Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-25 / 358. szám, péntek

Kultúra és civilizáció Irta: SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikus A népgazdaság irányításának új rendszere nemcsak azt jelenti, hogy a népgazdaság fejlesztését ökonómiai alapokra helyezzük, hanem azt is, hogy tudományos alapon és módszerekkel végezzük az irányítás munkáját. Téved, aki úgy vélné, hogy az ökonómia és a tudományosság között ellentmondás van, mivel a népgazdaság irányításának ökonómiai alapokra valč helyezése, a népgazdaság irányításának tudományos alapokra helyezését feltételezi. Így van ez olyannyira, hogy a tudományos ismeretek és módszerek alkalmazása nélkül az ökonómiai tényezők és eszközök sem érvényesülhetnének a maguk teljes hatékonyságával. Miért fontos ezt oly nyomatékosan hangsúlyozni? Azért, mert az irányítás új rendszeréről szóló egyes cikkekben és előadásokban eléggé háttérbe szorul a tudomány alkalmazásának szükségessége. Továbbá azért, mert az új rendszerrel szembeni esetleges meg nem értés és ellenállás is, leginkább erről az oldalról várható. Sajnos, a tudomány- és kultúraellenes megnyilvánulás nem éppen új jelenség életünkben és sorainkban sem. A CSKP XII. kongresszusa határozataival és szellemével ellentétben még mindig elég gyakran hallhatunk ilyen megjegyzéseket: „Mi megleszünk tudomány nélkül is". „Eljutunk a szocializmusba tudomány nélkül is." „Bízzuk csak magunkat munkás ösztönünkre" stb. Mi az oka az ilyen tudomány- és kultúraellenes megnyilatkozásoknak, magatartásnak? A kultúra sző tudományos értelemben az anyagi és szellemi értékek öszszességét jelöli, mindazt, ami az emberiség történelmi fejlődése során társadalmi munkájával, fizikai és pszichikai tevékenységével megalkotott. Az ember lényege, emberiességének, humánumának lényege ugyanis abban nyilvánul meg, hogy kultúrát és civilizációt teremt! Az ember azért ember, s abban különbözik lényegesen a többi élőlénytől, hogy a természethez való viszonya nem passzív, mint a többi élőlényé, hanem aktív. Nem alkalmazkodik a környezethez, természethez, mint amazok, hanem a természetet alakítja, idomítja a saját szükségleteihez. Fizikai gyakorlatának és agytevékenységének dialektikus egységével mind sokoldalúbban, és eredményesebben alakítja át a természetet, s ezzel nemcsak hogy a természet fölött való uralmát teszi valóságosabbá, nemcsak saját értelmét, ügyességét, szóval szubjektumát fejleszti, hanem ehhez megteremti magának az Igazán emberi életkörülményeket: a kultúrát és civilizációt. A szerszámok, munkaeszközök, az egész technika, a városok és falvak, utak és vasutak, hajók és repülőgépek, a megművelt földek és erdők, kitenyésztett növények és állatok stb., mindezek az anyagi kultúra tartozékai. A tudományos kutatás eredményei és a művészet alkotásai, a könyvek, könyvtárak meg képtárak, kutatóintézetek és iskolák, múzeumok, színházak, szobrok, népművészet s az ehhez hasonlók a szellemi kultúra termékei. Hasonlóképpen, mint ahogy a fizikai és szellemi munka dialektikus egységet alkot, ugyanúgy az anyagi és szellemi kultúra is. Kölcsönösen feltételezik egymást, de ugyanakkor egymással ellentétes jellegűek. O

sztálytársadalmakban a kultúra osztályjellegű. S mint a gazdasági életben az uralkodóosztály érdekei döntő jelentőségűek, a kultúrában ls az uralkodóosztály kultúrája a domináló. „Az uralkodó osztály gondolatai — írja Marx — minden korszakban az uralkodó gondolatok, vagyis az az osztály, amely a társadalom uralkodó anyagi hatalma, egyidejűleg uralkodó szellemi hatalma is. Az az osztály, amely az anyagi termelés eszközeivel rendelkezik, ezzel egyúttal a szellemi termelés eszközeivel is rendelkezik űgy, hogy ezáltal azoknak a gondolatai, akik híján vannak a szellemi termelés eszközeinek, általában ennek az osztálynak vannak alárendelve." |A német ideológia. 29. oldal.) Amit Marx itt a szellemi termékekről mond, teljes mértékben vonatKozik általában a kultúrára. Ez azt jelenti, hogy a kapitalista társadalomnak más a kultúrája (és civilizációja), mint a feudalista, vagy rabszolgatartó társadalmaknak, mert más az uralkodó osztálya. A pontosság kedvéért meg kell Jegyezni, hogy az uralkodó osztály domináló kultúrája melett az elnyomott osztályok — társadalmi helyzetük sajátossága következtében — külön kultúrát fejlesztenek, úgyhogy minden osztálytársadalom tulajdonképpen több kultúrát tartalmaz. Említettük már, hogy a kultúratereintés folyamatában nemcsak a természet változik meg, hanem maga az alkotó, a teremtő: vagyis az ember is kulturáltabbá válik. Minél fejlettebb társadalomban él az ember, annál inkább életszükségletévé válik a kultúra, méghozzá a mind fejlettebb kultúra. Az ősközösség társadalmának aránylag magas fejlődési fokán — amelyet barbárságnak nevezünk — a termelőerők, amelyek az ember anyagi kultúrájának tartozékai, olyan fejlettek lettek, hogy lehetővé és szükségszerűvé tették a társadalmi munka megosztását. A társadalmi munka osztódásával egyidejűleg kialakult az a rendszer, amikor a termelőerők (anyagi és emberi összetevői) magántulajdont alkottak. A termelőerők magántulajdonán alapuló társadalmi megosztással a társadalom gazdasági tevékenysége árutermelő és -cserélő jellegűvé lett. Az árutermeléssel és -cserével az emberek új viszonyba kerültek egymással. Oj viszonyba kerültek az emberek nemcsak az anyagi termelés és csere terén, hanem más téren is: a nemek (nő—férfi), a felnőtt—gyermek, ifjú viszonyában stb. Ezen új emberi viszonyok fokozatos keletkezése valóságos forradalmat jelentett, amelynek következtében az egész társadalom jellege megváltozott. Ezt az új társadalmi szövevényt, amely az emberek, embercsoportok, osztályok új viszonyaiból, új kölcsönös magatartásukból, magaviseletükből, újszerű gondolkodásukból, érzelmeikből és cselekedeteikből keletkezett, nevezi a tudomány civilizációnak. A civilizáció része tehát a demokrácia, a zsarnokság, a parlamentarizmus, a diplomácia stb. éppen úgy, mint a tisztességesség, udvariasság, a jó- vagy rosszneveltség, a ceremónia, a kultusz s ezekhez hasonlók. A civilizáció időrendben később keletkezett mint a kultúra. Azt mondhatjuk, hogy a kultúra együtt keletkezett az emberrel, a CívfližätTč phdig csak a társadalmi és a kultúra meglehetősen magas fejlődési fokán. A civilizáció a rabszolgatartó társadalom kultúrájával keletkezett, s azt az újat jelentette, ami a társadalom fejlődése során az emberek viszonyában keletkezett a barbárság után. A civilizáció tehát a barbárság ellentéte, de azóta, hogy kialakult, az osztálytársadalmakban a kultúrával alkot dialektikus egységet. M

