Új Szó, 1964. december (17. évfolyam, 334-362.szám)

1964-12-19 / 352. szám, szombat

Az irodalom irodalmasodásáért AZ ÍRÓSZÖVETSÉG MAGYAR TAGOZATÁNAK KÖZGYŰLÉSÉRŐL A hazai magyar irodalom néhány kérdésével, mindenekelőtt az elmúlt évben megjelent művek értékelésével — a Szlovák írószövetség Elnöksége ülése kapcsán — már foglalkoztunk. Ha most ismét ehhez a tárgykörhöz kanyarodunk vissza, ezt nemcsak az alkotások, valamint a fejlődés kilátásai és kedvező lehetőségei indokolják, hanem a magyar szekció szerdán megtartott évi közgyűlésének következtetései, megállapításai is. Nincs módunk arra, hogy az értékes észrevételek, megjegyzések mindegyikével behatóan foglalkozzunk, néhány szó erejéig azonban, vázlatosan, hadd vessünk egy rövid pillantást a tanácskozásra — melyről lapunk hasábjain már hírt adtunk. Ügy is mondhatnánk, az évi közgyűlés a szokásokhoz, hagyományokhoz híven zajlott le. Az eltérés leginkább abban mutatkozott, hogy a vidéki írók a szervezés rögtönzése miatt meglehetősen gyér számban vettek részt a tanácskozáson. Ez távolról sem akar ünneprontó megjegyzés lenni, figyelmeztetésként azonban érdemes megszívlelni. Egyébként a rendkívül élénk és tartalmas vita éppúgy, mint a beszámolók, méltó keretet adtak a tanácskozásnak. Táncművészetünk új utakon A közgyűlés bevezető előadásaként DOBOS LÁSZLÖ, az Irodalmi Szemle főszerkesztője szólt a szekció munkájáról, s az egyes időszerű kérdésekről. Csak aláhúzhatjuk azt a megállapítását, hogy a korábbi tanácskozásokkal szemben — ahol jóformán mindenről vitatkoztak — az alkotás ügye is előtérbe került. A sokoldalú szerepvállalásról szólva Dobos megjegyezte: „Irodalmi gondolkodásunk egyik jelíemzőfe éppen a megosztottság. A figyelem és az erők koncentrációfát egy szerteágazó, szinte önmagát osztó sokoldalúság helyettesíti. Lehet, hogy furcsán hangzik, de úgy érzem, irodalmunk irodalmiasodásának szükségét kell hangsúlyoznom. Gondolkodásunkban ugyanis a mű tartalmi és fogalmi elemei dominálnak; az élményanyag nyersessége háttérbe szorítja a művészt megformálás jegyeit. Az eredmény: a műfaji felemásság, a művek amorfsága. A próza kevéssé epikus, a költészet kevéssé lírikus! Ma már tisztában kell lennünk azzal, hogy nem feltétlenül szükséges mindent versben megírni. Van, ami csak nyers megfogalmazást, riportot igényel." A továbbiakban az irodalomban megfigyelhető differenciálódásról szólott. „E differenciálódás legszembetűnőbb fegye, hogy megszűnik a költészet domináló jellege, illetve más műfajokat, főleg prózát helyettesítő szerepe. A magyar líra kutató-vizsgálódó szerepét átveszi a próza, illetve az irodalmi szociógráfia." Dobos a továbbiakban az eszmeiség és korszerűség kérdését érintve véleményét az alábbiakban foglalta össze: „Irodalmilag átmeneti korszakot élünk. Az átmenet jegyei szembetűnőek: a tagadás és keresés. Egyértelmű szembefordulás az uniformizált gondolkodással, az avult tételek alkalmazásával, a leegyszerűsítéssel és ugyanakkor egy igazibb, művészibb megnyilatkozás keresése. A tagadás és keresés mindkét mozzanata kimutatható irodalmunk jelenében. A tagadás, a tiltakozás hevessége egyelőre erősebb, mint a keresés láza. Jelenlegi helyzetünkben e két mozzanat elválaszt ahatatlan, mégis az újítást, a keresést kell hangsúlyoznunk." A fiatal költőkről szólva megállapította: „Kár, hogy fiatal költőink heves belépője nem folytatódott, lelassult. Ügy vélem hogy csak hasznát láthattuk volna egy dinamikus, egyénien gondolkodó költői csoport ténykedésének. A költői csoportosulásokat nem lehet kierőszakolni, de ha van, nem lebeszélni, fékezni, hanem segíteni