Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)

1965-07-29 / 208. szám, csütörtök

A VA ROSI VIL

LAMOSVASÚT „ŐSKORA" A ma embere felette sérelmesnek találja, ha valamelyik villamosra hosszabb ideig kell várakoznia, mint ahogyan az „neki" megfelel. Bosszankodik, ha orra előtt megy el, ha pedig megszakad az áramszolgáltatás, lábuknál fogva húzza le a szenteket az égből. Sőt, az idősebbek nem takarékoskodnak csípős megjegyzéseikkel, hogy ilyesmi „valamikor" nem létezett. nedig létezett. Eltekintve attól, * hogy a rohamosan terebélyesedő Bratislava néha nem képes lépést tartani a lakosság követelményeivel, bizony régen is előfordultak késések, kiesések, üzemzavarok. A különbség csupán abban rejlett, hogy a réglekben több volt ilyenkor a humorérzék, nem szívtak mindent mellre, mint a ma, gyorsabban élő és türelmetlenebb embere. Lássuk tehát, hogyan működtek az egykori monarchiában „Pozsony szabad királyi város" villamosai. Születési évük 1895 volt, színük fűzöld. Ha a kocsivezető bal lábbal kelt, akkorákat csöngetett, hogy túlharsogta a Notre-Dame templom harangját. A nagyállomás felől jövő villamos lendületesen leródlizott a mai Szlovák Nemzeti Felkelés terén és a Szlovák Nemzeti Színház előtt mindig kissé kifújta magát. Ellenkező irányban már bajos volt a felkapaszkodás. A postaépület előtt állomásozó bérkocsisok ádáz ellenségei voltak villamosított vetélytársuknak, amely lényegesen olcsóbban szállította az utasokat mint ők. Ha a villamoskocsi motorja gyanúsan búgni kezdett anélkül, hogy meg tudott volna birkózni az emelkedéssel, a ko-. csisok lovaik abrakos tarisznyáját tartották kárörvendően az egy helyben topogó alkalmatosság elé és „Gyű te Fakó, gyű te Ráró" nógatással boszszantották a kocsivezetőt. Érthető, hogy a nagyállomáson várakozó utasok idegeit kemény próbára tette a késedelem. Ez az áldatlan állapot több mint tíz évig tartott. Az örökké mókás kedvű Mészáros György középiskolai tanár akkor új szöveget is írt a Ritka búza kezdetű népdalra: Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs, Még ritkább ám erre a villamos. Térdig kinő a szakállam, Térdig kinő a szakállam, Mégsem lön az a kis takaros. á z említett első, később „fővonalon" közlekedő villamoskocsik orrán felirat jelezte az útirányt: Főpályaudvar — Vitéz utca. Az utóbbi sikátor ott vitézlett a mai Hal téren túli, Duna-parti zöldvendéglö helyén. A legtöbb kocsi azonban az állomásról Jövet már a Zöldfa Szálló, a mai Carlton előtt rájárt a most is még létező kitérőre és megfordult. Eközben következetesen kisiklott, a személyzetnek kezdetleges emelőszerkezettel és éktelen hórukkozás közepette kellett a kocsit visszabillentenie a sínpárra. Kölyök koromban kaján kárörömmel lestem ott a villamost, vajon elrugaszkodik-e a vágánytól. És elrugaszkodott. Mindegyik! Ilyenkor tapsolni kezdtem örömömben. Amíg azután egy huszárbajuszos kalauz féltucat pofont helyezett kilátásba, ha nem takarodom a fenébe. A fővonalnak a Carltontól a Vitéz utcáig terjedő egyvágányú nyúlvágányára csak szórványosan jártak rá a kocsik, amelyeket közben csokoládébarnára mázoltak. Itt, a Zuckermantl nevű szegénynegyedben — amelyet Petőfi tréfás fonetikával „Cukrosmandulának" emlegetett