Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-15 / 256. szám, szerda

A szovjet jégbalett szeptember 9-től 15-ig szerepel Prágában, majd a hónap végén Bratislavában lép fel. Felvételünk az együttes műso­rának második részéből a Havanna-rumba egy mozzanatát örökiti meg. (]. Dezort — CTK felvétele) MA 16 ÓRAKOR nyílik meg a bra­tislavai Gorkii utcában több mint 15 ezer különböző jelvény kiállítása. A PRÁGAI „FEKETE SZÍNHÁZ" együttese, amely Leningrádban au­gusztus 17-től 30-ig és Moszkvában szeptember 1-től 9-ig nagy sikerrel vendégszerepelt, tegnap visszatért Prágába. A GALÁNTAI Járási Mezőgazdasá­gi Termelési Igazgatóság a GTÁ-val karöltve megrendezte a járási szán­tóversenyt, amelyen 22 traktoros vett részt: Az első helyen Veres Pál, a tallósi EFSZ traktorosa végzett. —kszl— KÜLÖNÖS FOGLALKOZÁST űzött Nyugat-Berlinben egy 38 éves asz­szony, aki férjiruhában sorozatosan követett el házasságszédelgést. E „tevékenységéért" felelősségre vonták a nyugat-berlini bíróságon, ahol férfiruhában jelent meg. A vád­lott kijelentette, hogy már több éve férfinek érzi magát. Most pszichiá­terek foglalkoznak a különleges esettel. A 6068-AS SZÁMÚ TEHERVONAT tegnap fél háromkor a hajnali köd­ben Družstevné pri Hornáde és Ko­šice között belerohant a vasúti jel­zőberendezés mellett veszteglő te­hervonatba. Az összeütközés követ­keztében pozdorjává tört a veszteg­lő tehervonat utolsó kocsija, egy te­herkocsi kisiklott, három további s a mozdony erősen megrongálódott. VERA FRÖMLOVÁ festőművésznő, a prágai Nemzeti Galéria restaurá­tora a Kutná Hora melletti Cirkwice község barokk templomában végzett restaurálási munkálatok közben egy rendkívül értékes festményre buk­kant. A XIV. századbeli hírneves cseh festőművész — Tfeboäský mester vagy munkatársai — gót stí­lű alkotása Szent Kristófot ábrázol­ja. A CSEHSZLOVÁK REPÜLÖK NAP­JA előestéjén — szeptember 16-án — a Csehszlovák Televízió bemutat­ja az „Üzenet" című dokumentum­filmet, amely repülőinknek a máso­dik világháborúban tanúsított hő­siességét érzékelteti. TEGNAP KEZDŐDÖTT meg Bratis­lavában a Hegesztési Kísérleti Inté­zet és a Csehszlovák Tudományos­Műszakl Társaság szlovákiai taná­csa által egybehívott XII. nemzetkö­zi hegesztőkongresszus, amelyen Csehszlovákia, a Szovjetunió, Ma­gyarország, az NDK, Lengyelország, Hollandia és Ausztria képviseleté­ben 180 szakember foglalkozik há­rom napig a rendkívül kemény acél hegesztésének módszereivel. 25 EZER aktatáskát készítettek a klatovyi Kozak-üzemben az aratol nevű új nyersanyagból. Az aratol — két oldalú lágyított PVC-vel bevont arachneszövet — nem kopik, nem deformálódik és könnyen mosható. CSAKNEM 2,5 MÉTER HOSSZ0, több mint 300 kg súlyú óriásteknőst fogott a Kürti-szigetek közelében a „Pelamtda" szovjet tengerjáró hajó legénysége. SZLOVÁKIA EGYETLEN erdészeti és faipari múzeumát — a Banská Štiavnica melletti Antolban egyre több bel- és külföldi látogatja. Míg tavaly 15 ezren látogattak a mú­zeumba, ez idén az általában ked­vezőtlen Időjárás ellenére is már ezerrel többen tekintették meg gyűj­teményeit. OROSZORSZÁGBAN 85 évvel ez­előtt Pétervár egyik utcáján próbál­tak ki előszűr egy villamost. Bár a próba sikerfiit, a villamosok