Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-13 / 43. szám, szombat

TÁTRA-ALJAI TAJ. (Barsi Imra felvétele] Egy levél nyomán Üregek tapQsztQlatQ - fiatalok lelkesedése Esztendozárás az abonyi közösben Felszabadulásunk huszadik esz­tendejében termőre fordult a mi szövetkezetünk fája is ... F l e t s c h m a n n Kálmán, Nagyabony. A faluban A csallóközi rónát kettészelő beton­titról nézve a falu szinte elvész a té­li tájban. Csak az alacsonyan úszkáló hófalhőkkel komázó viseltes templom­torony ad valamilyen támpontot a te­kintetnek Annál élénkebb a falu közepe: szánkókkal gyermeksereg iparkodik a dombosabb rész felé. Az igazat meg­vallva mindig is sajnáltam a csalló­közi gyerekeket, mert nem könnyű ott igazi szánkázóhelyet találni, ahol — tisztesség ne essék — már egy va­lamirevaló vakondtúrás is hegynek számít. Mennének csak el Gömörbe... Pósa Móric, a HNB elnöke a jól fű­tött irodában iratcsomót tesz elém. — A múlt esztendő dióhéjban — nevet a szemembe ... — Érdemes elolvasni? — Kinek hogy? Számunkra érdekes olvasmány. Belelapozok. Számok és újból számok. Csupán egyetlen mondatban szerepel a taga­dó szócska: nem! Az ipar számára tervezett munkaerőtoborzás tervét nem teljesítették. — Miért? — Miért, miért — vonja meg a vál­lát az elnök. Azért mert olyan a szö­vetkezetünk, amilyennel nem minden faluban dicsekedhetnek. Csupán két embert kértek. Hol vegyem? Se öreg — se fiatal nem akar kimozdulni a faluból. — Az ok? — Mát mondtam: » szövetkezet, — a tagok átlagos havi jövedelme ezer­hatszáz, ezerhétszáz korona. Hangsú­lyozom az átlag ... Mint akinek valami jó ötlete tá­madt, hirtelen a homlokára csap. — Ha már itt tartunk, mondanék még valamit. Van ám nekünk is egy szomorúságunk. Nincs rendes üzlet a faluban. A pénz ma már nálunk sem ritka vendég. Van és lesz is,.. Erre garancia a szövetkezetünk. A szövetkezetben Á falutól alig kőhajításnyira a szö­vetkezet gazdasági udvara. Rengeteg épület, a kukoricaszárltók rogyásig megrakva, távolabb a takarmánykaz­lak garmadája s azon túl hóbundába burkolózva a szövetkezet ezer és meg kétszáz hektárja. Közvetlenül a telep bejáratánál a közös irodája, tőszom­szédságában pedig a szövetkezeti klub. Jóformán mindkét épületen érezni még a mész és cement Jellegzetes szagát. Nem is hinnéd, hogy közel ti­zenöt milliós vagyon fekszik előtted. A gazdasági udvar kapuja tárva­nyitva. Éppen trágyát fuvarozó trak­tor pöfékelt ki rajta. A gazdasági épületekkel karéjba fogott tágas ud­var közepén a mázsaház. A mázsa­mester őszhajú pirospozsgás nagyapa: Fleischmann Kálmán. Szűk a mázsaház, de azért beinvi­tál. Mivel manapság általában időszű­kiben vannak az emberek, maris a lé­nyegre térünk. — Csak még annyit levelem margó­jára — kezdi Kálmán bácsi —, hogy öt-hat esztendővel ezelőtt a járási ér­tekezleteken elég gyarkan hallottam: így Abonv, úgy Abony, ez se jó, az se jó nálunk. Erre aztán azt mond­tuk: próbálkoznának talán a fiatalok. Ahová csak lehetett, a vezető helyek­re rátermett, fiatal embereket állítot­tunk. Megtehettük, volt utánpótlás. Közben cigarettával kínálom, de Kálmán bácsi elhárítja, és így fűzi tovább a szót. — Nem bántuk meg ezt a lépést. Jól csinálják a gyerekek. Minden szó­nál ékesebben beszélnek az eredmé­nyek. Traktor áll a mázsára. Csak néhány pillanat az egész, ám Kálmán bácsi már a második oldalán kezdi a dol­got. — Azért mi, öreg kommunisták sem kerültünk Dóciné ládájába. Azt tart­ják a gyerekek, hogy jó az öreg a háznál. Egyébként is nálunk a szövet­kezet bármelyik vezetőjének, akár a pártszervezet elnökének az ajtaja min­denki számára nyitva van ... Újból billen a mérleg hyelve. A má­zsamester valamit följegyez s közben „elsütöm" az első kérdésemet: — Nem késtem még le a zárszám­adásról? — Le is. meg nem ls — hunyorít tréfásan a mázsamester. — A része­sedést már megkaptuk. Jóformán hat és félezer koronát vittem haza. A gyű­lés azonban még hátra van. — Ha már egyszer zsebben a pénz, nem lesz majd üres a gyűlésterem? Időközben negyven év körüli kucs­más férfi lép bn a mázsaházba. Ké. sőbb tudtam meg, hogy ő a közös fe­je: Rácz Péter, az elnök. A feltett kérdésekre ls ő válaszolt. — Telt ház lesz! Most is, akárcsak évközben. A kétszáz tag közül alig kettő-három hiányzik a taggyűlések­ről. Amikor a szövetkezet fejlődése után puhatolódzom, az elnök az Iroda felé int: — Beszéljenek a tények, ne én ... Az irodában Egyszerűen, Ízlésesen berendezett, világos szoba. Néhány pillanat múlva egy nyaláb árkus kertil az Íróasztalra. Riportban Jómagam ls ellensége va­gyok a számoknak, most azonban mégis feladom ezt az elvet. Egy-két számadat beiktatása nélkül nehéz volna érzékeltetni például azt a fejlő­dést, amelyen az abonyi szövetkezet nem egészen egy évtized alatt átérett. Az elnök mindjárt a bevezetőjében azt mondta: „A múlt esztendőben csupán a munkaegységekre több jutott, mint amennyi 1955-ben az egész szövetke­zet jövedelme volt. Itt máris magya­rázat szükséges, hogy miért éppen az 1955-ös évet vettük alapul. Ugyanis a szövetkezet fejlődéséről ettől az idő­től kezdve készítettek pontos feljegy­zést. És most lássuk számokban, amit az imént az elnök mondott: ötvenöt­ben a szövetkezet teljes bevétele alig haladta meg a kétmillió koronát, eb­ből 487 000-t juttattak a tagoknak. Egy-egy munkaegység értéke nem ér­te el az öt koronát. A múlt évet 8 400 000 koronás bevétellel zárták. 2 800 000 korona körül jutott a mun­kaegységre. Évközben prémium cí­mén 210 000 koronát fizettek ki. Így aztán egy-egy munkaegység tervezett értéke a természetbenieken és egyéb juttatásokon kívül 27 koronára szö­kött. Valaki feltehetné a kérdést, mégis mi Idézte elő ezt a nagy előrehala­dást? Hadd válaszoljon a kérdésre talán Rácz Péter elnök: — Az összetartás, a szövetkezeti ta­gok szorgalma, a vezetőség és a szö­vetkezet iránti végtelen bizalom és ... a párt. Ojból számokkal bizonyít. Érdemes lejegyezni legalább a legfontosabba­kat. Az említett tíz esztendő alatt a piaci termelés a legfontosabb termé­kekből a következőképpen alakult. Öt­venötben 929 mázsa húst adtak el, a múlt esztendőben a baromfihússal együtt túlhaladták a 2000 mázsát, sőt ebben még nincs benne a nagymegye­rl hizlaldának eladott ezerkétszáz ma­lac. A tejeladás 142 000 literről 578 ezerre, a tojásé pedig 19 000-rői 326 ezerre szökött. Úgy érzem, ennyi is elég ahhoz, hogy képet alkossunk az abonyi szö­vetkezetről., Sőt mi több, igazolja Pősa Móricot is, a helyi nemzeti bizottság elnökét, aki nem tudja teljesíteni a munkaerőtoborzás tervét. Érhető az is, miért sürgeti az új üzletet... Kifogytunk a szóból. Rácz Péter ajánlotta, látogassak meg néhány szövetkezeti tagot. Lábadi Benőre esett a választás. Mondjon ő véleményt a szövetkezetről. Rá még azt sem