Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-25 / 143. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesül jelelt! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNÁK NAPILAPJA BRATISLAVA 198S MÁJUS 25. Kedd, XVIII. ÉVFOLYAM 143. szám Ára 30 fillér Sajtóért ekezlet a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének üléséről AZ ÚJ IRÁNYÍTÁSI RENDSZER ELSŐ TAPASZTALATAI A FELVÁSÁRLÁS TOVÁBBRA IS ÁZ ÉLVONAL BAN • ÁPRILISBAN TELJESÍTETTÜK A KIS­KERESKEDELMI ÁRUFORGALOM TERVÉT • A KÓRHÁZAK, AZ ISKOLÁK ÉS A LAKÁSOK ÉPÍTÉSE NEM SZORULHAT A FIGYELEM PEREMÉRE • ASZFALTOZOTT VAGY BETON­UTAK? • 716 KORONA AZ ALKALMAZOTTI NYUGDÍJAK ÁTLAGA A Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének május 22-i üléséről tegnap dél­után lozef Hvorecký, a Szlovákiai Tervbizottság elnökének első he­lyettese számolt be az újságíróknak. A legrészletesebb tájékoztatást az első negyedévi, illetve az áprilisi tervteljesítésről nyújtotta, kiegészítve ez­zel a múlt heti sajtóértekezleten elmondottakat. Az építőiparnak is lépést kell tartania Az első negyedévben általában ör­vendetes volt az Ipar fejlődése. Dina­mikája arról tanúskodott, hogy újra sikerült elérnünk a népgazdaság fel­lendítésének szükséges iramát. Ápri­lisban már kevésbé voltak jók az eredmények. Főleg az építőipar ma­radt le, de azonnali intézkedéseket követelő körülmény az is, hogy a ked­vezőtlen időjárás lelassította a tava­szi mezőgazdasági munka menetét. Nyugtalanító továbbá, Ihogy az emlí­tett hónapban nem tettünk eleget a szervezett munkaerőtoborzás követel­ményeinek, és az év eleje éta lemarad a lakás-, az iskola- és a kórházépít­kezés. Ezzel szemben a felvásárlás tovább­ra is „tartja a frontot". Az év kezdeté­től május 20-ig 120,5 százalékra tel­jesítette a húsfelvásárlás tervét, a feltételezettnél 10,5 millió liter tejjel többet adott a közellátásnak. Világos színfolt az is, hogy szinte maradékta­lanul kielégítjük az exportra terme­lés igényeit. Az sem lebecsülendő, hogy a kiskereskedelem az év eleje óta első ízben szárnyalta túl az áru­forgalom tervét. Itt azonban nincs okunk pihenni a babérokon, meirt A hibát tetoát sürgősen orvosolnunk kell. Komoly titkárokat okozott a tél A sajtóértekezleten sok szó esett azokról a károkról, amelyeket a zord tél okozott utatnkon. Több mint más­félszáz millió korona ment veszen­dőbe, nem beszélve arról, hogy a vá­rosi úthálózat is nagyon megsínylette az időjárás viszontagságait. Az SZNT elnöksége és az Illetékes szervek in­Az SZNT elnöksége foglalkozott az- tézkedéseket foganatosítottak a meg­zal, hogyan gazdálkodnak a nemzeti rongált utak helyrehozására. Eddig majdnem száz hiánycikket tartanak nyilván nemcsak a közgazdászok, ha­nem a vásárló közönség is. Jól gazdálkodnak a nemzeti bizottságok bizottságok költségvetési eszközeik­kel. Az első negyedév adatai alapján megállapította, hogy minden alapvető mutatóban, elsősorban a bevételek és a kiadások alakulását tekintve kedve­ző a helyzet. A jelek tehát arra mu­tatnak, hogy a nemzeti bizottságok va­lóban a jó gazda módjára törekednek a társadalmi és a helyi érdek egybe­hangolására. Nem is lenne e téren különösebb baj, ha csak egy jelenség azonban csak mintegy 10 százalékban sikerült kijavítani a kárt szenvedett úttesteket. Ogy tűnik, hogy — kü­lönböző objektív nehézségek miatt — az egész munkát ez év végéig el sem tudják végezni. Mindenesetre — s er­re a jelenlevő újságírók közül többen rámutattak — a kár kiterjedtsége ar­ra enged következtetni, hogy az út­építés és a karbantartás minősége nálunk tarthatatlanul silány. Felve­tődött az a kérdés is, vajon nem len­nem aggasztana. Arról van szó, hogy n e. e hasznosabb és főleg gazdaságo­az utóbbi Időben egy helyben topog a közszolgáltatás, márpedig ez a le­maradás szintén százezreket érint, sabb, ha a kevésbé tartós aszfaltozott (Folytatás a 2. oldalon) Új módszerekkel A lakosságnak nyújtott szolgáltatá­sok színvonalának javítása állandó feladat. E téren az új irányítási rend­szer bevezetése lényeges változást eredményez. A dolgozók anyagi érde­keltségének növelése, az átgondolt szervezés, az anyagellátás javítása és nem utolsósorban az üzemen belüli hatékony ellenőrzés elősegíti a Jobb eredmények elérését. Ezt az elvet tartották szem előtt Komáromban is, amikor egyesítették a négy közszolgáltatási üzemet — Komárom, Gúta, Ögyalla, Bátorkeszi — és megalakították a járási közszol­gáltatási vállalatot. — Másfél hónap rövid idő ahhoz, hogy az új irányítási rendszer elő­nyeit értékelhessük, mondta Ondrej Kertai elvtárs, az új üzem igazgatója. Lényegében még csak felmértük, hogy mit kell tenni és kerestük az irányí­tás hatékonyabb formáit. Az első ne­gyedévben külön dolgozott a négy üzem, s egyedül Gútán teljesítették a terv minden mutatóját. S bár igaz, hogy az egyesítés után az áprilisi tervet sem teljesítettük teljes egészé­ben, de reményre jogosít fel az a tény, hogy a lakosságnak nyújtott szolgáltatások bevételi tervét már 101 százalékra teljesítettük. — Néhány munkahelyen bevezettük a teljesítmény utáni részesedést, ami jó hatással van a munkatermelékeny­ség növelésére. Szigorítjuk az üzemen belüli ellenőrzést, — ár, minőség, ha­táridő stb. — ami a dolgozókat fele­lősebb nvinkára készteti s ezáltal csökken a reklamációk száma. Az üzem vezetői látják a fogyaté­kosságokat, de ezek eltávolítása időt igényel. Komoly problémát jelent a helyiségek kérdése is. A jövő évben Ógyallán felépül a szolgáltatások há za, így e téren kielégítik az igénye­ket, viszont Komáromban is szükség volna hasonló létesítményre. Az üzem vezetői szerint az új irányítás néhány hónapon belül visszatükröződik a szol gáltatások színvonalában és a pénz ügyi terv teljesítésében is. Céljuk hogv valóban jól szolgálják a lakos ságot. ( c sl Tovább tart az árvízveszély A szlovákiai árvízvédelmi bizottság közleménye • Felhívás a lakossághoz és a hivatalos intézményekhez (ČTK) — A szlovákiai árvízvédelmi hektárt, a komáromi járásban 7500 bizottság május 24-1 bratislavai ülé- és az újvári járásban 780 hektár me­sén megtárgyalta az árvízvédelemmel kapcsolatos kérdéseket. A tárgyalást zőgazdasági területet. A szlovákiai árvízvédelmi bizottság František Hagara, a Szlovák Nemzeti a következő felhívást intézi a lakos­Tanács pénzügyi megbízottja vezette, sághoz: Bratislavában a Duna vasárnap 810 cm-nél tetőzött és feltételezhető, hogy keddre 700 és szerdára 680 cm-re apad. A Duna magas vízállása kö­vetkeztében a talajvíz és a belvizek is emelkedtek. Bratislava-Petržalká­ban a talajvíz által veszélyeztetett Az elmúlt néhány nap alatt Szlovákia területére igen nagy mennyiségű csapa­dék hullott, amely egyes körzetekben elérte a 20—60 mm-t is. Ennek követ­keztében az Alsó-Laborc, a Latorca és a Bodrog kivételével az összes szlovákiai folyők szintje emelkedik. Bratislavában Duna 1365. május 23-án 810 cm-es helyekről 14 családot kitelepítettek, vízállással tetfizött. Ettől az időponttél Bratislava-vidék járás területén a ta­lajvíz alámosott és elöntött 1500 hek­tárt, a dunaszerdahelyi járásban 1594 kezdődőleg lassan apad. A Duna Komé romnál 1963. május 25-én közel 67S cm­(Folytatás a 2. oldalon) Köztársaságunk elnöke szívélyesen üdvözli az NDK nemzetvédelmi mi-, niszterét. Antonín Novotný elvtárs fogadta az NDK katonai küldöttségét (ČTK) Antonín Novotný köztársa­sági elnök, a CSKP Központi Bizott­ságának első titkára tegnap a prágai várban fogadta a Német Demokrati­kus Köztársaság nemzeti néphadsere­gének küldöttségét, amely Heinz Hoff­mann hadseregtábornok, nemzet­védelmi miniszter, a Német Szocialis­ta Egységpárt Központi Bizottságának tagja vezetésével tartózkodik hazánk­ban. Antonín Novotný elvtárs szívélye­sen elbeszélgetett vendégeivel. A be­szélgetésen jelen voltak: Bohumír Lomský hadseregtábornok, nemzetvé­delmi miniszter, Miroslav Mamula, a CSKP Központi Bizottságának osztály­vezetője, Otakar Rytíf vezérezredes, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnöke, Václav Prchlík altábornagy, néphadseregünk politikai főosztályá­nak főnöke, Ladislav Novák, a köz­A küldöttséget Walter Vesper, az társasági iroda vezetője és Jaroslav NDK csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete kísérte. Cihák altábornagy, a köztársasági el­nöki katonai iroda főnöke. A sztrájkolok és a kormánycsapatok összecsapása a forrongó Bolíviában La Paz (ČTK) — Az általános meg a felfegyverzett bányászok tá­sztrájk, amelyet a bolíviai szakszer- . madását. Testőrségének egy tagja vezeti Munkásközpont Juan Lechín életét vesztette, hárman fogságba es­volt alelnök elhurcolása és a soroza- tek. A legutóbbi három évben ez volt tos megtorlások elleni tiltakozása je- a nyolcadik merénylet Barrientos el­léül szervezett, a sztrájkolók és a len. kormánycsapatok fegyveres összecsa- A bányászok rádión keresztül fel­pásában csúcsosodott ki. A katonai sz óntották a parasztokat, csatlakoz­junta csapategységeket küldött az el­lenállást képviselő bányavidékek el­len. Szombaton a rendőrség két tün­tetőt megölt, hatot megsebesített. HuanUni és Colquiri bányavidékeken összecsaptak a bányászok és a kato­nák. A sztrájk kitörése óta öten haltak zanak a sztrájkolókhoz, és együttes erővel harcoljanak a katonai junta rendszere ellen. Barrientos tábornok rendelete ér­telmében a bányavidékeket katonai területekké nyilvánították, ahol kivé­tel nélkül mindenki katonai igazga­meg és 35-en megsebesültek. A Junta tás alá tart 0zik. A Junta így akarja további 17 személyt kiutasított Pa­raguayba. Az elhurcoltak száma Le­chinnel együtt 37-re emelkedett. Cochabamba közelében merényle­tet követtek el René Barrientos tá­bornok ellen, aki ép bőrrel úszta vérbe fojtani a nép ellenállását. A La Paztól 630 kilométernyíre délre fekvő Quechisla városból heves harcokat je­lentettek. Orurót a katonaság körül­zárta. Az egyesült üveggyárak Lednické Rovné-i özemének dolgozói az Üvegipari Kísérleti Intézet szakmunkásaival együttműködve teljesen villamosított kádkemencét állítottak fel, amely megszakítás nélkül üzemelhet. Képün­kön balról — Štefan Cerveüan mérnök, Jozef Hluíka olvasztár ét Karai Dostál mérnök üvegmintát ellenőriz­nek. íOTK — J. Valko felvétele] Ismét tűzszünet Dominikában ? Az Egyesült Államok Guzmán vezetésével koalíciós kormányt akar Dominikában • Megalakult az Amerika-közi hadsereg vezérkara Santo Domingo (ČTKJ — Santo Do- ezekkel a csapatokkal akarja leplezni mlngóban okmányt írtak alá az Ame- dominikai intervencióját. A dokumen­rika-közi csapatok létrehozásáról. Az tumot az észak-amerikai, brazil, nica­Egyesült Államok az Amerikai Álla- raguai, hondurasi és Costa Rica-i csa­rnok Szervezete május 6-1 ülésén har- patok parancsnokai írták alá. colta ki az Amerika-közi csapatok Az Amerikai Államok Szervezet© megalakításának tervét. Washington vasárnap bejelentette, hogy az Ame­_ mmmmm m___ rika-közi csapatok parancsnoka Hugó Panasco Aluin brazíliai tábornok, he­lyettese pedig Bruce Palmer tábornok, az amerikai intervenciós csapatok ed­digi parancsnoka lesz. Johnson elnök „ténymegállapító" bizottsága Bundy különleges tanács­adó vezetésével Santo Domingóban egy koalíciós kormány létrehozásáról tárgyal, melynek élén Antonio Guz­mán állna. Jósé Mora, az AÁSZ különleges megbízottja vasárnap Camano elnök­kel tárgyalt, aki megerősítette elha­tározását: a felkelők betartják a fegyverszünetet. Imbert tábornok, a katonai junta vezetője előző állás­pontját megváltoztatva kijelentette, hogy „alakulatai nem fognak lőni, ha nem támadják meg őket". A szombati tűzharc során 19 ame' rikai katona életét vesztette, 115-en megsebesültek. ZAVARGÁSOK KOLUMBIÁBAN Bogota (ČTK) — Bogotában vasár­nap 200 kolumbiai diák megtámadott két rendőrgépkocsit. Az egyik gépko­csit felgyújtották és vezetőjét foglyul ejtették. Hasonló összetűzésre került sor szombaton is, amikor a diákok két gépkocsit gyújtottak fel, melyek kö­zül az egyik az amerikai katonai misszió tulajdona volt. A posta- és távközlési alkalmazot­tak szakszervezete sztrájkkal fenye­getőzik abban az esetben, ha nem ve­szik vissza munkába hét elbocsátott társukat.

Next

/
Thumbnails
Contents