ind a kultúra, mind a civilizáció osztály jellegű, és az uralkodó osztálynak benne döntő szerepe van. Ezért más a kapitalista társadalom civilizációja, mint a feudalizmusé vagy a rabszolgatartók társadalmáé. firthető ezek után, hogy a szocialista társadalomnak, melynek építésén fáradozunk, szintén sajátos, szocialista jellegű kultúrájának és civilizációjának kell lennie. A szocialista jellegű kultúra és civilizáció létrejöttéhez a burzsoáziától örökölt kultúrát és civilizációt a munkásosztálynak és szövetségeseinek át kell értékelniük, tovább kell fejleszteniük Az örökség átértékelésének, és a szocialista kultúra megteremtésének a munkásosztály objektív érdekei figyelembe vételével, valamint a marxista—leninista tudományos módszer és világnézet alapján kell történnie. A szocialista kultúra és civilizáció tudatos kialakítása tehát nem jelenti az örökölt, idegen osztályok kultúrájának és civilizációjának teljes tagadását és elvetését. Ezt a kézzelfogható igazságot azért kell hangsúlyozni, mert a szocialista minőségű kultúra és civilizáció keletkezésének története arra tanít, hogy ezt sokan ésszel nem fogták fel. A Szovjetunió történetében például még Lenin életében éltek, és dühödt tevékenységet fejtettek ki olyan „bolsevikiek", akik a burzsoázia kultúráját és civilizációját úgy akarták a proletariátus, a szocializmus kultúrájával helyettesíteni, hogy az öröklött kultúra teljes elpusztítására izgatták és szervezték az embereket, főleg a diákokat. A szétzúzott burzsoá kultúra romjain aztán abszolút eredeti, minden ízében „munkás" eredetű kultúrát ígértek megalkotni. Az ún. „proletárkultlsták" ezen megnyilatkozásai nagy veszedelmet Jelentettek az egész világ, és a saját burzsoáziájával harcban álló kétéves szovjet állam számára, úgyhogy Lenin maga volt kénytelen az ifjúság közé menni, hogy helyes útra térítse őket, lebeszélje őket a „proletárkultisták" példájának követéséről. Lenin meggyőzte az ifjúságot arról, hogy a „proletariátus kultúrájának azon felhalmozott ismeretek törvényszerű továbbfejlesztéséből kell kialakulnia, amelyeket az emberiség a kapitalista és feudális társadalom elnyomása alatt teremtett meg." De Lenin ezen tanítása ellenére is időnként újra feltűnnek olyanok a szocializmus építőinek sorában, akiknek a kultúrához és a civilizációhoz valő viszonyuk kártékony, negatív. Nézzünk csak körül munkahelyünkön, lakóhelyünkön stb., figyeljük csak meg az emberek kölcsönös viselkedését, bánásmódját stb., s meglátjuk, milyen gyakori még a kulturátlanság és civilizálatlanság körülöttünk. S miért? Azért, mert ezek az emberek nem tartották meg és nem sajátították el a burzsoá kulturától, civilizációból a jót, a helyeset, hanem elvetették mindenestül, holott újat, jobbat még nem tanultak meg helyette. A

szocialista kultúra és civilizáció kártevőinek említett típusa mellett keletkezőben van a kártevők más fajtája is. Ebbe azok tartoznak, akik tanulmányozzák a szocialista és kapitalista társadalmak jelenkori fejlődését. Ez a fejlődés, ha csak a felületét vizsgáljuk, sok hasonlóságot, sőt azonosságot mutat. Ha azután a két társadalmi típus felületén mutatkozó látszattól metafizikus módszerű gondolkodással igyekszünk eljutni a lényegig, föltétlenül a két rendszer azonosságán lyukadunk ki. Vannak ma a kapitalista, sőt a magukat marxistáknak valló szociológusok között is olyanok, akik az új, társadalmi jelenségek vizsgálatának folyamatában nem tudják alkalmazni a dialektikus-materialista tudományos módszert, s ennek következtében adekvát módon nem ismerhetik meg őket. Abból a tényből, hogy a tudománynak és