Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-08 / 97. szám, csütörtök

Ülésezik a Nemzetgyűlés tervezési és költségvetési bizottsága (CTK) — A Nemzetgyűlés tervezési az értekezlet első napján a Nemzet­és költségvetési bizottsága április 7- gyűlés nemzeti bizottságokat irányító tői 9-ig megvitatja az 1968—1970. bizottságéval és a kerületi tervezési bi­évekre szőlő távlati terv kidolgozásé- zottságok képviselőivel együtt tárgyalt ra vonatkozó irányelvek Javaslatát, a legfontosabb területi jellegű problé­A tervezési és költségvetési bizottság mákről, amelyekről 0. Schejbal mér­nök és dr. R. Ríchtafík, az Állami A hitel új formája 32S3K? dolsozói táJék0Ztatták a A siker jó felkészülést igényel A III. Országos Spartakiád v előkészületei A Csehszlovák Állami Bank' Igaz­gatója, Ladislav Bakalár szerdán nyi­latkozott Prágában a sajtó képviselői előtt. Nyilatkozatában kijelentette, hogy 1965-lg a hite! nyújtását bizo­nyos feltételekhez kötötték, és a vál­lalatoktól munkájuk Javítását és a fennálló hibák kiküszöbölését köve­telték. Ezt az eljárást a vállalatok egyoldalúnak tartották, és a bankban bizonyos represszív szervet láttak. Ma már a hitelnyújtási eljárást megvál­toztattuk, de az érdekelt vállalatok feltétlenül hozzá kell, hogy Járulja­nak a társadalom gazdagításához. Három teendő o rétek és a legelők megjavítása érdekéiben Tegnap a Prágában megtartott saj­tótájékoztatón J. Benda elvtárs kije- • lentette, hogy a rétek és legelők ho­zamában is mielőbb el kell érnünk a háború előtti .színvonalat. A leg­sürgősebb feladat a földterületeknek minőségük szerint három kategóriába történő osztása, a szükséges munkák elvégzése, (melynek már az idén hek­táronként mintegy 50—60 mázsa szé­nát kell eredményezniük) és a terme­lés arányos, egyenletes fokozása: (km) Kis hírek — a nagy építkezésről • A prágai Potrubí dolgozói a Kelet szlovákiai Vasmű redukciós ál­lomásának szerelésénél a napokban nehéz perceket éltek át. Nem sike­rült a gázt bevezetni a nagyolvasz­tóhoz. Már-már úgy volt, hogy Prá­gából kérnek segítséget, amikor a gázgyári Stefan Mikle gépkarbantar­tó kollektívájának tagjai: (án Fran­cek, Ádám János, Sörbázy László „közbeszóltak", és megcsinálták az összekötő gázvezetéket a nagyolvasz tóhoz ., • A Kohószerelő Vállalat Tomás Svancár vezette szerelőcsoportja öt nappal a határidő előtt befejezte a négyszékes hengersor tetőzetének összeállítását 0 A hidegbeogerde gépkarbantar­tói a CSKP XIII, kongresszusának tiszteletére tíz újítási Javaslat beveze­tését vállalták. Egyebek között köte­lezték magukat, hogy használt al­katrészek felújításéval 20 ezer, a gé­pi berendezések üzemképességének meghosszabításával 55 ezer korona értékű megtakarítást érnek el. • A Kohóépítő Vállalat 8. üzem­részlegének munkaközössége a Hradec Králové-i Gépgyár példája nyomán hazánk felszabadulásának 20. évfor­dulója tiszteletére tavaly felajánlást tett, mely szerint minden koronából megtakarít 1 fillért. A vállalás érté­kelése után kitűnt, hogy koronán­ként 3,3 fillér, összesen 2 millió 888 ezer korona megtakarítást értek el. • Néhány nappal ezelőtt érkezett a Vasműbe a legnehezebb szállít­mány: a 135 hengerállvány az épü­lő meleghengerde részére. A vítko­vicei Klement Gottwald Vasműben készült berendezés