Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-05 / 123. szám, szerda

1945. május 3-án a Krkonoše vidékén, Železný Brod-on, Turnov­ban, Jilemnicén, Stará és Nová Pákán és másutt fegyveres fel­kelés tört ki. 3ÉÉÉIÄ Flensburgban K. H. Frank arról tájékoztatja a Dönitz-kormányt, hogy a Protektorátus a fegyveres felkelés küszöbén áll. A német hadvezetés terve azonban az, hogy legalább még három hétig tartja a frontot a szovjet hadsereggel szemben. Május 4-én délután Prágában mozgolódás támad. A fasiszta­ellenes tüntetések kiterjednek egész Közép-Csehország terüle­tére. ötödikén a Havlíckűv Brod-i felkelők ellen a németek légitá­madást hajtanak végre és SS-alakulatokat vetnek be. Nyugat­Csehországban azonban Klatovy és Plzeň már a felkelők kezé­ben van. K. H. Frank a délelőtt folyamán jóváhagyta a Protektorátus megszüntetéséről szóló kiáltvány szövegét, de már késő. 12 óra 33 perckor a prágai rádió segélyhívása megadta a jelt a cseh nép felkelésére. Prága jelentős része ekkor már a hazafiak kezé­ben volt. A náci katonaság azonban tartotta még a Malá Strana, a Hradčany, Dejvice és a Letná térségét. Másnap hajnalban siet­ve elindultak a benešovi, milovicei, Český Brod-i és az észa 1 -cseh­országi SS-tankhadoszlopok, amelyek május 7-én északról, ke­letről és délről támadtak a hősiesen küzdő Prágára. Ekkor állnak a felkelők oldalára a vlasovisták, akikkel azonban a Cseh Nem­zeti Tanács nem kíván együttműködni. Hetedikén, nyolcadikán és még kilencedikén is folyik a harc a prágai felkelők és a fővárosban rekedt német katonai alakula­tok között. Hatszáznál több emléktábla hirdeti Prágában az 1945. évi májusi felkelés hőseinek emlékét, az elesettek száma azon­ban sokkal több. Az ádáz, áldozatos harcról, a szovjet hadsereg felszabadító szerepéről, a főváros építésének húsz esztendejéről és a jövő terveiről szólnak az alábbi írások. mHm Az első vöröscsillagos páncélosok az ujjongó Prága utcáin MESÉL A KERT „1945. május 7-én tizennégy férlit lőttek agyon a fasiszták ebben a kert­ben". — így idézi a múlt borzalmait Prága egyik külvárosában, Krőben a kis kerti kapura erősített emléktábla. Jól ismerik a környék lakói ezt a szo­morú helyet, a ma is gondosan ápolt, virágokkal övezett tisztást az itt kl­A szovjet hadsereg prágai hadművelete 1945 tavaszán már mindenki előtt világos volt, hogy a máso­dik világháború a végéhez közele­dik. A szovjet hadsereg Németor­szág területén harcolt, az Elbánál találkozott a nyugati szövetsége­sek csapataival és április végére elérte a fasizmus tűzfészkét, Ber­lint. A Budapest—Bécs frontszaka­szon a szovjet hadsereg felszaba­dította Bratislavát, Bécset, cseh te­rületen pedig Brnőt és Ostravát. A német hadvezetés ennek elle­nére sem akart kapitulálni a szov­jet hadsereg előtt. Célja az volt, hogy a háború végén minél na­gyobb terület kerüljön angol és amerikai megszállás alá és a ma­radék német hadak angol, illetve amerikai fogságba kerüljenek. A szovjet főparancsnokság úgy döntött, hogy az 1. és 2. ukrán front hadosztályai bekerítik a Csehszlová­kiában levő ellenséges alakulatokat. Az 1. ukrán front közelebb volt Prá­gához — északnyugatról, Drezda fe­lől nyomult Prága felé, a 2. ukrán front pedig Brno irányából közele­dett. A hadművelet előkészítő Időszaká­ban a legnagyobb gondot a két front katonaságának és haditechnikájának széles körű átcsoportosítása okozta. A Drezda Irányából támadó lövészala­kulatok naponta 70—130 km-es, a harckocsi alakulatok pedig 100—150 km-es gyorsasággal haladtak főváro­sunk felé. A szovjet hadsereg a Wittenberg­Duna 850 km-es frontszakaszon 180 hadosztályt, 25 000 ágyút és aknave­tőt, több mint 1800 harckocsit és ro­hamlöveget, valamint 4000 repülőgé­pet összpontosított. Az 1. ukrán front hadosztályai még nem harcoltak csehszlovák területen, ezért a poli­tikai vezetés fontosnak tartotta a ka­tonaság alapos tájékoztatását a cseh és szlovák nép felszabadító harcáról, azzal a céllal, hogy a front minden katonája tudja: testvérnépnek segíti Ezek a tények mind arról tanús­kodnak, hogy a szovjet hadsereg prá­gai hadmüveletét nehéz, bonyolult hadászati és politikai feltételek mel­lett, nagyon rövid idő alatt készítet­ték elő. A hadműveletek meggyorsí­tásához kétségkívül az az igyekezet is hozzájárult, hogy meghiúsítsák a német és az angol—amerikai hadve­zetés megszállási terveit, de a leg­fontosabb tényező a felkelt cseh nép, gyors megsegítése volt. Á szovjet katonák égtek a vágytól, hogy minél előbb megsemmisítő csa­pást mérhessenek a fasiszta hadak maradványaira és minél előbb segít­hessenek a testvéri cseh népnek. ír­ről így ír emlékirataiban P. A. Ku­rogcsin hadseregtábornok, a 60. had­osztály parancsnoka: „...Mindany­nyian a harcoló Prágára gondoltunk. A csehszlovák főváros nemcsak stra­tégiai célpontot és fontos katonai objektumot jelentett számunkra. Prá­ga nekünk elsősorban a hősiesen küz­dő, magát meg nem adó város jelké­pe volt, ahol testvéreink élnek... Az ellenség feletti győzelem és a test­véri csehszlovák népnek nyújtandó segítség — ez volt a szovjet kato­nák leghőbb vágya és internaciona­lista kötelessége." A szovjet katonaság áldozatkész­ségéről tanúskodik az 1. ukrán front parancsnokának 1945. május 5-én ki­adott parancsa, amelyben elrendelte: „Ne törődjünk a katonaság fáradtsá­gával, sem másféle akadályokkal, lendüljünk gyors támadásba. Az 1. ukrán front alakulatainak elsőknek kell Prágába érniök. Pár nap múlva vége lesz a háborúnak, a katonák kipihenhetik magukat. Minden erőt a győzelembe!" Az 1. ukrán front 63. gárda-tank­hadosztályának első zászlóalja Ko­ratyejev százados vezénylete alatt május 9-én a reggeli órákban beha­tolt Prágába. Az utcai harcokban az élenjáró 23-as tank telitalálatot ka­pott. Ez a tank áll ma a smíchovl Szovjet tankosok terén, hogy örökké hirdesse a szovjet katonák hősiessé­gét és önfeláldozását a Prágáért fo­lyó felszabadító küzdelemben. (Le­génységéből Prágába érkeznek azok, akik életben maradtak s akiket a sajtó segítségével sikerült a Szovjet­unióban felkutatni.) Prága népe ujjongva fogadta fel­szabadítóit. A fővárosban tartózkodó német alakulatok fejvesztetten mene­kültek nyugati és déli irányban. Az 1. ukrán front parancsnoka május 9­én délután a 3. és 4. tankhadosztály­nak parancsot adott, hogy akadá­lyozzák meg a németek visszavonulá­sát A 2. ukrán front egységei pedig déli irányban zárták el a fasiszták útját. Ezzel lényegében a prágai hadmű­velet, mint a második világháború utolsó európai hadművelete, befejező­dött. A szovjet hadsereg öt nap lefor­gása alatt felszabadította Cseh- és Morvaország jelentős részét. A had­művelet alatt 859 000 német katonát és tisztet (közöttük 60 tábornokot) ejtett foglyul, 1822 tankot, 9464 ágyút és aknavetőt, 1104 repülőgépet, 312 ezer puskát és géppisztolyt, 76 000 gépkocsit, valamint 500 katonai rak­tárt zsákmányolt. Ez a hadművelet a szovjet hadsereg egyik legnagyobb bekerítő akciója volt. (A Vojenské zpravodajstvi cikke nyomán — sm) végzettek nevét feltüntető emlékkö­vekkel. Az egyiken ez a felirat: Vi­lém Bretschneider — élt 18 évet. Hogyan történt? Az öreg, beteg édesapa eleveníti fel az akkori eseményeket: — Kevés volt a fegyverünk, már­pedig a fiammal és a szomszédokkal együtt mi sem akartunk kimaradni a harcból. A közeli raktárban akadt lőszer meg puska. És rövidesen egy gazdát­lan német gépfegyvert is felfedeztek az utcán. Csak a megfelelő alkalmat lesték, hogy birtokukba vegyék. Ter­vüket még aznap, az éjszaka leple alatt megvalósíthatták. Csak másnap, amikor a nácik valamennyiüket ösz­szeterelték a kertben, tudódott ki, hogy az éjjel valaki a nyomukban volt. Hiába tagadtak. Az SS-katonák felsorakoztatták őket — tizennyolcan voltak és a puskacsövekből sortűz dördült. — A fiam mel­lettem esett el. Tüdőlövést ka­pott. Nekem a hátamat érte a golyó, holtnak te­tettem magam — vallja az öreg­ember, majd Így folytatja: — Gyil­kosaink távoztá­val megkérdez­tem, ki maradt életben? öten je­lentkeztek. A fiam hangját is megismertem. Sajnos, mégsem tudtam megmenteni. Négyen kúszva-mászva a bokrok sűrűjében találtunk védelmet. De a fiamnak ennyi ereje sem volt. A kertbe tévedt garázda SS-katonák rátaláltak, és kioltották ártatlan éle­tét. (km) A FELKELtS LEGFIATALABB HŰSE — Ne féljen nagymama, visszajö­vök — búcsúzott František Soukal május 6-án Pipková nénitől, az egyet­len lénytől, aki aggódott érte, szere­tettel vette körül, nevelte, gondozta, anyját, apját pótolta. Tűzoltósisakot tett a fejére, titokban fejszét és pa­rittyát vett magához és jelentkezett a híres trójai híd melletti holešovicel barikádon. František fandi százados, a barikád parancsnoka, és helyettese, František Trefbal hallani sem akart róla, hogy a tizennégy éves fiú ott maradjon. Haza akarták küldeni. — Nem fogadott szút, kért, könyör­gött, hadd maradhasson velünk. Be­leegyeztünk. „Kineveztük" összekötő­nek a parancsnokság és a barikád között. Üzenetekét vitt és hozott, se­gített a kézigránátokkal telt ládákat a raktárból a barikádra hordani. Köz­ben figyelte, hogyan kell a fegyverek­kel bánni, hogyan kell a golyószórót megtölteni — meséli a ma már 67 éves František Trejbal, a Né ma barikád egyik legismer tebb harcosa. — A nehéz küzdelemben a barikádok egy­más után estek el. A Moldva túlsó partja mö göttl dombról a német ágyúk, géppuskák ál landóan tüzei tek. Fanda (így hívtuk öt) már nem mozdult el a barikádról. Fegyvert akart, nem ad­tunk neki. Segített a töltényeket ado­gatni. Május 7-én, ragyogó tavaszt reggelen, a géppuska kezelője mellet­te esett el. Elcsendesedett a fegyve­re, de csak néhány percre. Fanda ké­rés, felszólítás nélkül a helyébe lé­pett. A barikád legveszélyesebb pont­ján harcolt a Prágai Felkelés legfia­talabb hőse egészen addig, amíg egy gránát halálosan meg nem sebesítet­te. Még aznap ott halt meg, annak az iskolának a kötözőhelyén, ahová nyolc évig járt. František Soukal nem maradt is­meretlen, névtelen hőse a felkelés­nek. Az iskolája s mai tizennégy éves tanulói kegyelettel őrzik emlékét. Mi­loslav Roháč, az iskola igazgatója há­rom évig Fanda Soukal osztályfőnö­ke volt. Talán mert szülők nélkül nőtt fel, talán mert szerény, alkal­mazkodó, értelmes diák volt, a leg­kedvesebb tanítványai közé tartozott. Dolgozószobája falán Soukal fényké­pe függ, a pionírcsoport az ő nevét viseli, a pionírklubot mellszobra dí­szíti, s az utcán emléktábla hirdeti bátorságát, hősiességét. Ha diákjainak mesél róla, eszükbe juttatja: Ertetek halt meg... (ké) H — híí im • g mi mm mmm m -»»•»>»»•• j -W^r * 11 • V* »• / 5/ij a ^ fi SűSSs ľji ' — T yw » ~ //V # "m. ' ' 7V * * w*»ttm» 7* » y#* -ir / •' yyS IS? —W m ' SmmmmSVmmt m • V — " - - - tzr Ezek voltak az első orosz szavak, amelyek a májusi felkelés napjaiban elhangzottak a prágai rádióban, majd orosz nyelven hívták a szovjet hadsereget a felkelt Prá­ga segítségére. Kié volt ez a női hang, amely sürgetve kért segítséget, amely a szabadságot hívta és jelentette, — kérdi bizo­nyára számos olvasónk. Egyszerű szavakkal beszéli el Katyerina Fllipovna Loszkova — ma már férje után Davldenkova — mlkép pen került a felkelt Prága rádiójának mikrofonja elé: Édesapját, aki partizán volt, a németek kivégezték, édesanyja röviddel ezután meghalt és a tizennyolc éves Kátya beállt a „Kolja bácsi" partlzánosztagba a boriszovl körzetben, a Belorusz SZSZK-ban. — Nem vittem végbe hősi, nagy tetteket, — mondja el történetét Katyerina, — feladatom az volt, hogy fegy vereket, lőszert, robbanóanyagot hordjak kl abból a né met katonai raktárból, ahol mint takarítónő dolgoztam Átmenni a katonák ellenőrzésén, mosolyogva tojással kínálni őket a kosár tetejéről, amelynek alján másfajta „tojások" voltak, ehhez bizonyára bátorság és jó idegeli kellettek. Ha rajtaérik — nyomban agyonlövik. — Félt? — Igen, féltem. — És Katyerina elmond egy esetet: — Az SS parancsnokságra küldtek, hogy a raktár' munkások számára éjszakai kijárási engedélyeket hoz zak, amelyekre a közeli villanyműben végzett munka során volt szükségük A villanymű mellett volt a katn nal politikai foglyok tábora, velük a partizánparancsnok ság felvette a kapcsolatot, szervezte a szabotázsokat és a foglyok szökését.. Az SS irodájában átvettem ötven kijárási engedélyt, melyekkel pontosan el kellett számolni. Éppen alá aka­rom Írni az átvételt, amikor megszólal a telefon. Az SS­katona felemeli a hallgatót, majd feláll, elfordul és úgy beszél. Kihasználtam a helyzetet és az ötven őrlapot a szvetterem alá rejtettem. Az SS katona befejezi a be­szélgetést és elém teszi a papirost, hogy írjam alá. „Még nem adta Ide az engedélyeket, csengetett a telefon" — mintha messziről hallanám a magam hangját. Az SS­katona újabb ötven űrlapot vesz elő a páncélszekrény­ből, elém számolja, én pedig aláírom, hogy átvettem. Elképzelhetik, hogy reszketett a kezem, alig tudtam magam aláírni... 1944 Egy októberi hajnalon, reggel négy órakor a Gestapo letartóztatja a tízennyolcéves Kátyát. Két hóna­pig tartják magánzárkában, éjjel-nappal egymást érik a kihallgatások, majd közös zárkába kerül. Tífuszt kap és kórházba szállítják. 1945. február 26-án bezárul mö­götte és a vele együtt érkezett sorstársai mögött az os­wleclml koncentrációs tábor kapuja. Katyerina Loszkova a 79683-as számmá válik, ruháján vörös háromszög és benne az oroszokat jelentő R betű. A Birkenau II. női táborban dolgozik, két ízben esik át szelekción, amikor közülük orvosi kísérletekhez válo­gattak, majd a mltwlldel fióktáborba kerül. Ez a rövid idő ls elég volt ahhoz, hogy Katyerina egészségét egész életére megrendítse. A háború vége előtt, 1945 áprilisában egy transzpor­tot Indítottak a buchenwaldi koncentrációs táborba. A transzport célja: a fogoly nők „likvidálása". Minden vagónban négy géppisztolyos SS-katona és négy kutya őrzi a legyengült nőket. — És mégis éreztük, tudtuk, hogy Csehszlovákiában árunk, — folytatja elbeszélését Katyerina boldogan, mintha csak annak örülne, hogy már elmúlt az a bor­zasztó Idő. — Minden vasútállomáson, ahol megálltunk, felhangzott á Nazdarl A csehek kenyeret, kiflit, szalá­midarabokat dobáltak be nekünk, még vizet is sikerült szereznünk. 1945. április 30-án megálltunk Prága-Bubny állomáson. Itt katonai rendőrök váltották fel a kísérő SS-katonákat. Átvesz bennünket a Vöröskereszt, hangzott fel Itt-ott a Ül SZÖ 4 * 1985. május B*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents