Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-11 / 41. szám, csütörtök

r Ev végi számvetés a pártszervezetekben Nagyobb feladatok - színvonalasabb munka PARTUNK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA az évzáró gyűlésekhez Intézett leve­lében a párttagok figyelmét a húsz­éves építőmunka eredményeinek fel-, mérésére irányítja. Rámutat a beru­házási építkezések irányításában fel­merült fogyatékosságokra és a mun­kaidő jobb kihasználását szorgal­mazza. Figyelmeztet a szocialista munkaverseny problémáira. Felhívja a figyelmet az ifjúság nevelésében tapasztalható fogyatékosságokra, s végezetül a tömegek és a vezető dolgozók kapcsolatának állandó szi­lárdítását hangsúlyozza. A beszámoló állást foglalt a Köz­ponti Bizottság levelének minden pontjával kapcsolatban és a vita so­rán az egyes kérdéseket részleteiben is megtárgyalták. Alexander Kleč, a szociális biztosi­FILATELIA ^AA. rwv.- vwv "w> m^mt: VÍŐU:? ilW • ' ' 1 CANADA •vvwwx* -v. x. v., \ » A kanadai posta kétféle új bélye­get adott ki. A felső bélyegen a No­va Scotia tartomány, az alsón pedig New Brunswick tartomány címere látható. (Foto: — CTK) tás szakbizottságának elnöke példa­ként arra mutatott rá, hogy az isko­lai és kulturális beruházásokban az eltelt húsz év alatt az első köztár­saság húsz événél összehasonlíthatat­lanul szebb eredményeket értek el. A beruházási építkezések Irányítá­sát a pártbizottság az évzáró jelen­tésben tárgyilagosan fölülbírálta és az eredmények mellett fogyatékossá­gokat is felmutatott — két évtized távlatából azonban Inkább az ered­mények dominálnak. Ez a tény nem mond ellent Ján Teplický elvtársnak, aki felszólalásában hiányolta, hogy a járás némely községében még öreg, a mai követelményeknek nem meg­felelő iskolákban is kénytelenek ta­nítani, mivel a járási nemzeti bizott­ság a rendelkezésre álló eszközökből aránylag keveset fordít az új iskolák építésére. A munkaidő jobb kihasználását il­letően a beszámoló konkrétan meg­határozta a kommunisták feladatait: hassanak oda, hogy egyes ügyosztá­lyokon fogadónapon a hivatalos órák alatt ne rendezzenek értekezleteket. A SZOCIALISTA MUNKAVERSENY kérdésében a beszámoló a minőségi szempontok előtérbe helyezése mel­lett foglalt állást. A vitában Ján Kri­žan elvtárs, a kerületi pártbizottság küldötte a szocialista munkafelaján­lások elvi szempontjait ismertette. Az új irányítási rendszer érvényesíté­sével és a szolgáltatásokban végzett kísérletezésekkel kapcsolatban a kommunistákat a helyzet állandó ta­nulmányozására serkentette, mond-, ván, nemcsak az a fontos az új irá­nyítási rendszerben, hogy a vezető kádereknek felelősségteljesebbé és hatékonyabbá teszi a munkáját, ha­nem a széles néprétegek elégedett­sége a döntő. A Központi Bizottság levelében még hátralévő két kérdésben a Galántai Járási Nemzeti Bizottság pártalap­szervezetének kommunistái nem ta­núsítottak különösebb kezdeményező magatartást, kivéve talán azt, hogy egyesek bírálták a járási nemzeti bizottság koordináló tevékenységében fellelhető apró-cseprő fogyatékossá­gokat. AZ ELSŐ KÉRDÉSSEL, AZ IFjGSAG NEVELÉSÉBEN észlelhető fogyaté­kosságokkal kapcsolatban hangzott el talán a legtöbb felszólalás. Hatá­rozott gyengéje azonban a vitának, hogy egyetlen „mit tettünk", „mit kell tennünk" sem hangzott el. A vi­tafelszőlalások csak a helyzet kon­statálására szorítkoztak. A tömegek és a vezető káderek kapcsolata további szilárdításának kérdése szóba került ugyan, de az elhangzottak inkább csak arra en­gednek következtetni, hogy akad még e téren javítanivaló. Idevágó prob­lémának kell tekintenünk a fogadó­napok kihasználásáról mondottakat, majd a beszámolónak azokat a ré­szeit, amelyekben a társadalmi szer­vezetekben végzett munkáról esett szó. Ennek nem