Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)

1965-07-10 / 189. szám, szombat

MEGY A GŐZÖS KROMÉŔÍŽBE... NEM PIHEN AZ ISKOLAUGYI OSZTÁLY Szünidő. Tanítónak, tanulónak egyaránt majd egy esztendő megfeszített munkája után kéthavi pihenés megérdemelt ajándéka. Mégsem lep meg bennünket a Zobor-aljl lfjulő ősi város járási nemzeti bizottságának iskolaügyi osztályán tapasztalt késői sürgés-forgás. Nem furcsa ez ma, hiszen Nyitra az elmúlt hetekben majdnem négyszáz árvíz elől menekült csallóközi gyereket fogadott a szíves vendéglátó módján. Pionírtáborba mennek, üde, zöld környezetbe, ahol zavartalanul élvezhetik a nyár szépségeit. Sürgés-forgás, gyors kérdések és válaszok és főleg izgalom — mit intéz Kroméŕížben Kulcsár elvtárs, füssl igazgató tanító, aki szervező munkának szívelelke. — Többedmagával ma utazott oda — mondja Ján SurkoS tanfelügyelő —, hogy megállapítsa az elhelyezés feltételeit. Szeretnénk, ha a gyerekek egy helyre kerülnének ... Itt is erőnk teljéből igyekeztünk jó életkörülményeket teremteni számukra és ebben nagy segítségünkre voltak az evakuált tanftók, akik lelkesen, példásan végezték feladataikat. Köszönet jár a magyar Pedagógiai Főiskola húsz praktizánsának is, akik részt vállaltak a munkából. Viszont mégis más lesz, ha a tanulók valóban nyaralhatnak. 348 ÉS 14 Ez az arány. Az előbbi szám azt jelzi, hány gyerek indulásra kész, a másik pedig, hogy hányat nem kívánnak elengedni a szülők. Az arány általában jónak mondható, de azért kíváncsiak voltunk a „makacskodók" érveire is és néhány szülőt felkerestem közülük. Meggyőződtem róla, többnyire csak arról van szó, hogy a mama különösen most, ilyen normálisnak semmiképpen sem mondható helyzetben nehezen tud elszakadni gyerekétől. Ezután egy-két gyerek, főleg — olyan, aki még sohasem volt a családi háztól távoli nyaraláson — Inkább a mama, a legnagyobb bizonyosság mellett akart maradni. A kilencKészül az öt Kiss testvér közül is a nagyja. IGály Iván f elv.) éves szöszke gútai Äcs Erzsike is pityergett egy kicsit, amikor megkíséreltem meggyőzni, hogy a pionírtábor — nem mumus. Végül könnyes, de már mosolygó szemmel, kicsit szégyellősen jelentette ki: „Ha Ella néni megy, akkor én is ..." és átölelte tanítónőjét. Viszont előfordult, hogy néhány szülő így indokolta gyermeke elutazása engedélyezésének megtagadását: — Elég nagy már és munkájára az újjáépítésnél szükség lesz ... Ilyesmi elgondolkoztatja az embert. Talán ez az álláspont is érthető, de semmiképpen sem igenelhetjük. Végeredményben számolnunk kell a valósággal. A gyermekek most csak pionír^borozásra mennek, de lehet, hogy még hónapokig eltart, amíg hazatérhetnek. Hiszen sok helyütt nagy és időt igénylő erőfeszítést követel meg az új élet elindítása. Márpedig ez olyan körülmények között végzett munka lesz, amelyben — minden szülő beláthatja — nem lesz helye még a serdülőkorba lépő fiataloknak se. űk azalatt Inkább egészséges környezetben tanuljanak... "SZÍVESEN MEGYÜNK.:.