technikának, tehát az anyagi és szellemi kultúra ezen részeinek. fejlőbe hasonló, sőt azonos eredményekhez vezet, azt a hamis következtetést vonják le, hogy a két antagonisztikusan ellentétes társadalmi rendszer, a szocializmus és kapitalizmus, újabbkori fejlődése közös cél irányában, egy „egységes társadalmi modell" kialakításához vezet. Azért, hogy a kapitalizmus természettudományi és technikai fejlődése azonos, azt állítani ős „bizonyítgatni", hogy a két, ellentétes társadalom lényegében azonos vagy azonossá válik, épp olyan téves, mintha azért, mert a házi macska hasonló a tigrishez, arra következtetnénk, hogy a macska azonos a tigrissel. A burzsoázia érdekel számára persze ez a metafizikus észjárás teremtette délibáb, a „modern ipari társadalom" igen hasznos ötlet. Ennek a délibábnak vagy legendának a segítségével a burzsoá szociológusok kétségessé akarják tenni a szocializmus tudományos tartalmát, s a kapitalizmusból való törvényszerű keletkezését ennek a keletkezésnek egy nevetséges karikatúrájával akarják helyettesíteni. Nincs igaza — mondják — Marxnak, aki bebizonyította a kapitalizmus föltétlen elpusztulását s azt, hogy a szocializmus keletkezésének anyagi és személyi feltételeit maga a kapitalizmus teremti meg. A történelem — állítják — azt mutatja, hogy a jövő a „modern ipari társadalomé", amely a két társadalmi típus tartalmának, ökonómiájának, kultúrájának és civilizációjának összeolvadásából alakul ki. A burzsoázia szociológusainak az az igyekezetük, hogy azonosítsák a látszatot, a felületet a lényeggel, a mély tartalommal. Ez azt a célt is szolgálja, hogy az „egységes társadalmi modell"-nek, mint a közeli jövő társadalmának ígértésével gyengítsék a szocializmus vonzóerejét mind saját munkásságuk, mind a gyarmati népek szemében. M

ég sokkal károsabb ez a legenda, ha a szocializmus viszonyai között terjed. Habár tudni kell, hogy a szocialista és kapitalista társadalmakban valóban keletkeznek közös problémák, s ezeket valóban meg ls kell oldani. De mivel e problémák objektív lényege dialektikus jellegű, egyedül a marxizmus—leninizmus tudományos módszerével érthetők meg, s annak gyakorlatával oldhatók meg. V> V-N v V I Nagy József: Téli táj (1964) VÁRNAI ZSENI: PERELJ SZÍVEM, A PERLÖKKEL Mert mindenek, kik születtek mindörökön perlekednek, mindörökön harcban állnak, engedjétek a madárnak, dalosmadár csöpp szívének a perlőkkel szembeszállni, s gyönge s'zíve szakadtáig dalolni az igazságot. Legkisebb a legnagyobbnak, porszem a Montblanc hegyének, párácska a felhőégnek, vízcsöpp a nagy óceánnak, pacsirtaszó a mennydörgő, égzengető zivatarnak, engedjétek, hogy kiáltsa gyönge szíve szakadtáig, az egész nagy mindenségnek az egyűgyű igazságot: Akik itten megszülettek, porszemek, hegyek, virágok, kisdedek és emberek, mindannyian napsugárból, földből, vízből, szivárványból, szerelembői megtestesült parányok és világok, szívszakadtig kiáltok: Élni! Élni mindeneknek! akik itten megszülettek, oly egyszerű a'z igazság, hogy a gyermek is megérti, s benne ragyog a napfenyben, szállong a levegőégben, háborog a föld öleben, s szárnya a felhőket éri. Perelj, szívem, a perlőkkel, akik itten perlekednek, s balga gőggel szembeszállnak az isteni igazsággal, s kiáltsd nekik: Életi Élet! Porszemélet, világélet, koldusélet, királyélet: Élet, élet, mind csak élet! Perelj, szívem, a perlőkkel! (1930.) 1964. KARÁCSONY * ÜJ SZÖ 5 I