ittjártában — kevesebb is volt az utas. Mészáros Gyuri pedig szöveget rögtönzött az Ezt a kerek erdőt kezdetű dalra. Ezt a Cukermandlit járom én, Azt a barna villanyt várom én. Azt a barna villanyt, Ihol a ... A jó kocsi az éjbe — megy tova. Ezerkilencszáz körül gyermeke • született a fővonalon küszködő kocsikettősnek, amely számára vágányt fektettek le a mostani Állami Takarékpénztár épületétől, végig, a Štúr utcán, egészen a Bratislava—Nivy állomásig, amelyet Újvárosi pályaudvar néven ismertek. A második mellékvágány a mai Manderlánál ágazott el a fővonalból. Ez a kis pufók villamos merész íveléssel bekanyarodott a Kórház utcára és hétkilométeres órasebességgel végigrobogott a mai Steiner utcán. Megállni azonban nem tudott magától a szilaj jármű. A régi Stein-féle sörfőzdénél olyan fiatalos lendülettel nekivágódott a bölcs előrelátással felállított ütközőnek, hogy a közeli Fiókpályaudvar edzett mozdonyvezetői önkéntelenül keresztet vetettek. Minden ilyen robbanásszerű nekiütődésnél vagy eltörött, vagy kiesett valami a bősz masina gépezetéből. Mészáros tanár pedig a Debrecenbe kéne menni című nótát használta fel költői ihletének levezetésére: A Blumentálba kéne menni, De nem jó villany semennyi. Végre csengő szól az éjbe, Oh, ez a jövő zenéje. 1914-ig elkészült a villamos-összeköttetés Béccsel. A hatalmas mozdonyból és két személykocsiból álló szerelvénynek egy kisebb, elfajzott korcskocsija Ligetfaluval bonyolította le a forgalmat. Mivel a férfiak akkor kezdtek kissé szabadabban öltözködni és kiskabát nélkül, ingujjban járni, elkészült a Mészáros-szöveg a Megy a vonat, megy a vonat Kani-, zsára kezdetű dallamra: Megy a villany, megy a villany a Lizsébe, Benne ülnek nyolcvanhatan neglizsébe. Elől egy úr jolyton csönget, Hátul meg a másik felszállni nem enged. Az utasok fegyelmezetlensége már akkoriban is „példás" volt. A fiatalabbak szinte vetélkedtek egymással, kl tud előbb felugrani menet közben. KI is függesztettek egy „elmés" szövegű figyelmeztetést: „A helyi érdekű villamosvasút kocsija minden megállónál megáll. De amíg nem áJl, ne tessék felhágni!" I átjuk tehát, hogy az egyesek L által idézett „régi Jó időkben" sem volt rózsásabb a helyzet a közúti Járműveken. KOZICS EDE FILMKOCKA • AZ NDK-BAN Egon Günther írja a Feuchtwanger világhírű regényéből, a „Goya"-ból készülő film forgatókönyvét a DEFA számára. A filmet Kondrad Wolf rendezi. • KURT HOFFMANN nyugat-németországi rendező, akit hazai moziközönségünk a „Spessarti kísértetek"-ből már ismer, ez évben a „Svejk, a jó demokrata" című filmet forgatja. A tartalomról egyelőre még nem sok szó esik, de az már köztudomású, hogy Svejk alakját az örökké ifjú Heinz Rühmann eleveníti meg. • MOSZKVÁBAN a Makszim Gorkij filmstúdióban M. Barabanov és V. Szuchobakov filmvígjátékát forgatják. A történet egy tízemeletes házban játszódik le. A film címe: „önnek mindent". • A NÁLUNK Is ismert olasz filmrendező: Luigi Zampa „Karrierizmus" címmel filmszatírát rendez. A film egy gyönyörű falusi lányról szól, aki egy kiadóvállalat főnökénél szépségével eléri, hogy kiadják gyenge elbeszéléskötetét. A szatíra kicsúcsosodása, hogy a leány ráadásul még irodalmi díjat is kap. • A SVÉD FILMGYÁRTÁS világhírű szakpmbere — Ingmar Bergman — valódi szenzációt keltett világszerte a „Csend" című filmjével. A mai svéd filmgyártás hozzá hasonló mestere Vilgot Sjöman — a Szerető rendezője, ö a nagyon is merész jelenetekben bővelkedő „491" című filmjével keltett Bergmanhoz hasonló szenzációt. • A MÚLT ÉV legjobb francia színésznőjeként Simoné Signoretet emlegetik. A sajtó díját azonban Jean Paul Belmondo, a nézők díját Alain Delon kapták. A külföldi színészek közül a sajtó diját Romy Schneider és Burt Lancaster, valamint Claudia Cardinale és Albert Fynnei kapták. • ANGLIÁBAN 1964-ben 101 egész estét betöltő filmet készítettek. Legnagyobb közönségsikert a „Moll Flanders szerelmi kalandjai", a „Lord Jim", a „Jamaikai szél" és „A sárga Rollsroys" érték el. • A PÁRIZSI V. György Filmszínház a napokban ünnepelte az amerikai West Side Story című muzicalfilm vetítési rekordját. A filmet egyfolytában harmadik éve vetítik már. A rekordot eddig a „Ben Hur" tartotta, melyet a Madeleine Filmszínházban 74 hétig játszották. —m. p.— • A jugoszláv filmgyártás legnagyobb alkotása lesz Veljko Bulajic rendező Csata a Neretvánál című filmje, amely a jugoszláv partizánok egyik legnagyobb harcának állít emléket. HATSZÁZ ÉVES A RUDOLPHINA A Turnov melletti Malá Skálán augusztus 29-ig tartó jelvénykiállltás nyílt. Képünkön egy prígai polgár sportjelvény gyűjteménye. ÍB. Krejcí — CTK felv.l A modrai kerámia évtizedek Ata híres bel- és külföldön egyaránt. Rendszeres vásárifii Franciaország, Olaszország, Anglia, Ausztria, Japán, az NSZK, Lengyelország stb. Képünkön: František Durovič megannyi modrai mestermű alkotója. (A. Prakeš - CTK felv.) A holešovi kastélyban állandfi bűtorkiállítást nyitottak meg. A bemutató hű képet ad a világ egyik legrégibb bútorgyárának, a Bystrice pod Hostýnem-i TON-nak 104 évi eredményeiről. [F Nesvadba - CTK felv.

J Nagya Prohorkusz egy szovjet haltenyésztési szakiskola tanulója. A nyári szünidőben busásan kamatoztatja az iskolában tanultakat. A kép ezt meggyőzően bizonyítja. (TASZSZ — CTK felvétele) 13B5-BEN IRTA ALÁ ív. Rudolf herceg a bécsi egyetem, a Rudolphina alapítólevelét. A hercegek és fejedelmek szokásától eltérően alaposan foglalkozott az új létesítménnyel, többek között kijelölte az egyetemi városrészt, biztosította a kiváltságokat (privilégium malus), sőt — elrendelte az Egyetemi Könyvtár létesítését ls. Az új egyetem rektora — a prágai és a krakkói példákat követve i—i 1783-ig megtartatta a jogart és a kardot, mint az önkormányzat és bírói főhatalom jelvényeit. Az egyetem pedellusa egyben rendőrbiztos és börtönőr is volt, mert az egyetem még a XVIII. század második felében is saját fogdával rendelkezett. 1384-ben a pápa engedélyezte a teológiai tanszék alapítását, és ekkor került a tanári karba Henrich von Langenstein, korának egyik legkiválóbb matematikusa, aki egyrészt kialakította az egyetem belső rendjét, másrészt európai hírű matematikusokat, csillagászokat hívott meg az egyetem tanári karába, és ezáltal lefektette a bécsi csillagászati iskola alapjait. A bécsi egyetemen tanultak Johannes von Gmunden, Georg von Peuerbach, továbbá a Rudolphinában tanult, majd később tanított Johann Müller, akit a tudományos világ Regiomontanus néven ismert. AZ ALAPÍTÓLEVÉLBE foglalt anyagi támogatás természetesen csak szép szavak halmaza maradt. 