Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-01 / 119. szám, szombat

^r MÁJUS ELSEJE A HARC NAPJA E L E G EGY PILLANTAS A TÉRKÉPRE hogy megállapítsuk kit támogat a délvietnami nňp s kinek a kezében van az ország területének több mint kétharmada. Az amerikaiak által naponta 2 millió dollárral támogatott saigoni klikk csupán az erődökké kiépített városokban tudja fenntartani uralmát, de talpuk alatt itt is inog a talaj. Dél Vietnam népe a Nemzeti Felszabadítási Front vezetésével tántoríthatatlanul tovább küzd szabadságért és ma május l én a dolgo zók a világ valamennyi részén kifejezésre juttatják szolidaritásukat a nép hősi harcával és határozottan köve telik az amerikai agresszorok távozását és a béke megteremtését Vietnamban. N H A~RANH TRA-VINH "BAC-LIEU PHAN-THIET A NEPI B Kp K A ITAL FíLUABAoiTcn TCKÜLEI GYAKflAH G AZ PA T LÓ TE H ULfr A SAIGONI, KUKK. tLLtHÖKzeie ALATT levó reeüLer FRANZ KUNÉRT BÉCSI LEVELE Ausztria a demokratikus együttműködés jegyében ÜNNEPLI MEG MÁJUS 1-ÉT ÉS FELSZABADULÁSÁNAK 20. ÉVFORDULÓJÁT M

á |ájus 1, a munkásosztály nemzetközi ünnepe, csaknem egybeesik a második osztrák köztársaság megalakulásának 20. évfordulójával. Az Ausztria függetlenségét kinyilvánító proklamációt ugyanis 1945. április 27-én a Szocialista Párt részéről Renner és Schärf, a Néppárt részéről Kunschak és a Kommunista Párt részéről Johann Koplenig írta alá. Egyúttal beiktatták az ideiglenes kormányt is, melyben valamennyi antifasiszta irányzat képviselve volt. Ez a kormány rakta le a második köztársaság alapjait és vezette az ország újjáépítését. Oj, demokratikus alkotmány kidolgozása helyett azonban Renner — a kommunisták tiltakozása ellenére — az 1929-es alkotmányt ismerte el érvényesnek, jóllehet ezt annak idején a fasiszta Helmwehr nyomására dolgozták ki és rosszabb volt még az 1920-as alkotmánynál is. Ennél is nagyobb hiba volt, hogy a régi közigazgatási apparátus hivatalnokait nem cserélték ki, továbbá, hogy a nácikérdést illetően „tilalmi törvényt" léptettek érvénybe. A kommunisták ezt hevesen ellenezték, mert a felelőseket megkímélte. Az 1945-ös választások után alakult kormányban ugyan volt egy kommunista szövetségi miniszter, de ez 1947ben kilépett, mivel a kommunisták nem voltak hajlandók egy olyan koalícióban részt venni, mely Ausztria fejlődését kapitalista irányba terelte. A hidegháború hatására és a nyugati szövetségesek nyomására az új kormány mind élesebb szovjet- és kommunistaellenes politikát folytatott. A Szocialista Párt 1946-ban tartott kongresszusán az „abszolút semlegesség" álláspontjára helyezkedett valamennyi nagyhatalommal, tehát a Szovjetunióval szemben is. Erről az útról azonban csakhamar letért, és a két kormánypárt ezután politikáját a Nyugat hidegháborús politikájára alapozta. Ez tűnik kl Grubernek, az akkori külügyminiszternek a parlamentben tett kijelentéséből is: „Egy állami szerződés megkötéséről szó sem lehet, amíg Európában az erőviszonyok a nyugati hatalmak"javára nem változnak meg". Ennek ellenére az „Ausztria örök időkre szóló semlegességét" leszögező állami szerződést 1955-ben mégis megkötötték. Helyreálltak a normális kapcsolatok a Szovjetunióval és Ausztria viszonya az európai szocialista államokhoz — különösen az utóbbi években — jelentősen megjavult. Ha az Ausztria felszabadulása óta eltelt 20 év mérlegét megvonjuk, mindenekelőtt azt látjuk, hogy a kommunistaellenes politika erősen hátráltatta az ország demokratikus fejlődését. A kommunistaellenes irányzat érmének másik oldala ugyanis a hazafiasságra való nevelés elhanyagolása volt. Az új nemzedékben nem fejlesztették ki az osztrák nemzeti öntudatot és nem mondták meg a fiataloknak az igazat a náci gaztettekről. Ennek eredményeképp a nyugat-németországi csoportokkal szorosan együttműködő, többnyire onnét irányított nagynémet irányzatú újnácik Ausztriában olyanynyira nyeregben érezték magukat, hogy nemrég meg merték támadni a demokráciáért és Ausztriáért tüntető tömegeket. A dulakodásban egy náci verekedő /akivel a rendőrségnek már nemegyszer volt dolga) Kirchweger antifasisztát agyonütötte. A 20 év mérlegéhez tartozik a parlamentben is képviselt, többnyire újnáci ún. Szabadság Párt fennállása, valamint a különféle osztrákellenes szervezetek (mindenekelőtt az egykori Wehrmacht hagyományait ápoló és a hitleri háborút igazolni igyekező bajtársi és katonai szövetségek/ megtűrése is. Am látnunk kell Ausztriának e 20 évben elért gazdasági eredményeit is. A fellendülés révén a dolgozók anyagi és szociális helyzete javult. A nagytőkések ugyan fokozzák a kizsákmányolást és igyekeznek az államosított üzemeket ismét megkaparintani. A Néppártban képviselt, mérvadó nagytőkés csoportok Ausztria gazdasági és politikai függetlenségét a Közös Piac oltárán akarják feláldozni. A húsz év történetéből okulva az antifasiszta-demokratikus együttműködési törvényt sürgősen fel kellene újítani és ezentúl szigorúan betartani. Már az általános ötperces csend az üzemekben a meggyilkolt Kirchweger emlékének tiszteletére, valamint az a tény, hogy a gyászünnepségeken a szocialista és a katolikus szónokok egyaránt óva intettek a neonácf üzelmektől, s hogy a húszezer főnyi gyászmenet élén valamennyi szocialista kormánytag és a Néppárt vezetőségének küldöttsége haladt, kétségkívül nyitány volt az anttfasiszta egység megerősítésére. Szocialista és néppárti vezetők, funkcionáriusok és az újságok állást foglaltak a náci kilengések ellen. Broda igazságügy-miniszter az igazságügyi apparátus felülvizsgálását és náci bíráktól való megtisztítását ígérte meg. Azonkívül betiltotta a bajtársi szövetségnek egy május végére tervezett fasiszta provokációs menetét. örvendetes, hogy a hitleri fasizmus alóli felszabadulás 20., s az állami szerződés megkötésének 10. évfordulóját /május 15.

