Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-16 / 288. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÍflPONH BIZOTTSÁGÄHAR NAPILAPJA BRATISLAVA 1964. OKTÓBER 16. Péntek XVII. ÉVFOLYAM 288. szám Ára 30 fillér A Zlaté Moravce-i húlőszekrény-gyárban Július Porubec műszaki el­lenőrző szocialista brigádja részt vesz a felszabadulás 20. évfordulója lisz­teletére folyó versenyben. Képünkön Mária Horniaková és Mária Danišov­ská a brigád tagjai az egyik hűtőszekrényen az utolsó simításokat végzik. [V. Pribyl — ČTK felvétele.) Tudományos értekezlet az I. Internacionálé 100. évfordulója alkalmából (CTK) — Dr. Pavel Reiman kandi­dátus, a CSKP Történeti Intézetének igazgatója tegnap délelőtt nyitotta meg azt az értekezletet, amelyet az intézet az I. Internacionálé alapítá­sának 100. évfordulója alkalmából hí­vott össze. A konferencián főként a CSTA in­tézeteinek és a főiskoláknak a nem­zetközi munkásmozgalom történelme szakaszán dolgozó tudományos dolgo­zói és a CSKP kerületi bizottságai lektorcsoportjainak tagjai vesznek részt. A konferencián külföldi vendégek is részt vesznek — a moszkvai Marxiz­mus—Leninizmus 'intézetének kül­döttsége A. A. Szolovjev igazgatóhe­lyettes vezetésével, Lothar Berthold, a berlini Marxizmus—Leninizmus In­tézet igazgatója és Marian Zychowsz­ky tanár, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Történelmi Intézetének képviselő­je. A konferencia napirendjén az I. Internacionálé történelmi jelentősége és a Habsburg monarchiában a mun­kásmozgalomra gyakorolt hatása, va­lamint a proletár nemzetköziség kér­dései és a nemzetközi munkásmozga­lom egységének problémái szerepel­nek. DORTICOS MOSZKVÁBAN Moszkva (ČTK) — Osvaldo Dorticos kubai elnök kíséretével tegnap a moszkvai tanács székházába látoga­tott, ahol Vlagyimir Promiszlov, a vég­rehajtó bizottság elnöke, a főváros fejlesztésének kérdéseiről tájékoztatta a vendégeket. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége ebédet adott a kubai elnök tiszteletére. Dorticos Ignatovnak az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnö­kének kíséretében ellátogatott a moszkvai Lumumba-Egyetemre, ahol a diákok lelkes fogadtatásban része­sítették. A kubai elnök kijelentette, hogy a Lumumba-Egyetem megnyitá­sa óta hathatós segítséget nyújt szá­mos országnak. A továbbiakban hang­súlyozta, hogy Kuba előtt sok nehéz­ség áll, de ezek nem törik meg Kubát. Eljön az idő, amikor majd mi is se­gítséget nyújthatunk a testvéri or­szágoknak. Az SZKP és a szovjet kormány ve­zető képviselői tegnap Dorticos kubai elnökkel lanácskoztak. A tanácskozá­son részt vett Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Anasziasz Mikojan, Nyikolaj Pudgornij, Jurij Andropov, Andrej Gromiko külügyminiszter, va­lamint további hivatalos személyisé­gek. Ünnepségek Bizertában Bizerta (ČTK) — Tunézia tegnap ünnepelte a francia csapatok kivo­násának első évfordulóját. Az ünnep­ségeket Bizertában tartják, ahol 1961­ben véres összetűzésre került sor a tunéziai hazafiak és a francia had­sereg között. Az ünnepségeken részt vesz Modibo Keita, Mali miniszterel­nöke, Ould Daűdah, Mauritánia elnö­ke, valamint Algéria és Marokkó kor­mányküldöttsége. Az Üj-Desztúr Párt politikai bizott­sága felhívást tett közzé s felszólítja a népet adózzék tisztelettel az elesett hazafiak emlékének és a független­ség további megszilárdítására töre­kedjék. Küszöbön a barátság hónapja Pár hét múlva, november 7-én ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista ben, hogy járásunkban legalább 2000 Forradalom 47. évfordulóját. E nappal kezdődik — immár hagyományosan legyen az előfizetők száma. Ebben — a csehszlovák—szovjet barátság hónapja. Hogy a lévai járásban milyen nagy segítségünkre lesz az országos lesz a barátság hónapjának programja, ezzel kapcsolatban Ján Slušný elv- verseny, amelynek győzteseire szov­társnak, a CSSZBSZ járási bizottsága titkárának tettünk fel néhány kér- jetunióbeli utazás és pénzjutalom dést. • Hogyan készülnek a NOSZF 47. évfordulójának meg­ünneplésére, és a barátság Hó­napjának megnyitására? — A nagy évforduló előestéjén minden községben ünnepi gyűlést rendezünk. A járás városaiban: Lé­ván, Zselízen és Ipolyságon lampio­nos felvonulást, tábortüzeket és nép­mulatságokat tartunk. November 7-én ezekben a városokban megrendezzük a dolgozók manifesztációját, s a dol­gozók képviselői megkoszorúzzák a szovjet hnsük emlékműveit. Az emlék­táblák feldíszítését és a „Min nyet"! ismert felírások felújítását a fiata­lok vállalták: • Milyen lesz a barátság hónapjának programja? Előadássorozatokat, könyvkiállítá­tásokat, irodalmi esteket rendezünk. A színjátszó együttesek szovjet szer­zők műveinek bemutatására készül­nek. A járási kultúrottiionnal karölt­ve megrendezzük a színjátszók járási versenyét. A sportolók is készülnek, ők a „Barátság Serlegéért" versenyez­nek. Az idén járásunkon nem halad keresztül a staféta, ezért jókívánsá­gainkat, ajándékainkat a csillagstafé­ta útján juttatjuk el a hős szovjet néphez. Ezenkívül hat népi akadémiát is szervezünk, amelyek a közeli na­pokban kezdik el munkájukat. A hu rátság hónapjának jelentőségét még az is növeli, hogy november 14-én 34 szovjet turista látogat el járásunk­ba, akik felkeresik a járás falvait, szövetkezetei' és üzemeit. » A barátság hónapjában az orosz nyelvtanfolyamok is meg kezdik munkájukat. Mi a hely zet e téren? — Tavaly járásunkban 547-en látó gatták az orosz nyelvtanfolyamokat. Az idén 40 nyelvtanfolyam megszer­vezésével számolunk. Jelenleg azon­ban még csak ötben folyik a tanulás: Léván (kettő), Fegyverneken, Nagy­ölyveden és Farnadon. Falvainkon az őszi mezőgazdasági munkák késlelte­tik a tanfolyam megkezdését. Az üze­mekben pedig a szakszervezet segít­vár. A szovjet folyóiratokat különösen az iskolák tanulói és az orosz nyelv­tanfolyam résztvevői kedvelik. Az üze­mek szakemberei is mind nagyobb érdeklődéssel tanulmányozzák a szov­jet szakfolyóiratokat. • Az elmondottakat mivel egészítené még ki? — Csupán annyit szeretnék még el­ségéro volna szükségünk. Az idén egy mondani, hogy járásunk lakossága és kissé eltértünk az eddigi módszerek- a CSSZBSZ alapszervezetei mindent tői, s különböző formák alkalmazásé- megtesznek, hogy méltón megünne­val akarjuk vonzóbbá tenni az orosz peljék a Nagy Októberi Szocialista nyelv tanulását. Forradalom 47. évfordulóját. A na­„ „, ... . pókban elkészül a barátság hónapjá­• Hány szovjet folyóirat, új- ^ rész ]. etes terV6( amel y s a r eJ' z. sag jar a jarasnaí vények mellett konkrétan feltünteti, — Évről évre több. Az idén például melyik tömegszervezet, milyen felada­már 1430. A barátság hónapjában tot vállal magára, mindent elkövetünk annak érdeké- —nj— A jövő évi terv margójára A jövő évi terv előkészítésével lényegesen jobban állunk, mint tavaly ilyenkor voltunk az idei­vel. Az egyes ágazatok már elő­terjesztették tervjavaslatukat. A határidő betartásával tehát nincs különösebb probléma. A terv­javaslatokban azonban még ma is elég sok az olyasmi, ami ellen már a múltban is sokat hadakoz­tunk; a vállalatok előzetes terv­javaslatai ugyanis sok esetben különböznek a minisztériumi irányszámoktól: nagyobb beruhá­zásokat, több munkaerőt és ma­gasabb béralapot igényelnek. Sok helyen nem vették figyelembe, hogy a munkaerő-irányszámok át­lépése lehetetlen, mert azonfelül munkaerő nincs — a tervjavaslat pedig minden egyes munkaerőre számít. Ugyanakkor sok helyen megfeledkeztek arról, hogy a ter­melés növelésének van hatéko­nyabb módja is: a műszaki fej­lesztés, a termelés komplex kor­szerűsítése. Mint ismeretes, a jövő évi irány­számok szerint hazánk ipari ter­melése 5,9 százalékkal, Szlovákia ipari termelése 7,8 százalékkal emelkedik. A nemzeti jövedelem növekedése a jövő évben megte­remti az életszínvonal további növelésének a feltételeit. Az irány­számok azt is feltételezik, hogy a jövő évben lényegesen megja­vul a hazai piac áruellátása, és a jelenleg még szűkösen kapható árufajtákból is kielégítik a vásár­lókat. A tervjavaslat figyelembe veszi a népgazdaság fejlesztésé­nek minőségi szempontjait is. Ezek szerint a termelés növekedé­sét főleg a munkatermelékenység növelésével kell elérni. Az önkölt­ségek csökkentése és a készletek jobb kihasználására irányuló tö­rekvés is a termelés hatékonysá­gának növelését célozza. Tény azonban, hogy az irány­szám magában még nem terv. így a jövő évi terv jóváhagyásáig még arra is van idő, hogy a vállalatok­ban és az üzemekben tüzetesen fe­lülvizsgálják és mérlegeljék az előkészületek menetét, tűzzék na­pirendre a megoldatlan kérdések megvitatását, hogy az év végéig részleteiben is ismerjék a jövő évi leendőket, feladatokat. Behatóan foglalkozni kell például a követ­kező kérdésekkel: hogyan járul­nak az egyes üzemek hozzá a bel­kereskedelem jobb áruellátásához; hogyan növelhetnék az exportáruk gyártását; nem helyettesíthetnék-e a külföldről behozott nyersanya­gok bizonyos részét hazaival; mi­lyen műszaki megoldásokkal, pél­dául gépek, berendezések tökéle­tesítésével növelhetnék még a munkatermelékenységet; hogyan javíthatnák a gyártmányok minő­ségét; hogyan termelhetnének még gazdaságosabban stb. A gazdaságosság és a minőség alapvető kérdés. Ezt nem kell bi­zonyítani, ezért inkább arra emlí­tünk példát, mi minden segítheti elő a gazdaságosabb termelést és a minőség javulását. A kladnói Egyesült Acélművekben a kérdés­sel már az év elején behatóan fog­lalkoztak. Megoldását az sürget­te, hogy tavaly az üzem vesztesé­ge — a selejtgyártás következté­ben — elérte a 25 millió koronát. Mindenki belátta, hogy ez az álla­pot tűrhetetlen, s ezért a zsák­utcából kivezető utat keresték. Az üzemvezetés többek között tudato­sította, hogy a műszaki dolgozók, technikusok kezdeményezését nem használják ki. Az acélműben — mint általában másutt is — a technikusok idejét lefoglalta az elburjánzott papírmunka, s a sok éjszakákba nyűló értekezlet, stb. Ebből az észrevételből következett a határozat: a technikusok kezde­ményezésének szabad utat kell biztosítani. A prágai ČKD üzem példájára megszervezték a technikusok szo­cialista munkaversenyét — és en­nek konkrét eredményét a mér­nök, vagy a technikus igazolvá­nyába bejegyzik. Mi a verseny lényege? Egy-egy technikus kötelezettsé­get vállalt, hogy az idén — vagy­is egy év alatt — 20 ežer koronát takarít meg. Oj dolog ez, és mint minden új, ez a mozgalom is elég­gé göröngyös úton indult el. Sok volt a vitás kérdés, például: mi a technikus kötelessége és hol kezdődik az önkéntes kezdemé­nyező munka Ezt is eldöntötték: a technikusok igazolványába az olyan feladatok megoldásának eredményeit is bejegyzik — ter­mészetesen, ha ezeket határidőre teljesítették és a feltételezett megtakarításokat is elérték — amit kötelességük volt megoldani. Az igazolvány így a technikus szakképzettségét, kezdeményezé­sét, valamint tehetségét is tükrö­zi. Nem a kötelezettségvállaláso­kat jegyzik bele, hanem a való­ságban is elért eredményeket, megtakarításokat, és ezeket annak a munkahelynek a vezetői igazol­ják, ahol az eredmények valóban megmutatkoznak. A technikusok kezdeményező, alkotó munkáját negyedévenként értékelik. A verseny a műszakiak körében nagy visszhangra talált. Már az első félévben 172 egyén és 116 kollektíva — összesen 575 techni­kus és mérnök — kapcsolódott a mozgalomba. Erre az évre közel 107 millió korona értékű felaján­lást tettek. Az első félévben már több mint száz technikus és mér­nök kapott igazolványt, s a be­jegyzések értéke meghaladta a 23 millió koronát. A mérnököknek és a műszakiaknak jó példát mutat Václav Cerný mérnök, a vállalat igazgató-helyettese, aki 6 330 000 koronára tett felajánlást. Ezt két és fél év alatt akarja teljesíteni. Mi a felajánlás lényege? Kidol­gozza az acélöntvények szétszakí­tásának új módszerét. Pele és Štulc mérnök a dróthengerlés technológiájának megváltoztatá­sára tettek felajánlást. A feltéte­lezett megtakarítás közel két és fél millió koronát tett ki. S az eredmény? Az első félévben a megtakarítások elérték az öt millió koronát. Sorolhatnánk a példákat tovább is. Valamennyi azt bizo­nyítja, hogy a technikusok kezde­ményezésének támogatása kifize­tődő — és hasznos lenne, ha a kladnói műszakiak példáját a szlo­vákiai üzemekben is többen követ­nék. Általában nagyobb gondot kell fordítani a műszaki dolgozók kezdeményezésének jobb kihasz­nálására. A Nemzetgyűlés bizottságai már megkezdték a jövő évi terv- és költségvetési javaslat tárgyalását. Minden jel arra mutat, hogy a kormány a tervet idejében jóvá­hagyja, s ezáltal lehetővé válik, hogy az üzemekben már decem­berben megtárgyalhatják a jövő évi tervet. Mind az elmondottak­ból látható, tennivaló azonban addig is van bőven. Az előkészü­letek során sok kérdést kell még megoldani. Ebből említettünk né­hányat a jövő évi terv margójára. A Vasművel egyidejűleg növekszik az új Košice is. Gomba módra sza­porodnak az új lakóházak, s az új lakónegyed lassan eléri a régi vá­ros egész területét. (K. Bachan felvétele) i

Next

/
Thumbnails
Contents