Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-27 / 237. szám, péntek

Cgr qP kin : Bonn gátolja a leszerelési egyezmény megkötését Genf (CTK) — Carapkin, a 18­hatalmi leszerelési bizottság genfi ülésén részt vevő szovjet küldöttség vezetője kijelentette, hogy Nyugat­Németország szándékosan akadá­lyozza az atomfegyverek feletti el­lenőrzésre vonatkozó egyezmény megkötését. A Szovjetunió azért utasította vissza a Nyugat javasla­tát az atomfegyverek továbbterjesz­tésének betiltására, mivel a Nyugat által javasolt sokoldalú NATO had­erő lehetővé teszi, hogy Nyugat-Né­metország vezető szerephez jusson. Carapkin mint becstelen propa­gandát bírálta Adenauer volt nyu­gatnémet kancellár ama kijelenté­sét, hogy az atomfegyverek tovább­terjesztésének betiltására vonatkozó megállapodás szovjet kézre juttatná Nyugat-Európát. Nyugat-Németország eleinte az ál­talános és teljes leszerelés kérdé­sét a német problémával hozta kap­csolatba és most a német kérdés megoldásától teszi függővé az egyes intézkedéseket is, így az atomfegy­verek továbbterjesztésének betiltá­sára vonatkozó szerződést is. Amíg Nyugat-Németország ezen az állás­ponton van, nem érhető el haladás. • • * A 18-hatalmi leszerelési bizottság tegnapi ülése csupán háromnegyed óráig tartott. Az ülésen Burma és Pakisztán küldöttei szólaltak fel. Diplomaták a harctérre Folytatódnak az amerikai kalóztámadások • A hazafias erők újabb sikeres rajtaütései Saigon (ČTK) — A dél-vietnami kormány 40 fiatalabbkorú dél-viet­nami diplomatát visszahívott kül­földről, akik a háború fokozása ke­retében katonai kiképzésen vesznek részt és a hadseregbe lesznek be­osztva. A Reuter saigoni tudósítója szerint a saigoni rendszer legutób­bi határozata valamennyi 37 éves­nél fiatalabb férfi hadseregbe szó­lításáról, elégedetlenséget váltott ki, elsősorban a dél-vietnami diákok között, mivel ez az intézkedés a ta­nárokra is vonatkozik. Hírügynökségek jelentése szerint az amerikai repülőgépek szerdán számos kalóztámadást hajtottak végre Észak- és Dél-Vietnamban. Amerikai repülőgépek bombázták a Hanoitól 160 km-re fekvő Ban Long Ngoi területét. Dél-Vietnamban az amerikai bombázó repülőgépek 70 támadást hajtottak végre a Me­kong deltájában levő felszabadított terület ellen. A partizánok akciói közül figye­lemre méltók a Mekong folyó del­ÚJABB MILLIÁRDOK A VIETNAMI HÁBORÚ CÉLJAIRA Washington (ČTK) — Az ameri­kai szenátus tegnap törvényt foga­dott jjj, mely lehetővé teszi, hogy utólagosan még 1,7 milliárd dol­lárt fordítsanak a vietnami háború­ra. A törvényt még a képviselőház­nak is jóvá kell hagynia. Ezzel az összeggel együtt az Egyesült Államok katonai kiadásai elérik a 46 milliárd dollárt, való­színű, hogy a vietnami konfliktus folytatása esetén ez az összeg to­vább emelkedik. Saltonstall köztársaság párti sze­nátor kijelentette, véleménye sze­rint januárban további 7—10 mil­liárd dollárt kell megszavazni a vietnami háborúra. tájában végrehajtott aknatámadá­sok. A hazafiak megtámadták a kor­mánycsapatok két állását, majd visszahúzódtak a dzsungelbe. Csütörtökre virradó éjjel a parti­zánok újból megtámadták az ameri­kai csapatok Duc Co-i táborát. Ezen­kívül támadást intéztek a Binh Dinh tartományban levő katonai tábor ellen is. Saigon (ČTK) — Az Egyesült Ál­lamok légi haderejének BA-52 jel­zésű hatalmas bombavető repülőgé­pei tegnap a Guam csendes-óceáni szigetről szálltak fel, hogy bombáz­zák a