mond­hatjuk: azért beszél, mert kommunis­ta. Lábadi Benőéknél Nem fontos, milyen úton-módon, elég az hozzá, hogy Lábadi Benőt a boltban találtam meg. Míg ő a vásár­lással volt elfoglalva, egy kicsit szét­néztem a boltban. Mondhatom — el­kelne mér az új üzlet! Lábadi Benővel együtt hagytuk el a boltot. Útközben csakúgy félvállról megjegyezte: — Ketten dolgozunk az asszonnyal. Kocákat gondozunk Akárki akármit mond is, aki dolgozni szeret, nálunk nem panaszkodhat. Nézze csak, most kaptunk huszonnégyezer koronát, év­közben az előleg a prémiummal együtt megint csak kijön huszonegy­ezerre. Ez magában negyvenöt ezer, Hol van még a természetbeni, meg a háztáji, habár azt nem Igen szoktuk fizettségnek venni... Csinos, nagyablakos, zöldre meszelt ház előtt állunk meg. — Itt laknánk — mondja mosolyog­va új ismerősöm. — Négy esztendeje építettem ... Már csak nem megy el, anélkül, hogy bejönne. Tágas udvaron ballagunk keresztül, hogy aztán a konyhaasztal mellé te­lepedve folytassuk a beszélgetést. — Bútorra már nem tellett. Vettem hát magamnak egy motorkerékpárt. Hogy az asszony se panaszkodhasson, neki egy villanytűzhelyet, mindnyá­junknak pedig ezt — és a televíziós készülékre mutat. Cigarettára gyújtunk. — Nem mintha hízelegni akarnék a vezetőknek — folytatja a beszélge­tés fonalát — erre egyikünknek sincs szüksége, de meg kell adni, jó kezek­ben a gyeplő. Az abonyi nép meg szorgalmas. Dolgozik, lia értelmit lát­ja a munkájának. Kint már kurtul a látóhatár. Lábadi Benőt is hívja a kötelesség. Búcsúzom hát a családtól, a szövetkezettől, Nagyabonytól. Búcsúzom azzal, hogy a következő zárszámadás még gazda­gabb legyen. Reális a kívánságom, mivel újból szépen gyarapodik a kö­zös pénztár. Csupán Januárban 845 mázsa hús, 48 000 liter te] és 30 000 tojás árát írták a javukra. Csendben, szinte észrevétlenül kö­szönt ránk az ólomszürke alkony. Egymásután gyúlnak kl a házak ab­lakszemei. Valahol hegedű sír, s gép­kocsink fényszórója léket üt a csil­lagtalan téli estében. SZARKA ISTVÁN Hát már megint Losonc!? N í > Közöny vagy szegénységi bizonyítvány ( EM TAGADOM, vegyes érzések viaskodnak bennem. Megvetés, ugyan­akkor meghatottság adta kezembe a tollat. Nem ls tudom, epébe mártsam-e, vagy a szeretet húrjait pengessem-e gyengéden ... Levelet kaptam Losoncról. A város nemrég ünnepelte felszabadulásának huszadik évfordulóját. Tér­képek, táblák, közlemények hirdették a két évtized eredményeit. A szem­lélő a szabók szövetkezetének Vajanský utcai kirakatában és a Városi Nemzeti Bizottság épületének első emeleti folyosóján, a feljárati lépcső­vel szemben elhelyezett térkép és szöveg alapján megtudja, hogy Loson­con a felszabadulás után ezernél is több új lakás épült. Szép eredmény! A város lakói méltán büszkék a több mint ezer ú] lakásra, az épülő ú] lakónegyedekre, ösl városuk történelmében az elmúlt két évtized minden bizonnyal dicső fejezet. A térképhez további magyarázat következik: Az a tény, hogy a város több mint 100 éves 11848-ban a törökök j eb gyújtottak 1, nagy mértékben befolyásolja a lakásalap minőségét. A tekintet megakad. Az a losonci, akinek dédapja és üknagyanyja a he­lyi temetőben alussza örök álmát, újból és újból elolvassa a szöveget. Hát ez hogyan lehetséges? Ha több mint száz évvel ezelőtt Itt felperzsel­tek egy várost, amelyet ugyancsak Losoncnak neveztek, akkor az a vá­ros