Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)
1965-03-09 / 67. szám, kedd
Jó munk o munKas, jo eaesanya d, Huszonnégy éve már annak, hogy Lauko Angela — az Érsekújvári ]á rási Egészségügyi , intézet jőnövére — az ápolónői hiva tást választotta. Szülei hiába igyekeztek meggyőzni, fejezze be a gim náztumot. Fiatal, tizennyolc éves Volt s makacs. Ki 'ártott elhatározása mellett. Az ápolónőkép '.őt Košicén végez- • te el, majd Pest megyében lett védőnővér. Közben a hadikórházi élettel is megismerkedett. A felszabadulás utáni napokban mindjárt munkába lépett. Bratislava, majd Érsekújvár lett élete következő állomása. Munkatársai szeretik, becsülik. Szerény, kötelességtudó. Több mint 500 ápolónő, egészségügyi nővér munkáját irányítja, gondoskodik róluk, mint egy jó édesanya ... Nap mint nap három gyermeke várja odahaza, hogy megmutathassák, illetve felmondhassák a leckét. Három gyermek. A legnagyobb tizenöt éves. Az idén fejezi be a középiskolát. Katonatiszt lesz... Munka, kötelesség, szülői szeretet... Szeretet... neki az apait is pótolnia kell. A közelmúltban lett özvegy, egyedül viseli a családi gondok terhét. • Ha elvégzi a házimunkát, s a gyerekek is elkészítették már a feladatot, elbeszélgetnek. Aztán a könyv kerül elő, vagy a televízió műsorát nézik. Ha szűkösen is, de Jut idő mindenre. Legtöbbet persze a gyerekekre. Sok fiatal nővér tartozik a keze alá. Néhány alig idősebb legnagyobb fiánál. Nem téveszti szem elöl az ő érdeküket sem. Jobb ellátást szeretne számukra biztosítani. Ez azonban teljesen csak az új kórház felépítésével oldódik meg. Hetente egy napot vidéken tölt. A sok-sok ügyes-bajos dolgot körútja során nem tudja mindig elintézni. Gyakran keresik telefonon. Az egyik azt kéri, helyettesítsék, mert beteg a gyereke, a másik viszont egyéb dologra hivatkozva kéri segítségét. Ilyenkor előveszi a nővérek névsorát, s meghányja-veti, kit jelöljön ki a helyettesítésre. Tudja, a soron kívüli szolgálatot senki sem szereti. Ha másképp nem megy, ő maga helyettesít. Gond, kötelesség ... Ilyen Laukóné Szereti foglalkozását. Munkájának és családjának él. fó munkás, jó édesanya. —nj ülésezett a Csehszlovák TudományosMűszaki Társaság szlovákiai tanácsa (CTK) — A Csehszlovák MűszakiTudományos Társaság szlovákiai tanácsa tegnap Bratislavában tartott ülésén a népgazdaság irányításának, tervezésének és pénzügyi ellátásának tökéletesített rendszeréről s az ezzel kapcsolatos feldatokról tárgyalt. Az fílésen Michal Sabolčík, a CSKP KB elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára is részt vett. Részletes beszédében rámutatott arra, hogy a nép-. gazdaságunk irányításának tökéletesítését megalapozó elvek a fejlődés irányzatának évek hosszú során át végrehajtott elemzésén alapszanak. Beszámolójában mélyrehatóan elemezte a népgazdaságirányítás tökéletesített rendszerét megalapozó munkálatokat, és részletesen ismertette az ezzel összefüggő problémákat, valamint megoldásuk lehetőségeit és módszereit is. Antonín Novotný elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) ségének, a szövetkezeti alapok helyes kihasználásának. A nőknek lehetővé kell tennünk, hogy hivatásuk gyakorlásán kívül több gondot fordíthassanak gyermekeik nevelésére, önművelődésükre, s több időt pihenésükre. Kedves elvtársnők I Találkozónkat felhasználom arra, hogy megemlékezzek ifjú nemzedékünk kommunista neveléséről, mint népünk egyik legfontosabb feladatáról, amely pártunk figyelmének homlokterében áll. Az önök útján szeretném megköszönni minden anyának azt, hogy gondoskodnak gyermekeikről, nevelik őket, hogy öntudatos, tevékeny polgárok legyenek, akik majd szocialista hazánkban a kommunizmust fogják építeni. Anyáink túlnyomó többsége e kötelességének áldozatkészen, felelősségének teljes tudatában tesz eleget, s ezért társadalmunk hálával és tisztelettel adózik nekik. E kötelesség teljesítése rendkívül igényes feladat, s olykor elfeledjük, hogy ifjú nemzedékünket új kökörülmények kőzött, a fejlett szocialista társadalom feltételei között neveljük, amikor a magas .