Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-26 / 25. szám, kedd

tmm s . Hol ringott az emberiség bölcsője Az ember eredetét az évtizedek óta folyó mélyreható kutatómunka és számtalan lelet ellenére homály borltja Mit tudunk az emberré válásról? Ismerjük legrégibb gondolkodó ősünket? Hol volt az emberiség bölcsője: Ázsiában vagy Afrikában? — ilyen kérdések foglalkoztatják mind izgatóbban a mai embert. Próbáljunk A Zinjanthropus több mint egymillió évvel ezelőtt élt. áttekintő képet alkotni őstörténetünk leleplezéséről és az antropológia legújabb ez irányú eredményeiről. Az előember i? . Az' emlősállatok virágkora a harmadkor volt, amikor is a változatos formák egész serege jelentkezett a Föld felszínén. Roppant gyorsan fejlődtek többek között a félmajmok, majd belőlük a főemlősök fajokban igen gazdag rendje formálódott ki. A harmadkor közepén egy sajátos majomfaj a Propliopithecus élt. Ebből az ősi, emberszabású majomból alakultak ki külön-külön, egymástól teljesen függetlenül a mai élő emberszabású majmok (orangután, gorilla, csimpánz), valamint az úgynevezett előember. Az előember első maradványát Dubois holland katonaorvos találta meg 1891-ben Jáva szigetén. Az ö ásatásai során kerültek elő az úgynevezett jávai előember csontjai: egy koponyatető, két combcsont, majd két fog. E lény koponyáján a majmokra emlékeztető jellegzetességek mellett már felismerhetők az emberi vonások. Az agykoponya-térfogat 920 köbcentiméter lehetett, vagyis minden emberszabású majoménál lényegesen nagyobb, a combcsont pedig arra mutat, hogy a jávai előember — ha nem is állandóan, de — két lábra felegyenesedve Járt a földön. Azóta több ilyen leletet találtak. Bebizonyosodott, hogy „tulajdonosaik" nem majomemberek, átmeneti lények, hanem eszközkészítő, tüzet gerjesztő, vadászó emberek, előemberek voltak. 0. Schoetensack német tudós 1907-ben a Heldelberg melletti' Mauer közelében talált egy előemberállkapcsot (Pithecanthropus heidelbergiensis). 0. Koenigswald német paleontológus 1937—1939 között Jáva szigetén Sangirannál 3 felnőtt, Modjokertónál pedig egy kisgyerek koponyájának részeit tárta fel. D Blanck kanadai, Pei Vencsu kínai. F. Weidenreicli német kutató és társaik 1926 és 1939 között a Peking melletti Chou-Kou-Tien völgyben 40 előembercsontváz maradványait hozták felszínre (Sinantropus pekingensis). L. KohlLarsen német etnológus 1935-ben Kelet-Afrlkában a Njarasa-tó partján előembertől származó koponyatöredéket talált (Afrlcanthropus njarasensis), C. Arambourg francia kutató pedig 1956-ban Algériában, Ternefine mellett 2 előembertől származó állkapcsot fedezett fel. Az emberiség homályos hajnala Az előember — Pithecanthropus — máig is sok tudományos vita tárgya. Az antropológusok hosszú Idő óta vitáznak arról az alapvető kérdésről, hogy megközelítőleg milyen Időponttól beszélhetünk az emberré válásról. A crnmagnoni ember, a bámulatos falfestmények alkotója, mintegy 35 ezer évvel ezelőtt élt a mai Altamira vidékén. A .neandervölgyi" megelőzte őt 150 ezer esztendővel, elődjük, a Pithecanthropus pedig mintegy 350 ezer évvel ezelőtt élt a földön. De a nagy kérdés nyitva áll, hogy „ki" volt vagy „mi" között volt az összekötő kapocs a Pithecanthropus. A múlt század végén különös gömbölyű kavicsleletekre figyeltek fel a régészek. Azonos, primitív technikával megmunkált köveket találtak olyan geológiai rétegekben, melyek legalább 200 ezer évvel idősebbek, mint a Pithecanthropus. Világszerte kétkedéssel fogadták az antropológusok Reymond A. Dart Johannesburgi professzornak a felfedezését is, hogy Becsuánföldön, Taunksz vidékén az Ausztralopithecusnak tulajdonított 800 ezer éves csontokat talált. Később Róbert Broom Dél-Afrikában három olyan csontvázra bukkant, amelyek a Dart professzor által megtalált csontokhoz hasonlóan függőlegesen- járó lényé voltak. Azt azonban nem tudta bizonyítani, hogy valóban „szerszámkészítő ember" lett volna. A Zinjanthropus A tudományos világ kétkedve fogadta Camil Arambour francia professzor feltevését, hogy az ember őse Afrikában élt. Csupán Louis Leakey nairobi professzor harcolt és harcol ma is az afrikai őseredet mellett. Leakey professzor Tanganyika fennsíkján egy száz méter mélységű szakadékban vulkanikus kőzetbe ágyazott koponyát, csontokat és kőeszközöket talált. A lelet különösen akkor került a világ tudósai érdeklődésének középpontjába, amikor D. Clark professzor, a berkeleyi egyetem paleontológusa a legmodernebb eljárásokkal megerősítette, hogy a lelet kora egymillió-hétszázötvenezer év! A keletafrikai ember — a Zinjanthropus — „leleplezésének" legmeghökkentöbb megállapítása az volt, hogy emberré válásunk hosszú folyamata legalább egymillió évvel hosszabb ideig tartott, mint eddig feltételezték. A világ számos neves szakértője nem osztotta Leakey nézeteit. Azt tartották, hogy a Zinjanthropus még nem volt ember, hanem az Australopithecusok családjához tartozott, őseinknek ahhoz a csoportjához, amelynek fejlődési ága elágazott a fejlődés fáján a Homcr sapiensben végződő fejlődési ágtól. A múlt év derekán újabb nagy jeW* '* V " lentőségű felfedezés híre érkezett az Olduvai-szakadékból: háromévi sza kadatlan munka eredményeként — ugyancsak Leakey vezetésével — újabb ismeretlen ősünk több maradványát fedezték fel a szakadék rétegeiben. Ez a lelet végleg eldöntötte a Zinjanthropus körül fellángolt tudományos vitát, s egyszersmind felbecsülhetetlen értékű tudományos adatokat nyújt emberré válásunk ed dig rejtelmes szakaszáról. A Homo habilisnek (a latin habllls szó ügyest jelent) elnevezett lény ma radványai a Zinjanthropus! megelőző földrétegekből kerültek elő, vagyis ezek a lények korábban éltek, s a tudósok szerint jóval t-úl is élték a Zinjanthropusokat, A koponyák, fogak, lábcsontok jellege teljesen elüt a Zinjanthropusokétól, s egyúttal sokkal jobban hasonlít a modern emberére. A lábcsontok például feltűnően hasonlítanak a jóval későbbi Homo sapienséihez. A Homo habilis agytérfogata — ez roppant fontos az antropológus szempontjából — Is jóval nagyobb volt, mint a Zlnjanthropusé, bár jóval kisebb, mint a modern emberé. A lelőhely átkutatása szerint a ZinJanthropusok és a mintegy 300 000 évA kínai paleontológusok a kereszttel jelölt barlangban találták meg nemrégiban a legrégibb embermaradványnak minősített csontokat. Az ősember „hiteles" képmása indonéz művészek szerint. vef'korábban élt Homo habilisek egyaránt ismerték a szerszámkészítés fortélyait, de az utóbbiak sokkal jobban értettek már hozzá. Azok a csontokból készült szélfogók és menedékek, amelyeket eddig a Zinjanthropusoknak tulajdonítottak, nem az ő műveik, hanem a később felfedezett őseinké. A kutatás azonban más döntő bizonyítékot is hozott: a Homo habilis lakóhelyén, egy és ugyanazon rétegben Zinjanthropus-maradványokat is találtak. Vagyis kézenfekvő a következtetés: kétfajta ősünk egy és ugyanazon időben, egymás mellett élt és fejlődött... Új kínai leletek Indonéz művészek honi antropológusok segítségével, a Jáva szigetén talált őskori csontleletek alapján, elkészítették az ősember „hiteles" képmását. Számos tudós szerint az Ázsiában megtalált leletek, a Jáva szigetéről előkerült legalább tíz Pithecanthropus, valamint egy pekingi barlang közelében felfedezett Sinanthropusok arra utalnak, hogy nem Afrikában, hanem Ázsiában kell valószínűleg rejtőznie az ősember-rejtély megoldásának. Különösen érdekesek ebből a szempontból a legújabb kínai előemberleletek. Az 1963. év végén nagy jelentőségű ember-származástani leletről érkezett hír, miszerint Délnyugat-Kínában egy ismeretlen lény állkapcsának maradványaira bukkantak. A kínai tudósok első becslései szerint az állkapocs „tulajdonosa" a pleisztocén korszak középső szakaszában élt, tehát lényegében egyidőben a jávai Pithecanthropusokkal és a dél-afrikai Australopithecus robustusszal. Még rejtély, hogyan hasonlíthat az állkapocs a sokkal korábban élt Zinjanthropus maradványaihoz. A Homo pekinensis a tudósok becslése szerint az 500. és 400. ezer közötti százezer évben élhetett. Az emberiség bölcsője körüli vita még bonyolultabbá vált a múlt év végén, amikor a kínai kutatók közölték, hogy Kung-Wang-Lingben újabb előember-leletet találtak. Koponyatetőről, felső állkapocsról és megkövesedett fogakról van szó, amelyekről a kínai antropológusok azt állítják, hogy a maguk nemében nyilván a legrégibbek a világon. Kíváncsian várjuk, hogyan dől el a vita az emberiség bölcsője körül, s mikor találjuk meg az összekötő láncszemet az emberszabású majmok és az első szerszámkészítő lény között. JCidUvca Bratislavai kiállítások Szovjet képzőművészeti alkotások a Barátság Házában Az Iskola- és Kulturális Ügyi Minisztérium védnöksége alatt rendezett kiállításon tíz, különböző korosztálybeli művésznek a közelmúltból származó munkál szerepelnek, melyek alkotóik szemléletéről s a szovjet művészet mai szintjéről tájékoztatják a tárlat látogatóit. Képek, szobrok és grafikák kétséget kizáróan jelzik, hogy mestereik kivétel nélkül a valóság látványára érzékenyek, s hogy a realitás kimeríthetetlen anyaga a sugalmazójuk. A marxizmus hagyományát követve, abban látják a művészet leglényegesebb értelmét, hogy általa formálják a munkásosztályból a holnap emberét. A patriarchális korú Martirosz Szarjan, az örmény festészet nagy koloristája, érzéki örömmel tükrözi hazája színes szépségeit. A középnemzedékből megemlítjük Nyiszkijt, kinek szilárd szerkezetű, rajzos Moszkva környéki tájai mellett szerepel a végzetes 1941-es év egyik éjszakája. Két dermedt fenyőfa tagolja a képsík havas szürkeségét, a benne riadtan megbúvó házcsoporttal. Felettük fényszórók kegyetlenül kutató fehér sugárkévéi, a pusztulás hírnökei. A taskentl Tanszikbajev a klasszikus orosz tájfestők tanítványa Hatalmas vászna: a Reggel a Karjak Kunszkij erőmű, 1958 ban ezüstérmet nyert a brüsszeli Világkiállításon, A harminc év körüli Csernov szobrásznak altáji falvak asszonyait-férfiait kifejezően megjelenítő figurái és Komov kis fémplasztikáinál szerencsésebb megoldású, zártan és egységesen formált Mongol leánya Jó tipizáló készségre vallanak. — A realista művészet alapvető fontosságot tulajdonít az általánosban megnyilvánuló egyedinek, a típus alakításának. Ennek a művészi kifejező eszköznek legfőbb rendeltetése a műben rejlő társadalmi és erkölcs! problémák megjelenítése. A művész világnézete éppen abban nyilvánul meg, hogy mit tart tipikusnak. A grafikát a könyv illusztrációiról nálunk is ismert Oreszt VereJszkiJ. képviseli. Különböző technikákkal kísérletezik. Szocialista hazaszeretettől fűtött, változatos közlendőjű munkál között láthatjuk a prágai Károlyhld színes kőrajzát is. Gergely Vera illusztrációi Bonyolult feladat a gyermekkönyvek illusztrációja. Elengedhetetlen feltétele a szakmai tudás, tehetség, szív és fantázia, derűs kedély, a lélektani, meg a pedagógiai érzék. Mindezekkel az összetevőkkel rendelkezik Gergely Vera, fiatal grafikusaink egyik legjelesebbje. A Steiner Gábor úti Könyv Házának korszerű helyiségében felvonultatott illusztrációi egyértelműen vallják, hogy alkotójuk értő-érző ismerője a gyermek lelki és képzeletvilágának. Talán ösztönösen is rátapint, de feltétlen tudatossággal választja meg a színt, a formát, a laza vagy szilárd szerkesztési módot, ami felgyújtja a kicsinyek érdeklődését, ösztönzi játékos kedvüket, megmozgatja értelmüket, s végsősoron formálja tudatukat, érzéseiket, S emellett, illetve elsősorban a versnek vagy mesének szerves kiegészítője. Ogy olvad össze vele, mint a szöveg s a melódia a dalban. Az 1963-ban megjelent Cin-Cinben Podjavorinská csengő-bongó versikéit üde költőiséggel, ötlettel és humorral gazdagítja. Az emberruhába öltöztetett örökké cslpegő, bohókásan ugráló madárkák története, a verébcsalád apró öröme-gondja végülis az emberi életet példázza. Gyönyörködtető és képzetkeltő az otthon és a természet finoman stilizált rajza, a poétikus felkelő és lenyugvó nap emberarca. Milan Ferko meséskönyve: A Kiskerék kalandjai a valóság s az álom országában játszódik le. Fölényes rajztudással, finom érzékenységgel követi a guruló kerék nyomában járó kisfiú útját, a mese fonalát. Zlatko Klátik: „Napraforgó alatt" kötetét mulatságos ötletekkel telíti, modern eszközökkel érzékeltetett állatszörnyekkel népesiti be. összefoglaló előadásmódja, szemléletes képi beszéde a felnőtt nézőt is vonzza. Néhány újabb, még könyv alakban meg nem jelent illusztrációja mind tovább érlelődő művészetével ragad magával tündéri kék-zöld tájakra. A mese varázslatos, örök birodalmába, ahol már nemcsak deli ifjak és szegény favágók élnek, ahol a magányos hegyormon nem csupán büszke várkastély henceg, hanem barátságos kis otthonok is sorakoznak a leegyszerűsített vonalú dombhajlatokban. Lent a völgyben sípolva fut a vonat, s vidáman száll felfelé a gyárkémény füstje. BÁRKANY JEN0NE RAPSZÓDIÁK ESTJE „A zeneirodalom gyöngyszemei — Bratislavában a Szlovák Filharmónia ezzel a címmel indította útjára az üzemi hangversenyek 1965. évi első bérletsorozatát. Az üzemi estek havonta ismétlődő kettős ciklusa a hallgatóság körében nagy közkedveltségnek örvend, a hangverseny „táblás ház" előtt hangzott el. Az első est csemegéje George Gershwin Rhapsody in Blue című híres jazz-szimfóniája volt, amellyel Gershwin a jazzt „hangversenyképessé" tette. Gershwin még ma is Amerika leggyakrabban Játszott komponistája. Hitt abban, hogy a jazz „komoly, maradandó értékű szimfonikus művek alapjává tehető". Milyen célból tanulmányozza Bach Prelúdiumait és Fugáit? — kérdezték tőle egyszer, „A jazz is zene — válaszolta —, ugyanazokat a hangokat használja fel, mint Bach. A jazzt úgy tekintem, mint amerikai népi zenét, valószínűleg jobban benne van az amerikai nép vérében, mint bármilyen más népzenei stílus. Bachot azért tanulmányozom, hogy egyszer népi dalok nagy komponistája legyek". A fiatalon elhunyt Gershwin jellemzésére idézzük még Schönberg találó szavait: „George Gershwint sok muzsikus nem tartja komoly komponistának. Fel kellene ismerniük, hogy Gershwin akár komoly, akár, nem, mindenképp komponista, egy ember, aki a muzsikában él és komolyan vagy komolytalanul, alaposan vagy felületesen, de mindent a zene médiuma által fejez ki. Meggyőződésem, hogy Gershwin újító volt. Muzsikája improvizációnak hat, műveiben fellelhetjük ennek az alkotó módszernek erényeit és hibáit. A Gershwin-muzsikát hatásában egy szónoklathoz hasonlíthatjuk, amely ha olvassuk és minden szavát nagyító alá vesszük, többnyire csalódást okoz. De a művészettel mindig így van: a hallgató annyit kap egy műtői, amennyit viszonzásul önmagából adni tud",, A Rapszódia zongoraszólóját Jozef Bulva adta elő. A fiatal művész szélesen megalapozott technikai tudással lépett a közönség elé. Biztos ritmusérzékkel és ösztönös muzsikalitással eltalálta a vitális Gershwin-muzsika hangját és hajlékonyan árnyalt blllentésével a Gershwin értelmezés szép példáját adta. Jozef Bulva legfiatalabb pianistagárdánk sokat ígérő tehetsége. A hallgatóság nagy érdeklődéssel fogadta a Rapszódiát, amelynek zenéje Gershwin magyar életrajzírójának, Juhász Elődnek megállapítása szerint „híven tükrözi az amerikai ember nyugtalanságát, energiáját, frisseségét és akkori optimizmusát. Ogy vall saját koráról, mint Offenbach a francia császárságról és Johann Strauss a Monarchia Bécséről". Az est karmestere, Zdenék Bílek a rapszódiák estjén mozgalmas egymásutánban vonultatta el előttünk a különféle rapszódiák csengő-zengő sorát. Felhangzott Liszt csillogó köntösbe öltöztetett II. Magyar rapszódiája, amely eurőpaszerte ismertté tette a magyar nevet. Babušek szép részletekben bővelkedő Szlovák rapszódiáját Dvoŕák életerőtől duzzadó 3. Szláv rapszódlája követte. Ravel festői fantáziával komponált rapszódiája az est érdekes színfoltja volt. A spanyol légkört Idéző varázslatosan kevert hangszínek nem fátyolozzák el a zeneköltő őszinte érzelemvilágát. És végül a rapszódiák estjének „csattanója", Enescu tüzes I. Román rapszódiájának vérbő előadása hangzott el. Zdenék Bílek temperamentumosán, szívvel és kedvvel vezényelte a hajlékonyan reagáló Filharmóniát. Az ilyen kellemes és zenei szempontból „észrevétlenül tanulságos" hangversenyek kitűnő formában szolgálják az üzemi estek ügyét": a nagyközönség zenei látókörének és ízlésének fejlesztését. —hm—. *985. január 26. • £}j SZÖ 5