j a nép széles tömegei ttekintet nélkül politikát és világnézetükreI együtt készülnek megünnepelni. A kormány és a nyilvános testületek számos rendezvényben emlékeznek meg Ausztria újjászületéséről. Ebből ls nyilvánvaló, hogy a nép döntő többsége önálló, független és demokratikus Ausztria mellett áll és hogy az osztrák nemzeti öntudat erősödik. Az antifasiszta erők egységének megerősítése, együttműködésük tekintet nélkül pártbeli hovatartozásukra, a komoly és egyre hatékonyabb harc az újfasiszta veszély ellen, élet és halálkérdés Ausztria számára. Kimenetelén áll és bukik az ország demokratikus jellege és önállósága. Elsősorban a munkásokra vonatkozik ez, ami kifejezésre jut majd a május elsejei felvonulásokon is. A demokrácia felújítása, megvédése és megszilárdítása megteremti a szocializmus útjára térés békés lehetőségeit ls. tőkésországok munkásmozíiV galma május elsején számot ad harcairól, az imperializB ...si®

e|]

en ví

v

ott küzdelemben egy év alatt aratott győzelmeiről és kudarcairól. Világosan kirajzolódnak a távlatok, pontosan megfogalmazódnak a közvetlen követelések, amelyeknek teljesítését a kizsákmányolóktől ki akarják kényszeríteni. A latin-amerikai népek küzdelme az elmaradottság, a gazdasági kizsákmányolás, a nyomor és a politikai elnyomás felszámolására, a kapitalista és imperialista iga lerázására irányul. Valamennyi latin-amerikai országnak sok közös vonása van, ezek általában ismertek, de minden egyes országnak megvannak a maga sajátosságai, ezek kevésbé ismertek. A latin-amerikai népek a XIX. században nagy erőfeszítéseket tettek a spanyol és portugál gyarmati rendszer örökségeként fennmaradt hűbéri és rabszolgarendszer felszámolására. Az észak-amerikai angol gyarmatoktól eltérően az Ibériai-félsziget gyarmatai nem kapitalista úton, hanem az ibériai—amerikai feudalizmus keretén belül fejlődtek tovább, tehát sajátos történelmi viszonyok között. E különb-ségek idővel kedvezőtlenül hatottak Latin-Amerika fejlődésére. E földrész népeinek erőfeszítéseit különösen gátolta az imperialista finánctőke térhódítása, amely a múlt század végén és századunk elején angol és észak-amerikai függőségbe juttatta a latin-amerikai országokat. Az Egyesült Államok az első és a második világháború után kiszorította versenytársait és egyeduralkodó lett a latin-amerikai földrészen. A gyarmati viszonyok ugyan nem tértek vissza, ám a neokolonializmus képében újabb elnyomás várt a hazai oligarchia embertelen kizsákmányolása által kimerített latin-amerikai népekre. atin-Amerika a külföldi beruházók eldorádója lett. Az imperialista monopóliumok különféle kiváltságokat kaptak. A kereskedelmi egyezményekben megbúvó nagy csalások folytán hatalmas, vérző testté vált a nyersanyagforrássá züllesztett Latin-Amerika, mely a tókésprofit kivitele folytán egyre szegényedett. Az észak-amerikai tőkések óriást profitot vágtak zsebre a potom pénzért kiszállított latinamerikai kőolajért, horganyért, rézért, vasért, ólomért, gyapjúért, húsért, cukorért, kávéért, kakaóért, banánért, fáért. Az egyodalúan előnyös kölcsönök és segélyek folytán a latin-amerikai országok rendkívül eladósodtak, elvesztették iparuk jó részét, s megálltak a fejlődésben. Szerepük pusztán nyersanyagszállítás, népük írástudatlan és nyomorog. A kubai forradalom erősen megrázkódtatta a latin-amerikai társadalmi rendszereket. Tisztító viharként száguldott végig a földrészen. Megtört a yankee-imperializmus uralmának első láncszeme. Az elnyomottak millióinak szívében felébresztette a szabadságvágyat. Latin-Amerikában nagy visszhangja volt annak, hogy a kubai antllmperialista forradalom szocialista forradalommá fejlődött. Rávilágított a népi harci mozgalom, a forradalmi küzdelem jellegére, és más helyB zetet teremtett. Kibontakozott a szocializmusért folyó közvetlen harc, ugyanakkor az elnyomó rendszerek államapparátusa is megmozdult, egymást követték a katonai AZ ÚJ SZÓ SZÁMÁRA IRTA: JÓSÉ MANUEL FORTUN

Y puccsok. A latin-amerikai országok uralkodó osztályai szemfényvesztő üzelmekkel próbálták palástolni a nyers igazságot: a reakció retteg, hogy a többi latin-amerikai nép is követni fogja a forradalmi Kuba példáját. kubai forradalom győzelmét p^^g követő években az ipari M •rt M munkások, a mezőgazdasági É^^jj dolgozók, a parasztok, a ^^^^^ haladó értelmiségiek, a középrétegek és a nemzeti burzsoázia józanul gondolkodó része határozottan politikai tartalmat adott harcának, s a forradalmi mozgalmakban minőségi változások történtek. Egyes országokban a küzdelem már fegyveres felkeléssé fejlődött, így történt Venezuelában, ahol a kommunista párt a többi forradalmi erővel együtt hősiesen harcol azért, hogy a köztársaság imperialista kizsákmányolástól mentes szabad ország legyen, a venezuelai nép demokráciában éljen, s emelje életszínvonalát. • Ugyanez történik Guatemalában is, ahol Izabal és Zapaca partizánjai más ellenálló csoportokkal együtt egységes vezetés alatt harcol a katonai önkényuralom és az észak-amerikai védnökök politikája ellen. Kolumbiában Marquetalia, El Pato, Rio Choquitito és más helységek parasztjai felkeltek és visszaverték a liberális-konzervativ kormány katonáit. • Brazíliában a megerősödött nemzeti és forradalmi mozgalom miatt tört ki a katonai puccs, mely az Egyesült Államok sugalmazására megdöntötte Goulart elnök kormányát. Am a Sao Paulóban rendezett első választásokon a katonai dlk'< tatúra már elszenvedte első vereségét, s a demokratikus ellenzék előretör. • Argentínában a magas létfenntartási költségek, az önkény, az elnyomás ellen, a béremelésért vívott munkásküzdelem nagy politikai győzelmeket eredményezett, amit nem utolsósorban a peronisták választási sikerei is bizonyítanak. • Itt van Chile és Bolívia példája. Igaz, hogy Chilében a FRAP, vagyis a népi erők koalíciója, amely a szocialista Salvador Ailendét támogatta, vereséget szenvedett az elnökválasztáson s Eduardo Frei kereszténydemokrata jelölt győzött, ám az is igaz, hogy a demokratikus erők nagy haladást értek el: egymillió szavazatot nyertek a választásokon. Frei győzelme is a balra tolódást bizonyítja, mert világos, hogy a kereszténydemokrata vezér demokratikus reformlgéretei vonzott ták a tömegeket. • A Paz Estenssoro uralmát megdöntő bolíviai katonai puccs sem jelent visszaesést. A munkásosztály a bányászok vezetésével támadásba lendült az észak-amerikai monopóliumok befolyása és Estenssoro elnyomó politikája ellen. A bolíviai nép erőteljesen tovább küzd a demokrácia visszaállításáért és a nemzeti felszabadulás programjáért. • Panamában, Dominikában, Peruban, Paraguayban, Salvadorban, Ecuadorban, Costa Ricában forradalmasodnak a tömegek. A tömegek a kommunista pártok vezetésével, a munkásosztállyal és az ifjúsággal az élen szembeszállnak az oligarchikus kormányok és az észak-amerikai imperializmus uralmával. A küzdelem minden országban felveti a gazdasági és politikai reformokat, a közvetlenül elérendő forradalmi célokat, például azt a követelést, hogy a föld legyen azoké, akik megművelik. Ugyanakkor programra tűzi az antiimperialista forradalmak megvalósítását és szocialista forradalommá fejlesztését is. E célkitűzések jegyében ünneplik az öntudatosodott latin-amerikai munkások május elsejét — a dolgozók nemzetközi ünnepét. ö </> o e o .c CH 'O m "O C J3 O N l/O o Q_ o -u c o £ A