és támogatni kell kibontakozásukat." Az átmeneti irodalmi korszakokról szólva utalt az elemző vizsgálódásokra és villanásokra, valamint az írói bátorságra, mely hovatovább nem számítódik erénynek, hanem az írói magatartás természetes tartozékává válik. A kritikáról szólva megállapította, hogy gyakran oktató, hierarchikus. „Nem az értékeket igyekszik elemezni elsősorban, hanem értékrendre törekszik." Az elmúlt évek irodalmi fejlődését jellemezve megállapította: „Javultak irodalmunk fejlődésének objektív feltételet. Tisztultabb az alkotó munka légköre, azonban távolról sem elegendők a rangos művek, a művészi értékű irodalom kialakításához. Sok időt szenteltünk az irodáimat csak külsőleg, közvetve érintő problémák tárgyalásának, s keveset vitatjuk magát a művet, az alkotás mikéntjét ...Az alkotások hangneme azonban nyíltabb, Igazabb. Ha olykor akadozva és szórványosan is, de megfigyelhetjük az alkotás, az írói vélemény erősödését ls." A nagyobb alkotói szabadság következménye, kikristályosítható tanulsága ez: „a provincializmust, a bezárkózottságot, a nemzeti létünket féltő védekező mozdulatot, a vtsszapillantgatást — ha lassan is —, de egyetemesebb érdeklődés váltfa fel. Szélesebb körben kezdünk gondolkodni, kontaktusokat keresünk a szomszédos irodalmakkal, igyekszünk kitapintani a progresszív irodalmi áramlások útját ... Egyszóval: a több szabadság, a bezárkózottságot közömbösíti, s egyben egyetemesebb világszemléletre kényszerít". A költészetről Dr. TURCZEL LAJOS irodalomtörténész, a bratislavai Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar tanszékének vezetője tartott előadást. Megállapította, hogy mennyiségi szempontból jelentősen gazdagodott Irodalmunk, ugyanakkor — a mennyiségi tényezőkön túl — már értékes minőségi változások is megmutatkoznak. „Ha azokat a versköteteket (Ozsvald, Kulcsár, Tóth Elemér

j is számbavetjük, melyeknek megjelenése napok vagy hetek kérdése, akkor a két konferencia közötti (1963. április 22. — az írók szlovákiai konferenciája, szerk.jUrai termést kilenc önálló verskötettel summázhatjuk. Ennek a figyelemre méltó menynyiségi eredménynek a megszületésében jelentős része van a XII. pártkongresszuson kialakított tisztultabb politikai és irodalmi légkörnek... A felengedett és szabadabb légkör lehetővé tette az előző irodalompolitika és kiadópolitika nyílt kritikáját, és kedvezően hatott az írók alkotó aktivitására ís." ,,A költészetünkben tapasztalható felgyorsult mennyiségi növekedést örömmel konstatáljuk — mondotta Turczel Lajos —, de ugyanakkor meg kell állapítanunk azt is, hogy még korántsem érkeztünk el a kívánatos és megnyugtató mennyiségi kiegyenlítődéshez. Jó néhány olyan költőnk van — különösen az 1958-ban kiadott antológia tagjai közül —, akiknek a megrekedése, hosszabb időn át összegyűlt és eddig kiadatlan versanyagunk sorsa aggodalommal és felelősséggel tölthet el bennünket. Aggodálmunkat és felelősségérzetünket növeli az a körülmény, hogy a művészi mércét és az igényt a kritikához hasonlóan a kiadói gyakorlatunkban i is emelnünk kell. Ennek az erősbödő igényességnek, s szükségszerűen feljebb tolódó mércének a szóban forgó és nemcsak önhibájukból elkésett költők, menthetetlenül áldozataik lesznek, ha nem nyúlunk rugalmasabban a verseikhez." A válogatást és a kiadást érintő munka konkrét tartalmáról szólva Turczel néven nevezte azokat, akik ezt a segítséget sürgetően igénylik. „Az első nemzedékből Török Elemér, az 1958-as antológia tagjai közül pedig Fecsó, Gyüre. Petrík és Simkó Tibor tartozik közéjük. Bizonyos fokig ide sorolható Dénes György és Veres János