánya tanonciskolájában. Iskolalátogatás után megkérdeztem az igazgatót: „Az iskolából kikerülő bányász egyáltalában hasznát veszi annak, amit itt tanul? Hiszen látom, a tantervben — elég jelentős óraszámmal — a szögfüggvények, a logaritmus és a matematika többi fejezete is szerepel. És ugyanez a helyzet a többi reáltantárgy oktatásában is." Az igazgató csak a fefét csóválta, majd egyetlen szó nélkül elvezetett az iskola mellett levő gépraktárba. Bányakombájnok, réselök és más fejtógépek tucatja állt ott szép sorfában. „A legkorszerűbbek nincsenek itt. Azokkal a bányában dolgoznak a fiúk," — mondta az igazgató. „Ön talán azt állítja" — folytatta —, „hogy ezeknek a gépeknek a kezeléséhez nem kell elméleti tudás?" Érdekes, többségünk azt gondolja, hogy a bányászmunka valami más, valami durvább tevékenység, mint mondjuk a gépgyártás, vagy a házépítés. Ki tudja, milyen gondolattársítás folytán, de a bányászmesterséggel kapcsolatban mindig a lapát, a csákány jut eszünkbe. „De más okból is szükségük van a fiúknak az alapos elméleti felkészültségre," folytatta az igazgató. És most Jaroslav Miska, az ostravai szénbányák vezérigazgatójának a szavait idézte. A vezérigazgató a tavalyi bányásztanoncokhoz egy gyűlésen így szólt: A vállalat és az egész társadalom szempontjából az lenne a legelőnyösebb, ha valamennyitekből mérnök vagy magasabb képzésű technikus lenne. Ma ezekre van legnagyobb szükségünk. Es holnap még több bányamérnök kell a vállalatnak. A BÁNYÁSZTANONC-ISKOLA végzése után a jó képességű fiúk a technikum harmadik évfolyamában folytathatják tanulmányaikat. Ezaz iskola, érettségivel végződik. „Ugródeszka" ez a bányamérnöki főiskolára . .4 Ez semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a kilencedik osztályból bányásznak jelentkező fiúból — ha a tanulásban megfelelő eredményeket ér el — mérnök lehet. És azt sem lehet említés nélkül hagyni, hogy bármelyik fokú bányásziskola növendéke a tanulási időszakban jelentős — sehol máshol nem 'élvezhető anyagi előnyökben részesül. A bányásztechnikum növendékei például — tanulmányi eredményeik szertnt — 600—800 koronás ösztöndíjat kapnak havonta. Ön, Molnár néni, amikor Sanyiról beszélgettünk, kelletlenül és jó adag szomorúsággal a hangjában ezt mondotta: ö „csak" bányásziskolába jár. Ön nyilván — mint minden édesanya — a legkisebb, így talán a legkedvesebb fia jövőjét féltette. A többt gyermeke mind hagyományos foglalkozást választott. Ön szerint mind a négyen olyan helyen dolgoznak, ahol ablak is van. Csak Sanyi... Igen, a bányának nincs ablaka. A vájár naponta 6—7 órát dolgozik keményen — sokszor néhányszáz méterre a föld felszíne alatt. Talán nem fejeztük kl magunkat pontosan. A ma bányásza tevékenységével kapcsolatban a „dolgozik" helyett már joggal használhatjuk a „dolgoztat" műveltető igét. Es mint minden fiatalnak, Molnár néni Sanyijának is örömet szerez, ha uralhatja a nehéz, több tonnás gépeket. EVEKEN KERESZTÜL az emberek áltálában azt hitték, hogy bányásztanoncnak csak a gyenge tanulmányi eredményt elérő tanulók valók. Molnár Sanyinak a kilencedik osztályos bizonyítványában csak egyesei és kettesei voltak. A családban talán ezért okozott a fiú elhatározása olyan nagy megrökönyödést. A szülök többsége talán azért idegenkedik még ma is a bányászszakmától, mert azt gondolja, hogy a tárnák mélyén a szenet még mindig csákánnyal és lapáttal fejtik. A valóság az, hogy talán egyetlen szakmában sem eredményezett az utolsó két évtized olyan óriási technikai fejlődést, mint a bányaiparban. A bányakombájnok mellé olyan éles eszű fiúk kellenek — technikusnak és mérnöknek — mint az ön fia. Molnár néni. Hogy társadalmunk a bányászokat ma anyagilag mindenkinél jobban Jutalmazza, az csak azt fejezi ki, hogy az ebben a szakmában dolgozókra a közösségnek mindenki másnál nagyobb szüksége van. TÓTH MIHÁLY 13BS, M- * (J| SZÖ S