Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-23 / 264. szám, csütörtök

a A ralndeneslány megkérdezte, me­het-e már aludni. — Menjen csak — mondta felesé­gem, Margherlta majdnem min­den készen van. — Hát a torta és a gyertyák? kérdezte lányom, Carlotta. — Szép legyen, már a barátnőim miatt is. — Éppen olyan lesz, mint ami­lyent kívánsz közöltem vele —, holnap korán reggel a városba me­gyek és megveszem. >= Fölösleges — Jelentette ki Margherlta —, magam fogom a tor­tát sütni. Ez komoly ügy volt. Carlotta is, Albertino fiam is zavarodottan né­zett rám. — Margherita, nem szükséges, hogy ennyi gondot végy magadra. Éppen elég dolgod volt. Margherita fejét rázta. — Az anya kötelessége, hogy sa­ját kezével készítse el gyermeke születésnapi tortáját — makacsolta meg magát. Hangja határozottan csengett és mindkét gyerek elsápadt. — Ha túldolgozod magad és meg­fájdul a fejed, engem nagyon el­szomorftana — szólt Carlotta. — Nem panaszkodom. Egy anyá­nak kell tudnia csendesen szenved­ni. Amint megttttik a vacsora utáni kávét, ágyba mentek és én nekilátok a tortának. " Mindig így megy = panaszolta Carlotta —, ha az én születésna­pomról van izó, mindig becsapsz. Bezzeg Albertinőnak vetted a tor­tát! — Hát igen, a tied házi sütésű lesz! És szégyellheted magadat, hogy Ilyen kevéssé méltányolod gondos­ságomat. — Nem a gondosságodat kell meg­ennem, hanem a tortát — mormolta Carlotta, csak úgy a válla felett. Albertino szó nélkül követte, de amint elment mellettem, aggódó pil­lantást vetett rám. Margherita vé­gigszívta cigarettáját és felkelt a székről. ^-Van egy különleges tortarecep­tem — mondta —, a torta olyan puha, mint a vatta és nincs benne zsiradék, ami olyan emészthetetlen­né teszi. Csak tojás, cukor, liszt és egy csipetnyi sütőpor. Hogy a torta valóban emészthető legyen, Margheritának ki kellett vol­na hagynia a tojást, cukrot, lisztet és a sütőport Is. De visszatartottam magamat és csupán azt kérdeztem, miben lehetek segítségére. — Csak gyújts be és állítsd be a sütőt a kellő melegre. De előbb mérd le a cukrot és a lisztet. A mennyiségeket megtalálod ezen a papíron. Gondosan lemértem mindent, az­után begyújtottam a tűzhelyben és fi­gyeltem Margheritát. Habozás nél­kül és határozottan csinálja a dol­gokat, és aki sohasem kóstolta még a tortált, azt mondaná, hogy ter­mészetes adottsága van a sütéshez. Margherlta tortái nem rosszak: egy­szerűen rémesek. Ez azért van, mert éppen úgy süt, mint ahogyan okos­kodik, követve saját logikáját és jut el a leglogikusabban illogikus kö­vetkeztetésre, amit csak el lehet képzelni. Tojás, liszt, cukor. Margherita ne­kikezd a recept szerint és felveri a tojást a cukorral. De ekkor jön egy ötlete és felhígítja a keveréket egy kevés sherryvel. Most meg túl híg, hát őrölt zselatint tesz hozzá, hogy megvastagítsa, majd szitán átnyomja. Ha úgy tetszik, ő a sütés Louis Armstrongja, azonban az ő szerze­ményeit meg kell enni és nem hall­gatni, mint Armstrong muzsikáját. Lelkesen dolgozott háromnegyed órán át, akkor markomba nyomta a karimájáig halványsárga masszával teli serpenyőt és megadta a további utasításokat. — Tedd be a sütőbe és időnként ellenőrizd fogpisztálóval. Ha bele tudod szúrni a fogpiszkálót és tel­jesen száraz, amikor kihúzod, vedd ki a sütőből és hagyd kihűlni. Egy kevés tejszínhabbal — és fantáziá­val — díszítheted a tetejét; aztán rakd rá a gyertyákat és tett be a hűtőszekrénybe. GIOVANNI GUARESCHI: SZÜLETÉSNAPI V Nyugodtan aludni ment és én le­ültem a sütő mellé, hogy felügyel­jek