dél-vietnami őserdőt, ahol a hazafiak összpontosítását gyanítják. A 11. berepülés célja Saigontól mintegy 50 km-nyi távolságban van. Az Egyesült Államok katonai képvi­selője a légitámadásról nem közölt más részleteket, mert ezek közlé­sét a cenzúra nem engedélyezte. AZ ANGOL KORMÁNY FEHÉR KÖNYVE Az angol kormány Fehér Könyvet adott ki a vietnami háborúról, mely­ben arról biztosít: hogy a genfi értekezlet társelnöke folytatni fog­ja a vietnami konfliktus békés meg­oldására kifejtett, törekvését. Közis­mert tény azonban, hogy ezeknek az állításoknak ellenére az angol kormány teljés mértékben támógar­ja az Egyesült Államok agresszív politikáját. A Fehér Könyvben először hozták nyilvánosságra az Egyesült Államok augusztus 8-i jegyzékét, melyben Washington hajlandóságát fejezi ki a VDK elleni támadások ideiglenes beszüntetésére, azzal a feltétellel, hogy Dél-Vietnamban beszüntetik a partizánakciőkat. A jegyzékben az Egyesült Államok újból leszögezi, hogy nem Ismeri el a Nemzeti Fel­szabadítást Frontot és csupán a Vietnami Demokratikus Köztársa­sággal hajlandó tárgyalni. Román párt- és kormány­küldöttség látogat a Moszkva (ČTK) — Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának meghívására szeptemberben a Szov­jetunióba látogat a Román Szocia­lista Köztársaság párt- és kormány­küldöttsége, élén Nicolae Ceauses­cuval, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárá­val. PPi^PV ALEKSZEJ KOSi^IN, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke fo­gadta a VDK nemzetgyűlésének kül­döttségét, élén Hoang Van Hoan­nal, a Vietnami Dolgozók Pártja po­litikai bizottságának tagjával. (ČTK) FODEBA KEITA guineai hadügy­miniszter befejezte látogatását a Ro­mán Szocialista Köztársaságban és Belgrádba utazott. (ČTK) ANDREJ GROMIKO szovjet külügy­miniszter télen Pakisztánba látogat :—: jelenti a pakisztáni sajtóiroda. (CTK) MASSEMBA-DÉBAT, a brazzavil­le-i Kongó elnöke Kim ír Szen-nek, a KNDK Minisztertanácsa elnöké­nek meghívására Pjöngjangba érke­zett. (ČTK) OLASZORSZÁG ADÓSSÁGA 1965. június 30-án 6435 milliárd 333 mil­lió font sterling volt. Tavalyhoz vi­szonyítva 425 milliárd 538 millió lírával emelkedett. (ČTK) KÁDÁR JÁNOS és felesége vacso­rát adott Luigi Longonak, az OKP főtitkárártak tiszteletére. A vacso­rán megjelent Kállay Gyula, a Mi­nisztertanács elnöke, az MSZMP po­litikai bizottságának tagja is. A RENDŐRSÉG szerdán gumibo­tokkal és vízzel kergette szét a Smithfield mélyhűtőtársaság több száz munkásának tüntetését. A mun­kások Buenos Airesben a kormány székháza előtt gyülekeztek. A kor­mány már három hónappal ezelőtt ígéretet tett, hogy foglalkozni fog problémájukkal, de ígéretét nem teljesítette. (ČTK) PATRÍCIA ROBERTS HARRIST ne­vezték kl az Egyesült Államok lu­xemburgi nagykövetévé. Harris asz­szony lesz az Egyesült Államok el­ső fekete bőrű diplornatartője.* RÓBERT KENNEDY kijelentette, hogy sem 1968-ban, sem 1972-ben nem akarja magát jelöltetni az el­nöki hivatalra. (ČTK) LAGOSBAN 5000 kiskereskedő tüntetett a behozatali vámok eme­lése ellen. A rendőrség könnyfa­kasztó gázokkal kergette szét a tün­tetőket. A város központjában va­lamennyi üzletet bezártak. A kiske­reskedők folytatják harcukat a be­hozatali vámok csökkentéséért és október 3-ára általános sztrájkot hirdetnek. (ČTK) A görög válság háttere Róma (ČTK) — A görög válságot elsősorban a külföldi tőke összees­küvése váltotta ki. Nyugat-Németor­szág