kávét a Közép-Keleten is szeretik. Iszszák a presszókávét, a török kávét, isszák intimen és isszák társaságban. Ha egyedül issza az ember, akkor rendszerint elgondolkozik valamin. Igy történt velem is, és kávézgatás közben éppen a kávéra gondoltam. Van Izraelben egy kisváros, bibliai időkből fennmaradt ősi település: Cfat (Safadj. Hegyre épült, természeti kincsei nincsenek, lakói az idegenforgalomból élnek. A városfejlesztés keretében iparműveket szándokoznak odatelepíteni, olyanokat, amelyek korlátozott lehetőségek mellett is működhetnek. Az egyik odatelepített gyáť, az ELIT a kiváló aromájú Nessz porkávét gyártja. Laphírek szerint a gyár vezetősége elégedetlen a helyzettel: elhatározta hogy 24 munkást elbocsát. Tíznek már fel is mondott. A való helyzet az, hogy a gyár tulajdonosa 1959 óta minden egyes Dan Jehuda jeruzsálemi tudósítása d (iává dtátycí dolgozón évente 34 285 izraeli fontot keresett (egy izraeli font a dollár egyharmadával egyenlő). Könnyű kiszámítani, hogy a 70 munkást foglalkoztató gyár tulajdonosa évente több mint kétmillió font hasznot húz, ugyanakkor egy dolgozóra mindössze hatezer fontot költ. Tehát szembetűnő az aránytalanság a haszon és a munkabér között. A városi munkabizottság két tagla levélben fordult a DAVAR szakszervezeti laphoz. „A gyár teljes gőzzel dolgozik, kihasználja teljes kapacitását, ezért a munkások elbocsátása többletmunkát jelentene a többieknek. A gyár amúgy is nagy nyereséget zsebel be, tehát semmi ok arra, hogy teljesen kihasznált termelőképessége mellett a munkások létszámának csökkentésével tovább jokozzák a profitot." A kis gyár nagy nyeresége kitudódott. Szapir pénzügyminiszter a parlament pénzügyi bizottságában kijelentette: „Nemegyszer kértem a gyár vezezetőségét, hogy szállítsa le a porkávé árát, de hiába. A jövő héten ismét hozzáfordulok, és a kávé árának drasztikus csökkentését fogom követelni." Más a véleménye a gyártulajdonosnak, aki a MAARIV című lapnak így nyilatkozott: „Az államnak örülnie kellene, hogy a gyár haszonnal dolgozik, s nincs joga árleszállítást követelni." A gyár tehát nem tervez árleszállítást, ehelyett új, kisebb csomagolásban, s drágábban hozza forgalom^ ba a porkávét. A hatóságok új gyár létesítésével, tehát a „szabad verseny árszabályozójával" akarják letörni az árakat. Lesz is új gyár, ám vezetője már eleve kijelentette, hogy csak a kávé minősége tekintetében akar versengeni a meglevő gyárral, az árakat ő sem hajlandó leszállítani. A porkávé ára tehát emelkedett, a gyár haszna nagyobb lett, s ezt kevesebb munkás foglalkoztatásával skarják fokozni. Az új gyár nem akar konkurrens lenni, de szívesen él a haszonlehetőségekkel. A szabad verseny tehát nem tölti be árszabályozói szerepét. Azt mondják, hogy egy csepp tengervízben megtalálható az óceánok vizének minden tulajdonsága. Lehet, de az is bizonyos, hogy a kapitalista rendszer számtalan visszássága, a tőke és a munka kibékíthetetlen ellentéte egy csésze kávé hátterében ls megmutatkozik. ÜJ SZÓ 4 * 1965. MÁJUS