Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-24 / 142. szám, hétfő

Vasárnap a fokozódó amerikai légitámadások jegyében (Folytatás az 1. oldalról) Az amerikai és dél-vietnami légi­erők vasárnap újabb támadásokat hajtottak végre a VDK ellen. A leg­nagyobb támadást Phu Qui területe ellen intézték. A támadásban 48 bom­bázó repülőgép és 40 vadászgép vett részt. Ezt a területet az utóbbi napok­ban már harmadszor támadták meg. Saigoni amerikai képviselő szerint 25 épületet megsemmisítettek és további 48-at megrongáltak. Kisebb repülőgépcsoportok a Ton­íkini-öbölben levő Hon Matth szigetet támadták meg. Ha Van Lan, a vietnami néphadse­reg összekötő missziójának vezetője a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságnál tiltakozott a VDK ellen szombaton végrehajtott tá­madások miatt. Az összekötő misszió a VDK elleni akciók azonnali beszün­tetését és a genfi egyezmények betar­tását követelte. A VDK bombázásáért közvetlenül Johnson elnök és McNamara hadügy­miniszter felelős — írja a Chicago Daily News. A lap megjegyzi, hogy McNamara és Johnson személyesen irányítja a támadásokat, meghatároz­zák a támadórepülőgépek számát és ők tűzik ki a célpontokat. A chicágói lap saigoni tudósítója közli, hogy nézeteltérésre került sor McNamara és Outlaw tengernagy kö­zött, aki a múlt héten elárulta és bírálta Washington utasításait a VDK elleni bombázások ideiglenes beszün­tetésére. A hadügyminiszter megro­vásban részesítette Outlawát, Tonki­ni-öbölben horgonyzó Coral Sea re­pülőgép-anyahajó parancsnokát, aki­nek katonai pályafutása ezzel bizo­nyára 'véget ért. — A vietnami háború az amerikai imperializmus egyik legvisszataszi­tóbb gaztette — áll a moszkvai Pravda vasárnapi vezércikkében. — Az amerikai hadsereg barbár fegyve­reket és vegyszereket használ a dél­vietnami hazafiak ellen. Amerikai repülőgépek bombázzák a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Áz ame­rikai politikusok azt gondolták, hogy sikerül nekik elszigetelniük a vietna­mi népet a szabadságszerető népek támogatásától. Ez a tervük azonban meghiúsult. A Szovjetunió, a többi szocialista ország és a világ haladó erői a hősi Vietnam oldalán állnak. A Béke-világtanács elnökségének ha­tározata értelmében május 23-án kezdődik a Vietnammal való szolida­ritás hete. A szovjet dolgozók szolidárisak a vietnami néppel. A Szovjetunió telje­síti internacionalista kötelességét és segítséget nyújt a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságnak. A vietnami nép valamennyi szocialista országtól segítséget kap. A marxista—leninista pártok internacionalista kötelessé­güknek tartják, hogy egységes akció­kat valósítsanak meg a vietnami nép hősi harcának támogatására. Olaszországban már 100 millió lírát gyűjtöttek egy tábori kórház meg­vásárlására, melyet ajándékként Viet­namba akarnak küldeni, és ezzel tel­jesítették a kampány kitűzött célját — jelentette be Giancarlo Pajetta a Milánóban rendezett szolidaritási nagygyűlésen. Pajetta a múlt héten tért vissza az OKP küldöttségével a Vietnami Demokratikus Köztársaság­ból és beszédében benyomásairól szá­molt be. Palermóban és Luocéban is tünte­tések voltak, melyeken az OKP kül­döttségének további tagjai tartottak beszédet. Wilson hálátlan szerepben London (CTK) — Wilson angol mi­niszterelnök tegnap Bécsbe érkezett, ahol részt vesz az Európai Szabad­kereskedelmi Társulás (EFTÄ) két­napos értekezletén. Az angol ' kormány Bécsben az Európai Szabadkereskedelmi Társu­lás tagállamaitól azt a megbízást akarja kapni, hogy tárgyaljon a Kö­zős Piac tagjaival a két csoportosu­lás közeledéséhez vezető intézkedé­sekről. A Közös Piac tagállamai azonban tudtul adták, hogy Nagy­Britannia csakis gazdasági s ezzel Az indonéz Kommunista Párt 45. évfordulójának ünnepségei Djakarta (CTK) — .Djakartában nagygyűlést rendeztek az Indonéz Kommunista Párt megalapításának 45. évfordulója alkalmából. A gyűlésen Aidit, a párt elnöke mondott beszé­det. Bejelentette, hogy a párt tag­jainak száma elérte a 3 milliót. Az évfordulót az imperialistaellenes harc feladatainak teljesítéséért folytatott küzdelem jegyében ünneplik. A gyűlésen több százezer indonéz kommunistán kívül az indonéz poli­tikai pártok és tömegszervezetek képviselői, miniszterek, képviselők, a diplomáciai testület tagjai és a testvérpártok küldöttségei vettek részt. CSEHSZLOVÁK SZÜLŐOTTHON n Skopje (ČTK) — Václav Koukol, a Központi Szakszervezeti Tanács tit­kára által vezetett szakszervezeti küldöttség ünnepélyesen átadta Skop­je város képviselőinek azt a szülő­otthont, melyet Csehszlovákia a ma­cedón fővárosnak nyújtott segítség keretében épített fel. Az ünnepélyes átadás után csehszlovák—jugoszláv barátsági nagygyűlés volt. politikai és stratégiai függetlensége elvesztése árán léphetne a Közös Piacba. Az Európai Szabadkereskedelmi Társuláson belül ellenzik Nagy-Bri­tannia igyekezetét, hogy az "egész társulás nevében beszéljen. A társulás tevékenységének érté kelésénél is viszályok keletkeztek. Nagy-Britannia csupán átmeneti cso­portosulásnak tekinti az EFTÁ ;t mig az északi országok a gazdasági együttműködés kibővítését követelik a társulás keretében. REPÜLŐ „HŐMÉRŐ" Kennedy-fok (CTK) — Az Egyesült Államok szombaton Atlas rakétával felb sátotta a Fire kisméretű űrha­jót, mely a légkör elérésekor kelet­kező óriási hőségről szerzett bővebb adatokat. A Fire 26 perc repülés után óránkénti 40 ezer kilométeres sebességgel levált a hordozórakétá ról, visszatért a légkörbe, s az Atlan­ti-óceán déli részébe hullott. A 32 perces repülőút során a 90 kg súlyú repülő „hőmérő" műszerei adatokat szereztek nagy hőfokokról és az űr­hajó falainak ellenálló-képességéről. VISZÁLY AZ AFRIKAl-MALGAS UNIÓBAN Abidjan (ČTK) — Holnap kezdődik meg Abidjanban a frankofoon afri­kai államok vezetőinek tanácskozása Az Afrikai-Malgas Unió elnöke és Mauritánia elnöke az értekezlet el­halasztását javasolja. Ez is azt bizo­nyítja, hogy a Franciaország befolyá­sa alatt álló afrikai államok politikai szervezetében viszály keletkezett. Ezek az államok az utóbbi időben több akciót valósítottak meg az Af­rikai Egység Szervezete é s több ha­ladó afrikai állam ellen. MÁJUS 27— 30-ÄN lesz Bécsben az Osztrák Kommunista Párt XIX. kong­resszusa. A • kongresszus napirendjén szerepel a Központi Bizottság beszá­molója a politikai helyzetről és a párt feladatairól, az ellenőrző bizottság beszámolója, valamint a párt új ve­zetőségének megválasztása. A CDU KORMÁNYPÁRT jelöltlistáján Konrád Adenauer, volt nyugatnémet kancellár szerepel az első helyen. A képviselőválasztások ez év szep­temberében lesznek. A KOMSZOMOLSZKAJA PRAVDA ma ünnepli alapításának 40. évfordulóját. A lap számos neves újságírót nevelt, köztük Borisz Galin írót, Jurij Zsu­kovot, a moszkvai Pravda szemleíró­ját, Dmitrij Gorjunovot, a TASZSZ főigazgatóját. A Komszomolszkaja Pravda 5 700 000 példányszámban jele­nik meg. PÉTER JÁNOS magyar külügymi­niszter az NDK külügyminiszterének meghívására baráti látogatásra Ber­linbe utazott. TODOR ZSIVKOV, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke fogadta Beljajev és Leonov szovjet űr­hajósokat. A két szovjet űrhajósnak a Szocialista Munka Hőse címet ado­mányozták. A VENEZUELAI NEMZETI FELSZA­BADlTÖ CSAPATOK Lara államban Humocaro község melett összetűztek a kormánycsapatokkal. Hivatalos je­lentés szerint a kormánycsapatok há­rom katonája életét vesztette, 17-en megsebesültek. A JEMENI BEKEMISSZIÖ kétnapos szíriai látogatása után Jordániába uta­zott. Jordánia már a negyedik arab ország, ahová a misszió ellátogatott. Győzelemmel búcsúztunk a Nemzetek Kupájától Még 1963-ban kezdték meg öt ország válogatott csapatának részvételével a kosárlabdázók Nemzetek Kupájának küzdelmét, melyei május végéig fejez­nek be. A csehszlovák csapat utolsó ellenfele a kupa-küzdelem első számú esélyese, Olaszország csapata volt, me­lyet Prágában 3000 néző előtt 78:68 arányban legyőzött. A kupa-küzdelein állása e mérkőzés után a következő: 1. Lengyelország 7 5 2 533:517 12 2. Csehszlovákia 8 4 4 584:613 12 3. Jugoszlávia 7 4 3 612:585 11 , 4. Olaszország 6 4 2 434:416 10 5. Franciaország 8 1 7 522:564 9 Hátra van még a lengyel—olasz és a Jugoszláv—olasz mérkőzés. A prágai találkozó első félidejében a csehszlovák csapat már a 10. perc­ben 10 pontos előnyt szerzett, s ezt a félidőig további ponttal nöyelte. Szünet után gyorsabbá és keményebbé vált a játék. Az olaszok 54:49-re csökkentet­ték hátrányukat. A Jugoszláv és fran­cia játékvezető gyakran akasztotta * meg a játékot, sőt egy olasz játékost — az ellenfél elleni tettlegesség miatt — kizárt a küzdelemből. Igen Izgal­mas. ideges játékkal fejeződött be a kUzdelem. 5 szeren bizonyultak jobbnak Q csehszlovák tornászok Szombaton este Ostravában rendezték meg a csehszlovák—magyar férfi tor­nászviadalt, melyen mindkét ország versenyzői szabadon választott gyakor­lataikat mutatták be. Tavaly Budapes­ten az erősen tartalékos csehszlovák válogatott közel hét pontos vereséget szenvedett, most viszont sikerült vlsz­szavágnia a Csánylt és Sóst nélkülöző magyaroknak. A hat szeren lefolyt kUzdelem ezeket az eredményeket hoz­ta (pontkülönbség szerint): Cáslavská első Európa-bajnoksága Fölényesen nyert az olimpiai bajnoknő Megérdemelt csehszlovák siker született a szófiai egyetemi sportcsarnokban a női tornász Európa-bajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok Viera Cás­lavská a legmagasabb pontszámot érte el az összetett versenyben, és meg­szerezte az Európa-bajnok elmet. Akárcsak Tokióban, most ls a szovjet Larissza Latinyina, továbbá az NDK-beli Blrgit Radochl voltak Cáslavská legnagyobb ellenfelei. Egy új tehetség is bemutatkozott az Európa bajnokságon: a tizenöt éves szovjet Larissza P e t r i k, akt máris szorosan felzárkózott az esélyesek mögé. A 23 éves Viera Cáslavská minden gyakorlatéval bámulatba ejtette a né­zőket. Már az első három szeren je­lentős pontelőnyt szerzett Lattnyina előtt. Különösen a korlátgyakorlatnál mutatta meg kivételes képességeit. „Ogy forgott a korlát rúdja körül, akár az elektrónok az atommag köriil. Moz­gása egyenesen kozmikus sebességű" — jegyzik meg a tudósítók. A másik csehszlovák versenyző: Adol­fina Tkáčíková is lépést tartott az európai élgárdával: húsz ország 40 versenyzője közül a kilencedik helyen végzett, és csak gerenda-gyakorlatának vitatható értékelése fosztotta meg még jobb helyezéstől. Cáslavská valamennyi szeren az egyéni döntőbe jutott, addig Tkáčíkovának ez a gerendán nem si­került. Az Európa-bajnokság színvonala meg­felelt a várakozásnak. Viera Cáslavská határozottan a legjobbnak bizonyult, és csak Radochl közelítette meg. A már 30 éves Latlnyina kevesebbet nyújtott a vártnál, kivéve felemis-korlátgya­korlatát. Véleményem szerint a geren­dán túlértékelték Latlnyina gyakorla­tát a bírák. Petrik határozottan nagy tehetség. Nemcsak ügyesen gyakorla­tozik, hanem már neve ls van és hát. ezt Is számításba veszik az értékelés­nél ..." — mondotta a csehszlovák tornásznők edzője, Jaroslav Matlo­chová. Az összetett verseny eredménye: 1. Viera Cáslavská (Csehszlovákia) 38 899 pont (lóugrás 9,8, korlát 9,833, geren­da 9,733, talajgyakorlat 9,533 pont). 2. L. Latlnyina (SzovjetunióJ 38 198 p., 3. B. Radochl (NDK) 37 998, 4. L. Petrik (Szovjetunió) 37 665, 5. N. Karaskovt (Bulgáriai 37 532, 6. Jánosi-Ducza A. (Magyarország), 7. U. Starke (NDK), 8. E. Letourneur (Franciaország), 9. A. Tkáčíková (Csehszlovákia), Prága—Belgrád 12:91 és 6:6 Mi történt még itthon és külföldönl Lóugrás: Lólengős:. Nyújtó: Korlát: Gyűrű: Talaj: . 0,25 0.45 0,45 0,55 0,40 0,05 Végeredményben Csehszlovákia győ­zött 281,45:279.80 pontarányban, vagyis 1,65 pontkülönbséggel. A táblázat mu­tatja, hogy a magyarok csak gyűrűn bizonyultak Jobbaknak. Az egyéni versenyben a következő sorrend alakult kl: 1. Václav Kubička, 2. Aranyos, 3. Sfastný, 4. jifí Kubička, 5. Valášek, 6. Bordán. 7. Klečka, 8. Kiss-Tóth, 9 Pusztai, 10. Csér, 11. Ko­vács, 12. Vrbenský. Lóugrásban Kiss­Tóth. lólengésben Jifí Kubička, nyújtón Pusztai, korláton Jifí Kubička és Ara­nyos, gyűrűn Aranyos, taíá (tornában pedig Václav Kubička bizonyult a leg- _ jobbnak. Röplabda GYŐZTEK AZ ÉLLOVASOK Szombaton és vasárnap került sor a röplabda-liga 10. és 11. fordulójának mérkőzéseire. A férfiaknál nem szüle­tett meglepetés, a tabella éllovasai — a Spartak ZJS Brno, a Dukla Kolín és a CH Praha — a várakozásnak meg­felelően győztek. A nőknél a Slavoj Praha mindkét mérkőzésén diadalmas­kodott, viszont a bratislavai Slovan számára túlságosan kemény diónak bi­zonyult a Slavoj Plzeň és a Tatran Stfešovlce. A V5 Bratislava Stfešovlcén vesztett, viszont Plzeňben — óriási küz­delemben — sikerült megszereznie a győzelmet. Férfiak: CH Praha— TJ Gottwaldov 3:0, Chemička Ostí—TJ VŽKG 1:3, Iskra Jablonec—VS Bratislava 3:2, VS Praha —ZJŠ Brno 0:3, Dukla Kolín—Lokomo­tíva Praha 3:0, Chemička Ostí—TJ Gott­waldov 3:0, CH Praha—TJ VZKG 3:1, Iskra Jablonec—ZJS Brno 1:3, VS Pra­ha—VS Bratislava 3:2. Nők: Slavoj Plzeň—Slovan Bratisla­va 3:0, Tatran Stfešovlce—VS Bratisla­va 3:1, Slávia Praha—TJ Val. MezifíčI 3:1, Slavoj Praha—KPS Brno 3:1. Iskra Jablonec—Bohemians Praha 3:1, Tatran Stfešovlce—Slovan Bratislava 3:1, Slá­via Praha—TJ Val. MezifíčI 3:1, Slávia Praha—KPS Brno 3:0, Slavoj Plzeň— VS Bratislava 2:3. Kézilabda A DUKLA ÉS A BOHEMIANS AZ ÉLEN Vasárnap bonyolították le a kézilab­da-liga 17. fordulóját, amely több meg­lepetéssel szolgált. A Tatran Prešov drámát küzdelemben alul maradt a Slávia Praha csapatával szemben. A prágalak győzelmében oroszlán ré­sze volt a tartalék kapusnak, aki nagy­szerű napot fogott ki. A forduló má­sodik váratlan eredménye: a Spartak Plzeň hazai pályán sem tudta kétváll­ra fektetni a gottwaldovlak együttesét. A nők küzdelmeiben nem kísérte sze­rencse a bratislavai Start prágai ven­dégszereplését, és szoros küzdelemben alulmaradt a Bohemians-szal szemben. A prágai Sparta fölényes győzelmet aratott Stfeäovirén. Kellemetlen megle­petéssel végződött a hazai csapat szá­mára a Slovnaft Bratislava—Zora Olo­mouc találkozó, amelyen a vendégcsa­pat egygólos győzelmet aratott. Férfiak: Slávia Praha —Tatran Prešov 14:13, Spartak Plzeň—TJ Gottwaldov 15:17. A Slávia Trnava— Zubfí mérkő­zés elmaradt. Nők: Bohemians Praha— Start Bra­tislava 6:5, Tatran Stfešovlce—Sparta Praha 2:7, Iskra Hlohovec—Dynamo Plzeň 1:0, Slovnaft Bratislava—Zora Olomouc 3:4. 0 A férfiak eredményesebbek voltak a Prága— Belgrád nemzetközi kézilabda találkozón. Míg a két város női kézi­labda válogatottja 6:6 (4:3) arányban eldöntetlenUl mérkőzött, addig a fér­fiak 12:11 (7:6J-ra győztek a Jugoszláv vendégek ellen. • Fölényes angol győzelmet hozott Blackpoolban a Nagy-Britannia —Hol­landia férfi és női úszóinak találkozó­ja A kétnapos versenyt az angolok 151:94-re nyerték. • Jindfich Krechler nyerte meg Olo­mourban az országos egyéni párbajtőr vfvó-bajnokságot I'etr Oleksa és Ivan Cernohorský előtt. • A Marianské Láznéban megrende­zésre kerülő spartakiád sakktornán, melyet május 24-én, hétfőn nyltnaK meg, 13 külföldi sakkozó vesz részt. Rajtol a tornán Uhlman,' Robatsch, Stahlberg, Pirc, Pomar, Bobocov, Leh­man, Fuchs, Keresz, Samkovlcs, Szi­magin, valamint a csehszlovák Pach­man, Filip, Kaválek, és Jansa. • A Spartak Pov. Bystrica labda­rúgó együttese elutazott Hollandiába, ahol 18 napon át tartózkodik, és több barátságos mérkőzésen vesz részt. • A szovjet labdarúgó-bajnokságban a Lokomotív Moszkva 2:0-ra legyőzte a Z e n ít L e n1 ngrá d cs a p a t á t. O A kínai asztalitenisz-válogatott lengyelországi vendégszereplésének el­ső mérkőzésén a férfiaknál 5:0, a nők­nél 3:0 arányú győzelmet aratott. • A baráti hadseregek sportbizott­sága május 12-től 20-ig Budapesten tartotta ülését, s ezen 11 ország kép­viselői vettek részt. Az üléslen elfogad­ták a bizottság 1966-tól 1973-lg terjedő munkatervét. Ebben helyet foglal a nyári és téli spartakiádok, nemzetközi bajnokságok, hagyományos versenyek megrendezése. Az ülés résztvevői fel­háborodással ítélték el az ÜSA fegy­veres közbeavatkozását Dél-Vietnam­ban és a VDK elleni agressziót. 9 A nyugatnémet labdarúgó válo­gatott ez idei eredményeivel kevés örömöt szerzett szmkólóinak. Hogy a folytatás Jobb lesz-e, nehezen állapít­hatjuk meg. Az együttes Brazíliába készül és Június 6-án Rio de Janeiró­ban, míg 9-én Recifében vendégszere­pel. A körútra Schőn szövetségi kapi­tány 18 játékost Jelölt ki. • Az NSZK beli Krefcldben. a Meid­rlcher SV 1:0 arányú győzelmet ara­tott a Sparta Rotterdam felett. 9 A Hannover 96 együttese meg­kezdte Egyesült Allamok-bell portyáját és New Yorkban 3:2 arányban legyőz­te a German-Ainerican Oll-Stars együt­tesét. Äz év első nagy teniszversenye a döntők felé tart Franciaország nemzetközi tenisz­bajnokságán a kö­zépdöntő küzdel­mei folynak. A csehszlovák férfi versenyzők szerep­lését nem kísérte szerencse, Voplčko­vá és Volavková viszont bejutott a női egyesben a legjobb tizenhat közé. Javorský nagy küzdelmet vívott az olasz Pietrangellivel és bár 6:3, 6:0, 0:6, 1:6, 6:3 arányban alul maradt, mél­tó elleniéinek bizonyult és Igazolta a Davis Kupában mutatott . 10. formáját. Koudelka belázasodott és igy a Hole­ček—Koudelka par kénytelen volt Já­ték nélkül 'feladni'a küzdelmet. A harmadik forduló érdokesebb eredményei: férfi egyes: Newcombe (ausztrál)—Darmon (francia) 6:3, 6:8, 6:0, 6:3; Lejusz (szovjet)—Hoogs (ÜSA) 6:3, 6:3, 4:6, 8:10, 9:7; Stolle (ausztrál) —Arilla (spanyol) 7:9, 6:2, 3:6, 6:4 6:3. Női egyes: Smith (ausztrál)—Ricdl folasz) 6:1, 6:0; Turner (ausztrál) — Arnold (USA) 6:2, 6:1; Bueno (brazil) —Stoewe (holland) 6:1, 6:2; Schultze (NSZK i — Lloyd (angol) 5:7, 6:1, 6:0; Durro (francia)—Blackmann (ausztrál) 6:0, 8:10, 7:5; Toyne (ausztrál)— Dimtt­rijeva (szovjet) 8:6, 6:3; VopiCková (csehszlovák)—Cawthorn (angol) 6:2, 6:4; Starkle (angol)—Venturlnl (fran­cia) 6:3, 6:2; Buding (NSZKJ—Lewis (francia) 6:3. 6:4; Volavková (cseh­szlovák)—Lesh (ausztrál) 6:2. 6:1; Rí­chey (USA) — Mercelils (belga) 6:1, 6:1. Férli páros: Fletcher, Hewlth—Her-. nandez, Lenoir 7:5, 6:2, 6:4; Carmt­chael, McMillan—Alvarez, Mandarino 10:8, 6:1, 2:6, 6:3. A SAZKA TANÁCSADÓJA 22. fogadóhét 1. Románia—Csehszlovákia (VB se­lejtező). A románok sikeres rajtot vettek és 3:0 arányban győztek Törökország el­len. A csehszlovák válogatott az első mérkőzésen l:0-ra vesztett a portugá­lokkal szemben. Bukarestben feltétle­nül győznünk kellene ahhoz, hogy eséllyel harcolhassunk a VB szerep­lésért. Tippünk: 1. 2. Szovjetunió—Wales (VB selejtező). A walesiek már kétszer játszottak Görögország ellen, s az eredmény 4:1 és 4:2, míg Dániától idegenben 1:0 ará­nyú vereséget szenvedtek. A hazai együttes győzelme csaknem biztosra vehető. Tippünk: 1. 3. Csehszlovákia („Farkaskölykök") — Anglia (utánpótlás). Ennek a találkozónak nincs kimon­dott esélyese. Tippünk: 1, X, 2. 4. Csehszlovákia—Románia (ifjúsági mérkőzés). Románok nehéz ellenfélnek ígérkez­nek. Tippünk: - í, X. Kerületi bajnokság: 5. Iskra Mikuláš—TJ Ružomberok. A Mikuláš 24 ponttal a harmadik, el­lenfele 22 ponttal a kilencedik helyen áll. Tavaly Ružomberok győzött. Tippünk: 1. X. 6. Iskra Humpolec— Igla České Bu­déjovice. Az Iskra eddig otthon jól szerepelt és jelenleg a táblázat ötödik helye­zettje. Ellenfele negyedik helyen, áll és két ponttal többje van. Tippünk: 1. 7. Duklá Zateč—Slovan Liberec. Mindkét együttesnek 25—25 pontja van. A hazai csapat esélyesebbnek lát­szik. Tippünk: 1, X. 8. CH Sušiče—CH Cheb. A két együttest egy pont választja el egymástól a Cheb javára, de a su­šiče! csapat otthonában veszélyes. Tippünk: 1, X. 9. Slavoj Vyšehrad—Dynamo Kobyli­sy (városi bajnokságJ. A Dynamo Kobylisy a második, el­lenfele, a Slavoj Vyšehrad a tizenegye­dik. Tippünk: 2. 10. Slezan Frýdek-MIstek—TJ Nový Jičín. A két együttes utolsó eredményei: Olomouc—Nový Jlčín 8:0, Bohumín— Frýdek 1:0. A hazai együttest Jobbnak tartjuk. Tippünk: 1, X. 11. Rudý ftíjen Zubfí—Spartak Plzeŕi (férfi kézilabda). A Zubfí negyedik, a Plzeň második. Háromesélyes mérkőzésre van kilátás. Tippünk: 1, X, 2. 12. Dynamo Plzeň—Slovnaft Bratisla­va (női kézilabda). A két együttes vállvetve küzd a baj­noki címért. Egyelőre Plzeň az első, a Slovnaft a harmadik. Tippünk: 1, 2. 1965. május 24. * (jj SZÖ 3

Next

/
Thumbnails
Contents