Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-20 / 353. szám, vasárnap

Ä közszükségleti [parí Minisztérium vállalatai teljesítették export-tervüket (CTK) — A Közszükségleti Ipari Minisztérium vállalatai ebben az év­ben csupán bizsutériábél 358 millió korona értékű árut szállítottak több mint 100 országba. Olaszországba, Svédországba, Svájcba, Norvégiába, Kanadába és számos más államba 119 millió koronáért exportáltunk porce­lánt. Kerámiánk legnagyobb megren­A Keleti Vasútvonal dolgozói célba értek (CTK) — A Keleti Vasútvonal dol­gozói tegnap teljesítették a szállítás egészévi tervét. Az év elejétől több mint 76 millió tonna árut szállítottak. A keleti vasútvonal dolgozói néhány év óta először könyvelhetnek el ilyen szép eredményt, s ezt főleg a munka­szervezés megjavításával és az intéz­kedések betartásával érték el. A vasutasok december végéig ter­ven felül mintegy 2 millió tonna árut terveznek még szállítani. A tüzérség napja előtt (CTK) — Hazánkban immár hagyomá­nyossá vált, hogy január 15-én ünnepel­jük a csehszlovák tüzérség napját. 1945. január 15-én zajlott le Jaslo lengyel városka mellett az első csehszlovák ön­álló hadtest tüzéreinek győzelmes tűz­keresztsége. A Jaslo—oderai hadművele­tekben, amelyek a Nagy Honvédő Hábo­rú legnagyobb hadműveletei közé tar­toztak, a szovjet hadsereg oldalán öt önálló csehszlovák ezred és több mint 2500 katona hal-colt. Ebben a hadműve­letben a csehszlovák tüzérek is részt vettek a német védelem megtörésében. A csehszlovák tüzérség napjának meg­ünneplésére Prágában és más városok­ban számos rendezvényt készítenek elő. Fővárosunkban január 14-én lesz a csehszlovák néphadsereg katonáinak ün­nepi nagygyűlése a Hadsereg Színházá­ban. Halálos ítélet (ČTK) — A Prága 2. körzeti bíróság halálra ítélte Alois Kasant, aki f. év május 20-án elúre megfontolt szándék­kal lakásában megtámadta és megölte Božena Hloušková 83 éves nyugdíjast. A 33 éves Kasan — akt nem volt mun­kaviszonyban — a gyilkosság után Ausztriába akart szökni. Dolné Dunajo­vlce közelében akarta átlépni a határt, de közbiztonsági szerveinknek sikerült öt letartóztatniuk. A gyilkos gondosan felkészült tettére. Hlouškovát már hosszabb ideje ismerte, s a gáz beszerelésének ürügyével jutott be lakásába. Áldozatáról tudta, hogy íia Nyugat-Németországban van, s hogy az asszony levelet akar írni fiának, amely­ben közli, hová rejtette el számára ara­nyát és egyéb értékelt. Kasan elhatá­rozta, hogy mindenáron megszerzi az említett értékeket, mert állítólag „anya­gi helyzete nagyon rossz volt". Kicsa­pongó életmódot folytatott, állandóan kölcsönzött pénzt annak ellenére, hogy ezt becsületes munkával ls megkeres­hette volna. delője ebben az évben Dánia, Svájc, Görögország és Egyiptom volt. Ebben az évben 120 millió méterből gyártottunk készruhákat, amelyeket a világ minden részébe exportáltunk. A bútoripar legnagyobb megrende­lője a Szovjetunió, továbbá Kanada, Anglia és az USA. Cipőiparunk legnagyobb megrende­lője ugyancsak a Szovjetunió. A ka­pitalista országokba cipőexportunknak csupán 40 százaléka kerül. Közélet Kitüntetés (CTK) — Antonín Novotný, köztár­saságunk elnöke kimagasló szceno­gráfiai alkotásaiért, valamint