csak jóval később, 12 év múlva, azaz 1892-ben közlekedtek először Kijev­ben. Péterváron csak 1907 szeptem­berében. A leningrádi villamosokon 1907-től 1965-ig mintegy 37 milliárd ember utazott. MÁR AZ 500. falust mozit adták át rendeltetésének Olténia vidékén — a Román Népköztársaságban. A háború előtt csak 13 mozi volt Olténia területén. HAT ES FÉLÉVI szabadságvesztés­re ítélték Ostraván a 39 éves Maria Maluškovát, a Kerületi Szakszerve­zeti Tanács volt dolgozóját, aki 1961 márciusa óta ez év februárjáig több mint 89 ezer koronát vett fel jog­talanul különféle hamisított elszá­molások alapján. Az ítélet nem jog­erős. Szerda, szeptember 15. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): O HVIEZDA: Vlnnetou II. rész (NSZK) 15.30, 18, 20.30, © DUKLA: Old Shat­terhand (NSZK) 15.30, 18, 20.30, ® PRAHA: Minden nap bátorság (cseh) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21, © METRO­POL: Bűnre ítélve (NSZK) 15.30, 18, 20.30, © SLOVAN: Szegény gazdagok (magyar) 15.30, 18, 20.30, © POHRA­NIČNÍK: Ha egyszer, húsz év múlva... (magyar) 15.45, 18.15, 20.45, © TATRA: Harminchárom ezüstfürj (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, ® VÁRUDVAR: Szerelem és bűnhődés (Jugoszláv) 19.30, © NI­VY: A párduc (olasz) 17.30, <® PALA­CK: Szép élet (francia) 22, ® HVIEZ­DA kertmozi): Fekete bársony (NDK) 20, © MIER: A szép amerikai (fran­cia) 16.30, 19, ® OBZOR: Tékozló szív (francia) 18, 20.30, ® DIMITROV: Vln­netou I. rész (NSZK) 17.30, 20, ® PARTIZÁN: Amikor a komédia király volt (amerikai) 17, 19.30, ® MLADOSŤ: Egy ember, aki nincs (magyar) 17.30, 20, ® ISKRA: Lépcsők a holdra (ro­máni 17.15, 19.45, ® ZORA: Dobszó (cseh) 17.30, 20. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): ® TATRA: Egy nő a hajón (lengyel) ® PAR­TIZÁN: A test Ördöge (francia) © ŰSMEV: Kard és mérleg (francia) © DUKLA: Engesztelhetetlenek (bolgár) ® KERTMOZI: Nehéz szerelem (olasz). SZÍNHÁZAK (Bratislava): © NEMZE­TI SZÍNHÁZ: A varázsfuvola (19), © HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A bűnbeesés után (19), ® KIS SZÍNPAD: Kerti ün­nepély (19), © ŰJ SZÍNPAD: My fair Lady (19.30), © Zenei SZÍNHÁZ: A XIV.—XVII. század vokális zenéjéből (19.30). ÁLI.AMI SZÍNHÁZ (Košice): MA: Dámák és huszárok, ® HOLNAP: Lui­sa Miller (19). A TELEVÍZIÓ MOSORA BRATISLAVA: 8.45 Ipari adás. 9.45 Filmhíradó. 10.00 Kaukázusi képeslap. 17.30 Iskola-tv. Matematika. 1. lecke. 18.05 Gyermekműsor. 18.30 Érdekessé­gek a brnói nemzetközi vásárról. 19.00 TV Híradó. 19.30 Kérdések és nézetek 20.00 Jerzy Broczkiewicz: Botrány Hell­bergben. Közvetítés a prágai Zdenék Nejedlý Realista Színházból. 22.20 TV Hiradő. BUDAPEST: 15.23 Vasas—Győri ETO labdarúgó-mérkőzés. 17.23 Hírek. 17.30 100 kérdés — 100 felelet. 18 10 Iskolá sok és Iskolaruhák. Beszélgetés a gye­rekek öltöztetéséről. 18.20 Napló 1935 A nürnbergi törvények. 18.25 A képző­művészet története. 1. Az őskor művé­szete. 18.55 Esti mese. 19.05 A potya­utas. Közvetítés a József Attila Szín­házbői. A szünetben: TV Híradó. Napi jegyzetünk. Kb. 21.45 Csak felnőttek­nekl öregek a családban. 22.15 TV Hír­adó, 2. kiadás. A síkságon reggel es délelőtt kfid. Napközben felhőátvonulások. A nap­pali hőmérséklet 17—20 fok. Szélcsend, vagy nagyon gyenge szél. A röplabda Világ Kupa döntőjének első négy résztvevőbe már ismeretes Lengyelország három városában a csoportmérkőzések második fordulójával folytatódtak a röplabda Világ Kupa küzdelmei. Az NDK, a Szovjetunió, Románia és japán együttese már bejutott a hatos döntőbe, míg a Lengyelország—Ma­gyarország, NDK—Csehszlovákia mérkőzésen dől el a másik két továbbjutó sorsa. A csoportmérkőzések második for­dulójában a csehszlovák válogatott, bár ezúttal nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, biztosan győzte le a holland együttest. A második találko­zón az NDK jó játékkal fektette két vállra Jugoszláviát és ezzel biztosítot­ta döntőbe Jutását. A csoport állása: 1. NDK 2 2 0 6:1 2 2. Csehszlovákia 2 11 4:4 1 3. Jugoszlávia 2 11 4:4 1 4. Hollandia 2 0 2 1:6 0 Az első csoportban a kitűnő formá­ban levő lengyel csapat simán győzött a franciák ellen, a szovjet együttes ellen pedig a magyarok maradtak alul. 1. Szovjetunió 2 2 0 R:2 2 2. Lengyelország 2 11 5:3 1 3. Magyarország 2 11 3:4 1 4. Franciaország 2 0 2 1:6 0 A harmadik csoportban a japánok hatalmas küzdelem árán tudták csak legyőzni a nagyon jól és lelkesen ját­szó bolgárokat és ezzel a románokkal Ismét Ivkov vezet Havannában A Capablanca sakkemlékverseny 13. fordulójában a jugoszláv Ivkov legyőz­te a holland Donnert és 11 ponttal is­mét átvette a vezetést Szmiszlovtől. Szmisľlov Ciocelteut, Geller Gardát, Pletzsch Trlngovot, Wade Perezt, Bilek Combot győzte le. Döntetlenül végző­dött a jímenez—Robarsch, Doda—Par­ma, O'Kelly—Lehmann és a Szabó— Holmov játszma. A 13. forduló után a sorrend a kö­vetkező: Ivkov 11 p., Szmiszlov 10,5, Geller, Fischer 9,5, Pachman, Donner, Holmov 8 pont. • A Szocslban sorra kerülő nemzet­közi sakkversenyen a függőben ma­radt játszmában Lejn vereséget szen­vedett Unzlckertől. Az utolsó előtti forduló előtt a verseny állása: Szpasz­kij 10, Unzicker 9,5, Csirics 9, Zajcev 8, Jansa, Ilivickij, Krogius és Flohr 7,5 pont. Érkeznek a Rudé právo futóversenyének résztvevői Vasárnap, a sajtónap alkalmából is­mét megrendezik a Rudé právo futó­versenyét. A verseny első külföldi résztvevői már tegnap mégérkeztek Prágába. A legnagyobb érdeklődés a belga Rölants, valamint az angol Bat­ty világrekorderek rajtját kíséri. A kül­földiek között ott találjuk majd az angol Hogant és Keílyt, valamint az osztrák Ganselt, Wlchert és Stöckelt. A három csehszlovák csapat a kö­vetkező összetételben veszi fel a küz­delmet: Szotkowski, Mader, Balšánek — Hlaváfek, Mládek, Brtáfi — Chudo­mel, Zháňal, Holas. egytltt bejutottak a legjobb hat közé. A csoport állása: 1. Románia 110 3:1 1 2. Japán 110 3:2 1 3. Bulgária 2 0 2 3:6 0 A második forduló eredményei: Cseh­szlovákia—Hollandia 3:1 (15:13, 11:15, 15:3, 15:4), NDK-Jugoszlávia 3:1 (12:15, 15:11, 15:7, 15:13), Lengyelor­szág—Franciaország 3:0 (15:3, 15:5, 15:9), Szovjetunió—Magyarország 3:0 (15:5. 15:7, 15:8), Japán—Bulgária 3:2 (15:11, 16:18, 6:15, 16:14, 15:12). Az atlétikai Európa Kupában a nők következnek A férfidöntő utáp vasárnap Kassel (NSZK) lesz a színhelye a kontinens legjobb hat nőt válogatottja erőpróbá­jának. Az NDK, az NSZK, a Szovjet­unió, Lengyelország, Hollandia és Ma­gyarország válogatottjai mérik össze erejűket. A nők döntőjén ls — a férfiakéhoz hasonlóan — minden országot csak egy-egy versenyző képviselhet a 11 versenyszámban. Magyarország 13 ver­senyzőből álló csapatot küld Kassel­be, de Nemesházlné három számban is rajthoz áll. Rajta kívül még két számban Indul Kovács Annamária ls. A magyar válogatott a következő összetételben utazik pénteken az NSZK­ba. 100 és 200 m: Nemesházlné—Markó Margit, 400 m: Munkácsi Antónia, 800 m: Nagy Zsuzsa, 80 m gát: Kovács An­namaria, 4x100 m váltó: Such, Heldt, Kovács A., Nemesházlné, magas: Gelel Éva, távol: Kispál Jánosné, súly: Bog­nár Judit, diszkosz: Kontsek, gerely: Rudasné. Külföldi labdarúgó-liga eredmények Jugoszlávia: Radnlcskl Nls—Olimpiai Ljubljana 5:2, Hajdúk Spllt—Vardar Skopje 1:1, OFK Beográd—Crvena Zvez­da Beograd 2:1, Radnlcskl Beograd— Dynamo Zágráb 2:1, Velezs Mosztar— Tresnvevka 1:1, Zseleznicsar—Szaraje­vó 1:1, Vojvodina—NK Zágráb 0:0, Partizán Beograd—Rijeka 3:1. Vezet a Radnlcskl Nls 6 ponttal a Partizán (5) és a Rijeka (5) előtt. Ausztria: Vlenna—Rapid 2:4, Austria Wien—Kapfenberg 3:1, Wacker Inns­bruck—Simmering 5:2, Austria Salz­burg—Schwechat 2:5, Wiener Neustadt —Grazer AK 2:2, Austria Klagenfurt —Linzer ASK 1:1, Sportklub—Admira Energie 1:2. A bajnokságban az Austria Wien vezet 8 ponttal a Wacker Inns­bruck és az Admira Energie előtt. Olaszország: Atalanta—Juventus To­rino 0:0, Cagliari—Sampdorla 1:1, Fio­rentina—Brescia 2:0, AC Milano—Fog­gia 1:0, Napoli—Catanla 3:0, Spal Fer­rara—AS Roma 2:0, AC Torino—Lazlo Roma 2:2, Bologna—Varese 4:1. Húsz versenyszámban álltak rajthoz a döntőbe került országok legjobbjai. Az alábbi statisztikai összeállításunk azt mutatja, hogy az egyes országok hány első, második, harmadik, negye­dik, ötödik és hatodik helyezést, a pontversenyben pedig hány pontot ér­tek el. Szovjetunió Német SZK Lengyelország Német DK Franciaország Nagy-Britannia 9 1 3 2 4 1 86 5 6 3 2 3 1 85 3 5 4 1 1 5 69 2 3 5 4 4 2 69 1 3 2 6 5 3 60 0 2 3 5 3 5 48 (Az elért helyezéseket 6—5—4—3—2—1 ponttal értékelték. Nagy-Britannia 100 m-en és a 4x100-as váltóban, Lengyel­ország 200 m-en még a hatodik helyért járó egy pontot sem kapta meg, — diszkvalifikálás miatt.) Megérdemelten győzött-e a Szovjet­unió, vagy szerencsés volt az egypontos győzelme? Ha az elért helyezések táb­lázatára nézünk, láthatjuk, hogy a 20 versenyszámból a szovjetek kilencet, a nyugatnémetek ötöt, a lengyelek hár­mat, a keletnémetek kettőt, a franciák pedig egyet nyertek. A kilenc első hely egymaga ls elég bizonyíték. De van más ls. Ha csak Szovjetunió—NSZK párharcot bonyolítottak volna le, ak­kor 11:9 arányban nyertek volna a szovjetek, mivel tizenegy számban ér­tek el jobb helyezést a szovjet atlé­ták, mint a nyugatnémetek. Miért volt akkor mégis olyan szoros az első helyért folyt küzdelem? A sík­futó számokban mutatkozott jelentős nyugatnémet fölény miatti A hét futó­szám közül ugvanis a nyugatnémetek négyet megnyertek, háromban pedig második helyen végeztek. Ebben a hét B. KuraJica — az Kjúsági világbajnok Jugoszláv sikert hozott a Barceloná­ban rendezett ifjúsági világbajnokság: Bojan Kurajica még azt a „luxust",ls