Új Szó, 1965. március (18. évfolyam, 59-89.szám)
1965-03-16 / 74. szám, kedd
Két évtized munkája Reggel fél kilenc lehetett, amikor a kis kertes ház előtt lefékezett az üzemi igazgató szolgálati autója. K 1 ú z Károly, a losonci Béke-bútorgyár idős dolgozója nem tudta elképzelni, mit akarnak tőle ilyenkor. Azon a héten délutáni műszakban dolgozott. Talán helyettesíteni kell valakit? Igen, biztosan erről van szó. Ebben a tudatban foglalt helyet a kocsi puha ülésén. Az üzembe érve egyenesen a munkahelyre, megszokott gépe mellé sietett. Itt érte az első meglepetés. A műhelyben várta Káder elvtárs, az üzem igazgatója, Mizsúr elvtárs, az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke és még mások. A köréjük seregié munkatársak arcán valami ünnepélyességet vélt felfedezni. Mi készül átt... ? Aztán pilanatok alatt mindenre fény derült. Igen, valóban készült valami. Olyasmi, amire Kiűz Károly, aki ebben az üzemben élte le élete két évtizedét, nem is gondolt.. — Kettős ünnep alkalmából köszöntjük Klúz elvtársat. Először azért, mert ma van születésének 60. évfordulója. Másodszor azért, mert pár nap múlva Klúz elvtárs érdemdús évei után nyugdíjba megy. Már csak néhány műszakot dolgozik le üzemünkben, ahol két évtizeden át... Klúz Károly szinte félálomban hallgatta az igazgató szavait. Szeme előtt lepergett az eltelt 20 év. Ismét látta maga előtt a felszabadulást követő Szélfogó erdősávok Košicén (ČTK) — Erős, rendszeresen megismétlődő szeleknek van kitévB Košice új városnegyede, amelynek a közeljövőben mintegy 70 000 lakosa lesz. Az Állami Erdőigazgatóság dolgozói ezért még ez idén megkezdik mintegy 15 hektárnyi területen a szélfogó erdősávok ültetését. Hasonló erdősávokat ültetnek a Kelet-szlovákiai Vasmű környékén is, aliol már eddig is 201 hektárnyi területet ültettek be facsemetékkel. A Kelet-szlovákiai Vasmű körüli zöldsáv összesen 396 hektáron terül majd el. Ezt a sávot főleg lombos fákkal Ültetik be, amelyekre kevésbé káros hatásúak az ipari üzemek kéményeiből távozó mérgező hatású párák, gázok sth. Kelet-Szlovákia metropolisának már a jövő évben 115 hektárnyi parkosított területe lesz, vagyis a jelenleginek kétszerese. MÁRCIUS 14-én a košicei malomárok jegén játszadozó Pavel Mikulášik és Miloš Markovič 6 esztendős gyermekek alatt a vékony jégréteg beszakadt. Az arra haladó Jozef Pitoúák vasúti tisztviselő gondolkodás nélkül a vízbe ugrott, és Miloš Markovičot sikerült kimentenie. Pavel Mikulášikot a víz a jég alá sodorta. A kórházba vezető úton a kimentett áldozat Miloš Markovič is meghalt VÁLLALATUNK az ország öt építőipari-szerelési szervezeteinek egyike, amelyek ebben az évben az építőipar tökéletesített irányítási rendszerének útjára lépnek. A vállalaton belüli irányítás elveinek kidolgozásában az Építőipari Minisztérium 1964 októberi javaslatából Indulunk ki, s alapul veszszűk a vállalat sajátos jeltételeit, az Irányítási munka mai állapotát és színvonalát s úgyszintén a vállalat és termelési részlegeinek tevékenységében megnyilvánuló eddigi fogyatékosságokat is. A negatív jelenségek kiküszöbölése érdekében a fő feladat az lesz, hogy a vállalaton belüli viszonyok között a vállalat tevékenységében nagyobb Jelentőséget tulajdonítsunk a jövedelmezőség és a bruttó jövedelem döntő befolyásának. Mindenekelőtt el kell érni, hogy rugalmas bérpolitikával és az összes alkalmazott széles körű anyagi érdekeltségével lehetővé váljék a társadalmi munka produktivitásának gyors növekedése, biztosítsuk a további fejlődést s azt, hogy a vállalat operatívan alkalmazkodhasson a változó termelési és ökonómiai feltételekhez. Az eddigi helyzettől eltérően a vállalat és a termelési egységek legfontosabb feladata a használati komplexumok átadási határidejének betartása és a maximális jövedelmezőség elérése lesz. A vállalat tevékenységének mutatója bruttó jövedelem létrehozása lesz. Az új irányítási rendszer bevezetése megköveteli — a vállalaton belül s a vállalaton kívüli vonatkozásban ls — a mai nagyszámú korlátozó előírás és utasítás redukálását; ez az útja annapokat, heteket, amikor -ő, 1 egyszerű asztalosként jött az üzembe dolgozni. Üzembe? Hiszen milyen üzem lehetett akkor. Mindenütt a front pusztításai. Miután azonban már valamennyire rendbehozták az üzemet, következett a harca tulajdonossal. Ö, mint kommunista, e,harc élén állt mindig. 1948. februárja után ő lett az üzemi pártszervezet elnöke. Még több munka, még több gond. Győztek az üzem dolgozói, s elindultak az új úton, megkezdték a szocializmus építését. AzFI Klúz Károly után az üzem fejlesztését. Minden évben új részleg, új gépek, berendezések. S új emberek, akiket meg kellet tanítani dolgozni az új gépeken, S Klúz Károly, meg a mögötte álló többi kommunista, minden feladatot becsülettel megoldott. Ma már búcsúzik az üzemtől. Oj emberek jöttek, fiatalok, munkabírók, szakképzettek. Sokan közülük csak hallásból ismerik a húsz év előtti eseményeket. Sokuk számára talán Ismeretlen is Klúz Károlynak és társainak a jövő érdekében kifejtett törhetetlen tenniakarása. Nagyon sokat tett a máért. Nem várt érte hálát. Kommunista — másképpen nem is cselekedhetett. De azért mégis nagyon jólesett ez a kis ünnepség, a megemlékezés, az emlékérem és a pénzjutalom, melyet az üzem vezetőségétől kapott. Ma hatvanéves. Hat évtized — ebből kettőt megszakítás nélkül az üzemben töltött. S ma búcsúztatják az üzemtől. Ezentúl pihenni fog, meg a kertben fog pepecselgetni, mint a többi nyugdíjas. Hiszen nem lesz más dolga. Db ő továbbra is elválaszthatatlannak érzi magát az üzemtől, annak ezernyi gondjától. AGÖCS VILMOS nak, hogy elősegítsük a dolgozók kezdeményezésének felszabadulását, és megteremtsük az irányítási rendszer tökéletesítésének, az adminisztratív és irányító apparátus csökkentésének előfeltételeit. E fő feladatok teljesítését a vállalatnak igényesebb módon és nagyobb felelősséggel kell biztosítani: a vállalaton beliili irányításnak el kell érnie, hogy célszerűen és gazdaságosan használhassuk kl az erkölcsi és anyagi kapacitásokat a feladatok hatékony teljesítése érdekében. E változások láncszemei a tervezés, a finanszírozás és az irányítás új módszere, amely az áru- és pénzviszonyok következetes kihasználásán és a vállalat s dolgozóinak a bruttó Jövedelem létrehozásában való érdekeltségén alapul. A fenti elvek érvényesülése a vállalaton belül különösen a következő tevékenységekben nyilvánul meg: • megjavul a vállalat távlati tervezése (az ötéves perspektivikus terv érvényesítésével!, ami egyúttal megteremti a tervezett feladatok folyamatosabb biztosításának jeltételeit; • 9 a tervmutatók számának csökkentése s a döntő mutatókra való korlátozódása tartósan megteremti a feltételeket a feladatok teljesítése közben a dolgozók kezdeményezésének kibontakozásához; 9 a szocialista áru- és pénzviszonyok következetes kihasználása célszerű termelést biztosit, úgyhogy a keresletet kielégíthessük, méghozzá a legalacsonyabb költségekkel; • növekszik az összes gazdasági dolgozó szakképzettségével szembeni H a valaki tizenegy évig kitart a munkahelyén, akkor az bizonyára rendes ember. Azok az elvtársak, akik a kunöicei Klement Gottwald Új Kohóban munkaerőket toboroznak a Kelet-szlovákiai Vasműbe, éppen ilyen embereket keresnek. Így kerültek össze Lúčka elvtárssal, a 30 aLaaóztm íleĹette meyp... éves olvasztárral, aki az Oj Kohó öntödéjében dolgozik. Miután kiderült-, hogy nemcsak jó munkásra találtak, hanem megbízható funkcionáriusra ts, a Vasmű munkáján kívül a politikai munkáról, a szakszervezetről, s a pártról is szót váltottak vele. Ivan Lúčka, mint szakszervezeti funkcionárius együtt dolgozott a pártsejttel, megbecsülte a kommunisták munkáját. Tudatában van annak, hogy a párt munkája milyen fontos szerepet játszik a termelésben. Oj munkahelyéről való beszélgetései közben megérlelődött benne az elhatározás: belép a pártba. Miért akarok párttag lenni? — Ismétli meg hozzá intézett kérdésemet. — Ha nem győződtem volna meg a párt politikájának helyességéről, semmi a világon nem kényszeríthetne erre a lépésre. S még hozzáteszi: — Persze az, hogy tagjelölt lettem, még nem jelenti, hogy mindennel meg vagyok elégedve. Áz utóbbi időben sok bírálat éri népgazdaságunkat, s azt hiszem, ez így is van rendjén. Így derül jény a hibákra. Nem azért lépek a pártba, mert „karriert" akarok csinálni. Olvasztár vagyok — és a szlovákiai üzemben is az maradok. — Mi az, ami a Vasműbe vonz? Nos, ez az üzem újabb keletű, mint a kunčicei, itt bizonyára korszerűbb technikával is dolgoznak. Ez az, ami csábít. Már hosszú ideje dolgozom az öntödében, vannak tapasztalataim, ismerem a munkát, s volt időm véleményt alkotnom a munkaszervezésről. Nézetem szerint éppen az üzemi pártsejt az a hely, ahol a munkaszervezéssel behatóan kell foglalkozni, s ebből én is ki szeretném venni a részemet. JARMILA SOUKUPOVA A bosanyi bőrgyárban 1963 végén versenyfelhívással lépett fel a borjúbőrüket feldolgozó műhely, amely elnyerte „A CSKP XII. kongresszusának műhelye" megtisztelő címet. Az 50tagú kollektíva felszólította hazánk valamennyi borjúbőr-feldolgozó műhelyének dolgozóit, hogy szocialista munkaversenyben törekedjenek a nyersanyag legeradményesebb hasznosítására. A három szocialista munkabrigádból álló bosanyi kollektíva lett tavaly az első ebben a munkaversenyben. Képünkön Pavel Srnka műhelyvezető és munkatársa, Štefan Kúdela a kidolgozott borjúbfiröket ellenőrzi. (K. Cích — CTK — felv.) követelmény (elősegíti ezt anyagi érdekeltségük megnövekedése is). Az ökonómiai ösztönzőket a legfontosabb tényezőknek kell tartanunk a vállalatnak, a részlegeinek és alakulatainak ökonómiai irányításában, mégpedig az adminisztratív irányítás kiküszöbölése és a hatékonyság növelése érdekében. A vállalat irányítási alapelveinek egyes tételeit még nem dolgoztuk ki egyforma alapossággal, sem részletesen. Az Irányítást az általános feltételekkel összhangban s az irányító és adminisztratív apparátus alakulása szerint folyamatosan tökéletesítjük. A további részletekre majd a kísérletezési Időszakban nyert tapasztalatok alapján kerül sor. Azzal ls számolnunk kell azonban, hogy a részletkérdések egész sora csak a rendszer szélesebb körű érvényesítése során oldható meg. Fokozatosan, célszerű mértékben kiterjesztjük a vezető dolgozók hatáskörét az irányítás alacsonyabb fokain, ami hozzájárul az irányítási rendszer leegyszerűsítéséhez s a fokozott hatáskör révén feltételeket teremt a személyek anyagi érdekeltségében a célszerű megkülönböztetések számára, fokozni fogja a kezdeményezést, és lehetővé teszi, hogy az adott fokozatnak és funkciónak megfelelő felelősség következetesen érvényesüljön. Az új Irányítási rendszer a vállalaton belüli Irányítástól fokozott mértékben megköveteli, hogy: • a szakmai és politikai szempontból jó, következetes, kitartó és idejénvaló munkát végezzen a vállalat minden dolgozója, és hogy ökonomikusán gondolkozzon; 9 a komplex elvtársi együttműködés és a kölcsönös segítség érvényesüljön a vállalat feladatainak teljesítésénél; 9 harcoljanak a „tárcasovinizmus", fölényeskedés, esetleg jelületesség minden csökevénye ellen. El kell érni, hogy az egész kollektívának az eddiginél nagyobb érdeke legyen a termelésből eredő bevételek vagy más jövedelem növelése, a maximális anyagmegtakarítás, a termelés munkaigényességének csökkentése, a munkaszervezés javítása, az állóalapok hatékony kihasználása, a forgóeszközök megtérülésének meggyorsítása, a dolgozók optimális létszáma, a rejtett tartalékok leleplezése s úgyszintén a nem produktív költségek megakadályozása és az építő-szerelő munkák minőségének javítása. Az ökonómiai Irányítás elve, amelyet a vállalat a vállalaton belüli irányításban, elsősorban az anyagi érdekeltség elveinek alapján érvényesít, A gyakorlatban azt jelenti, hogy kifejezésre kell juttatni az összes irányítási fokozat felelősségét a Jó ét a rossz eredményekért. A vállalatigazgatóság dolgozói — ha a közérdek vagy a vállalat érdeke nem követeli meg — a lehető legkevésbé avatkozzanak bele az alárendelt részlegek operatív Irányításába, az utóbbiak az irányítás komplex láncszemel, és differenciált eszközökkel dolgoznak. A fő építésvezetők kivételes funkciójukra való tekintettel ún. delegált hatáskört kapnak. A delegált hatáskörön értjük a munkaidő betartásának ellenőrzését, a munka végzésének és minőségének ellenőrzését, a tervezett műszakok betartásának, a célszerű és gazdaságos anyagjelhasználásnak, az anyag elraktározásának ellenőrzését stb. A vezetők és a többi dolgozók felelősségét tevékenységi körükre való tekintettel komplex módon kell értelmezni. Tehát nemcsak a kitűzött feladatok elvégzéséért felelősek, hanem azokért is, amelyek a kitűzött feladatokat ' kiegészítik, feltételezik vagy • közvetlenül hozzá tartoznak. A hozraszcsot szerinti irányítás alapja a vállalat marad, amely a vállalaton belül a hozraszcsot segítségével szervezi meg a jövedelmezőség rendszerén alapuló gazdálkodást. A vállalat tevékenységét az elért bruttd jövedelem szerint értékelik, amelyből — a költségvetésbe kötelező befizetés, a hitelek és az állóalapok után járó kamatok kifizetése, a műszaki fejlesztés alapja és a társadalmi fogyasztás számára előírt tételek kiegyenlítése után — fizetik ki a bérek, fizetések és prémiumok különféle fajtált. A vállalat új Irányítási rendszerének az a célja, hogy olyan rendszert hozzon létre, amely biztosítja a dolgozóknak a gazdasági eredményekért való anyagi felelősségét és érdekeltségét a termelésben és a realizálását ban ls, úgyhogy a használati komp' lexumok határidőben és az előirt mi' nőségben kerüljenek átadásra. A dolgozók keresetének növekedése tehát közvetlenül a gazdalkudásban elért eredményektől jügg. A kollektív anyagi érdekeltség a személyi anyagi felelősséggel egybekapcsolva feltételezi, hogy a dolgozók kollektívája elsősorban az azon a szakaszon elért eredményekért legyen érdekelt és anyagilag felelős, amelyek munkáját közvetlenül befolyásolhatja. A tökéletesített tervszerű irányítás fokozatos, céltudatos és teljes érvényesülési feltételeinek megteremtése az egész vállalatban nagyon Igénye* feladat lesz, türelmesen és fokozatosan kell megoldani. KAROL DAVIDEKF igazgatóhelyettes KOMMENTÁRUNK: Április 1-tó'l rövidebb lesz a munkaidő a bányákban A CSKP XII. kongresszusán kitűzött irányelvek értelmében bányalparunk mintegy 175 000 dolgozójára vonatkozik a munkaidő ez év április elsejétől érvényes lerövidítése. A bányászok ettől az időponttól hetenként csak 44 órát dolgoznak, ami azonban nem jelenti eddigi keresetük csökkenését. Pártunk és kormányunk illetékes szervei már tavaly megtették az előkészületeket a bányászok munkaidejének lerövidítésére. Az ezzel kapcsolatosan jóváhagyott irányelvek szerint a munkaidő lerövidítése nem lassíthatja népgazdaságunk gyors fejlesztésének ütemét. Ellenkezőleg, még lendületesebbnek kell lennie, amit a felhasznált munkaerő hathatósabb pótlásával s a szakképzettség növelésének jobb lehetőségeivel kell elérnünk. Ez egyidejűleg a munkatermelékenység eredményesebb növelésének előfeltétele, ami annyit jelent, hogy szó sem lehet a túlórák számának növeléséről. Ehhez természetesen a bányászoknak is hozzá kell járulniuk. Ök a belső források feltárásával" teszik ' lehetővé a munkaidő lerövidítését. Olyan üzemviteli rendszert honosítanak meg, amely a nagyobb fokú munkatermelékenység szem előtt tartásával jobban megfelel a dolgozóknak, de ugyanakkor az egész társadalom érdekeit is szolgálja. Ilyen elvek érvényesítésével sokat sikerült törleszteniük a munkaidőmérlegben feltüntetett hiányból. A szép eredmény 61 százalékát olyan műszaki-szervezési intézkedésekkel érték el, amelyek a munkatermelékenységnek műszakonként 2,75 százalékos növelését teszik lehetővé. A munkaidőhiány további 39 százalékának kiküszöbölése viszont csak a dolgozók létszámának növelésével vált lehetővé. Különösen az ostrava-karvlnál szénkörzet Gottwald és Dukla Bányájában dolgozó kollektívák eredményes törekvése méltó említésre. Ott ugyanis kizárólag új munkaszervezéssel pótolják a szóban forgó munkaidőhiányt, és egyáltalán nem kérik a dolgozók létszámának növelését. Más bányákban is valóságos alkotókészség szükséges bizonyos műszaki-szervezési intézkedések foganatosításához. A szakembereknek ugyanis a tények és a tényezők garmadáját kell szem előtt tartaniuk. Gondolniuk kell a jövesztésl segédberendezések teljesítőképességére, az előreláthatólag szükséges generáljavításokra, a munka leállítására a beruházási építkezések Idejére, a gyakran változó üzemeltetési feltételekre és még sok egyébre is. Nagyon sokat segített egyes üzemek és vállalatok elvtársi együttműködése a kombájnos jövesztés gyors elterjesztése s a bányakombájnok nagyobb fokú üzemeltetése műszaki feltételeinek megteremtésében. Ennek köszönhető, hogy a kombájnos bányászok csupán az ostravakarvinái szénkörzetben a tervezettnél 340 000 tonnával több szenet fejthetnek. Már a múlt év-végén és ez év januárjában a tervl'eladatok sikeres teljesítése tükrözte az említett, haladéktalanul foganatosított intézkedések sikerét. .Ezek az intézkedések azonban mégis csak részbeni megoldást eredményeztek. Ami a szállítást és az áramellátást illeti, még sok feladat vár megoldásra, de e szakágazatokban is sok megértést tanúsítanak a bányászok munkaidejének lerövidítése iránt. A távlati tervek szerint a bányászok fokozatosan még rövidebb Ideig, illetve hetenként csupán 42 órát dolgoznának. Népgazdaságunk többi ágazatában pedig heti 44 órára csökkentenék a munkaidőt. Bányáinkban ez év április 1-től általában bevezetik a rövidebb munkaidőt, úgyhogy a bányászoknak minden második szombaton szabadnap.juk lesz. (ra) Űi iránvítási rendszur a Trnava i Magasépítő Váiuiatban U| II 118111 luUl I UliUUĹUI III; Ül SZÖ 4 196 5- március 1B.