Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-10 / 282. szám, szombat

sufisí: Velencei jegyzetfapok —Uj német líra— Bertolt Brecht: Sötét időkben Senki sem mondja majd: Mikor a diófa megrázta lombját a szélben Hanem: Mikor a Mázoló letiporta a munkásokat. Senki sem mondja majd: Mikor a gyermek kavicsokat kacsáztatott sebes folyó fodrán Hanem: Mikor a hatalmas háborúkat előkészítették. Senki sem mondja majd: Mikor az asszony itt benyitott a szobába Hanem: Mikor a munkások ellen szövetkeztek a nagyhatalmak. S azt sem mondja majd senki: sötétek voltak az idők. De megkérdezik? Miért hallgattak el e korban a költők? (1933—1945) Bölöni Sándor fordítása Louis Fürnberg: Találkozás Magános utamon találkoztam veled, ifjúságom, a későnyári erdő ösvényein Ó milyen szép voltál és mily ostoba ... Itt, ezen a helyen álmodtam dobogó szívvel a-z öregkorról. Szemben a nagy zenei lángész dacos emlékmüve azt parancsolta, hogy legyek dacos s forduljak el az emberektől. Ó milyen félreértés . .. ! Elfordulni az emberektől? Miért? Mert kínja legenda lett, magányának igazolása? Ó ifjúságom példaképei, tragikus hősök! A délutánban halkan suhanó - még ismeretlen, de már itt levő ősz hulló leveleivel távolba tűntök, s én megáldom az életem, mely elfelejtette velem, hogy voltatok. (1950) Miess G, János fordítása FURCSA FÁKLYA búcsúztatott Velencétől. Kora este volt, a vonat a keskeny hídon át elhagyta a tengerre épült várost, a vagonok lámpái a lagúna vizében tükröződtek. A túlsó oldalon Mestre várt ránk, a parti város, már a szárazföld. Házak, utak, autók, ipartelepek A hídfőben furcsa fáklya fénye imbolygott: a Shell telepén egy torony tetején olo] lángolt. Véletlen tüz-e, vagy valami érdekes reklám? Nem tudom. Különös fénv: a modern kor üzemanyaga táplálta klasszikus fényét Az ellentétek városából jöttünk. VELENCE Az érkezőt modern vasútállomás fogadja, ha valaki autóval jön. vadonatúj garázs kínál hajlékot a kocsijának. A Santa Lució-n vagy a Piazzale Roma-n véget ér a megszokott közlekedés: a járda szélén vizibuszállomások sorakoznak s a taxi is motorcsónak. A hullámverés megmozgatja a várőszobácskát — kis pontonra épült —, amikor a vízibusz, a vaporetto kiköt: nem tűnik fel, szédülünk már úgyis a különös élménytől. Ez a kis tér a pályaudvar előtt már ízig-vérig Velence. A pályaudvari lépcsőnél kivilágított tábla a kínálkozó szállodák és panziók nevével és címével; gombnyomásra közvetlen telefonon beszélheti meg a turista, hol válasszon szállást A tér baloldalán és szemben, a csatorna túlsó partján reneszánsz és román templomok Az utca torkolatában üzlet-sátrak: a boltok itt az utcán kínálják áruikat. Soknyelvű nyüzsgés. A fehérruhás rendőr vállpántja alatt, ahol másutt a kitüntetések sorakoznak, kékszínű szalagon az áll, milyen nyelveken beszél. Aztán a hajó nekivág a „főutcának", a Canal Grande-nak. A parton reneszánsz paloták: a Palazzo Vendramin, ahol Wagner meghalt, a Ca' d'Oro, ahol a XV. századi, és a Ca' Rezzonico, ahol a XVIII. századi patriciusélet emlékeit őrzik, a Ca'Pezzaro, a modern, és a Galleria deli' Accademia di Belli Arti, a klasszikus képzőművészetek csarnoka. Hirtelen, mint adakozó kéz, kitárul a Canal Grandé, mintha nagy tó lenne előttünk, a Lagúna viva a nagy velencei tengeröböl nyílik panorámává. A Szent György sziget szemez itt a Szent Márk térrel. Kiköt a vízibusz, a parj, mentén gondolák és motoscafok, a kis téren százával pihennek a galambok és ezrével nyüzsögnek a turisták. Fél órája jövünk tán, még több is lehet. Innen még húsz-huszonöt perc az öböl nyilt vizén, az útjelző bóják között, amíg eljutunk a Lido-ra. Ez a hosszú, keskeny zátony választja el a lagúnát a nyilt tengertől. Ez a hosszú, keskeny földnyelv a világ egyik legelőkelőbb üdülőhelye, itt áll a Casino, ahová a belépőjegy is anynyiba kerül, mint — mondjuk — egy orkán-kabát, s Itt a Palazzo del Cinema, a Filmpalota is, évről-évre a velencei filmfesztivál színhelye. LIDO A hajó a Santa Maria Elisabettá-n köt ki, itt átszállhatunk a trolibuszra: a Lidón van közlekedés szárazföldi értelemben ls. Az autókat komp szállítja ide a Piazzale Roma-tói, a kisebb pénzűek napi ötven líráért kerékpárt bérelhetnek. A romantika kedvelői fiákerrel utazhatnak, a lovak fején vászonsapka napellenzővel. Minden ház Alhergo vagy Villa: vagyis szálló vagy panzió. A járdaszélen sátrak, emléktárgyakkal: itt minden drágább kicsit, mint odabent a városban. Fényes üzletek, az árusítás nera az utcán folyik: az üvegajtón kis tábla közli, hogy odabent kondicionált a levegő. Két-három házanként egy étterem, a pincér az utcán állva hívogatja a járókelőket (a menü ára harminc-negyven korona). A fasor a tengerre néz. Balra és jobbra a Lido strandja húzódik. Három sorban állnak a kabinok, az első két sor hat-hat személyes, a harmadik kettő. Minél inkább távolodunk a központtól, annál drágább a strandbelépő, míg aztán hirtelen megszűnik az ár. Először is azért, mert zárt strand következik, az Excelsioré, a legdrágább lukszusszállodáé. ezen a strandon csak az ott lakó vendégek fürödhetnek. Aztán meg az ingyenstrand következik, a nyilvános fürdő: éppoly jó a homok is, a víz is, mint egyebütt, csak messze esik a villáktól és szállodáktól, ötpercenként közlekedik a troli. A Lido középpontja az Excelsior, a Filmpalota és a Casino. A Filmpalota üveghomlokzatát most zászlósor díszi ti és fehérbetűs felirat: A Biennálé XXV. Filmművészeti Tárlata. FILMEK A fesztivál díszelőadásaira jegyet is árusítanak: az olcsóbb jegy mintegy száztíz korona, a drágább kétszáz Korona. Belépés estélyi ruhában Fehérszmokingos rendezők vigyáznak, nehogy valaki illetéktelenül besurranjon A nagyterem lenyűgözően szép, a vetités hibátlan. A széksorok ritkán telnes meg A díszelőadás háromnegyed tízkor kezdődik: ilyenkor fehérruhás, trópusi sisakos rendőrök állnak őrséget a bejáratoknál, mellig érő kardoKat markolászva; mellettük kocsikeréknyi kalapban carabinierik állnak, olasz csendőrök. Fényszórók, televízió- és filmkamerák. Minden ünnepélyes. A sajtó számára külön is vetítenek a Volpi-teremben (a filmfesztivál alapítójáról elnevezve), oldalt, az Oroszlán-bár alagsorában a tudósítók kulcsra zárt postafiókokban, megtalálhatják a napi tájékoztatókat, a Cinemundus számait — így hívják a fesztiválújságot. Tizenkét válogatott filmet mutatnak be a filmtárlaton. Kettőt versenyen kívül a megnyitó- és a záróünnepélyen, délutánonKént a kulturális szekció nagyvetítésein más fesztiválokon díjat nyért műveket láthatnak a vendégek (nagy sikert aratott A vádlott is. Kadar—Klos filmje; a rendezők a oemutató után a fesztivál leghosszabb sajtókonferenciáján állták az újságírók Kérdés-ostromát). Délelőtt és este filmtörténeti sorozatot vetítenek a Volpi-teremben. az idén a skandináv film történetét elevenítették fel sok illusztrációval A tizenkét versenyfilmet bizottság válogatja, amelynek tagja a többi Között Arisztarco, a neves haladó olasz filmesztéta is. A legtöbb résztvevő filmet ez a bizottság hívja meg; az ő jóváhagyásuk szükséges a hivatalosan benevezett filmek részvételéhez is. Így, benevezett filmként az idén egy angol, egy szovjet, egy francia és egy nyugatnémet film szerepelt a műsoron; az Egyesült Államok sértődötten visszavonta hivatalosan benevezett filmjét, mert Chiarini professzor, a filmtárlat igazgatója egy sajtónyilatkozatában kételkedett a' hollywoodi film művészi színvonalában Amerikát tehát egy „független" rendező meghívott filmje képviselte a versenyben; ezenkívül egy-egy bolgár, angol, svéd, két-két francia és olasz film versenyzett a rendezőség meghívására az Arany Oroszlánért. A győztes: Michelangelo Antonioni filmje, a Vörös sivatag. Színes film; az operatőr Carlo di Palma, a főszereplő Monica Vitti. A történet egy tengerparti ipari városban játszódik. Modern gyárkolosszus, a kikötőben óriás tengeri hajók. Mindenütt szürke köd. Pazarlóan berendezett villában él egy mérnök családjával; az asszony a film főszereplője. Az elgépiesedett szürke élet, az ipar „vörös sivataga" felőrölte az idegeit, nem találja önmagát, élete értelmét. Szabadulna, menekülne: szórakozást, szerelmet, kalandot keres, mindhiába. Mintha azt mondaná Antonioni: nem benne, hanem az embertelenné lett, elgépiesedett környezetében van a hib^. Ez Antonioni első színes filmje. Meglepő: épp a szürkeség ábrázolására csinált színes filmet. Nem is olyan értelemben színes a filmje, mint — mondjuk — a nagy nyugati kalandfilmekben megszoktuk, nem színes ez a színes film: csupa pasztell színt használ, csak ritkán egy-egy figyelmet keltő, veszélyt jelző rikító pirosat. Antonioni a hangulatkeltés mestere: most a színeket is erre használja, belső hangulatokat éreztet, lelkiállapotokat világít meg halvány színeivel. Hatásos, érdekes, szép film; gondolati tartalma azonban félúton megreked, megelégszik azzal, hogy egy — nagyjában helytálló — diagnózist közöl, rajtunk múlik, hogy kivezető út eszünkbe jut-e. Velencében nincs második díj; ha csak az „elsőfilmek" díját nem tekintjük annak. Chiarini professzor tavaly külön „mellék-fesztivált" rendezett az opera prima-filmeknek, rendezők első műveinek. Az idén ezt a versenyt beolvasztották a „nagy" filmszemlébe, olyan módon, hogy különdíjat írtak ki a legjobb opera prímának. A díjat mégsem a legjobb elsöfilm kapta; az Ironikus sajtótudósítók azt- mondták, hogy térkép és hagyomány alapián ítélték meg ezt a díjat, nem a művészi értékek alapján. Tagadhatatlan, hogy Alain Jessua, az opera prima-diját Kapott francia film rendezője nagy mesterségbeli tökéllyel Készítette filmjét, felhasználva az újhullám látványos eredmé nyeit; filmje. Az élet a visszájáról nézve, tartalmilag mégis teljesen ér dektelen, egy elmebetegség — olykor humoros — előtörténete. Mind a három „első-film" érdeke sebb volt ennél. A bolgár Baracktolvaj — Való Radev műve — szép. lírai film a háború ellen Az amerikai Legalább embernek lenni — a német származású Michael Roemer rendezte — becsületes, tárgyilagos eszközökkel harcol a faji megkülönböz tetés ellen Az angol film. A zöldszemü lány — rendezője. Desmond Davis korábban Tony Richardson operatőre volt, a főszereplő Rita Tushingham — kedves, közvetlen, bár nem nagyigényű történet egy csúnyácska lányról, aki egy rövid szerelemben magára talál és kellő önbecsüléssel jól beilleszkedik a fiatalok társaságába, ahonnét addig tartózkodásával kirekesztette önmagát. Ez a film ugyan nem közöl nagy mondanivalót, de egyszerű, szép, tisztahangú történet, a másik kettő meg éppenséggel magvas társadalmi 'anulságokat dolgoz Tel szépen, izlé.jsen és érthetően — tartalmilag tehát sokkal Inkább rászolgáltak volna az elismerésre Igaz. formailag egyik sem mondható túlságosan úttörőnek, konzervatívabb eszközökkel dolgoznak, mint az elsőfilmes díjjal kitüntetett újhullámos sületlenség — és Velence nagy súlyt helyez a művészi kísérletezés elismerésére. Ám hogy a külsődleges kísérletezés kellő tartalom híján keveset ér, erről több más film is meggyőzhetett bennünket. Például a svéd vagy a második francia film — az első címe: Szeretni, az utóbbié: A férjes asszony —, joerg Donner, illetve [ean-Luc Godard műve. Mindkettő egy-egy morális kérdéssel foglalkozik, az előbbi az özvegy asszony szerelmi felszabadulá sának. a második a férjes asszony morális zsákutcájának története. Kis polgári bálványokat rombol mindkettő, valójában azonban világos útmutatás nélkül; így aztán a valóban pompás kidolgozás és a több-kevesebb tartalmi érték is csak keveset nyom a latban. A svéd film főszereplőjét, Harriet Anderssont a legjobb színésznő díjával tüntették ki; a másik főszereplő Zbigniew Cybulski. A francia film bájos főszereplője Macha Meril; játszott ő is olyan jól, mint a svéd sztár, de — iróniával szólva — francia film már más díjat kapott. Láttunk egy harmadik francia filmet is, jean Deiannoy furcsa művét, egy kamaszkori barátság kommerszionális eszközökkel .feldolgozott történetét Különös barátságok címmel. Csalódást okozott a nyugatnémet film, Rolf Thiele műve a Tonio Kroger. Thiele, aki a Rosemarie-vel alapozta meg világhírét, az ismert Thomas Mann-novella megfilmesítésére vállalkozott, a főszerepben a francia JeanClaude Brialy-val és megszokott sztárjával, Nadia Tiller-rel. A feladat eleve megoldhatatlannak ígérkezett: ezt a filozófikusan. erősen gondolati töltésű majdnem-esszét cselekményre „lefordítani" nem is sikerült. A nyers váz maradt csak, mint az üres koponya. Érdekes és tartalmas film az angol A királyért, a hazáért, amelynek főszereplője, Tom Counteany, a legjobb színész díját kapta. A rendező: Joseph Losey. Háborús történet: egy közlegényt szökésért hadbíróság elé állítanak. A film: a bírósági tárgyalás. Az ítélőszék elé tanúk vonulnak, szavaik olykor megelevenednek A párbeszédes film voltaképpen a háborút, a háborús gondolkodást, a háborús lelkületet állítja ítélőszék elé s mond ki felette elmarasztaló ítéletet, A zsűri két különdíjat is kiadott. Pier Paulo Pasolini haladó olasz írórendező kapta az egyiket Az Evangélium Maté szerint című filmjéért. A bibliai történetet dolgozza fel a film, szépen, ízlésesen, népballadai felfogásban. A másik különdíjat a Hamlet kapta, a szovjet versenyfilm, Grigorlj Kozincev sajátos műve, amelynek Velencében nemcsak a mához szólni törekvését, tiszta szándékait emelték ki, hanem azt ls, hogy a film a Shakespeare-jubileum méltó ünneplése is. A BIENNÁLE Velence számos kulturális esemény helyszine volt a nyáron. Maga a filmfesztivál — helyesebben a filmművészeti tárlat — is többrétű: említettem a filmtörténeti sorozatot. Az idén emlékülésen mutatták be Lumiére jó néhány filmjét. A filmtörténetírással egy kerekasztal-konferencia foglalkozott. A Szent Márk terecskén álló Könyvtárban rendezték meg a filmművészettel- foglalkozó könyvek kiállítását. A filmművészeti tárlat keretében egy-egy külön versenyen a művészeti tárgyú, a dokumentum- és a gyermekfilmek szerepeltek. A „voltaképpeni" filmfesztivál derekán kezdődött meg a kortárs zene fesztiválja, ehhez csatlakozott a színházi fesztivál, amelynek keretében a gyermekszínházak külön kis fesztiválját is megrendezték. És az igazi Biennálé (mert hiszen mindez, a kultúra különféle területeinek szemléi mind a Biennálé egyegy része, de az igazi): a képzőművészetek nagy nemzetközi tárlata. A Giardini-ben áll a tárlatváros, minden ország egy-egy külön pavilonban mutatja be legújabb művészetének alkotásait. A Giardini — Parkok — állomástól kissé feljebb, a part mentén két amerikai hadihajó horgonyoz. A Giardini-ná! zászlóerdő. Wagnerszobor. Tarka parkok. Különösen képzőművészeti alkotások. Ha a filmfesztivál elsősorban a kísérleti, a jövőben utat törő filmek szemléje, sokkal inkább a jövőkeresés jellemzi a képzőművészeti tárlatot. Absztraktok, az informale irányzatához tartozó képek, különös, zörgő-forgó-kopogó „műalkotások", zavaros „pop-art"-mázolmányok, újdadalzmus, nonfiguratív szobrok alumínlumrudakból épített „térplasztika", tépett és ragasztott kollázsok, színes forgók sötétkamrában ... Furcsa kavalkád Nem az a baj, hogy ^ij kifejezési formákat Keresnek a művészek, hogy a „klasszikus" kő mellett a szobrász vasból, fémből, alumíniumból fkurblivasból, törött gépalkatrészekből) készíti el a művét, az sem baj, hogy a szinhatás fokozódik, a térelosztás önálló művészi kifejezés kíván lenni. Ha mindez mond is valamit, ha. ilyen furcsa módon közöl is valamit a művész, rendben van. De — sajnos — a legtöbb „műalkotás" inkább csak a mindenáron-újdonságot görcséből keletkezett és nem művészi ihletből. Persze: keresni kell. De nem céltalanul . . Furcsa ellentét ez: a korszerűségei mindenáron, akár az érthetetlenség és az extravagancia árán is hajszoló művészi és álművészi kísérletek a múltjából élő, műemlékeivel dicsekvő múzeumvárosban! Velence keserves munkával épült: a hunok elöl védelmet kereső venéták valamivel több, mint tizenöt évszázaddal ezelőtt a déli alpok sok százezer faóriását döntötték kl és faragták cölöppé, hogy megkössék a lidó homokzátonya által határolt tengeröböl, a laguna kis iszapszigeteit. Százhuszonhárom szigetet tömörítettek a cölöpökre a zátonyokból, százhatvan kisebb-nagyobb csatorna lett közöttük a közlekedési út. Tizenötezer palotát, templomot, kápolnát, kolostort, házat építettek a századok folyamán a szigetekre: egy múzeumvárost. Szemet gyönyörködtető, felemelő látvány. Hetek kellenének hozzá, hogy minden építészeti remekmüvet kellőképpen megszemléljen a turista és a palotákban, templomokban elhelyezett temérdek műkincset, Tintoretto, Tiziano, Veronese, Giorgione és sok más mester remekműveit élvezhesse. Az ember fáradhatatlan alkotó ereje maradandót, de befejezettet itt hozott iétre. TALÁN EZÉRT KERES ÚJAT, új utakat, művészi lehetőségeket épp ez a város, Kockáztatva a legoktalanabb szélsőségeket is. Kár lenne elvetnünk a kereső szándék tisztességét a szélsőségek miatt: hátha letisztul a téboly s marad a lehámlő felesleges és múló aiatt mélyen egy kevés mag, időt álló új magva. A lagunán átívelő vasúti híd innenső végén, a szárazföld első üzenete egy égő olajfáklya. Ösi látvány, valami nagyon régi fény a neonok ridegfehér világában Pedig új anyag táplálja: olaj. Hátha egyszer Velencében valóra válik az ellenkezője: a múlt városában jövendő művészet fénye világol fel? 1364. űkluber 10. * (Jj SZÖ 9 \