Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-12 / 315. szám, csütörtök

Ahol jóindulatban nincs hiány LEGUTÓBB a vonatban két fiatal lány — főiskolások lehettek — utazott velem egy fülkében, vidáman csevegve egész úton. Egyszer csak hallom, amint az egyik mondja: — Nincs ábrázoló mártanod? Én ís nehezen szereztem meg, végül a lévai járási könyvtár segített rajtam. — Hogy kerültél Nyitráról a lévai könyvtárba? — Átutazóban jártam ott, volt egykét órám a vonatindulásig. Betértem a könyvtárba, gondolván, hogy ott kellemesebb a környezet, mint a füstös kávéházban és legalább elolvasok néhány folyóiratot is. Ahogy ott ültem a könyvektől roskadozó polcok tövében, beszélgetni kezdtem a könyvtár vezetőjével. Megígérte, hogy a régen keresett ábrázoló mértant megszerzi és elküldi, nekem. Nem nagyon bíztam ebben, de azért átadtam a címemet. Meglepetésemre három napon belül postán megküldte a könyvet. * Mondhatom, váratlan, de jő kezdet. A lévai járási könyvtárban 20 300 kötet könyv és hat könyvrajongó dolgozó fogad, akik minden erejüket és idejüket arra használják fel, hogy minél több elvégezni valót teremtsenek maguknak. Furcsán hangzik ez, de így van. Ugyanis minél több az olvasó, minél több a kölcsönzés, természetesen annál több munkájuk van a könyvtár dolgozóinak. Itt azonban egyetlen szempont a döntő. Az, hogy egyre több és több emberrel szerettessék meg a könyvet, állandóan bővítsék az olvasók táborát és segítsék a továbbtanuló dolgozókat, gondoskodjanak a politikai és szakelőadók, a középiskolások és főiskolások tanulmányaival kapcsolatos könyvigények kielégítéséről. Róringer József elvtárstól, a járási könyvtár deresedő hajú igazgatójától megkérdeztem, emlékszik-e a nyitrai diáklányra. — Nehéz így visszaemlékezni, bár úgy tűnik, az ábrázoló mértant Zvolenből rendeltük meg részére. Dehát az a helyzet, hogy gyakran kölcsönöznek ki a ml könyvtárunkból könyvet Bratislavába, Košicére és más városokba is. — Ez azt jelenti, hogy az önök könyvállománya kivételesen jó, s hogy itt minden keresett könyv megtalálható? — Nem, ezt nem állíthatom. Ilyen eszményi állapot, úgy vélem, az egész ország egyetlen könyvtárában sincs. Igyekszünk, azonban minden olvasónk kérésének eleget tenni. Ha könyvtárunkból a keresett mű hiányzik, először ls a helyi könyvüzletben érdeklődünk utána. Ha ott sem kapható, Prágából vagy Bratislpvából hozatjuk meg, bér gyakorta több szerencsénk van kisebb városokban. Ha az üzletekben kudarcot vallunk s a kért könyvet nem tudjuk megvenni, a szlovák köyvtárak közötti kölcsönző szolgálathoz fordulunk. Messzemenően kihasználjuk ezt a lehetőséget, főleg a szak- és tankönyvek terén. Az idén eddig 125 esetben kértük e szolgálat segítségét. És dicséretükre legyen mondva, majd mindig sikerrel. Nyílik az ajtó, középkorú férfi szakítja meg bizonytalan hangon beszélgetésünket: — Bocsánat, valami forrásmunkára lenne szükségem, ugyanis előadásra készülök, meiynek témája a proletár nemzetköziség... Kollégáim tanácsolták, hogy önökhöz forduljak... — Még tovább is mentegetőzne, de Ró ringer elvtárs közbeszól: — Nem zavar kérem, mi azért va gyünk itt, hogy ebben az ügyben szolgálatára álljunk. Irénke, legyen 9ZÍves egy pillanatra — szól át a másik helyiségbe és máris magyarázza, melyik polcról, milyen műveket adjon át az illetőnek. . RĎRINGER JÓZSEF, a volt gútai tanító, két évvel ezelőtt vette át a lévai könyvtár vezetését. A könyvtár ez idő alatt elért eredményei arról tanúskodnak, hngy az új vezető rátapintott ezen odaadást igénylő kulturális munka Achilles-sarkára. íme, néhány adat, ami ezt igazolja: A járási könyvtár olvasóinak száma 1962-ben 2359 volt, 1964-ben viszont hat hónap alatt már 2111 olvasó fordult meg a könyvtárban. 1962-ben 1252 politikai és és szakkönyvet kölcsönöztek ki, 1964 első felében pedig már 2113-at. 1962-ben a kikölcsönzött szépirodalmi alkotások száma 20 695, 1964 első félévében pedig már 14 137. Hasonló emelkedés tapasztalható a gyermekirodalom osztályán is. Sokat mondanak e számok, mégsem tudják elég szemléltetően ábrázolni, amit kifejezni hivatottak: a könyvtár dolgozóinak odaadó, kezdeményező munkáját. Mert bár igaz, hogy ma már sokan maguktól megtalálják a könyvtárhoz vezető utat, ám többen vannak azok. akiket — legalábbis eleinte — be kell édesgetni. S ha már megnyertek valakit a könyvtár rendszeres látogatójának, akkor kezdődik csak magasabb fokon a könyvtárosi munka. Szívélyes szó, kedves mosoly, néha egy kis ártatlan huncutság segítségével — ki tudná itt felsorolni a jó könyvtáros egész fegyvertárát — befolyásolják az olvasók ízlését. A KIKÖLCSÖNZÖTT KÖNYVEK statisztikája sok mindenről számot ad. Azt viszont nem lehet számokban kifejezni, mennyiben váltak emberebb emberré azok, akiknek életében mindennapos szükséglet lett a könyv, a jó könyv. Talán az illetők maguk sem gondolnak arra, hogy érdeme van ebben a könyvtárosnak is, mint ahogy vitathatatlanul a könyvtár dolgozóit illeti az elismerés, amiért közvetlenebb, szorgalmasabb kapcsolatot sikerült kiépíteni az olvasókkal, a diáksággal, a továbbtanuló dolgozókkal. Nyilván ez is szerepet játszik abban, hogy Benőik elvtárstól, a JNB elnökétől kezdve, Petruška elvtárson, az iskola- és kulturális ügyek osztályának vezetőjén keresztül a járási nemzeti bizottságon mindenki szívügyének tekinti a járási könyvtár munkáját, fejlődését. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint az a tény, hogy 1963ban 220 000, 1964-re pedig 240 000 koronát folyósítottak könyvek vásárlására, míg az előző években erre a célra mindössze 100—120 000 koronát hagytak jóvá. Igaz viszont, hogy a járás könyvállománya aránylag még így is alacsony és ha 1970-ig el akarják érni a lakosonként! 2,5 darab könyvet — ami nem túlzott igény —, akkor az előző évek hibáit is pótolni kell, fokozni kell a könyvvásárlás ütemét. KÉTSÉG NEM FÉR HOZZÁ, Róringer elvtársnak is érdeme, hogy az illetékeseket a könyvtár gyakorlati munkájával győzte meg arról, milyen jelentős küldetést teljesít ez az intézmény a kulturális forradalomban. Mindmáig problémát Jelent azonban, hogy a helyi nemzeti bizottságok sok községben még nem azonosítják magukat a járási nemzeti bizottság álláspontjával. Ezzel magyarázható, hogy egyes falvakban sem helyiségről, sem felszerelésről nem gondoskodnak a könyvtár részére. Sőt a könyvtáros személyének kiválasztására sem fektetnek különösebb súlyt, holott fontos lenne, hogy olvasott, a könyvet szerető és a könyvtárosi munka Iránt lelkesedő személy lássa el ezt a feladatot, aki másokban ls fel tudja kelteni az olvasási, tanulás! lázt. 1962 óta itt is mutatkozik már némi eredmény. A járás 108 községe közül október közepéig 48 községben kapott önálló otthont a könyvtár (1963-ban még csak 33 önálló könyvtárhelyiség volt). Ám ezen könyvtárak felszerelése is sok kívánnivalót hagy maga után. Márpedig jó munkát ezen a szakaszon is csak ott várhatunk el, ahol megvannak annak a feltételei. Tóth Tibor elvtárs, a JNB tervezőosztályának vezetője biztató ígéretet tett, hogy a falusi könyvtárak fejlesztésére 200 ezer koronát kap a járási könyvtár. Ezt az összeget az önálló helyiségekkel rendelkező falusi könyvtárak és a központi falvak könyvtárai kapnák. Az anyagi támogatás mellett a módszertani segítség, ami nagyot lendíthet a falusi népkönyvtárak színvonalán. S ez a jelentős feladat a járási könyvtárra hárul. A lévai járási könyvtár dolgozói közül hárman látogatják rendszeresen a falusi népkönyvtárakat. E módszertani látogatások eredménye nem marad el. Már az idén ls a járás két falusi könyvtára kapott kerületi kitüntetést, az ipolysági könyvtár jó munkájával pedig az Iskolaügyi Minisztérium kitüntetését érdemelte ki. A módszertani látogatások jelentőségét tehát nem lehet lebecsülni. Évről évre növelni kell e látogatások számát, mert a személyes, közvetlen és gyakorlati irányítás hatásosabb minden módszertani körlevélnél. Ez viszont azt jelenti, hogy akár esik, akár lúj, menni kell. Autóbuszszal, vonattal vagy kerékpáron és ha más nincs, az apostolok lován. Hudecová elvtársnő, a könyvtár metodikusa például legutóbb lekésve az autóbuszt, hat kilométer gyaloglás árán érte csak el a legközelebbi vonatot, miután másnap feltétlenül Bratislavában kellett lennie, mert vizsgája volt a főiskolán. Távtanuló. (A könyvtár dolgozóinak döntő többsége tovább tanul.) PERSZE, MÉG TÖBBET GYŐZNÉNEK, ha járművük is lenne. Az is igaz, hogy egyelőre nem áll módunkban minden járási könyvtár rendelkezésire autót bocsátani. No, de ilyesmire álmukban sem gondolnak a könyvtár dolgozói. Nekünk azonban lenne egy közbeeső javaslatunk. Miután a járási könyvtár és a járási népművelés! otthon e két, csaknem azonos területén működő intézmény között kiváló az együttműködés, nem segíthetné-e ki három autója közül eggyel a népművelési otthon néha a könyvtárat? Úgy véljük, hogy jóakarattal és a JNB jószándékú támogatásával lehetne megoldást találni erre a kérdésre is. SKALINA KATALIN Szeryej frokojjev világhírű balettjét a bukaresti opera és balettszínház művészei mutatták be legutóbb a bratislavai Nemzeti Színház színpadán. Az előadás — amelynek rendezője éskoreográfusa egy személyben Vasile Marcu — megérdemelten nagy sikert aratott a bratislavai közönség előtt. (J. Herec felvétele.) HEINRICH BÖLL: BERTRÁMMAL HANGVERSENYEN Unokaöcsém, Bertram, azok közé a neurotikusok közé tartozik, akik anélkül, hogy influenza vagy bronchitis legkisebb jeleit is mutatnák, a hangversenyeken hirtelen köhögni kezdenek. Szokatlanul enyhe, majdnem barátságos krákogással kezdődik nála az egész. Az ember szinte azt hiszi, hogy ez is a terem tartozéka, valamilyen hangszere. Hanem aztán fokozódik, megárad, és lassú, de biztos hömpölygéssel fújás, bömbölés majd ugatás lesz belőle, amelytől megrezzennek az előttünk üló hölgyek szép frizurái. Bertram egyik sajátossága az is, hogy akkor köhög a leghangosabban, amikor a zene halk, finom hangokat hallat, és valamivel csendesebb lesz később, amikor a zenekar dübörgő fortisszimóba csap át. Bertram, barátságtalan orgánumával szinte diszharmonikus ellenpontot képtíz, és mivel a memóriája is kitűnő s a partitúrát is kívülről tudja, nekem, a zeneileg képzetlen embernek, ő a vezetőm, a zenei kalauzom. Amikor például izzadni kezd, és orra is kivörösödik, és visszatartja lélegžetét, akkor már előre tudom, hogy a zene csendes piano hangokat ígér, és csakugyan, a következő pillanatban a hegedűs nyirettyűjével alig érinti meg a húrt, a zongorista ujjaival szinte csak varázsolja a billentyűket — a terem a belső élmény mély finomságával telik meg —, de mellettem Bertram ül, felfújt arccal, szemében mély szomorúsággal és hirtelen kirobban. Mivel pedig hangversenyekre csak jól nevelt emberek járnak, természetesen senki sem fordul meg, senki sem morog figyelmeztető pedagógiai formulákat maga elé, mégis tisztán érezhető, hogy a közönség csak nehezen türtőzteti magát, a terem Bertram minden köhögésére összerázkódik. Unokaöcsém bőgése végre lecsillapszik, s mire a pianotétel végére ér, szinte már el is múlik. Aztán cukrot ropogtat, eukaliptuszcseppeket kortyol, és ádámcsutkája úgy jár fölHeinz Rühmann, Fritz Rasp, Kurt Hofmann a nyugatnémet filmművészet legjobbjai, állandó ténykedésük színhelyét most néhány hétre Prágával cserélték fel. Heinz Rühmann bár az idősebb korosztályhoz tartozik, — ki hinné, hogy már elmúlt 60 éves — ugyanolyan népszerű, mint annak idején, amikor Hárman a benzinkútnál című első hangosfilmjén derült a mozilátogató közönség. Azóta ugyan sok víz lefolyt a Dunán, s míg a komikusok koronázatlan királya akkoriban főleg vígjátékokban szórta tele marékkal kiapadhatatlan humorát, 'ma inkább komolyabb alakításaival vált ki osztatlan elismerést. Humora azért' ma is friss és csillogó. Szellemes bemondásai, a megjelenéséből, egész lényéből áradó iidítő jókedv, vidámság, így beszélgetés közben is „átragad" környezetére. • Milyenek a prágai benyomásai? — Többször jártam már Csehszlovákiában, nem érzem tehát itt idegennek magam. A közönséggel ís kellemesek a kapcsolataim. Sok prágai levelezik velem s ebből arra következtetek, hogy filmjeimet figyelemmel kísérik. Nemrégen kedves levelet kaptam egyik tisztelőmtől. Tartalmán csak azért szontyolodtam el kissé, mert rádöbbentem, hogy felettem is lassan eljár az idő Az ismeretlen levélíró vallomása szerint, már mint fiatal lány szerelmes volt belém. Arról biztosit, hogy érzései ma sem „Nem kenyerem a szomorúság... 11 BESZÉLGETÉS HEINZ RÜHMANNAL változtak irányomban, pedig már ô sem mai gyerek. Három unokája van ... • Mi a véleménye az életről? — Nem kenyerem a szomorúság. Szeretem a tréfát, szívesen nevetek ma is. Gyakran még a színház vagy a mozi sem hoz oly mulatságos fordulatokat, mint az élet. Csak ésZre kell venni, meg kell látni mindenben a komikumot. Ezért érdekelnek még mindig a gyerekfilmek, melyekben szívesen vállalok szerepet. Valamikor sokat foglalkoztam a kicsinyek életével, tanulmányoztam örömeiket, bánatukat. Lelkiviláguk rendkívül lekötötte figyelmemet. Egy időben azzal a gondolattal kacérkodtam, hogy pályát változtatok és bohóc leszek. Egy koppenhágai cirkusz igazgatója fel is ajánlotta: próbáljam meg nála tizennégy napig. Még azt ls megígérte, hogy a nevem sem fog szerepelni, nehogy szégyent valljak. Nagylelkűségét akkor nem fogadtam el. Dehát egyszer, ki tudja, még erre is sor kerülhet... • Melyik szerepére emlékezik a legszívesebben? — Svejk alakja éveken keresztül nagy hatással volt rám. A Prágában annak idején forgatott színes filmről csak a legjobbat mondhatom. Amikor a fejembe vettem, hogy én is eljátszom ezt a kitűnő szerepet, még nem tudtam, milyen nehézségekkel kel! majd megküzdenem a címszerep dialektusa miatt. Türelempróba volt. Többször abbahagytam, majd ismét elkezdtem, de nem adtam fel a reményt... Mindaddig, amíg a hanglejtés és kiejtés át nem ment a vérembe. Egy bécsi színész tanított meg rá. Most a Svejkből színdarab készül. • Mivel foglalkozik Prágában? — Kurt Götz Dr. Pretorius című darabját visszük filmre Kurt Hofmann rendezésében. A címszerepet én játszom. Már kétszer is megfilmesítették, ,most azonban időszerűsítjük, hogy a mához is legyen mondanivalója. Egy orvosról, főiskolai profeszszorról van benne szó, aki megmagyarázza tanítványainak, hogy a kísérletezéseik tárgyát képező mikróbák a butaságot terjesztik... A film egyébként rendkívül mulatságos és ötletes. • Prágai munkatársaival milyenek a tapasztalatai? — A legjobbak. Harmincöt tagú együttesünkkel kizárólag nemet filmet forgatunk. Azért éppen Prágában, mert nem szeretném elhanyagolni eddigi igen kellemes kapcsolatainkat a csehszlovákiai szakemberekkel, kollégákkal. De azért is, mert itt olyan díszletek és környezet áll • rendelkezésünkre, — mint péld'ául a prágai Klementinum ragyogó tükörterme és mások — amilyenről odahaza nem is álmodhatunk. Természetesen az sem lényegtelen, hogy az együttműködésnek ez a fajtája mindkét fél számára hasznos. • Mi a véleménye a csehszlovák filmgyártásról? — E héten láttam a Limonádé Joet. Érdekes munka, mégha helyenként vontatott is. De a színészek jók és az összbenyomásom a filmről kitűnő. Különösen az tetszett, bár tudom, nem minden filmnek ez a sorsa Csehszlovákiában, hogy még a délutáni előadást is telt ház fogadta. • Mit üzen a közönségnek? — Szívből üdvözlöm ismeretlen ismerőseimet és hálásan köszönöm a személyem iránt tanúsított rendkívüli érdeklődést, a virágküldeményekben kifejezésre juttatott figyelmet, ami azt hiszem meg sem illeti az olyan öreg embert, mint én vagyok, -kmalá, mint valami ügyes kis gyári lift. Hanem a legborzasztóbb mégiscsak az, hogy Bertram köhögése a teremben meglapuló többi neurotikust is mozgósítja. Mintha csak erre a jelre vártak volna. Akár a kutyák a kert végében, egymást ugatásukról ismetik föl. Üdvözlik egymást, köszönnek, kontráznak egymásnak. A terem minden sarkából fölhangzik a sok köhögő, krákogó torok. \ A különös az, hogy én magam is, aki makkegészségesnek tudom magam, s az ideigeimmel sincs semmi bajom, hirtelen szintén úgy érzem, hogy valami kaparászik a torkomban. Minél tovább tart a koncert, annál inkább hatalmába kerít az ellenállhatatlan köhögési inger. Kezem átnedvesedik, bensőmet görcs gyötri, és most már világosan érzem, hogy minden hiábavaló. Köhögni fogok. Egész testem izzadságban fürdik, nem kapok levegőt. Szegény lelkemet pedig a lét bizonytalanságának félelme bántja. Kezdek rosszul szuszogni, előveszem a zsebkendőmet, hogy adott pillanatban odatartsam a szám elé. Hallgatózom. De most már a hangverseny sem érdekel. A hozzám hasonló érzékeny, neurotikus kartársak köhögését lesem. Röviddel a szünet előtt érzem, hogy a neurotikus infekció lappangási ideje letelt. Nem bírom tovább. Köhögésemmel Bertramot kísérem. Atköhögöm magam a szünetig. Amikor pedig a taps megkezdődik, csuromvizesen a ruhatárig futok, elkérem a kabátomat és kirohanok a szabadba. Azt hiszem, megértik', hogy Bertram meghívásait udvariasan el szoktam utasítani. Nem megyek koncertre vele. Distancírozom magamat tőle. Csak ritkán és alkalmilag veszek részt olyan hangversenyeken, ahol már előre, tudom, hogy a zenekarban a trombitásokon van a hangsúly, a férfikórusok pedig a „Mennydörgés" és a „Lavina" című oratóriumokat adják elő. Röviden tehát, Bertrammal csupán olyan hangversenyekre megyek, ahol biztosan tudom, hogy fortisszímókban nincs hiány. Teljes esztelenségnek tartom, amikor az orvosok azzal próbálnak vigasztalni, hogy az egész csak egy kis neurózis, és össze kell szednem magam. Én persze tisztában vagyok vele, hogy csupán enyhe neurózisom van, cie hát tehetek én arról, hogv az idegeim mindig akkor mondják fel a szolgálatot, amikor Bertram mellettem iil? Szomorúan bámulom a hangver-, senyplakátokat, s aggódva kérdem magamtól: vajon oít lesz-e. Bertram.. akinek egyetlen krákogása elég ahhoz, hogy. kihozzon a sodromból? Kérdés az építőkhöz Az Ipolybalogi Kilencéves Alapiskolát még 1963. augusztus 23-án átadták rendeltetésének azzal az ígérettel, hogy a befejező munkákat az év végéig elvégzik. Azóta több mint egy év telt el, de az iskola még ma sincs teljesen kész. Nem használható a tornaterem, a műhely és az orvosi rendelő. Az építkezési vállalat azonban" még mindig nem igyekszik az iskola hátralevő munkálatait befejezni. Az iskola vezetősége és a helyi nemzeti bizottság már többször kérte az illetékeseket, de eddig hiába. Ezért kérdezzük most mi is: az építkezési vállalat mikor akarja az iskolánál a munkát befejezni? Sólyom László ttflí. november 12. * (Jj SZÓ 5