Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)

1965-07-03 / 182. szám, szombat

EMBER A HÁBORÚ VIHARÁBAN L. TA2KÝ a csehszlovák prózairodalom élvonalában LADISLAV ŤA2KÝ első két könyvének újraolvasásakor (Katonaszökevény, 1962, és Ördög mester vendége, 1962), felfedezhető írói alkatának, tehetségének, stílusának néhány vonása, amelyek csak későbbi műveiben teljesedtek kt. A fentebb említett kötet elbeszéléséből korántsem lehetett volna olyan művészi teljesítményekre következtetni, mint amilyeneket Ťažký legújabb műveiben nyújt. Amenmária (1964) című vaskos regényével és a Vad Ádámok serege (1965) címet viselő novelláskötetével — közülük a Dunai sírok tavaly már önállóan is megjelent — írónk szinte ugrászszerűen tört előre a szlovák, illetve a csehszlovák prózairodalom élvonalába. Ťažký írói fejlődésében a fordulópontot s egyben a minőségi változást az önéletrajzi anyag, a személyesen átélt, átérzett és átszenvedett háborús élmények és tapasztalatok művészi feldolgozása hozta meg. A művészin van itt a hangsúly, mert a feldolgozott anyag autentikussága és elsőszemélyes előadásmódja ellenére nem dokumentációs vagy krónika jellegű írásokkal van dolgunk, hanem ízigvérig művészi alkotásokkal, amelyekben egyforma szerephez jut az eredeti élményanyag, a művészi fantázia, a nyers realitás és költői meglátás. Az író nem saját nevében mondja el a történteket, a regényben Matúš Zraz, a novellákban többnyire Jozef Zvala az elbeszélő. Ez a személyben megkülönböztetés szabad kezet ad Tažkýnak az anyag megformálásában, és költői kiteljesítésében, azonban nem változtat a tényen, hogy a feldolgozott élményanyag autentikus jellege, személyes átélése, és átérzése az a döntő tényező, amely meghatározta Ťažký háborús prózáinak mind szűkebb értelemben vett tartalmát, mind formáját, mind az író Jellegzetes egyéni stílusát. Persze, felfedezhetők rokonvonások Ťažký és néhány más élvonalbeli prózaíró között — itt elsősorban Jašíkra, Mlnáčra vagy Tatarkára gondolok — ez azonban csak arra mutat, hogy írónk műve szerves részét alkotja a mai szlovák széppróza egyik progresszív vonalának, és közös alkotóproblémák meg stiláris irányzatok egyéni megoldását szorgalmazza. Nemzetközi vonatkozásban szintén fellelhetők bizonyos párhuzamok. Ťažký prózáiban a háború olyanfajta ábrázolásával találkozunk, amely jellemző például a mai szovjet irodalomra is. Nem nagy embercsoportok mozgása, hadseregek és társadalmi erők összecsapása érdekli. Figyelmének központjában az egyén áll, aki saját akaratától függetlenül — mondhatnánk úgy ís, hogy akarata ellenére — belekerül a háború forgatagába. Ťažký ábrázolásában a háború abszurd és abnormális állapot, amikor a destruktív erők összefognak az ember és az emberiség ellen. Nem tagadja, hogy a harc a haladás és a regresszió, az igazságosság és igazságtalanság, az elnyomatás és a szabadság erői között folyt, ezt azonban tudott, ismert tényként kezeli. Oj szempontokkal és ismeretekkel akarja bemutatni a háború mivoltát az irodalomban, helyesebben — mert prózáiban elenyészően kevés harci jelenet van — az ember képmását a háborús Irodalomban. Mindamellett, hogy céljául tűzte ki a legmagasabb fokú őszinteséget és a kendőzetlen igazságra való törekvést, bizonyos mértékig aktualizálja a háborús valóságot. Nemcsak tanúvallomást akar róla tenni, hanem mozgósítani igyekszik az újabb világégés ellen, amelynek az atomfegyverek korában beláthatatlan következményei lehetnek az emberiségre nézve. Ennek az apokaliptikus jövő lehetőségének a tudata, mely végeredményben megszüntetné a különbséget kezdő és megtorló, vesztes és nyertes között, visszavetődik a húsz évvel ezelőtti drámai képbe. Ez átfogóbbá teszi Ťažký humanizmusát, nála a háború destruktív erői egyformán hatnak mindenkire, függetlenül attól, ki milyen egyenruhát visel. EZ AZ IRÖI FELFOGÁS azonban nem degradálja az embert valamiféle emberfeletti erők puszta játékszerévé, passzív eszközévé. Az egyén társadalmi helyzete és személyes állásfoglalása, tettei közt nincs mechanikus összefüggés. Ťažký megadja hőseinek a lehetőséget, hogy válasszanak: megőrzik-e emberi mivoltukat, vagy pedig állativá süllyednek. Ez az alapgondolat leginkább Ámenmária című regényében domborodik ki. Amikor központi hősét, Matúš Zrazt kivezénylik a keleti frontra, az eltökéli magában, hogy jó katona lesz. De Matúš miközben jó katona akar lenni, nagyon is antimilitarista elvekről tesz bizonyságot: fegyelmezetlen, feletteseivel szemben tiszteletlen, nincsen benne semmi harci buzgalom, nem akar vért ontani. Hogy tehát erre sor ne kerülhessen, az oldalán csak egy töltetlen pisztoly fityeg. Amikor egységét a németek lefegyverzik, és internálják, hogy a Szlovák Nemzeti Felkeléshez ne csatlakozhasson, megnyugszik, mert szándékától el nem tért, lelke, becsülete makulátlan, felemelt kezeit nem vérfoltok, csak tintafoltok éktelenítik. EMBERSÉGÉT, erkölcsi szilárdságét és a kritériumokat, — amelyekkel saját és mások tetteit értékeli, Matúš szülőhelye, a Garam menti favágó település Íratlan morálkódexéből meríti, melyet áthat az igazság és jóság szeretete, az egyszerű dolgozó ember tisztelete és megbecsülése. Hat az otthon emlegetett jó katona példája Is, aki egykor megvédte Matúš édesanyját egy rossz katona erőszakoskodásával szemben. Látszólag gyenge vértezet ez egy félig felnőtt, de félig még gyermek számára, akinek emberré érése, jellemének kikristályosodása a háborús élet körülményei közepette tetőződik be. Véres brutalitások, gyötrelmek, gyűlölet, erőszak veszi körül és ostromolja nap mint nap érzékeit. Nem egyszer megy át megrázkódtatáson, csalódáson, válságon, jelleme mégsem törik meg, nem fásul el, megmarad jó katonának. Matúš Zraz pátoszmentes hősiessége, belső monumentalitása abban rejlik, hogy az embertelenség világában meg tudja őrizni emberiességét. Matúš Zraz alakjában szorosan egybefonódik az egyén és a kor problematikája, egy nemzet tragédiájának sötét fejezete. Az író nem eszményít, de nem is használ a kelleténél több sötét színt, a valóságot a maga sokoldalúságában, bonyolult belső ellentmondásaiban tárja fel. Nem akarja elvitatni azt a történelmi tényt, hogy Matúš és társai — ha kényszerből ís — nem jó ügyet szolgáltak. Nem tagadja azt sem, hogy a szlovák hadseregben voltak olyanok is, akik alkalmazkodtak a helyzethez, kihasználták a lehetőségeket, és nem viselkedtek különbül, mint a német megszállók. De megmutatja azt is, milyen lelki változásokon ment keresztül a katonák zöme: kezdetben a passzív ellenállás, később a parancsok álcázott vagy nyílt szabotálása és a hadtest teljes felbomlása képezi a fokozatait annak a folyamatnak, amely végül is a fegyveres antifasiszta harcba torkollt. Ťažký regényében rehabilitálja mindazokat, akiket a klérofasiszta rendszer belehajszolt ugyan a szennyes háborúba, de akik mindennek ellenére nem vetkőztek ki emberi mivoltukból. Ťažký műve nem akar sem történelmi regény, sem pedig szélesre méretezett korkép lenni. Inkább intenzitásában, mint extenzitásában ragadja meg a valóságot, melyet mintegy főhőse tudatán keresztül átszűrve kusza naplójegyzeteiben rögzítve ábrázol. Háborús élményeit Ťažký nem kényszerltette bele egy szokványos regényformába, az élet Matúš körül mintha minden írói beavatkozás nélkül zajlana. A hős és a világ közti feszültség, a valóság szubjektív átélése az egész művet mélyen átható íirizmust és erős expresszivitást eredményez, ami az élet legdurvább megnyilvánulásait is az esztétikai valóság elemévé transzmutálja. A választott előadásmód és hangnem teszi lehetővé a húsz évvel ezelőtti élmények közvetlen, friss, érzésekre és és érzelmekre ható interpretálását. TAZK? ELBESZÉLŐ MŰVÉSZETE a Vad Ádámok serege című novelláskötetben talán még szuggesztívabb, mint regényében. Alkotó módszere itt lényegében ugyanaz, csak az írói fantázia nyert nagyobb teret. De nem elégszik meg a már elért eredményekkel, művészi eszközeit tovább gyarapítja. A Dunai sírokban és A bűnös nőben, akí a sötétséget vádolja, szót kapnak imaginárius elemek is. Viszont hiányoznak a kötetből a komikus és a groteszk elemek; ez megfelel e novellák borongós, balladahangulatának. Regényében épp úgy, mint ebben a könyvében a szerző jelentős szerepet juttat a szerelemnek. Nem azért, hogy vonzóbbá, attraktívabbá tegye a háborús témát. A borzalmak, a rettegés, a mindent megsemmisítő halál árnyékában természetszerűleg kidomborodik az életnek e csodálatos megnyilvánulási formája. Ťažký hőseinek tragikus sorsa, eltaposott szerelmük, derékbatört életük a ma emberét Inti a kor kulcsproblémájára: a háború és a béke kérdéséről a legmagasabb fokú felelősségtudattal kell dönteni. KÖNYVEINEK mondanivalója nemcsak erre korlátozódik. Az író a múlton keresztül a ma erkölcsi és politikai kérdéseihez is állást foglal, hogy támogassa a szocialista humanizmus eszméinek maradéktalan diadalát. Ťažký prózái mondanivalójukkal éppúgy, mint formai megoldásukkal korszerű művek, de mindenekelőtt érdekes, szép és gazdag élményt nyújtanak az olvasónak. A szigorú kritikus szem talál kisebb szépséghibákat, ez azonban nem változtat a tényen, hogy hazánk prózairodalmának kiemelkedő alkotásai. KAROL TOMIS Q OQ K. 00 «o l/> NI d) D N t/> O c o Láttam rubintos patkónyszemeket Kék-szürkén libegő tárnák falából kilesni Hallottam keményhátú bogarak kerekek alatt pattogó sikolyát Szagoltam halottak kezén az illatot S most elindultam a szépséged megkeresni Trillárom haj! Trillárom haj! A hihetetlenség velem már sokszor farkasszemet nézett feketeborsó-perc cseppegtetett bénult nyelvemre mézet Hát te akit négyszem bonckésével vagdal miért ne lehentél a legszebbik angyal? Trillárom haj! Trillárom haj! Két okos szememmel mely csak nézni lát el fenyők közt bolyongtam mint a székely Ábel kisebb-nagyobb fák közt szebbek szépek között miket a szemmérték valóvá ötvözött De a másik kettő mely mélyebbről néz Rád a híg valóságnak feltörte a héját s bent a magnak mélyén új csodákra villant valóságra amely ízzé színné illant Trillárom haji Trillárom haji Kergetett a hentes Kergetett a szomszéd kérleltek a fényed közöttük osszad szét De te nem oszthattad mert a legszebb voltál azzal a szépséggel nálam kopogtattál én beengedtelek hogy senki se lásson ámulatom fedjen mint éjszínű bársony Trillárom haj! Trillárom haj! Azóta se láthat soha többet senki mert én indultam el szépséged keresni Trillárom haj! Trillárom haj! A gazdag múlt érezteti hatását A DREZDAI OPERA VENDÉGSZEREPLÉSE A SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ mények, képességek és erőviszonyok operája és a Drezdai Állami Opera szerint tovább fejleszti. Ez annyival is egyre jobban elmélyülő együttműkö- !

n

k5

b

lL mf

rt a mÄsodil

t világhádése immár másod ízben jelentett ^"gyakorľszTmétviTáS többletet kulturális életünkben. Öröm- sok g4

toIték De mindezek ellenére a mel fogadjuk ezt az együttműködést, három előadáson szolid német szlnvonamert a kölcsönös megismerésen kí- lat láttunk. A betanulásban mutatkozó vül lehetőséget nyújt az értékes és német alaposság a mind a részletekre, szükséges művészeti összehasonlítás- mind a

z egészre kiterjedő szigorú mura - mind az új alkotások, mind az gond a belső fegyelem, az alkotómunka komoly megközelítése es az együttes operaeloadasok területén. egészséges becsvágya biztosították az A Drezdai Opera egyike a világ előadások egységesen Jö színvonalát, legrégibb zeneművészeti intézményei- VITATHATATLAN, hogy a drezdai nek. Gazdag múltját és igen magas együttes legerősebb része a zenekar, művészi színvonalát olyan kiváló sze- amely a mi színházi körülményelnkmélyiségeknek köszönheti, mint Carl hez viszonyítva valóban kiváló teljeMaria von Weber, Richard Wagner, sítményt nyújtott. A német szimfoniRichard Strauss és más élvonalbeli kus- vagy operaegyüttesek magas színvonala egyébként is közismert, művészek. Drezdai vendégeink három este léptek a bratislavai közönség elé a következő műsorral: a jelenkori operát Ottmar Gerster „Passaui boszorkány" című műve, a klasszikát Richard Strauss „Rózsalovagja" képviselte, míg a balettest három részre oszlott és bemutatásra került Paul Hindemith „Négy tempe- gva Maria Strauss öltözőjében a fellépésre készül, ramentum", P. I. (CTK — M. Borodáőová felv.) Csajkovszkij „Hattyúk tava" és Kurt Weil „A kis- azonban a drezdai zenekar jelenlegi polgárok hét halálos bűne" című színvonalát többek között kedvezően tánckompozíciója. befolyásoja, hogy igen sokszor dolA gazdag múlt érezteti hatását a Je- gozhatnak együtt olyan neves karlenben ls. és kötelezettséget Jelent mesterekkel, mint Kari Böhm, Ottmar mind a színház jelenlegi vezetősége, suitner és mások. A zenekar mint önmind a művészek számára. A drezdai •„c„„-i, ,„ „,,„„i„„i,A„t ,-c „nr,^ opera tudatosan ragaszkodik ehhez a a11

6 szimfonikus zenekarként is rendhagyományhoz, őrzi és az adott körül- szeresen szerepel. A hangkultúra az egyes hangszercsoportok mértéktartása, az előadók mesteri hangszerkezelése lehetővé teszi, hogy a karmester valóban csak az előadás stílusára összpontosíthassa figyelmét. A drezdai zenekar Rudolf Neuhaus (mind a két operát vezényelte) és Siegfried Kurtz (a balettestet vezényelte) művészi díjjal kitüntetett karmesterek vezetésével a bratislaval előadásokon rendkívül pontos, bő dinamikájú és csodálatosan plasztikus teljesítményt nyújtott és ebben az esetben ez a dicséret valóban sokkal többet jelent, mint a gyakran elhangzó frázisok. Ami az énekesek közül a szólistákat illeti, megállapíthattuk, hogy egy-két kivételtől eltekintve, nincs közöttük rendkívüli egyéniség, azonban a jó hangtechnika és stílusérzék (Strauss) révén az énekkar teljesítménye nem vakít, nem lelkesít, de nem Is okoz csalódást. A drezdai együttes a bratislavalhoz viszonyítva sokkal inkább szolgálja az előadás egységét. A rendezés színvonalában érezhető volt a különbség. Heintz Arnoldnak jobban sikerült a „Rózsalovag", mint johannes Wieknek a „Passaui boszorkány". A műsor összeállításánál a drezdai vendégek ragaszkodtak a cserefellépések alkalmával megszokott gyakorlathoz: jelenkori mű klasszikus. A jelenkort a „Passaui boszorkány" képviselte, amit Ottmar Gerster még 1941-ben írt Richard Blllinger szövegére. A középkorban lejátszódó történetben keveredik a miszticizmus és a forradalmiság, úgy, hogy azt mondjuk, a mű az orléans-i szűz egy bizonyos változata. Valentinét a középkori misztériumok művelőjét, aki a parasztokat lázadásra biztatja, az egyházi hatóságok boszorkányság miatt máglyahalálra ítélik. Gerster zenéje technikailag sikerült, de hiányzik belőle az egyéni hangvétel. Johannes Wiek rendezése eléggé magyarázó, leegyszerűsített és ötletszegény. A szereplők közül Eva Mária Strauss érdemel említést, aki a címszerepben nyújtott aránylag jó teljesítményt. A zenekar itt is megérdemli a dicséretet. SIKERÜLT ELŐADÁS VOLT Richard Strauss „Rózsalovag"-jának bemutatása. Ez a könnyű, kissé frivol Játék, amely a császárváros teréziánus időszakát, a rokokó Bécs légkörét idézi, bájos és Ízléses formában került a nézők elé. Gondosan elkerülték a helyenként kísértő durvaságokat. Heintz Arnold, a rendező nem kísérletezett, hanem ragaszkodott a már bevált mintákhoz és ez biztosította az igényes stílust. Elragadó volt Gizella Schröter ének- és előadóművészet szempontjából is kitűnő Octavian-ja, mértéktartóan ízléses színészi munka volt Fred Teschler Ochs bárója és kielégítő volt Brunhllda Frledland, Eleonora Elstermann és Hans Löbel alakítása is. A mellékszereplők vérbő, élethű alakításai csak gazdagították az előadást. A balettest összetettségét az a szándék okozta, hogy az együttes az adott szűk keretek között is bemutathassa jelenlegi műsorét. A legsikesebb a „Négy temperamentum" című Paul Hindemith hegedűre és zongorára Irt azonos nevű szimfonikus szerzeménye alapján készült tánckompozíciót nevezhetjük. Moly Hillebron koreográfiai alakítását érdekessé tette a tánc és a szín ellenpontozásos megoldása. P. I. Cssjkovszki) „Hattyúk tava" című művének három része nem nyújtott többet egy balettkoncert színvonalánál, tehát a legkevésbé elégítette ki a nézőket. Bertold Brecht és Kurt Weill „A kispolgárait hét halálos bűne" című kompozíciója új Ismérvekkel gazdagította a korszerű balettel kapcsolatos eddigi ismereteinket. A DREZDAI VENDÉGEK elégedettek lehetnek bratislavai fellépésükkel. Ezzel a fellépéssel lezárult az utóbbi hetek jelentékeny zenei rendezvényeinek valóban gazdag sorozata. És végül egy megjegyzéssel szeretném a két együttes őszinte barátságát bizonyítani: a drezdai opera hazatérése után egy esti előadás tiszta bevételét az árvíz sújtotta DélSzlovákia megsegítésére ajánlja fel. Ez az igazi szolidaritás, amely nemcsak szavakban, de tettekben is megnyilvánul! A. G. 19B5. július 3. * ÜJ SZÖ 9