esete, akiknek utolsó kötetéből a kötetük átlagát művészileg felülmúló versanyag szorult ki. Ide kívánkozik még az első kötetek után megrekedt Gály Olgának, valamint a hoszszább évek óta publikáló Kovács Istvánnak és Nagy Olivérnek a neve. Mi legyen a teendő ezekben az esetekben? A könyörtelen leírás, vagy a liberális és konstruktív hozzáállás? És kit írjunk le, és kit húzzunk ki a kátyúból? Olyan kérdések ezek, amelyekre meggondoltan, felelősségteljesen, a kiadást lehetőségek mérlegelésével, a baráti elfogultságok, szubjektív szimpátiák és ellenszenvek mellőzésével kell felelni". A Szlovák írószövetség tanácskozásának beszámolójára hivatkozva megállapította, költészetünkben jelenleg már három váltás halad egymás mellett: az úttörő lírikus nemzedék, az 1958-as antológia csoportja és a most színre lépő fiatalok, örvendetes tényként könyvelte el, hogy azokhoz a minőségi változásokhoz, amelyek a két konferencia közötti időszak költészetében megmutatkoztak, mindhárom váltás jelentős mértékben hozzájárult. Az idősebb nemzedék, Bábi, Gyurcsó és Monoszlóy megjelent kötetei közül beszámolójában kiemelte Bábi Tibor „Tízezer év árnyékában" című verseskötetét. „... Harmadvirágzási költészetünkben ez az első kötet, amelyben egy költő fejlődése már szintézisbe torkollik; és olyan szintézis ez, amely — tartalmi és eszmei tekintetben — nemzetiségi létünk és fejlődésünk alapvető problémáit is felöleli. A politikai költészet nagy mértékű devalválódása idején szinte töretlenül tiszta utat tudott befutni Bábi, és a politikai kérdések bátor és konkrét felvetésén keresztül elfutott a filozófiai összegezésig is". A további két kötet közül Monoszlóy verskötetét emelte ki, mely az egyéni fejlődést és a költészet egészét tekintve is számottevő hozadék. „A Virrasztó szerelem legjobb verseiben és ciklusaiban egy gondolatilag és formailag egyaránt sok húrú és sok színű költő ígéretes és tanulságos érését, mélyülését tapasztalhattuk." Gyurcsó új kötetéről szólva Turczel megállapította: előző köteteihez képest a mondanvaló terén hozott újat. „A nyugtalan ének már nem annyira a külső életről hirtadó poéta-riportert prezentálja, mint inkább a befelé forduló, az önmagával számot vető és az öregséggel sztoikusan szembenéző költőt és férfit mutatja." Gyurcsó szemléletmódjáról, művészi eszközkészletéről szólva megállapította, hogy e téren nem állott be jelentősebb vál tozás, „képanyaga észrevehetően bő viilt, de lényegében és típus-fogyatékosságaiban is a régi maradt". Az 1958-as antológia nyolc tagja közül eddig négyen jutottak el az önálló kötetig, s bár az Indulás kedvezőbb körülményei ellenére nem tudtak nemzedékké formálódni, közülük csak a két legerősebb egyéniség, Cselényi és Tőzsér hozott nemzedéki jelentőségű új költői programot. Az előadó a továbiakhan az irodalmi kérdésekről folyó vitákkal foglalkozott, leszögezve, hogy a sematizmusnak ez a kései vitája az irodalmi fejlődést illetően nem hozta meg ugyan az időszerű esztétikai kérdések tisztázását, a költészet fejlődésének egészére mégis termékeny és felszabadító hatással volt. „Az elavult szemléleti módszerek monopolhelyzete megingott, a harmadik váltás költőt már kivétel nélkül új utakon indulnak, új lehetőségeket keresnek; az antológiások közül Zs. Nagy Lajos, Petrík és Kulcsár a leíró realizmustól egyre inkább az intellektuális jellegű költészet felé tartanak. Ugyanez mondható a lírai realizmus sajátosan egyéni művelőjére, Ozsvald Árpádra ís, aki már-már sablonná merevülő költői rendszerét új tartalmi és szemléleti elemekkel frissítette fel". A közönség konzervatív ízlésével foglalkozva — a sematizmus-vita tapasztalata alapján is — megállapította, hogy „közönségünk zöme a régi típusú, problémátlan és formailag igénytelen lírát kívánja és kedveli". Feltételezése szerint — s ezzel mi is csak egyetérthetünk — „a közönség ízlésének módosulására, korszerűsödésére, jótékonyan hat majd a jelenlegi szervezést stádiumban álló Versbarátok Körének megalakulása és megindulása". Bár ez a kezdeményezés kétségtelenül jelentős és fontos, mind a beszámoló mind az elhangzott vita alapján csak sajnálattal szögezhetjük le, hogy a kérdés megoldása mind ez ideig a szervezési problémák útvesztőjében tévelyeg. S ha már a kezdeményezéssel a kiadó adós is maradt, legalább a szervezési „hajrában" nagyobb aktivitást tanúsíthatna. A prózai irodalmat illetően KONCSOI, LÁSZLÖ, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, ugyancsak örvendetes fejlődésről adott számot. A művek társadalmi hátteréről szólva megállapította: „Társadalmi, történelmi és művészi gondolkodásunk most kezdett csak felszabadulni a megkötöttségek alól, és az eredmény rögtön meg is mutatkozott. Részben az 1963-as, részben pedig az 1964-es kiadói év felzi ezt a minőségi fejlődést. Ennek ösztönzője részben a külföldi szocialista irodalmak fejlődése ..., de végső soron a párt XII. kongresszusa szabadította fel az írókban az alkotás bátorságát és tette lehetővé a művészi elmélyülést. Irodalmunk, s benne prózánk is leküzdötte az indulás gyermekbetegségeit, s ma már figyelmet érdemlő művészi színvonalat képvisel. „A szlovákiai magyar novellairodalom az elmúlt évben három kötettel gyarapodott. Duba Gyula: Csillagtalan égen struccmadár, Mács József: Megbillen az ég és Dávid Teréz: Kísértetek múzeuma című könyvével." Ezek mindegyike mind a témaválasztást, mind a formai megoldásokat illetően a kísérletezés jegyeit viselik magukon. Koncsol beszámolója ezek közül elsősorban Duba Gyula kötetét emelte ki. „Duba a két sikeres, jó tehetséggel megírt humoros gyűjtemény után ezzel a helyenként nagyon igényes, lélektani érzékkel megírt novellagyűfteménnyel lepte meg a nyilvánosságot, ... s kötetével máris tekintélyt szerzett magának a szlovákiai szépprózában." Mács József új gyűjteményeiről szólva megállapította: „Tematikájával szinAZ ELMCLT ÉVADBAN felfigyelhettünk Nemzeti Színházunk balettegyüttesének kísérleteire, amelyekben törekedett a táncművészet hagyomá-' nyos formáit élőbbé tenni, s azokat a mozgáskultúra új lehetőségeinek keresésével a mai néző érzésvilágához közelebb vinni. Bartók vagy Ravel, Hacsaturján vagy Manuel de Falla zenéje és tánckölteményeiknek tartalma természetszerűen megkövetelik a koreográfustól, hogy táncosaitól mást követeljen, mint a megszokottat. Nem a többről és nem is a tökéletesebbről van Itt szó, hanem a másról, a mozgásnak, és mimikának arról az új tartalmáról, amely bátrabban és sokoldalúbban fejezi ki mindazt, ami a mai ember szívét és szellemét betölti. Az idei évad első balettestjét már nem sikeres kísérletnek, hanem az új út jelentős határkövének tekinthetjük. Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek után rangossá vált balettművészetünk, és ha ilyen vagy hasonló eredménnyel fulytatja útját, szava lesz az európai új táncművészet kialakításában. Tóth Károly, az este három önálló tánckölteményének koreográfusa és rendezője igen helyesen érzékeltetni tudja, hogy ritmus az élet alapja, amely minden maradinak és avultnak pusztítója, ám ugyanakkor eleven friss forrása a születő és feltörekvő újnak. Az irányítása alatt dolgozó fiatal táncosokról kiderül, hogy amit a hagyományos, klasszikus formában — talán megfelelő gyakorlat és képesség hiányában — nem tudnak tökélyig emelni, azt a mozgásmüvészetnek ebben az új kísérleteiben meglepő eredménnyel megoldják és sikerre viszik. Igor Sztravinszkijnak, a ma élő zeneköltők egyik legnagyobbjának Tavaszi áldozása évtizedekkel ezelőtt zenei tekintetben forradalmi alkotás volt, és ma is vérpezsdítőn, forrongón újnak hat. Tóth, a táncdráma koreográfusa, összefonódó testekből, elevenen mozduló végtagokból valóságos szökőkutat varázsol a néző elé, aztán szédületesen pergő, vad iramban körben futtatja táncosait és mindvégig ritmust, hallatlanul eleven mozgást diktál, mintha egy pillanatnyi szünet vagy megállás a pusztulást jelentené. Vitatható, vajon az akrobataművészet határát olykor csaknem érintő tánc némely elemében megfelel-e az esztétika követelményének, maradt-e benne görcsösség és akartság, de az - kétségtelen, hogy ez a koreográfia ízig-vérig mai, merész és modern, s kitűnően érzékelteti Sztravinszkij zenéjének hallatlan vitalitását és nagyságát. Az áldozatnak kiszemelt lányt táncoló Žofia Cerveňáková a táncnak ebben a szokottól eltérő formájában ugyanúgy kitűnően ki tudta fejezni a félelmet és életvágyat, az ellenállást és megadást, mint fán Halama a sámán szerepében az erőszakosságot és ragadozószerflt. Pavol Gábor díszletmegoldása európai rangú, a táncköltemény fénymegoldásai látványosan gyönyörködteiők és Adolf Vykydal remekel a zenekar élén. Az est második tánckölteménye, Szergej Prokol'jcv Szkíta svitje már nem olyan hatásos; a koreográfus itt is ötletesnek, mvenciósnak bizonyul, fény és meleg, tűz és életöröm árad a táncosok mozgásából, de mintha a sötétség ós a hideg, amit a költeménynek éreztetnie kell, a hagyományos formák követését is követelte volna a rendezőtől, s ezért nem hat olyan frappánsan eredetien, mint Sztravinszkij balettja. A losonci születésű Viliam Bukoý Parancs című táncjátéka, amelynek ősbemutatója Pécsett volt, a tánc tekintetében és tartalmilag is újból emelkedést jelentett és méltó k'^sen. gése a nagysikerű estnek. A táncdráma arról az amerikai repülőről szóL aki 1945 nyarán Hirosimára ledobta a százezrek életét kioltó atombombát. Bukový magnetofonszalagra felvett és magnetofonról közvetített nagyon hatásos konkrét gépzenével festi alá a parancsteljcsítés történetét, majd a pilótának a lelkiismeretével vívott harcát, amely végül a további gyilkos parancsok megtagadásához vezet. Bukový háború ellenes elgondolásait Tóth Károly koreográfiája nagyon hatásosan és eredetien tolmácsolja. Igen ötletes a lilába öltözött tőkés társaság bábszerű mozgása, Titus Pomšár a repülő és Alexandra Sabovciková, mint a pilóta lelkiismeretének megszemélyesítője kitűnőek. Mindketten nemcsak fáradhatatlan táncosok, de mimikájukkal is ugyanúgy feltűnnek, mint Prokofjev tánckölteményében a gonosz Husbogot táncoló fozef Dolinský. FIATAL TÁNCOSAINK és főleg táncegyütteseink vezetői ne mulaszszák el megnézni Nemzeti Színházunk táncegyüttesének ezt a sikeres produkcióját, melyből felbecstjlhetetlen tanulságokat vonhatnak le munkájuk számára. EGRI VIKTOR • A LONDONI National Gallery hosszas tárgyalások eredményeként megvásárolta Cézanne egyik különösen értékes képét, amelynek címe: „Les grandes baigneuses". A festményért a londoni képtár kb. 500 000 fontot fizet, a legmagasabb árat, amelyet eddig Cézanne festményért fizettek. • A BOSTONI MÜZEUM megvásárolta Picasso egyik legújabb művét, A Sábln nők elrablása című képet, A 200x130 cm-es olajfestmény a brutalitás és a háborús szenvedés elleni tiltakozás. • AZ ANGOL KORHÁZAKBAN a lelkibetegeket zenével gyógyítják. Ezt a gyógymódot már hosszabb idő óta sikeresen alkalmazzák az Egyesült Államokban. A gyógymód lényege, hogy a zene a betegeknél különböző reakciókat vált kl, amelyek segítségével a pszichiáterek meg tudják állapítani, mi a legmegfelelőbb kezelési xnőd. tén az életformák változásának és konfliktusainak kifejezője, bár ő továbbra ís elsősorban a paraszti élet figyelője. Mácsnak ezeknek a novelláiban is szinte kizárólag a helyi, gömöri kolorit az uralkodó, változás csupán az írói szemlélet elmélyülésében és a stílus egyszerűsödésében figyelhető meg, abban, hogy az igényes lélekábrázolás útjára lépett benne". Koncsol irodalmunkat gazdagító alkotásként jellemezte Dávid Teréz Kísértetek múzeuma című könyvét, s Barsi Imre Tegnap és holnap között című riportkötetét. A regényirodalomról szólva Egri Viktor Boldogok szigete című regényében „a polgárt regény eszközeivel megírt történelem-ábrázolás" tényét emelte ki. Szőke József Katicabogarában a számtalan érdekes problémát felvető, olvasmányos, jó stílussal megírt munkát dicséri. Mindössze azt marasztalja el, hogy a kérdéseket „csupán rejlexiószerűen veti fel, s ha a könyvben élettényként jelennek is meg, nem dolgozza bele őket szervesen a cselekménybe". Ilyen értelemben és a széles társadalmi bázis mellőzésével kissé „elszalasztott lehetőségnek" tekinti a regényt. Ordódy Katalin Dunáról fúj a szél című regénye olvasmányos, könnyed stílusban megírt munka, fö erénye — Koncsol szerint —, hogy nem sematikus eszközökkel nyúl ehhez a nagyon kényes, nagyon kiírt témához." Szabó Béla groteszk szatirikus regénye, az Ebek lázadása, az elmúlt esztendők egvik legérdekesebb kísérlete... „A fasizmus állatiasságát kihangsúlyozandó, az állatok, az ebek társadalmába helyezte a cselekményt, s ez nagyszerű alkalmat nyújt neki arra, hogy az embertelenségről kimondja mindazt, ami eddig kimondhatatlan volt számára: aljasságát, erkölcstelenségét, demagógiáját, önmagát ^ is pusztító, őrült szuggesztívitását." Koncsol beszámolójában elismerőleg nyilatkozott Dobos László: Meszsze voltak a csillagok című kisregényéről, mely mind tartalmát, mind formai megoldásait tekintve ígéretes kísérlet és biztató alkotás. A tanácskozáson — a vita folyamán — értékes észrevételek hangzottak el a két világháború közötti irodalom feltérképezését, s a legjobb művek, alkotások kiadását illetően is. Ez — érzésünk szerint — hovatovább nemcsak igény, hanem kiadói kötelesség ls, éppen irodalmunk folytonossága szempontjából. A próza támogatására [értve: a rövid prózát) a kiskönyvtár javaslat mérlegelésre érett éppúgy mint az alkotómunkát segítő, konkrét tematikát tárgyaló írói összejövetelek problémája. Az első köztársaság irodalma szempontjából hathatós segítséget nyújthatnak a kiadónak irodalomtörténészeink, dr. Csanda Sándor és dr. Turczel Lajos. Fábry Zoltán műveit Illetően az adósságtörlesztés már kezdetét vette, nem volna szabad azonban megfeledkezni Forbáthról, Bányairól, Berkóról és a többi jelentősebb íróról. Hazai irodalmunk előnyére válhatna ugyanakkor az egyes sajtószervekkel való hatékonyabb együttműködés is. A vita tanulsága szerint ezek a kérdések jórészt szervezési jellegűek, azonban az eredmények fokozása érdekében el kell érni, hogv a problémák felvetését azok megoldása is kövesse. Az első lépes, a kérdésfelvetés szenvedélyessége évek óta adott, ezt azonban már lassan a tettek nyelvére kellene változtatni, hogy a szokványpanaszok helyét az irodalom fejlődését még jobban ösztönző valóság s az alkotó vita váltsa fel. S e téren a késés hovatovább ne Je!' :''sen elkésettséget! FŰNOD ZOLTÁN Ü] SZÖ 10 * 1984. december 19. /