Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-07 / 65. szám, vasárnap

VSS/SSSSSS/S/S/SS/SSSS////S//SSSS/SSSS/SSSSSSSSSSSA NEMZETKÖZI NŐNAP MEGHÍVTÁK A VÁRBA BOHUMILA KLÁROVÁ a CKD öntödéiében magkészítö. Megállás nélkül gyúrja — formázza a sötétszürkés masszát. Azzal sem törődik, hogy pórusai magukba szívják a homokot, mely lemoshatatlanul, árulkodón belerágja magát a bőrébe, aranyat érő két kezébe. Húsz éve végzi ezt a férfiak számára is igényes munkát, régen kitanulta már minden csínját-bínját. De neki nem esik nehezére, nem sokallja, nem is panaszkodik. Ellenkezőleg, összeforrt vele, szereti. Es ezt nemcsak a szavak, de egész külsője, viselkedése visszatükrözi. Különben hogyan dolgozhatna brigádja már évek óta oly kitűnő eredménnyel? — A megengedett havi 0,62 százalék selejtet sohasem lépik túl — mondja a túl szerény Klárová helyett a részleg mestere. Példát mutatnak a többieknek, különösen a fiataloknak, akiknek tanítását, nevelését önként vállalták magukra. Bohumila asszony a tapasztalatgyűjtést ezen a téren már kora ifjúságában elkezdte. Igaz, nem saját jószántából. Kényszerűségből. Hadirokkant édesapja Iszákosságra adta a fejét. Édesanyja sokat betegeskedett. Ugyan ki törődött volna hét apró kistestvérével, ha ő nem? Az egykori nyomorúságot, a gondok lidércnyomásként álmában hébe-hóba még ma is felkeresik. De jó ilyenkor az ébredés, a valóság, a tudat, hogy mindaz ami volt, örökre a múlté. Erre tanította kiskoruktól kezdve két gyermekét, fiát, aki ma a közbiztonság tagja, menyasszony lányát... Es erre tanítja itt az üzemben is a fiatalokat. Megszeretteti velük rendszerünket, becsületes munkásokat nevel belőlük. Szép szóval, de ha kell, szigorral ís. Mert Bohumila asszony, mint az üzemi helyi népbíróság tagja, a paragrafusok útvesztőjében ugyancsak kiismeri magát. — A munkakerülők, a távolmaradók megbüntetése, vagy megszégyenítése jobban fáj, mintha engem büntetnének meg — süti le a szemét. Dehát mi lenne belőlük, ha nem nevelnénk őket? A meghívást a Várba nagy megtiszteltetésnek tartja, mellyel nem számított. Örömét csak az homályosítja el némiképpen, hogy a brigád tagjai nem tarthatnak vele. — Nem érdemlem meg ezt a kitüntetést, hiszen mi mind egyformán dolgozunk — mondja és nem tudja megérteni, hogy most az egyszer, a nők nagy ünnepén, nemcsak mint a részleg legjobb dolgozóját értékelték ki, hanem mint embert is. Igen, mint embert, a legjavából... KARDOS MÁRTA EGY LÁNY A MÚLTAT KUTATJA A Bratislavai Népművészeti Központ öreg falai között egy hosszúkás női kézben mozdul az ecset. A rajzlap furcsa ábrákkal telik meg, a meleg barna színfoltokat mézszőke csíkok vidítják és a kis irodahelyiségben valami különös feszültség vibrál. Ez nem túlzás, minden alkotást feszültség kísér. THAIN VIOLA iparművész munkája igazi nemes alkotás. A Thain Violához hasonlók kicsiny, de lelkesedő csoportja járja a falvakat, főútvonalaktól messze bóbiskoló tanyákat, hegyek kaptatói mögé bújt fafaragó otthonokat, hogy felkutasson egy-egy bicskával metszett faszobrot, díszes fakanalat, betyár-emblémát, mázos agyagkorsót, szépen mintázott háziszőttest, vagy cifra subát. Thain Viola is járja a falvakat, vallatja a könnyező szemű, hajlott hátú öreg szülőket, lerajzolja a tükrös szekrényekből előkerült szőttesek, vagy a falakat, ládákat díszítő rongyszőnyegek ábráit, hogy aztán az ősi motívumokkal, a nép képzeletében született sokszinű ábrával díszítse az ember életterét kitöltő tárgyakat. A tárgyak esztétikája egyre fontosabbá válik, hisz a mai ember sok Igényességgel építi otthonát. Terítők, szőnyegek gazdag sokasága hull az íróasztalra és a látogató csodálkozva nézi a régi és az új keveredését, a laikus népi művészet és a modern ízlés gyönyörködtető, hasznos és művészi egyesülését. Ez a lány a múltat kutatja, hogy szépítse a jelent és megmentse a jövő koroknak a múlt veszendő értékeit. Határozott, céltudatos — csak a szemében látom a szomorúság felhőjét, amikor az érsekújvári családi fészekről, a háború borzalmairól, az elhalt és nagyon szeretett szülőkről beszél. Hangját bánat mélyíti, amikor élete legnagyobb problémájáról tesz említést, arról, hogy nincs mögötte a szülői ház erőt sugárzó szeretete. A munka persze sokat feledtet. Munka a Népművészeti Központban, a Képzőművészek Szövetségében és a Képzőművészeti Főiskolán, ahol külső előadóként dolgozik. Szórakozás? Sok könyv, színház, zenegép. Élmények? Hossszú utazások. Képek és szobrok a Szovjetunióból, Drezdából, Bulgáriából, Magyarországról, Romániából és Belgiumból. Tervek, vágyak? Tovább kutatni. Járni a falvakat szünet nélkül. Látni és láttatni, harcolni minden ellen, ami rút, ami pusztulás, ami hanyatlás. „Az emberi életet csak az ember teheti széppé" — mondja halkan és szavai szinte muzsikálnak a napsütéses délelőtt csendjében. PÉTERFY GYULA KETTŐS ÜNNEP PAPP JULISKA munkája sem könnyebb, mint a másé. Naponta nyolc órát áll az új áruház cipőosztályán a pult mögött és ezután várja még a házi munka: a takarítás, főzés, mosás, a gyerekek rendbentartása ... Egy második műszak. Már nyolc éve folytatja a szakmát. Sok ócska bolt és új üzlethelyiség falai között dolgozott már ez alatt az idő alatt, de a legjobban azért mégiscsak ez az új áruház tetszik neki. — Reggel már korán, jóval a nyitás elfitt be kell fűteniink, ellenkező esetben fagyoskodhatunk eg^sz nap. Az osztályon öten dolgozunk és meg vagyunk elégedve a munkafeltételekkel. A főnök szigorú, de meg kell adni, érti a munka fortélyát. Persze Sellye nem Bratislava és hát az áruválaszték körül akadna még egy kis javítanivaló. így például a legdivatosabb női harisnyákból egyet sem adtunk el. mert nem is kaptunk. Nfii csizmákat pedig még csak most kaptunk, amikor már vége a télnek. Ennek ellenére decemberben hétszázezer korona értékű cipőt adtunk el. de mi tett volna akkor, ha minden kívánalomnak eleget tudunk tenni — Papp Juliska érezhetően a szívén viseli az áruház problémáit, bár fi a legkevesebbet kereső az osztályon, mert hiányzik a „papír". Nem mintha hátat fordított volna a szakmai továbbképzésnek, de amikor beiratkozott, nem vették fel, mert még nem volt tizennyolc éves, azután pedig már a kisfia nem engedte és nemsokára beleszólt a kislány is. De most mér végképpen elhatározta: elvégzi. Két gyerek mellett persze nem lesz könnyű . .. — Reggel a kisfiút elviszem a bölcsődébe, a kislányt a nagymamához. Rendbehozom a lakást és már jóval nyitás előtt a munkahelyemen vagyok. Dél alatt hazaugrom, elkészítem a napi kosztot. Este későn zárunk, hogy a munkából érkező asszonyok még nyugodtan bevásárolhassanak. Arra senki sem gondol, mármint a vásárlók közül, hogy amikor ők annyira sietnek, minket éppen úgy vár az otthon, legalább annyi problémával. de nekünk még dolgoznunk kell. Az utolsó vevőt is éppen olyan türelmesen kell kiszolgálnunk, mint az elsőt — készségesen és jókedvvel. Nagyon kell annak az elárusítónak szeretnie a munkáját, aki mindezt napról napra kifogyhatatlan türelemmel képes végezni. S az már csak a véletlen játéka, hogy a pult mögött álló asszonyok ezrei közül Papp Juliskának éppen ma van a 22. születésnapja. Vajon azok közül, akiket ei a kedves asszony nyolc év alatt kiszolgált, ki hoz neki ma virágot...? VITKO ZOLTÁN ISKOLÁBAN, KÖZÉLETBEN EGYARÁNT MÉSZÁROS MARGIT, a Jókai Kilencéves Alapiskola igazgatója éppen a kötelező Iskolalátogatást befejző tanulók elhelyező jelentkezései lapjait ellenőrizte, amikor felkerestük. Egy percig sem titkolta, hogy nem örül a látogatásnak. Nem szeretné, ha az újságok írnának róla. Az ilyesmire másokat sokkal inkább érdemesnek tart. — Miért éppen rólam, hisz semmiben sem különbözöm azoktól a százaktól és ezrektől, akik munkájukat becsülettel Igyekeznek elvégezni. Mészáros Margit tizenkét éve tanít szülőfalujában. Ez alatt az idő alatt sok tanuló került ki az iskolából és tudásuk gyarapításához ő is hozzájárult. Kezdetben tanítóként működött, majd hat év után igazgatóhelyettessé nevezték ki. Egy évvel később az iskola irányításával bízták meg. — Nem volt könnyű, hiszen új beosztásom sok feleiősséggel Jár, nagy körültekintést igényel. Első perctől kitűztem azonban magam elé a fő célt: iskolánk színvonalának emelését és a tanulók iskolalátogatásának megjavítását. S hogy ebben sikerült némi eredményt elérnünk, arra büszke vagyok. A huszonegy tanerős, tizenhét tantermes iskola gondjaiból, bajaiból persze az igazgatónőnek is kijut, de van értelme a fáradozásnak. Az iskola tanulmányi előmenetele évről évre javul. Az elmúlt évben például a tanulóknak mindössze öt százaléka ért el elégtelen osztályzatot. Az eredmény jő. Vajon mi a titka? — A megfeszített, szorgos, becsületes és rendszeres munka. Az iskola Jó eredményeinek bizonyításáért nem kell messzire mennünk. Elég, ha a végzős növendékek további tanulmányaira hivatkozunk. Egyre több végzett tanulója folytatja tanulmányait, ami öt-hat évvvel ezelőtt Jókán még nem volt divatban. Az igazgatónő, akárcsak a tantestület többi tagja, a társadalmi munka alól sem vonja ki magát. Mészáros Margit tagja a Nőbizottságnak és a CSEMADOK helyi szervezete munkájából is részt vállal. 1956 óta ő vezeti a községi krónikát. Az elmúlt év közepétől pedig képviselőnő: tagja a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság kulturális és iskolaügyi szakbizottságának. Végül tervei iránt érdeklődtünk. — Először is el szeretném érni, hogy tanulóim tisztán lássák a tanulás célját, legyen, ami lelkesítse őket a munkában. A közéletben pedig erőm teljéből szolgálatára akarok lenni mindazoknak, akik problémáikkal hozzám fordulnak. SÍPOS BÉLA AZ IGAZGATÓNŐ Sosem sikerült megszámlálnia a lépcsőket. Pedig ezt még akkor elhatározta, amikor felvették a Grüneberg-gyárba. Kifutólány nak. Negyven éve lesz nemsokára, március harmincegyedikén. A nevelőapja maradt otthon és a hat gyerek esténként azon tanakodott, hogyan fájhat apa karja, amikor azt már két hete levágta a fűrész. — Valamelyik nap megszámlálom, hány lépcsőn futok naponta — ígérte a kisebbeknek a ttzennégyéves családfenntartó. Néhányszor hozzálátott számlálásukhoz, kettesével ugorva a magas lépcsőfokokat, de valami mindig elterelte a figyelmét, sosem futott a végére. Különösen, amikor tizenhat éves korában a géphez került és boldogan újságolta otthon: munkásnő lettem' Kitárult előtte a gyár élete és hamarosan felfedte, nemcsak a gyártásnak és a gépeknek van izgalmas titka. de az életnek, a gyár mozgalmas tevékenységének is. Hogy vannak erős kapcsolatok és eszmék, melyek utat mutatnak, erőt és reményt adnak. A háború éveiben és az utána, következő békés, mégis forrongó napokban ís. A szabadság első évében nevezik ki mesternőnek a kommunista munkásnőt. Hat év múlva hosszabb iskolázásra küldik. A következő megálló: a tervezési osztályon végzett munkája eredményeképpen váratlan ajánlattál lepik meg, ő kerülhet az öt bútorgyári üzem élére. A meggyőzés, rábeszélés hetet után BINDER GABRIELLÁT kinevezik Szlovákiában első női vállalati igazgatóvá. Hónapok múlva képes csak felmérni, mire vállalkozott: a hatalmas felelősség, egyre bonyolultabb feladatok, csaknem ezer munkás gondja-baja nehezedik a vállára. Es az előítéletek. — Hiába, csak asszony — jut el hozzá a férfivélemény. Örül egy csokor virágnak, hetekig képes foglalkozni egy fegyelmezetlen munkáslánnyal és beszélgetésre hívja a válni készülő házaspárt. — Jó, hogy csak ketten vannak 'Szlovákiában! Nő létére bennünket akar irányítani! Mintha férfi volna ... Csak ő tudja, mennyivel jobban kell igyekeznie, mint egy férfinek. Mert ami természetes egy igazgatónál, más elbírálás alá esik az igazgatónőnél. De állja a sarat... — Valóban nem mérnök? Kitűnően ért a gépekhez — kérdik tőle dicséret helyett a német gépszerelők és talán ez az első nyílt elismerés. A szakember, az igazgató felé, aki véletlenül — nő. 1958-ban az átszervezés négy üzem gondjától tehermentesíti és Binder elvtársnő „csak" a Nyugat-szlovákiai Bútorgyár 02-es bratislavai üzemének vezetője lesz. Ekkor már természetes, hogy az igazgatói szoba ajtaján női név szerepel, hogy az igazgatónő hat újítást javaslatát realizálják és tagja a szakma műszaki-tudományos tanácsa elnökségének. Az üzem dolgozóit név szerint ismeri és részletesen tájékoztat az üzemben egy éven belül gyártott kilencszáznyolcvan féle kefefajtáról. Mert mindezt náluk készítik, a fogkefétől kezdve az utcaseprőgép három méter hosszú tisztítóbetétjéig. Afrika, Ázsia országai, Anglia, Finnország, Német Szövetségi Köztársaság — sorolja a vásárlókat és egyéni rendeléseiket. Az ember ritkán találja az irodában. Hol a Mexikóból érkezett gyökér minőségét vizsgálja, vagy az Aranypartra Induló szállítmányt ellenőrzi. Tervteljesítés, új irányítási rendszer ... Ma egy kissé korábban sikerül hazajutnia. Szokásához híven beköszön a portásfülkébe, megkérdezi, mi újság. Kinn, az utcán Jut csak az eszébe: megint nem számlálta meg az irodájához vezető lépcsőket. Pedig megígérte az unokáinak. ÚJVÁRI MAGDA A SZÖVETKEZETI ELNÖK Nem szereti az újságírókat. Legalábbis azokat nem, akik róla akarnak írni. Szerinte nincs abban semmi különös, hogy egy elnök hatéves irányításával egyre fejlődik és gyarapodik a szövetkezet, még akkor sem, ha asszony az illető. Ez — ZELMAN MÁRIA szerint — természetes ,mert azért elnök az elnök, hogy törődjön a rábízott gazdaság sorsával. m—m—mm—mmm—marn Pedig rosszul jellemezném, ha aztmondauám ,hogy olyan, mint a többi hasonló beosztásban levő ember. Mert nem olyan. Igaz, hogy határozott, jó szervező és hozzáértő szakember, hogy előrelátó ökonómus. Rá éppen az a jellemző, amiben különbözik a többiektől. Egyszerűségében is jólöltözött és ápolt. A hangja erélyes ugyan, de egyáltalán nem parancsoló és hangos. Inkább tanítónőnek nézné az ember, mint egy négyszázhúsz hektáros mezőgazdasági üzem vezetőjének. A volj szenei járásba került. A járási nemzeti bizottság mezőgazdasági szakbizottságának dolgozója lett. Ha a falvakat járva egy-egy óra pihenője akadt, a mezőgazdasági szakirodalmat tanulmányozta. De néha úgy érezte, hiányzik az iskola, a nevelőmunka. A járás átszervezésekor azon töprengett, visszatérjen-e eredeti foglalkozásához, vagy vállalja a zonctoronyi szövetkezetben felajánlott elnöki tisztséget? A mezőgazdaság a szívügye lett, úgy döntött: vállalja. Ismerte ezt a kis falut, instruktorként is szívesen járt oda. Az első időben mégsem ment minden simán. A dolgozók akkor még nem érezték a közös iránti felelősséget. Nem veszekedett velük. Kiszámította, mennyi veszteséget okozott a rosszul kezelt, kigyulladt lucernakazal, az asztagban ázott gabona, vagy az ellopott kukorica. És mindenki megértette, hogy év végén miért nincs osztalék. Azóta minden év végén sor keriil ilyen számvetésre. De Zelman Máriának egyre kevesebb az ilyen számolnivalója. Színházba megy a lányokkal, rendre utasítja a traktorost, ha italtól gőzös fejjel ül a traktorra. Arról sem feledkezik meg, hogy a csípős tavaszi szélben dolgozóknak forró teát küldjön a határba. Egészséges nyugtalanság lobog benne, ha az eredményekről beszél. Még többet, jobbat akar. Művelődési otthont, óvodát, zuhanyozókat, fejlett falut. De úgy érzi, most teljesíti igazán hivatását, övé maradt a határ zöld síkja és nevelhet is. Nem a gyermekeket. Felnőtteket, férfiakat, a szövetkezet tagjait. És ez nem könnyű munka ... HARASZTINÉ M. ERZSÉBET KÉTEZER LŐERŐNEK PARANCSOL A košicei fűtőházból útjára induló villanymozdony vezérifi berendezése elfitt, szerelő ruhába öltözött fiatal leány ül: GITA PEÍKOVÄ, a kelet-szlovákiai vasúti kirendeltség elsfi női mozdonyvezetője. — Olexa elvtárs — szól segédjének —, Nižná Myitáig szabadot jeleztek ... — Értettem! — hangzik a válasz. Pefková könnyed mozdulatot tesz, a sebességjeizfi számtáblájának sárga mutatója fokozatosan emelkedik, s a „vasparipa" engedelmesen száguld a fényes sínpáron ... Gita tekintetével hol a pályatestet, hol a műszereket kémleli. Közben kíváncsiskodó kérdéseimre válaszolgat. Miért választotta éppen ezt a foglalkozást? — Már az iskola padjaiban rendkívüli érdeklődést tanúsított a gépek iránt. Az elektrotechnikai ipariskola elvégzése elfitt döntött: megismerkedik a villanymozdonnyal. tgy került a fűtőház műhelyébe. Itt alkalma nyílt arra, hogy aprólékosan megismerje a mozdonyt. Még ennél is többet akart: beülni a vezetőfülkébe, és gyengéd nfii kezekkel uralni a kétezer lóerős gépet. A szilárd elhatározást, akaratot siker koronázta. Eredménnyel elvégezte a mozdonyvezetői tanfolyamot. Ezt követte a kemény, kitartó munkát igényifi gyakorlati idfiszak, majd a múlt év november 19-én a szigorú önálló mozdonyvezetői vizsga és az annyira óhajtott kinevezés . . . — A negyedik vágányon szabad a jelzés! — harsan Imro Olexa figyelmeztetése. — Értettem ... — válaszol Gita. Jobb keze megmozdul a vezérlő karon, s a mozdony lassít, majd megáll a Nižná Myšľa i állomás épülete előtt. Pet'ková kihajol a mozdony ablakán, egy papírdarabot vesz át a szolgálatos vonatinditótól. — Beállni a 7204 es szerelvény mögé — hangzik az utasítás. Néhány perc múlva elindul a mozdonyával a meghatározott hely felé, hogy az emelkedő pályatesten, Slančfknál átsegítse a hosszú tehervonatot. Lassan, gondosan közelíti meg a szerelvény utolsó kocsiját, alig érezni, hogy a mozdony elérte az ütközfiket. Nem kapcsolják össze a tolató mozdonnyal, sz idfiveszteségat jelentene. Viszont a mozdonyvezető részéről ez annál nagyobb figyelmet igényel. A vonatindltó jelzőlapátja magasba lendül, Pefková mozdonyának sípjával Jalsl a szerelvény elfitt álló mozdony vezetőjének, hogy indul. Felzúg a motor, s megperdülnek a szerelvény kerekei. . . A ruskovi állomáson könnyedén halad át a szerelvény, s közeledik az emelkedfi útszakasz. Gita a műszereket figyeli. — Csökken az áramszolgáltatás — mondja gondterhelten. — Ügy látszik, az engedélyezettnél több szerelvény halad ezen a szakaszon... nem csnda, ha elakadnak a vonatok ... Az övék nem akadt el, túljutott Slannfkon is. Amikor Gita mozdonyának árammérfijén a mutató lassan emelkedni kezdett, s a szerelvény gyorsasága fokozódott, a fiatal mozdony vezetőnő fordított a vezérlőkaron, gépe elvált a szerelvénytfii, és az előtte haladó utolsó kocsi egyre gyorsabban távolodott, majd eltűnt a szalinci dombok mögött... KULlK GELLÉRI ÜJ SZÖ 4 * 1965. március 7.