Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)

1965-03-27 / 85. szám, szombat

Gyermekszív és legfőbb értelem Mottó: Leléptem ezt a hangaszálat Már tudhatod az ősz halott E földön többé sose látlak Ö idő szaga hanga szála Es várni foglak tudhatod (Apollinaire) MINT REFLEKTOR sugara surran be a márciusi napfény az ablakon és arany porral szórja be a falon függő képeket: az aktokat, a varsói felkelőt, a zázrivai tutajost és a bretagnei paraszt-madonnát... A műterem közepén festőállvány, szemben velem pedig Weinet; Imre festő, aki egyúttal romantikus költő, s racionalista gondolkodó is, a gyermekszív és a legfőbb értelem megtestesítője! Egyik kezében, s jó néhány vásznán a romantika kék virága, másik kezében pedig Pascal és Marx kötetei. Így látom őt sokszor gondolatban, ezt az általában nem gascognei legényt, aki mégis szigorú emberi törvények, a humanizmus törvényeinek harcos katonája. Azt hiszem, kevés emberre illenek rá olyannyira Radnóti Miklós szavai, mint Weiner Imrére, aki oly tisztán él, „mint széljárta havasok lakói és oly bűntelen, mint jámbor régi képeken pöttömnyi Jézusok", de ugyanakkor... „oly keményen is, mint a sok sebből vérző nagy farkasok!" Hatvanöt éves lesz jövőre, de barna arcából gyermekien kék szem néz rám, melynek mélyén azonban az értelem sötétkékje feketéllik. Jó néhány kiállítását láttam, s nem egy festményét úgy simogattam, mint saját, életrekelt álmaim legszebbikét! Most itt ülök vele szemben, s emlékezünk. Számadás félét csinálunk. Nagy hirtelenében felsorakoznak a párizsi, New York-i, harlemi, prágai és roueni kiállítások sikerei. Közben Weiner Imre fel-felugrik, megbontja a lerakott vásznak csatarendjét, majd kihúz a bolyból egy képet, rajta régi-régi dátum, amely mesélni kezd. Szülei nem akarták, hogy művész legyen. A vágbesztercei öregek jól jövedelmező polgári foglalkozást szántak nyugtalan vérű fiúknak. Ezért is tanul architektúrát Brnóban, majd Prágában, de ugyanakkor festeni tanul. Két úrnak, természetesen, nem szolgálhatott sokáig. Rövidesen már Berlinben látjuk és Düsseldorfban, hogy végül is Párizsban, a művészetek fővárosában kössön ki. Mint sok más társát, Weiner Imrét ls a párizsi légkör tette festővé, Párizs, ahol Matisse, Picasso, Braque, Vlaminck, Leger és társaik éltekalkottak. De hatottak rá a francia :; '>tikus katedrálisok freskóinak lebegő szentjei — és Murillo! Festőnk mint száz és ezer más társa a Szajna túlsó oldalán, a Quartier Latin és a Montparnasse kis kávéházaiban figyelt, tanult és vitatkozott. A Rotonde.a Döme és a Petit Napolitain volt a székhelye. Itt ismerkedett meg Vaszari Gáborral, a tragikus sorsú, kiváló esszéíróval, Bölöniékkel, Pór Bertalannal... Közben festőállványa mögött feltűnik Gond anyó és a mindennapi darab kenyérért bizony kemény csatákat kell megvívnia. Mivel jó zenész, hol mint zongorista, hol pedig egy moziban mint másodhegedűs kereste kenyerét, de nemegyszer volt kénytelen rakodó munkásként dolgozni. így aztán nem is csoda, hogy festőnk nemcsak mű vészileg izmosodott és terebélyesedett. Párizsban világszemlélete is megszilárdult! Ezekből az évekből maradt fenn két játékosan csúfondáros és bá jos képe, a Táncolók és a Tílzoltóünnepély. Mind a kettő egyéni hangról és művészi erőről tanúskodik. A NÉLKÜLÖZÉS egy szép napon mégis haza kényszeríti. Hiába ls vonzza