minden párttag tu­lajdonit kellő jelentőséget. Az alap­szervezet nyilvános gyűléseiről tett jelentést Is témához szólónak tart­juk: ebben az esetben a pártbizott­ság konkrét eredményekre hivatkoz­hatott. A nemzeti bizottság irányító tevékenységét illetően az üzemi munkaiskolát ért kritika is bizonyít­ja, hogy a kapcsolat állandó mélyí­tésére ís megvannak a feltételek. A tömegekkel végzett munka elmé­lyítéséhez azonban vállalni kell a széles néprétegek problémáinak ál­landó tanulmányozását is. Nem sza­bad megelégedni az elért eredmé­nyekkel, amint erre Krejčí elvtárs is figyelmeztetett felszólalásában. Az új és igényesebb feladatok a párt­munka módszereinek tökéletesítését is megkívánják. És tegyük hozzá, pártunk a Galántai Járási Nemzeti Bi­zottság kommunistáitól elvárja, hogy az eszmei-politikai nevelés frontján legalább olyan jól megállják a he­lyüket, mint a gazdasági szervező munkában. A beszámoló ugyanis számtalan eredménnyel igazolta a kommunisták jó munkáját a gazda­sági élet szervezésében, az ideoló­giai tevékenység továbbfejlesztéséről azonban annál kevesebb szó esett. RÖVIDEN EZEK VOLTAK azok a fő problémák, amelyeket a Galántai Járási Nemzeti Bizottság kommunis­tái évzáró tanácskozásukon mérlegre tettek. Sikerekben gazdag évet zárt le a „járásiak" alapszervezete, amely­ben derekasan megbirkózott a fel­adatokkal, és egy újat, a feladatok­ban még sokkal igényesebbet kezdett el. A párttagok feladatai világosan következnek az évzáró gyűlés hatá­rozatából. Ezek és a nemzeti bizott­ság új, időszerű feladatai megköve­telik, hogy a pártszervezet egyre színvonalasabbá tegye munkáját. KOBAK KORNÉL Vendéglők és vendégszomorítók Cinkos: a nemtörődömség 1963-ban egy őszi napon a bratisla­vai Igazságügyi Palota legnagyobb tanácsterme megtelt a Hulladékgyűj­tő vállalat dolgozóival. A büntető­tanács előtt a vállalat egyik női alkalmazottja állt azzal a vád­dal, hogy több mint százezer koroná­val károsította meg a szocialista tu­lajdont. A nézők között ült Kolener Emil, a vállalat 6001-es részlegének művezetője is. Érdekes lenne tudni, milyen érzéssel hallgatta az ítéletet, mely 6 évi szabadságvesztéssel súj­totta kolléganőjét. Abban az időben ugyanis az az összeg, mely viszont az ő bűnös tevékenységének számlá­ját terhelte, már elérte az 50 ezer koronát. Valószínű, hogy ez a tárgya­lás nyugtalanítóan hatott rá, de még­sem vonta le belőle a tanulságot. S így a minap ugyanabban a terem­ben találta magát, ezúttal azonban a nézők padsora helyett a vádlottak padjában, bűnlajstromán pedig az összeg további 35 ezer ko­ronával gyarapodott. Úgylátszik azonban az akkori nézők közül mások sem vonták le a hallottak­ból a kellő következtetése­ket. Különösen azok nem, akiknek a vállalat egyes részlegei­ben folyó gazdálkodás ellenőrzése lett volna a feladatuk. Mert ha kö­telességeiket rendesen végezték vol­na, nehezen lehetne elképzelni, hogy Kolener Emil rövid két és negyed év leforgása alatt, pontosabban 1962 áprilisától 1964 augusztusáig 85 528 koronával károsíthatja meg a vál­lalatot. Mégpedig olyan egyszerű, át­látszó módon, hogy arra az első ala­posabb ellenőrzés során azonnal rá kellett volna jönniük. Ez az eset új­ból azt az ismert tényt bizonyítja, hogy a szocialista tulajdon elleni bűncselekmények ott fordulhatnak elő, ahol hanyagság, felelőtlenség, rendetlenség uralkodik. Ahogy dr. Stark László, a Bratislavai Járásbíró­ság büntetőtanácsénak elnöke a tár­gyaláson találóan rátapintott: „A szo­cialista törvényesség betartása, a rendeletek következetes végrehajtása és ellenőrzése esetén a vétkest már sokkal előbb leleplezték volna és nem okozhatott volna ilyen nagy kárt". Csakhogy ezúttal többen is felülete­sen végezték munkájukat és ezzel a bűnös kezére játszottak. Emil