a tortára. Időnként kinyitottam az ajtaját és beleszúrtam a fogpisz­kálót. A torta egy darabig békében maradt, fokozatosan aranybarnára színeződve. Akkor azután — hála a sütőpornak — dagadni kezdett, amíg a sütő tetejéig nem ért. Ez­után lassan összehúzódott, de nem hagyta abba a serpenyő pereménél, hol kezdte, hanem mindig jobban és Jobban zsugorodott. A fogpiszká­ló eltört, amikor beledöftem, mert a felületen kemény kéreg képző­dött. Szöget szúrtam bele, ez raga­csosan jött ki, így hát visszacsuktam az ajtót. Éppen ekkor tűnt fel az aj­tónál Carlotte és Albertino, hálókön­tösben. — Hogy megy? kérdezte Car­lotta. Sül — feleltem. — Milyen? — tette fel a kérdést Albertino. — Nem tudnám megmondani. Még nincs semmi határozott alakja. Vártunk tfz percig és akkor be­kukkantottunk. A torta még mé­lyebbre süppedt, és a szeg alig tu­dott áthatolni a külső páncélján. De most már tökéletesen szárazon jött ki. A torta elkészült. Kivettem a serpenyőt és a konyhaasztalra tet­tem. «*-• Olyan, mint a megfagyott rán­totta «-• jegyezte meg óvatosan Al­bertino. Carlotta megpróbálta beleszúrni a körmét, de hiába. — Fúróval kell belerakni a gyer­tyákat — motyogta. — Rá lehet gumiragasztóval is erősíteni a tetejére — szólt Alberti­no. — Nem hiszem, hogy Ilyesmire volna szükség — mondottam nekik —, ha egyszer fel lesz díszítve tej­színhabbal, nagyon csinosan fog mutatni, és a gyertyákkal sem lesz semmi baj. Hűtőszekrénybe tettük a tortát. Hamarosan ki ls hűlt. Ekkor ki­szedtük és a serpenyőt ráfordítot­tuk a konyhaasztalra. A torta el­vált a serpenyőtől és fás hanggal esett le. Olyan volt, mint egy ke­mény, sárga lepény, körülbelül egy hüvelyk magas, de némi nyomoga­tással eredeti magasságra volt ala­kítható, minthogy jelentős rugal­massággal rendelkezett. p-' Szegény anyu! — sóhajtotta Carlotta és könny szökött szemébe. — Nincs értelme, hogy drámaivá tegyük a helyzetet — mondtam —, Inkább Induljunk rohamra. És ne fe­lejtsétek, nemcsak a tortáért harco­lunk, hanem anyátok becsületéért is! Visszaraktam a tortát a sütőbe és addig hagytam bent, míg olyan szá­raz lett, mint a kétszersült. Ezután átdaráltam a húsőrlőn és a keletke­zett port elkevertem édes pecsenye­borral. Az eredmény valami — nem sokat Ígérő — híg keverék lett. Lisztet, cukrot és tojást adtam hoz­zá, így pép lett belőle. " Csinálhatnánk belőle felfújtat és lesimíthatnánk villanyvasalóval Indítványozta Carlotta. Ez ragyogó ötletre ihletett. Jelen­legi tésztakeverékemet darabokra vágtam és a spagetti-készítő gépen engedtem át. Lapos csíkokban jött ki belőle, ezeket masszív, egyenletes tömeggé sodortam össze. De nagyon kemény volt, és Carlotta megjegyez­te: — Ha ezt így megsütjük, olyan lesz, mint a tégla. — És nem ls fog megduzzadni — tette hozzá Albertino. — Igazatok van! — ismertem el. — A tészta kimerült attól a durva kezeléstől, amit a gépben szenve­dett, és életet kell bele öntenünk. A masszát kiszárítottuk a sütőben, majd megőröltük. Ezután újból édes bort, tejet és élesztőt kevertünk hozzá és viszonylagosan lágy tömeg­gé dagasztottuk. Ezután kivajaztuk a serpenyőt, beleöntöttük az új ke­veréket és a sütőbe raktuk. Amikor a torta már láthatólag átsült, kivet­tük és lehűtöttük. Ollóval lenyírtuk azt a tésztát, ami a serpenyő és a fedő között levő részbe került. — Forrasztólámpával is csinálhat­tuk volna — jegyezte meg Carlotta. A torta rendesen átsült, de szo­morú látványt nyújtott, mert a fel­ső rétege a fedőhöz ragadt. <=» Most kell a vasaló — szólt Carlotta. Kidolgoztam elgondolását olyan módon, hogy gesztenyelisztet szór­tam a felületre és így kitöltöttem a lyukakat. Ezután levasaltam, ezál­tal egyenletes, fényes kérget kap­tam. Tetejére kristálycukrot hintet­tünk, majd kivettük a tortát a ser­penyőből. Nem volt egészen olyan puha, mint lehetett volna, de ez már nem csüggesztett el bennünket. Albertino íróasztalomról elhozta a permetezőt és a tortát fehér borral fújtuk be. Tejszínhab, őrölt cukros mandula, dió és cukrozott gyümölcs került rá díszítésnek. Három ta­pasztalt cukrász, mint Carlotta, Al­bertino és jómagam, díszítés szem­pontjából remekművet alkottunk. Rátettük a kilenc gyertyát és a tor­ta a hűtőszekrénybe került. Már haj­nalodott és fáradtság nyomott el bennünket. De Margherlta becsüle­tét megmentettük. Vacsora vége felé került a torta az asztalra és rendkívüli sikert ara­tott. De amikor mindegytkünk tá­nyérján ott volt egy szelet, némi za­varral néztünk egymásra. Kl egye az első falatot? A derék és nemes Carlotta kész volt feláldozni magát és egy nagy harapásnyit lenyelt. — Egészen csodálatos! « kiáltott fel. Valóban csodálatos torta volt, és Margherita számtalan bókot kapott érte. — Gyakorlat dolga — válaszolta közömbösen sokkal jobbat is tu­dok csinálni. Műveltséget őrző könyvek A z autóbuszban ember ember há­** tán, néha egy indulatszó túl­harsogta a motor dübörgését. Kapus Gábris alig tudta tartani magát... Hiába, szombat van, és ilyenkor mindig több az utas, mert mindenki igyeksztk az otthona jelé. Nem mintha pihenőre készülne, mert itt a vízverte délen néhány hónap óta már nem jelent pihenőt sem a szombat, sem a vasárnap. Nem lehet leülni a karos székbe, kinyitni a rádiót, nem lehet összejönni, test­vérnél, kománál, kártyát csattogtat­ni, savanykás bort kóstolgatni. Itt délen — június óta — nem kalács illata száll vasárnap a konyhák ki­tárt ajtaján keresztül, hanem utcát­teret betölt a cement és a mész csí­pős szaga. K apus Gábris tehát nagyon jól tudja, hogy még hosszú ideig nem hallgathatja az ablak előtt re megö bokrok meséjét, hanem la­páttal, csákánnyal töreti tenye­rét még sok sok szombat délutá­non, de nagyon siet hazafelé, mert fél, hogy összetörik a vi­rágcserép, amit nagy ügyetlenül szorongat az egyik kezében. Már reggel megvette ezt a cse­rép virágot, Jáfrontig az öltöző­szekrényben reftette és fólesö mosollyal fogadta a többiek ug­rálását, hogy „nocsak Gábris, csak nem valami fehérszemély után mász­kálsz, hogy virágot cipelsz, mintha surbankó legény lennél?!" tyy, t&tv&p, muôňdtii Ami Igaz, az igaz — fehérsze­mélynek viszi a virágot, de a saját asszonyának, dolgoskezü párjának. Merthogy 14 cserép muskátltfa volt az asszonynak, az volt a büszkesé­ge, azok a szép piros sztrmok,... aztán jött a víz és nem maradt egy sem. Hát most már felépült a faház,... az úf otthon. Igaz, csak egy Időre, dehát mégis csak otthon,... ott áll a faluban, ahol születtek... £ gy cserép muskátlit szorongat féltő szeretettel Kapus Gábris csallóközi férfiember a zsúfolt au­tóbuszon, és szívében agyában köny­nyes, szép szavak muzsikálnak. Olyan szavak, amelyeket soha nem mondott el asszonyának, mert csak érezte őket nagy örömök és nagy bánatok idején. Ezeket a gyönyörű szavakat érezte ő akkor, amikor szerelmük kezdetén azt sem tudták hogyan is, merre is, amikor asszo­nya testét az életadás kínfat feszí­tették, amikor fég verte el az ember kenyerét, és most fúnlusban, ami­kor életükért futottak a gyilkos hullámok elől. Ezeket a gyönyörű szavakat érzi ő mostanában is, amikor könnyes lesz az asszony szeme, mert a gye­rekre gondol, aki még nem főhet haza, akit még nem lehet betakarni az anyaszív nagy szerelmével, álmo­kat vigyázó gondosságával... A falu közepén áll meg a zsúfolt autóhusi, az emberek lekászálódnak, és Kapus Gábris gyors léptekkel siet hazafelé. Klnyttfa az aftót és meglátja, hogy az asszony éppen most törülte pirosra a szemét... IS apus Gábris nehéz szavú, Duna *» menti férfiember leteszi a cse­rép virágot az asztalra, óvatosan lebontja róla a fehér papírost... A muskátli szirmai vérpirosán lángolnák az őszt napsütésben. Áz asszonyszemek könnyfátyolát szivárványos fénnyel áttört a mo­soly .,. —erf— Kosicétől délnyugatra, a gö­möri Érchegységben fekszik fászó. E gazdag történelmi múlttal rendel­kező város nevezetességei — a pom pás monostor, a dóm, valamint a közeit cseppkőbarlangban feltárt, sokat vitatott glosszák — ma is hir detik egykori jelentőségét. Az emlékezéseket előhívni segíti a táj, a borongós idő, a Bodva halk zúgása. Ezúttal azonban nem a múlt, vagy a természeti kincsekben bő­velkedő környék csábított Jászóra. Célom a monostor, ez a megkapóan szép, a barokkból a rokokó könnyed stílusába halló műemlék, mely oly méltóságosan terül el a gondozott park fái között. Helyesebben, a ben­ne elhelyezett történelmi jelentőség­gel rendelkező könyvtár. A monostorban, akárcsak egykor a szerzetesek, ma is emberek élnek. Pihenő, olvasgató, Idős férfiakat, ló lapjain repedések, szakadások, többféle kézírás nyomai. — Különösen értékes lelet! Erede­tét Párizsban a Bibliothégue Natio­naleban állapították meg: Tudomá­nyos enciklopédia, fohannes Balbus, 1487-ben Velencében nyomtatott mű­ve. Ősnyomtatvány. Hazánkban az egyetlen. „Kincseink" közé kerül. ' Aztán állványtól állványig végig­tárjuk a tágas termet, mely a kö­zepén lévő kék földgömbbel régi flamand festménytémának is bevál­na. Kracker János Lukács mester díszítette freskóival boltozatát és mennyezetét, majd 1895-ben Mirkov­szky Géza renoválta őket. Sajnos az idő vasfoga mély sebeket eltett roj­tuk. Megkérdem: „Nem kár értük ŕ — Kedves barátom, én a köny­vekkel foglalkozom, ez pedig más reszort, — válaszolja szomorúan a könyvtáros. M a c h a y Géza, a jószóvári könyvtáros. (V. Veselý felv.) asszonyokat látok. Sétálnak, üldö­gélnek, beszélgetnek... Az épület egyik szárnya ma szociális otthon. A kacskaringós folyosókon nehéz, magas faajtók. Az egyiken tábla: MATICA SLOVENSKÁ. Belül egysze­rűen berendezett dolgozószoba, mely egyben bejárat a hatalmas aulába, a híres jászóvári könyvtárba. Meny­nyézetig érő könyvespolcok, zsúfo­lásig megrakva vaskos lexikonokkal, régi fóliánsokkal, pazar kötésű bib­liofil kiadványokkal, antológiákkal, különböző színű, formájú és méretű kötetekkel, a régi századok irodal­mát, tudományát, művészetét, hatal­mát, műveltségét őrző könyvekkel. Machay Géza könyvtáros fogad, ö egy személyben a száznegyven­ezer kötet felelőse, leltározója, tu­dósa, ralongófa. Elete egybeforrt a porlepte könyvekkel. Mindegy vajon Boccaccio, Dante, Cicero, Kant, Ko­menský, Madách, Heine, Pázmány, Stúr, Petőfi, Sven Hédin, Verne, May Károly, az orientalisztika, esz­tétika, filozófia ... elemében van a könyvtáros. Páratlan emlékezőtehet­séggel, tájékozottsággal mozog a könyvek között. Szaktekintély', bú­vár a könyvrengetegben. Most értem igazán, miért ajánlották. Hellyel kínál és beszél. — A múlt, az alapítók, a könyvek száma, eredetük, a legértékesebbek? Legyint: mindennapi téma. Az embe­rek, bárhonnan valók, mind ezt kér­dik. — A könyvtár pontos alapítási évét nem Ismerjük. A tatárjárás ide­jén az ide vonatkozó oklevelek — közöttük a legrégibb iratok — el­hamvadtak. Hitelesnek tűnő adatok szerint a monostort a XII. század utolsó évtizedében alapították, könyvtára valamivel későbben kelet­kezhetett. Alapját a Jászót premont­rei kolostor bibliotékájának mintegy 40 ezer kötete képezi. Persze, ez a szám az évek folyamán lényegesen megnőtt, különösen 1954 óta, amikor több tudományos intézet, múzeum és gimnázium anyagát ide összpontosí­tották. További termeket kellett be­rendezni a könyvtár céljaira. A túl­zsúfoltságot éppen ez az évek óta érkező új anyag okozza. A még fel­dolgozatlan művek megismerése és katalógizálása, sok Időt vesz igény­be. De az alapos, kitartó munka sok úf értéket ts hoz napvilágra. Nem­egyszer egyedülálló, ritka példányo­kat. Alig múlik el nap, vagy hét, hogy a régi, feldolgozásra váró könyvek közül ne kerülfön elő vala­milyen eredeti dokumentum. — Igen, néha évekig is eltart, míg megállapítást nyer egy-egy ős­nyomtatvány eredete, régi kódex mestere. Ehhez szerencse is kell. Nos, nemrégiben hozzám szegődött. Bizonyítékul vaskos könyvet tesz elém. Címlapja hiányzik, sárgu­Beszélgetésünk során megtudom, hogy négy rendkívül értékes kóde­xet és százhúsz inkunábulumot (Ős­nyomtatvány — 1500 előtti kiad­ványI tartanak nyilván a könyvtár­ban. Köztük hat példány hazánkban csak fászón található. Mint a könyvtár legrégibb könyvét, az 1436-ból származó, Ox­fordból fászóra kerfllt^'kéziM írt „Énekek éneke" című kódexet em­líti Machay Géza. Mafd Rainerus de Pisis, 1477-ben Báselben nyomtatott, arannyal szegélyezett Pantheológia című ősnyomtatványt veszt elő, me­lyet szerzője hat éven át díszített pompás iniciálékkal. Az egyik vit­rinben rátalálok Schedius, 1493-ból származó Liber Cronicarium-fára, mely számunkra különösen becses: ez az ősnyomtatvány tartalmazza Prágának nyomtatásban először kö­zölt fametszetű látképét. — A legbecsesebb könyvek kate­góriájába sorolható még Werböczi 1696 ban Nagyszombatban nyomtatott Corpus Juris-a, Martin Hattala első lattnnyelvü szlovák Grammaticája, Komenský 1728-ban Lőcsén kiadott, latin, német, magyar és ószláv nyel­ven írt tudományos pedagógiai mű­ve. De lehet egyáltalán a szellem gazdagságára mércét állítani, érték és érték között különbséget tenni? Majd bíborvörös, bőrkötésű köny­vet tesz elém a könyvtáros: Petőfi­Almanach. Ötszáz számozott pél­dányban jelent meg 1909-ben. — Saj­nos, a két világháború alatt igen sok semmisült meg belőle. — Kíván­csian lapozom a pazar könyvet. A legelején a költő „Szabadság, sze­relem ... című verse, majd 23 nyel­ven a fordítása: finnül, oroszul, spa­nyolul, perzsául, portugálul, ara­bul ... s Hviezdoslov korhű fordí­tásában szlovákul. Megtalálom a könyvben a „Reszket a bokor..." című verset is. Ezt 31 nyelvre ültet­ték át a legnevesebb műfordítók, köztük skót, dán, cigány, héber, gö­rög, izlandi, kínai, japán versfordí­tók is... Jaszo ma Ismét a világ minden táláról vonzza a turistákat és láto­gatókat. Angliából, Németországból, Magyarországról, sőt az Egyesült Ál­lamokból érkezett emberek mélyed­nek el a nem mindennapi műélveze­tet nyújtó alkotások között. Bennem mégis azt a benyomást keltette a könyvtár, hogy jelentőségéhez, híré­hez mérten jobban lehetne felkarol­ni, többet kellene ráfordítani, hogy mind több és több könyvbarátnak és látogatónak szolgáljon élvezetül és okulásul. Mert a szépet, a tanulsá­gosságot feltárni közérdek. TÄNZJER IVAN ÜJ SZÖ 6 *1965. szeptember 22,

Next

/
Thumbnails
Contents