Új Szó, 1965. április (18. évfolyam, 90-118.szám)

1965-04-24 / 112. szám, szombat

Kibújik a szög a zsákból avagy: „LEMONDOTT" EGY BIZOTTSÁG Olykor szeretném meg nem történtnek tudni azt, amit leírok. Részben most is. Mindenekelőtt azért, mert az eset mély erkölcsi törést, úgy ís mondhatjuk: válságot idézett elő azoknál a jóindulatú, jót akaró embe­reknél, kommunistáknál, akik kény t ei e n voltak megválni megbízatásuk­Igaz, nem élünk légüres térben. Jqaz, nem mindig rokonszenves az őszinte szó. Vannak kényelemszeret ö j, felelőtlen, csak a saját érdeküket hajhászó emberek. Vannak. Ugyanak kor vanna k nemeslelküek, akik tuda­tosan pártfogolták a jót, akik nem rettegnek a segíteni akaró bírálattól, nem vonakodnak a tisztességes mun^^tól. Nagyon sok függ a társadalmi nor mákt6 l Melyik fél malmára hajtják a vizet, hogyan segítenek felszámol nl a kerékkötőket, elismerik-e meg­felelő mértékben a pozitív értelem ben vet t törekvők érdemelt? Nem ál­líthatjuk azt, hogy e tekintetben ná lun k minden rendjén volna... A legjobbak voltak „Lemondott" egy bizottság, még­hozzá egy pártbizottság. Pontosabban nem is mondott le, csak a gyárban emlegetik így. Az történt, hogy a nem­rég lezajlott évzáró taggyűlések, a pártbizottságok újjáválasztása során a volt bizottság egyetlen tagja sem vállalt tisztséget az új bizottságban. Pedig jó volt ez a bizottság. A gyár közismerten legaktívabb, minden vo­natkozásban legjobb pártszervezeti vezetősége volt. Következésképpen az egész alapszervezet a legintenzí­vebben dolgozott. Mégis „lemondott". Vajon mi kész­tette erre? Miért szánhatta rá magát ez a vezetőség, hogy olyat tegyen, ami ellenkezik a párt alapszabályza­tával, ami szöges ellentétben áll kom­munista felfogásunkkal, a pártmun­kaerkölccsel? Hiszen tudták, ha va­lamennyien visszaléptek, az új bizott­ság és az alapszervezet munkájában zökkenő áll be, megszakad a mun­ka folytonossága, s hosszú időbe te­lik, míg a teljesen új vezetőség fel­ismeri feladatait s teljesíteni is tud­ja őket. Tudhatták, hogy ez a meg­oldás határozottan veszteséget Jelent nemcsak a pártszervezetnek, hanem az egész gyárnak. Mégis „lemond­tak". Nem akarták hitegetni az embere­ket, nem akartak ígérni, s ígéretüket nem betartani. Még lett volna ere­jük a küzdelemhez, de a sorozatos kudarcok miatt már nem hittek a helyzet Jóra' fordulásában. Betelt a pohár... „Ha nem írja meg ..." Négyen ülünk a füstös, komor kis helyiségben. A szóban forgó alapszer­vezet régi és új elnöke, az üzemi pártbizottság egyik tagja, valamint jómagam. Azzal kezdődik a beszél­getés, hogy ha meg akarom tudni az igazat, ne írjam ki a nevüket, s ne nevezzem meg a gyárat sem Attól tartanak, hogy a gazdasági vezetés, de különösen a gyár igazgatója nem bocsátaná meg őszinteségüket s tud­ná a módját a megtorlásnak, ök vi­szont családos emberek, helybeliek, és természetesen nem akarják elve­szíteni állásukat. Itt — úgymond — ez könnyen megtörténhet... Volt rá példa, nem ls egy. Megígértem, ml mást tehettem. Min­denesetre maga ez a tény is igen­igen elgondolkoztató... A volt elnök kezdi: — A baj az, hogy a gazdasági veze­tés nemcsak nem támogatja, nem-­csak nem igényli, hanem a szó szo­ros értelmében akadályozza az