Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)
1964-10-20 / 292. szám, kedd
Világ'proletárjai, egyesül /'erek / UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONT! ItZSMSAHÄK MlLAMA BREZSNYEV l A nagy Lenin a nép akaratának teljesítésére tanította a kommunistákat MOSZKVA NÉPE KITÖRŐ LELKESEDÉSSEL FOGADTA AZ ÜRHARMAST BRATISLAVA 1984. OKTÓBER 20. Kedd, XVII. ÉVFOLYAM 292. szám. Ára 30 fillér Ss|f: "•Mrí'í-iSíiffis sŕfwiSšíSir' ttmm Az űrhárinas megérkezik a vnukovói repülőtérre. Hétfőn délben Moszkvába érkezett a világ első háromszemélyes űrhajójának, a múlt hétfőn felbocsátott Vosz^ hódnak a személyzete: Vlagyimir Komárov mérnök-ezredes, űrpilóta, párttag, Konsztantyin Feoktyisztou tudós, pártonkívüli és Borisz Jegorov orvos, a Koníszomol tagja. Alig közölte a moszkvai rádió, hogy a három űrhajós megreggelizett a repülőgépen és ünneplőbe öltözött, máris Moszkva Iégiterébe érkezett a kozmikus „trojka" IL-18-a, a szovjet légierők lökhejtásos vadászgépeinek" kíséretében. A szovjet fővárostól délnyugatra fekvő vnukovói repülőtér fogadási csarnokát és az épület környékét már jóval 12 óra előtt megtöltötték Moszkva közéletének képviselői, a pártszervezetek, a társadalmi szervezetek, a szovjet hadsereg küldöttei, tudósok, a kulturális élet kiválóságai. Eljöttek az SZKP és a szovjet kormány vezetői élükön l. 1. Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának első titkárával, A. I. Mikojannal/ a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökével és A. N. Kosziginnal, a Minisztertanács elnökével. A kozmosz hőseinek repülőgépe moszkvai idő szerint 12 óra 25 perckor szállt le a repülőtér betonjára, majd begördült a fogadási épület elé. Az IL-18-as ajtajában elsőnek Komárov ezredes jelent meg egyenruhában, utána Feoktyisztov és Jegorov sötétszínű átmeneti kabátban, levett kalappal. Csehszlovákia Kommunista Pórija Központi Bizottsága elnökségének nyilatkozata (CTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1964. október 14-i tárgyalásáról szóló tájékoztatások alapján — amelyen határozatot hagylak jóvá Nyikita Hruscsov elvtárs felmentéséről az SZKP KB első titkárának, a Központi Bizottság elnökségi tagjának és a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tisztsége alól — elfogadta a biztosítást arról, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága továbbra is a XX. és XXII. kongresszus irányvonalának megvalósítása útján, a nemzetközi kommunista mozgalomnak a marxizmus—leninizmus elvein és a proletár nemzetköziségen alapuló egysége megszilárdításának útján, a szocialista országok egységének megszilárdítása és együttműködésük fejlesztése útján, a békés együttélés politikájának útján fog haladni. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Hruscsov elvtárs felmentéséről hozott határozatának hírét egész pártunk és közvéleményünk meglepetéssel és megindultsággal fogadta. Pártunk és népünk értékelte Hruscsov elvtárs tevékenységét mind a Szovjetunió Kommunista Pártja fő irányvonalának a békés együttélés politikája érvényesítéséért vívott harcban való megvalósításával, mind a személyi kultusz időszaka helytelen módszereinek leleplezésével kapcsolatban. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége megérti a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozatát, hogy Hruscsov elvtárs tekintettel idős korára és megrendült egészsági állapotára, nem tudta maradéktalanul ellátni a Szovjetunió Kommunista Pártja fő ^irányvonala megvalósításából adódó feladatokat. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége a Szovjetunió testvéri kommunista pártjának, Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, akit a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárává választottak meg, valamint Alekszej Nyikolajevics Koszigin elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének teljes sikert kíván a Szovjetunió fejlesztéséért végzett munkásságában, a Szovjetunió kommunista építése fő irányvonalának teljesítésére irányuló erőfeszítésben és a békeharcban. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége biztos abban, hogy az országaink és testvérpártjaink közötti szoros együttműködés és barátság tovább fog szilárdulni és bővülni. Jó eredmények a falufejlesztési akcióban A kelet-szlovákiai kerület ebben az esztendőben 62,5 millió korona értékű munka elvégzését tervezte a falufejlesztési akció keretében. Az eltelt időszak alatt közel 80 százalékos teljesítményt értek el, s a tervezett 25 millió koronát meghaladó beruházási eszközökből csaknem 30 millió koronát használtak fel. (CTK—TASZSZ felvétele) Á három űrhajós végighaladt a hagyományos vörös szőnyegen, majd megállt a párt és a kormány vezetői előtt. Az ürhármas nevében Vlagyimir Komárov ezredes tett jelentést az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának: „Az SZKP és a szovjet kormány megbízását teljesítettük. Kozmikus repüíöutunk sikeres volt. A személyzet 'tagjai kitűnően érzik magukat. Készek vagyunk újabb feladatok teljesítésére". A jelentéstétel után Brezsnyev, Mikojan, Koszigin és a többi szovjet vezető meleg szeretettel köszöntötte, megölelte és megcsókolta a három űrhajóst. Míg a katonazenekar a szovjet himnuszt játszotta, a repülőtér másik szélén felállított ütegek díszössztüzet adtak. Ezt követően az űrhajósokat rokonaik köszöntötték, majd Komárov, Feoktyisztov és Jegorov a szovjet vezetők társaságában elhaladtak a repülőtérre összegyűlt sokezres tömeg sorfala előtt. Háromnegyed egykor az űrhajósok helyet foglaltak nyitott gépkocsijukban, díszegyenruhás motoros rendőrök kíséretében Moszkva felé Indultak. A 35 km-es útvonalon moszkvaiak százezrei zászlókat, kendőt lobogtatva köszöntötték a világűr hőseit, akik a gépkocsiban állva mosolyogva integetve köszönték meg az üdvözlést. (Folytatás a 3. oldalon.) Nagy figyelmet fordítottak a kerületben a megkezdett építkezések befejezésére. A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának napjáig 376 építés alatt levő épületből 115-öt befejeztek. Egyebeken kívül 11 iskolát, 4 kultúrházat, 7 tűzoltószertárat, 6 HNBépületet. A falufejlesztés tervfeladatainak teljesítésében példás eredményeket ért el a trebišovi járás, elsősorban az iskolák, napközi otthonok és járdák építésének befejező munkálataiban. A trebišovi JNB kiváló szervező munkájáról a kerületi szervek is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak. Ebben a járásban áprilist a falufejlesztés hónapjának minősítették, amikor is 5 millió koronán felüli munkát végeztek el. A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulóját megelőzően, augusztus 17—23. között hasonló mozgalmat szerveztek, s az emlékezetes vasúti közlekedésről tárgyaltak évforduló napjáig 11 nagyobb akciót fejeztek be. A HNB-k közül említésre méltó eredményeket értek el Vranovon is, ahol 4 millió korona értékben felépítettek egy szabadtéri színházat és gyermekjátszóteret. A példás üzemek közül a slavošovcei papírgyár érdemel említést. Az elismerés hangján kell szólni a prešovi, Sládkovičová utcai kilencéves iskola mellett működő CSISZ-szervezetről, amely 14 953 brigádóra ledolgozásával több mint 124 ezer korona értékű munkát végzett. A kollektívák közül szép eredményeket értek el néphadseregünk tagjai, akik a vávárosszépítési munkákban közel 6000 brigádórát dolgoztak le. Számtalan ember nevét is említhetnénk, akiknek példája mozgósítőlag hatott a többiekre. Az NB-k képviselői is aktívan bekapcsolódnak a falufejlesztési akciók szervezésébe. így akarják elérni, hogy a kelet-szlovákiai kerület továbbra is megtarthassa országos elsőségét. —ik— (ČTK) — Zvolenban tegnap megkezdődött a vasutasok háromnapos szlovákiai műszaki-gazdasági konferenciája, amelyen az 1965. évi közlekedési tervről és a keleti vasútvonal tervezett műszaki fejlesztéséről tárgyalnak. Az értekezleten felszólalt Michal Sabolčík, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára. Értékelte a keleti vasútvonal dolgozóinak kilenchavi munkáját. A vonal körzetében a vasutasok 9 hónap alatt csaknem 1 600 000 tonna terhet szállítottak terven felül. A kékkői szénkörzet a fellendülés küszöbén Szájhagyomány őrzi a legendát, a mely szerint Nagykürtös nevét még a vezérek korából örökölte. Állítólag a falu fölé emelkedő Nebojsa (ne félj) hegyen fújta meg Lehel hatalmas kürtjét a döntő csata előtt. Azóta sok víz lefolyt a Kürtös folyón, amely szintén a legendás kürtöstől kapta nevét. Ösi múltra tekint hát e vidék vissza és nagy elmaradottságra, bár földje kincseket rejtegetett. A krónika szerint az első bányát 1849-ben tárták fel e vidéken. Két évtized után azonban a vállalkozás csődöt mondott, s csak ötven év múlva kíséreltek meg újra behatolni a föld mélyébe. A mindössze hatvanhárom méter mély fúrás azonban beomlott, s az egyik bányamunkás is ott lelte halálát a tárnában. Lassan indult a Kürtös vidéke fejlődésnek. Az államosítás idején a kékkői szénkörzet bányáinak még csak tizennyolc alkalmazottja volt. 1948 után, tehát egy évszázaddal az első kísérletezéseket követően végre megkezdődhetett a Kürtös melléki barnaszénkészletek feltárása. Az első évben ötezer tonna szén került felszínre, s tizenöt év után már negyedmillió. A tervek szerint azonban a feltárásra váró bányák ezt a mennyiséget százötvenezer tonnával még növelik, s az új bánya, amelyet Pótor közelében létesítenek, egymaga évi másfélmillió tonna szenet ígér. Természetesen e tervek megvalósítása nemcsak a termelés jelenlegi kapacitásának növelését jelenti, hanem egy nagyszabású üzem felépítését is. A középcsehországi felszínt bányáktól eltérően — ahol a szenet helyben fogják feldolgozni — a kékkői bányakörzet szenét felszívja majd a szocialista országok energia- és vegyipara. Az összpontosított barnaszénüzem építése már folyamatban van. Egyik bázisát jelenti majd a Kürtöst tápláló Dolina patak völgyében épülő, hatezer tonna kapacitásra tervezett bánya is, amelyből az első csille szenet két és fél éves ádáz küzdelem után Nagy Gyula bányász hat évvel ezelőtt bányászta ki. Több mint két évig voltak a bányafolyosók víz alatt, s már úgy látszott, hogy a termelést ezeken a heproblémákat. Ilyen az ivózízellátás kérdése is. — Kezdetben egy . olyan kútból kaptuk a vizet, amelynek napi tízezer liter volt a teljesítménye, de hamarosan újabb vízforrás után kellett néznünk. Rákapcsoltuk a lakótelepet egy víztisztító állomásra, amely másodpercenként hatliteres teljesítménnyel nyomta a vizet, de ma már nyolc litert ad. Később egy újabb víztároló bekapcsolásával már harminc litert nyertünk másodpercenként, de ma ez együttvéve is kevésnek bizonyul. Természetesen a kérdés megoldódik, ha az összpontosított barnaszénüzem koncepciója végleges formát ölt. A vízfogyasztás rohamos emelkedése is mutatja a nagykiirtösi lakótelep fejlődésének ütemét. S ez az ütem a közeljövőben még fokozódik, hisz a bányászközpont építése befejezésének kérdése a helyi nemzeti bizottság tanácsában mind gyakrabban kerül szóba. Az ötezer lakosú kisváros már az idén szállodát kap. Jövőre befejezik a kórházat és megkezdik az új kultúrház építését. Oj iskola is épül ós a lakásépítkezés sem szünetel. lyeken végleg be kell szüntetni. Végül mégiscsak a bányászok győzedelmeskedtek: ma már sikeresen harcolnak a vízár ellen. S amíg a föld mélyén a bányászok a vízzel hadakoznak, a felszínen éppen a vízért folyik a küzdelem. Korszerű bányaváros épült ÖNagykürtös szélén, s most terjeszkedik, nyújtózkodik, de olykor a takaró rövid, máskor a fekhely. — Ebben a városban, amely szinte a szemünk láttára nőtt ki a földből, a fejlődés fokozódó üteme meliett hol ennek, ho] annak érezzük hiányát. Amikor még barakkokban laktunk, akkor ezekre az összkomfortos lakásokra vágytunk. Felépült a város, üzletek kellettek, majd Iskola, mozi és kultúrház. Ezek is felépültek, de most lassan mindez mégis kevésnek bizonyul... Stanislav Boblík, Üj-Nagykürtös Helyi Nemzeti Bizottságának titkába ismerteti a fejlődéssel együttjáró Egy új város létesült a Nebojsa tövében, egy korszerű bányaváros, amelynek azonban szerepe lesz Euró pa energiamérlege egyensúlybatartásában. S e kisváros most fejlődése döntő szakaszába ért: Tass fia Léi, most fújd meg kürtödet a döntő csata előtt. KOBÁK KGRNEL A Karlovy Vary-i központi lakásépítő szövetkezet tagjai számára a Tuhnice-negyedben a Magasépítő Vállalat dolgozói eddig 7 tizenegyemeletes házat építettek. A 12-et most építik, š még két ilyen magas ház építését tervezik. Az egész építkezést folyamatos módszerrel végzik. A jövő évben az új Karlovy Vary-i negyedben háromnégyezer lakos talál otthonra. Képünkön az épülő új Tuhnice-lakónegyed. (B. Krejčí felv. — CTK),