i Gyerekekkel ls beszéltem. Sokkal... És szinte kivétel nélkül örültek, izgalommal várták az Indulást. A volt piarista kolostor internátusában elhelyezett gútai gyerekeknél is jó táptalajra hullt a két tanító, Fekete Michaela és Gubicza Géza szelíd, meggyőző szava, ök már gondosan összeírták, mire lesz a gyerekeknek szükségük a táborban. Állami költségen főleg melegítőket, szellős cipőket és más hasonló felszerelést kapnak. Készül az öt Kiss testvér közül ls a nagyja. Csak azt sajnálják, hogy KÉTSZÁZ LELKET SZÁMLÁLÓ CSALÁD Aki a komáromi hajógyár poőúvadlói üdülőházába mostanában levelet Ír, a szokásos címet ezzel a szóval egészíti ki: evakuált... Kétszáz em. berhez érkezik ezzel a különmegjetőléssel a posta naponta és ez a szó hozza közös nevezőre, tömöríti egy családba Komárom városának maroknyi polgárát: a hajógyári munkások családjait, az üzem női és ifjú alkalmazottait a komáromi iskolák és óvodák pedagógusait. A folyosón elhelyezett falitáblán láthatjuk e nagy család tagjainak névsorát, korcsoport és más ismérvek alapján külön-külön beosztva mindenkit egy kollektívába. Így például ennek a családnak nem csak £gy háziasszonya van, hanem egy aszszonyármádia gondoskodik a háziaszszonyi teenedőkről. Több mint kétszáz embernek a napi kosztot elkészíteni, ahhoz nagyon sok kéz kell. De Bresztyák János főszakács nem panaszkodik: minden megvan itt, amire egy konyhán szükség van. A több mint száz felnőtt asszony, leány és Ifjú tetemes hányada három csoportba osztva a közeli szövetkezetben szénagyűjtési munkában váltakozik. Aüiíg a szülők nélkül idehelyezett gyerekek idősebb testvérei dolgoznak, a kicsinyek a család óvodájában vannak, ahol szakképzett óvónők gondoskodnak róluk. A hét évnél idősebb gyerekek a család napközijében töltik idejüket pedagógusok által szervezett foglalkozással. Az ember, ahogy elnézi a szorgalmas hangyák módjára megszervezett nagy család életét, akaratlanul is kibuggyan belőle a tényekhez mért megállapítás: — Annyira berendezkedtek már itt, hogy talán Ítélet napjáig is kibírnák így • • • Felesleges hangsúlyoznunk, hogy szavainkkal csak tiltakozást váltottunk ki: — A gyerekek igen, — mondogatták — ők kibírnák itt nélkülünk is. Jó levegőn vannak, sokat mozognak, jói esznek. De mi azt reméljük, hogy a felnőttek azért mihamar hazamehetnek. Nem rossz itt, de az otthon, az mégiscsak otthon. KOBÁK KORNÉL otthon kell hagyniuk a kéthónapos kis Tibort. A tizenöt évesPustai Helenka viszont büszkén mondja, hogy ők mind az öten mennek — miközben lassan befejezi a mamai megbízatás teljesítését, az internátusi szoba padlója felmosásának műveletét. Az aprócska, de már kilencéves, nagy, sötét szemű Rása Éviké viszont egy szóban fogalmazza meg válaszát: „Örülök..." Talán csak Gubicza Éviké szomorú most igazán. Öt a minap vitték kórházba szamárköhögéssel. De gyorsan meggyógyul ő is, és akkor követheti kis társait, akik addigra a kroméŕíži pionírtáborban megfeledkeznek minden aggodalmukról... GÁLY IVÁN NE FÉLJ KICSI VELED VAGYOK! t Bratislava külvárosában — Trnávkán — egy nagy kert lolmbos fái árnyékában lapul a hetes óvoda épülete. A nyitott ablakokon színes függönyök Integetnek. Belülről vidám gyermekzsivaj és kanálcsörömpölés hallatszik. Az étteremben mesébe illő parányi székecskén huszonnyolc buksife|ű apróság ül a pici asztalok körül s nagy étvággyal kanalazza, szürcsölgeti a finom cukorborsó levest. A második számú komáromi magyar nyelvű óvoda növendékei találtak itt Ideiglenes otthonra, amíg szülővárosukat az árvíz fenyegette. Az étterem közepén — az egyeitlen nagy asztal körül ülnek az óvónők. Míg