ered­ményes pártmunkát. Pontosabban azt a pártmunkát, amelyik a hibák ki­küszöbölését eredményezné. Egysze­rűen nem tudják elviselni, hogy va­laki bírálja hibáikat, hogy szemükre vesse mulasztásaikat, felelőtlenségü­ket. Nem tűrik, hogy valaki mást akarjon, jobban akarjon, mint ők. Teljesítsük a tervet, legyen prémium — aztán minden más mellékes. Ha nem teljesítjük — objektív okok miatt történt. .. Mindenre találnak magyarázatot, ha akarnak. De nem mindig akarnak. Egyáltalán nem tart­1 }ák kötelességüknek, hogy beszélje­nek az emberekkel. Nem is mernek, mert nem ludnak mindent rózsaszínű­re festeni, hiszen nekünk is van sze­münk, látjuk a dolgokat. Egyszóval a mi pártbizottságunk nem bólogatott, nem hallgatta el a hibákat, s ezért voltunk a vezetőséggel úgy, mint a kutya, meg a macska. De ez még hagyján! Elviselhetetlenebb volt az, hogy rágalmaztak is. Azt híresztelték, hogy ml akarunk rosszat, mi akarjuk irányítani a gyárat. Ezt az utóbbit akkor kezdték, amikor kifogásoltuk, hogy a kész áru az udvaron ázik. Igaz, nincs elég nagy raktárunk, de legalább azt tették volma, aimlt java­soltunk. Takarták volna le ponyvád val. Micsoda harcba került, mlg ezt megtettékl Pedig ezt tán mondani sem kellene. HOGYAN LEHET MEGKESERÍ­TENI A JÓT AKARÓK ÉLETÉT • MÉRGES RÁGALOMNYILAK A VEZETŐK BÁSTYÁI MÖGÜL • „ELFELEJTETT" TANÁCSKOZNI A FEGYELMI BIZOTTSÁG • ÚR­HATNÁMSÁG AZ ÁLLAM PÉN­ZÉN • „A MUNKAFEGYELEM­RŐL JOBB NEM BESZÉLNI!" Ä két funkcionárius helyesel: így Igaz. Lassacskán valamennyien tűzbe jönnek, egymás után sorolják, miért keserű itt a jót akaró kommunisták élete. Holló a hollónak ... Nemrég például elhatározták, hogy nagyobb gondot fordítanak a gépko­csik karbantartására, mert ha marad minden a régiben, rövidesen teljesen tönkremennek. Ehhez viszont az kel­lett volna, hogv a génkocslvezetők kevesebbet legyenek úton. Meglett volna rá a mód. Igen sokszor előfor­dul, hogv egy iránvba vagy ugyan­oda utaznak a főnökök, de a világért sem mennének egvütt. mindegyik kü­lön kocsit Igénvel. Aztán kimondot­tan privát ügyeik intézésére is sok­szor igénvbe veszik a vállalati kocsit. Az sem ritkaság, hogv a főnökök pri­vát kocsiját munkaidőben a gyárban javítják a sofőrök. Néha hárman is szorgoskodnak egvlk-másik vezető személvautója körül, ahelyett, hogy az üzemi kocsikat hoznák rendbe. Hiá­ba volt azonban az alapszervezet ha­tározata, mert az utazások száma to­vábbra sem csökkent... Nem tűrhették szó nélkül azt sem, hogy tizenötödikéig alig van munka, huszadikán nedig kezdődik az esze­veszett hajrá. Előfordul, hogy a hó­nap végén becsomagolják a rossz .vagv nem egészen kész árut. Igv tel­jesítik" a tervet é,s kapják a orémlu­mot. A' következő hónapban aztán ki­csomagolják az áijit.s tovább dolgoz­nak rajta, vagý kijavítják. Ha kijavít­ják ... Kifogásolták azt is, hogy az embe­rek munkaidő alatt tömegesen járnak kl-be a gyárba, anélkül, hogy ellen­őriznék. hova mennek, meddig vannak távol. Nem ritkaság, hogv műszak­kezdés után egv órával már 40—50 ember hagvja el a gvárat „hivatalos ügyben". Természetesen kl-ki viszi a szerszámalt vagv az állítólag szük­séges alkatrészeket és rendszerint igen keveset hoz belőlük vissza. Ezt maguk közt egyesek „hivatalos" lo­pásnak