már száz év előtt is létezett. A láng elhamvasztotta házait, utcáit, de nem a múltját... / Lexikonokban lapozgatok: Losoncot a Xll. század eleién említik, a középkorban mezőváros volt. A törökök és a XVII. századi függetlenségi háború idején többször tlpusi­' tult. 9 • • ,.. Losoncot még a cseh hadak ideje előtt megerősítették, és kőfalakkal vették körül. Sokat szenvedett Gíszkrától, ki Hunyadi jánost 1451-ben itt megverte, 1622-ben a kurucok sarcolták meg. 1719-ben pedig a pestis tize­delte meg lakosait. Ennek dacára a város a szabadságharc küszöbén egyike volt a legvirágzóbb magyar iparosvárosoknak. A húsz év eredményeit méltató szövegben elírás lenne? Esetleg tu­datlanság? Nem tudom. A szöveg szerzője mintha azt mondaná: Ami volt, volt. A mi munkánkat az utolsó húsz év dicséri. Mit nekünk, ml volt, kl volt azelőtt! És valahol Itt kezdődik az a megmagyarázhatatlan közömbösség a múlt­tal szemben... A ' M HOGYAN TUDNÁ a mát igazán, őszintén, szívből értékelni az, aki fitymáló kézlegyintéssel intézi el a múltat? Hisz a ml munkánk eredménye ls valahol a múltban, messzi évtizedekben gyökerezik. Amit most mi teszünk és tehetünk, az csupán folytatás — nemzedékek, ember­öltők munkájának, küzdelmeinek a folytatása. Hogyan becsülheti a város mai eredményeit az az ember, aki nem veszi figyelembe a múltját... Nem veszi figyelembe — és nem ismeri. Mert a feltüntetett adatok homlokegyenest ellenkeznek a történelmi tényekkel. Íme, a lexikon: A szabadságharcban sokat szenvedett az átvonuló seregek követeléseitől, 1849. március 24-én Benlczky Lajos honvédjei heves utcai harc után győ­zelmet arattak a császáriak felett. A város környékén táborozó magyar gue­rlllák 1849. augusztus elsején megtámadták az orosz seregnek ttt átvonuló betegeit, kik közül több elhalt. Erre a Grabbe tábornok által vezetett oroszok bevonultak Losoncra, és a lakosokra Órldsi sarcot vetettek ki. Augusztus 7-én éjjel a kozákok kancsukával kergették kl a lakosságot az elásott négy orosz katona sírjához, ezeket körmeikkel kellett a polgárok­nak kiásniuk, és úgy temették el őket újra a legnagyobb katonal tiszt­séggel. Nyolcadikán elkezdődött a rablás, majdpedtg a város gyújtogatása. Az elpusztult várost (5U0 ház közül 4ü maradt épen, 6000 lélek közül 1400 élt) egyfelől az országos segély emelte fel újra, másfelől lakóinak szívós akarata. Levélírónk további forrásokat is felsorol: Nógrád megye monográfiája fr erről az 534. oldalon. De Mikszáth Kálmán is említi Jókai Mór élete és kora című művének 244. oldalán. Azok az emberek — legyenek akár felelős tisztségviselők és a lakók bizalmát élvező képviselők —, akik nap mint nap szó nélkül elmentek e szöveg mellett, aligha Ismerhetik a város történelmét. De a történelmet se... Honnan kerültek volna törökök Losoncra a múlt század közepén? BÁRMENNYIRE VISZOLYGOK IS' a részletezéstől, nem hallgathatom " el, hogy ekkora tájékozatlanság végtére is jókora csorba a felelős' elvtársak tekintélyén. És ezt a tényt még csak szépíteni se próbálom... Az idősebb losonciak — szüleik, nagyszüleik elbeszéléséből — jól is­merik a száz év előtti eseményeket. A várost a magyar szabadságharc leverésére érkezett cári seregek gyújtották fel. Titok ez? Azok, akiknek ősei 1849-ben (és nem 1848-ban!) a cár parancsára segítettek a magyar nép szabadságharcának letörésében, száz évvel később életük és vérük árán szabadították fel a fasizmus igája alól a Kárpátok medencéjében, a Duna völgyében élő népeket. Nincs mit tagadni. Nem Is lehet. A történelem­hamisítás — hazugság, csalás, korlátoltság. Mert a történelem akkor is megmásíthatatlan, ha azt valaki tudatlanságból, számításból vagy akár félelemből a valóságtól eltérően próbálná magyarázntl Őszinte örömmel tölt el az a tudat, hogy akadtak losonciak, akik ezt a ferdítést nem állhatták meg szó nélkül. Szülőföldjük ismerete és határ­talan szeretete adta kezükbe a tollat. Helyreigazítást, nyilvános helyre­igazítást kérnek. És Joggall Nincs okom kétségbe vonni a városi vezetők szándékát. De ez t té­nyeken mit sem változtat. Lehetetlen az utolsó húsz év eredményeinek hiteles tanúsítása párhuzamosan a múlt történelmének elferdítésével. Lehetetlen hitelt szerezni a ma eredményeinek, ha meghamisítjuk a múl­tat. Ez szükségszerűen kétségeket, kételyeket szül. tZZEL KAPCSOLATBAN még valami papírra kívánkozik. Az utóbbi s években a városok lakossága gyorsan cserélődik, feltöltődik. Az új építkezésekre, az új üzemekben szakemberek érkeznek, letelepszenek, családot alapítanak. Fiaink szakképzettséget, diplomát szereznek, és a köztársaság lekülönbözőbb vidékein helyezkednek el. Nemzetiség nem­zetiséggel, a vidékről érkezettek a városlakkal, a városból érkezettek a falusiakkal keverednek. A lakosság mozgását az élet, a rohamos gaz­dasági fejlődés eredményezi. Természetesen Losonc (mint bármely más város) lakossága is felfrissült. Az „őslakók" mellett ú) arcok tűntek fel. Nincs ebben semmi rossz. A mindennapi munka eggyé forrasztja az ős­lakót és az újonnan érkezőt. Nincs különbség egyik és másik között. A város lakóinak emberi, erkölcsi értékét nem őslakosok és újonnan ér­kezők szerint ítéljük meg. Ebből se előjog, se hátrány nem származhat. A felvetett probléma nem is kizárólag losonci Jellegzetesség. Máshol is hallottunk már olyan elejtett megjegyzést, hogy az illetékesek nem viselik úgy a szívükön a város sorsát, ahogy kellene, mert, nem fűzi őket a városhoz régebbi, erős kötelék. Egy-egy város, utca, negyed lakossága az élet folyamatosságában ki­alakult közösség. E közösség nem lehet zárt, főleg napjaink életüteme mellett nem. Felszívja az új tagokat is, megosztja velük gondjait, örömeit. Ez a természetes és emberi. Ehhez azonban elsősorban ls az szükséges, hogy a város új lakói beleolvadjanak ebbe a már kialakult közösségbe. Mit gondolhatunk a losonci esetről? Sértő közömbösség? Szegénységi bizonyítvány? Végtére egyre megy. Helyrehozhatatlan hiba lenne a nagy­szerű számbeli eredményekről elvakulva figyelmen kívül hagyni a város hagyományait, lakóinak érzésvilágát, önérzetét, büszkeségét. A város, a szülőváros szeretete felbecsülhetetlen kincs, amit a város vezetői bú­sásan kamatoztathatnak mindennapi munkájukban. Ehhez azonban az szükséges, hogy ne csak ők várjanak megértést, segítséget a lakosság részéről, hanem ok is értsék meg a lakosság — e nagy család minden bonyolult problémáját. És ne csak a nagyokat, az aprókat is. TUDOM, életünkben akadnak nagyobb, fontosabb problémák az Itt fel­' vetetteknél. De emberi kapcsolatokról van szó, és végső soron ezek a kapcsolatok szebbé tehetik, vagy netán itt-ott megkeseríthetik életün­ket. ZSILKA LÄSZL0 1865. február 13. * ÜJ SZÓ S s

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents