Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-01 / 1. szám, péntek

H atvanon felüli, szikár, egyenes testtartási} férji. Barnapiros arcát deresedő szakáll borítja. Haja engedetlen fürtökben kí­váncsiskodik elő a zsíros, agyongyö: tört kalap alól. Bajusza pedig, akár a törtttt uiadárszái-uy, úgy csüng alá kissé húsos szája két sarkin. Olyan az egész ember, mintha láthatatlan kezek valami nagyon-nagyon finom fehér porral hintették volna be. Az élet patinája ez az ezüstös fehérség, amely színét vette a hajdan hollófe­kete hullámos hajnak, ezüst szála­kat tűzdelt a bozontos dús szemöl­dök, a hajdani kackiás bajusz fekete­ségébe. A nagy, mélytüzű barna szem. még ma is a régi: tréfásan jókedvű, ha nem kavarják fel az indulat hul­lámai. Talán beszédesebb is, mint a bajusz árnyékolta száj. Mit mondjak még? így megöregedve, munkaruhá­ban, hetes szakállal "is megkapó em­ber a komáromi cygányvajda. A nyolcvan letelepedett cigánycsa­lád közül legalább húszan állították, hogy ő, Rostás Péter a vajdájuk. Most pedig itt állok vele szemtől szembe. Már első szavaiból észreve­heti, aki ért hozzá, hogy olyan em­berrel van dolga, aki megszokta: nála nélkül, véleményének kikérése nélkül nemigen történik semmi a „seregben". A vajdaság ellan azon­ban határozotton tiltakozik. Az utcán kezdtük és borospoharak szomszédságában folytattuk a beszél­getést. Rostás Péter szép tajtékpipára gyűjt. Olyan piros már, akár a fé­nyesbarnára sült búzacipó. Néhány­szor azonban még Így is ráfújja á füstöt: hadd érjen a tajték. Tréfásan a vajda egészségére eme­lem poharamat. Megfogja a kezemet. Tekintetében valami különös fény vil­lan. — Nem szeretem, ha valaki mások kalapjával köszön — mondja komo­lyan. — Nem vagyok vajda. Az utol­sót még negyvenöt előtt elintézték a németek. A vajda, a leggazdagabb em­ber vQlt a seregben. Ezüstpitykés dol­mányban járt. Tele volt az erszénye. Űr volt a cigányok között. Ma pedig nincsenek urak, vajda sincs... Lát­hatja, se dolmányom, se pitykém. A nemzeti bizqttság megbízásából te­szem, amit teszek ... —r Megmondaná akkor, hogy tisztel­jem — próbálkozom újból a tréfával. — Ha. netft rest£l}i, szólítson csak Péter bácsinak- így hív a környéken mindenki... Kicsit furcsán, idegenül ejti a sza­vakat. -r- Bizony, nagy úr volt egy vajda. A magamfajta szegény cigány a csiz­családját, a gyerekeit emlegette. A saját gyerekeimre gondoltam, akik sokszor nyüszítettek az éhségből. Mi­nek éhezzél még kettővel, hárommal több... Miért szenvedjenek apjuk miatt az ártatlanok. No, miért? Mit változtatna 'ez a vándorcigány sorsán? Az egyik csendőr megy, jöri helyébe másik'... Másnap felkerestem az ügy­védet, az eset el volt temetve. A csendőrön kívül a sors' is osto­rozta a vándorcigányt. Gifranyomorú­ság volt az életük. belülről patikát... De hogy ne fe­lejtsem a szavam ... Ahogy már em­lítettem is, télen a száiláscsinalás volt a legfőbb gondunk, nyáron pedig, ha nem volt vásár, nem volt ló, sző get kovácsoltunk. A legszívesebben azonban minden cigány a vásárokat járta. Egy-égy "jól sikerült eladás után folyt a bar, akár a patak ... Durván vágott dohányt töm a kur­taszárú tajtékpipába. — Volt idő, amikor