őt Matisse művészetének bűbája, Weiner Imre felveszi a csehszlovák uniformist és elvégzi tényleges kato nai szolgálatát. Leszerelése után műszaki hivatalnokként dolgozik egy építővállalatnál. Délelőtt hivataloskodik, délután pedig futballtrénerként működik. Nem sokáig! — Nem tudtam összeadni — mondja nagy nevetve — és irtóztam a hivatalnoki élettől! Hazasiettem Szlovenszkóra, Zsolnára, megrendeztem életem első kiállítását s nyomban utána Párizsban teremtem. Ezerkilencszázharmincat Írnak! Ebben az esztendőben rendezik meg Párizsban Braque nagy kiállítását, és Weiner Imre, aki felfedezi Braque vonalainak, színeinek és felületeinek zenélő játékát, sutba dobja a realizmust! Látogatás Weiner-Kráľ Imre műtermében Igaz, még mielőtt áttérne az absztrakt festészetre, megalkotja nagy jelentőségű vásznát, a Körmenetet, amelyet minden más műtörténész magyarázatával ellenkezően, a valódi szocialista realista festészet közvetlen előfutárának tartok, s amely, adekvát módon jeleníttete meg a harmincas évek sanyargatott szlovák emberét, igaz a nacionalizmus minden szentimentalizmusa nélküli háborús katasztrófát Jelző és éreztető női akt-torzó. Harminckilencben Párizsba megy, s részt vesz az ottani Csehszlovák Kultúra Házának munkájában, Ant. Pelccel, Adolf Hoffmeisterrel, Vlado Clementissel és Lőrincz Gyulával egyíitl. A túlságosan baloldali intézményt, melyet Jean Cocteau, Jean Cassou, de főleg az Amerikában élő Weisskopf támogatott kiadósan, sem az emigráns Osuský, sem pedig a francia hivatalok nem nézték jó szemmel. És a várható vég hamarosan be is következett. Osuský és mások feljelentése alapján 1939. szeptember 19-én a „Házat" be- i zárták és egész vezetőségét börtönbe j vetették! Kivéve Weiner Imrét, aki előrelátva a fejleményeket, már ekkor Monsieur Wendel néven szerepelt. Ez volt Weiner Imre első fedőneve, aztán jött a Boros, Borský és 1941-ben felvette a Král nevet, amely nem egy ízben mentette meg őt az elkövetkező évek folyamán a Gestapo kínzókamráitól! Franciaország veresége után Weiner Imre két fronton harcol, nemcsak a csehszlovák illegális ellenállók csoportjának a tagja, hanem bekapcsolódik a francia ellenállási mozgalomba is. Negyvenegyben ő is lebukik, de a Gestapo azt hiszi, hogy Kráf a Benešék embere, futni hagyják, hogy összeköttetéseit figyelhessék. WeinerKrálnak azonban nyoma vész. Hat hét múlva Normandiából már egy egészen más valaki tér vissza, akiben kevesen ismernék fel Weiner Imrét. Weiner-Kráf Imre: A festő (A szerző felvételei) Kulcsár Tibor: Pogány imádság Weiner-Kráf Imre: Asszony . Ezután vagy három évig az absztrakt művészet hullámain vitorlázik. Csakhogy Weiner Imre absztraktizmusa nagyon érdekes és nagyon sajátos. Ezt bizonyítja többek közt az Absztrakt tavasz című képe is, ez a leheletszerűen finom költemény, amely lényegében nem is absztrakt. Az emberi élet, sajnos, nem absztrakt, s így Weiner Imrének nagyon is konkrét megélhetési gondjai támadtak. Hazatér és itthon próbálkozik. Harmincnégyben Lőrincz Gyulával közösen kiállítást rendeznek. Ekkor válik tagjává — Gwerk Ödön és Steiner Gábor biztatására — a szlovenszkói magyar képzőművészek egyesületének is, jól, lehet már régóta a brnói Jednota művészegyletnek a funkcionáriusa. Harminchatban elnyeri a pozsonyi Masaryk Akadémia aranyérmét, ami azonban cseppet sem gátolja őt pártmunkájában. Ekkor festi meg P. Jilemnický, Fr. Kráľ és dr. Ivan Hálek, a kysucai híres orvos portréját is. Grafikája pedig /Vödric, Az utca éneke, Pozsonyi udvar, Nyomdában) feltárja, mégpedig igen egyértelműen, a dunaparti város szegényeinek és elesettjeinek nyomorúságos életét. Úgy vélem, érdemes megemlíteni, hogy Weiner Imrénél még a szürrealizmus is megszelídül. Nála inkább festői poetizmusról beszélhetünk, mint ahogyan ezt a Tutajos álma, a Hegyek nagyasszonya című és sok más, akkori képei' is bizonyítják. Itt jelentkezik festőnknél az az értékes és egyben megható kettősség, amely a Jövőben mindvégig arra kényszeríti őt, hogy az árvái hegyek között a bretagnei falvak népére emlékezzen, PárizsWeiner-Kráf Imre: Itt háború volt ban viszont a láthatár kékjével vesse vásznára nosztalgiáját, hazavágyódását. HARMINCNYOLCBAN a községi- választások idején Kassán tartózkodik, ahol a CSKP választási propagandáját irányítja. Az őszi mozgósítás napjaiban bevonul. Közben fest. A komor Guernica után megszületik a Háború lesz is, amelyen-első ízben tűnik fel a későbben többször is visszatérő, a Marietta, a régi összekötőkapocs ismét feltűnik és a bátor festő ott folytatja, ahol elfogatásakor félbeszakította. Ezúttal okmányokat, születési bizonyítványokat, személyazonossági igazolványokat, katonakönyveket és élelmiszerjegyeket szereznek be a földalatti mozgalom harcosainak, az antifasiszta menekülteknek, szökött hadifoglyoknak. S ha kifogytak a nyomtatványokból, s ha minden part szakadt, még a peremnegyedek városházaiba is betörtek, s onnan szerezték meg a szükséges okmányokat, jegyeket. Negyvennégy tavaszától pedig, egészen Párizs felszabadulásáig Tanguy ezredes (később tábornok), a legendáris kommunista parancsnok csoportjával működik, sok-sok szerencsével! A FELSZABADULÁS után Párizsban él, a Csehszlovák Komitét tagja és a Francia Kommunista Pártnak dolgozik. És csak úgy „mellesleg", fest is. Negyvennyolc februárja után ismét csatasorba lép. Klement Gottwald kormányának nagy szüksége van WeinerKráf Imrére. Aktivitása azonban nem kívánatos az amerikabarát francia kormány részére. S amikor a reakciós csehszlovák emigránsok egyre-másra feljelentgetik, a francia hatóságok letartóztatják és kitoloncolják őt Franciaországból. Festőnktől, úgy látszik, a háború befejeztével Fortuna istenasszony elpártolt. Mert bizony itthon sem megy sora a legjobban. Ennek ellenére nem csügged. Minden ecsetvonása harc a pesszimizmus ellen, harc az emberiességért, az élet mindennapi örömeiért! Még azon képei Is, melyeket a háború borzalmainak emlékei inspiráltak, biztatók, előremutatók. Egyik legszebb, vagy talán helyesebben mondva legmegrázóbb vászna, az Itt háború volt, állításomat ékesen bizonyltjai Palettáján muzsikálnak a színek, vásznán megjelennek a tavasz tündérei, felszabadult hegyország lányai és a megszépítő messzeség színes függönyén feltűnnek a távoli Bretane szépJei, Párizsban élő párja és bimbózó lánya ... Weiner-Kráf Imre ma is az élet poézisát festi, minden pesszimizmustól mentesen. Ö most is romantikus, sőt szentimentalizmusát sem szégyenít. Örömet osztogat vásznain, ez a tiszta ember és modern festő, aki a kor szellemével halad, s mint tapasztalt gyöngyhalász, mindig a legszebb gyöngyöt emeli ki az árból! Barátai és tisztelői gyakran keresik fel magányában a mestert, akt nemcsak mint ember, hanem mint festő is sokat tett népe győzelméért. Érmet, Jutalmat nem kapott. Sem olyan titulust, amely megilletné őt, jobban is mint sok mást, akik a nagy harcok idején a barikádok túlsó oldalán álltak. WEINF.R IMRE nem panaszkodik, nincsen rá ideje. Fest. Fest és közben Garaudyt olvassa, s lehet, hogy esténként Apollinairben lapozgat. Legalábbis úgy hiszem, mivel ezt a mindig bízó embert, ezt az analitikus koponyát és festőt ecsetjén és palettáján kívül csupán Apollinaírrel, no meg Pascal és Marx műveivel tudom elképzelni. Mert Weiner Imrében az éluardi gyermekszív mellett fellelhető a legfőbb értelem is! BARSI IMRE KI NE EMLÉKEZNE az 1958-as évre, a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiájára, amelyet máig is a Nyolc fiatal költő antológiájának nevezünk. Az akkor jelentkezők között szerepelt I tizenegy versével Kulcsár Tibor is, I akinek Pogány imádság című első ver! seskötete most került kezünkbe. Az i antológia nagy visszhangot keltett, a | sajtóban cikkeztek és vitatkoztak | a nyolc fiatal indulásáról, hangjáról, j szemléletéről és bátor szőkimondásáI ről. Persze, a nyolc induló költő nyolc ! különböző egyéniséget sejtetett verI seiben, mindegyikről ugyanazt mondani a lemerészebb kritikus tollából is képtelenség lett volna. Míg Cselényi, Tőzsér költeményeivel kapcsolatban a kritika főleg a tárj sadalmi hatást emelte ki, addig KulI csárnál a finom szerelmi lírára figyelt fel. Olyan volt a „nyolcak" Indulása, mint a tokiói olimpián a futóké, vagy a gyaloglóké. Egyszerre álltak rajthoz, egyszerre iramodtak neki a riasztó lövés elhangzása után, aztán kialákult a sorrend, Cselényi kitört a bolyból, Tőzsér szintén előrefutott, ugyanI úgy Nagy Lajos is, Kulcsár azonban késett, hét évig kellett várnunk önálló verseskötetére. De ne firtassuk most ennek az okát, Inkább arról beszéljünk, hogy annak idején, az antológia kiadása után, Kulcsár könnyed verselő készségével, bensőségesen meleg és egyéni lírai hangjáva! tűnt ki és nem utolsósorban őszinteségével. Nem tudott és nem ts akart többet adni, mint amennyit ereje, képessége megengedett. Kínos erőszakot, zsarnokságot nem lehetett érezni a verseiben. Ma sem felejtettem el egyik kedves kis költeményét. Kelet-Szlovákia falvait, kisvárosait jártuk, ő is velünk volt s felolvasó estéinken újra és újra elszavalta a kötetébe ls felvett Vándorszínészeket. A költő Perbenyík műkedvelőire emlékezik, akikkel együtt járta Bodrogközt a János vitézzel. Négy éve már ...A sors viharja messze sodort egy rideg őszön, de az emléket, jó barátok, szivem legmélyén most is őrzöm. Tiszta, átlátszó, szívhez szóló verseket tartalmaz a Pogány imádság Vélem Bodrogköz üzent ciklusa. A költő játékos, mesélő kedve minden kétséget kizár. Almák a Tiszakertben című költeményében elmondja, hogy motoruk elhagyta már Kistárkányt, a csodálatos szépségű Tiszakert büszke birtokosát, s bent jár az almafák között, amelyeken rengeteg az alma és a lány. Szüretre érkezett, ennek a hangulata, bája ez a költemény. A Tiszakert, a Bodrogköz poros faluja, álmos kisvárosa a szülőföld varázsát rejti, s akárhonnan érkezik a költő s akárhová ér, mindig gyermek- és ifjúkora tágas birodalmának a kapuját nyitogatja. Talán ezért őszinte és hatásos vágya a többre. AZ ELSŐ CIKLUS verseiben a szülőföld, a barátok, a szerelem, az ősz foglalnak helyet. Ezek többnyire leíró költemények. Igényesek és forró ihletésűek. A címadó Pogány imádság című egyetlen versből álló ciklus jelenti a fordulópontot Kulcsár költészetében. A százhetvenkét soros költemény nagyobb lélegzetvételű az előbbieknél, képekben, hasonlatokban erőteljesebb, gondolatokban gazdagabb. A korábbi kamaszos hangú vers férfias, tűnődő, gondolkodó, az élet értelmét kutató lírává érik. Érdekes és vonzó, hogy a szerelméhez való viszonyát minduntalan a természet csalhatatlan tükrébe pillantva vetíti elénk, Rabod vagyok én, de csak úgy, mint a part a folyónak a rabja... A Hajnali meditáció című fejezet S költő belső világát és az őt körülvevő világot mélyebben és tudatosabban kifejező költeményekből áll. Sokat tűnődik ezekben rideg magányának okáról, a télről, tanítványairól, a nyolcadikos lányokról, utazókról, a Kassai naplójegyzetek embereinek, alakjainak gondjáról, bajáról, a kalauznőrfil, akit otthon férje és gyermekei várnak, de csak éjfél után vetheti le szolgálati köpenyét, a városról, emlékeiről stb. Művészileg érett, már-már tökéletes hangszerelésű versek ezek, amelyekben elevenen lüktet az élet s jó átmenetet képeznek a kötetzáró ciklus — Ének a teljességért — szívhez szólóan szép verseihez. A látott és az átélt dolgok képekben és hasonlatokban tobzódnak: „olyan ez a reggel, mint hadvezér előtt a nyílt terep, s magad vagy a vezér s a sereg" (Hajnali meditáció), „elnézem őt:-szemében ez a nagý-nagy tisztaság olyan, mint fenn a sugárzó hajnali égen a legelésző, szelíd bárányfelhők, mint az éjjeli műszakról hazatérő pékek álma, mint a szerelmesek első csókja, mint ez az új napba induló világ" (Bizako-: dó ének a reggelekről). Ez utóbbi versét érdemes lenne szóról szóra idézni, annyira friss, eleven, költői... A Tavaszköszöntő is megérdemelné, hogy foglalkozzunk vele, de ízelítőnek enynyi talán elég a kívánságokból: „Legyen gazdag gyümölcs a fán, tisztább a szó, termőbb a nyár, legyen merész a szárnyalás, mellyel az ész mindig tovább, egekbe tör", A POGÁNY IMÁDSÄG záró ciklusának verseiben kiteljesedik a költői program. Kulcsár mint a nép, az ország fia vall magáról, embertársairól. Nem harcos líra az övé, nem akarja vállán hordozni az ország és a világ gondját, csak részt vállal a nagy munkából. De ezt becsületesen teszi. Szerényen és felelősségteljesen. Első kötetének anyagában határozottan körvonalazódik a költői arcél, a magatartás, valamint a további kötetek lehetőségét magába záró kutató, kereső szenvedély. A Rapszódia második feléből idézem: Ideje neked ts megkeresned lélektől lélekig az utat, a szivekhez vezető ösvényt,.. Majd tovább: ha szólni rendelt a sorsod, igaz őrzője légy e kornak, tanúja légy, jelelni tudj, ha majd egykor vallat a holnap! Kulcsár Tibor 1958-ban tizenegy verset Jelentetett meg a nyolc fiatal költő antológiájában. S a Pogány imádság sem tartalmaz többet harmincnégy versnél. Ezek közül is hetet az antológiából mentett át. És ez a tény maga beszél arról, hogy Kulcsár keveset Ir, ritkán ragad tollat. Kár pedig! Költeményei így kötetben is tisztaságról, az érzékeny lelkű verselő készségéről, felkészültségéről tanúskodnak, s nem utolsósorban fejlődéséről. Finoman rezgő, egyéni hangú lírájával komoly hely illethetné meg irodalmunkban. MÄCS JŰZSEF ÜJ SZÓ 10 * 1965. március 27.