életszínvonal s mindenki létfenntartása biztosítva van. Ezek között a körülmények között megteremtettük Ifjú nemzedékünk kommunista nevelésének rendkívül kedvező előfeltételeit is. Ám ezek a kedvező előfeltételek csak akkor válnak hasznunkra, ha céltudatosan tudunk velük élni. Ellenkező esetben nem kívánatos vonásokat ébreszthetünk fel fiataljainkban, felületesek lesznek, a társadalomhoz való viszonyuk egyoldalúvá válik, az életről ferde, individualista nézeteket vallhatnak. A nők körében kifejtett nevelőmunkánkban nem szabadna megfeledkeznünk arrói, hogy gyermekeink nevelésénél nem elegendő a jóakarat és igyekezet, hanem asszonyainkba belé kell plántálnunk azt a tudatot, hogy ez rendkívül nehéz és bonyolult feladat, amelynek megoldásában aligha bizonyulnak elegendőnek a régi családi nevelésben szerzett tapasztalatok. De a kérdést az asszonyok — anyák közötti pedagógiai propaganda terjesztésével — jóllehet ez nagyon fontos — sem oldhatjuk meg. Valóban rendkívül sokat teszünk akkor a dolgozó nők érdekében, ha színvonalasabbá, jobbá tesszük a kommunista nevelést minden vonalon — a családban, az iskolában egyaránt és az iskolán kívül is, főleg a napközi otthonokban, az ifjúsági klubokban, a pionírszervezetben, a CSISZ-ben, a testnevelési egységekben s mindenütt, ahol a gyermekek szabad idejüket töltik. Jelentős szerepet kell Játszania a filmnek, a színháznak, a tv-nek, a rádiónak — mindezeknek elő kell mozdítaniuk a fiatal emberpalánta öntudatos szocialista állampolgárrá való formálását. E téren fontos szerepet játszanak a mesterek és munkatársak, akik példájukkal nagy hatással vannak a fiatalok jellemének kialakulására. Hangsúlyozzuk, hogy a család, az iskola, a munkahely és az illetékes társadalmi szervezetek, valamint kulturális létesítmények az ifjúság nevelésében egyenként felelősséggel tartoznak mind a serdülők, mind pedig a társadalom szempontjából. Kedves elvtársnők! Engedjék meg még egyszer, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából, felszabadulásunk jubiláris évében Csehszlovákia asszonyainak még egyszer sok sikert, elvégzett munkájuk után, ifjú nemzedékünk nevelésében örömteli elégedettséget kívánjak és boldogságot magánéletükben is. Összehívták a Nemzetgyűlést (ČTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya 50. cikkelye alapján a köztársasági elnök 1965. március 8-án kelt határozatával összehívta a Nemzetgyűlést. Telies erőnkkel biztosítjuk szocialista hazánk boldog jövőiét (Folytatás az 1. oldalról) oda álltak, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. Sem kényelmet, sem személyi előnyt nem igényeltek, hanem minden erejükkel támogatták a fiatal köztársaságot. Pártunk és kormányunk mindenkor arra törekedett, iiogy a gyakorlatban is érvényesüljön az egyenjógúság elve. Lehetővé tette a széles körű műveltség elsajátítását és azt, hogy a nők ininden munkaszakaszon érvényesülhessenek. Ennek következménye, hogy ma több mint két- és félmillió nő építi az országot." Malecká mérnök beszéde további részében rámutatott a problémákra is, amelyek közül különösen a bölcsődékkel, kereskedelemmel, szolgáltatásokkal és közlekedéssel kapcsolatos fogyatékosságokat hangsúlyozta. Majd kijelentette, hogy a csehszlovák nök teljes bizalommal vannak Csehszlovákia Kommunista Pártja iránt. „Mi nők ígérjük, hogy minden feladat megvalósításában teljes erőnkkel részt veszünk, hogy biztosítsuk szocialista hazánk boldog jövőjét. .." A megnyitó beszédre Antonín Novotný, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, köztársasági elnök válaszolt. KITÜNTETÉSEK (ČTK) — Ján Koscelánský, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke a nemzeti nőnap alkalmából több mint 50 sokgyermekes anyát és munkájában kiváló eredményeket elért dolgozó nőt fogadott. A kerület funkcionáriusainak jelenlétében nagyra értékelte a nök jelentős hozzájárulását a kerület gazdasági életének, gazdagításához, ANTONÍN NOVOTNÝ köztársasági elnök JÁN BlLEKNEK. a bohumini Vas- és Drótgyár igazgatójának a munkásmozgalom, a közigazgatás és a szocializmus építése terén végzett sokéves önfeláldozó munkájáért 60. születésnapja alkalmából a Köztársasági Érdemrendet adományozta. A kitüntetést a prágai Várban hétfőn nyújtotta át Antonín Novotný elvtárs az ünnepeltnek. Az átadásnál jelen volt Drahomír Kolder, a CSKP KB titkára és Josef Krejél mérnök, kohóipar-, érc- és bányaügy! miniszter. (ČTK) — Köztársaságunk elnöke a „Kiváló munkáért" kitüntetést adományozta Imrich Scbwarzbacher zvolení lakosnak 60. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban való áldozatkész részvételéért és a szocialista országépítésben szerzett érdemeiért. A kitüntetést Rudolf Cvik, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára tegnap adta át a jubilánsnak Banská Bystricán, nBfflrRMHOKaBiiDÉiaii VÁLASZTÁSI KAMPÁNY FRANCIAORSZÁGBAN Franciaországban a választási kampány keretében Waldeck Rochet r az FKP Központi Bizottságának főtitkára vasárnap Huelgoatban, Jacques Duclos és Eetienne Fajon, a politikai bizottság tagjai Tarbesban, illetve Epinayban, Párizs elővárosában tartott beszédet. Rochet beszédében felhívta a választókat, szavazzanak a demokratikus egység ielöltjeire. Ott, ahol nem sikerült a demokratikus egységet létrehozni, a választók érdeke, hogy az FKP, vagy az FKP által támogatott jelöltekre szavazzanak. Fajon beszédében kiemelte, hogy Epinayban első ízben lépnek fel közösen a kommunisták és a szocialisták. BEFEJEZŐDÖTT A FRANCIA KOMMUNISTA DIÁKSZÖVETSÉG ÉRTEKEZLETE Montreuil-ben, Párizs elővárosában az ellenzéki revizionista csoport szétzúzásával befejeződött a Francia Kommunista Diákszövetség értekezlete. Az értekezleten elfogadott határozat elítéli a revizionista nézeteket. A revizionisták veresége a szövetség új vezetőségének megválasztásában a Francia Kommunista Párt felvilágosíts kampányának eredménye. Annak ellenére, hogy az ellenzéki csoport tagjai minden eszközt felhasználtak nézeteik kiharcolására, a szavazáskor minden alkalommal vereséget szenvedtek. Az arab nép oldalán állunk (Folytatás az 1. oldalról) ségre. Meggyőződésünk, hogy Nasszer újraválasztása megerősíti népük egy-, séges akaratát, szabadság- és békeszeretetét, szilárd elszántságát, amelylyel biztosítani akarja hazája további fejlődését. Nasszer köztársasági elnök vasárnap este a legnagyobb egyiptomi kitüntetést, a Nilus-rendet nyújtotta át Lenárt miniszterelnöknek. Lenárt miniszterelnök hétfőn délelőtt meglátogatta a 13 000 alkalma-, zottat foglalkoztató és évente 60 mii-: lió méter textilanyagot és 400 0Ó0 méter hímzett anyagot termelő heluáni textilgyárat. Délután megtekintette a kairól fellegvárat és mecsetjét. Ezután Kairó másik végében a kilátó tornyot kereste fel, ahonnan az egész főváros belátható. Az EAK kormányépületében este félhatkor megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Lenárt elvtárs tegnap este a híres Gize/j-piramis vidékére látogatott el 3 A fajüldözők ismét mozgolódnak Washington (ČTK) — Az alabamai Selma városban a rendőrség gumibotokkal és könnyfakasztó gázzal szétoszlatott több száz négert, akik a négerek egyenjogúságáért tüntettek és fél akartak vonulni Montgomeryben, Alabama fővárosában. A menet több mint 40 résztvevőjét kórházba szállíBensőséges ünnepség Ipolyságon A nemzetköz! nőnap alkalmából Ipolyságon bensőséges ünnep keretében köszöntötték azokat a nyugdíjas asszonyokat, akik egyedül élnek. Tóth Mária nemzetgyűlési képviselő beszéde után az óvodások és az iskolások, valamint a helyi varroda kulturális brigádja tartalmas műsort adott. Ezután a pionírok maguk készítette ajándékokat adtak át a nyugdíjasoknak. Szőiősl Bertalan népi zenekara magyar nótákkal kedveskedett a jelenlevőknek. Ezután tea mellett elbeszélgettek a tömegszervezetek képviselőivel. / mor) Ladislav Slovák, a Szlovák Filharmónia vezetője nyolchónapos ausztráliai körútra készül. A távoli földrészen 37 hangversenyt fog vezényelni. AZ ÉLENJÁRÓ GULYÁSOK Háborús gonosztevők tegnap és ma (CTK) — ,,Háborús gonosztevők tegnap és ma" a elme annak a legújabb kiadványnak, amely e napokban jelent meg a Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének gondozásában. A kiadvány többek között a mindeddig büntetlen háborús gonosztevők névsorát is tartalmazza. Ezek a gonosztevők a Gestapo tagjai, vagy a megszállók közigazgatási hivatalnokai voltak és az 1939—1945-ös években Csehszlovákia területén terrorizálták, gyilkolták a a békés lakosságot, vagy pedig utasításokat kaptak tömeges lemészárlására. A névsorban megemlített 207 egyén személyi adatain kfviil röviden fel van tüntetve az a tevékenység is, amelyet a megszállás Idején lejtettek ki. Ebben a névsorban van többek között dr. Gustáv Hacker neve is, aki jelenleg a hesseni tartomány földművelésügyi minisztere és az ottani szudétanémet Landsmannsnhaft vezető funkcionáriusa. Dr. Hacker a csehszlovák határvidék megszállása után azt a megbízatást kapta, hogy a Német Szocialista Munkáspárt (hitleri fasiszta párt) tagjaként szervezze meg a mezőgazdasági termelést a rémetek által megszállt területen. Dr. Hacker az 1942—1944-es években Ukrajnában „mezőgazdasági tanácsadóként" ténykedett. K. H. Frank 1945-ben Prágába hívta dr. Hackert és kinevezte a Cseh Földművesek Egységes Szövetségének vezetőjévé. Szabadon él dr. Erwin Weinmann ls, aki 1942-ben Cseh- és Morvaország rendőrparancsnoka volt. Weinmann volt annak Idején a Gestapo, az SD és a bűnügyi rendőrség főnöke. Most nyugodtan varja a fasiszták által elkövetett bűncselekmények elévülését. Igazságos büntetését sikerült mindeddig elkerülnie dr. Hans Geschkének is, aki 1939. május l-e óta a prágai Gestapo fönöke volt. öt terheli a felelősség a cseh főiskolások ellen 1939.november 17én végrehajtott embertelen terrorakciókért. Ű is hozzájárult Lidice elpusztításához. A REGI SCHÖLLER-MAJOR ódon épületein nem sokat tudott módosítani a Löki Állami Gazdaság. A csillék beszereltetésével mindössze anynyit könnyített a gulyások helyzetén, hogy a trágyát az istállóból nem kell talicskázniuk, mint régen. A többi munka sem sokat változott meg, a gulyások kézzel fejnek, mint Schöller idején. De most nem is ez a fontos, a lényeg az, hogy ilyen körülmények ellen 3re is Jók az eredmények. A lévai járásban egy mezőgazdasági üzem sem tud kimutatni olyan nagy fejésátlagot, mint a Löki Állami Gazdaság. Varga Béla mérnök, a gazdaság igazgatója" azt mondja, hogy egy-egy tehéntől 2562 liter tejre számítottak a múlt esztendőben. Akadt ugyan olyan gulyás, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményt, ám a többség jól megállta a helyét. Eredménye, hogy a gazdaságban a várt hozam helyett 2868 liter volt egy tehéntől az évi átlag. Nem akarjuk lebecsülni azoknak a munkáját, akiknek nem sikerült teljesíteni a feladatot, mert hisz bizonyára igyekeztek ők is. Azt azonban meg kell hagyni, hogy az élenjáró gulyások derekas munkát végeztek. Itt van például az első helyezett, Kramár Mihály, akinek csakis becsületére válhat, hogy egy-egy tehéntől 3562 liter tejet lejt ki a múlt évben. KRAMÄR ELVTÁRSNAK az apja is gulyás volt ebben a gazdaságban, és ö maga is itt kezdett dolgozni. A felszabadulás után megfordult ugyan több helyen, végtére azonban mégis hazajött, házat épített, és most máihetedik éve állatgondozó és fej 3. Mert náluk olyan a beosztás, hogy egy személy végez minden munkát a rábízott állomány körül. A fejősgu* lyás szívesen mond véleményt arról, hogy azonos takarmányozás mellett hogyan érte el a kiváló eredményt. — Nagyon fontos — Jegyzi meg Kramár elvtárs —, hogy a zöldtakarmány idejére sok legyen a frissfejős tehén. A gulyások munkája között tulajdonképpen nem nagy a különbség, — magyarázza — hiszen mindenki ért a szakmájához, egyforma takarmányt etetnek, amit közösen készítenek el. Az igaz, hogy ha valaki elhanyagolja a gondozást, az állatok tisztítását, vagy helytelenül osztja be a takarmányt, az meglátszik a hozamon. Kramár elvtárs azok közé tartozik, akik minden munkát becsületesen elvégeznek, és Jól alkalmazzák az egyéni etetést. Januárban a napi tejhozam 8 liter volt egy-egy tehéntől. Most már csökkent a hozam, mivel a teheneknek a fele szárazon áll. De bízik abban, hogy az idén is első helyre kerül, mert ha a teheneinek nagy része most szárazon áll, a zöldtakarmányozás idejére az állományának a fele frissfejős lesz. Ez azt eredményezi, hogy nyáron eléri a napi 14 literes átlaghozamot egyegy tehéntől. Szóval a Jó gondozás és a helyes beosztás árán Kramár elvtárs az élre tört. Odaadó munkájáért természetesen megkapja az elismerést is. Az üzemi prémiumokból 600 korona Jutalmat kap, és úgy hírlik, hogy a Járástól 800 korona üti a markát, tották, közülük többet koponyatöréssel. A tüntetők még egyszer megkísérelték, hogy felvonuljanak, de a rendőrség másodszor is szétkergette őket. King, az amerikai négerek vezetője kijelentette, hogy a négerek ma újabb felvonulást rendeznek és ő maga áll élükre. LEMONDTA bonni látogatását a marokkói király Rabat (ČTK) — 11. Hasszán marokkói király lemondta március 16-án kezdődő nyugat-németországi látogatását. Á marokkói rádió a hírt közölve hangoztatta, hogy tekintettel a bonni kormánynak arra a szándékára, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, a király nem látogathat az NSZK-ba. ÚJABB TÁMADÁS A VDK ELLEN A VDK sajtóirodája Jelentette, hogy hat amerikai és dél-vietnami bombavetőgép tegnap reggel bombázta és tűz alá vette Co-Xai falut, és nagy károkat okozott. s alighanem a kerületi versenyben ls helyezést nyer. Érdemes még megemlíteni Kramár elvtársról, illetve a Kramár családról egy esetet. — Engem a férjem győzött meg arról, hogy vállaljam a fejést az állami gazdaságban — jegyezte meg többek között a fiatal asszony, amikor a férje felől érdeklődtünk. Hogy hogyan történt, és mi lett az eredménye, beszélgetés közben erről is szó esett. — Mint csoportvezető, feladatul kaptam, hogy szerezzek egy gulyást — emlékezik vissza Kramár elvtárs. — Hiába kerestem, nem vállalta senki a beosztást. Más megoldás nem volt, a feleségemet győztem meg, hogy vállalja a munkát. Igen ám, csakhogy a fiatal aszszonynak nem volt módja azelőtt megtanulni a fejés mesterségét. De azért nem ijedt meg a munkától. Igaz, két évig nehezére esett a fejés, fájt a keze, míg megszokta, de nem hátrált meg. Kitartott a munkában és tavaly, munkájának harmadik évében már ő ,is az élenjárók közé sorakozott. Egy-egy tehéntől 3147 liter tejet fejt ki, ami sokkal több az üzemi átlagnál. Teljesítményéért az üzemi prémiumból neki is kijár 100 korona. Nem nagy összegről van szó, a lényeg azonban az elismerés, hogy rövid időn belül szép eredményt ért el a számára szokatlan munkában. AZ ISTALLÖBAN a gulyások már megkezdték az etetést. Kramár elvtárs is erre gondol, és készülődik a munkába. Bár nem sok idő állt rendelkezésére, hogy elmondja élményeit, ám így is sokat megtudtunk a Kramár család életéből. Beuyus ]ózs(tf 3G6s. mírcSus 9.