neia cseréltem vojna a falu' legmódosabb gazdájával Ezüstpityke nélkül Kártyát veto cigányasszony (V. Törey fely.) mája száráig sem ért fel. Tőle már csak a csendőrök voltak hatalmasab­bak. Azok még a vajdának is a tal­pára vertek. Hirtelen elhallgat. Egy erélyes moz­dulattal homlokáról hátrasimítja dús hajét. Mogyorónyi gödröcskén akad meg a tekintetein, Valamilyen göm­bölyű tárgy szakíthatta be annak ide­jén a boltozatos homlokcsontot. — Csendörkéztől kaptam — mond­ja komoran. — Ólmos végű bika­csökkel ... Pontosan már neon Is tu­dom, melyik évben történt. Az emlé­kezés Is nehezebb a magamfajta írás­tudatlan embernek. Az én Időmben a vándorcigány gyereke csak kívülről látta az iskolát... No, de elég az hozzá, hogy egy szép napon — nem is tudnám megmondani hányadszor — újból rajtunk ütöttek a csendőrök. Al­kalmasint valaminek lába kelt a kör­nyéken. Kire eshetett volna a gyanú árnyéka, ha nem a cigányra? Ne­mesócsára kísértek negyed m a gam mai. Elsőnek a feleségemet fogták bika­csök alá. Alig volt már benne élet, amikor kilökték. Nem vallhatott sze­gény, amikor semmi sem nyomta a lelkét... Utána engem fogtak valla­tóra. Az első ütés után megragadtam az egyik csendőr gallérját.,. Skkor talált homlokQn a tiszthelyettes ól­mosvégű bikacsökje. Reszkető kézzel nyúl a pohár után. Jót húz a borból, mintha a szájában felgyülemlett keserűséget akarná le­öblíteni. — A feleségemből már nem lett többé asszony. Olyan volt, mint ősszel a légy ... Aztán örökre itthagyott... hat neveletlen gyerekkel. A gyehenna tüze égette volna meg a kakastolla­sokat. Egy tehén árát adtam előleg­ként az egyik ügyvédnek: fogn.á per­be a csendőrt! Kezdetben vonakodott, de amikor még egy ló árát is kilá­tásba helyeztem, hajlott 3 szóra. A pénznek nagy vqit » hsjtalffla, még a csendőrnél is nagyqbb • -. Alig telt bele egy hét, mit látok: Jön ára az én csendőröm egy civillel. Valahogy szo­katlan volt a hangja: Péter, vond visz­sza a vádat... lásd be, nem tehet­tem másképpen. Az a kis tréfa az ál­lásomba kerülhet... Homlokomon új­ból nagyon égett a seb. Szóba sem akartam állni vele. De csak járt utá­nam, mint kiskutya az anyja után. A — Ezt most már én is világosan látom — hagyja rám Péter bácsi. — Az emberek megvetettek, féltek tő­lünk. Ha letelepedtünk valamelyik fa­lu határában, egyszeriben kaput, aj­tó.t kulcsra zá.rtak a gazdák. Asszo­nyaik meg velünk ijesztgették rakon­cátlan gyerekeiket. Nyáron csak el­valtunk valahogy, miénk VP.Íí az egész határ ... ha pedig dögvész pusztított^ a jószágot, hegyen-völgyön lakodalom volt a cigánynak. De jött a tél.., Asszonyaink koldulni Jártak, kuru­zsoltak, kártyát vetettek... Nem akadt olyan cigányasszony, akinek ne lett volna a köténye alatt erős cér­nára fűzött kukorica. Rendszerint többed magukkal jártak. Amíg egyi­kük a hiszékeny gazdaasszonynak kártyát vetett, vagy jövendőt mon­dott, a másik a baromfiudvarban „gazdálkodott". Péter bácsi kicsit bizalmatlanul néz rám, amikor néhány sort papírra ve­tek. Azután széttárja a kezét: — Csak az igazat mondom. A valódi cigányasszony üres kézzel nem jöhe­tett haza a faluból. Ha mégis? Télen a hóban, nyáron a porban hemper­gette