Kolener először 1962 áprili­sában próbálkozott. A 6001-es rész­leg, ahol művezető volt, a hulladék­papír exportálását is intézte, többek között a Ligna külkereskedelmi vál­lalat és a külföldi megrendelők kö­zött megkötött egyezmények alapján. A szállítási költségeket a bratislavai Fiókpályaudvar számlázta és az emlí­tett áprilisi napon 18 szállítólevelet és elszámolási nyomtatványt küldött a 6001-es részlegre. Ezekkel igazol­ta, hogy a szállítási költségek az eredetileg számlázottnál 2193 koro­nával többet tettek ki és ezt a több­letet a vállalat számlájából fedezték. Kolener ahelyett, hogy ezeket a nyugtákat a vállalat könyvelőségére továbbította volna, a 6001-es részleg pénztárában a nyugtákat benyújtva, saját magának fizettette ki azzal, hogy a szállítási többletköltséget ő a vasúti irodában kifizette. A pénztá­rosnő nem tudta, megtéríthet-e ilyen nyugtát, ezért a vállalati igazgatóság könyvelőjéhez fordult tanácsért, aki megnyugtatta, hogy kifizetheti. (A könyvelő, mint tanú, a bírósági tár­gyaláson a kővetkezőképpen vallott: „Formai szempontból minden rend­ben volt, tárgyi szempontból nem el­lenőriztük a nyugtát, ez nem a mi kötelességünk volt, ezért Kolener volt a felelős. Én a kötelességemet teljesítettem".) A követelés jogossá­gát a 6001-es számú részleg vezetője aláírásával igazolta. (Mint tanú a bí­róság előtt kijelentette: „Nem tud­tam, hogyan bonyolítják le a szállí­tást és miként számolják el. Bíztam abban, hogy úgy van rendben, ahogy Kolener csinálja".) Kolenert a sikeres kezdet után ra­bul ejtette a kísértés. Néhány jóhi­szemű vasúti tisztviselőtől megfelelő ürüggyel üres elszámolási nyomtatvá­nyokat kért, azokat a vasúti irodában az asztalon heverő bélyegzővel is el­látta és egymás után állította kí a szállítási költségtöbbletről szóló iga­zolásokat. Hetenként kétszer is fel­vett ily módon 300—400 koronát a részleg pénztárából ós így havi 1470 koronás fizetését átlagosan három­ezer koronával „javította fel". Bár felesége is dolgozott és gyermekük nem volt, mégsem tudott „kijönni" fizetéséből — hiszen szeretett jól öl­tözködni, szórakozott, éjjeli mulatók­ba járt, gavallért játszott. „Pótfizeté­sét" is az utolsó fillérig elköltötte. Olyan simán ment minden, hogy fokozatosan felhagyott az elővigyáza­tossággal ls „Ha nem változtattam volna munkakört, talán mostanáig sem jöttek volna rá" — mondta a bí­rósági tárgyaláson és ezzel elég rossz bizonyítványt állított ki az el­lenőrzéssel megbízott munkatársakról is. Senkinek sem tűnt fel, hogy „a vasút" milyen gyakran számláz szál­lítási költségtöbbletet (ami egyéb­ként azelőtt nem fordult elő). Az sem szúrt szemet, hogy a nyugták nagyobb részén háromszor is szere­pel Kolener aláírása — mint jóváha­gyó, pénztáros és átvevő. Ha nem volt a részleg vezetője — és többnyire nem volt munkahelyén — ő helyettesítette, ha nem volt ott a pénztárosnő — és gyakran nem volt ott, mert iskolába jár és bete­geskedett — azt is ő helyettesítette. És így Kolener, mint részlegvezető, jóváhagyta a nyugtát, Kolener, mint pénztáros kifizette az összeget — Ko­lenernek! A szokásos ellenőrzés azon­ban mégsem derített ki semmilyen ren de 11 enessége t. Csupán a teljesség kedvéért meg­említjük, hogy eleinte az elszámolási nyomtatványokra a szállítmány Igazi vagonszámait és vagonmennyiségét tüntette fel, később azonban, amikor a hulladékpapír exportszállítmányait főleg hajókkal bonyolították le, ka­pásból írta be az adatokat. Így tör­tént, hogy 1964-ben 139-cel több va­gonért számolt el költségtöbbletet, mint amennyi papfrszállltmány való­ban voltl Kolener Emil 32 éves művezetőt a járásbíróság büntetőtanácsa 6 évi szabadságvesztésre, valamint a kár megtérítésére ítélte és ezenkívül a büntetés letöltése után 5 évre eltil­totta