Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-29 / 87. szám, hétfő

Világ proletárjai, egyesüljelek ! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Amiről mar negyven esztendeje beszélnek Nagyszabású városrendezés küszöbén • Megvalósítás előtt a földalatti vasút BRATISLAVA 1985. MÁRCIUS 29. Hétfő XVIII. ÉVFOLYAM 87. szám Ára 30 fillér Fővárosunkban egyre nagyobb a forgalom. A gépkocsik, villamosok és trolik nemegyszer fittyet hányva a közlekedési szabályokra, egy­mást előzve, kíméletlenül robognak céljuk felé. Több helyen felszed­ték a kövezetet, sőt a síneket sem cserélték még ki mindenütt. Las­sacskán megszokjuk, mindennapi életünkhöz tartoznak már a kisebb csoportokban dolgozó munkások, a zakatoló kotrógépek, az óvatos­ságra intő jelzőtáblák, a közlekedési eszközök részére lezárt utcák. Ürömmel nyugtázzuk a régen esedékessé vált új intézkedéseket. Mikor és hol? Tervek A főváros nemzeti bizottsága a párt és a kormány határozata értei­Mikor és a város mely részében kerül sor először a munkálatok meg­kezdésére? — Ha igaz, már jövőre hozzáfogunk az első szakasz előké­születeihez, a csatornázási, a víz- és gázvezetéki munkákhoz — jelenti ki Kobr főmérnök. így is 1980-ig ter­a kérdés, melyik vállalat ajfinla- ľ 6 2?"* azo k ^fejeztét, ami ^azt je­tartjuk majd előnyösebbnek. Mert } e" U' • " évre felosztott mun­' ' kák a fennálló nehézsegek következ­tében évente alig 1,2 km-nyi alagutat az tát a nyugati vállalkozók nem fukarkod­nak ötletes ajánlataikkal. Szinte ver­mében ezekkel a nagyszabású javító se nyeznek egymással. Még kedvez- eredményeznek majd Az alagút költ­• , v-. Ír A 1 r 1 , 1 „ „„ Ír! ,, ™ J 0 ' ° CÜOűi tütomopov U l\ f T-r-1 l'll; 'll.rl rirrór. munkákkal sem mondta ki az utolsó szót. Ezt igazolja a Prágai Tervinté­zetnek és a Cseh Műszaki Főiskola építészeti karának néhány nappal ezelőtt megtartott szimpóziuma, ame­lyen a földalatti vasút létesítéséről ményeket is nyújtanak. 14,2 km hosszú — 2 milliárd 120 millióért ségei tetemesek. Két milliárd száz­húsz millió koronát tesznek majd ki. A földalattinak 23 megállója lesz. A műemlékek védelmében A földalatti munkálataival kapcso- A főmérnök azt sem hallgatja el, és általában a közlekedési hálózat ] atban Kob r elvtárs elárulja, hogy a milyen sok gondot okoznak a szak­további lenyeges kiterjesztéséről tervek szerln t j, áro m fővonalt tervez- embereknek folyt a szó. Svätopluk Kobr, Prága város fő­mérnöke, a Prágai Tervintézet dolgo- villamosmegállótól Florenc autóbusz­zója íróasztalánál a tervrajzokat, állomá s, g és a harmadik Pank.áctól vázlatokat tanulmányozza. A föld­alatti vasútról — ki hinné — 1926­ban tárgyaltak először az illetékesek. Azóta is többször felvetődött a prob léraa, de mindannyiszor ugyanazzal óránk énti sebességgel, 58 mp-es Idő a szóval végződött: megvalóslthatat- szakokba n közlekednének, egy irány­lan, Felesleges kigondolni azt, ami másutt bevált Ma a legnehezebb kérdések egyike annak az eldöntése volt, milyen rendszerű legyen a prágai földalatti?. Vajon a szovjet metrókhoz hason­lóan 60—70 méternyire a föld mé­lyében, vagy a bécsi mintájára leg az alagutak építése nek: az egyik Dejvicét Vlnohradyval folytán veszélyeztetett óriási törté­kötné össze. A másik a mai Moráň nelmi értékeket képviselő épületek, műemlékek. Ez utóbbi problémák megoldása ugyancsak Florenc megállóig terjed- ma még messze van. Csupán a táv­ne. A földalatti vasút hosszát 14,2 lati tervben szerepel. Ki tudja, végül km-ben jelölték meg és ezen a kor- is hogyan döntenek majd az illeté­szerű T3 típusú kocsik 23 km-es kesek. Egyelőre a föld alatti munkák irányítása, koordinálása, a befekte­tésekhez szükséges anyagiak előte­remtése a főváros legnagyobb gond­ja. KARDOS MÁRTA ba óránként szállítva. mintegy 12 600 utast alatt közlekedjen-e az új vasút. A hosszas tanácskozások eredmé­nyeként, melyekbe a külföldi szak kariosz és Papandreu kormányának megdöntésére. Wilson elismeri o vietnami helyzet komolyságát London (CTK) — Harold. Wilson miniszterelnök Blackpoolban tartott