az ország eddig legnagyobb öntvénye. —ik— Még három hónap és a prágai stra­hovi-stadion nézői előtt felvonulnak a III. Országos Spartakiád részvevői. Már ma elmondhatjuk, hogy mind­azok, akik a felelősség nagyobb ré­szét viselték, megfeleltek a várakozás­nak. Azonban azt ls megállapíthatjuk, hogy a gyakorlatok minőségi részével csak 50 százalékban lehetünk elége­dettek. Éppen ezért feltétlenül szük­séges, hogy munkánkat a következő Időszakban ezen a vonalon jelentéke­nyen megjavítsuk. Az, hogy a III OS csak júliusban lesz, nem jelentheti a május l-e után kezdődő helyi, járási és kerületi spartakiádokra történő jó felkészülés elhanyagolását. A martini Járás területén 28 nyilvá­nos spartakiádot rendeznek. A gya­korlatok egyöntetűsége kielégítő, csak a férfi-gyakorlók létszáma — 130 — igen kevés. A gottwaldov! járás terü­letén a gyakorlatok kisebb kivétel­től eltekintve jól mennek. A férfi-gya­korlók száma itt 200-ról 580-ra emelkedett. A dél-csehországi kerület­ben a milevskóí Járási spartakiádon 3500 gyakorló lép a nézők elé. A trnavai lárás területén 61 alapfo­kú kilencéves iskola gyakorló csoport­jait ellenőrizték. Az eredmény nagy­jából kielégítő, bár bizonyos lemara­dás mutatkozik. Kedvező hír érkezett Kostolanyból, ahol a tanulók 90 szá­zaléka már tudja a gyakorlatokat. Ez bizonyítja, hogy a tanítók szívükön viselik a spartakiád sikerét. Ez a hír már csak azért is említést érdemel, mert a kostolanvl iskola még saját tornateremmel sem rendelkezik. MEGSZŰNŐBEN A SZÁJ­ÉS KÖRÖMFÁJÁS A csehszlovákiai állategészségügyi dolgozók sikeresen leküzdötték a fertőzéses száj. és körömfájás!-jár­ványt. Néhány helyen még érvényben maradtak az úgynevezet megfigyelé­si időben alkalmazott intézkedések, miután a járvány egész Európában el­terjedt és ezért az ismételt fertőzés hazánk területén is lehetséges. Nyári ruhák — 20 koronáért Kiárusítás Prágában (CTK) Szerdán délelőtt kezdődött a prágai Téli Stadionban a mélyen leszál­lított árú ruhák eladása. A 45— 70 % n s árleszállítás következtében 20 koronáért vásárolhatók nyári Miői ruhák, 40 koro­náért gyapjúruhák, gyap|úkabátok, fér­fiöltönyök 150—180 koronáért, gyermek­ruhák és kabátok 20, 30 és 40 koronáért, Ai árukészletet naponta feltöltik, mi­után 20 000 000 korona értékű ruhane­mű kerül eladásra a fenti árakon. Szovjet küldöttség a lévai járásban (CTK) — A hazánkban időzött öttagú szaratovi küldöttség Valentytn Matye­fevtcs Cserntknak, az SZKP területi bizottsága titkárának vezetésével Ste fan Sddousktjnak, az SZLKP nyugat szlovákiai kerületi bizottsága titkáré­nak kíséretében a lévai járásba láto­gatott, ahol Jozef Vher, az SZLKP lévai járási bizottságának vezető tit­kára szívélyesen üdvözölte a kedves vendégeket. A szovjet vendégek este visszautaztak Bratislavába. Tanácskozott a Csehszlovák Nőbizottság ideológiai bizottsága (CTK) — A Csehszlovák Nőbizott­ság Ideológiai bizottsága tegnapi prá­gai ülésén tárgyalt a nemzeti bizott­ságoknak az új irányítási rendszer megvalósításában kifejtett gazdasági­szervezői, illetve kulturális nevelő te­vékenységéről. A vita folyamán a nők szót emelték amellett, hogy a nemzeti bizottságok nagyobb mértékben ve­gyék kl részüket népgazdaságunk fej­lesztéséből. Technikus találkozó a prágai Lengyel Kulturális Központban (CTK) — A prágai Lengyel Kultu­rális Központban tegnap 108 lengyel és csehszlovák technikus jött össze, hogy a Lengyelországban gyártott elektromos Ivkemencék konstrukciói­ról és fejlesztéséről tárgyaljanak. Az érdeklődés középpontjában elsősorban az Ivkemencék gazdaságosabb üze­meltetésének problémája, továbbá az árammegtakarítás és a régebbi gyárt­mányú aggregátok konstrukcióinak korszerűsítése állt. A résztvevők leszö­gezték: a korszerű fémkohászatban mind gyakrabban használnak az ol­vasztáshoz villamos áramot. * Jirí Hendrych elvtárs elnökleté­vel tegnap tanácskozott a párt, a kormány és a Nemzeti Front együt­tes bizottsága. Ez a bizottság irá­nyítja hazánk felszabadulása 20. év­fordulója ünnepségeinek megrende­zését. * Miloslav Laipert, a központi pos­taigazgatóság főnöke tegnap fogadta dr. Eduard Webert, a Posta Világszö­vetség főigazgatóját, aki rövidebb lá­togatásra érkezett Csehszlovákiába. * Jiŕí Burian mérnök, mező-, er­dő- és vízgazdasági miniszter tegnap Plzeňben a nyugat-csehországi kerü­let képviselőinek átadta a kormány és a Központi Szakszervezeti Tanács vándorzászlaját a termőföld kihasz­nálásában elért eredményeikért. •k Nové Mesto nad Váhom lakos­sága tegnap nagygyűlésen ünnepelte a város felszabadulásának 20. évfor­dulóját. * Dr. Rudolf Pešek mérnök, a mű­szaki tudományok doktora, a prágai Műszaki Főiskola tanára, a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia levelező tagja, tegnap töltötte be 60. életévét. * A Cedok és a Turista utazási irodák egyesítése alapján létrejött Cedok idegen- és turistaforgalml vál­lalat főigazgatósága Prágában, Na Pfíkopé 18. szám alatt lesz. Az új szovjet—lengyel szerződés tovább mélyíti a két ország együttműködését (Folytatét u 1. oldalról) nagygyűlésen Wladyslaw Pilatowski, a vajdaság pártbizottságának első titká ra üdvözölt- a szovjet vendégeket Leonyld Brezsnyev rövid beszédében örömét fejezte kl afelett, hogy a. kül­döttség ellátogatott Lengyelország n-yugatl területeire, melyek a lengyei nép szorgalmas munkája eredménye képpen gyorsan fejlődnek Brezsnyev bejelentette, hogy ''sü törtökön új szovjet—lengyel barátsá gl, együttműködés! és kölcsönös se gélynyújtás! szerződést Írnak .alá. Az eddigi szerződés jó volt — mondotta, az új még Jobb lesz. Hozzájárul or szágalnk sokoldalú együttműködésé nek továbbfejlesztéséhez. Az európai szocialista országok és e Varsói Szer ződés tagállamai egységének kereté ben az új szövetség' szerződés hatá sos védelmi fegyver lesz. A szerződés olyan hatásos eszköz lesz a szocla lista Lengyelország határai sértethe tétlenségének biztosítására, melyben a revanslsták kitörik fogukat. A szovlet vendégek ezután megte kintették a Pafawag és Dolmel üze met, majd találkoztak az üzem dol gozóival. Ezen a nagygyűlésen Wla dyslaw Pilatowskl és Atekszej Koszi gin tartott beszédet. Koszigin köszönetet mondott wroclawi dolgozóknak a szívélyes fogadtatásért és rámutatott azokra a változásokra, melyekre a vajdaságban került sor a nácik kikergetése óta Ezzel kapcsolatban kimelte Wlady slaw Gomulka tevékenységét, aki a háború után a visszaszerzett terüle tek miinisp.tere volt. Hangsúlyozta hogy Lengyelország határainak vé delme szorosan összefügg a lengyel­szovjet barátság megszilárdításával