1365-ben az egyetemnek még saját épülete sem volt, és 1377-ben, amikor 291 hallgató tanult a Rudolphinában, az egyetemi könyvtár kötetei elfértek egy dobozban. A legnagyobb gondot az előadótermek hiánya okozta. A hercegek nem adtak pénzt, és az egyetem, mint a simmeringi főút vámjogának tulajdonosa, csupán a gyéren jövedelmező vámszedésböl tartotta fenn magát. Idők folyamán kiépült a teológiai, jogi, orvostudományi és bölcsészeti kar, és a hallgatók négy nemzeti csoportba tömörültek: az osztrákok, rajnaiak, magyarok. és szászok csoportjába. A HUMANISTA ESZMÉK előtt csak a XV. század végén nyíltak meg az egyetem kapui. Az antik művészetek ápolását tűzték ki célul, de az ozmán birodalom felől elindultak a hadak, és a Rudolphina tanárainak és diákjainak jelentékeny része elmenekült a közeledő török elől. Következett a reformáció és ellenreformáció harcainak Időszaka. I. Ferdinánd tűzzel-vassal katolizált, és a teológia, valamint a bölcsészet teljesen a jezsuiták szellemi fennhatósága alá került. Felépült a díszes Egyetemi Templom, de az emberi szellem beszorult a dogmák SZŰK korlátai közé. Bekövetkezett a hanyatlás, a visszafejlődés. Javulást csak Mária Terézia hozott. 1745. Június 7-én érkezett Hollandiából Bécs városába van Swieten, a királynő háziorvosa. A holland tudós megdöbbenve látta, hogy a bécsi gyermekkórház 600 betege közül 580 rendszerint meghal, és harcot Indított a jezsuita „imádsággal gyógyítunk" módszer ellen. Ekkor Indult meg a fejlődés a bécsi egyetem orvostudományi tanszékén. Auenbrugger, Johann Peter Frank, Kari Rokltansky professzorok, a kor híres orvosai tanították a fiatalokat. A későbbi professzorok haladó szellemű beállítottságát bizonyítja Sonnenfels kiállása, aki a minden szabadságvágyat elnyomó Metternich diktatúrájának Idejében nyíltan kiállt a kínzókamrák megszüntetéséért. És talán éppen az elnyomás okozta, hogy 1848 márciusában a Rudolphina hallgatói voltak az. elsők a barikádokon. Évszázadok múltak el, közben új eszmék születtek, örökös harcot vívott a maradiság a haladással, de közben a Rudolphina orvostudományi tanszéke egyre híresebbé vált, és ez a világhír elkísérte az első köztársaság korszakába is. Lorenz Wagner — Jauregg, Freud Zsigmond, Plrquet és Holzknecht, az orvostudomány kiválóságai képviselték a bécsi egyetem színvonalát mindaddig, amíg a barna szenny el nem oltotta Ausztriában is a tudomány és a haladás fényeit. EZEKBEN A NAPOKBAN a bécsi Rudolphina ormán lengő zászlók az alapítás 600. évfordulóját hirdetik. A világ minden részéből küldöttek indultak az osztrák fővárosba, hogy üdvözöljék az egyik legrégibb és legnevezetesebb európai egyetemet. (VOLKSTIMME) Történt egyszer, ' hogy kislányom legyet fedezett fel az ablak üvegén. Nézte, nézte, majd nekibátorodva piszkálgatni kezdte egy botocskával. A légynek azonban nem volt ínyére ez a játék, zümmögve repdesett erre-arra, mígnem a kislány arcának repült. Nem tudom, a légy ijedt-e meg jobban, vagy a kislány, de anynyi bizonyos, hogy az éktelen sivalkodás hallatára bennem is meghűlt a vér. — Apu, apu, gyere gyorsan, mert mindjárt megeszi Ügy ugrottam fel az asztaltól, hogy felborult a szék. — Mi történt? Ki esz meg, mi esz meg? — A léqy, a légyl — zokogta kétségbeesetten Eva. — Ugyan, ugyan, kislányom. Hogy tudna az egy gyereket megenni. — De igen, meg akart enni, már nekem is röpült — szepegte a kiest, és félénken pislogott az ablak felé. — No, várj csak, mindjárt agyoncsapomI — nyugtattam meg a kislányt, s azon nyomban marokra kaptam a törlőrongyot. — Hol van az a „szörnyeteg"!? — Ott ni. ott ni! — mutatott Eva a szekrényre. A légy tényleg ott mászkált a szekrény oldalán. Óvatosan odaléptem, s magasra emeltem a rongyot. — Most! — kiáltotta Éva, és a légy ijedten röppent fel a plafonra. — Ejnye, ejnye! — csóválgattam rosszallón a fejemet. — Nem baj, apu. leszáll onnan mindjárt. — Tudom, hogy leA LEGY és A VÁZA száll, de ha olyat kiáltasz, mint az imént, megint elrepül. — Ne fél], nem kiáltok már. — Jól van, kislányom — simogattam meg könnymaszatos arcát, s szememmel a szökevényt kerestem. — Apu, nézd csak, ott mászik a sarokban — suttogta Éva. Az ám, ott sétált csakugyan. De ha csak sétált volna. Viháncolt. Kihívóan cikkázott ideoda. Később megtorpant, és szinte kárörömmel dörzsölgette össze mellső lábait. £

' reztem, hogy a dühtől fejembe tódul a vér. — Várj csak, várj, szemtelen légybogara, mindjárt véged lesz! — mormogtam fogcsikorgatva, s odasompolyogtam a sarokba. Olyan hirtelen emeltem fel a karomat, hogy öklöm az ajtófélfába ütődött. Fájdalmamban jelszisszentem. A légy meg mintha csak erre várt volna, vidáman tovább sétált, majd elrepült. — A kutyafáját! — kiáltottam most már én is. — Ennek fele se tréfa! — Pszt, pszt! — tette szájára az ujját Éva, és az asztalra mutatott. Odalopakodtam, s láttam, hogv a légy vidoran ficánkol a virágváza tövében. — Innen most már el nem menekülsz, te gyalázatos! — szűrtem a szót fogaim között, és olyan gyorsan lecsaptam, mint a villám. A következő pillanatban ott hevert a földön — a virágváza. Sajnos, darabokban. h\ ermedten álltunk mindketten, csak a légy zümmögött felettünk jókedvűen. — Most mi lesz? — kérdezte szepegve Éva. — Azt én is szeretném tudni! — guggoltam le csendesen, és kezdtem összeszedegetni a cserepeket. — Mit mond anyu, ha visszatér a boltból? — Gondolhatod, hogy nem dicsér meg bennünket. — Talán még kl ts kapok? — ijedezett a kislány. — Miért kapnál kl, hiszen nem te ütötted le a vázát! Különben is, majd kitalálunk valamit. — Igen, Igen, de mit? — töprengett Eva, és mellém guggolva ő is szedegetni kezdte a váza darabjait. A z előszobában ^ nyikkant az ajtó, és belépett anyuka. — Ml az? Mit szedegettek ott? — kérdezte nyomban, és szúrósan nézett Évára. — A váza ... összetört a váza — egyenesedett fel a kislány, és felmutatta a cserepeket. — Biztosan rendetlenkedtél, és leütötted, te haszontalan! — Nem, nem! — dadogta rámpislantva a kislány. — Tudod, anyu, az úgy volt, hogy egyszerre csak felrepült az asztalról, és zsupsz, nekivágódott a falnak. — Még hazudsz is, te borzashajú! Hát hogy tudna a váza repülni! — Tud bizony! — erősködött Éva. — Hiszen te is azt mondod, anyu, ha rosszalkodom, hogy vigyázz, mert a fejedhez repül a váza. —des—

< 1965. július 26. * ÜJ SZÖ 29