és az Egyesült Államok azért lépett fel Papandreu ellen, mivel ha bátortalanul ls, bele akart avatkoz­ni a gazdasági életbe — írja az Uni­té athéni tudósítója. A tudósító fel­teszi a kérdést, miért helyezkedett a görög és külföldi töke Papandreu­val szembe, amikor gazdasági poli­tikájának célja az volt, hogy minél kevesebb ellensége legyen az or­szágnak. Papandreut azért kezdte gyűlölni a pénzarisztokrácia, mert ki akarta küszöbölni a gazdasági válságot. Emelkedtek az állami be­ruházások, ötéves tervről és gazda­sági tervezésről beszéltek. Papand­reu önálló álláspontot foglalt el az ország gazdasági és politikai fejlő­désének problémáiban. Ez megnyil­vánult a Bulgáriával kötött egyez­ményben, jugoszláviai látogatásában és tervezett szovjetunióbeli útjában. Az Aurore csütörtöki számában foglalkozik az Egyesült Államok görögországi politikájával. Rámutat arra, hogy a jelenlegi politikai vál­ság megoldásánál az Egyesült Álla­mok stratégiai érdekeit tartja szem előtt. Az amerikai kormány arra ösztönözte szövetségeseit, hogy tá­mogassák a görög király egy új jobboldali kormánykoalíció kiala­kítására kifejtett törekvését, mivel csakis az ilyen kormány biztosíthat­ja, hogy Ciprus és Görögország to­vábbra a NATO-ban marad. E két ország részvétele nélkül összedőlne a NATO földközi-tengeri rendszere. Diáktüntetések Szöulban Katonaság és rendőrség a tüntetők ellen Szöul (ČTK) — A dél-koreai kor­mány rendkívüli állapotot hirdetett ki és elrendelte katonai alakulatok mozgósítását a diáktüntetések leve­résére. Szöulban már hatodik napja véres utcai tüntetések folynak a kormány, valamint a dél-koreai—ja­pán szerződés ellen. A szigorú biztonsági intézkedések ellenére is tegnap több mint 10 000 diák vonult fel Szöul utcáin. Ezen­túl nemcsak a rendőrség, hanem a katonaság ls felléphet a tüntetők el­len. Körülbelül 200 katona erőszak­A dzsiddai egyezmény az arab egység győzelme Kairó (ČTK) — Dzsiddában meg kezdte működését az EAK és Szaúd­Arábia kapcsolatainak rendezésével foglalkozó bizottság. A Gumhnrtja közlése szerint a bizottság elsősor­ban az egyiptomi tanárok, orvosok és műszaki szakemberek Szaúd-Ará­biába való visszatéréséről, Szaúd­Arábia állampolgárainak egyiptomi látogatásairól és az egyiptomi saj­tó terjesztéséről fog tárgyalni. Az egyiptomi sajtó a dzsiddai megállapodásról írva leszögezi, hogy ez az arab egység és a béke győzelmét jelenti. U Thant, ENSZ-főtitkár üdvözlő táviratot küldött Nasszer elnöknek és Fejszál királynak a Jemenről folytatott tárgyalások sikeres befe­jezése alkalmából. Az A1 Ahrara közlése szerint az egyiptomi kor­mány visszaadta Szaúd-Arábia ál­lampolgárainak EAK-beli birtokai­kat, melyeket 1962-ben a két ország közti kapcsolatok kiéleződésekor el­koboztak tőlük. Az angol és francia sajtó Nasz­szer diplomáciájának sikereként könyveli el a dzsiddai megállapo­dást, de hangsúlyozzák, hogy ne­hézségek merülhetnek fel az egyez­mény teljesítésekor. kai behatolt a szöuli egyetemre, ahonnan több diákot erőszakkal el­vittek. Szöulban tegnap 815 diákot vettek őrizetbe. Pak Csöng Hl rádióbeszédében ki­jelentette, hogy mindenféle tüntetést és gyűlést betiltottak és szervezőik ellen szigorúan fellépnek. Azzal fe­nyegette meg a diákokat, hogy a kormány bezáratja az egyetemeket. Tegnap a katonaság jelenléte elle­nére 7000 diák tüntetett. A rendőr­ség gumibotokkal és könnyfakasztó gázzal támadta meg a diákokat, akik kőzáporral