fneg az ura. Až ilyen élhetet­len asszonyon bármikor túladha­tott ... Cigarettával k{ji4Í9B- A fejér láz7 za. — Azt kérdi, hogy amíg az asz­szonyok a falut járták, a férfiak mit csináltak? Télen — igen sokszor kor­gó gyomorral — a szállást készítet­tük. Napközben nagy tüzet raktunk, tgy melegítettük fel éjszakára a ha­vas, fagyos földet. Középre a gyere­keket és asszonyokat engedtük ... Hogy nem fáztunk-e át? Orvos, szülé­szet, kórház a vándorcigány számára Jóformán ismeretlen volt. Az én kor romban asszonyaink a szabad ég alatt szültek. A kölyköt meg nyakon öntöt­ték egy vödör vízzel... Nem erőskö­döm, hogy Így volt helyes. Ma már a mi asszonyaink is szívesebben szül­nek a kórházban. Ám az én időmben ... A gyerekek úgy hulltak, mint ősz­szfil a falevél, de amelyik életben ma­radt, azon sem a tél, sem a kánikula nem fogptt ki. Hogy csak magamat említsem: suttyó legény koromig azt_ sem tudtam, mi a ruha. Megértem' hatvan esztendőt, d3 még nem láttam sem. A lő, a vásár pénzt jelentett... A gazdáktól potom áron megvettem a kehes, beteg lovakat. Mire a vásár­ra kerültek, senki sem ismert volna a beteg állatokra. Sokszor a vételár tízszeresét kaptuk értük... A gazda meg csak akkor nézett nagyot, ami­kor'három-négy nap múlva, újból be­tegeskedni kezdett ä ló. Persze, akkor már késő volt a bánat: bottal üthet­ték a nyomunkat... Péter bácsi jót húz a pohárból, majd kétfelé simítja bajuszát — A galgőci vásárra még ma is úgy emlékszem, mintha tegnap tör­tént volna. Ezeň a vidéken a cigány­loyaknak már nem volt nagy kelet­jük. Apámnak meg hét volt a ko­csi sarojjlyájához kötve. Gazdaruhát húztunk magunkra- M' nt h4 az isten is csallóközi magyar parasztnak te­remtett volna bennünket... Alku nél­kül túladtunk a lovakon. Kettőt egy nagysurányi állatorvos vett gjeg... A Jó vásár után a kocsmában tele­pedtünk le. Itt kaptuk meg a vajda üzenetét: a nyereség egy részét nyom­ban adjuk le. Ennyi pénz egyszerű cigányt néni illet meg. Az üzenetet a vajda legidősebb fia hozta. Szó szót kövelett. Birokra keltünk. A vajda Családjából tizenketten, a mienkből hatan kerültek kórházba a csetepaté után. Borozgatás közben a gyengébb nem is szóba került. Péter bácsi azonban komolyra fogja a szót. — Lányaink korán bekötötték a fe­jüket. Tizenhét éyes kqrábaji 4 ci­gánylány már vénnek számított. Jó­magáin egy kicsit későn nősültem. El­niúltam tizenhat éves, a feleségen} meg tizenhároiji... Á lányos apát csupán egy dolog érdekelte: meg tud­ja-e mutatni ä kérő 3 }ány fényképét. Ez a fénykép a Pén? volt. Áz összeg pagyságát a legény rangja, a jjjven­dq nászpram erszénye szerint szab­ták meg. Házasság üt.án, ha netán félrelépett volna a menyecske, az ura visszaküldhette a szüleihez, azok pe­dig szó nélkül visszaadták a „fény­képet" ... Súlyosabb esetekben a vaj­da döntött. Á csapodár menyecskét végső esetben kiközösíthették. A sze­rencsétlennek ezután már nem volt tovább helye a seregben.... Fogytán az idő. Péter bácsit is hív­ja a kötelesség. Komárom város köz­A számtan se gyerekjáték [A. Zeman felv.J tisztasági alkalmazottja. Nem szeret­né, ha mulasztással vádolnák. — Szerintem af munka "nem szé­gyen — magyarázkodik. Tisztessége­sebb dolog a lopásnál, csavargásnál. Biztonságérzetet a.d az embernek. Ezt közülünk még nem mipdenjcl éjtí meg. Az öregek a munkát megalázó­nak tartják. A fiatalabbak, ha Jár­nak is munkába, nem tudják megbe­csülni keresetüket. Ha pénzliez jut­nak, nem ismernek sem istent, sem embert. Isznak, kártyáznak. Nem mondom, ljpgy nincs kiyétel... Van. De kevés... Már a Vasút-utcában járunk, ami­kor Péter bácsi a múlt és a jelen közt próbál párhuzamot vonni. ... — ha az eszemre hallgatok, csak azt mondhatom: jó az, ami ma tör­ténik. A szívem azonban még a ré­gi... Álmomban igen sokszor szekér rezek, járom a vásárokat... szépek ezek az álmok... De hallgatok róluk. A múlt és a jelen között még nem égettük fel a hidat. Ránk, idősebbek­re összes nyomorúságával még min.­dig csábítólag hat a dologtalan, csa­vargó élet, a 16, a sátor, a szatoad tűz... Minek emlegessem hát, amir kor úgyis tudom, hogy ez már soha nem tér vissza. Jobb Is így... A fia­taloknak, az unokáknak meg hiába mondanám. írást, mesterséget tanul­nak ... Lakatos Gyula például kiváló forrasztó. Kinevetnének, ha előttük a múltat siratnám. Könnyen azt mon­danák: Mit fecseg ez az öreg „rom" Össze-vissza... Hiába, ők már más emberek... • * • Éppen ezt akarják a komáromi ve­zetők is. Emberségre tanítani mind a nyolcvan családot. Nem könnyű fel­adat! Rostás Péter népe még nem sza­kított a múlttal. Erőteljesen sarjad azonban már az új hajtás, amelyet Lakatos Gyuláék, Péter bácsi és uno­kái képviselnek. Ok már egy lőhosz­szal a többiek előtt haladnak: vezet­nek, példát mutatnak. SZARKA ISTVÁN HOGYAN FEDEZNÉM ÉN FEL AMERIKÁT? Ma már vitathatatlan, hogy Kolumbusz Kris­tóf lebecsülte Amerika felfedezésének jelentő­ségét. Teljesen felelőtlenül látott hozzá, sőt, pléggé el nem ítélhető módon elmulasztotta S legszükségesebb előkészületeket, az akció sokol­dalú biztosítását, úgyszólván semmibe vette a kqrszerű szervezés kínálta lehetőségeket. Persze ezt nem róhatom fgl telje? egészében Koljjipbusznak, hiszen nem tudhatta mindazt, anjit én ma tudok. Mindazonáltal a tény ma­rad: hűbelebál.ázs .piódjára nekivágni a nagy víznek, a z pem nagy kunszt, Perszehogy egy­szer partot éf az ember. Kolumbusz Jielyrn én természetesen igénybe venném mindazokat a tapasztalatokat, amelye­ket az akciók megszervezésében termelési gya­korlatunkból leszűrtem. Én így fedezném fel Amerikát: Előzetes beleegyezésem alapján megbíznak a feladattal. Miután "tisztáztuk a napidíj kérdé. sét (ksmény devizában, indulás előtt), elfoga­dom a megbízatást, természetesen azzal a ki­kötéssel, hogy távollétemben folyósítják a tel­jes fizetést és megígérik, hogy az expedíció költségvetésébe nem beszélnek bele sokat. Készségesen beleegyeznek, mire kihasználva a kedvező hangulatot, három millióval magasabb költségvetési' keretet vasalok ki az állami kincstárból... Hozzálátok a gyakorlati megszervezéshez. Az expedíció harminc hajóból áll. Az első, a San­ta Maria természetesen a parancsnoki hajó a töréskárral, itt vannak az osztályvezetők is megannyi titkárnővel. Fő a megbízható telefon­kapcsolat a többi hajóval, hogy operatívan hív­hassuk az embereket az értekezletekre. A többi hajón helyezkednek el a szakszervezetek, az ifjúsági szervezet, a nőbizottság, a sportszerve­zet, a vadász- és halásztársaság, az ismeretter­jesztők helyiségei, a klub, a könyvtár, a műszaki kabinet, a propagációs osztály stb. Egy fél ha­jófenéknyi hely van az ivóvízre és élelemre is. A pótvitorlák elhelyezésével nincs prqtjléma, mert azt az átszállító úgysem küldte el Időre ... Az indulás nagy hűhóval megy végbe, ami en­gem, hogy őszinte legyek, nem nagyon érde­kel... A lényeg számomra most: rendben meg­vannak-e a tervek, mindenre gondoltunk-e, meg­vannak-e a felsőbb utasítások és Jóváhagyások, az idevonatkozó határozatok és Jegyzőkönyvek. Ezt ellenőrzöm legelőbb a 27-es hajón, amelyik az adminisztratívát viszi. Öblös, nagy bárka ez a huszonhetes. Igen Jó feketét főznek itt, nem sajnálják bele a tizengy koronás Columbiát... Megkezdődik a terv szerinti munka. A kez­deti irányvétel most a fő. Hol is az irányszám? Aha, itt: a Sarkcsillagtél számítva 216 fok. Hm... de Celzius, vag-y Farenheit? Ezt a kö­vetkezetlenséget'. .. —. Calumbiflä, fcécsp, hívja össze a tömeg­szervezfiteket Az irányvételt fogjuk biztosítani. Persze, késnek, mint mindig, ennek én egy­szer s mindenkorra véget vetek... És hogy kép­zeli az ifjúsági titkár, hogy a helyettesét küldi maga helyett? No, végre együtt vagyunk. Tehát: fő a kezdeti irányvétel. 210 fok. Meg vagyok értve? És négy napon belül részletes tervet ké­rek az akció biztosítására. A szakszervezet megszervezi a hajóácsok mű­szaki értekezletét. Az ifik aktíván biztosítják a rendet a hajókon, a nőbizottság kezdetnek a szociális berendezések ellenőrzését vállalja és egy bállal egybekötött tapasztalatcserét... Min­denhová pontos jegyzékek alapján meghívókat készíteni, a programot jóváhagyatni, beszámoló­kat, kqrreferátumokat, vitafelszólalásokat előre megírni stb És megindul a lavina. Cseng­bong a telefonálástól az egész hajóraj, mindenki tevékenységet fejt ki és szervez, tervez, részle­tez, megtárgyal, elvben leszögez, gyakorlatilag feltételez... Természetesen engeip is hívnak a különféle akciókra. De hát ismerjék el, a kapitány sem lehet ott mindenütt. Hiszen azért vagyok én a kapitány, mert nekem van a legjobb képesíté sem erre, s képességeimet legjobban itt a pa­rancsnoki hídon gyümölcsöztethetem. Ez persze nem olyan könnyű. Sok ám a biztosítani való. Van néhány lehetőségem: 1. Kinevezek egy he­lyettest, mondjuk Pedrót, akinek semmi hasznát sem veszem, járjon ő az értekezletekre, én majd dolgozom! 2. Eljárok magam az értekezletekre, de akkor ezek a kis tehetségű pedrók vezetik majd a hajórajt, olyan Is lesz az... 3. Kinevez­tetem Pedrót kapitánynak, járjon az értekezle­tekre ő, éri pedig, mivel értek a hajó kormány­zásához, nyugodtan kormányzok. Persze fenn­áll a veszély, hogy Pedro komolyan veszi a dol­got, és belebeszél majd a kormányzásba. 4. Megmaradok kapitánynak és igyekszem eljutni minden akcióra... A biztonság kedvéért ezt az utóbbi lehetőséget választom.' Majd csak Jesz valahogy. Éppen annyi idp van &ét értekezlet között, hogy kiadjam a parancsgt: — Megfoltozni a tatvitorlát! — De kapitány fyr, az orrvitorla szakadt el! — Ne legyen fegyelmezetlen, mert kikötte­tem az árbochoz. A terv most a tatvitorla gene­rálozását írja elő és punktum. A tervet pedig minden szerv jóváhagyta. Maga akar azon vál­toztatni, mi?! És méris rohanok a 14-es hajóra, mert a szak­szervezet megbírál, hogy nem veszek részt a termelési értekezleten, és elszakadok a töme­gektől. A szélerő Jobb kihasználásának kérdé­seiről tárgyalnak éppen a vitorláik hajlásszögé­nek effektív beállítása útján ... Innen az ifigyű­lésre megyek, a 18-asra és megnézem, hogyan biztosítják a reflektorozás gazdaságosságát... Jól felbontották a tervet, csak megfeledkeztek a nevelésről. Nevelni, nevelni — ez a fő fel­adat, nehogy aztán valami huligán csípytevé­sekről érkezzen nekem Jelentés. Ezt a kérdést részletesen ki kell dolgozni, bevonni a szakér­tőket, intézkedési tervet szeretnék róla látni... Igeq, elég lesz tizenhat gépelt oldalon. Közben szárazföldet lát a megfigyelő matróz. Ejnye, ilyen korán? Pardon, ezek még csak a Kanári-szigetek. Már megijedtem, hogy még fel sem használtuk a költségvetés felét, és már ott lennénk. Szólni is kell a kormányosnak, húzza ki az ufat újévig, mert jövőre úgysem vihető át a beruíiázási összeg. Üjév után persze már nem kell úgy sietni. De ki kelj dolgozni a rézbőrűek megtérítésének részletes tervét. Ez annyi időt vesz el és annyi értekezletet eredményez, hogy nem jut idqm az iránytűt nézni. így qztán a Tűzfqldre jutunk. Éppen csajt beleordítom a szócsőbe: 180 fokps fordulat északra, és máris rohanok biztosítani 3 szgryezisi tervet a nőbizottságha. Grönland jeges partjainál veszem észre, hogy túlhajóztunk a célon, fie nem baj, legalább volt idő teljesíteni a sportlövészek akciótervének minden egyes pontját. Lassan minden szervezet, még a mo­szatgyűjtők szakköre is teljesíti feladatát... Azzal a jéleső tudattal keztjjük meg hajózá­sunk utolsó szakaszát, hogy minden vonatkozás­ban felelősségteljes tevékenységgé megfeszí­tett mupJíával biztosítottuk az akció' sikerét. Jíj is, hogy már közeledünk a partok felé, mert többségünk a részletekbe annyira belefeledke­zett, hogy más fogalijiuk sincs, hová tartunk egyáltalán... De most már nem probléma töjjbé megtalálni Amerika partjait. Annál is inkább, mert az agyonülésezett potom néhány évszázad alatt fel­épült, eléggé szembetűnő felhőkarcolók mutató ják az utat. Eszembe sem jutott volna természetesen fel­fedezni Amerikát, ha történetesen nem tajálkor zom a minap egy eléggé el nem ítélhető nézet­tel, amelyet elvileg bírálni szeretnék. Egy fele­lőtlen tisztségyjselő ugyanis, amikor telefonon értekezletre hívtarfi a zabcsúcsok legömbölyíté­sének biztosítására, kerek-perec kijelentette, nem Jön el, mert neki most sok dolga van a zabcsúcsqk legömbölyítésével. Hogy hivatkoz­hat ez az ember a munkára, amikor tevékeny­ségéről van szór Azért írtam meg Amerika fel­fedezésének korszerű történetét, hogy bebizo­nyítsam az ilyeneknek: a tqkáletes szervezés a lényeg. Aki egyszerűbben csinálja, az nem méri fel kellőképpen a d'olog jelentőségét, arr$ jogosan vetődik a felelőtlenség, a szakmai el­vakultság, a partizánkodás árnyéka. VIĹCSEK GÉZA ÜJ SZŐ 4 * 1985. ŰJÉV

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents