Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-25 / 297. szám, vasárnap

Ál iskolaügy fejlesztésének feladatai és az ifjúság nevelése az iskolákban (Folytatás a B. oldalról.) már gazdag gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek. A távhallgatási tagozatoknak a nappali tagozatokkal azonos színvonalat kell biztosítaniuk, ennek kifejezésre kell jutnia a tantervek összeállításában, valamint a tanulmányi előírások rugalmasabb rendszerének kialakításában. Elsősorban minél több tanárt, tanársegédet, kutató dolgozót és kiváló gyakorlati szakembert kellene bekapcsolni a tovább tanuló dolgozók oktatásába. Ez egyben a leghatásosabb út a tanulmányi színvonal lényeges emeléséhez. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a továbbtanulás más formáiról sem — főleg az esti és a kombinált tanulmányról, vagy az esti Iskola és a távtanulás kombinációjáról, amely jól bevált a prágai műszaki főiskolán. Más szemmel kell néznünk a dolgozók középiskoláira is. Tanoncviszonyban lévő Ifjúságunk nagy része fokozatosan ezek segítségével szerzett volna középiskolai végzettséget. Ez a tanulmányi forma azonban nem elég vonzó, mert elvégzése nem jelent magasabb képesítést, nem- befolyásolja a munkabeosztást, sem pedig a jövedelmet. Helyes volna, a dólgozók középiskoláinak eddigi értelmezését mélyrehatóan ellenőrzni. Természetesen az tűnik a legcélszerűbbnek, ha ezek küldetését és feladatát fokozatosan átveszik a szakmai középiskolák, részben pedig az általános műveltséget nyújtó középiskolák, lehetőséget adva a dolgozóknak a továbbtanulásra. A munkaviszony melletti továbbtanulást Csak akkor tarthatjuk teljesen egyenértékűnek a rendes iskolákban végzett tanítással, ha e tanulmányi forma fejlődését bármi módon gátló vagy fékező előírásokat ís módosítjuk — ilyen például a tanítók honorálásáról vagy a szükséges irodalom beszerzéséről szóló előírás stb. Az egyes ágazatok és vállalatok vezetőinek továbbá törődniük kellene azzal, hogy az iskolát sikeresen elvégző alkalmazottjukat új munkabeosztásában ne tekintsék saját üzemükben teljesen kezdőnek. Gyakran szinte tarthatatlan helyzet áll fenn: minél nagyobb áldozatokat vállal a dolgozó ismeretei és műveltsége fokozása érdekében, annál kevesebbet keres, és nevetségessé válik. Ilyen esetben természetesen a legjobb nevelő és felvilágosító munka is csak falra hányt borsó. Az iskolaügy további fejlesztésének távlati feladatalt természetesen nem oldhatjuk meg sikeresen a pedagógiai kérdések sokoldalú tudományos vizsgálata, az ekonómiai, szociológiai, pszichológiai és más szempontok figyelembe vétele nélkül. Pedagógiai tudományunk mai helyzetéről a közelmúltban részletesebben tárgyaltunk pártunk Központi Bizottságának ideológiai bizottságában. Megállapítottuk, hogy pedagógiai tudományunk vitán felül sok jó munkát végzett; jelentős része van a szocialista iskola elveinek kidolgozásában, azok érvényesítésében az életben, az új fantervek, tanmenetek és tankönyvek előkészítésében. Erejéből azonban nem tellett az égető elméleti problémák feldolgozására, a komolyabb kutatásra, pedig ezeket más nem végezheti el helyette, így aztán maga a gyakorlat kényszeríti az új nevelési és oktatási problémák megoldását anélkül, hogy azokat idejében és sokoldalú tudományos módszerekkel kipróbálhattuk volna. Ezért lemaradunk, és az irányítás hatékonysága csökken. Ennek az áldatlan állapotnak további okai is vannak: általában alacsony a kutatásban dolgozók színvonala, nem klelögítő az egyes munkahelyek közötti együttműködés, nincsenek kiépítve a kapcsolatok a többi tudományos szakmával, főleg a korszerű psichológiával, nincsenek rendszeres értesüléseik a Szovjetunió, a szocialista világ és a külföld pedagógiai kutatási eredményeiről. Mindezekre a fogyatékosságokra már 1959ben rámutattunk, sajnos minden kézzelfogható eredmény nélkül. Most számos új kutatási feladatot veszünk tervbe, amelyek biztosan serkentőleg hatnak a pedagógiára, és befolyásolják majd egész fejlődését. Ezért helyesnek látszik, ha figyelmünket az oktatás és nevelés tartalmának és módszereinek korszerűsítési problémáira, az iskolák egyes fokozatainak differenciálására, a tananyag programszerűsítésére, az általános és szakmai műveltség viszonyának meghatározására, az iskolarendszer további fejlődése tudományos elképzelésének feldolgozására és további fontos kérdésekre összpontosítjuk. A pedagógiai kutatás irányításában és egybehangolásában jóval hatékonyabban kell részt vennie az Iskolaügyi Minisztériumnak és a Csehszlovák Tudományos Akadémiának, mielőbb meg kell teremteniük a feltételeket, hogy a pedagógiai tudományt feladatai sikeres teljesítésében gátló alapvető okokat ki lehessen küszöbölni. Vonatkozik ez mind a kutatómunkára, mind az iskolai gyakorlatot érintő elvi döntésekhez szükséges elméleti alátámasztás nyújtására. Az Iskolaügy és a nevelés sürgető kérdéseivel sokkal többet kellene foglalkozni a nyilvánosság előtt, különösen a sajtóban —nemcsak a szaklapokban, hanem a tömegek körében népszerű lapokban, a rádióban és a televízióban is. Nem tesznek jó szolgálatot iskolánknak és az ifjúság nevelése ügyének például a kulturális lapokban időnként megjelenő felelőtlen és nem hozzáértő cikkek. A fogyatékosságok nagyvonalú

1 általánosítása, az olcsó demagógiával határos érvek és a felületes, ám annál inkább kategorikus következtetések — nem segítik elő a bonyolult nevelési problematika pozitív megoldását, inkább zavart keltenek, éš rossz vért szülnek. A közönségnek határozottan másra van szüksége. Meggyőződésünk, hogy a napokban megalakuló csehszlovák Pedagógiai Társaság tevékenységével s a feladatok megoldását célzó javaslataival ugyancsak hatékonyan elősegíti majd ülésünk határozatainak népszerűsítését s következetes megvalósítását. II. Az ifjúság kommunista nevelésének időszerű problémái iskoláinkban A tanítás javítását célzó valamennyi Intézkedés — amelyekről ma tárgyalunk — a nevelés szempontjából Is elvi jelentőségű, s az elmúlt időszak számos hibáját — amelyek részben az 1953-as iskolareform számlájára irhatok — teszi jóvá. Meg kell nyíltan mondanunk, hogy a művelődéssel szemben támasztott igények általános csökkentése — beleszámítva az iskolaévek számának csökkentését, amit akkoriban rendeltek el — kedvezőtlenül befolyásolta az ismeretek szerzését, illetve átadását, s a fiatalok erkölcsi és jellembeli tulajdonságainak kialakítását is. Ennek következményei mind a mai napig különféle nehézségeket okoznak valamennyi évfolyamban. A tapasztalat ismét bebizonyította, hogy a fokozott igényesség nemcsak a tudás elmélyítését szolgálja, hanem nevelő hatása is felbecsülhetetlen érték. Ismeretes, hogy az ifjúság nevelésének kérdéseivel három évvel ezelőtt foglalkozott a Központi Bizotlság plénuma, a CSKP Központi Bizottsága két évvel ezelőtti, az iskolai kommunista nevelésről hozott határozatai alapján folyik iskoláinkban az Ifjúság kommunista nevelése. Ezek a határozatok nagyon jók, teljes mértékben s még ma is érvényesek. Megvalósításuk érdekében kezdetben számos intézkedés született, s azóta megszaporodtak a hasznos tapasztalatok, ösztönző kezdeményezések is. Sajnos, s ezt hozzá kell tennünk, az Igazán jelentős fordulat ínég előttünk van. Vitathatatlan, hogy fiatalságunk túlnyomó többsége egészséges légkörben nő fel, hogy ez az ifjúság reálisan gondolkodik, magabiztos, nyílt, kisebbségi komplexumoktól mentes. Összehasonlítva az előző nemzedékekkel: általánosságban véve fejlettebb. Viszont nevelésének számos fogyatékossága — alacsony fokú igényesség, az öntudatos fegyelem, valamint a kötelesség teljesítése iránti felelősség tudat kialakításának és rögzítésének következetlensége — olyan körülmények között, amikor az Ifjúság jólétben, olykor majdnem fényűzésben nevelkedik, különféle egészségtelen, tulajdonságot enged felszínre törni ifjúságunk egy részének mentalitásában. Minket mindenekelőtt mélységesen nyugtalanít több fiatal ingadozó, meglazult ideológiai magatartása, az az igyekezetük, hogy mennél többet c:;í karjanak ki a társadalomtól, lekintet nélkül arra, hogy ök mennyit adnak a társadalomnak, a másokra való passzív támaszkodás hajlama, valamint az az elképzelésük, hogy rudasabb célok és törekvések nélkül éljék le életüket. Azzal a példával szeretném szemléltetni a hasonló kérdések időszerűségét, amelyet a közelmúltban lezajlott országos tanítökonterencián is említettem. Amikor a CSKP észak-morvaországi kerületi bizottsága a szakképzett mezőgazdasági káderek biztosításával foglalkozó tanácskozását készítette elő, foglalkozott az opavai mezőgazdasági műszaki középiskola ankétjával is. A tanítók 55 mezőgazdasági üzemet kértek meg, hogy aszerint értékeljék ott dolgozó volt tanítványaik munkáját, miképpen állták meg helyüket a gyakorlatban. Aránylag kevés volt a kifogásolni való a szakmai felkészültséget illetően, de annál többen mutattak rá sok fiatal fogyatékosságaira politikai-erkölcsi téren, főleg ami a munkához való rossz viszonyukat és a társadalmi felelősségtudatot illeti. Nagyon kritikusan nyilatkoztak az irányítás iránti csekély érdeklődésükről, a küzdőszellem hiányáról, arra irányuló Igyekezetükről, hogy kitérjenek az akadályok elől, csekély szervezőképességükről. Hasonló szemrehányásokkal gyakorta találkozunk és nemcsak a középiskolát végzettek esetében. A fiatalok kommunista erkölcse megacélosodásának alapvető követelménye, hogy közvetlenül vegyék ki részüket a társadalmilag hasznos munkából. Az utóbbi évek tapasztaltai bizonyítják, hogy azoknak az iskoláknak a tanulói, ahol ezt az elvet helyesen értelmezik és jól alkalmazzák a gyakorlatban, nemcsak ügyesen bánnak a különféle munkaeszközökkel és a termelésről konkrét elképzeléseik vannak, ami kedvezően befolyásolja a többi tantárgyban elért eredményeiket, hanem sokkul jobban megbecsülik a munkát és gyümölcsét, határozottabban döntenek jövendő hivatásukról és aktívabban illeszkednek a közösségi életbe tanulmányaik elvégzése után. Kellő terjedelemben megszervezni a politechnikai nevelést és a hasznos termelő tevékenységet, távolról sem csupán a szakmai felkészülést jelenti, hanem szükségszerű része a modern ember általános műveltségének, amely egyúttal politechnikai műveltséget is jelent és a fiatal ember politikal-erkölcsi profiljának. Vonatkozik ez iskolarendszerünk valamennyi fokozatára. Ezért el kell utasítanunk a „likvidátori" iľányzatokai, amelyek a termelőmunka szervezésének számtalan hiányosságából kiindulva a fürdővízzel egyiitl a gyermeket is ki akaiják önteni. A pedagógiailag és szakmailag jól irányított termelőmunka tehát fontos helyet foglal el valamennyi általános műveltséget nyújtó Iskolában. Persze annál kevésbé lehetünk elégedettek azzal a csekély gondossággal, amelyet számos iskolában és a velük kapcsolatban álló üzemekben erre a tantárgyra fordítanak. A tanulók munkalehetősége sokszor nincs is biztosítva s Ilyen esetekben azt tanácsolják nekik, hogy „tűnjenek el valahová", vagy teljesen haszontalanul foglalkoztatják őket. Nagyon égető a káderpi'obléma is. A múlt tanévben a cseh országrészekben a kilencéves alapiskolákban a műhelyben végzett munkaórák több mint 70 százalékát (Szlovákiában több mint 86 százalékát tanították le szakmai képzettség nélkül, a mezőgazdasági munkákat illetően ez az arány 83 százalék (Szlovákiában 95 százalék). Az anyagi körülmények, amelyek befolyásolják a színvonalat, sok helyütt szintén nem kielégítőek. A cseh országrészekben a kilencéves alapIskoláknak csupán a fele, Szlovákiában csupán egyharmada rendelkezik olyan műhelyekkel, amelyek megfelelnek a követelményeknek. Az általános középiskolákban, ahol a tanulókkal olyan színvonalú politechnikai ismereteket akarunk elsajátí .tatnl, hogy a főiskolán már szakmájuk elméleti és gyakorlati elsajátítására összpontosíthassák, figyelmüket, még sokkal bonyolultabb a helyzet. Mindeddig egyszerűen nem sikerült összekapcsolnunk a tanítást a termeléssel. A termelés gyakorlati alapjainak oktatása itt a mesterekre, az üzemek és a vállalatok oktatóira hárul. Az üzemek azonban nem fordítanak megfelelő gondot kiválasztásukra és a termelési munkát gyakran szakképzetlen dolgozókra bízzák. Ez nem egyszer megengedhetetlenül csökkenti a színvonalat és rendkívül kedvezőtlen visszhangot vált ki a tanulók és a szülők körében. Az e téren megnyilvánuló súlyos hiányosságok lejáratják iskolarendszerünk alapelveit. Eltávolításuk egyik legégetőbb követelményünk, amelyet az Iskolaigazgatással és a termelőüzemekkel szemben támasztunk. Az eddigi, gyakran csak formálisan végzett gyakorlatban ami rendszerint nem más, mint különféle lécek hurcolgatása egyik helyről a másikra, vagy süprögetés — sok fiatal az iskolai és az iskolán kívüli munkára való felkészülésben hiányolja a meggyőző társadalmi motiválást. Senki, tehát még a fiatalok sem akarnak csak azért dolgozni, hogy csináljanak valamit — tulajdonképpen minden eredmény nélkül. Többnyire ebben rejlik az iskola és az élet összekapcsolását leszögező alapelv gyakorlati alkalmazásának szarvashibája. Ezzel pedig egyszer s mindenkorra erélyesen le kell számolnunk. Sok helyütt lényeges javulást jelentene a középfokú szakiskolák és a szaktaninlézetek műhelyeinek maradéktalan kihasználása. Ezt alátámasztja az is, hogy az általános középiskolák tanulóinak gyakorlati képzésében valóban tapasztalt mesterek is részt vennének, akik számára ezzel megoldódna a munkaidő teljes és célszerű kihasználásának problémája is. Ennek kedvező feltételeit teremtette meg a politechnikai oktatás az idei tanévtől érvényes módosítása, amely az oktatás heti óraszámát 2 óra elméleti és 4 óra gyakorlati oktatásban állapítja meg. Ez lehetővé teszi, hogy egy műszákiján a tanulók két csoportja váltakozzék, s azt is, hogy mind a műhelyek befogadóképességével, mind a káderek biztosításával kapcsolatos számos nehézséget eltávolíthassunk. Kezdve a minisztériumtól, valamennyi iskolai irányító szervnek magáévá kellene tennie ezt az ügyet. Persze, egyúttal arra is szükség lesz, hogy a kormány is világos és kötelező irányelveket fogadjon el, amelyek feladatul tűznék a minisztériumoknak valamennyi megfelelő vállalati berendezés legjobb kihasználását, az iskolák szükségletei szerint. Természetesen olt, ahol a tanulók munkájának megszervezése jónak bizonyult, mint például a strakonicei Motorkerékpár-! gyárban, vagy a piseki Jitexben, továbbra is megmarad az eddigi gyakorlat. Sőt, a jól együttműködő isko« Iák és üzemek — s akadnak szép számmal — tapasztalatait az eddiginél sokkal nagyobb lendülettel és energiával kell felhasználni másutt is. Továbbá úgy véljük, hogy sokkal nagyobb terjedelemben kellene megszervezni a szorosan az elméleti oktatáshoz kapcsolódó üzemlátogatásokat és a különböző szakmaj munkahelyek tanulmányozását, hogy a fiatalok konkrét elképzeléseket alkothassanak a termelés lehető legtöbb ágáról, szervezéséről és a korszerű technológiáról. KÖZVETLEN RÉSZVÉTEL A TÁRSADALMILAG HASZNOS MUNKÁBAN A tantervek által megszabott rendszeres munkára való nevelést feltétlenül egybe kell kapcsolnunk a társadalmilag hasznos munkával — a súlyt a „hasznosra" helyezzük — mégpedig mindenekélőtt a szünidőben. Valóban nincsen annak semmi akadálya, hogy a tanulók például szünidejük néhány hetét miért ne tölthetnék kötelezően e tevékenységgel, annál is inkább, ha meggondoljuk, hogy a szakmát tanuló fiúk és lányok csak három hét szabadságot élveznek. Szeretnék néhány ötletet felvetni, amelyek megkönnyíthetik az elképzelést. Például tény az, hogy egyes mezőgazdasági idény munkában nem boldogulunk a fiatalok segítsége nélkül. És alapjában véve nagyon jó tapasztalataink vannak a diákok komlószedő brigádjaival kapcsolatban, mert ezeknél sikerült összehangolnunk a társadalmi szükségleteket a nevelői célzattal és a fiatalok érdeklődésével, akik többnyire ilyenkor kaptak első ízben jutalmat elvégzett munkájukért. Persze, az eddiginél sokkal nagyobb rugalmasságot és leleményességet igényel a kapásnövények betakarítására alakult brigádok szervezése. Mind gazdasági, mind nevelői szempontból helyes, ha a fiatalok segítenek, ha megbecsülik a nehéz és megerőltető munkát. Nehézségek merülnek fel azonban azon a téren, hogy a burgonyaszedö és répaszedő brigádok az iskola év kezdete után lépnek munkába s ezzel megzavarják a tanítás menetét. Minden évben ugyanezek a panaszok hangzanak el. Miért nem lehetne a tanévet előbb kezdeni, esetleg területenként a tanév befejezését is úgy módosítani, hogy a mezőgazdasági brigádok szervezése ne menjen a tanítás rovására. Közben természetesen ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a munkát készítsék elő a földeken, s hogy a jutalmazás körül is rend legyen. Ugyanis eddig sok volt a zűrzavar, ami csökkenti a fiatalok segítségének hatékonyságát, s e segítség értékét a nevelés szempontjából ls. Természetesen nemcsak a mezőgazdaságról van szó. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben a nagy ifjúsági építkezések az Űj Kohó, a Barátság Vasútvonal stb. — volt résztvevői szót emelnek e hagyomány felújításáért. Visszaemlékeznek az élet nagy Iskolájára, amelyet itt elvégeztek. Bizonyára helyes lesz, ha a csehszlovák —magyar dunai vízerőműépítését mint jelentős Ifjúsági építő-akciót szerveznénk meg, mint ahogy ezt Novotný és Kádár elvtárs beszélgetéseikfolyamán elhatározta. Azonban nem hallgathatom el véleményemet, hogy autosztrádáink építésében — amelyek re most a turistaforgalom megindulása után még nagyobb szükségünk van — is jóval előbbre lennénk, ha nem vártunk volna különböző kedvező körülmények kialakulására és ifjúsági brigádokat szerveztünk volna a munka meggyorsítása érdekében. S e mozgalom iránt a fiatalok mindenütt élénk érdeklődést tanúsítanak. S különben is — a tanulóifjúság miért ne segíthetne többet azokon az építkezéseken, amelyek közvetlenül az ő hasznát is szolgálják. A diákok munkára való nevelésével szemben támasztott fokozott követelmény, valamint az eddigi hiányosságok luizavonq nélküli eltávolításának követelménye teljes mértékben vonatkozik a szak- és főiskolákra is. A munkára való nevelést itt sem lehet — helyesebben: 'itt a iegkevésbé sem lehet — úgy megvalósítani, mini a tanulás és a termelőmunka formális.;' szervezetlen és öncélú váltakozását. Ezen felül következetesen abból kell kiindulnunk, hogy ma a főiskolákra olyan hallgatók iratkoznak be, akik mögött többéves középiskolai politechnikai és munkára való neveiés áll. E^ért, ami magát a tanítási folyamatot illeti, helyes lesz, ha az adott szakműhely, laboratóriumi és hasonló gyakorlatok mellett a szakmai termslőgyakorlatra helyezik a fő súlyt. Természetesen, a társadalmilag hasznos tevékenység a főiskolákon is a nevelés szerves része marad. Itt azonban főleg a szünidőben kell ezt végezni, ügyelve arra, hogy lehetőleg összefüggésben legyen azzal a szakkal, amelyet a hallgatók tanulnak. Fontos a gondos szervezés és az igazságos jutalmazás. A világ különböző országaiban ez egészen mindennapi és természetes dolog. Ügy vélem, nem is helyénvaló, hogy a tanulóknak — akik sokszor saját kezdeményezésükből keresnek és találnak munkát, nemegyszer hasznosabbat, mint amilyet az iskola vagy a CSISZ kínál — akadályokat gördítsünk az útjukba, s az Ilyenfajta munkájukat nem ismerjük el, mint ahogy azt mind a mai napig tesszük. Alighanem senki sincs elragadtatva az olyan értelmetlenségtől, hogy például az orvostanhallgatókat a szünidőben a prágai külvárosok építkezéseire hívják, méghozzá a vidékieket is, akiknek a diákotthonok bezárása után szállást kell keresniük és fizetniük. Egy egész hónapon keresztül minden reggel hat órakor munkába lépnek, hogy az építésvezetőtől hallhassák: nem talált számukra munkát. Aztán pedig a halastó mellett ütik agyon az időt. S az csak természetes, hogy havi keresetük sem több, mint 100 korona. Távolról sem egyedülálló ez az eset. Rossz vért szül az is, hogy sok felelős funkcionárius, az iskolákban meg az üzemekben is, a hasonló jelenségeket csak kritizálják, de édeskeveset tesznek a helyzet javulása érdekében. Hiszen a napnál is világosabb, hogy az ilyen — bocsánat — „munka" semmilyen hasznot sem hajt a társadalomnak, de a diákoknak sem,' ellenkezőleg: nevelői és politikai szempontból ártalmas. Közben nyaranta a kórházakban nem csekély problémákat okoznak a szabadságolások. Miért ne segíthetnének ilyenkor az orvostanhallgatók, akik így mindjárt tanulmányaik kezdetén megismerkednének a kórházzal — pincétől a padlásig. A legkülönfélébb munkát végezhetnék, természetesen társadalmilag hasznosat, s a pénzbeli díjazáson kívül sok hasznos tapasztalatot is szereznének. Ez a megoldás mindkét fél számára csak előnyös lehet. És csakugyan az lenne a leghelyesebb, ha a nyári szakszervezeti pionírtáborokban ls — amelyekben gyakran nem szakképzett nevelők működnek — a vezetők funkciójával főleg a pedagógiai tagozatok hallgatóit bíznák meg. Hiszem, hogy az említett esetek többé már nem fordulnak elő főiskoláinkon, Valamennyi felelős állami szerv a párt- és a társadalmi szervezetek támogatásával köteles minden erejével támogatni ezt az ügyet. A következőkben szeretném a figyelmet' felhívni néhány olyan mozzanatra, amelyek szintén negatívan befolyásolják a fiatalok viszonyát a társadalomhoz, s amelyek a múlt helytelen nevelési gyakorlatának erősen gyökeret vert maradványai. Főleg az elvégzeit munka iránti hiányos felelősségtudatra gondolok, ifjúságunk egy részének a tanulmányi eredményekkel szemben tanúsított felelőtlenségére amelynek kialakulásához hozzásegít az iskola alacsonyfokú igényessége, valamint tanulmányi, illetve osztályozási rendszerünk hiányosságai is. Nézzük csak meg elvtársak, hogyan tekintenek sok helyütt nálunk még ma is a bizonyítványra, amely az iskolai kötelességek teljesítésének minőségét tükrözi. Hiszen néha úgy emlegetik, mint holmi értéktelen íro(Folytatás a 8. oldalon.) 1964. október 25. * Ű] SZÖ 7