ebédjüket fogyasztják, tekintetük állandóan a gyermekeken nyugszik. Figyelik, vigyázzák nem önti-e ruhácskájára valamelyik csöppség az ételt. Ebéd utáni pihenés következik. Alvás előtt még a fehérköpenyes orvosnénl sorbaveszi a kfs ágyakban fekvő apróságokat. NííicS' semmi ' baj, Cšak az egyik fiúcska torka vörös, Talán kezdődő angina. A kis pácienst azonnal a betegszobára viszik, ahol gyógyszert kap. A gyermekeik nyugovóra tértek. Most kissé elbeszélgethetünk Peillnger Magda igazgatónővel. Elmondja, hogy három óvónő és k'ét kísérő jött Komáromból a gyermekekkel. Mindennel elégedettek. Szép itt. Az étel )ó és elegendő. Csak egy a bánatuk: hogy őket óvónőket a gyermekektől távol, a városban szállásolták el. — Pedig nekünk most nem a kényelem a fontos, nem üdülni jöttünk Bratislavába. A gyermekek többsége elsőízben van huzamosabban távol szüleitől, és ez fokozott felelősség számunkra. Az utolsó hetek Izgalma egy szorongatott városban a gyermekekre is ki hatott. Még most is érezhető. Nem egyszer előfordult már, hogy a gyermekek éjjel felriadtaik álmukból, ijedten keresték mamájukat. Ilyenkor az óvónériik kedves szóval nyugtatták a síró kicsiket, ölükbe vették s addig dédelgették, becézgették őket, mlg újra el nem aludtak. Ügy fél-tik, őrzik a gyermekeket, mintha sajátjaik lennének. Ezért el ls határozták, hogy még éjjelre sem hagyják el őket. Nem kell a kényelem, elég nekik — ha másképp nem megy — a folyosói karosszék. Úgy érzik, hogy nekik, akik a szülői szeretetet s az otthon biztonságát helyettesítik, most le kell mondaniuk a kényelemről... ROMAN ILONA A

s épület ablakszemei a kis város — Aranyosmarót főterére néznek. A hatalmas tölgyfakapu s az épület külseje régi diákszállóra emlékeztet. — Sorakozó. Zeng a kiáltás az épület kis udvarán. Ebéd után egy órától háromig aludtak • gyermekek. Időbe kerül, amíg felöltöznek és lejönnek. A nagyobbak segítenek a kicsiknek as öltözésnél, de • mama szerepét főként Pücsök Gyuláné vállalta magára. — Százhetvenöt gyermek van itt az iskolából. Vendéglátóinkat csak dicsérni lehet, igazán példásan gondoskodnak mindenről. A gyermekek egészségesek és az élelmezés igazán változatos Segítséget jelent, hogy a helybeli Iskolákból naponta két tanltónfi jön a gyerekekhez és a különböző érdekköröket vezetik. Most az udvaron Mus'.ová elvtársnfi körül gyülekeznek a repülő-modellesiik. A pionirházba indáiA MÁSODIK OTTHON nak, ahol minden szerszámot megtalálnak a barkácsoláshoz. A nagyobbak, főleg a lányok sokat segítenek a tanítóknak. Dicsérik a kilencedikes Domjan Ilonkát, aki a kisebbekre éppúgy vigyáz, mint testvéreire. A nagyobb lányok kimossd k a kicsik zokniját, zsrbkendfiit, jelzéseket varrnak az ingekbe, az alsóneműbe, hogy a nagymosás után — ezt persze nem fik végzik — mindenki visszakapja a sajátját. Segítenek a kicsiknek az öltözésnél. vigyáznak rájuk játék közben. Minden húsz gyermekre felügyel egy tanító, vagy pionirvezetfi. - • A főtér melletti utcában egy kisebb diákszállóban Komloslné és Szűcs Er»ma tanítónők, valamint négy plonirvezető 80 gyermekről gondoskodik. űk I* as említett g második lakótelepi iskola tanulói. Az udvarban van az elkezde, de ide járnak a másik internátusban elhelyezett tanulók Is. Rppen az uzsonnát osztják, a gyermekek jó étvággyal fogyasztják a szendvicset. Körénk gyűlnek és gyorsan összeállítják a napi étlapot: — A rejjeli tej é* kifli, tízóraija vajas-mézes kenyér, ebédre kauiábé lev*s, kelt gombóc, uzsonnára szendvics, a vacsora pedig pörkölt. Uzsonna után egyesek az érdekkörökben gyülekeznek, mások játszanak, egy kisebb csoport pedig a futballpályára megy. A pionírvezetők — a 12 éves iskola és az ipariskola tanulói — ügyelnek a rendre, felügyelet nélkül, egyedül senki sem hagyhatja el az épületet. Gyakran hallom említeni Kiss Éva nevét. Azok közé tartozik, akikre a tanítónők minden munkát rábízhatnak. - * Pattog a labda, futnak a fiúk. Potocs József, a másik komáromi AKI igazgatóhelyettese a pálya széléről figyeli a játékot. Az ő iskolájukat a mezőgazdasági szaktanintézetben helyezték el. Rajta kivül még nyolc tanítónő vigyáz a 180 gyermekre. — Úgy látszik már haza ls eljutott a hír, hogy jő helyen vannak a gyermekek, mert még ma is jöttek olyanoik, akl'k eddig a szüleikkel voltak. Vendéglátóinktól a játékoktól kezdve mindent megkapunk. Ehhez még annyit: az a néhány tanító, aki reggel hattól este kilencig a gyermekekre vigyáz, nemcsak a nevelő, hanem egyúttal a szülők szerepét is igyekszik betölteni. Ezért mondhatom, hogy a komáromi gyermekek második otthonra találtak, C SE Tű JÁN OS A SARJADÓ ÉLET NYOMÁBAN A csicsói gátszakadást már elrekesztették. Az ember szembeszállt az otthonára, életére törő veszedelemmel. Szembeszállt. Otját állta. Győzött. Mégis azt kell mondanom: a veszély még nem múlt ei. A veszedelem ott Jár a községek határaiban, a kertek alatt, helyenként még a faluból sem takarodott el. Tápláló erét már elvágták. Apad, fogy. Ez már a mosolygó remény, a visszatérő élet hírnöke, ígérete. Megkönnyebbült, mélyről fakadó sóhajt fakaszt az emberek ajkán. Csatatérre emlékeztet ma a Csallóköz. Talán az évszázad legnagyobb ütközetét vívta most ez a nép a vízzé!. Ott is, ahol átmenetileg a víz győzött, ott is, ahol a nagy párbaj végén az ember verejtékező arcán megjelenhetett az első reménysugár. • ••• Doborgazon zajlott le talán az egyik legnagyobb p*árbaj, ahol három nap és három éjszaka gigászi küzdelméből az ember került ki győztesen. A gát nem szakadt. Ez a gát egy járás, vagy talán az egész Csallóköz sorsát döntötte el akkor. A veszélyes órákban Doborgaz népe nem volt egyedül. A környező falvak népe is a doborgazi gátszakaszon védte otthonét, házát, vagyonkáját. Varga Nándorral, a helyi nemzeti bizottság elnökével és Fehér György századossal, a Doborgazra vezényelt műszaki katonai alakulat parancsnokával Járjuk végig,a megerősített gátat. Az Itt lezajló küzdelem nyomai még látszanak a gáton, a környék tele homokzsákkal .Az elnök szerint csupán az első éjszaka — amikor a veszély a legnagyobb volt •— több mint 30 000 homokzsákkal erősítették a gátat. Akad olyan buzgár is, amely maga elnyelt háromezer zsákot. A gát szomszédságában levő házak udvarán még víztócsákban fürdeti sugarait a nap. A Duna azonban lassacskán már visszavonul medrébe. A doborgazi nagy párbajban alul maradt. Kevés a szó, inkább a tekintet tapogatja végig a falu környékét. ' Közvetlenül a gát tövében megroggyant házacskán akadt meg a tekintetem. Barátaim is azt nézik. Kérdezés nélkül megért az elnök. — Csak ez az egy nem bírta kl. özvegy Tóth Bélánéé volt. De talán a százados elvtárs erről többet mondhatna. —Mit mondjak. Ilyesmiről nem szívesen beszél az ember — mondja komolyan a fiatal tiszt. Az édesanyám jutott eszembe, amikor megláttam a siránkozó, esdeklő nénit. Katonáimat nem vonhattam el a gátról. Egyébként sem küldhettem volna az életveszélyes házba. Magam mentem... Aztán mások is Jöttek .., önként. Elejtett szavakból, befejezetlen mondatokból rakom össze a történetet. A megpróbáltatás éjszakáján figyelt fel Fehér százados a siránkozó, kezeit tördelő nénire. Megtudta, hogy mindenét felhordta a padlásra. Az öreg házacska pedig aligha bírja már sokáig. A fiatal tiszt vállalta a veszélyt. Minden menthetőt a partra szállítottak. Mire az utolsó holmi szárazra került, a ház összeomlott. Már a faluban járunk, amikor az elnök azt mondja: — Belevaló fiú ez a százados. Egy lélegzetvételnyi időre a községházán telepszünk le. Az elnöknek valami dolga akadt. Kettesben maradunk a századossal. — Derék emberek ezek a doborgaziak — mondja mosolyogva — mintha csak az elnök előbbi dicséretét akarná viszonozni, holott nem ls hallotta. Csodáltam a szorgalmukat, kitartásukat. Egy kicsit elgondolkozik, majd mélyet szív a cigarettájából. — Az egyik katonám a nagy munkában elvesztette a karóráját. Jómaga még talán észre sem vette, s az óra már itt volt a községházán. Cséfalvai Margit találta meg, és adta át Varga Nándornak. Egy kis pihenő után újból hármasban járjuk a falu közét. A falu szinte kihalt, pedig már az asszonyok is visszatértek. Minden épkézláb ember a határban szorgoskodik. Sok most a teendő, nagyon sok. — Az asszonyok közül öten maradtunk a faluban — emlékszik Babics Aurélia, a Nyáradl Helyi Nemzeti Bizottság dolgozója. üt asszony és a falu valamennyi épkézláb férfia szembeszállt a fenyegető árral. A legveszélyesebb napokban éjjel-nappal a gátakon dolgoztak. A községet a szó szoros értelmében elsáncolták. Ez jónak, elégségesnek bizonyult a feltörő talajvíz ellen, de vajmi keveset védett volna meg, ha szakad a Duna gátja. A faluban mindenki felmérte a veszélyt, tudta: ha a megáradt folyó erőt vesz a gáton, Nyáradot elönti a víz. — Három napot, három éjszakát töltöttem itt a helyi nemzeti bizottság épületében — veszi fel a beszélgetés fonalát a kedves, ^inos fiatalasszony. — Nagyon veszélyes volt a helyzet. Csak az a tudat adott némi megnyugvást, hogy gyermekelmet nem érheti veszély. Vízkeletre küldtem őket: édesanyámékhoz. Cigarettára gyújt — majd így folytatj^: — Az az érzésem, ha nincsenek a jő szomszédok, ma aligha ülnénk ebben az Irodában. Talán a falu helyén is csak romhalmazt találnánk. Június huszadikára virradó éjszaka Sebő Géza, a hdlyi nemzeti bizottság elnöke lélekszakadva futott Bősre. Sarkallta a rettegés. Jól tudta, ha nem kapnak segítséget, a gátat képtelenek megvédeni. Amikor a Bősi Helyi Nemzeti Bizottságra benyitott, csak annyit tudott mondani: „A gát... Segítsetek!" A szolgálatos mindent megértett. A hangosanbeszélő álmukból riasztotta fel a hősieket. Néhány szóból ls megértették, mire megy a tét. Egy óra sem telt bele, emberekkel telt autóbusz nyargalt Nyárad felé. — Százhatvanan jöttek — mondja a fiatalasszony. Várkonyról is voltak vagy hatvanan ... — Igaz — bólintott az elnök —, a várkonyiak is ott voltak. Hívás nélkül is jöttek ... A gátat megvédték. Azóta a falu is benépesült. A gyerekek kivételével mindenki hazatért. Az új helyzet új gondokat szül. Határuk nagy részét elöntötte a víz. A gabonaföldeken féllábszárig ér a víz. És ha el is apadna? Az átázott talajra akkor sem engedhetnék rá a nehéz gépeket. Előkerülnek hát a régi aratógépek, sőt a kézikaszára is szükség lesz az idén. Ha mostanáig helyénvaló volt a jelszó: egy szem kenyérnekvalót sem hagyunk kárbaveszni, most százszorosan megszívlelendő ez: feladat, kötelesség. A víz, a fojtogató veszedelem lassan, de biztosan eltakarodik a Csallóközből. Nyomában sarjad az élet. És ma ne legyen fontosabb feladatunk, mint ennek a megújuló életnek az ápolása, gyámolítása, hogy ez az összefogás példaképe legyen az emberi együttérzés diadalmaskodó erejének, SZARKA ISTVÁN Szép környezetben töltik a napokat a komáromi hajógyár dolgozóinak gyerekei. (Kobák K. f elv. J 1965. július 10. A 0] SZÓ 5 I