viszonozták a tá­madást. Az indiai parlament bizalmat szavazott a kormánynak Delht (ČTK) — Az indiai nem­zetgyűlés háromnapos tanácskozása a Svatantra reakciós párt arra vo­natkozó javaslatáról, hogy vonják meg a bizalmat Sasztri kormányá­tól, tegnap véget ért. 318 képviselő a javaslat ellen, 66 képviselő — beleértve a kommunistákat — a ja­vaslat mellett szavazott, két képvi­selő tartózkodott a szavazástól. H, Mukerdzsi, India Kommunista Párt­jának képviselője a szavazás előtt hangsúlyozta, hogy India Kommunis­ta Pártja egészen más okból szavaz a kormány ellen, mint a reakciós pártok. A kommunista párt élesen bírálta a kormány élelmezési poli­tikáját. A vita kezdetén az ellenzéki kép­viselők élesen bírálták a kormány gazdasági és külpolitikáját. A Sva­tantra és a Dzsan Szangh Párt kép­viselői reakciós szemszögből támad­ták a koirmányt. Sasztri miniszterelnök a szavazás előtt elhangzott beszédében a kasmí­ri helyzetet rendkívül súlyosnak mi­nősítette. Véleménye szerint a pa­kisztániak betörése okozta nehéz­ségek hosszabb ideig fognak tartani, KAREL CÍSAŔ BONNI LEVELE „Milyen a mai nyugatnémet fia­talság?" Ezzel a kérdéssel talál­kozom talán a leggyakrabban. De ez többnyire csak a kérdés egyik része, mert az érdeklődők azt sze­retnék tudni, hogy vajon a mai nyugatnémet fiatalság különbözik-e az apáktól, akik Hitler „ezeréves birodalmáért" lángba borítottak egész Európát. A kérdésre könnyű a felelet. Ogy vélem, hogy a mai nyugatnémet fia­talság valóban más, mint a náciz­mus által félrevezetett, vagy elva­kított előző korosztály. De amikor azt mondom, hogy „más", ez még nem jelenti szükségszerűen a teljes ellentétet. Egyszerűen — más, de semmi esetre sem olyan ez a fiatal korosztály, amely a tőrt, a katonai felvonulásokat és a dobpergést tart­ja ideáljának. Fiatal ellenzék ... Misem lenne könnyebb, mint ki­választani egy szélsőséges esetet és ebből általános érvényű szabályt al­kotni. Bemutathatnánk például né­hány nyugat-berlini fiú fényképét, akiket a nyári szünetben meghívtak a nyugatnémet határőrség egyik laktanyájába, ahol saját bevallásuk szerint — csodálatos élményben volt részük, mert amikor fegyvert kaptak a kezükbe, úgy érezték, hogy képesek lennének legyőzni „egész Oroszországot". Azonban azt hiszem, hogy ez a gondolkodásmód nem jellemző a nyugatnémet fiatalságra és a Stern című folyóirat főszerkesztője nem­csak azért közölte ezeket a képe­ket, hogy tiltakozzék a fiatalok fél­revezetése ellen, hanem elsősorban azért, mert ez esetben a főbűnösök a nyugatnémet határőr-alakulatok katonái és tisztjel voltak. Viszont kivághatnánk néhány ké­pet akármelyik képes folyóiratból — olyan képet, amely bemutatja a fiatal nyugatnémet lányokat, akik az újgazdagok által teremtett „édes élet" légkörében prostituálódnak. írhatnék arról a fiatal újságíró­ról, akivel Majna-Frankfurtban az auschwitzi koncentrációs tábor SS hóhérainak tárgyalásán beszélget­tem órák hosszat. Nem volt kommu­nista, de leírta előttem azoknak a fiataloknak a sorsát, akik szakítot tak gazdag szüleikkel, amikor meg állapították a szülők náci múltját. Említést érdemel az egyik bonni minisztérium fiatal tisztviselője, aki szégyenkezett a Viallona-féle volt náci államtitkárok és más magas rangú tisztviselők miatt. Szégyenke zett, de semmit nem tett ellenük. nehogy saját karrierjét kockáztas­sa, csak vágyakozva várta, hogy ezek az emberek nyugdíjba menje­nek. Mindezek