Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)
1964-12-28 / 359. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGANAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1964. DECEMBER 28. Hétfő XVII. ÉVFOLYAM 359. szám Ára 30 fillér ERDEM ÉS KÖTELESSÉG Az ű] esztendő első napjaiban országszerte több tízezer kommunistát választanak a pártalapszervezetek vezetőségébe. Kikre- esik a választás? Kétségkívül a politikailag fejlett, tapasztalt, alapos felkészültségű, kipróbált harcosokra a munka mindennapi frontján, és az olyan igyekvő fiatalokra, akik friss lendületet, bátor kezdeményező szellemet visznek majd az alapszervezetek életébe. Mindkét típusú funkcionáriusra szükség van, hogy egymás munkáját kiegészítsék, kiegyensúlyozzák. De egyre inkább nélkülözhetetlen náluk a kellő szaktudás ls, hiszen ma már olyan problémákat oldanak meg és segítenek megoldani a pártszervezetek, amelyek igényes műszaki, ökonómiai, egyszóval szakmai felkészültséget követelnek. Ebből a néhány mondatból ís kitűnik, hogy egy-egy alapszervezetben tisztséget betölteni, a pártbizottság tagjának lenni — elismerést, megbecsülést, érdemet jelent, ugyanakkor a mindennapinál sokkal több felelősséget, kötelességet is. Gyakran elgondolkoztat, hogy a hangyaszorgalmú pártmunkások, akik többségükben önzetlenül, hallatlan szívóssággal, szabad Idejük egy részének — nem ritkán nagyobbik részének — feláldozásával, sokszor egyéni érdekeik háttérbe szorításával, sok lemondással végzik a pártmegbízatásukból származó teendőiket, honnan veszik munkájukhoz az erőt, a kedvet, az erkölcsi alapot. Miért éppen ők képesek arra, hogy vállalják a jelen és a jövő közös gondjait, a másokkal való törődést, hiszen ők is „csak" emberek?! Megszállott, vagy valamiféle különös emberek volnának? Dehogy! Egyszerűen kommunisták. Kommunisták, akik önzetlenül szolgálják saját meggyőződésüket, az ügyet, amely bizalommal tölti el őket, szolgálják azokat a jól felfogott társadalmi érdekeket, amelyekkel az övék is azonos. Ez a szent meggyőződés adja munkájukhoz az erőt, a kedvet, az erkölcsi bázist. Ebből merítettek, s ebből merítenek továbbra ls. Mit vár a tagság az alapszervezetek bizottságaitól? Elsősorban is azt — s ez a pártbizottság legfontosabb feladata —, hogy megbízatási időszakában szervezze a pártszervezet munkáját, növelje aktivitását a határozatok végrehajtása érdekében. Ez távolról sem Jelenti azt, hogy a tagság helyett dolgozzék, de nem ls csupán azt, hogy mindössze képviselje. Azok a manapság sokat emlegetett nagy feladatok, amelyek a jövő esztendőben ránk várnak, mindenekelőtt munkamegosztást követelnek. Arra van szükség, hogy a pártbizottság a lehető legmesszebbmenően működjék együtt a párt valamennyi tagjával, támaszkodjék a tagságra, gondoskodjék arról, hogy a maga helyén a párt alapszabályzatának megfelelően minden párttag becsülettel, tevékenyen kivegye részét a munkából. Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk a panaszt — különösen a helyi vezetők szájából —, hogy a tagság passzív, nincs forradalmi lendület, kevés az aktivitás, a kezdeményezés. Igen, vannak olyan alapszervezetek, amelyekben a tagság minden pártmunkája a havi gyülésezés, a gyér vita és a határozat jóváhagyása. Semmi több. Azaz, hogy az a többi — mert teendő mindenütt akad bőven, s eredményeket is kell felmutatni — már a pártbízottság dolga. És az ilyen pártbizottság túlterhelt, kapkod, nem tud a dolgok mélyére hatolni. Ebből adódik a formalizmus, amely aztán az egész alapszervezet munkájára rányomja bélyegét. Az eredmények felületesek. Látszatra ugyan nincs semmi baj, teljesítik a gyűléstervet, megvannak a Jegyzőkönyvek, szépen szaporodnak a határozatok és elhatározások, csak a tulajdonképpeni pártmunka hiányzik, amely semmilyen gyűlésezéssel, sem milyen határozattal nem helyettesít hető. Ezekkel csak elindítani vagy összegezni lehet. Mi tehát annak az oka, hogy a tagság passzív? Az, hogy nincsenek meg aktivitásának, konkrét gyakorlati munkájának a feltételei, hogy a pártbizottság nem teremti meg ezeket a feltételeket. A zvolení Bučinában jól szervezik a pártmunkát. Minden kommunista aktív, mert van pártmegbí zatása, konkrét pártfeladata, amely munkára készteti. De a pártbizottságok tudják — s ezt Ján Necpal, az egyik alapszervezet elnöke mondta —, hogy a tagság csak addig lesz aktív amíg a vezetőség irányítja, szervezi ellenőrzi, dicséri vagy bírálja tevékenységét. Ha maga a pártvezetőség nem serkenti a tagság munkáját, helyette azt senki más nem fogja megtenni, s nem ls csodálkozhat azon, hogy a párttagok többsége csupán tétlen, néma szemlélője a dolgok folyásának. Sok-sok pártalapszervezetbsn megértették, magukévá tették ezt a munkastílust a vezetőség tagjai. Megértették, hogy az új feladatok új munkamódszereket kívánnak, hogy az igényesebb teendők nem végezhetők el magasabb színvonalú szervező és nevelőmunka nélkül. S ennek a magasabb színvonalnak az elérése minden tekintetben elsősorban is a pártbizottságoktól, a helyi funkcionáriusok képességeitől, politikai és szakmai felkészültségétől függ. A pártmunka hatásfokát leginkább az befolyásolja, kik és hányan vesznek részt benne, eljut-e mindenhová, s hogyan érvényesül a gyakorlatban a párt politikája. A pártbizottságok tagjai képtelenek arra, hogy mindenütt ők juttassák érvényre a pártpolitikát. Ezt senki sem akarja tőlük, nem is akarhatja. De azt már igen, hogy a pártmunkát a mai követelményeknek megfelelően szervezzék. Hogy mindenütt, ahol a párt, a társadalom érdekeit kell megvédeni és érvényesíteni, legyenek olyan kommunisták, akik erre képesek. És ne csak kommunisták! Ma már joggal elvárható minden pártbizottságtól, hogy a tettre kész, a párt céljaival egyetértő pártonkívülieket ls felsorakoztassa maga mellé, megnyerje őket a közös erőfeszítésekben való részvételre. A pártszervezetek és a pártonkívüllek együttműködése nem más mint a dolgozó nép és a párt együttműködése helyi viszonylatban. Országos méretben ez az együttműködés példaképül szolgálhat, de helyi viszonylatokban még van mit javítani. Nem minden pártszervezet működik együtt a pártonkívüli munkásokkal, szakemberekkel, értelmiségiekkel, fiatalokkal úgy, hogy rendszeresen tanácskoznék velük, hogy kikérné a véleményüket, komolyan venné, megfontolná észrevételeiket, tanácsaikat, s ha megfelelnek, alkalmazná, megvalósítaná őket. Ez a megbecsülésnek, a bizalomnak el nem hanyagolható, legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása, melynek nagy szerepét, jelentőségét — bármilyen vonatkozásban vesszük is számba — aligha lehet felbecsülni. A jövő esztendei feladatok, a népgazdaság új Irányításának fokozatos bevezetése, távlati népgazdaságfejlesztési tervünk előkészítése, a termelés hatékonyságának még gyorsabb ütemű növelése eleve megköveteli, hogy közős törekvéseinket minél többen, minél nagyobb tömegek érezzék magukénak. Mert voltaképpen ettől függ a siker, az új diadala a régi fölött, a jobb térhódítása a jő rovására. Igen, nehéz, de megtisztelő megbízás a pártbízottság tagjának lenni. Ha a helyes, korszerű, mai Igényekhez igazodó munkamódszerek mindenütt a szorgos pártmunkások önzetlenségével, hallatlan szívósságával, nemes, bátor küzdőszellemével párosulnának, akkor egy percig sem volnának kétségesek az újabb, még átütőbb sikerek. Gondosan, tárgyilagosan kell tehát elbírálnunk az eddigi pártbizottság! tagok munkáját, magatartását, s ugyanilyen lelkiismeretesen kiválasztanunk azokat, akik képesek lesznek jól teljesíteni a rájuk háruló feladatokat. Mindannyiunk érdeke, hogy továbbra is a legjobb, legaktívabb, legalkalmasabb elvtársak álljanak az alapszervezetek élén. SZABÓ GÉZA Karácsony a munkahelyeken A podbrezovál Šverma Vasmű dolgozói az árutermelés évi tervének teljesítése után figyelmüket a választék tervének sikeres teljesítésére összpontosították és a karácsonyi ünnepek alatt megrendelőiknek több mint 2000 tonna rúdacélt, csövet és más árut szállítottak. Az acélöntödében valamennyi nagyolvasztó teljes kapacitással működött. Nem hiányoztak a legidősebb és legjobb olvasztárok, Ján Brozman, aki már több mint 40 éve dolgozik az üzemben és Gustáv Javorčík, aki már 30 éve olvasztja az ac|lt. ünnepi csend csupán a hengerdében volt. ír A kladnói régi acélgyár december 26-ra virradóra teljesítette az acélgyártás évi tervét. Az év végéig több száz tonna acélt gyárt terven felül. •fr A mélnlki villanyerőmű alkalmazottal szombaton teljesítették az évi fejlesztést tervet. • •ír A brnői vasútlgazgatőság üzemeltetési szakosztályának hatáskörébe tartozó dolgozók a két karácsonyi ünnepen 4859 vasúti kocsit ürítettek ki. Csupán 95 vagon áru maradt kírakatlan. A kedvezőtlen Időjárás a kocsik kirakodását a dél-morvaországí kerületben jelentős mértékben befolyásolta. it A Banská Bystrlca-í Közép-szlovákiai Cementgyár a karácsonyi ünnepek alatt teljes ütemben dolgozott, hogy kihasználja a korlátlan villanyáram-szolgáltatást. A gyár 3300 tonna portlandl cementet és 7200 tonna cementet gyártott. Banská Bystricán ez idén 54 ezer tonna cementtel gyártanak többet, mint tavaly. •rr A Klement Gottwald Oj Kohó ostravai—kunClcei nagyolvasztói szombatra virradóra teljesítették az évi tervet. Az év végéig még 24 ezer tonna vasat olvasztanak és ezzel elérik-a legnagyobb teljesítményt a kunficel kombinát fennállása óta. •fr A dunai hajóraj számos teherszállító vontató és tartályhajója Bratislaváböl fel Regensburgba. i és le Ismailba ez idén 1 837 000 tonna különféle anyagot szállított. Ez 87 ezer tonnával több, mint amennyit a terv előirányzott. A Telgárt, Torysa és Sturec motoros-hajók — amelyek most hoznak árut a bratislavai kikötőbe — ezt a mennyiséget még növelik. * * wrjmt* * CSAK ŰVATOSAN! (F. SpáCll felv.] Dél-Vietnamban vá'ságus a helyzet Újabb merényletek amerikai személyek ellen ® Készültségben a katonaság ® A buddhisták fokozottan aktivizálódnak Saigon (CTK) — Az amerikai katonai hatóságok Saigonban nagyszabású biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a csütörtöki bombamerénylet után, amely két amerikai tiszt életét kioltotta, 61 amerikai és egy ausztráliai katonát pedig megsebesített. A Reuter szerint a saigoni amerikai nagykövetség és egyes dél-vietnami tábornokok valóságos hidegháborút vívnak egymással. Khanh tábornok, délvietnami főparancsnok élesen bírálja Taylor nagykövetet és dél-vietnami politikáját. Arra unszolja a tiszteket, követeljék Taylor visszahívását. A. dél-vietnami kormány január 27ig meghosszabbította a statáriumot. A buddhisták a letartóztatások miatt ismét akcióba léptek. A legutóbbi Jelentések szerint Taylor amerikai nagykövet és Tran Van HÉTSZÁZMILLIÓ KORONA lakások és középületek építésére a kelet-szlovákiai kerületben A košicei kerületi beruházási alakulat dolgozói naponta járják az egyes járások falvait, hogy összeegyeztessék a tervfeladatok teljesítését. Mivel a kelet-szlovákiai kerületben évek óta főként az építőiparban komoly lemaradás mutatkozik, felkerestük dr. Osvald József ökonómust. hogy tájékozódjunk a beruházások tervének teljesítésérül. — Ebben az évben kerületünkben Sajnos, nem mondhatom el ugyanezt lakásokra és középületekre 600 mii- az új városnegyedről, ahol már közel 116 koronát terveztünk. Fel kellett 30 000 ember él, és éppen Itt nem kééplteni 5068 lakást, 183 tantermet és szült el az új áruház. Viszont a tervtöbb egészségügyi berendezést. A la- ben előirányzott iskolákat, valamint a kásépítkezéseknél különféle munka királyhelmeci és a Stará Ľubovňa-i dők, a Jan Šverma, a Csehszlovák Hadelvégzése tavalyról az Idei évre ma- radt, s ez további 138 millió korona beruházást igényelt. lluong dél-vietnami miniszterelnök megegyezett abban, hogy szabadon bocsátják az országos főtanács letartóztatott tagjait, és lehetővé teszik az ideiglenes alkotmány értelmében megalakult polgári kormány tisztségének gyakorlását. A saigoni katonai alakulatok állandóan készültségben állnak. Egy ejtőernyős zászlóalj formájában erősítés érkezett a fővárosba. Vasárnap Saigontól 75 kilométerre Mo Cay-ban bomba robbant egy amerikaiaktól látogatott vendéglőben. Egy személy meghalt, húszan megsebesültek. A sebesültek között van négy amerikai katonai személy és egy fotoriporter. Csúcsteljesítmény : 50 millió tonna szén (ČTK) — Az észak-csehországi barnaszénkörzet vájárjai szombaton első ízben lépték túl az egy év alatt fejtett szén 50 millió tonnás határát. Az év utolsó napjaiban népgazdaságunknak még 800 ezer tonna szenet akarnak adni. A bányászok a csúcsteljesítményt rendkívüli műszakok segítségével érték el. Annak érdekében vállalták ezeket a műszakokat, hogy folyamatos szállítással a karácsonyi ünnepek alatt is biztosítsák a zálužíi Csehszlovák— Szovjet barátság Vegyiüzem, a komofanyi és a Záluží pri Moste-i széndúsító üzemeltetését. A felszíni bányák közül a Békevé• A lakásépítkezés tervét a kelet-szlovákiai kerület maradéktalanul teljesíti, viszont komoly lemaradás észlelhető az áruházak és más középületek építésénél. Mi ennek az oka? kórházat átadtuk rendeltetésének. 0 A jövfi év már a küszöbön áll, arra is gondolni kell, hogy a kezdet ne okozzon az ideihez hasonló gondokat. Mit tesznek ennek érdekében? sereg, a Dr. Vrbenský, a Gorkij és a Fučík Bánya, a mélybányák közül a Jan Hus Bánya dolgozói tartottak rendkívüli műszakot. LAVINAVESZÉLY a Magas-Tátrában — Egyes építővál lalatok figyelmen Szombaton és vasárnap a Magas— Nem mindegy, hogy miként teljesítjük az idei tervfeladatokat, s hogy mennyire merítjük kl a költségvetést, mert ennek alapján hagyják Tátrában -negvedméternyi hó hullott és kívül hagyták a helyesen elkészített jóvá 1965-ös költségvetésünket. Már- ezért a völgyekben lavinaveszély feterveket. így hiába volt jó az elgon- pedig a következő évben még többet nyeget. A magas tátrai hegyi szolgádolás, a gyakorlati kivitelezés már el- építünk. Jövőre újabb 5380 lakást, 200 lat figyelmezteti a turistákat, tartsák tért tőle. A pontos Időbeosztás, az tantermet és 450 üj kórházi ágyat be a hegyi szolgálat utasításalt és a anyagellátás, a munka egybehangolá kell átadnunk. Megkezdjük a poprádi következő napokban szüntessék be a sa fontos szerepet játszik az építke- 800 férőhelyes kórház, valamint az zéseknél. Ha az építővállalatok az Ubla-Ulič-vôlgyben egy nagyobb méegész Évben nem végzik egyenletesen retű fafeldolgozó üzem építését, ami feladataikat, akkor az év végén még vei régi adósságunkat törlesztjük a hajrá sem biztosítja a terv mennyi Mindent megteszünk, hogy az 1965-ös ségi és minőségi teljesítését. Örülünk évben minél több lakást és középü annak, hogy a kerületi székhely bel- letet adjunk át kerületünk lakossá területén a karácsony! vásár már az gának. új üzlethelyiségekben bonyolódott le. Béres József met. (CTK) hegyi túrákat. Két külföldi turista a Škaredý Zfahon zťizódást szenvedett. A Tarajkáról a Kőpatakí tóhoz vezető hegyi úton két magyar természetjáró lezuhant. A hegyi szolgálat előírásait főképp a külföldi turistáknak kellene betartaniuk, akik gyakran lebecsülik a veszedel» »