megengedhette magának, hogy veszít­sen az utolsó fordulóban — az első­ség, ill. a világbajnoki cím ekkor már a tarsolyában voltl ö sorrendben a harmadik jugoszláv ifjúsági világbaj­nok — előtte Ivkov és Parma szerez­ték meg ezt a címet. Bojan Kurajica dalmát fiú, de Ljubljanában született. Tizenegy éves korában figyeltek fel rá először, amikor a szpliti sakk-klubban kezdett beleszólni a felnőttek Játsz­máiba. Tizenhárom éves korában már szervezett versenysakkozó, Barceloná­ba pedig mint mesterjelölt utazott, és az Ifjúsági világbajnoknak járó nem­zetközi mesteri címmel tért haza. Eredményes volt a tavalyi ifjúsági vi­lágbajnokságon Vrnjacska Bánján is, ahol a győztes Gheorghiu és a cseh­szlovák Janata mögött a harmadik he­lyen végzett. Barcelonában a 2—4. helyen a szov­jet Tukmakov, a norvég Zwaig és a holland Hartong osztozott, míg a döntő egyik favoritja: a nyugatnémet Hübner csak az ötödik helyen végzett. Ez al­kalommal nem volt csehszlovák részt­vevője az ifjúsági világbajnokságnak. Bemutatjuk az új világbajnok egyik barcelonai győzelmét: SZICÍLIAI VÉDELEM Világos: Kurajica (Jugoszlávia)—Sötét: Hübner (NSZK) 1. e4 c5 2. Hf3 g6 3. d4 cd4: 4 Hd4: Fg7 5. Hc3 Hc6 6. Fe3 Hf6 7. Fc4 Va5 8. 0-0 0—0 9. Fb3 dB 10. h4 Fd7 11. f4 Bad8? (eddig kitaposott ösvényen haladtak, de most Hd4: 12. Fd4: Fc8 volt a helyes folytatás.) 12. HÍ3I b5 13. a3 a6 14. Vei Vc7 15. Vh4 Vb8 (hogy mozgósítsa a vezérszárnyi gya­logokat.) 16. g4 a5 17. 15 gf5: (vagy 17... b4 18. ab4: ab4: 19. Hd5l He4: 20. Hg5ll Hg5: 21. Fg5: döntő táma­dással.) 18. ef5: a4 19. Fa2 b4 20. Hd5? (ez a pontatlanság végzetes lehetett volna. A helyes folytatás 20 ab4: Hb4: 21. Fh6l volt pl. Fh6: 22. VhB: Ha2: 23. Ba2: vagy 22. .. Hc2: 23. Hg5l a Hd5 fenyegetéssel.) 20... b3! (egy­szerre megváltozik a helyzet.) 21. Fhül Fh6: (nem 21... Hd5:? 22. Vg5 véd­hetetlen matt miatt. 21 . . . ba2:-sem ment: 22. Vg5 He8 23. Fg7: Hg7: 24. f6t ef6: 25. Hf8:+ Kh8 26. Vh6, és matti) 22. Hf6:+ ef6: 23. Vh6: ba2:? (most gyorsan összeomlik a sötét állás, de a helyes 23... Vb8+ 24. Khl Hd4ll­el Hübner kihasználhatta volna a vi­lágos királyállás szellősségétl) 24. Hg5l FI5: (természetesen 24... fg5: 25. f6 után a matt nem védhető.) 25. gf5: Va7+ 26. Khl Bfe8 27. Hh7:l és sötét feladta. 400. sz. feltörő M. PAVLOV (Sahmati v SSSR 1965) Miért bizonyult az EK-ban majdnem kevésnek a szovjetek kilenc szómban eléri győzelme Az Európai Atlétikai Kupa első védője: a Szovjetunió. Ezt szinte mindenki már jó előre biztosra vette, a stuttgarti hatos döntő mégis rengeteg izgalmat vál­tott ki, mivel csak az utolsó versenyszám billentette — egyetlen egy ponttal — a szovjetek javára az országok pontversenyét. Nem hiányzott tehát sok a nagy meglepetéshez, a hazai környezet előnyét élvező nyugatnémet atlétáknak az első helyért indított nagy ostroma azonban még igy Is minden várakozást felülmúlt. • W! Éli m m H II IS H W t m*n 11 H v / B * H s H S 11 H s H t H H B H B mm - 'mm mm. H számban tehát 39 pontot értek el, ez­zel szemben a szovjetek (100-tól 10 000 m-ig) csak 3—2—1—2—2—2—6, vagyis összesen 18 ponthoz jutottak. Ezt a 21 pontos előnyt megtartották a nyugat­németek a váltókban ls, mert 4x100 m-en a Szovjetunió végzett az első, az NSZK a harmadik helyen, 4x400-on vi­szont az NSZK nyert, s a Szovjetunió volt a harmadik. A hátrány ledolgozá­sában a dobóatléták vitték a főszere­pet. Ok 11 ponttal szereztek többet, mint nyugatnémet riválisaik. Hat pon­tot jelentett a gát- és akadályfutók, öt pontot pedig az ugrók fölénye. Bár a döntőben kétségtelenül a kon­tinens hat legjobb válogatottja szere­pelt, ezt mégse tekinthettük hi­vatalos Európa-bajnokságnak, hiszen a belga Roelants, a csehszlovák Odložil és Danék, a magyar Zslvótzky, Varjú és Kulcsár, s több más nemzethez tar­tozó kiválóság távolléte ezt kizárttá tette. A versenyszámok szerinti leg­jobbakat majd jövőre ismerjük meg, a budapesti EB-n. Nem kétséges viszont, hogy a hatos viadal győztesei közül többen aranyérmes Jelölteknek számí­tanak majd Budapesten is. Érdemes te­hát újabb seregszemlét tartani felet­tük. Futószámok: Dudziak (L), Schwarz (NSZK), Badenskl (L), Kemper (NSZK), Tüminler (NSZK), Norpoth (NSZK), Du­tov (Sz). Gát- és akadálvszámok: Míhajlov (SZ), Poirler (F), Kudinszkl) (SZ). Ugrószámok: Brumel (SZ), Ter-Ova­neszjan (SZ), Rükborn (NDK), Nord­wlg (NDK). Dobószámok: Karavjev (SZ), Begler (L), Luszisz (SZ), Klím (SZ). -ZM­Vllágos indul és 2 lépésben mattot ad. (2 pont). Ellenőrző jelzés: Világos: Kg3, Vd2, He4 és h8, gy: c4, d3, e5, f3 (8 báb). Sötét: Kf5, gy: d4, e6, e7, f6, g5 (6 báb). A megfejtés beküldésének határideje: szeptember 25. A megfejtések az Új Sző szerkesztőségének címére külden­dők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá á 1 ­1 a n d ő megfejtési létraversenyt veze­tünk. A 398. sz. fejtörő (V. Szellvanov) helyes megfejtése: 1. He7ll Az e heti nyertesek: Varga István, Izsa 81, ko­máromi járás, Szabó Dániel, Marcellhá­za 901, komáromi járás. DELMÁR GÁBOR © A budapesti nemzetközi Ifjúsági vízilabda-torna eddigi eredményei: Ju­goszlávia—Bulgária 8:2, Szovjetunió— NDK 5:4, Románia—NDK 4:3, Magyar­ország—Jugoszlávia 6:2, Szovjetunió­Bulgária 4:1, Magyarország A—Ma­gyarország B 4:1. © Az olasz kerékpározók nyerték az egyéni és csapatversenyt a Mecsek Kupa versenyén. A magyarok közül Stámusz érte el a legjobb helyezést, Destra és Benfatto mögött a 3. he­lyen végzett. Csapatban az SC Padova győzött az 0. Dózsa előtt. © Befejeződtek a negyedik pánarab Játékok. A legjobban az EAK vesreny­zői szerepeltek, megelőzve Irak és Ma­rokkó sportolóit. © A kínai súlyemelő-bajnokságon a légsúlyú Jeh Hao-po a szakításban 115 kilogrammal megjavította a japán Ishi­nosekl 112,5 kg-os világrekordját. „0| Szó, kiadja Szlovákia Kommunista Párt|ának Központi Bizottsága Szerkeszti • szerkesztő bizottság Felelős: Dánes Ferenc főszerkesztő Szerkesztőség: Br tlslava, Gorkého u. 10 sz. Telefon: 537-18, 512 23. 335 88,— főszerkesztő: 532 20 titkárság: 550 18, sporttovat: 505 29: ntzdaságl ügyek: 506 39 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8, telefon 503 8 Előfizetési df| havonta 8,— Kčs. Ter­jeszti i Posta HIrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és posial kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Üstredná expedícia tlafie, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII K-13'51583

Next

/
Thumbnails
Contents