a képek saját, erősen körülhatárolt körülményeik között tipikusak, de csupán a nyugatnémet fiatalság egy részét ábrázolják. De ha a fiatalokról akarunk beszélni, nem elégedhetünk meg a mozaik egyetlen kövecskéjével, tehát rész­letesebben kell foglalkoznunk a kérdéssel. Milyen tehát a nyugatné­met fiatalság? Azt hiszem, hogy az élettel szem­ben támasztott igényeiben elsősor­ban nagyon materialista. Általában szorgalmas, dolgos és természetesen — csakúgy, mint az egész világon, huligánok is vannak köztük. ... és az apolitizmus veszélye. Érthető, hogy az idősebb nyugat­német korosztály is érdeklődve fi­gyeli a fiatalok fejlődését. Ezt vizs­gálva ankétot rendeztek, amelyen a fiatalok elmondták, hogyan kép­zelik el jövőjüket. Közlöm az egyik 16 éves üzleti tanuló válaszát és azt hiszem, ez a válasz eléggé jel­lemző: „Szeretnék fontos beosztásban dolgozni, egy üvegablakos irodából figyelni az embereket, úgy, hogy engem viszont — nem úgy mint most — senki ne figyelhessen. Re ; mélem, hogy saját telkem és saját házam lesz." Az ankét a következő megállapí tást eredményezte: „Valamennyien békésen és boldogan akarnak élni saját kertes házukban, autóval és zavartalan házaséletből származó két-három gyermekkel." Hogy ez si­kerül-e nekik, az kérdéses még ak­kor is, ha figyelembe vesszük a je­lenlegi életszínvonalat és a több éve tartó gazdasági konjunktúrát. Csak nagyon kevesen gondolkod­nak úgy, mint az egyik szállítóvál­lalat 16 éves tanulója: „Tevékenyen részt veszek a politikában, nehogy új háború robbanjon ki, mert az atombombák úgy röpködnének, mint a falevelek." Az ilyen hang — saj­nos — valóban nagyon ritka. De igen érdekesek a statisztikai adatok is, amelyek leginkább álta­lános érvényűek. A fiatalok 90 szá­zaléka szabadon rendelkezik kere­setével, vagy zsebpénzével. A ta­noncok hasonló százaléka rendsze­resen takarékoskodik. Viszont ép­pen a fiatalok vásárolnak legtöbbet részletfizetésre. És még egy érdekes adat. Arra a kérdésre, hogy „Miért szeretné, ha több pénze lenne", a kérdezettek 27 százaléka azt felelte, hogy takaré­koskodni szeretne, 25 százaléka be­rendezést és öltözködési cikkeket, 17 százaléka pedig autót szeretne venni. Látható tehát a külsőség sze­retete. Azt hiszem, hogy a képek és a statisztikai adatok eléggé bizonyí­tották, hogy a mai nyugatnémet fia­talság valóban más, mint az előző korosztály és nem sokban külön­bözik más ország fiataljaitól. Két­ségtelen, hogy szemléletét, viselke­dését és életformáját jelentékenyen befolyásolja a jelenlegi kedvező gazdasági helyzet. Az is tagadhatat­lan, hogy az idősebb korosztály ha­tása is érezhető, de meggyőződésem szerint ez a hatás nem káros. Igaz, hogy személyes élményeim közül egy elrettentő példát is be­mutathatnék. A közelmúltban ugyan­is Stuttgartban a „szudétanémet na­pok" alkalmával fiatalok is „elve­szett otthonról" beszéltek és éne­keltek a dobok kísérete mellett. De olyan kevesen voltak, hogy a szudétanémet vezetők bizonyára igen sajnálatosnak tartották ezt . Egy dologtól azonban félek. A nyugatnémet fiatalságot apolitikus szellemben nevelték. Éppen ezért nem állíthatom teljes bizonyosság­gal, hogy válságos helyzetben nem téveszhetnék-e meg ezt a korosz­tályt is a demagóg jelszavakkal. Ilyen vonatkozásban már csak a következő korosztályban bizakodom. A fiatalok kedvelt szórakozá­sa a lovaglás. 1965. augusztus 27. * ÚJ SZÖ 3

Next

/
Thumbnails
Contents