Új Szó, 1965. január (18. évfolyam, 1-29.szám)

1965-01-16 / 15. szám, szombat

Új szempontok a gyermeknevelésben írta Dr. Ferdinand Démant tanár, a košicei gyermekklinika vezető főorvosa TÁRSADALMUNK NAGY VÁLTOZÁSAI gyakran felvetik előttünk a kérdést, vajon helyes-e eddigi nevelési rendszerünk. Az iskolai előmenetel, a pályaválasztás és szélsőséges esetekben a fiatalság aszociális magatartása, valamint a fiatalok bűncselekményei sokszor elgondolkoztatnak bennünket: vajon nem követünk-e el alapvető nevelési hibákat a gyermekeknek nyújtott sokoldalú anyagi gondoskodás mellett. Világprobléma ez, amellyel számos élvonalbeli pszichológus, gyermekorvos, pedagógus és szociális dolgozó foglalkozik Keleten és Nyugaton egyaránt. Ogy tűnik, módosítanunk kell eddigi felfogásunkat a gyermeknek a családban való helyzetéről és revízióra szorul a gyermekotthonok és más intézmények nevelési gyakorlata is. Hiba lenne, ha leegyszerűsítenénk a problémákat és a gyermeknevelés bonyolult folyamatából csupán egy láncszemet emelnénk ki. Ennek ellenére szeretném felhívni a figyelmet a nevelés egyik jelentős tényezőjére, amelyet nem értékelünk eléggé. Ez az anyai szeretet. Az utóbbi időben számos olyan tudományos munka jelent meg, amely új megvilágításban mutat rá az anya és gyermeke közti kapcsolat jelentőségére. Az anya és gyermeke két önálló személy, akiknek együttélése mindkét fél számára szükséges és hasznos; ha ezt valami megzavarja, az többnyire kedvezőtlenül befolyásolja egyik, vagy másik fél további életét. A gyermek igazán egy személyhez kapcsolódik és előnyére csakis meleg, szeretetteljes környezetben fejlődhet, ahol biztonságban érzi magát, mert tudja, hogy állandó támasza van. Ha ezt a kapcsolatot bármi megzavarja, az a gyermek lelki és érzelmi elszegényedéséhez vezet, és károsan hat a gyermek személyiségének fejlődésére. A gyermeknevelésről vallott hagyományos felfogás az intézeti nevelésben lát fogyatékosságokat. A legújabb elemzések azonban kiderítik, hogy családi körben növekvő gyermek is szenvedhet az érzelmek hiánya miatt. Ezt a tényt tudatosítania kell a nagy nyilvánosságnak, mert ezen a helyzeten nagyobb nehézségek nélkül lehet segíteni. Nézzük meg közelebbről a mai családok életét. Azzal, hogy a nők bekapcsolódtak a termelési munkába és kiveszik részüket a társadalmi funkciókból, megváltozott helyzetük a családban. Az asszony már nemcsak önfeláldozó anya, aki azelőtt reggeltől estig kizárólag a családdal törődött, rá gondolt, rá dolgozott. A ma asszonya tele van gondokkal, mivel a munkából hazatérve, a fárasztó bevásárlás után még a harmadik műszak, a háztartási munka is rá vár. Gyermekeivel így csak keveset törődhet. Természetesen még súlyosabb a gyermekek helyzete, ha az egyik szülő hiányzik, továbbá ha a szülők elváltak, vagy ha feldúlt családi élet veszi őket körül. Hazánkban évről évre emelkedik a válások száma. 1963-ban 17 040 házasságot bontottak fel, ezeknek 71 százalékában kiskorú gyermekeket érintett a szülők válása. Hozzávetőleges számítások £ O J O Q cn O C vrt HD C a CA ü Lovak trappolnak a vak köd alatt, havat, csillagot szórnak a patkók. Fák ágán fácánkakasok nyakat csudára nyújtanak: a nagy, a vak lovak havat szórnak, köd alatt csillagot trappolnak a patkók! szerint ennek következtében legke vesebb 24 000 gyermek áldatlan környezetben nő fel, a válófélben levő, majd elvált szülők körüli mérgező légkörben. Az elvesztett apa a gyermek emlékeiben a legtöbb esetben mint „negatív hős" marad meg, s a magára maradt anya a gyermeknek ezen feltevéseit igyekszik megerősíteni. A válást rendszerint hosszadalmas családi perpatvarok előzik meg, ezeket a gyermek többnyire kiskorában éli át. Igaz, sokszor a válófélben levő, vagy elvált anya túlzottan elhalmozza gyermekét szeretettel, ám ez nem az a természetes szeretet, amely a gyermeket a normálisan, harmonikusan élő családokban körülveszi. Ha az apa meghal, a gyermek az apa emlékének tiszteletében és szeretetében nevelkedik. Az özvegy édesanya gyakran és pozitívan emlegeti gyermekének az édesapját, példaképül állítja elé, hangoztatja, úgy viselkedjék, ahogyan azt apja is szeretné. Az elvált apát azonban az anya nem emeli példaképpé. Mindez a gyermeket erősen befolyásolja. A legtöbb ilyen körülmények között nevelkedő gyermeken különféle beteges tünetek jelentkeznek. Ezek a káros jelenségek a gyermek fejlődése során még nagyobb mértékben mutatkoznak meg, ha az új apa, vagy az Üj anya nem birkózik meg nehéz feladatával, vagyis nem tudja kárpótolni a gyermeket az előző időszakban elmaradt érzelmi élményekkel. Különösen indokolt a bölcsődék, csecsemőotthonok és gyermekotthonok nevelési problémái iránti élénk érdeklődés. A bölcsődékben arra törekszünk, hogy a gyermekek megfelelő érzelmi és Intellektuális nevelésben részesüljenek s nyugodtan állíthatjuk, hogy ez többnyire sikerül ls. A bölcsődés gyermekek nevelésében azonban nem kevéssé fontos szerepet játszik a nevelés egybehangolása a családi neveléssel. Ez az ilyen korú gyermek egyéniségének kialakításában elengedhetetlen. Ezért helytelen, ha az anya nem osztja be idejét úgy, hogy törődni tudjon gyermekével. Semmiképpen sem helyeselhetjük, ha a gyermekeket egész hetes bölcsődékben tartják. Az egyedülálló anyának is minden erejéből arra kellene törekednie, hogy naponta, s méghozzá minél korábban hazavigye gyermekét a bölcsődéből, hogy részesülhessen az anyai szeretetben. Rendkívül bonyolult probléma az intézetekben élő gyermekek nevelése. Jelenleg kb. 14 000 gyermek él nálunk különféle intézetekben. Többnyire árva gyermekek, vagy olyanok, akikről a szülők valamilyen oknál fogva nem tudnak gondoskodni. Vannak közöttük olyanok is, akiket a bíróság vett el szüleiktől. Államunk jelentős anyagi eszközöket fordított arra, hogy kedvező körülmények között neveltesse a szülök nélkül felnövekvő gyermekeket. A múlt században és e század elején a lelencházakban és gyermekotthonokban rendkívül magas volt a halálozási szám (60—90 százalék), az utóbbi három évtizedben azonban sokkal jobb az intézeti gyermekek egészségi állapota. Természetes, hogy e gyermekek testi fejlődésének biztosítása után a gyermekorvosok és pszichológusok figyelme lelki fejlődésük elősegítésére irányult. Rájöttek ugyanis arra, hogy nem elégséges, ha a gyermeknek csak megfelelő higiéniáról és táplálékról gondoskodunk, ezáltal még nem biztosítjuk szellemi fejlődését is. Rájöttek, hogy az intézeti gyermekek szellemi fejlettsége távolról sem éri el a családi környezetben nevelt gyermekek fejlettségi színvonalát. A családban a gyermek számtalan színes élményben részesül, élete eseményteljes. Az intézet napirendje egyhangú. Ott a gyermek kevés szeretetet, kevés ösztönzést kap és elegendő tapasztalatra sem tesz szert ahhoz, hogy képzelő tehetsége fejlődjék. Maga az intézeti környezet az ápolónők, nevelőnők és orvosok hivatalos magatartása sem kedvező körülmény ahhoz, hogy a gyermek egyénisége kifejlődjön. Ha a gyermek a korai csecsemőkortól — már három hónapos korától — nem tud tartós érzelmi kapcsolatot teremteni a felnőttel, s ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a gyermekről gondoskodó személyek gyakran váltják egymást (mint ahogyan az az intézetekben van) a gyermek szellemi, érzelmi és szociális fejlődésében visszamarad. Az intézetek további hátránya, hogy az egyes osztályokba azonos korú gyermekeket osztanak be, a családokban viszont a gyermekek különböző életkorúak. Nehezen elképzelhető, hogy a hároméves gyermekre nevelő hatást gyakorol a csupán hároméves gyermekekből álló kollektíva, amely emellett el is van szigetelve a környező világtól, úgyhogy a mindennapi élet természetes hatása sem éri. Emlékszem rá, milyen borzalmasan hatott rám, amikor az egyik falusi gyermekotthonban azt láttam, hogy a gyerekek képekről Ismerkednek meg a háziállatokkal. A nagyobb gyermekek az intézetek egyhangúsága és szegényes berendezése miatt szenvednek, nem ismerik ml a ma gánélet és mi a nyugodt légkör. A legtöbb intézetben hiányzik az olyan férfi, aki példakép lehetne és akinek tekintélye volna, amint az a harmonikusan élő családban lenni szokott. A serdülő gyermekek nem ismerik a gyakorlati életet, nem járnak az üzletekbe bevásárolni, nem tudják, hogyan jutottak ruháikhoz, iskolaszereikhez és játékaikhoz. Szegényebbek tehát, mert nincsenek mindennapos élményeik. Hazánk egyes nevelőintézeteiben már a modern gyermeknevelést figyelhetjük meg, az érzelmi és szel lemi nevelésre irányuló törekvést. Luhačovicén és Košioén a csecsemőotthonokban már bevezettük az ún. pótmama rendszert. Minden ápolónő egy-két gyermek állandó gondozását vállalja magára, a gyermekek megismerik, megszeretik őt és már meszsziről mosolyognak, ha meglátják. Kocsiban elviszi őket sétálni a városba, sőt haza is mehet velük családja körébe, és az intézetben is anyai szeretettel közeledik hozzájuk. Ehhez hasonlóan emberibbé lehet tenni a gondoskodást a gyermekotthonokban is. Egyelőre sajnos még nincsenek kikristályosodott eredményeink, mivel a gyermekek mostani gyakori áthelyezése miatt nem tud kifejlődni bennük az otthon érzése. A gyermeknevelés egy személyhez való kötöttségével az egy helyhez való kötöttség követelménye is párosul, úgy, ahogy az a családokban van. A gyermeknek szüksége van állandó környezetre, „fészekre". A mi rendszerünkben azonban nehezen fejlődik ki a gyermekben az otthon iránti érzék, mert amint megszokott egy intézetet, máris egy másikba helyezik át. A gyakorlat ilyen: 1-éves koráig a gyermek csecsemöintézetben van, azután hároméves koráig az egészségügyhöz tartozó gyermekotthonban, 3—6 éves koráig már az Iskolaügyhöz tartozó otthonba kerül, utána pedig az iskolásgyermekek ré szére fenntartott gyermekotthonokba. A gyermek tehát élete első hat esztendejében legalább négy intézetben fordul meg. Akinek gyermeke van az tudja, mennyire helytelen az, hogy a gyermeket állandóan kiragadják a már-már megszokott környezetéből. A szocialista és kapitalista államokban az utóbbi években családi jellegű gyermekotthonokkal kísérleteznek. Ezekben az otthonokban egyegy kollektívában 6—10 különböző korú gyermek él. Az egyes „családok" élén a házaspár, illetve az „anya" áll. Az „apa" többnyire munkába jár, az „anya" pedig vezeti a háztartást és gondoskodik a családról. Ilyen környezetben a gyermekek csaknem normális feltételek között fejlődnek szellemileg, érzelmileg és szociálisan egyaránt. Élenjáró pszichológusaink dr. Koch, dr. Matejček és dr. Langmeier kidolgoztak egy beadványt, amelyben azt ajánlják, hogy legalább kísérletként nálunk is vezessék be ezt a rendszert. Ezt a javaslatot, — mint gyermeknevelésünk eddigi rendszere revíziójának és módosításának első lépését — csak támogathatjuk. A gyermekek érzelmi élete és érzelmi nevelése nagyon bonyolult probléma s megérdemli, hogy több figyelmet szenteljünk neki mindenütt, ahol a gyermekek huzamosabb ideig tartózkodnak. Sok helyesbíteni való van ezen a téren a családban, az iskolában, a bölcsődékben, a gyermekotthonokban, pionírtáborokban, gyermekkórházakban, szanatóriumokban stb. Államunk jelentős anyagi eszközöket fordít a gyermekek egészségvédelmére. Ennek eredményei meg is mutatkoznak. Adósak vagyunk azonban a gyermekek érzelmi életének kielégítését illetően. A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója alkalmából Tály-ban rendezett írókonferencién Uja Ehrenburg ezeket mondotta: „Az ember fejlődjön harmonikusan. Nem elég, ha műveltséget adunk neki, ápolni kell érzéseit és lelkiismeretét is, különben nem lesz teljes értékű". Feltétlenül szükséges, hogy nevelési rendszerünk a jövőben tudatosan és tudományosan fejlessze az érzelmeket, a szocialista humanizmus elveivel összhangban és azt a célt követve, hogy intellektuális, érzelmi és szociális tekintetben kiegyensúlyozott, értékes embereket neveljünk. Festő talpig vértben Lőrincz Gyula ma ötvenöt éves EGY GYÖNYÖRŰ Ady fej, amelyet a Magyar Fiatalok Szövetsége terjesztett levelező lapon az országban, majd N. Méliusz József erdélyi kommunista író dicsérte őt fennhangon a Szép Szó hasábjain. Lőrincz Gyulát, a dornkappell proletár madonnák festőjét. Későbben, azt hiszem harminchét őszén Pór Bertalan szllácsi műtermében terelődött rá a szó. A vendéglátó száraz, fanyar humorral elevenítette fel párizsi találkozásait a fiatal kommunista festővel, akit nagyon tehetségesnek tartott. Személyesen valamikor negyvenhétben ismerkedtem meg Lőrincz Gyulával, ha jól emlékszem Szántó Laci bácsinál, akinek Internacionalizmusa az akkori időkben bűvös mágnes volt, és egyben reménytkeltő hajnalpír. Van már ennek idestova vagy tizenhét esztendeje, de még ma is magiam előtt látom szálfa termetét, méltóságteljes mozgását. Úgy hatott rám mint egy ősi kertből világgá indult hatalmas diófa. Hangja pedig behízelgő volt. Színesen, mintha hatalmas vásznat festene erőteljes ecsetvonásokkal, mondotta el a Horthy börtöneiben átélt borzalmas élményeit. Nem dramatizált, ellenkezőleg, észrevétlenül, csempészett humorral igyekezett megfesteni a rettenetes környezetet, melynek gyilkos embertelensége ezáltal még jobban kidomborodott, önmagáról azonban nem szívesen beszélt, és ha valaki nem olvasta hivatalos kérdőíveit, nem igen sokat tudott meg életéről! Pedig egy ember élete mindig érdekes, s Lőrincz Gyula élete kétszeresein is az! Már az is nagyon érdekes, hogy a tehetséges diószegi tősgyökeres magyar gyerek is Gustáv Mallý pozsonyi festőiskolájában ismerkedik meg a képzőművészet belső törvényszerűségeivel, ott sajátítja el a rajz, festés technikáját, akárcsak a mai szlovák képzőművészet legkiválóbbjai. Mallý iskolájából aztán Budaipestre kerül a Képzőművészeti Akadémiára. Itt Vaszarynaik a növendéke, majd két éven át asszisztense is. Budapesten kapcsolódik be az illegális kommunista mozgalomba. Tanulmányai elvégzése után visszatér Csehszlovákiába. S mivel úgy véli még mindig keveset tud, Prágában tovább tanul. Közben részt vesz a baloldali mozgalmakban, tagja lesz a Sarlónak és igyekszik a színkostru'ktőrök mozgalmát bekapcsolni „a Sarló osztályharcos és kollektív művészi törekvéseibe". Harmincötben megfigyelőként részt vesz a budapesti Ráko-si-per tárgyalásain. Még ugyanabban az évben aranyérmet nyer és ösztöndíjat kap.. Megjárja Franciaországot, Belgiumot és Hollandiát. A legjobban azonban Párizs vonzza. Párizs és Picasso! Ebben az időszakban számos külföldi kiállításon ls részt vesz. de ugyanakkor híven teljesíti a CSKP területi vezetőségének direktíváit. Amikor pedig kitör a spanyol polgárháború Lőrincz Gyula, a már neves festőművész, egy igen bizalmas és veszedelmes pártfeladat végrehajtására Marseiliébe utazik. Ott, egy nemzetközi komitét illegális úton segíti át Spanyolországba a cseh, szlovák, magyar, német, lengyel önkénteseket, a dicső Interbrigád eljövendő hőseit. Ám hazatérte után sem tétlenkedik. Sokat fest, de talán még többet szervez, politikai gyűléseket, tiltakozásokat, antifasiszta kulturális akciókat. S a köztársaság legdrámaibb heteiben ott látjuk őt Tornécon, a páratlan sikerű antifasiszta tüntetésen, mint a főrendezők egyikét. A müncheni árulás után menekül. Párizsban, a szép Párizsban, szerelmetes városában ízleli meg a baloldali emigránsok keserű kenyerét. Majd viszszatér Budapestre, ahol részt vesz a magyar ellenállási mozgalomban. Lebukik, mint sok más bajtársa, és saját bőrén tapasztalja a Horthy-rezsim hírhedt börtöneinek gyilkos kegyetlenségét. Negyvenhatban tér vissza szülőföldjére Csehszlovákiába és minden erejét, tehetségét a párt szolgálatába állítja. Azóta is híven áll a vártán, talpig vértben ott, ahová őt elvtársai bizalma állította. Részt vesz a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesületének megalapításában, majd ennek elnöke lesz. Ott áll az Oj Szó, a „Fáklya", az „A Hét", az „Irodalmi Szemle" bölcsőjénél, a CSKP KB munkaérdemrendes-nak és az SZLKP KB elnökségének tagja, nemzetgyűlési képviselő. De festő is, aki azonban a honpolgári kötelességek teljesítésének, a párt kitűzte nagy feladatok megvalósításának közepette, csak szóvárványosan harcolhat leghatásosabb fegyvereível, a ceruzával és ecsetjével! Pedig pompás plakátjaival, s megrázó erejű vásznával, a „Kosúti sortűzzel", fényesen bizonyította, hogy lángoló palettájának tüze még nem aludt ki. Kár, hogy csak elvétve találkozhatunk egy-egy festményével, vázlatával, amelyek nem igen kerülnek a nagy nyilvánosság elé! Sajnálatos, hogy úgyszólván csakis a műtermének fest, s legjobb esetben vázlatkönyvének néhány lapját pillanthatjuk megl Igaz, a vázlatkönyv mindig nagy szerepet játszott a művészetben. Lőrincz Gyula vázlatkönyve pedig elősegítheti a festőnek befejezni életművét, amelyre őt nemcsak a „Dornkappeli Madonnák" a tragikus „Menekülők", hanem a „Kosúti sortűz" is kötelezi. ÉS EZT VÁRJA TŰLE az egész csehszlovákiai magyarság, a kultúra, és ezt várják a képzőművészet rajongói, akik az ötvenötéves Lőricz Gyulát nagyra becsülik és szeretik! BARSI IMRE LŐRINCZ GYULA: A kosúti sortűz. (Olaj, részlet) 1965. január 16. * {JSJ §2é g