beszédében elismerte a vietnami hely­zet komolyságát. Arról azonban nem beszélt, hogy Nagy-Britannia hozzá akar járulni a helyzet békés megol­dásához. Ellenkezőleg, azt állította, hogy a Szovjetunió álláspontja kizárja Nagy-Britanniának és a Szovjetunió­nak mint az 1954. évi genfi értekez­let társelnökeinek bármilyen közös kezdeményezését. Wilson ezzel a beszédével nem elé­gítette ki az angol közvéleményt, mely egyre jobban bírálja kormányát az Egyesült Államok vietnami politi­kájának támogatása miatt. Brandt választásokat követel Újabb fondorlatok Ciprus körül Puccs készül Makariosz és Papandreu kormánya ellen? Nicosia (ČTK) — Garufaliasz görög solja, hogy a Cipruson levő két an­nemzetvédelmi miniszter ciprusi lá- gol támaszpont egyikét a NATO-nak togatása, valamint Jernegannak, az adják át, ós helyezzenek ott el török fén eb b 20—3o" méter n y i re "a" fel šžľn amerikai külügyminiszter titkárának csapatokat. Második javaslata, hogy athéni és ankarai útja az Egyesült Ál- cseréljék ki a görög és török lakos­lamok kormányának azt a törekvését ságot, harmadik, hogy Görögország bizonyítja, hogy kedvező feltételeket és Törökország cserélje el egymás értőket 'is"be'von'ták Prága különleges akarnak teremteni a Ciprusra vonat- között Nyugat-Trákia egy részét egy fekvése folytán, választásuk az utób- kozó újabb tárgyalások összehívásé- szigetért, és negyedik javaslata hogy btra esett. ra. A ciprusi kormány visszautas!- ľ** ° gt> 8 ' Kölcsönösen |» 0.,., S^M Ä Ä 7 ÍSW« St így azután az sincs kizárva, hogy tetnék Ciprus függetlenségét, a földalatti építésével kapcsolatos Az amerikai terv elsősorban java­munkák egy részét külföldi vállalko­zókra bízzuk majd. Most már csak Új üzemek Kelet-Szlovákiában (ČTK) — Köztársaságunk kormá­nya határozatot hozott az ulifii-ublanyi völgy lakosságának megsegítéséről. Ez a határozat fokozatosan meg ls valósul. Üllő községben a közeljövő­ben kezdik meg egy fafeldolgozó üzem építését és Ublán gomb- és ba­nánditgó-gyár épül. Kelet-Szlovákia e két üzemében mintegy 500 dolgozó kap majd munkát. Snina — a burzsoá köztársaságban elhanyagolt kisváros — felszabadu­lásunk 20. évfordulójának évében ls tovább épül. Nemsokára megkezdő­dik a helyi gépipari szakiskola, a szolgáltatási ház és — a Z-akció ke­retében — egy korszerű strandfürdő építése. Átmeneti felmelegedés A múlt hét folyamán többször cse­rélődtek a légtömegek az Atlanti­óceánon és a szárazföld, valamint a magasabb földrajzi szélesség és Kö­zép-Európa fölött. Ennek következté­ben Szlovákiában is jellegzetesen vál­tozékony tavaszi időjárás volt. A ki­lengések nemcsak a felhőzetre és a csapadékra jellemzőek, de a levegő hőmérsékletére is. A magasabb he­gyekben, ahol még mindig a fagy­pont körül mozgott a hőmérő higany­szála, újabb hó esett. Szombaton reg gel a Csorba tó 47 cm, a Lomnici csúcs 180 cm, és a Chopok 197 cm havat jelentett. A jövő hét első felében általában télig derült időre számíthatunk, fo kozatos felmelegedéssel — a nappali hőmérséklet 12—18 fok lesz. Később, a hét második felében nagyobb felhő­képződés, helyenként csapadék és va lamlvel hűvösebb idő várható P. F. Heidelberg (ČTK) — A nyugatné­met Szociáldemokrata Párt ki akarja használni a bonni kormányválságot, és azt követeli, hogy parlamenti vá­lasztásokkal döntsenek arról, ki ural­kodjon a Német Szövetségi Köztársa­ságban. Brandt, a párt elnöke Heidelberg­ben tartott beszédében bírálóan nyi­latkozott a nyugatnémet igazságszol­gáltatásról, ahol még 20 év után is náci múltú bírók és hivatalnokok mű­ködnek magas rangban. Brandt véle­ménye szerint a bonni kormány későn kezdte a tisztogatást, és ezenkívül na­gyon felületesen. Ez csökkentette Nyugat-Németország tekintélyét a vi­lágközvélemény előtt. »» Utifiep után Nagy vihar az alabamai gyilkosság miatt A moszkvai Liliacsov Autógyárban tiltakozó nagygyűlést rendeztek az amerikai imperialisták vietnami agressziója ellen (ČTK—TASZSZ felv) Washington (ČTK) — Viola Luizzo ötgyermekes asszony alattomos meg­gyilkolása a Montgomery és Selma közötti országúton nagy felháboro­dást keltett az amerikai közvéle­ményben. Erélyes lépéseket követel­nek a terrorista szervezetek ellen, júliuson elnök rögtönzött tv-beszédé­ben bejelentette, hogy letartóztatták a Ku Klux Klan négy tagját, akiket a gyilkossággal gyanúsítanak. A négy Ku Klux Klan-ista közül azonban hármat óvadék ellenében szabadon bocsátottak. Wallace, Alabama állam hírhedt fajüldöző kormányzója „mély sajná latát" fejezte ki a gyilkosság miatt. Róbert Shelton, a Ku Klux Klan „császársárkánya" „átkozott hazug nak" nevezte Jolmson elnököt, .mert a Ku Klux Klánt gyanúsítja e gyil Szovjet küldöttség utazik Lengyelországba Moszkva (ČTK) — Moszkvában hl vatalosan bejelentették, hogy a LEMP Központi Bizottsága és a lengyel kormány meghívására április elején szovjet párt- és kormányküldöttség utazik Lengyelországba Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bi­zottsága első titkárának vezetésével. A szovjet küldöttség látogatása alatt aláírják a két ország barátsági, együttműködési és kölcsönös segély­nyújtási szerződését. Ezzel meghosz­szabbítják az 1945. április 21-én alá­írt szerződést, mely 20 évig volt ér­vényes. Diáktüntetések Spanyolországban Madrid (ČTK) — A madridi egye­tem 300 diákja, ülősztrájkot rende­zett tiltakozásul társaik letartóztatá­sa elleni. A rendőrség szabadon bo­csátott három letartóztatottat, és ígé­retet tett, hogy a többit is szabadon bocsátja. A diákok ezután elhagyták az iskola épületét. A barcelónai egyetem vezetősége bejelentette, hogy a közgazdasági és jogi karon tíz napig nem lesznek elő­adások büntetésül a meg nem enge­dett diáktüntetésért. Ali Sabri továbbra is az EAK miniszterelnöke Kairó (ČTK) — Az Al-Ahbar kai­rói lap közlése szerint Nasszer el­nök nem fogadta el Ali Sabri minisz­terelnöknek az elnöki választások után benyújtott lemondását. Ali Sab­ri kormányában nem eszközölnek vál­tozásokat .Az egyes tartományok kormányzói is megmaradnak hivata­lukban, kossággal. Shelton megvádolta az elnököt, Ihogy a szövetségi kormány terrorizálja az alabamai fehéreket, és megengedte, hogy behatoljanak a kommunizmus hívei. A képviselőház Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsága a jövő héten foglalkozik azzal a javas­lattal, hogy felülvizsgálják a Ku Klux Klan szervezet tevékenységét. Selmában több száz személy tüntető­menetet rendezett tiltakozásul V. G. Luizzo asszony meggyilkolása miatt. 7945. március 29. A 3. ukrán front hős katonái min­den ellenállást leküzdve folytatták lendületes támadásukat, amelynek eredményeként Magyarországon fel­szabadították Szombathelyt, Kapuvárt és Kőszeget s elérték Ausztria hatá­rát. A hitlerista gégemelszők ugyanak­kor távol a Dunától — a Balti-tenger partján is súlyos vereséget szenved­tek. A 3. belorusz front ezredei fel­számolták a Kalinyingrádtól délnyu­gatra körülzárt német egységeket. Az akkori hadi helyzetről kiadott jelen­tés szerint a szovjet katonák március 13—29-ig több mint 50 000 német ka­tonát ejtettek fogságba. 605 harcko­csit és több mint 3500 ágyút zsákmá­nyoltak. A harcokban több mint 8000 hitleristát öltek meg. Liptovský Mikulás előtt azonban még mindig változatlan volt a hely­zet, mert a hitleristák óriási veszte­ségek árán is csökönyösen, szívósan védték a városban kiépített hadállá­saikat. Míg a német katonák ezrei estek el a harctereken, vezéreik és parancs­nokaik eszeveszetten menekültek az igazságos büntetés elől. A Daily Ex­ress angol lap a hitleri főkolomposok egyik cselfogásáról ad hírt: „A né­met lapok nemrég terjedelmes cik­kekben méltatták az állítólag elhalá­lozott Fiecker SS-ezredes életét és munkásságát. Fiecker néhány nappal > ezután Spanyolországban bukkant fel, Barcelóna utcáin látták. Él és telje­sen egészséges, de most Wiihelm Kleinertnek hívják. Goebbels sajtó­szervei Helmuth Mückelről, a Hitler­jugend vezérkari főnökéről elterjesz­tették, hogy autószerencsétlenség ál­dozata lett. E napokban felismerték. Most Alvarez, Seprano a neve és egy spanyol fasiszta szervezet vezetője."

Next

/
Thumbnails
Contents