Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)
1965-07-28 / 207. szám, szerda
Muzôi&uônak datMÍ aan a Ĺe£ňe *. A szülők séges megjegyeznem, hogy nincsenek különösebb vágyaim, terveim. Szeretem a munkámat, örömmel dolgozom a választókörzetemben. Arról persze választóim tudnának jobban beszélni, milyen eredménnyel. A jövő? Hát az úgy van, hiszen tudják ... A házigazda üveget húz elő, sörrel öblíti le kiszáradt torkát. Alig hallhatóan, inkább csak önmagának mondja: — Megnőttek a leányok ... — S a fiúk? — Zoli még katona, a szerelő-mesterséget tanulta ki. Ezzel a szakmával jegyezte el magát a legkisebb, Öcsi ts, aki a közelmúltban hozta haza a szabadulólevelet. Tehát a muzsikusdtnasztla kihalóban van. Egyik fiú sem szereti a zenéi? — Dehogynem! Zoli a dobot kedvelte meg, kitűnően játszik. Öcsinek meg a gitár a mindene. Néhanapján a kultúrotthonban a teadélutánokon lépnek fel. Kedvtelésből csak, hiszen szakmájukból megélnek. Aztán a közös kasszába megy a a kereset? — Nem. A leányok magukra és kelengyére költik el a pénzt• De ez is nagy segítséget jelent a családnak. A fiúk pedig csak most kezdenek keresni. Eddig a család fedezte kiadásaikat ... Erzsike megszakítja édesapját és a jól nevelt gyermek ragaszkodásával hozzáteszi: — Az e havi előleget mindnyájan hazaadjuk. Vaskaput csináltatunk. Lassan, szaggatottan folyik a be-, szélgetés. Mintha csak kifogytak volna a szóból. Pedig még sok mindenről nem esett szó. Nem mondották el, hogy minden évben leölnek egy hízót, s hogy szabad idejükben az állami gazdaságba járnak kapálni. A szobák berendezése korszerű, várost színvonalú. Az anyukái és a két lányt dicséri a tisztaság. Az ebédlő berendezését Erzsi vette már a keresetéből. A tv-t Zoli vásárolta, mielőtt bevonult. Még hátra van a félig kész fürdőszoba befejezése. De őszig erre is meglesz a pénz. Kint borús az idő, gyorsan sötétedik. Kigyullad a villanyfény, bearanyozza az egész lakást. Danyt Zoltán, a családfő elmerengve néz ki a nyitott ablakon. Ki tudja mire gon-. dol, mi jár az eszében? Talán az, hogy sikeresen megküzdött a sorssal, a gyermekek jövőjéért. A család tagjai árulták el, hogy sokszor visszakívánkozik Sajószárnyára. A régi barátokhoz, ismerősökhöz. Mikor búcsúzok is hallgat, nagyon gyöngéden ejtt kt: viszontlátásra. Felnőtt, szép gyermekein jóleső érzéssel legelteti tekintetét. Az alapot megkapták a családban, ők sokkal többre vihetik szüleiknél. Mikor kiértünk az utcára, a rádió zenéje és a leányok dúdolása vegyült az est füllesztő levegőjébe. Danyi Zoltán is fütyörész, amint becsukta utánunk a kaput. Hiába, a muzsikusnak dalból van a lelke, ha szakmája tör-, ténetesen nem ts zenész. NÉMETH JÁNOS £ közismert nóta dallamát vélem fülembe csendülni, amtkor Tornaiján Danyi Zoltánt ts családját keresem. — Azt a zenészt? — kérdezik útbaigazítóim, és szívesen elkísérnek a Kertész utcáig. Megállok a 17-es számú ház előtt. Semmiben sem különbözik az utca többi épületétől. Bátortalanul kopogtatok. Sovány, barna képű, Javakorabeli ember, a házigazda nyit ajtót. Először tétovázik, de amint bemutatkozunk, a vendéglátó gondosságával befelé invitál. A szerény lakás udvara, kertje tele virágokkal. Özondús levegőt árasztanak a lombos hársfák. A szobában a család tagjai kissé megilletődve fogadják a ritka látogatót. Idehaza van mindenki, csupán Zoli hiányzik. Jelenleg katonai szolgálatot teljesít. Míg a házigazdával beszélgetek, a család fiatalabb tagjai besompolyognak a másik szobába és a televízió műsorát figyelik. Olykor-olykor nagyokat kacagnak. — Sokan nem ts tudják — mondja inkább élcelődve vendéglátónk —, Danyi Zoltánék háza hogy a nevem Zoltán. Barnának, de leginkább „Feketének" szólítanak. Megszoktam már ezt az elnevezést is. Nehéz kezdet után Danyi Zoltán egyre jobban belelendül a beszédbe s csak akkor torpan meg kissé, amikor ifjúsági életéről, éveiről érdeklődöm. Mély lélegzetet vesz. Zavartan néz körül, mintha csak fontolgatná, beszéljen-e vagy sem? Mielőtt azonban a kérdésre felelne, jól megrágja mondanivalóját. ' — Itt a szomszédos községben, Sajószárnyán születtem. Cigánysorsban sokáig ettem a társadalom kisemmizettjeinek keserű kenyerét. Hétéves koromban írattak be iskolába. Kikeletkor és ősszel nem is volt baj az iskola látogatásával. Annál nagyobb gondot okozott télen. Nem volt cipőm, pedig apám jó hírű muzsikusnak számított a környéken. Szűk keresetéből — négyen voltunk testvérek — nem futhatta mindenre. Amikor befejeztem az elemi iskola hat osztályát, édesapám egyik rimaszécst ismerőséhez adott. Hadd tanulja ki a gyerek a cimbalmozás mesterséget. Bizony nagyon kellett a kenyérkereső. Kis szünetet tart• Cigarettával kínál. Bodor füstöt pöfékelve jobban megy a beszélgetés. — Tehát cimbalmos lettem. Kocsmákban, vendéglőkben sokszor reggelig muzsikáltam. Nem volt állandó fizetésünk. Az volt a kereset, amit a vendégek nyújtottak ... Milyen emlékei maradtak? — Nem a legkellemesebbek. Nyomorúságos életünk mellett másokat kellett mulattatnunk, szórakoztatnunk. Az volt az úr, akinek pénze volt. Ám a duhajkodók nem úgy táncoltak, ahogyan mi muzsikáltunk. Nekünk kellett úgy muzsikálnunk, ahogyan ők „táncoltak". Ha a vendég kívánságát nem a szája íze szerint teljesítettük, elesett a pénz, nem volt kereset. Sok gúnyolódásnak voltak kitéve a zenészek. Ezért is utáltam meg ezt az életet... Beszéd közben felesége is bejött a szobába és a kényelmes rekamién foglalt helyet. Egy ideig figyelmesen hallgattja férje emlékezéseit. Aztán, mint akinek elfogyott a türelme, ő is az életsorsuk pergetéséhez csatlakozik. — Tizenhat éves koromban ismerkedtünk meg. A „Fehér ló" vendéglőben színdarabot látszottak a gömöri cigányok. En is szerepeltem. Férjemék muzsikáltak. Két évi ismerettség után aztán összeházasodtunk. Férj és feleség egymásra tekintenek. — Összeházasodtunk! — emlékeznek• Ám csak egy évet tölthettünk együtt. Kitört a háború. Gizi megszületett. Engem pedig behívtak katonának. Azt mondották, hogy a hazáért hősiesen kell harcolni. Az urak hazájáért? Negyvenháromban leszereltem. De még jól meg sem melegedtem odahaza, ismét jött a behívó. Mint megbízhatatlant munkaszolgálatosként újra beöltöztettek. A legveszélyesebb szakaszokon, a tankcsapdák, lövészárkok ásásánál dolgoztattak. Nem bírtam sokáig. Kegyetlenül bántak velünk. Megszöktem. Szerencsére nemsokára falunk is megérte a felszabadulást. Hallgatni is nehéz Danyi Zoltán keserves, küzdelmes életének mozzanatait. Cigányszármazása miatt családfa is jobban érezte az elnyomatást. A felszabadulás azonban az ő életsorsuk alakulásában ugyancsak nagy változást hozott. Az első napokban azon töprengett, mihez kezdjen. Visszaüljön a cimbalom mellé? De kinek volt akkor kedve mulatni a pusztító háború után? Bekapcsolódott qz építőmunkába. Eveken keresztül a kőművesek mellett dolgozgatott. A fiatalember szorgalmára a mesterek is felfigyeltek. Szót fogadott, a rábízott feladatot mindig pontosan elvégezte• Egyszer aztán az együk kőműves megkockáztatta a kérdést. — Hallod-e Barna, tudnál-e falat rakni? Néhány napi próba után Danyi Zoltán a malter keverése, adogatása helyett az állványon dolgozott, a téglákat rakta falba. Ügy ment a munka, akár a karikacsapás. Végeredményben gyakorlat teszt a mestert. — Társaim ösztönzésére később a kőműves szakmában megszereztem a segédlevelet. — Oj szakmát választott tehát? Nem sajnálja a régit? — Teljesen a clmbalmozásnak sem fordítottam hátat. De ezt most csak kedvtelésből művelem. Kilenc éve tagja vagyak a „Člertaíeň" táncegyüttes zenekarának. Velük jártam Franciaországban, Olaszországban és Magyarországon. Ezekre a turnékra persze a rendes szabadságom áldozom. Felesége nem állja meg, hogy néhány szóval ne tegyen említést férje eddigi kőműves-pályafutásáról. — Magam sem hittem, hogy beleéli magát az új szakmába. Nagyon sok épületen dolgozott. Azt is mondhatom, mindenki megelégedésére. A traktorállomás, a ctgánysor és az állami gazdaság istállóinak építésénél a régi mesterekkel versenyben dolgozott. Ezt a kétszobás családi házunkat is ő építette. EgyedülOgy látszik a tv műsora befejeződött, mert Zoltán két lánya és fia visszasompolyognak az ebédlőbe. — Gizt, a nagyobbik lányom — mutatja be a Jól öltözött, karcsú teremtést, akt szünidejét tölti otthon. 0 a család büszkesége. — Ugyan már apuka — mentegetőzik az eladó leány, aki Bratislavában végezte el Jbölcsészkaron j a főiskolát és most Ilaván a tizenkétéves középiskola tanáraként működik. Nehéz őt szóra bírni, hogy beszéljen diákéletéről, működési helyéről. Csupán annyit árult el, hogy a levelező tagozaton szeretné elvégezni még a kémiát szakot a műszaki főiskolán. S ha nem jön közbe valami — nyilván a férjhezmenésre gondolt — megszerezni az aspirantúrát. Egyébként viselkedése, beszéde és életszemlélete a művelt, jól képzett ember benyomását tükrözi. Erzsi, a másik leánya, elvégezte Ocsi, a legkisebb a kilencéves isko- fiú lát, és sokkal bebeszédesebb. Jelenleg a ruhabegyűjtő vezetője. Ö is keres már a családban. Vágyai, tervei? Pajkosan mosolyog. Mielőtt válaszolna, édesanyja elárulja, hogy képviselő, a városi nemzeti bizottság tagja. — Nincs szükségem ügyvédre — morfondírozik anyjára, és miután visszazökkenti gondolatait, sok sok mindent elmond életének alakulásáról. — Annyit elöljáróban azonban szükGizi, Zoli és Erzsike A RÁDIÓ KÖZVETÍTETTE MAGVETŐ Bár a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége a gombaszögi ünnepségekről többször sugárzott hangképeket rendszeresen jelentkező népművelési híradójának, a Magvetőnek legutóbbi számában is visszatért a kérdésre. A találkozón részt vett külföldi vendégek közül Vass Lajos Erkel-díjas karnyagot, Béres Ferenc népdalénekest, és dr. Kaposi Edit koreográfust szólaltatták meg. Vass Lajos és Béres Ferenc a csehszlovákiai magyar dalkultúráról, a fellendülőben levő kórusmozgalmunkról és az egyre sikeresebben szereplő Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkaráról nyilatkozott, elismerően. Dr. Kaposi Edit, a magyarországi táncmozgalom egyik legkiválóbb szervezője, táncosaink teljesítményéről mondott szakszerű, a további munka szempontjából hasznos észrevételeket. Többek között kijelentette, hogy együtteseink az utóbbi évekhez viszonyítva tedmikaiiag és színpadszerűségben egyaránt sokat fejlődtek. A most bemutatott kompozíció lassú, lírai és gyors részek követték egymást, tehát a táncnak mélyebb ábrázolási módja jutott kifejezésre. A zenekíséretben is fejlődés látható. A kosztümök is szépek, színpadszerűek voltak. Dr. Kaposi Edit a riporternek arra a kérdésére, mit kellene tenni, hogy a jövőben még szebb eredmények szülessenek, többek között ezeket mondta: — A leglényegesebbnek azt tartanám, hogy az együttesek vezetői támaszkodjanak jobban a hiteles gyűjtések anyagára. A veszélyt most abban látom, hogy valamilyen egységesedési folyamat alakult ki. Az etnikai csoportok, a tájegységek nem válnak el, hanem azonos motivikai anyag uralkodik rajtuk. Technikailag szép a kivitel, de a csoportok között gyakran igen kevés a különbség. Alig ismerhető fel például, hogy miben különböznek egymástól a kelet-szlovákiai és a csallóközi táncok. Pedig sok még a feltáratlan anyag, amit érdemes lenne kihasználni. És itt említem meg a zenei részt is. Ogy látom, hogy több együttes az elkoptatott és általánosan ismert dallamokat használja fel. Számos együttes ugyanarra a zenére táncol, holott ez a terület olyan gazdag, gondoljunk csak például Kodály Zoltán Zoborvidéki gyűjtésére, vagy Bartók gyűjtésére. Az együttesek vezetői nyugodtabban használhatnák a régi stílusú népdalokat is. A népies műdalokat, mivel ezek nem olyan értékesek, inkább háttérbe kellene szorítani. Jó lenne, ha a szerkesztésben nagyobb igényesség nyilvánulna meg. Azt látom ugyanis, hogy ezen a téren még mindig nem elég nagy a változatosság. Az egyes jeleneteknél több átmenet kellene. De ezek már szakmai problémák. S itt csupán annyit: a folklór ápolása nagyon fontos, de nem csinálhatunk múzeumot, nem ragadhatunk meg a régiben. A táncmozgalomban is szükséges a modern, a korszerű. A szakemberek nyilatkozataihoz és a Béres József szerkesztette műsor-: hoz nincs mit hozzátenni. Talán csak annyit: rendezvényeinknél jő lenne gyakrabban kikémi a szakemberek véleményét. Azt tapasztaljuk, hogy rádiónk az utóbbi időben egyre gyorsabban reagál az eseményekre. Sajnos, nem sok jót mondhatunk azonban a sajtószemlékről. Bár a rádió a műsortájékőztatóban hetente többször is ígér sajtószemlét, ezek legtöbbször érthetetlen okokból elmaradnak. A rádió sajtószemléje többnyire abban merül ki, hogy felolvasnak egy-egy vezércikket, vagy az újságban már megjelent kommentárt. Ez is szükséges. Szerintünk azonban ennél sokkal fontosabb lenne, ha — hasonlóan a többi rádióhoz — a reggeli hírek után közölnék, miről írnak a lapok. A teljes szövegek felolvasása helyett hasznosabb lenne a fontosabb cikkek kivonatos ismeri tetése. A rádió legalább olyan sokféleképpen segíthetné a sajtót, mint amilyen sokféleképpen ma már a legtöbb újság segíti a rádiót. A rendszeres sajtószemle a legkevesebb, amit a rádió a tájékoztatás érdekében tehet és amit a hallgató Joggal elvár, lb) Hazánk legmélyebb szakadékában HEGYMÁSZÓ TELJESÍTMÉNYEK A FOLD ALATT • 29 BÁTOR BARLANGKUTATÓ MEGHÓDÍTJA A REJTETT GOMORI TERMÉSZETI SZÉPSÉGEKET A szilicei fennsíkon, a Barázdalás dombjain, zúgó erdő közepén egy 12 méter átmérőjű, kisebb kráterre emlékeztető különös szakadék látható. Keskeny, feneketlen, kiszáradt, mély kútra emlékeztet. Ez Csehszlovákia területén a legmélyebb szakadék nyílása. A Barázdalás szakadékról eddig is tudtak a környék lakói, de a leereszkedéshez nem a bátorság, hanem főleg a megfelelő felszerelés és szaktudás hiányzott. Az első felfedezők az ötvenes évek elején szálltak le a mélybe. A Tátrai Hegyi Szolgálat tagjaival együttműködve 182 méteres mélységig jutottak. Bár ez a legmélyebb csehszlovák szakadék felfedezését jelentette, a hivatásos barlangkutatók elálltak a további kísérletezéstől. Sok munkát adtak ugyanis akkoriban a karsztos körzetek. További kutatásokra 1959ben műkedvelő-önkéntes barlangkutatók vállalkoztak, a brnói Morva Múzeum barlangkutató klubjának tagjai. A Barázdalás szakadékhoz már a negyedik expedíciót küldte a klub, a múzeum karszt-osztálya látta el őket a szükséges felszereléssel. Az eddigi három expedíció további ágakat fedezett fel a szakadékban. Először 192 méteres és tavaly már 205 méteres mélységet értek el. Tavaly kb. 150 méteres mélységben szép cseppkő-székesegyházat fedeztek fel. Az expedíció 29 emberből áll és elhatározta, hogy még mélyebbre hatol, mert az elméleti feltevések szerint a szakadék 250—300 méter mély. Ezzel kapcsolatban szeretnék megállapítani és bebizonyítani a szakadék és a 300 méterrel alacsonyabban kitörő kristályforrás összefüggését, a szakadék geológiai felépítését, valamint környezetéghajlati és állattani tanulmányokat szándékoznak elvégezni. A július 4—10 között végzett kutatások voltak a legigényesebbek. A keskeny föld alatti hasadékokon való lejutás nemcsak megerőltető, hanem különleges hegymászó teljesítményt is követel főként a merőleges, sima falú oldalágaknál. A szakadék alján a továbbhaladáshoz ki kellett ásni és el kellett távolítani az Iszapés kőhordalékot, ami arra kényszerítette a kutatókat, hogy olyan környezetben dolgozzanak, ahol igen rövid idő alatt elhasználódott a levegő oxigéntartalma és az elégtelen szellőzés miatt munkájukat csak hosszabb szünetek után folytathatták. De az expedíció tudatában volt annak, hogy munkájukat a III. Országos Spartakiád keretében végzik, ezért nem riadtak vissza a nehézségektől. Jan Vít, a csoport vezetője még nem akar az idei eredményekről nyilatkozni. „Az eddigi legmélyebb helyről a további lehatolás — mondja — nehezen valósítható meg. A hasadékban összefüggő a sár- és kőhordalék. Ezért főleg az oldalágakban próbálkozunk, amelyek esetleg mélyebbre vezetnek. A föld alatti hegymászó-teljesítmények figyelemre méltó különlegességet adtak idei kísérleteinknek. Nagy figyelmet szentelünk a tudományos kutatásoknak is, amelyeket majd feldolgozunk. Bizonyos, hogy ismét közelebb jutottunk a szilicei fennsík föld alatti titkához." A föld alatti szépségekben gazdag gömöri táj csak nehezen tárja fel titkait, azonban a brnói barlangkutatók csodálatra méltó kitartással hódítják meg a Barázdalást. Az idei kutatócsoportot az sem térítette el szándékától, hogy tagjait a biztosító társaság nem biztosíthatta — túl sok veszély fenyegeti a barlangkutatókat az ismeretlen mélységekben. Még akkor sem adták fel tervüket, amikor a szakadékban néhány fel nem robbant aknát találtak, amelyek bizonyára a háború alatt kerültek oda. A biztonsági tűzszerész — a csoport tagjainak hathatós segítségével — eltávolította az aknákat. A környező falvakban, főleg Szillcén nagy érdeklődéssel kísérik a barázdalási kísérleteket. A szilicei szövetkezet az anyagszállításhoz traktort kölcsönzött a kutatóknak, készségesen segít a HNB, a helyi erdész és általában mindenki, akihez kéréssel fordulnak. (vej 1965. július 26. * ÜJ SZÖ 5