pedagó­giai tevékenységéért Munkaérdem­renddel tüntette ki František Tröster építészt, a prágai Zeneművészeti Aka­démia tanárát. Tröster tanár ma ün­nepli 60. születésnapját. Ez alkalom­ból a prágai Kolovrat-palotában dr. Cestmír Cisaf, az iskola- és kulturá­lis ügyek minisztere adta át az ünne­peltnek a magas állami kitüntetést. František Hamouz fogadta a kubai külkereskedelmi minisztert František Hamouz külkereskedelmi miniszter tegnap fogadta Marcel Fer­nandez Fontpt, a Kubai Köztársaság külkereskedelmi miniszterét, aki négynapos látogatásra érkezett ha­zánkba. A két miniszter a jövő évi cseh­szlovák—kubai árucseréről tárgyalt. Megállapították, hogy minden lehető­ség megvan a szállítmányok növelé­sére. A fogadáson jelen volt dr. Armando Florez Ibarra, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott prágai nagykövete. Példás gondoskodás Rimaszombat f ács) — Bejében és Méhiben sikerült felszámolni a, ci­gánytelepet. A cigányszármazású pol­gárok falvakba, városokba költöztek, ahol megfelelő lakást kaptak. Ez év ben a járásban 64 cigánycsalád épí­tett új családi házat, 39 család állami lakást kapott, kettő pedig szövetke­zeti lakásba költözött. Az Állami Ta­kerékpénztár cigánycsaládoknak 229 esetben nyújtott hosszabb lejáratú kölcsönt lakásépítésre és a családi házak berendezésére. A kölcsönök összértéke meghaladja az egymillió koronát. Rimaszombatban a jövő év első hónapjában a Sereg-telepről, ahol több mint 650 cigányszármazású polgár él, 64 család költözik be a vá­rosba s ezzel sikerült lelszámolni a járás legnagyobb cigánytelepét. * A sokolovói bányászok decem­ber 19-én teljesítették a széntermelés egész évi tervét. December végéig még 520 000 tonna szenet termelnek. Ez Idén ötször több szenet fejtettek, mint 1945-ben. •k A trenčíni TOS üzem tegnap esz­tergapadokat szállított Algírba, az NDK-ba, Mexikóba, Nigériába, az Egyesült Államokba, Bolíviába. Ez évi exportfeladatait ezzel teljesítette. * A trnavai malátagyár dolgozói ez idei exportfeladataikat december 19-én teljesítették. Az ez évi utolsó malátaszállítmányaikat Japánba, Bra­zíliába, Svédországba és Venezuelába küldték. Gyártmányaikat csaknem 30 országba exportálják. •A- A Politikai Könyvkiadó és a Párttörténeti Intézet karöltve az Új­ságíró Szövetséggel kiadta a Povsta­lecká pravda első számát, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés alatt 1945 szeptember 9-én jelent meg először. • A Békevédők Csehszlovák Bi­zottsága határozottan ellenzi a sok­oldalú atomerő tervét. A Békevédők Csehszlovák Bizottságának elnöksége tegnap kiadott nyilatkozatában hang­súlyozza: „Nem engedjük meg, hogy a nyugatnémet militaristák ismét tö­megpusztító fegyvereket alkalmazza­nak." • A Vágmentl Gépgyár bratislavai üzemének dolgozói bejelentették, hogy ez idei tervüket teljesítették. Az év végéig még 2 millió korona értékű árut termelnek. * A brnói Geológiai Intézet mun­katársai Jaroslav Verfl mérnök veze­tésével a dunai erőmű építését új, gazdaságosabb módszerek alkalmazá­sával közvetlenül az építkezés helyén próbálják ki. + A Szlovák Nemzeti Felkelés te­rén, Bratislava legforgalmasabb ré­szén. tegnap megnyitották a Szlovák Képzőművészeti