nevezik, de nem ritka a „nem hivatalos" sem. Egy kimutatásból megtudtam, hogy havonta átlag tíz lopást lepleznek le, de a büntetés nem mindig éri utol a tetteseket. A fegvelmi bizottság pusztán „jóindu­latból" elfelelt tanácskozni, vagv hó­napokig húzódik egy-egy ügy kivizs­gálása. Az egyik munkás például januárban 16 kilogramm rézlemezt lo­pott. Az üzemőrség leleplezte és le­lentette az esetet. A fegvelmi bizott­ság máig sem foglalkozott vele. Ilven ügvekre mondják a gyárban, hogy holló a hollónak nem vájja ki a sze­mét... Rózsás hangulatban Szóvá tették a munkafegyelem so­rozatos megsértését. Gyakoriak a ki­ruccanások munkaidőben a közeli kocsmába, örákat töltenek ott, s elő­fordul, hogy visszafelé már tántorog­nak . .. Majdnem naponta megtörté­nik, hogy egyesek ittasan jönnek munkába, vagy Itókát „csempésznek" be a munkahelyre. Ha az eset kiderül, az Illetőtől megvonják a prémium bi­zonyos százalékát, ritkábban hiányzó­nak nyilvánítják. Az ls előfordul, hogy semmi sem történik. Még az ivá­szat többszöri megismétlődése után sem. Jellemző a gyári viszonyokra a következő eset is: az ittas művezető egyszerűen „szélnek eresztette" az éj­jeli műszakot, csupán azért, mert to­vább akart mulatni valamelyik kis­kocsmában. Äz éjjeli műszakokkal kapcsolatbari érdemes még megjegyezni, hogy Im­már rendszeresítették az alvást. Hoz­závetőlegesen kilencven ember dolgo­zik éjjeli műszakban, és közülük 30-an—40-en minden éjjel nyugodtan álomra hajtják fejüket. Nagysietve összecsapják a munkát, aztán leheve­rednek. Egy cseppet sem zavarja őket, hogy az Ilyen munka után meg­engedhetetlenül sok a selejt. Annál bosszantóbb a dolog, mivel az éjjeli munkáért külön pótlékot fizet a gyár 'A vezetőség természetesen tud a dol gokről, de minden megy tovább ... Majd ha ... hó lesz nagy Ä gyár területén látható rendetlen ségre nehéz megfelelő szavakat talál ni. Az udvaron és kisebb mértékben a munkahelyeken uralkodó összevisz­szaságban a rendszeretetnek még az árnvékát sem lehet felfedezni, fellem­ző erre a „földindulásra" a követke ző. A gyár barátságot kötött egy ke­let-németországi üzemmel. Az itteniek tavaly tavasszal voltak Németország­ban s mint illik, viszontlátogatásrn hfvták meg barátaikat. A látogatás idejében csak később állapodtak meg. Bevárták ugyanis a havazást hogv ne kelljen szégvenkezniök ven dégeik előtt a nagy rendetlenség miatt... A sok-sok baj főként annak tudható be, hogy a gazdasági vezetők egvrészt nem vonják felelősségre a vétkese ket, másrészt egyáltalán nem törőd­nek az emberek nevelésével. Irtóznak minden politikai-nevelő munkától. El­zárkóznak az emberek elől, írodá|u­kat bevehetetlen bástyává „varázsol­ják", a pártgyűléseken nem akarnak megfelenni, vagy ha meg Is jelennek kijelentik, hogv ők csak a magukfal­tájúakkal hajlandók tárgvalni. Ezt konkréten az egyik igazgatóhelyettes mondta az egyik pártbizottsági ülé sen. Elkeserítő az is, hogv a jogos na naszokat, a munkások Indokolt köve­teléseit teljesen figyelmen kívül hagyják... A baj gyökere Hát ezért nem végezhetett eredmé­nyes munkát a pártbizottság, s ezért is „mondott le". Sokan talán úgy vé­lik: és mégis harcolniuk kellett vol­na, mégsem lett volna szabad meg­alkudniuk, nekik is többet kellett volna törődniük az emberek neveié sével. És így tovább. Ebben is van igazság. Csakhogy ne feledjük: ezek á jót akaró kommunisták is „csak" emberek, s ők is belefáradnak a vég­nélküll harcba, az eredménytelen küzdelembe. Különösen akkor, lía ép­pen azoktól, akiktől segítséget várná­nak, minden jó szándékú megiegvzé­sükre azt a választ kapják: „Mi kö­zöd hozzá?!" Hihetetlenül hangzik mindez. Az Idézett és a még fel nem sorolt té­nyek súlyát talán csak akkor tudjuk felmérni, ha elképzeljük, micsoda hal­latlan károkat okoz a vezetők minő­síthetetlen magatartása. S bár felelős­ségük alól semmi sem menti őket, akarva-akaratlan azokra a társadalmi normákra kell visszatérnünk, amelye­ket a bevezetőben már említettünk. Tulajdonképpen nem az a meghök­kentő, hogy ilyen jelenségek vannak, hanem az, hogy lehetnek! Tár­sadalmi normáink, konkrétabban ökonómiai rendszerünk megtűrte, ér­vényesülni engedte az élősködőket, kenyerüket, létüket nem tette függő­vé munkájuktól. Ezek a vezetők igye­keztek minél kisebb tervet kiharcolni, s azt a lehető legegyszerűbben, a le­hető legkevesebb fejtöréssel teljesíte­ni. Ha még ezt se teljesítették, busás jövedelmük akkor ls biztos volt. Eset­leg prémiumot nem kaptak. Nem volt érdekük javítani, növelni a termelést. Ezért voltak közömbösek mások, sa­ját beosztottjaik problémái iránt is. Ezért nem erőltették meg magukat. Nem voltak rákényszerítve arra sem, hogy támogassák, felkarolják a hibák kiküszöböléséért harcoló kommunis­tákat. Van megoldás! Az új irányítási elvek nevezhet­jük őket ökonómiai normáknak, s tá­gabb értelemben társadalmi normák­nak Is — alapja az, hogy a termelés­ben, az anyagi javak előállításában személy szerint mindenkit, tehát a se­gédmunkástól a gyárigazgatóig min­den embert közvetlenül anyagilag ér­dekeltté tesz abban, hogy munkájá­3 PERCES ÜGY Egy ká/na/ levél nyomában Ó VODAÜGYBEN látogattunk a faluba. Egy a szerkesztőségbe érke­zett levél volt az Invitáló. Külsőleg szabályos, minden követelményt kielégítő levél volt, csak elolvasása után tudhattuk meg, hogy Ilyen nevű feladó tulajdonképpen nem létezik. Az, aki a szerkesztőség ajtaján ko­pogtat. — különféle okok miatt, minden bizonnyal mérlegelte ezt — a névtelenség mögé húzódott. Névtelen leveleket nem szívesen veszünk figyelembe, még akkor sem, ha a bizalom megnyilvánulása mellett az érem másik oldalát ls megértjük, azt tudniillik, hogy az őszinte szavakat nem tartják mindenütt, minden esetben kívánatosnak. „Elnézést kérek — hangzik a levél —, hogy névtelenül fordultam Önökhöz, sajnos másképp nem tehettem, mert ha megtudnák az Ille­tők..., akkor nehezen maradhatnék meg a faluban". Meglepő ez az In­dokolás, s bár őszintén szólva az érveléssel nem érthetünk egyet, mégis elgondolkoztat, arra figyelmeztet, a közszellem, az őszinte véleménynyil­vánítás dolgában vajon minden rendben van-e Kálnán?! Persze, a kér­désfeltevéskor mindjárt az ellenérv ls kínálkozik: a falu közügyeiben való alkotó részvétel, s a teendőket segítő véleménynyilvánítás helyette­síthető-e az Ilyen és hasonló „névtelenséggel", hozzájárulhat-e a jobb közszellem kialakításához?! Kétségtelen, hogy könnyebb erről írni, mint a gyakorlatban