bármilyen vezető vagy anyagi felelősséggel járó állás viselésétől. Rajta kívül azonban felelősségre kel­lene vonni azokat is, akik kötelessé­gük felületes, hanyag teljesítésével bűncselekményeit lehetővé tették. Ikgy) A szövetkezetesek átlagos életkora sok helyütt 50—55 év. Mi lesz hol­nap? — vetődik fel sokakban a kér­dés. Mi az oka, hogy a falusi fiata­lok közül kevesen választják életpá­lyául a mezőgazdaságot. Ezek és hasonló kérdések foglalkoztatják a mezőgazdaság jövőjét féltőket. A válaszadás nem könnyű. Sok té­nyező játszott közre abban, hogy a falu parasztszármazású fiataljai a közeli városokban kerestek munkát, avagy végleg búcsút mondva a hazai környezetnek az ország különféle ipartelepeire vándoroltak. Mik a fő okok? Gondolom — a nevelés, a kereset, a nyolcórás munkaidő, művelödési­és sportlehetőség, lakáskultúra, szó­rakozási lehetőség és a városba vá­gyódás. A felsorolt jelenségekben kell tehát lényeges változásnak vég­bemennie, hogy a jelenlegi helyzeten javítsunk. Ragadjunk ki egyet a meg­oldásra váró feladatok közül, s vizs­gáljuk meg falvaink népének szó­rakozási lehetőségeit. Közismert tény, hogy községeink jó részében még nincs megfelelő mű­velődési otthon. De több helyen, ahol bár van kultúrház, nincs aki törőd­ne azzal, hogy kellemesen befűtse­nek, vagy hogy különféle szórakoz­I tató játékok, folyóiratok álljanak a I fiatalok rendelkezésére. Művelődési és más jellegű szakkörök szervezésé­I re már nem is gondolok. Szórakozás­i nak lényegében az évente egyszer, i esetleg többször lejátszott színdarab ! és néhány táncmulatság számít. , Van azonban egy olyan szórakozó­| hely, amely minden községben meg­található. A vendéglő. Erről az utób­bi években hallgatni szoktunk, pedig az igazság az, hogy a fiatalság jó része — főleg télidőben — szabad idejét többnyire ott tölti. Hiába van otthon rádió, televízió, társas lények vagyunk, emberek közé vágyunk. Ha ez általánosan így van, akkor ez az Ifjúságnál még nagyobb mértékben megmutatkozik, mint a felnőtteknél. Ha már eljárogatnak a fiatalok a kocsmába, vizsgáljuk meg, mit kap­nak ott a féldecín, a pohár sörön, fröccsön avagy a hűsítő italokon kí­vül. őszintén meg kell mondanunk, hogy a népi fogyasztási szövetkeze­teink vendéglőinek egy részében a már felsoroltak mellett még a késsel vágható füstöt és a fülsértő hangos­kodást élvezhetik az odajárogatók. A szűk, szennyes falusi vendéglők­ben a pult előtt dulakodnak az In­nivalóért. Az olajos padlót csikk-me­ző borítja, a terítetlen asztalokon cigarettahamu sűríti a kilöttyent sört vagy más Innivalót. Italféléből alig van választék. Rum, vodka, borovics­ka és tovább nincs. Borból esetleg egy vagy két fajta kapható. Gyü­mölcslevek? Csak a falon porosodó plakátok valamelyike hirdeti. Ezek­ben a rozoga csárdákban elég gya­kori a sörhiány is. Mit lehet hát ott mást tenni, mint féldecizni, s esetleg belekötni a tántorgó, lábrahágő szesztársba, avagy az Italozgatás ha­tása alatt elkártyázni a zsebpénzt. Ha ezekből a falvakból egy-egy fia­tal elkerül nagyobb városba, és ott­honlétekor beszélni kezd a kávéhá­zak fényéről, ötórai teákról, megdo­bogtatja a szíveket és felébreszti a vágyat a kulturáltabb élet után. örvendetes az a tény, hogy az utóbbi időben egész sor új vendéglő épült és kulturáltabb körülmények között szórakozhat a falusi lakosság ezekben az ún. „kávéházakban". Ahol hozzáértő vezetőjük van, ott talál­hatunk biliárdasztalt, szórakoztató játékokat és különféle sajtóterméke­ket. A szeszes italok szintén nagy választékban kaphatók és kitűnik a fogyasztásból, hogy nem is a rum a legkedveltebb töményital. Jelentős mennyiségű sör, különféle gyümölcs­lé fogy. Kávé mellett is szórakozhat­nak, beszélgethetnek. Nézzünk meg közelebbről egy kor­szerű vendéglőt. Dunamocs A vén folyó melletti falu mintegy 1700 lakosú. Fél évvel ezelőtt még ott is öreg falak között ácsorogtak a pult előtt az emberek. Ma azonban akaratlanul is leveszi a kalapját, aki benyit a közel háromnegyedmll­liós költséggel épült vendéglőbe. Szép, világos helyiségben ülhet a vendég az ízlésesen leterített aszta­lokhoz. A nagy helyiség mellett egy nagyon elegánsan berendezett terem­ben rendezhetnek banketteket, ünne­pelhetnek névnapokat, születésnapo­kat, esetleg esküvőt a helybeliek. Az egyik asztalon újságok, folyóiratok és szórakoztató játékok találhatók. A sarokban ott van az örökké foglalt zöld posztós biliárdasztal is. A kor­szerű pult mögött fehérköppenyes kiszolgálók. Ott találjuk a vezetőt, Szalai Jánost ls, aki már több mint egy évtizede kocsmáros a faluban. — Megszoktak már az új helyen? — köszöntünk rájuk. — A rossz álmot a kellemes való­ságra ébredve könnyen elfelejti az ember. -t- A „mindennaposak" nem talál­ják túl előkelőnek? ... — Néhányan elmaradtak. Akik to­vábbra ls hűek, egymást figyelmez­tetgetik. Még a tökmagot ls otthon hagyják. — De, ha a féldeclzők nem járnak, csökken a forgalom. — Ötször annyian jönnek olyanok, akik a sarki kocsmába nem igen tették be a lábukat. — Fiatalok? — Főleg ők a vendégeim estén­ként. A művelődési otthon nem kész, és itt találják fel magukat. — Mivel szórakoznak? — A biliárdasztalt szeretik a leg­jobban. De jó néhányan sakkoznak is. Többen römiznek, van aki minden újságot átböngész. Egyesek kávé mellett vitatkoznak, beszélgetnek. De a legkedveltebb, a leglátogatottabb a kéthetenként megrendezett teaest. — Mely tömény italokból fogy a legtöbb? — Amint látja, bő a választék a pálinkafélékből — mutat a pultszek­rényen különböző színben csillogó üvegsorra. — A legnagyobb fogyasz­tás mostanában konyakból és boro­vicskából van. Természetesen nálunk is a sör a legkedveltebb, tízest és tizenkettest tartunk. De sok gyü­mölcslé fogy, és egyre többen kávéz­nak. — Ennivaló? — Kapható szalámi, különféle hal­ételek, sajtfélék. Péksüteményünk is állandóan van. A sertésvágási Idősza­kon kívül is rendszeresen főzünk ko­csonyát, és minden csütörtökön pa­callevest. — Konyhájuk is van? — Naponta 30—40 ebédet főzünk. — Kik a kosztosok? — Nyugdíjasok, tanítók és átuta­zók. Kati néni birodalmában ragyog a tisztaság. A párolgó lábasok azt sej­tetik, hogy nemsokára kész az ízletes zöldségleves és a lekváros gombóc. Az ebédre járók megkövetelik a falu­si ételeket Is. A szakácsnénak —.fa­lusi asszony — tehát ez nem okoz különösebb gondot. Sokan azt mondhatnák, könnyű korszerű vendéglátó üzemben sokol­dalúan gondoskodni a vendégekről. Nincs ez egészen így. Nem messze Dunamocstól Madaron a mocsihoz hasonló típusú vendéglőbe nyitottunk be. A kettő: ég és föld. A madari barátságtalan. Az asztalokon a mű­anyagterítők összeégetve, rendetlen­ség, szanaszéjjel minden. A szom­széd falvak: Balony és Csilízradvány, mindkét helyen régi típusú a vendég­lő. A balonyi mégis barátságosabb, ott főleg a fiatalokat láttam biliárd­dozni, szórakozni. A pultszekrény is arról árulkodott, hogy az emberek válogathatnak az italfélékben. A rad­ványi vendéglőben viszont vágni le­hetett a füstöt, és főleg idősebbek verték az asztalt. Ott nagyon köny­nyen megkapja a választ a vendég: ez nincs, igyon mást! Ezek a példák is igazolják; nem­csak az épülettől, hanem az embe­rektől, az ott lévő vezetőktől ls függ, hogy jól érezzék magukat a falusi dolgozók, fiatalok. Nekik kell gon­doskodniuk arról, hogy ne csak pá­llnkaárusok legyenek, hanem hogy a vendég azt kapjon, amit óhajt, és a fiatalok valóban jó szórakozásnak tekintsék a vendéglőben eltöltött időt. Tóth Dezső AZ ELSŰ OSZTÁLYBAN (Bachan fel«4 Ű| SZÖ 4 * 1965. február 11.,

Next

/
Thumbnails
Contents