Alap kiállítótermét. A teremben egyúttal eredeti alkotáso­kat és reprodukciókat is vásárolhat­nak a látogatók. • Bratislavában az újonnan épült élelmiszeripari gépgyárban tegnap el­ső ízben indult meg a termelés. Az első gyártmányok közé hentesárut töltő félautomata-gép tartozik, í>mr>ly iránt külföldön is nagy az érdeklő­dés. A jövő évben az üzem 46 mil­lió korona értékű gépeket fog ké­szíteni. Újabb három hónappal meghosszabbították az ENSZ-csapatok megbízatását Zsebtolvajok garázdálkodtak Trebišov (kp.) — A karácsonyi ünnepek előtt megnőtt a forgalom az üzletekben. A vásárlók — különösen a nők — figyelmetlenségét kihasznál­ták Gálszécsen a zsebtolvajok és egy nap alatt 3900 koronát zsákmányol­tak. Hasonló esetek másutt is előfor­dulhatnak, ezért a vásárlók legyenek elővigyázatosak. KOMMENTÁRUNK: Ä rugalmas árpolitika — a korszerű Irányítás szerves része Az árak alakulása kivétel nélkül valamennyiünket érint, így a lakos­ság döntő többsége érdeklődéssel figyeli a CSKP KB, a Nemzetgyűlés bi­zottságainak és a Belkereskedelmi Mi­nisztériumnak az új árpolitika ki­dolgozásával kapcsolatos határoza­tait. Hogy a rugalmasabb árrendszer megteremtését mi tette szükségessé, azt nem kell bővebben magyarázni. A korszerű ipar gyártmányainak ér­tékesítésekor már nem felelnek meg az egy központban, jelentős mérték­ben adminisztratív úton megállapí­tott árak. Különösen a kiskereskede­lemre vonatkozik ez. A tömegcikkek gyártására ma a minőség fokozása és a választék állandó növekedése jellemző világszerte. Az a ruhatípus, amely tavaly még újdonságnak — a szezon „slágerének" — számított, az idén már az elavult gyártmányok kö­zé tartozhat. Az a tv-készülék, amelyért 5—6 esztendeje még szíve­sen adták a vásárlók 3000 koronát, ma már 2000-ért se nagyon keresett cikk, mert a fejlődés e téren sem állt meg, az ipar állandóan korszerű­sítette termékeit. Milliós vesztesé­gek keletkezhetnének a népgazdaság­ban, ha az árak megállapításakor szemet hunynánk a fejlődés fölött, és az 5—6 esztendővel ezelőtt piacra dobott árucikkeket változatlan mi­nőségben, és az eredeti áron akar­nánk eladni. Az esetleg még raktá­rakban maradt „kifutó" gyártmányok­nál a kínálatnak és a keresletnek megfelelően csökkenteni kell az ára­kat. Az újdonságokat viszont — mert a „sláger" rendszerint hiány­cikk — az átlagárucikknél drágáb­ban dobjuk piacra. E közgazdasági szempontok figye­lembe vételével dolgozták ki az új árpolitika alapelveit. A fokozatosan érvénybe lépő új árrendszer az irá­nyítás új alapelveinek szerves része. A belkereskedelemben a jövőben háromféle árakat különböztetünk majd meg. Központilag meghatározott szilárd ára lesz a legfontosabb élel­miszereknek. Ebbe az árcsoportba tartoznak majd a közszükségleti ipar egyes termékei is, (tv, rádiókészülé­kek, háztartási gépek stb.). Ezeknél az áruféléknél alapjában véve ez­után is központilag és huzamosabb időre állapíthatjuk meg az árakat. Ez a fogyasztás szabályozásánál és a központi tervezésnél elengedhetet­len. A textiláru, a konfekcióipari termé­kek és a cipőipar készítményeinek eladásánál az ún. limitált árakat vezetik be. Itt az alsó és felső ha­tárokat ugyan bizonyos mértékig közpotilag határozzák meg, de ennek keretén belül a termelővállalat és az üzlethálózat képviselői között megegyezés jöhet létre egy-egy áru­cikk konkrét áráról. Ez az intézke­dés a szakágazatok egyes üzemei kö­zött bizonyos egészséges konkurren ciát tesz lehetővé, de egyúttal a gyártmányok műszaki színvonalának emelkedését is szolgálja, elsősorban természetesen a fogyasztó érdeké ben. A szabad árak bevezetése sok áru­cikknél rengeteg eddig fennálló és évente ismétlődő problémát old meg. Emlékszünk még rá, az elmúlt évek­ben a gyümölcs- és zöldségellátás­ban és másutt mekkora nehézségek­kel küzdöttünk. Legtöbbször nem Is áruhiány, hanem a merev árpo­New York (CTK) — Pénteken dél­előtt összeült a Biztonsági Tanács, hogy megtárgyalja U Thant ENSZ-fő­titkárnak a ciprusi helyzetről előter­jesztett beszámolóját. U Thant azt ja­vasolta a tanácsnak, hogy még há­rom hónapig azaz, 1965 március 26-ig hosszabbítsa meg a Ciprusra vezé­nyelt ENSZ-csapatok megbízatását. A főtitkár beszámolója megállapítja, hogy a szigeten jelentősen megjavult a helyzet, a harcok megszűntek, a tíizszüneti egyezményt betartják. Ugyanakkor a válság „alapvető ténye­zői" változatlanok maradtak, a cipru­si probléma politikai rendezésének irányában semmi féle előrehaladás nem történt. A pénteki ülés első felszólalója Kiprianu ciprusi külügyminiszter han­goztatta: a ciprusi kormány mindent megtett, hogy helyreállítsa a nyugal mat a szigettn. A török lázadók azon. ban — mondotta — az ankarai kor­mány felbújtására éppen a helyzet normalizálását akarják megakadályoz­ni. Kiprianu követelte a teljes mozgá. si szabadság helyreállítását, a külön­féle útakadályok és ellenőrzött öve­zetek megszüntetését. Fedorenko szovjet küldött hangoz­tatta, hogy a Szovjetunió változatla­nul támogatja Ciprus függetlenségét és területi integritását. A kérdés meg­oldása csak akkor lehetséges, ha va­lamennyi ország ragaszkodik a Bizton­sági Tanács határozataihoz és az ENSZ alapokmányához. Mivel a cipru­si kormány egyetért az ENSZ csa­patok mandátumának meghosszabbítá­sával, a Szovjetunió elfogadja az erre vonatkozó javaslatot — jelentette kJ Fedorenko. A tanács egyhangúlag elfogadta Bo­lívia, Brazília, az Elefántcsontpart, Marokkó és Norvégia — a tanács öt nem állandó tagja — javaslatát, amely — U Thant eredeti indítvá­nyát támogatva — az ENSZ-csapatok ciprusi megbizatásának március 26-ig történő meghosszabbítását ajánlotta.. A 12-ES BÍZOTTSÁG JAVASLATAI Bulgária hajlandó hozzájárulni a Biztonsági Tanács fegyveres erőshez Az ENSZ afroázsiai csoportja ja­vaslatokat terjesztett be, melyeknek célja a 19. ülésszak munkáját gátoló akadályok elhárítása. Az Egyesült Al. lamok ugyanis törvénytelenül azt kö­veteli, hogy az alapokmány 19. cik­kelyét vonatkoztassák számos olyan országra, mely nem hajlandó fizetni az ENSZ-csapatok kongói és közép­keleti hadműveleteinek költségeit. A 12-es bizottság javasolja, hogy az említett kérdésben vitázó jelek ellentéteiket jigyelmen kívül hagyva keressék a kiutat a jelenlegi helyzet­ből; a jelenlegi ülésszakon ne beszél­jenek a 19. cikkely alkalmazásáról; vitassák meg mielőbb a béke megőr­zését célzó hadműveletek kérdését; egyezzenek bele, hogy az ENSZ anya­gi helyzetét valamennyi tagállam ön­kéntes hozzájárulásával orvosolják. Milko Tarabanov, Bulgária állandó ENSZ-kiildötte levelet adott át a köz­gyűlés és a Biztonsági Tanács elnöké­nek. Közölte, hogy kormánya az alap­okmány 43. cikkelye értelmében szük­sége esetén kész egyezményt kötni a Biztonsági Tanáccsal, és rendelkezésé­re bocsátani bolgár fegyveres erőket, természetesen azzal a feltétellel, hogy szigorúan betartják az ENSZ alapok­mányát. • • « Gromiko szovjet külügyminiszter péntek este fogadást adott a küldött­ségek tiszteletére. A fogadáson meg­jelent Ivan Basev bolgár, Péter jános magyar, Diigerszüren mongol, Rapacki lengyel, Manescu román, Rusk ameri­kai külügyminiszter, dr. jirí Hájek Csehszlovákia, dr. Fernando Alvarez Kuba, és Danilo Lekics Jugoszlávia ál­landó ENSZ-küldötte. Sajtójelentések szerint Gromiko tegnap ismét találkozott Ruskkal, s folytatta tárgyalásait a Kelet és a Nyugat kapcsolatairól és az ENSZ pénzügyi problémáiról. Kongóban ismét fellángoltak a harcok Csőmbe elutazott az NSZK-ból • Aktivizálódnak a felkelők litika miatt. Egyes országrészekben nemegyszer halomra rothadt a zöld­ség, míg másutt csak sorbanállással lehetett szerezni. A szezonárak is fölötte merevek voltak, az árak meghatározásánál nem vették figye­lembe, hogy néha korábban, máskor a tervezettnél későbben érik a gyü­mölcs és a zöldség. E téren az elmúlt évben már több hatékony intézkedést foganatosítottunk. Az új árpolitika az eddigi elfogadott intézkedések ha­tását majd tovább mélyíti. A kereskedelemben és a termelés­ben aki újat, a régebbinél haladób­bat akar megvalósítani, annak bizo­nyos kockázatot is kell vállalnia. Az eddigi — eléggé merev — tervezési módszer ezzel nem számolt. Sok esetben ennek „köszönhető", hogy u gyártmányok korszerűsítéséért sem tettek meg a termelővállalatok min­den tőlük telhetőt. Sem a gyárak vezetőségét, sem pedig az üzletháló­zat képviselőit nem sarkallta e téren anyagi érdekeltség, az új árucikk termelésével, illetve eladásával kap­csolatban. Sőt, mi több, az új gyárt­mányokkal járó esetleges kudarc esetén anyagi veszteség érte az üze­met, és az üzletek dolgozóit. Hiszen a legpontosabban megszervezett ter­melésnél is megtörténhet, hogy egy­egy új árucikk iránt eleinte nincs túl nagy érdeklődés. A megvalósítan­dó irányítási rendszer az ún. kocká­zati alap megteremtésével is számol. Anyagilag is lehetővé válik így a merészebb kezdeményezés. Ez az In- i lézkedés is az árubőség megterem­tése, a lakosság jobb ellátása érdeké j ben történik. Ahogy a fenti példákból látjuk, j népgazdaságunk sikeres menetével | sok minden összefügg. Mind a terme- j lésben, mind pedig az értékesítés ; szakaszán a lehető legrövidebb időn j belül megteremtjük így a tavábhala- 1 dás optimális lehetőségeit. I Tóth Mihály | Leopoldville (CTKJ — A kongói ha­zafiak újabb paulisi támadását a par­tizánmozgalom aktivizálódása követte. Csőmbe vezérkarának kijelentése sze­rint 9000 partizán készül a Kivu tar­tományban Kindu város elfoglalására. Kelet- és Északkelet-Kongóban is­Az Afrikai Egység Szervezetének külügyminiszteri értekezlete elítélte a kongói beavatkozást New York (CTKJ — Az Afrikai Egység Szervezete tagállamainak kül­ügyminiszterei pénteki ülésükön ha­tározatot fogadtak el, mely elítéli a kongói belga—amerikai intervenciót. A határozatot eddig nem tették közzé. A bizottság hétfőn, december 21-én folytatja tárgyalását a kongói problé­ma megoldásáról. Még mindig nincs elnöke Olaszországnak. Róma (CTK) — Pénteken sor került az olasz köztársasági elnökválasztás hatodik fordulójára. A hatodik szava­zás nem hozta meg egyik jelöltnek sem a szükséges többséget. Leone, a Kereszténydemokrata Párt jelöltje 278 szavazatot kapott, Terracini, az Olasz Kommunista Párt jelöltje 249-et, Sa­ragat szociáldemokrata 132-öt és Fan­jani 129-et. Az elnökválasztás hetedik menetére tegnap este került sor. Szudáni miniszter a belpolitikai helyzetről Kairó (CTK) — Babikar szudáni tá­jékoztatási és munkaügyi miniszter kijelentette, hogy a három dél-szu. dáni tartomány problémájának leg­jobb megoldása az lenne, ha parla­menti választásokat tartanának. A vá­lasztások után a kormánynak lehe­tősége nyílna arra, hogy a délvidék megválasztott képviselőivel tárgyaljon. A miniszter azzal vádolta az Egye­sült Államokat, hogy a khartúmi de­cember elejei arab—néger véres ösz­szetűzések értelmi szerzője. A mi- ! niszter azt is mondotta, hogy a szudá­ni kormány támogatja a kongói forra­dalmárokat, s minden támogatást megad a Kongóból Dél-Szudánba me­nekülteknek. | mét fellángoltak a harcok. A népi erők 10 000 harcosa Kindutól 150 km­re délre Tunda városban gyülekezik. Paulisban folytatódnak a harcok. A kormánycsapatok már csak a repülő­teret, a szállodát ős a missziók épü­leteit tartják kezükben. A partizánok elfoglalták az afrikai negyedet. Szom­baton Bunia tartományi székhely el­len is támadást intéztek. Csőmbe kongói miniszterelnök Nyu­gat-Berlin megtekintése után befejez­te nem hivatalos nyugat-németorszá­gi látogatását, és viharos ellenszenv­tüntetésektől kísérve elutazott Bonn­ból. Az AP szerint nem sikerült anya­gi támogatást nyernie Bonnban. Munongo kongói belügyminiszter egy szombati sajtóértekezleten bejelentet­te, hogy Leopoldvillében felkelő cso­portot lepleztek le, és azonnali biz­tonsági intézkedéseket foganatosítot­tak, hogy megakadályozzanak min­den fegyveres összeesküvést. £ TOQ0GÄT BUENOS AIRES Argentínában befejeződöt általános sztrájk, melyet Munkásszövetség hirdetett gazdasági követeléseinek ra és a rendőrség durva ellsn. Az iparban a sztrájk leállt a munka, míg a töt elsősorban a kereskedelem kedésben nem szakították kát. Több helyen összetűzjé: sor a sztrájkoíók és a ren MONTEVIDEO 80 000 uruguayi állami a fejezte kétnapos sztrájkjá | követeltek. Az uruguayi I aznap hagyta jóvá a négj vetési tervet. RABAT A Marokkót Munkaszövft sztrájkot hirdetett. Casajb dolgozók 95 százaléka sztrájkban, mely a casablla ben megbénította a forga ipari vállalatban ls leál A sztrájkolok a bérek e munkakörülmények megjav. lik. az a 48 órái az Altalános a dolgozók ilátámasztásá­beavatkozása következtében bl ágazatban, 7en és közle­félbe a mun­sekre került lőrség között. kalmazott be­Béremelést nátus ugyan­éves költség­ség 24 órás lancában a ett részt a ncal kikötő­mat. Számos a munka, élését és a tását követi-

Next

/
Thumbnails
Contents