Új Szó, 1965. június (18. évfolyam, 150-179.szám)
1965-06-11 / 160. szám, péntek
A IV. moszkvai nemzetközi filmfesztivál előtt A film és az ember A VILÁGHÓDÍTÓK HULLASZAGOT ÉREZNEK Minden jogot fenntart a Deutscher hozzánk, hogy ne ringassuk magunkat hiú reményekben, mert a németek végső győzelme — úgymond — immár biztosra vehető. AZ SS-PRIBÉKEK „SZÍNE VÁLTOZASA" — Schlierben megtudtuk — folytatta Edei vallomását, — hogy napról napra rosszabbodik a németek helyzete, és az SS-legények igyekeznek sorkatonákká „vedleni". A végső győzelemről álmodozó Krügernek is nyoma veszett. Hatalmas vermeket ásattak velünk, amelyekben el kellett hamvasztanunk a fennmaradt font sterling bankjegyeket. —Néhány nap múlva ismét teherautókra raktak, és Ebensee hírhedt koncentrációs táborába hurcoltak bennünket, nem messzire Bad Ischl és Gmunden világhírű nyaralóitól. Egy elhagyott SS-laktanya barakkjába zsúfoltak, ahol annyian voltunk, hogy sem állni, sem ülni nem tudtunk. Tudomásunkra jutott, hogy Ebensee többi húszezer foglyával együtt tárnákba akarnak hajtani, hogy velünk együtt az egész bányatelepet a leveMilitärverlag, Berlin •••••BMHMn borzalmak táborába az első amerikai páncélkocsik. De a motorbúgást is túlharsogta a táborlakók eget rengető üdvrivalgása. Mintha csontvázseregek járnának kísértettáncot, úgy rohangáltak fel-alá az árnyékalakok, sírva, ordítozva, félőrülten. Sokan utolsó csepp erejüket is felmorzsolva ájultan terültek el... Elenyészően csekély számú, pénzhamisításra kényszeritett fogoly ré szesült a sors különös kegyében, hogy túlélje az egykori gályarabságnál ís keservesebb fogságot. Megszámlálhatatlan azoknak a száma, akiknek nem adatott meg, hogy ráolvassák lelket len hajcsárjaik fejére gyalázatos ke gyetlenségeiket. A fasisztaellenes mozgalom rács mögött dolgozó foglyai halálmegvetéssel harcoltak a láthatatlan fronton. A pénzhamisításra fogott rabok semmivel sem vállaltak kisebb kockázatot a pénzgyártás szándékos elodázásával és szabotálásával, mint a rohamra induló frontkatona. Sőt! A harctereken küzdő ka tonáknak némi esélyük volt, hogy ép bőrrel vagy legalább sebesülten úszszák meg a világégést, de a pénzhamisító műhelyek állandó felügyelet alatt gürcölő foglyai tudták, a felszabadulás előtt akár egy perccel is lemészárolhatják őket, hogy eltüntessék az áruló nyomokat. Életben maradásuk esélye egyenlő volt a nullával. Ebben a kínos tudatban, az állandó halálfélelemben mégis csaknem valamennyien szabotázscselekményeket végeztek, hogy ezzel is gyengítsék Hitler hadigépezetét. A fentiekkel magyarázható, hogy a Sicherheitsdienst emberei foglyaik előtt meglepő nyíltsággal beszéltek gálád tervükről. Ogy vélték, hogy még a felszabadulás előtt végeznek valamennyi beavatott fogollyal. George j. McNally amerikai őrnagy például sző szerint a következőket jegyezte fel emlékirataiban, miután kivizsgálta a „Bernhard-vállálkozással" kapcsolatos körülményeket és tényeket: „... Végül ts egy napon Alfa Romeo gyártmányú gyors kocsiján megjelent Krüger egy feltűnést keltő szőkeség kíséretében, és megállt a RedlZipf-i koncentrációs tábor tárnabejá rátánál. Sietve tolmácsolta Hitler személyes parancsait: a „Bernhard-vállalkozás" létezésére utaló minden nyomot el kell tűntetni, minden írásbeli határozatot meg kell semmisíteni, a hamisított bankjegyeket és papiroskészleteket el kell égetni, valamennyi klisét és nyomódúcot a közeli Toplitzl-tó legmélyebb pontján el kell süllyeszteni. A „Bernhard-vállalkozásban" tevékenykedő 140 foglyot az ebenseel koncentrációs táborba kell szállítani, és ott egytől egyig végezni kell velük" A nagyarányú pénzhamisítás csakhamar mind az öt földrészen éreztette hatását. A német ügynökök hamisított bankókkal árasztották el nemcsak az ellenséges és semleges országokat, hanem az általuk megszállt területeket is. Forgalomba hozataluk ről nemcsak csapszékek és kikötőkocsmák csaposlegényei, hanem frakkos diplomaták is gondoskodtak a külföldi követségeken. A Vatikánban és Olaszországban éppúgy, mint a tá voli Argentínában és Chilében. KÖVETKEZIK: 7. ANGLIÁBAN TOVÁBB KÍSÉRTENEK A HAMISÍTVÁNYOK útvonalait állandóan javítják, mert a forgalomban levő gépkocsik száma fokozatosan emelkedik. (Tokióban 1958-ban 251 200 gépkocsi szerepelt a nyilvántartásban, és 1980-ban — az előzetes becslések szerint — a japán fővárosban a személyautók száma A szovjet főváros ebben az évben negyedszer látja vendégül a nemzetközi filmművészet legkiválóbb képviselőit: rendezőket, dramaturgokat, színészeket, operatőröket, kritikusokat »tb. A moszkvai fesztivál néhány év alatt kivívta az egész világ elismerését. Érdekességeiről már nagyon sokat beszéltek és írtak. Talán reprezentatív jellege miatt vált annyira közkedveltté. A fesztivál zászlórúdjain sok — szocialista és kapitalista — ország zászlaja szokott lengeni. Olyan országoké, amelyek magas filmkultúrával rendelkeznek, de olyanoké is, amelyeknek filmművészete még csak a kezdeti lépéseknél tart. A Kreml Kongresszusi Palotájának filmvásznán minden világrészből pergetnek játékfilmeket. Ezzel egyidejűleg folyik a rövid — dokumentum és tudományos — versenyfilmek bemutatója is. Egyszóval: a moszkvai fesztivál módot ad arra, hogy megfelelő áttekintést szerezzünk napjaink filmművészetéről. A moszkvai filmfesztivált különösen jelentőssé teszi az, hogy itt az egyes előadásokat nemcsak az „elit" nézők szűk köre, hanem a filmkedvelők széles tömege ls figyelemmel kísérheti. A nemzetközi bíráló bizottság bár önállóan hoz Ítéletet, de a film alkotói számára nem közömbös, hogyan fogadja művüket az igényes nézőközönség. Véleményünk szerint a fesztivál jelszava: „A filmművészettel a békéért és a népek barátságáért" nélkül nem fejthetjük meg népszerűségének titkát sem. Ez a jelszó belevésődik mindenki tudatába, aki komolyan veszi az emberiség és napjaink filmművészetének sorsát. Humanizmus!... Különféle művészek — még azok is, akik őszintén törekszenek napjaink problémáinak megoldására — különféleképpen értelmezik azt az alapvető erkölcsi normát, amit e szó kifejez. Egyesek nem jutnak tovább az elnyomottak és megalázottak iránti emberbaráti szánalomnál. Mások emberszeretete viszont elválaszthatatlan attól a hittől, hogy az ember képes jobbá tenni a világot. Ezek a művészek aktívan kívánnak segítséget nyújtani embertársainknak abban, hogy megszabaduljanak a szociális terhektől, amelyek nyomorúságot és szenvedést hoznak. A fesztiválfilmek tarka kaleidoszkópjában nem egy olyan „alkotást" találunk, amelyet a militarizmus és a rasszizmus mérgezett szenvedélye hat át. E filmművészeti világfórumon antagonista ideológiai és erkölcsi elvek vívnak egymással harcot. Végeredményben az emberiség jövőjéről van szó. Egyre gyakrabban került a viták középpontjába maga az ember és társadalmi helyzete. Mindezt azért említjük, mert az utóbbi években ebbe a vitába olyan tehetséges nyugat-európai filmművészek is bele kívánnak szólni, akik nem mentesek az olyan filozófiai áramlatok hatásától, amelyek hitetlenséget oltanak az emberekbe. Az ő filmjeik alaphangja a szkepszis, amely csalódásba torkollik. Kétségbe vonják, hogy az emberek megérthetik egymást, s Így arra a hazug következtetésre jutnak, hogy az emberek tehetetlenek, hogy képtelenek a szociális jogaik kivívására, és fölösleges minden aktív megmozdulás a társadalmi igazság érdekében. Alkotásaikban többet mondanak a művész fejvesztettségéről, amit az élet összetettsége okoz, mint az embereket körülvevő világról. Az objektív művészi igazságot csak azok találhatják meg, akiket a világ művészi megismerése és a történelmi fejlődés objektív törvényeinek megértése a dolgozó ember igazi erejének és az emberiség fejlődése belső törvényszerűségeinek felismeréséhez vezet. Ez csupán az egyik áramlata a mai filmművészetben folyó vitának, mely tulajdonképpen a filmalkotások révén kerül felszínre. Előfordul azonban az ís, hogy maguk a filmesek folytatnak termékeny eszmecserét. Hiszen mi lehet fontosabb a művész számára, mint a humanizmus igazi lényegének megértésére való törekvés. A film a művészetek közül a legtökéletesebb támasza lehet a békeeszmének, az emberek közötti megér- ^ tés szilárdításának. A tekintélyesebb filmrendezők ezt szem előtt ls tartják és alkotásaikkal igyekszenek útját állni a háborús pszichózis terjedésének. (Erről tanúskodnak a szocialista országok filmjei, több olasz, néhány amerikai és francia filmrendező műve.) Ha a világ filmesel összefognának azok ellen, akik az emberiséget a világkatasztrófa felé sodorják, mérhetetlenül sokat tehetnének annak érdekében, hogy bolygónkon a közszellem légköre megjavuljon. A moszkvai filmfesztiválon már hagyományossá vált, hogy a filmművészek az ideológiai kérdések mellett az elméleti problémákat is megvitatják. Az előző fesztiválon (1963-ban) 15 ország filmrendezői, szövegkönyvírói, színészei és kritikusai folytattak termékeny eszmecserét ezekről a kérdésekről. Filchignoni, az UNESCO képviselője a záróünnnepségen hangsúlyozta, a fesztivál Szabad Fórumának nagy jelentőségét, és azt a többi nemzetközi filmfórum figyelmébe ajánlotta. Az idei fesztivál elméleti vitájának témája „A film és a néző", amelynek keretén belül- több szempontbői kívánják megvilágítani a filmművészet — mint az egyik legnépszerűbb művészeti ág — fejlődésének kérdéseit. Itt bizonyára elemzik majd a film és a televízió viszonyát is. Az utóbbi években sokat fejlődött a film művészi nyelvezete, és tökéletesedtek kifejező eszközei. De nemcsak a filmtechnika fejlődéséről (a térhatás, új vászontípusok alkalmazása) van szó. A film ma már sokkal szabadabban bánik a térrel és az idővel. Ebben a tekintetben szinte versenyre kél az irodalommal. Csupán néhányat említettünk azokból a problémákból, amelyek ma a világ filmművészeit intenzíven foglalkoztatják. Ezeknek a problémáknak a IV. moszkvai nemzetközi filmfesztiválon — közvetve, vagy közvetlenül é-75 bizonyára nagy visszhangjuk lesz. technika fijxfu .Jk* BO0 A MIRE KÉSZÜL A JAPAN AUTÓIPAR JAPÁN MINIATŰR telepes rádiók (már a hazai kirakatokban is láthatjuk őket) és motorkerékpárok, japán fényképező- és filmfelvevő gépek, hatalmas tartályhajók (két kisebb típus már csehszlovák zászlók alatt szeli a tengerek vizét...) mindez csak rendszertelen emlékezés a felkelő nap országának gyártmányaira, amelyek kiváló minőségük, tetszetős külsejük, szerkezeti megbízhatóságuk, mérsékelt áruk és igen rövid szállítási határidejük miatt ma már a világpiac legkeresettebb cikkei közé tartoznak. A távol-keleti császárság külkereskedelme azonban az utóbbi Időben egy további cikkel bővítette a kiviteli skálát: a japán személyautókkal. Ma még nehéz lenne megítélni a japán autóoffenzíva erejét, az azonban bizonyos, hogy ezzel a gyártmánnyal ts megpróbálják elárasztani a világot, holott néhány évvel ezelőtt a szakemberek még nem is számítottak ennek lehetőségére, sőt kizártnak tartották. A japán autóipar ugyanis még nagyon fiatal, és kezdetben csupán a nagyvárosok utcáin használt riksák gépesítésére szorítkozott. Csupán a második világháborút közvetlenül megelőző időben gyártottak néhány DATSUN típusú személyautót. A japán motorgyártás a háború után kezdődött. Az 1950. esztendőben a fejlődés második szakaszába Jutott. A Japánok látták, hogy rohamosan nő a személyautók, motorkerékpárok iránti érdeklődés. A keresletet behozatallal, kellett kielégíteni, de ugyanakkor előrelátó gondoskodással megvették néhány európai márka gyártási engedélyét is. 1959-ben már a fejlődés harmadik szakaszába lép az autógyártás. Ebben van máig. Megjelentek a hazai gyártmányú autók s a behozatal feleslegessé vált. A legkorszerűbb típusokat termelik, tovább is fejlesztik őket, és végül — az átvett és tökéletesített gépkocsik kivitelre kerülnek. A Japán szigetország 1962-ben 267 700 személyautót és 718 300 teherautót, valamint autóbuszt gyártott. A fokozatosan növekvő termelési mutatókban egyre nagyobb a személyautógyártás aránya. A GÉPKOCSIFORGALOM növekedésével egyben az útépítés is fellendült. Ma Japán 440 000 kilométeres úthálózatának a fele már alkalmas a gépkocsi-közlekedésre. A legjobb útvonalak: a Kobe-Nagoja szakasz és az 1964. évi olimpiai játékokra épült Xokió körüli útvonalak, A városok 733 000-re, a teherautóké 1085 000-re, és az autóbuszoké 22 000-re emelkedik. (Az összehasonlítás kedvéért érdekes, hogy a nyugat-szlovákiai kerületben 18 000 gépkocsi van, de számuk 1970-ig 100 százalékkal emelkedik.) Megállapíthatjuk tehát, hogy a korszerű Japán gépkocsigyárak ősei a fegyvergyárak voltak, amelyek a fegyverletétel után kénytelenek voltak áttérni a békés termelésre. Ugyanakkor azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a japán autókivitel kezdeti impulzusa — az ötvenes évek végén — mégis katonai jellegű volt. Először ugyanis a csendes-óceáni szigeteken állomásozó amerikai katonai egységeknek szállítottak teherautókat. MA JAPÁNBÓL már személyautókat, robogókat, autóbuszokat, motorkerékpárokat és háromkerekű gépjárműveket szállítanak az öt világrész 100 országába. A kivitel először a keletázsiai országokba, Ausztráliába, sőt Amerikába (az egyik autónagyhatalombal) irányult. A Japán autók eljutottak Thaiföldre, Pakisztánba, DélVietnamba, Indonéziába csakúgy, mint a Dél-afrikai Köztársaságba, Mexikóba és Indiába. Sőt, ma már több olyan európai országban is japán gépkocsik száguldanak az útvonalakon, ahonnan a múltban és ma ls jelentékeny menynyiségű gépkocsit exportálnak. VLADIMÍR RYMAREVlC—ALTMANSK1J ALEKSZANDR NOVOGRUDSZKII filmkritikus (Novosztyl) KULTURÁLIS HÍREK • Max Frisch svájci drámaíró Andorra című darabját jutalmazták a jeruzsálemi irodalmi díjjal. • Lord Kindros a turkoman kutatás angliai tudósa megírta Mustafa Kemal török államférfi életrajzát. Mustafa Kemal, más néven Atatürk a modern török állam megalapítója, Törökország újkori történelmének legjelentősebb személyisége. É A müncheni List-Verlag kiadta Rudyard Kipling összegyűjtött müveit az író születésének századik évfordulója alkalmából. • Simon Saint-Clair „Ravensbrück" című regénye a koncentrációs tábor foglyainak hősiességét és bátorságét örökíti meg. A művet • amely először 1954-ben jelent meg Franciaországban — most ismét kiadták és irodalmi díjjal jutalmazták. • Tizenhárom New-York-i filmkritikus 30 megbeszélés után megállapította, hogy az 1964-es év legjobb filmalkotása a Shaw Pygmalionjából Irt „My fair Lady", amelyet a magyar származású Czukor György rendezett, míg a külföldi filmek közül Philippe de Broca rendező művét, a „Riói férfi" című francia filmet minősítették a legjobbnak. • Alti Kariljev és Lev Duraszov szovjet filmrendezők megfilmesítik B. Kerbabajev, turkmén író „Határozott lépés" című regényét. A hetvenesztendős szerző művei nemcsalt bel-, hanem külföldön i« ismertek, ä HARA M IÁK A foglyok a munkaütem szándékos fékezésén kívül egyéb szabotázs-cselekményekkel is hátráltatták a pénzhamisítást. A szögesdrótketrecek sápadt lakói a ifföguk módján igyekeztek késleltetni a pénzgyártást. Hol leállt egy gép, hol egy alkatrész esett ki belőle, amelynek egyszerűen nyoma veszett. „Megmagyarázhatatlan" üzemzavar keletkezett valamelyik részlegen, amely további munkahelyek termelését késleltette. — Azután felvirradt a nap — mondotta tollba visszaemlékezéseit az említett fiatal Edei —, amikor váratlanul parancs érkezett mindennemű munka beszüntetésére. Nemsokára valamennyi gépi berendezést le kellett szerelnünk. Ez akkor történt, amikor a Berlint fenyegető szovjet gyűrű mindinkább szűkült, óráról órára fokozódott a légiveszély a várost környező térségben. — Némán, tanácstalanul vártuk sorsunk beteljesedését. Biztosra vettük, hogy az utolsó csavar leszerelése, az utolsó pénzesláda becsomagolása után végeznek velünk. Ehelyett más történt. Nem tettek el bennünket láb alól, hanem transzportot állítottak össze belőlünk. Mindennemű gépi felszereléssel és anyag-készlettel együtt a mauthauseni koncentrációs táborba vittek, ahol a 20-űs számú hírhedt „karanténbarakkba" csuktak bennünket. Hogy milyen sorsot szánt nekünk itt az SS-őrség, azt mindennél világosabban elárulta Bachmeier és Zlerets táborvezetők arckifejezése, akik kíváncsian méregettek bennünket. Várakozásunk ellenére megint más történt. A mauthauseni SS-őröknek nem volt szabad a Sicherheitsdienst ügykörébe avatkozniuk, amelynek védelmét „élveztük". Miután tehát — nem tudom hányadszor — ismét mindennel leszámoltunk, újból útnak indítottak bennünket Redl-Zipf irányába. Schlierbe érkezve munkatáborba vezényeltek, s ott egy előre elkészített barakkban lóhalálában újból be kellett rendeznünk az egész pénzhamisító üzemet. Megjelent a rabszolgafjajcsár Krüger is. Beszédet intézett Peter Edei berlini publicista, volt buchenwaldi fogoly, a per koronatanúja gőbe röpítsék. Ravaszul azzal áltattak bennünket, hogy saját „biztonságunk" érdekében elrejtenek a föld alá, mert a „gonosz amerikaiak" még bántalmazhatnának bennünketI — Amikor mindebből megsejtettük, hogy közel lehetnek felszabadítóink, valamennyien ellenszegültünk az SSőrök parancsának, vállalva minden esetleges következményt. Egyszerre csak azt láttuk, hogy őreink sebtiben felkapják cókmókjukat, és menekülésszerűen elhagyják a terepet. Nem hittünk a „látomásnak", amely álomnak is belllett volna. Csak akkor ébredtünk a valóságra, amikor a fogolytábor árbocára felkerült a fehér zászló... — Először mély megilletődéssel, némán szorongattuk egymás kezét. Alkunkat harapdáltuk, hogy elfojtsuk kitörő örömkönnyeinket. Majd 1945. május 5-én délben bedübörögtek a ÜJ SZÖ 4 * 1965. június 11.