Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)
1965-01-08 / 7. szám, péntek
Testvérlapunk jubilál Húsz éve jelent meg újra a braiislavai Pravda (CTK) — Tegnap volt 20 éve, hogy hazánk már akkor felszabadított területén — a kelet-szlovákiai Michalovcén — megjelent a Pravda első száma. Néhány héttel a város felszabadítása után — már 1944 decemberében — volt Szlovákia Kommunista Pártjának körzeti konferenciája, amelyen Jóváhagyták a Pravda, az SZLKP sajtószerve kiadásét. A Zempléni Múzeum dolgozóinak csak 1962-ben sikerült felkutatniuk a Michalovcén kiadott Pravda első számának egyetlen példányát, amelyet Juraj Šamudovský košicei lakos őrzött meg. 1945. január 7-től Košice felszabadításának napjáig rendkívül nehéz feltételek között készítették a lapot a michalovcel nyomdában. Hetente egyszer jelent meg. Vojtech Džurbala, a kelet-szlovákiai nyomdaipari vállalat tördelő nyomdásza, aki 20 évvel ezelőtt még csak tanonc volt, de részt vett a Pravda készítésében, a következőt mondotta el: „Az újságot akkor egy ablakok nélküli helyiségben, igen nagý nehézségek közepette készítettük. Az első példányt gyertyafény mellett nyomtuk, és ez a munka 48 órát vett igénybe. Az újság azonban időre — vasárnap, Január 7-én Jelent meg". Mivel Michalovcén 20 évvel ezelőtt nem volt elegendő papír, és emellett Jelentős műszaki nehézségeink Is voltak, a Pravda hetenként egyszer Jelenhetett meg. Mindez természetesen a lap alakját és terjedelmét is befolyásolta. A Pravda annak idején 21x32 cm nagyságban négy oldalon Jelent meg. A postások kerékpáron vitték a lapot a közeli falvakba, a távolabbi Járásokba a szovjet hadsereg gépkocsijain szállították. A Michalovcén megjelent első szám „Mindig a néppel" című vezércikke rámutatott arra, hogy a kommunisták mindig az első sorokban harcoltak a fasiszták ellen, és ők az elsők, akik hozzáfognak az építőmunkához a haza már felszabadított területén. A vezércikk felszólította a város és a környék minden becsületes lakosát, hogy segítsen a háború utáni nehézségek leküzdésében és az új köztársaság felépítésében. Nagyon fontos közölnivalója volt a „Széles nemzeti arcvonalban" című cikknek is, amely az SZLKP első decemberi konferenciájáról tájékoztatta az olvasókat. Nem kevésbé nagy Jelentőségű volt a „Zemplén földet akar" című írás is, amelvnek szerzője rámutatott, hogy az Idegen nagybirtokosok és az árulók földjeit minél előbb fel kell osztani a falusi nép között. A lapból nem hiányoztak a politikai, illetve katonai hírek és a nemzetközi események áttekintése sem. Michalovcén a Pravda három számát adták kl. Kitüntetés Köztársaságunk elnöke Jan Kofannak, a tudományok kandidátusának, az ásványi nyersanyag-lelőhelyek készleteit osz'ályozó bizottság elnökének országos Jelentőségű földtani tevékenységéért az „Országépítési érdemekért" kitüntetést adományozta. A kitüntetést Oldfich Cerník miniszterelnök-helyettes J. Korán 60. születésnapján adta át az ünnepeltnek. • • • Štefan Roman zákopčel (őadcai Járás) lakosnak 60. születésnapjára köztársaságunk elnöke ugyancsak az „Országépítési érdemekért" kitüntetést adományozta, amelyet Rudolf Cvlk, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának titkára Banská Bystrlcán tegnap adott át. Štefan Roman elvtárs, a Cadcal Tatra-üzem munkása, 1936-ban lépett a kommunista pártba. A burzsoá köztársaság idején aktívan vett részt a sztrájkmozgalomban s több helyütt megszervezte a párt Illegális sejtjeit. E tevékenységéért állandóan üldözték és 9 ízben börtönbüntetésre ítélték. A VDK nagykövete Prága polgármesterénél Ludvík Cerný, Prága főpolgármestere tegnap fogadta Pham Van Szut, a Vietnami Demokratikus Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, akivel szívélyesen elbeszélgetett, majd elkísérte a Vítkovhegyre ahol megkoszorúzták az Ismeretlen Katona Sírját. Fogadás Kuba államünnepe alkalmából A prágai International Szálló fogadótermében tegnap Jöttek össze hazánk politikai, gazdasági és közéletének kiválóságai, hogy a kubai forradalom 6. évfordulója alkalmából szerencse kívánatalkat fejezzék ki dr. Armando Florez Ibarrának, a Kubai Köztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének. A hazánk és a Kubai Köztársaság népe barátságának jegyében rendkívül szívélyes légkörben lezajlott ünnepségen a prágai diplomáciai testület tagjai ls részt vettek. A szíriai nagykövet átadta megbízólevelét (CTK) — Václav Dávid külügyminiszter csütörtökön megbízólevelének átadásával kapcsolatban fogadta Sabet Al-Arissát, a Szíriai Arab Köztársaság üj nagykövetét. Színvonalasabb f jobb gépeket a mezőgazdaságnak Tovább mélyül Csehszlovákia és Bulgária gazdasági együttműködése (CTK] — Prágában tegnap Jifí Hendrychnek, a CSKP Központi Bizottsága titkárának elnökletével Ul&st tartott a CSKP Központi Bizottságának mezőgazdasági bizottsága, s a mezőgazdaság gépesítésének továbbfejlesztéséről tárgyalt. A gyűlésen részt vettek: Bohuslav LastoviCka, a Nemzetgyűlés elnöke, a Nemzetgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagjai és a mezőgazdasági ' gépeket és berendezéseket gyártó üzemek Igazgatói. A központi kérdéssel Jifí Burlan földművelésügyi miniszter és Karel Poláőek általános gépipari miniszter foglalkozott. A vita folyamán a Jelenlevők rámutattak az eltávolítandó hiányosságokra és a Jelenlegi helyzet javulására számos Javaslatot tettek. A bizottságok által elfogadott Javaslatok összessége Irányvonalat Jelent a Földművelésügyi Minisztérium, Szebb csomagolást (CTK) — Ez évben jobb csomagolásban lát napvilágot az ipari és élelmiszeráru. Az elmúlt évvel szemben a gyártmányok 3,5 százalékának lesz szebb, jobb csomagolása. Az ágyneműkészletet, fehérneműt, asztalterítőket, gyapjútakarókat, Akcent tranzisztoros rádiókészülékeket. Admira vevőkészülékeket műanyagban, illetve műanyag dobozokban árusítják majd. A bőrdíszmű csomagolásban is új módszereket alkalmaznak. A kozmetikai készítmények is egyedülálló csomagolásban kerülnek a hazai piacra. A vlllanyborotva-készülékeket ajándékdobozokban veheti meg a vásárló. A Belkereskedelmi Minisztérium közös bizottsága 1961-től 2350 borítólap és címke javaslatát bírálta el. Ez évi feladataink közé tartozik az is, hogy az élelmiszercsomagolásban megköze lítsük a világszínvonalat. Hazánk fővárosának 1 020000 lakosa van (CTKJ — Prágában az elmúlt év végén 1 020 000 lakost számláltak. 1964-ben csak 6000-re! növekedett 9 lakosok száma. A halálozások száma kevesebb volt, mint a születéseké A helyzet az 1963-as évhez viszonyít va tavult, amikor ls a fővárosban 407 emberrel több halt meg, mint amennyi született. Jelenleg Prágában sok az idősebb, 45—60 éves lakos. Az elmúlt évben Prágában 9000 M zasságot kötöttek, kb. annyit, mint 1963-ban. Nem változik a nők és a férfiak közti arány sem. A fővárosban 64 000-rel több nő él. Az elmúlt évben 15 000 prágai cserélt lakást. <r Az utóbbi száz év alatt Prága lakosságának száma a négyszeresére emelkedett. Az 1896-os népszámlálás adatai 253 000 embert mutatnak ki. 1921-lg elérte a 678 000-et. A 30-as évek végén pedig rohamosan megkö zeittette az 1 milliót. A további fejlődést a háború akadályozta meg. Prága 1960-ban lett egymilliós lakosú város. valamint a gépipari minisztériumok további munkájában. 1965-ben a gépek és gépalkatrészek szállításának biztosítása mellett fokozott figyelmet Igényel a távlati Jellegű kérdések megoldása. Elsősorban a mezőgazdasági gépgyártás és fejlesztés terén szükséges a minőség gyors javítása, a hiányzó alkatrészek problémájának megoldása, a gépek műszaki-ökonómiai paramétereinek Javítása stb. Ugyanolyan fontos elegendő számú, szakmailag kiválóan képzett gépesítő biztosítása, a gépek jó kihasználása és karbantartása. A mezőgazdasági bizottság ülésének határozatát a Földművelésügyi, valamint az Általános ós Nehézgépiparl Minisztérium, mint műszakiszervezés! tervet fokozatosan megvalósítja és ezáltal a hiányosságok nagyobb részét már ebben az évben felszámolják. Szigorú ítélet (CTK) — A múlt év júliusában Ján Sitár, Helena Martínková és Ľudmila Hauerlandová megölték és kirabolták a magányosan élő Josef Ferdina 55 esztendős nyugdíjast. A zsákmányt, 3500 koronát közös prágai kirándulásra használták fel. Bűncselekményükért a Nový Jičln-l Járásbíróság csütörtökön Ján Sitárt 14 esztendei, Helena Martínkovát 8 és fél évi és Ľudmila Hauerlandovát 8 évi szabadságvesztésre ítélte. • • • (CTK) — A bratislavai kerületi bíróság tegnap hirdetett ítéletet Marian Balogh és a fiatalkorú Igor T. bűnügyében. A vádlottak 1964. május 5-én gyilkossági kísérletet követtek el a Bratislavai Közlekedési Vállalat taxisofőrje ellen, hogy azt kirabolhassák. Ezenkívül Košicén egyéb bűncselekményeket ls elkövettek. A bíróság Marian Balogh elsőfokú ítéletét 8 évről 11 évre és Igor T. büntetését 4 évről 7 évre súlyosbította. röviden + A múlt évben a kelet-szlovákiai kerületben 5051 lakást adtak át ren deltetésének — ami csak 17 lakással kevesebb a tervezettnél —, ezenkívül 172 tantermet. Az építészeknek ebben az évben 5438 szövetkezeti, állami és üzemi lakás', valamint 214 tantermet kell átadniuk. (b. n.) • A bratislavai C SZBSZ Házában csil törtökön megnyílt az Amatői Képzőművészek Kerületi Kiállítása. A kiállított több mtnt 100 festmény, rajz, grafika, kerámia, valamint a vasból és textilből készült alkotások »z amatőr képzőmű vészek fejlett esztétikai érzékét bizony!) Iák. • CsBtBrtBkBn Ülésezett Prágában 8 Csehszlovák Kereskedelmi Kamara jugo szláv tagozata mely bár csak néhány hő nappal ezelőtt alakult, már ötven tagja van. Az ülés résztvevői megállapították, hogy a két ország között a kereskedelmi kapcsolatok kedvezően fejlődnek és ebben az esztendőben az árucsere-forgalom mintegy 59 százalékkal emelkedik. (CTKJ — Tegnap Prágában Jegyzőkönyvet írtak alá Csehszlovákia és a Bolgár Népköztársaság 1966—70. évi gazdasági együttműködéséről és árucseréjéről. A jegyzőkönyvet Aposztol Pasev mérnők, a Bolgár Állami Tervbizottság elnöke és Oldfich Cerník mérnök, miniszterelnök-helyettes, Állami Tervbizottságunk elnöke Irta alá. Az aláírásnál jelen volt Sztajko Nyegyelcsev. Bulgária rendkívüli és meghatalmazott prágai nagykövete is. A két küldöttség a tárgyalások folyamán megállapította, hogy mindkét ország gazdasági fejlődése lehetővé teszi a gazdasági együttműködés to(CTK) — A Jugoszláv Hadsereg Művészegyüttese Belgrádból Bratislavába érkezett. A nagy hírnévnek örvendő dalegyüttest Alexander Gápel ezVIGYÁZZ, HA JÖN AZ AUTÓ! (CTK) — A prešovi járás Orlov községében a PP-11-26 rendszámú teher autó szerdán halálra gázolta a 8 esztendős Miloš Ferenc tanulót, ak! a nyílt utcán korcsolyázott. A közbiztonsági szervek felhívják a szülők és nevelők figyelmét, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet gyermekeik védelmének, és ne engedjék őket veszélyeztetett helyeken szánkázni és korcsolyázni. vábbi elmélyítését és az árucsere kibővítését. Az árucsere kibővítését illetően elsősorban a gépipari termékek szállítmányainak kibővítésére gondoltak. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Bulgáriába villanyerömü-berendezéseket, villanymozdonyokat, nehéz tehergépkocsikat, vegyipari gyártmányokat stb. fog szállítani. A Bolgár Népköztársaságból akkumulátorkocsik, villanykalapácsok, akkumulátorok, transzformátorok és egyebek érkeznek hozzánk. A kölcsönös árucserében továbbá megmunkáló, mezőgazdasági és más gépek, ezenkívül vegyipari, kohólpari és könnyűipari cikkek ls szerepelnek. redes, helyőrségi parancsnok katonazenével fogadta a pályaudvaron. Az együttes vezetője Milan Angelski alezredes, karmestere Franz Klinar. A vendégszereplő együttes 10 nagy hangversenyt ad, s több esztrádműsorban lép fel Bratislavában, Nitrán, Zillnán, Brnóban, Ostraván, Prágában s más városokban. A Jugoszláv Hadsereg Művészegyüttesének vezetőségét ma fogadta Augustín Michalička, a Szlovák Nemzeti Tanács iskola és kultúrügyi megbízottjának helyettese. A fogadáson jelen voltak: a hadsereg képviselői, Eugen Suchoň nemzeti művész és mások. Megjelent a prágai jugoszláv nagykövetség katonai attaséja, Ivan Velačič alezredes is. Csehszlovák s'ker Cannes-ban Cannes (CTK) — Cannes-bfln a* V. Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztiválon Csehszlovákia nyerte a legtöbb díjat, dicsérő oklevelet és tiszteletbeli elismerést. A fesztiválon 29 ország vett részt. A beküldött filmek közül a legsikeresebbnek Karel Zeman .A bolond krónikája" c. filmje bizonyult, amelyet első díjjal tüntettek ki a középső korosztály számára készült filmek kategóriájában, továbbá elismerésben részesült a szülők bíráló bizottsága részéről, s a fiatalok bírálóbizottsága ennek a filmnek ítélte egyetlen oklevelét. A legkisebb gyermekek számára készült filmek kategóriájában az első díjat Pavel Procházka „Az összekevert paletta" című rövidfilmjének Ítélték oda. MAX REIMANN: Akcióegység az SPD-vel Düsseldorf (CTK) — A következő választások folyamán döntő csapást kell mérni a Kereszténydemokrata Unióra, bajor Keresztényszocialista Unióra, s meg kell fosztani óket a kormányhatalomtól, hogy le lehessen számolni a revansista politikával, a Buindeswehr atomfelfegyverzésével és a szükségállapotról tervezett törvénynyel.. Ezért elengedhetetlen a kommunisták és a szociáldemokraták akcióegységére — jelentette kl Max Reima-ran, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára a párt Központi Bizottságának IV. Illegális ülésén. A kommunista párt követelményei a következők: meggátolni a Bundeswehr atomfelfegyver; sét, megvalósítani a leszerelést, Európában atommentes övezetet létesíteni, szorosabbá fűzni az államok kapcsolatait, elutasítani a szükségtörvényeket, s felvenni a két német állam tárgyalásainak fonalát, hangsúlyozta M. Reimaain elvtárs. JOHNSON EGÉSZSÉGÜGYI JAVASLATA Washington (CTK) — Johnson elnök kampány rendezését Javasolja az amerikai kongresszusnak, amelynek célja a lakosság egészségi állapotának javítása, és az öregekről való egészségügyi gondoskodás—bevezetése lenne. Az. utóbbi szociális biztosítás tormájában történne.-ta - • Az egészségügyi kampány mindenekelőtt a három legveszélyesebb betegség: a szívbetegségek, az infarktus és a rák ellen irányulnak. Az elnök javaslata szerint öt év alatt mintegy 30 területi egészségügyi központot kellene felépíteni. A javaslat egyébként érinti a mérget tartalmazó gyógyszerekkel való szabad kereskedelem korlátozását Is. ASTROGILD PĽREIR neves brazil írót, a Brazil Kommunista Párt egyik alapítóját, akit három hónappal ezelőtt bújtogató tevékenység vádjával letartóztattak, szabadon bocsátották. A 74 éves író szabadon bocsátása után kijelentette, hogy továbbra is marxista marad és harcolni fog valamennyi politikai fogoly szabadulásáért. (CTK) JAN RIŠKO NYUGAT-NÉMETORSZÁGI RIPORTJA Van-e az A KLM holland légiforgalmi társaság gépe, amelyen csehszlovák újságíró-küldöttség utazott a Német Szövetségi Köztársaságba, egyébként a háború után az első hivatalosan meghívott csehszlovák küldöttség leszállt Frankfurt am Matnban, a legnagyobb nyugatnémet repülőtéren. — Üdvözöljük Önöket az NSZK „koronázatlan fővárosában" — fogadott .bennünket Hoyer úr, a Hesseni Újságíró Szövetség elnöke a repülőtér szalonjában. — Szép fogadtatás — mondtuk — rossz tréfa mindjárt az elején. Frankfurt, mint „koronázatlan főváros"? De hiszen Frankfurt még csak Hesennek sem fővárosa — a tartomány fővárosa a nem messzire fekvő, a Jóval kisebb Wiesbaden. • Miért nem Hamburg, Frankfurt vagy München? Egy idegen országban tett körút kiindulópontja rendszerint a főváros. A szövetségi köztársaságban azonban ez csak kivételesen esik meg. A vendégek általában a legnagyobb repülőközpontba, Frankfurtba vagy a legnagyobb nyugatnémet városba, a majdnem kétmilliós Hamburgba érkeznek, de sokaknak az 1,2 milliós München, a délnémet metropolis az első állomásuk, ahol nekünk azt mondták, hogy városukat gyakran az NSZK „titkos fővárosának" nevezik. Láthatjuk tehát, hogy Bonnak sok a vetélytársa, s valljuk be, nála akár-nak fővárosa? melyik Jobban képviselné a szövetségi köztársaságot. Bonnt lényegében senki sem ismeri el fővárosnak, sőt, akadnak olyanok ls, akik azt állítják, hogyha az idegen mindjárt utazása elején rossz benyomásokra akar szert tenni, kezdje az országjárást a kis provinciális Bonnban. A negyedmilliós Bratislavából érkező látogató persze sok mindent másképpen láthat, mert Bonn, ami kiterjedését Illeti, nem sokban marad alul, sőt egyes dolgokban meg ls előz bennünket. Bonnról már nem egy szerző nyilatkozott elmarasztalólag, egyáltalán nem hízelgőn, egy azonban mégis védelmére kelt: Heinrtch Böll az „Ansichten eines Clowns" című könyvében. „Számomra mindig érthetetlen volt — írja Böll —, hogy azok, akik a műveltség látszatát akarják kelteni, kötelességszerű gyűlölettel emlékeznek meg Bonnról". Bonnak van bizonyos vonzóereje az Iró szerint, valamilyen álmos vonzereje; olyan, mint azok az asszonyok, akikről feltételezzük, hogy álmosságuk vonzó is lehet. Bonn természetesen semmiféle túlzást nem tűr el. S a várost, amely nem tűr túlzást, nem lehet leírni. Mindenesetre ritka tulajdonság Hiszen minden gye rmek tudja, hogy a bonni klíma amolyan nyugdíjasklima — a légnyomás és a vérnyomás közti bizonyos kölcsönhatás figyelhető meg. Bonn valamikor csakugyan nem volt olyan elriasztó szűk utcácskáival, könyvesboltjaival, Burschen Gesellschaftjaival, apró pékségeivel, amelyeknek hátsó szobáiban kitűnő kávét lehetett Inni... A város valóban szép: a Münster, a volt hercegi kastély tetőzete, a Beethoven-emlékmű, a kis piac, a park. De úgy látszik, Bonn végzete, hogy benne senki sem hisz. • A kancellár villája közelében „csinált" fővárost Ebben Böllnek teljesen Igaza van. A „Stern" képes folyóiratban nemrég olvastam Sebastian Haffner „A Rajna menü Brasília" című cikkét. A szerző ebben élesen kigúnýolja a parlament elnöke, a Gerstenmaier által kihirdetett tervet, miszerint Bonnban fel kell építeni a szövetségi parlament 25 emeletes épületét. Ezzel megindulna a kormányhivatalok felhőkarcolóinak sorozatépítése. Brazília túlméretezett új fővárosáéhoz hasonló lenne a helyzete, — Írja a szerző — amelyet az őserdőben épült Brasíliában alighogy felépítettek, máris kihalófélben van. A politikusok a természetes főváros, Rio de Janeiro után vágynak. Bonn ugyan nem fekszik őserdő közepében, de hasonló sors várna rá Is. Hiszen aligha akad valaki, aki elhinné, hogy az eljövendő Német Egyesült Államoknak Bonn lesz a fővárosa, ha már ma sem akarja senki a szövetségi köztársaság fővárosának elfogadni. Végeredményben közismert tény az is, hogy az egyetemisták és nyugdíjasok kisvárosa azért lett a szövetségi köztir. Jugoszláv művészegyüttes Bratislavában Ül SZÖ 2 * 1965. Január 8.