és fejlesztésével. Lengyelország határai véglegesek és sérthetetlenek, mivel védelmüket a munkásosztály és a parasztság biz tosítja — mondotta. A lengyel és szovjet nép barátsága záloga a hatá rok sérthetetlenségének. Ezenkívül óvja a határokat az a tény, hogy az Odera és Neisse másik oldalán szocla lista országok, az NDK és a Cseh szlovák Szocialista Köztársaság van A szovjet—lengyel testvéri barátság kiállta ez Idők próbáját és évről év­re szilárdabb. Koszlgln beszéde további részében az új szovjet —lengyel barátsági és együttműködési szerződés aláírásával foglalkozott. A francia kormány a Bundestag nyugat-berlini üléséről Párizs f CTK) — Párizsban szerdán közzétették a francia kormány vála szát arra a szovjet Jegyzékre, amely ben a Szovjetunió kormánya tiltako zott a Bundestag törvényellenes ülése ellen. Kairó (CTK) — Az Afroázsiai Szo­lidaritási Tanács kairói titkárságával végérvényesen közölte a Ghanai Nép párt vezetősége, hogy az afroázsiai országok IV. konferenciája Accrában lesz, és ez év május 9-től 16-lg tart. * Eugen Suchoň nemzeti művészt választották a „Csehszlovák zenei ne­velés egyesülete" előkészítő bizottsá­gának tiszteletbeli elnökévé. Érvényesül az anyagi érdekeltség elve (Folytatás az 1. oldalról) korona tiszta uyereséget utalt át az állami költségvetésbe. Ezt főleg an­nak köszönhettük, hogy a termékein­ket a legfejlettebb tőkés országok vállalkozói is szívesen vásárolták. A České Budöjovice-i textilgépalkatrész — különösen a szövőgéptű — állan­dó hiánycikk a világpiacon. Hogy a gyár a jövőben még nagyobb mérték­ben gazdagíthassa az országot, ahhoz az új irányítási rendszer minden le­hetőséget megad. A gyár mind állami támogatásból, mind pedig a maga erejéből tovább növeli kapacitását. A beruházási bank szakembereinek nem nehéz bebizonyítaniuk, hogy ha a gyártmányfejlesztésre vagy új részle­gek építésére kölcsönt kérünk, akkor az a kölcsön az országnak csakhamar visszatérül. Ebben az évben már nincs megkötve az üzemi vezetők keze. Nemcsak felülről kell várni az utasításokat. Ha a műszaki fejlesz­tési osztály vezetője például meg­győződik arról, hogy új gépeket kell munkába állítani, e gondolat valóra váltásához nem szükséges a minisz­térium engedélye. Hogy a gondolat realizálhatóvá válhassék, ahhoz elég a reális gazdaságossági elemzés és ennek alapján a beruházási bank engedélyt ad. Egyszóval: az emberek alkotókészsége számára szabadabb tér . nyílt, hogy a már eddig is Jó üzem a jövőben még jobb legyen. Érdemes kísérletezni? A kérdést az igazgatónak egy hosszabb beszélgetés után tettük fel. A tizenöt éves tapasztalattal rendel­kező neves szakember így felelt: — Hogy érdemes-e? Már csak azért Is nagyon érdemes, mert az új fel­tételek között mindenki' bebizonyít­hatja, mit tud. Régebben mi, gazda­sági vezetők csak végrehajtottunk, de nem Igen alkottunk. A jövőben nem történhet meg, hogy valakit akkor •is jó gazdasági vezetőként értékel­nek,. ha gyenge eredményeket ér el. Régebben elég volt, ha valaki szolgai módon az utolsó pontig teljesítette a felülről kapott utasításokat. Ma és méginkább holnap — és ez így lesz helyes — az igazgató minden kis ügyben nem fordul a minisztériumhoz tanácsért. Kénytelen lesz a fejét arra használni, amire aí rendeltetett: gon­dolkodásra. TŰTH MIHÁLY Az angol kormány szigorú adópolitikát hirdetett meg A pénzügyminiszter javaslata a 745 milliós deficit felszámolására Az alsóházban Callaghan pénzügy- lesztési programját törli. Ez a prog­miniszter zsúfolt padsorok előtt is- ram eddig 125 millió fontba került, mertette adótervezetét az'1965—66. költségei hétről hétre meredeken pénzügyi évre. Két és fél óra hosszat emelkednek. A törlés 350 millió fon tartó beszédében többször hangsú- tot fog termelékenyebb célú munká lyozta vezéreszméjét: mindent meg- ra felszabadítani, előző elsőbbséget igényel a fizetés- Callaghan pénzügyminiszter beszé­mérleg kiegyensúlyozása. Stratégiája- dének befejezése után a szociálpoll­nak célja: az 1964. évi 745 millió tíkai intézkedések hiányának ment­font fizetésmérleg-deficit eltüntetése, ségéül újból utalt a fizetésmérleg Reméli, hogy ennek lava részét meg- javításának mindent megelőző szük­valósíthatja 1965-ben, és befejezheti ségére. a folyamatot 1966-ban. Evégből csök- Az adótervezet pillanatnyi első ha­kenteni szándékozik a tőke kláram- tása: üzleti körökben túl magasnak lását külföldre, legalább évi 100 mii- tartják a 30 százalékos tőkenyereség­lió fonttal, és a belső fogyasztás adót és a 40 százalékos részvónytár­csökkentését 250 millió fonttal. A ja- saság-adót. Tory politikai körökben vasolt adóemelésektől az 1965—66. fájdalmas felszisszen ést okoztak a pénzügyi évben 164 millió font, 1966— külföldi tőkeberuházások korlátozá­67-ben 217 millió font adóhozadék- sait célzó Intézkedések (kettős adó­többletet vár. Méltányosabb tehervl- zástól való mentesség megszünteté­selés érdekében 30 százalékos tőke- se stb.). nyereség-adót Javasol. • • • Oj és nagyon bonyolult, szigorú Néhány órával az angol parlament­devizaszabályokkal akarja növelni a ben, a TSR-2 program megszüntetésé­pénzügyminiszter a font devizatarta- ről szóló bejelentés után McNamara lékát. Emelni fogja a mai naptól kezd- amerikai hadügyminiszter nyilvános­ve ez autók évi adóját, továbbá a ságra hozta, hogy az Egyesült Alla­szeszes Italok és a dohány fogyasz- mok — egy újonnan megkötött szer­tási adóját. Az exportot évenként ződés értelmében — F-lll típusú több mint öt százalékkal kell emel- taktikai bombázógépeket ad el Ang­ni. Iiának. A szállítandó gépek és alkat­A kormány úgy döntött, hogy a részek ára meghaladja az ezermllliő TSR-2-es bombavető repülőgép fej- dollárt. Koszigtn foglalkozott a nyugatné' met revanslsták terveivel, melyek a teszüitség veszélyes gócpontjai, meg­nehezítik az európai kérdések meg­oldását és a tartós béke elérését. A háborús kalandorok számára nagy akadályt jelent a Varsói Szerződés, melynek tagállamai szilárd egység­ben el tudnak hárítani minden ve­szélyt és meg tudják védeni a békét. Koszlgln meggyőződését felezte ki, hogy Nyugat Európa népe nem akar háborút. Meg kel! szervezni vala­mennyi európai ország együttműködé­sét a béke biztosítása érdekében — mondotta. A továbbiakban kijelentette: nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Dél­kelet-Ázsiában veszélyes helyze' 'ke­letkezett. Az Egyesült Államok lábbal tiporta a genfi egyezményeket és a nyílt háborús konfliktus útjára lé­pett. Az amerikai agresszorok hábo­rús akciókat hajtanak végre a Viet­nami Demokratikus Köztársaság ellen. Lehetetlent akarnak, fegyverrel a ke­zükben rá akarják kényszeríteni a népet, hogy mondjon le a független­ségről és szabadságról A háborús akciók kiterjesztése dél vietnami po­litikájuk csődjét Jelenti. A dél-vlet­naml hazafiak egyre nagyobb csa­pásokat mérnek az amerikai csapa­tokra és egyre nyilvánvalóbb, hogy a Nemzeti Felszabadítás! Front je­lenti a reális erőt, mely a jelent és a Jövőt jelenti Dél-Vietnamban. Senkinek sem szabad lebecsülnie a lelenlegi helyzetet. A szabad nemze­tek nem lehetnek közömbösek, ha a szabadság megvédéséről van sző. A Szovjetunió népe az egresszív ak­ciókat elítéli, ezért' megragad min­den alkalmat, hogy segítsen a Viet­nam! Demokratikus Köztársaságnak s népének a szabadságért és függet­en s ég ért vívott harcban. Koszlgln elvtárs beszéde további részében a szovjet ós a lengyel kül­döttség lárgyalásalt Ismertette. A kül­döttségek tagjai véleményt nyilvání­tottak arról, m!t kell a legközelebbi Jövőben tenni a béke megőrzése, a Szovjetunió és Lengyelország testvéri kapcsolatainak elmélyítése s a két ország további szabad együttműködé­se érdekében. A küldöttek a szocialis­ta tábor s a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdítá­sáról ls besjéltek, és teljésen azonos véleményre Jütottak a megvitatott kérdésekről. A szovjet párt és kormányküldött­ség a manlfesztácló befejezése után V. I. Lenin mellszobrát, valamint fénykép albumot ajándékozott a wroc­lawi Pesáwag, Dolmel ós Archimedes üzemek dolgozóinak, akiknek képvise­lői különböző gyártmányok kicsinyí­tett mását ajándékozták a szovjet vendégeknek. DE GAULLE VÁLASZTÁSOK ELŐTTI MEST'RKEDÉSEI Párizs (CTK) — De Gaulle elnök kedden beszélgetést folytatott a fran­cia nemzetgyűlés új elnökségének tagjaival. Nem tudják pontosan, mit mondott De Gaulle, mivel a tárgyalás részt­vevői ellentétesen ismétlik szavait. A francia sajtó figyelme is De Gaulle beszéde felé összpontosul. A sajtó szerint három lehetőség van: De Gaulle nem jelölteti magát az elnöki hivatalra, azonban továbbra is ellen­őrizni fogja a francia politikát az alkotmányreform által, mely biz­tosítaná, hogy hozzá hű személy töl­tené be az elnöki hivatalt. Lehetsé­ges, hogy De Gaulle újból jelölteti magát és egyúttal végrehajtja az al­kotmányreformot is. Végül az a le­hetőség is felmerül, hogy De Gaulle két évvel meghosszabbíttatja meg­bízatási időszakát. Az elnökválasztá­sok helyett népszavazást rendeznének megbízatásának meghosszabbításáról. Amerikai mesterséges hold a világiírben Kennedy-fok (CTK) — A Kennedy­fokról szerdára virradó éjjel mes­terséges holdat lőttek fel, mely köz­vetítő állomás szerepét tölti majd be Észak-Amerika és Európa rádió, te­levízió és telefonösszeköttetésében. Az Early bird nevű mesterséges hold a Földdel egyszerre forog majd és így mindig ugyanazon a ponton lesz, mégpedig az Atlanti-óceán fölött. A mesterséves hold közvetítésével egy Időben 240 távolsági telefonbe­szélgetés bonyolítható majd le az Egyesült Államok és Európa között. Segítségével távíró és telefonössze­köttetés létesülhet a keleti és nyu­gati világrészek között. A közvetítő­állomás teljesítőképessége egyenlő lesz az Atlanti óceánban lefektetett négy kábel teljesítőképességével p 1 2 * 1365. április 8.

Next

/
Thumbnails
Contents