megreszkírozni, őszintén szólva mégsem látunk okot a gyanúra, hogy a tisztviselők jogköre bárhol ls gátolhassa a közérdeket segítő véleményeket, útkeresések érvényesülését. Ebben az esetben ugyanis már a hatalommal, tehát a jogkörrel való visszaélés ténye forog­na fenn, mely teljességgel megengedhetetlen, sőt idegen társadalmunk közszellemétől. S mivel a kedvező közszellem kialakítása mindenütt közös érdek, — még ha a hozzá vezető út sokszor kitérőkkel tarkított ls —, a „névtelenség" kényelme a legkevésbé sem igazolható, elfogadható. Ha ez az eset tényszerűségénél, érvelésénél fogva — amolyan ritka kivételként — nem kerülhette el figyelmünket, tettük ezt a közérdek ér­vényesítéséért, s egy jogosnak vélt kérés közszellemet javító tanúságáért, s nem utolsósorban a tájékozódásért, azért, hogy megbizonyosodjunk a közigazgatás választott szervei egyes ügyekben elfoglalt álláspontjáról, felelősségének hatásfokáról. Bár a látottak alapján ez utóbbi motívumaiban nem minden esetben találhat egyértelmű helyeslésre, alaptalanok a levélírónak a járási szervek elfogultságát érintő aggodalmai. Arról van ugyanis szó, hogy Kálnán (lévai járás), ebben a közel kétezer lakost számláló községben a meglevő szlovák óvoda 3 osztálya mellé egy magyar osztály megnyitását kérték. A többségében szlovák lakosú községben (kb. egyharmad a magyar) nemcsak az igények, hanem a lehetőségek szempontjából is jogos a ké­rés. A JNB iskolaügyl szakosztálya is ekként kezelte, s támogatásáról biztosította a szülőket. Mindössze egy feltétele volt — indokoltani —, hogy a helyi nemzeti bizottság tanácsa hozza meg az ügyben a döntést. ELTEKINTVE ATTÓL, hogy az óvodaszervezés lehetőségét konkréttá ™ az elhelyezés kínálkozó megoldása tette, s a háziasszonyok mező­gazdasági munkákba való bekapcsolódása sürgeti, a szülök kezdeménye­zése a HNB tanácsában nem talált egyértelmű támogatásra. Štefan Lipták HNB-elnök szerint egyébként ez az igény a tanács vagy a plénum ülésein eddig fel sem merült, s nem is gondoltak rá, most is csak a JNB-re to­vábbított kérés másolata alapján tárgyalták az ügyet. Nem célunk kutatni a szülők által elkövetett „szépséghiba" okát, miért a HNB megkerülésével akartak érvényt szerezni igényüknek, a tanács döntése — melyről a HNB elnök tájékoztatott bennünket, — mégis meg­lepett. Az ügyet ugyanis a költségvetésre hivatkozással „albérletbe" adták az iskolaügyi és kulturális bizottságnak, vizsgálja felül, jogos-e a kérés (munkaviszonyban álló szülök gyermekeiről van-e szó), s az ügy reali­zálását inkább szeptember 1-től látták megvalósíthatónak. Az iskolaügyl és kulturális szakbizottságnak minden kétséget kizáróan köze van az ügyhöz. Talán a sorrend lehetett volna fordított, hogy álta­lános megállapítások s kétkedések helyett a tanács már konkrét ügyet tárgyalhasson. S még valamire, egyetlen telefonhívásra a HNB elnöke vagy titkára részéről, mely a JNB Iskolaügy! szakosztályától, megfelelő indokolással a pénzügyi keret bővítése felől tájékozódik. Annak ellenére azonban, hogy a HNB elnöke tudott az iskolaügyi szakosztály vezetőjének állásfoglalásáról, az ügyintézés körülményesebb módjához folyamodtak, elindították a „bűvös kört". Más szóval: a gyors ügyintézés helyett ok­nyomozással s aktagyűjtéssel amolyan ráérősen fogtak a kérdés meg­oldásához. Nem rajtuk, hanem a JNB iskolaügyi és kulturális szakosztályán mú­lott, hogy a kérést a vártnál lényegesen gyorsabb idő alatt elintézték. Vojtech Petruška elvtársnál, a JNB iskolaügyi és kulturális szakosztálya vezetőjénél érdeklődve spártai rövidségü, de önmagáért beszélő választ kaptunk: — Elvtársak! Ez háromperces ügy! Holnap jön az HNB elnöke. Mind­össze egyet kértünk tőle, a tanács határozatát. Holnapután akár meg ís nyithatják az osztályt. Az a négy-ötezer korona költségvetési többlet ilyen esetben nem játszhat szerepet. Közérdekről van szó... Ahhoz azonban hozzá kell szoktatni a közigazgatás helyi szerveit, hogy egyes ügyekben felelősségteljesen, maguk döntsenek, ne várjanak felsőbb utasításra. Megszívlelendő lecke, szimpatikus magatartás, mely a halasztgató ügy­intézés helyett a papírkór terjedése, terjesztése ellen szegült. S ha egy hónappal a beadott kérvény után realizálódhat az ügy, abban kétség­telenül ez a magatartás játssza a döntő szerepet. Persze, nehéz lesz Lip­ták elvtársnak egy olyan határozatot továbbítani, amit tulajdonképpen elvileg sem hoztak meg. Egy újabb tanácsülés azonban ezért is kárpótol­hat. Bár az eset nem minden vonatkozásban tipikus, motívumaiban azonban magában hordja az agyaglábakon járó ügyintézés sajátosságait. Azonkívül ugyanis, hogy a kezdeményezést elmulasztották, tulajdonképpen a meg­valósítást ls késleltették. Nem beszélve arról, hogy a járás esetleges hoz­zájárulása nélkül, a szövetkezet segítségével ls lehetőség nyílhatott volna, hogy átmenetileg napközi otthont létesítsenek, mely aztán szeptember 1-től óvodává alakul. A VÁLASZTÓPOLGÁROK — gondolva itt a kérvényező 23 szülőre is •—i joggal kérik ezt számon képviselőiktől. S ha ezt mi is szóvá tesszük, ezzel csak a rugalmasabb munkavégzést, az egyes problémákhoz való emberibb, elfogulatlan hozzáállást szorgalmazzuk, éppen a közügy, a jobb közszellem kialakítása érdekében. Mert e téren — érzésünk szerint — Kálnán is akad még tennivaló. FÖNOD ZOLTÁN, ZSILKA LÄSZLÔ val a társadalom javát szolgálja. S ekkor fog kibújni a szög a zsákból. Ekkor válik el igazán, ki tud és ki nem tud. Ki képes, ki megfelelő a ve­zetésre, s ki képtelen. A fenti eset kétségkívül a legrosz­szabbak közé tartozik. Kevés van Ilyen az országban, s ezért nem va­gyunk és nem ls voltunk velük szem­ben tehetetlenek. A közbelépés azon­ban nem mindig történt meg idejé­ben, s nem is volt mindig elég haté­kony, Ma megnyugtató az, hogy a jö­vőben, az új irányítási rendszer kö­vetkezetes érvényesülése folytán Ilyesmi már nem történhet meg. Igaz ugyan, hogy ez a holnapból táplálko­zó megnyugvás az eddigi hibákért, bajokért, veszteségekért nem kárpó­tol bennünket, mégis jóleső érzéssel tölt el. Mindettől függetlenül a szőban for­gó gyár helyzete ma sem, egy percig sem maradhat annyiban. Még akkor sem, ha az adott szó értelmében az üzemet nem neveztem meg, s a „sze­replők" nevét sem tüntettem fel. De egészen természetes, hogy felhívjuk rá a legllletékesebbek figyelmét... S később az esetre lapunkban Ismét visszatérünk. SZABÖ GÉZA 1985. április 23. * Ü] SZÖ 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents