Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-11 / 100. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljetek! ÜJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1969. ÁPRILIS 11. Vasárnap XVIII. ÉVFOLYAM 100. szám Ára 30 fillér Közlemény a KGST végrehajtó bizottságának 17. üléséről MEGKEZDŐDÖTT A CSSZBSZ SZLOVÁKIAI KONFERENCIÁJA A szocializmus győzelmét ünnepeljük A tanácskozáson felszólalt M. Chudík elvtárs Moszkva (CTK) — Moszkvában köz­leményt adtak ki a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa végrehajtó bi­zottságának április 7 és 9 között meg­tartott 17. üléséről. A tanácskozáson részt vettek: Sz. Todorov, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsának alelnöke, Otakar Slműnek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettese, Apró Antal, a Magyar Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, M. Molom­dzsame, a Mongol Népköztársaság Mi­nisztertanácsának első alelnöke, H. Meisner, a Német Demokratikus Köz­társaság Állami Tervbizottságának al­elnöke, P. Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának alelnöke, Gh. Ciocara, a Román Nép­köztársaság Gazdasági és Tudományos Együttműködési Kormánybizottságá­nak titkára és M. Leszecsko, a Szov­jetunió Minisztertanácsának alelnöke. A végrehajtó bizottság 17. ülésének Bratislavában tegnap kezdődött a CSSZBSZ szlovákiai konferenciája, pet játszottak most is a szövetség amelyen részt vesz az SZLKP Központi Bizottságának küldöttsége MI- által rendezett orosz nyelvtanfolya- tanürVlTn^'^iT Anľrt Trftaľ V*MaPvnr CHAL CHUDÍK miniszternek, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tag- mok. Érdemes megjegyezni, hogy 16 tanacsKozasait AP r0 Anta l. a M a8V a r jának, az SZNT elnökének és a CSSZBSZ Központi Bizottságának kül- év alatt ezeknek a tanfolyamoknak döttsége ZDENEK FIERLINGERNEK, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi több mint 850 000 hallgatója volt. tagjának vezetésével. Az értekezleten számos vendég is részt vesz, kö- A szónok a szövetség további fel­~ adatairól a következőket mondotta: zöttük IVAN SZEMJONOVICS KUZNYECOV bratislavai szovjet főkonzul. Népköztársaság miniszterelnök-helyet­tese irányította. Az ülés résztvevői kegyelettel em­lékeztek meg Gheorghe Gheorghiu-Dej A CSSZBSZ szlovákiai tevékenysé­géről, valamint a további feladatok­ról szóló beszámolót JOZEF TOKÁR, megszervezte az orosz nyelv tanítá­sát s politikai-nevelői tevékeny­ségével hozzájárult a csehszlovák— A CSSZBSZ Központi Bizottságának elvtársról, a Román Munkáspárt Köz­határozata alapján a szövetség tevé- P on t' Bizottságának első titkáráról, a i/onncÄoónai/ ,« „„„„,,«, „, Román Államtanács elnökéről es B. séhez. Jozef Tokár elvtárs beszámolója következő részében a CSSZBSZ Szlo­vákiában folytatott tevékenységéről beszélt. Az elmúlt időszakban a szö­a CSSZBSZ szlovákiai bizottságának szovjet baráti kapcsolatok elmélyítő vezető titkára mondotta. Tokár elvtárs beszámolója bevezető részében megemlékezett a szocialista országépítés elmúlt húsz esztendejé­ről, s ezzel kapcsolatban a legőszin­tébb nagyrabecsülés hangján szólt a Szovjetunió támogatásáról. Ezután rátért a négyven évvel ezelőtt meg­alakult szövetség küldetésének ecse­telésére. A szövetség szervezetei azért ala­kultak meg, — mondotta — hogy polgárainkat messzemenően tájékoz­tassák a Szovjetunió életéről, ismer­tessék az igazságot, mert a burzsoá köztársaság, különösen pedig a klé­rofaslszta rendszer, terjesztette a szo­cializmus első országáról a legképte kenységének súlypontját az üzemek­ből a helyt és a falusi szervezetekbe helyezi át. Ez persze bizonyos át­szervezéssel jár. A szövetség további munkáját ta­pasztalt és lelkes funkcionáriusok a^eúiökérőí fogják irányítani, akik tevékenysé­güket a szocialista országépítés adta Leuschner elvtársról, a Német De­mokratikus Köztársaság állandó KGST képviselőjéről, a Német Szocialista Egységpárt politikai bizottságának tagjárói, az NDK minisztertanácsának A végrehajtó bizottság megvitatta a évfordulója, a Szlovák Nemzeti Fel­kelés 20. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségek, valamint jelenleg hazánk felszabadítása 20. évfordulója ünnepségeinek megszervezésében. Egyébként a legutóbbi konferencia óta eltelt időszak a szovjet művészet kimagasló alkotásai megismertetésé­nek jegyében telt el. A szovjet kul­lenebb hazugságokat, A szövetség túra közelebb hozásában nagy szere­A háborús bűncselekmények elévülése ellen t , k™"?„ s™ n" 8: Tí 5*,.^- I.l.fM.tt™ KGST országokban t.rv.z.tt t.domí­sirssKssí'rs» sss.'ttnr ."SSA'S: K- SSSÍ -ääsäísä ségünk központjában a politikai-ne­velő és kulturális munka fog állni munkáit a tanács szervei fogják egy­behangolni. A végrehajtó bizottság elé s arra törekszünk, hogy hatása elérje terjesztett előzetes beszámolót a tudo­(ČTK) — A fasiszta háborús go­nosztevők megbüntetését szorgalmazó különbizottság pénteki ülésén dr. Alois nosan elismert elveivel, s a még ér­vényben levő nemzetközi szerződések­kel, amelyek nem ismerik el a hábo­Neuman igazságügy-miniszter elnökle- rús bűncselekmények, a béke és az tével tárgyalt a Német Szövetségi Köz­társaság parlamentjének ez év már­cius 25-1 határozatáról, amely szerint a német fasiszták háborús bűncselek­ményei elévülésének alapjául szolgá­ló 20 év 1950. Január elsején kezdő­dik. A különbizottság véleménye szerint a nyugatnémet szövetségi parlament e határozata semmiképpen sem egyez­tethető össze a nemzetközi Jog általá­a legszélesebb néptömegeket is. Ä CSSZBSZ szlovákiai konferenciá­ja első napján Michal Chudík elvtárs ls beszédet mondott. A CSSZBSZ szlovákiai konferenciá­ja akkor ült össze — mondta töb­bek között bevezetőjében, — amikor Csehszlovákia népe felszabadításának 20. évfordulóját ünnepli. Ezeken az ünnepségeken több helyütt megjelen­tek a felszabadításunkért folyó har­cok résztvevői, ismert partizánok és a szovjet hadsereg parancsnokai. A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövet­ség kétségtelenül nagy érdemeket szerzett abban, hogy a kedves szov­jet vendégek jól érezték magukat nálunk. Felszabadításunk 20. évfordulójá­mányos és műszaki kutató munkát egybehangoló állandó KGST-blzottság állította össze. A végrehajtó bizottság jóváhagyta az állandó bizottság e kérdéssel kap­csolatos javaslatait. A KGST-országok képviselői a vég­rehajtó bizottság ülésén néhány, a KGST 19. ülésszakán hozott határo­zatok teljesítésével összefüggő kér­désről ls tárgyaltak, Illetve megvitat­ták a legfontosabb gépipari ágazatok, a rádiótechnikai s az elektronikus ipar termelése szakosításának s egy­behangolásának lehetőségeit. Megvi­tatták az ezzel kapcsolatos javaslatok kidolgozását is. A végrehajtó bizottság a továbbiak­ban a KGST-országok szakemberei konferenciájának előkészítéséről tár­gyalt. E konferencia célja az lesz, hogy résztvevői sokoldalúan foglal­kozzanak a termelés, különösen pe­dig a gépipari, valamint a rádiótech­nikai és elektronikus ipari termelés szakosításának, illetve egybehangolá­sénak problémáival, s ennek alapján terjesszenek javaslatot a KGST titkár­sága elé, hogy ez év második felében tegye meg a szükséges szervezési elő­készületeket. A végrehajtó bizottság fokozott fi­gyelmet szentel a KGST állandó gép­ipari, gazdasági és tudományos-mű­szaki együttműködési bizottsága ja­vaslatainak, amelyek célja a KGST­országok szükségleteit biztosító intéz­kedések kidolgozása. Ezek a szükség­letek bizonyos gépek s egyéb beren­dezések, s az eddig még nem gyár­tott, illetve nem elegendő mennyiség­ben előállított készülékek s eszközök beszerzésével kapcsolatosak. A végre­hajtó bizottság azt javasolta az emlí­tett állandó bizottságnak, hogy dol­gozza kl s tegye meg a szükséges ja­vaslatokat. A végrehajtó bizottság ülése továb­bi részében jóváhagyta azt a jegy­zökönyvet, amely lerögzíti a KGST­és a szocialista országokhoz fűződő együttműködést szorgalmazó szerve­zet közötti, az áramellátásra és pos­taösszeköttetésre vonatkozó együtt­működés jellegét és módozatalt. A KGST-országoknak a végrehajtó bizottság ülésén részt vevő képvise­lői a gazdasági együttműködés egyéb problémáiról is tárgyaltak, s ezzel kapcsolatban megfelelő határozatokat hoztak. A végrehajtó bizottság 17. ülésének résztvevői a testvéri egyetértés, az őszinte barátság, s a teljes megértés légkörében tanácskoztak. 1945. április 11. A 4. ukrán front katonái az első csehszlovák hadtest és a román nép­hadsereg harcosaival együtt flldtizik a visszavonuló ellenséget és Ružombe­roktól nyugatra (elszabadítják Tur­čiansky Martját valamint a vrútkyí vasúti csomópontot. Több mint 40 köz­tégből kiűzik a hitleristákat. A 2. ukrán front katonái Bratisiavá­tól északnyugatra és a Morva folyótól nyugatra elfoglalnak néhány osztrák községet. A 3. ukrán front katonái nehéz harcok árán átlépik Bécsben a Duna-csatornát és megszállják a vá­ros délkeleti részét. Idézet Zdenék Fierlinger csehszlo­vák miniszterelnök beszédéből: ,,A csehszlovák kormány új politiká­járól: A csehszlovák kormány őszintén óhajtja a baráti kapcsolatok elmélyí­tését Jugoszláviával és Bulgáriával és a kedvező kapcsolatok létesítését a demokratikus Romániával, Magyaror­szággal és Ausztriával ... A háborús bűnösök felelősségre vo­násáról: Bíróság elé kerülnek a Hácha ber­lini tárgyalásait helyeslő Beran-kor mány tagjai. Ugyancsak bíróság elé kerňl a szlovák báb állam elnöke Ti­so és mindazok, akik 1939. március 14 óta a szlovák kormány tagjai vol tak . . A francia rádió jelentése szerint az elmúlt hónapban a párizsi népbíró ságok 2700 fasisztákkal együttműkö­dő bűnöst vont felelősségre hazaáru­lás miatt. 317 vádlottat halálra és 97 vádlottat életfogytiglani fegyházra ítéltek. A francia népbírőságok már 16 832 kollaboránst vontak felelősség ra. emberiesség ellen elkövetett bűncse­lekmények elévülését. A fasiszta háborús gonosztevők megbüntetését szorgalmazó csehszlo­vák különbizottság ezért a kormány által kitűzött feladatokkal kellő össz­hangban ezentúl is következetes irá­nyító tevékenységgel járul hozzá a háborús gonosztevők leleplezéséhez, valamint ahhoz, hogy minél előbb bí­róság elé állítsák őket, s igazságos ítélet alapján nyerjék el büntetésü­ket. SEGÍTSÉG VIETNAMNAK (CTK) — Mint már közöltük, a kormány és a Nemzeti Front Közpon­ti Bizottsága hazánk dolgozói óhajá­nak eleget téve elhatározta, hogy minién módon támogatja Vietnam né­pét az amerikai agresszorok elleni harcában. A legközelebbi napokban Vietnamba küldjük társadalmi szervezeteink aján­dékát — 1 millió korona értékű vidékét bombázták, gyógyszert, egészségügyi és egyéb Saigontól 450 km-nyire északkelet­anyagot. re Binh Dinh tartományban heves har­V Thant ENSZ-főtitkárnak, hogy egyetért a Szovjetuniónak azzal a ja­vaslatával, hogy áprilisra hívják össze az ENSZ leszerelési bizottságát. A bi­zottság, melyben valamennyi ENSZ­nak ünnepségei ismét alkalmat nyúj- tagállam képviselve van, április 21-én tanak arra, hogy elgondolkozzunk a kezdi meg tárgyalásait. (Folytatás a 2. oldalon) A szovjet javaslat abból indul ki, Újabb támadások a VDK légiterében Az amerikai repülőgépek a Kínai Népköztársaság légiierét is meg­sértették • Amerikai tengerészgyalogság szállt partra Da Nangban • Végleg kudarcba fulladt a fiatal tisztek lázadása cok dúltak. A partizánok három zászlóalja pénteken 10 támadást hajtott végre a kormánycsapatok had­állásai ellen. A dél-vietnami hazafiak péntek éjjel megtámadták Qui Nhon városát, s aknatűz alá vették a repü­lőteret. Három dél-vietnami katona Összeül az ENSZ leszerelési bizottsága Anglia és az Egyesült Államok elfogadta a szovjet javaslatot New York (CTK) — Nagy-Britannia hogy • nemzetközi helyzet alakulása és az Egyesült Államok bejelentette hatásos Intézkedéseket követel a le­szerelés és a fegyverkezés korlátozá­sét illetően. A bizottság összehívása természetesen nem jelenti azt, hogy a genfi 18-hatalmi bizottság továbbra is ne foglalkozzék ezzel a problémá­val. Saigon (CTK) — Amerikai repülő­gépek tegnap három ízben támadást hajtottak végre a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság ellen. A hadművele­tekben 75 repülőgép vett részt, ame­lyek a Ranger és a Coral Sea repü­lőgép-anyahajókról szálltak fel, és Ha­noitól 250 km-nyire délre Kim Cuong Úgyszólván építőfa nélkül állítják össze a Gottwaldovi Iparépítő Válla lat szakmunkás-csoportjai a Kelet-szlovákiai Vasmű 286-ágyas šacai üzem kórházát Képünkön: Á gottwaldovi szakmunkások már 3000 négyzetmé ternyi födémet helyeztek el a kórház egyik 5-szintes épületszárnyában Májusban megkezdik a 40 méter magas, tizenkét szintes fő épület födéméi­nek betonozását IG. Bodnár — ČTK e= felv.) meghalt, 10 amerikai megsebesült. Pénteken 8 amerikai repülőgép A] Szien, Pej Se és Csang Ka vidékén behatolt a Kínai Népköztársaság légi­terébe. A felszálló kínai vadászgépek hátrálásra kényszerítették az ameri­kai repülőgépeket. A pánikban egy amerikai repülőgép véletlenül kilőtt egy rakétát, és lelőtt vele egy másik amerikai repülőgépet. Stewenson, az Egyesült Államok ál­landó ENSZ-képviselője pénteken £7 Thant ENSZ-főtitkárral tárgyalt a vietnami helyzetről, valamint Délke­let-Ázsia gazdasági fejlődéséről. Az (Folytatás a 3. oldalon) A történészek a pártot segítik (ČTK) — A csehszlovák történé­szek-kommunisták kétnapos aktívája, amelyet a CSKP Központi Bizottságá­nak ideológiai osztálya hivott egybe, Prágában tegnap véget ért. A vitában a résztvevők munkájuk eszmei, módszertani és szervezési oroblémáit vitatták meg. Bírálva tag­lalták a történelmi kutatás sikereit js hiányosságait. Befejezésül az aktí­va résztvevői határozatot fogadtak el. \ határozat befejező részében a cseh­szlovák történészek-kommunisták a CSKP Központi Bizottságát arról bizto­sítják, hogy minden tudásukkal, ere­jükkel a hibák és hiányosságok le­küzdésére törekszenek. Lesz húsvétra elég sonka VILLÁMINTERJÚ Közeledik a húsvét, s a háziasszo­nyok már most azon fáradoznak, hogy beszerezzék a sok finom enni­valót. A legtöbb gondot — a piros­tojáson kívül — Ilyenkor az elmarad­hatatlan sonka okozza. Lesz-e elegen­dő, nem kell-e érte sorba átln!7 Hogy megnyugtassuk olvasóinkat, JÁN RE­MESELNÍK elvtárshoz, a Nyugat­szlovákiai Húsipari Vállalat ig-»sra­tójához fordultunk felvilágosításért. • Milyen az általános helyzet a hús­ellátásban? — Ez idén sokkal jobb, mint az elmúlt években. A múlt évhez viszonyítva 14 százalékkal több vágósertést és vágó­marhát vásároltunk fel, és így jelentő­sen több hús áll rendelkezésünkre, mint tavaly. • Mi az oka annak, hogy az üzletek­ben időnként esak fagyasztott hűt kapható? — Mint minden más élelmiszerből, a húsból is bizonyos tartalékot kell tá­rolnunk. A hűit legjobban a fagyasztás­sal lehet tartósítani, így a fogyasztásra kerülő mennyiség 80 százaléka fagyasz­tott hús. Persze ezt a tartalékot időn­ként fel kell frissítenünk, s Ilyenkor a régit piacra dobjuk. Szeretném azonban megjegyezni, hogy a fagyasztott húsnak szinte ugyanolyan tulajdonságai van­nak, mint a frissnek és egészségi szem­pontból teljesen kifogástalan. • Mit készítenek a húsvéti ünnepek­re? — Hazánkban már hagyományos, hogy a húsvéti asztalról nem hiányozhat a füs­tölt hús. Ez évben 460 tonna füstölt húst készítünk a nyugat-szlovákiai kerület számára, ami kereken 100 tonnával több a tavalyi mennyiségnél. Legnagyobb az érdeklődés a csont nélküli göngyölt sonka iránt, így hát az egész mennyi­ségnek a negyed része ez az áru. A ha­gyományos füstölt dlsznófejből Is elég kerül a piacra és nem lesz hiány külön­böző kolbászfajtákban sem. • Milyen húskülönlegességekre szá­míthatnak még a háziasszonyok? — Megemlíthetnénk talán a debrece­nit, és a cigánypecsenyét, valamint a frankfurti virslit és az utóbbi időben kedvelt tallánokat. Magyarországból na­gyobb mennyiségű paprikás szalámit, csabai kolbászt és sonkát hoztunk be. Reméljük, hogy mindenki megtalálja ked­venc csemegéjét. -Ili.

Next

/
Thumbnails
Contents