Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)
1964-10-18 / 290. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA ROMrdllNiSTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSASAHAS NAPILAPJA BRATISLAVA 1964. OKTÓBER 18. Vasárnap XVII. ÉVFOLYAM 290. szám. Ára 30 fillér ü , - y . iSi^^^H ^ * J ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT L. I. BREZSNYEV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának A. M. KOSZIGIN elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének * Moszkva Tisztelt Elvtársak! Engedjék meg, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának nevében jókívánatainkat fejezzük ki önöknek a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában és a Szovjetunió Minisztertanácsában a legfelelősségteljcsebb tisztségekbe való megválasztásuk alkalmával. A Szovjetunió testvéri kommunista pártjának, a szovjet kormánynak, az egész szovjet népnek és személy szerint önöknek sok sikert kívánunk az SZKP XX. és XXII. kongresszusa irányvonalának megvalósításában, országuk gazdasági és kulturális fejlesztésében, a béke megszilárdításáért és a kommunizmus világgyőzelméért folytatott tevékenységükben. Mélyüljön és szilárduljon tovább a csehszlovák és a szovjet nép barátsága. kommunista pártjaink szoros együttműködése s rendíthetetlen lenini egysége! ANTONÍN NOVOTNÝ, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, JOZEF LENART, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke Üdvözlő táviratok, nyilatkozatok a világ minden tájáról Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB első titkárának és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének címére a világ minden tájáról üdvözlő táviratokat küldtek vezető tisztségük elfoglalása alkalmából. A szocialista országok álamférfiain kívül számos nyugati kommunista párt vezetősége nyilatkozatban, vagy üdvözlő táviratban köszönti a szovjet vezetőket. Ostrava—Kunöicén 15 évvel ezelőtt kezdték meg a Klement Gottwald Gj Kohómű építését. Hazánk e legkorszerűbb kohóipari nagyüzemében most már évente több millió tonna acélt és nyersvasat gyártanak. Képünkön: a lehűtött kokszhegyekből felszálló hatalmas párafelhő beborítja a nagyolvasztókat és a kokszoló kemencéket. (V. Švorčík — CTK f elv.) KÖZIEMEN Y o KGST végrehajtó bizottságának 14. Illéséről Oj kokszoló batéria (ČTK) — A VItkovicel Klement Gottwald Kohóműben tegnap befejezték az ötös számú új kokszbatéríát, s kamráit megtöltötték szélinél. Felépültek a szén- és kokszgyáregység épületei is: a száliitôhidak, az átszóró állomások, a korszerű adagoló és a keverőállomások stb. Az ú] kokszbatéria teljes üzemeltetftse mellett 64 kamrájából naponta 900 tonna kokszot ad. Lényegesen megnövekszik a vítkovfcei üzemrészlegek gázellátása is. MOSZKVA (CTK) — A KÖLCSÖNÖS SEGÍTSÉG TANÁCSÁNAK VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA MOSZKVÁBAN OKTÖBER 13-A ÉS 1B-A KÖZÖTT TARTOTTA 14. ÜLÉSÉT. Az ülésen részt vettek a KGST végrehajtó bizottságának képviselői: Sz. Todorov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának alelnöke, O. Šimiinek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettese, Apró A., a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, D. Molomzsano, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának első alelnöke, B. Leuschner, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának alelnöke, P. Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának alelnöke, A. Birladeanu, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának alelnöke, M. Leszecsko, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Minisztertanácsának alelnöke. A végrehajtó bizottság 14. ülésén 0. Simünek miniszterelnök-helyettes, Csehszlovákia állandó végrehajtó bizottsági képviselője elnökölt. A végrehajtó bizottság a tanács XVIII. ülésének kezdeményezésére megvitatta azt a javaslatot, hogy a KGST XIX. ülését 1964 decemberére hívják egybe, majd az előirányzott ülés programtervezetéről tárgyalt. A KGST országok végrehajtó bizottsági tagjai véleményt nyilvánítottak azzal kapcsolatban, milyen előkészületeket tegyen a végrehajtó bizottság a tanács XVIII. ülése és az ez év decemberére előirányzott következő ülé(Folytatáí a 3. oldalon) • TODOR ZSIVKOV, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára üdvözlő táviratában hangsúlyozza, hogy a a Bolgár Kommunista Párt mindig Lenin nagy pártjának oldalán haladt és halad továbbra is, s a szocializmus és kommunizmus végső győzelméért küzd. A távirat kifejezi a BKP eltökéltségét, hogy a jövó'ben is mindent megtesz a szocialista országok összeforrottságáért, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységéért. • MAO CE TUNG, I.iu Sao Csi és Csou En Laj üdvözlő táviratban köszöntik a szovjet államférfiakat kinevezésük alkalmából. A táviratban egyidejűleg jókívánataikat fejezik ki a Voszhod űrhajó sikeres útjával kapcsolatban. A jókívánatok hangsúlyozzák: „Őszinte kívánságunk, hogy a testvéri szovjet nép a testvéri SZKP vezetésével újabb sikereket érjen el az építésben és a béke védelmében." • G. GHEORGHIU-DEJ, a Román Munkapárt KB első titkára, az Államtanács elnöke és I. Gheorghe Maurer, a minisztertanács elnöke L. Brezsnyevnek és A. Kosziginnek megválasztásuk alkalmából üdvözlő táviratot küldtek — közölte tegnap első oldalakon a romániai sajtó. • WALTER ULBRICHT, az NSZEP KB első titkára üdvözlő táviratában megemlíti Leonyid Brezsnyev elvtársnak a közelmúltban tett NDK-beli látogatását, és az ebből az alkalomból folytatott tárgyalások során kialakult nézetegységet hangsúlyozza. Sok sikert kíván a kommunizmus építése új problémáinak megoldásában. . • KIM IR SZEN. a Koreai Munka-, AZ ÖSZ nemcsak sok munkát jelent a parasztembernek, hanem számottevő gondot is okoz. Ez az az időszak, amikor lerakjuk a jövő termés alapját. Részben tehát attól függ az aratás, hogyan vetettünk az őszön. Ha jól elmunkált talajba, idejében, fajtiszta, jól kiválasztott tájfajta búza került, dús lesz a kalász. Ha nem: vékonyan csurog majd a zsákba a szem. Nos, melyik szövetkezeti agronómus, szövetkezeti tag ne lenne most tele kérdéssel, problémával a jövőt illetően. Kitűzött célunkhoz" — 1970-ig az ipari termelés színvonalára akarjuk emelni a mezőgazdaságot — egyre közelednünk. Valljuk be őszintén, szerte az országban akad még elég tennivaló a szövetkezetek háza táján. Ezért mindent el kell követnünk, hogy eélbaéréákor nyugodtan elmondhassuk; Jó! dolgoztunk! A sok tennivaló közepette nem feledkezhetünk meg egy igen fontos dologról: a termőföld védelméről. Tavaly az egész mezőgazdaságért, de tőképpen a termőtalajért érzett felelősség és előrelátás vezette pártunkat s kormányunkat, amikor rendeletben fektette le, hogy számos intézkedést kell tennünk a termőföld védelmében. E rendelet nagy visszhangra talált a szövetkezetekben. A figyelmes munka eredménye: több ezer hektárnyi eddig parlagon hevert vagy más, nem a mezőgazdasági célra használt szántóföld. A termelési igazgatóságok nyilvántartása szerint tavaly a parlagon heverő földekből- 3000 hektárt búzával, 3000 hektárt árpával és 2800 hektárt kukoricával vetettek be. Dicséretes ez az igyekezet. Szóvá kell azonban Becsüljük meg a termőföldet tennünk: egyes üzemekben és a helyi nemzeti bizottságokban nem igazodnak teljes mértékben a termőföld védelméről szóló rendelethez. Ezért történhetett meg, hogy egyes helyeken a megengedettnél nagyobb területet engedélyeztek családi ház építésére. A trebisovl járás egyik falujában pl. 41 családi ház felépítésére, a megengedett 3 hektár helyett 21 hektár jó termőföldet vettek igénybe. Miért szólunk most erről? Ismert tény: fokoznunk kell a kenyérgabona hektárhozamát, s lehetőség szerint a vetésterületet. Itt az alkalom, hogy az eddig parlagon hevert, vagy más célokat szolgáló jó szántóföldet igazi rendeltetésének megfelelően hasznosítsuk. Van mit tennünk, van mit „keresnünk". Szlovákiában csupán két esztendő alatt közel 120 000 hektár jó termőföld „tűnt el". Igaz ebből már számottevő mennyiséget bevetettünk, de még mindig van „tartalék". Becsüljük meg a jó termőföldet. Természetesen azt is jól meg kell gondolnunk, ha a kenyérgabona vetésterületét bővíteni akarjuk. Minek a rovására tegyük? Takarmányra nagy szükségünk van. Cukorrépát sem vethetünk kevesebbet. Ki kell elégítenünk a hazai cukor- és édességfogyasztók egyre növekvő igényeit. Külföldön is várják a nálunk készített cukrot. Ezeket a piacokat nem veszíthetjük el, hiszen néhány kapitalista ország is nálunk vásárolt cukrot: sok deviza-koronához jutunk ilyenképpen: Akkor hát, hogyan legyen több kenyér, takarmány és ipari növény? Természetesen továbbra is ügyelnünk kell arra, hogy minden talpalatnyi termőföld a mezőgazdaságot szolgálja. Ám a nagyobb termés érdekében fokoznunk kell a hektárhozamokat, hiszen olyan túl sok parlagon heverő szántónk még sincs, hogy ezúton tudnánk több kenyérgabonát termeszteni. Állandóan folyik a termőföldek feltárása. Ez helyes. Ez a tennivaló nem idénymunka, nem lehet csupán kampányszerűen végezni. Az is igaz, hogy örök időkig sem kereshetjük s földet. Viszont a társadalom érdeke megkívánja, hogy többet termeljünk, mégpedig a hektárhozamok fokozásával. E téren pedig kimeríthetetlen tartalékaink vannak. Akad néhány szövetkezet, amelyekben fennállásuk óta sohasem volt kisebb 25—28 mázsánál a búza hektárhozama. A galántai járásban a hidaskürti szövetkezetesek ismert búzatermesztők. Szövetkezetük 14 éves fennállása óta rendszerint 30—32 mázsás hektárhozamot értek el. Mi a nagy termés elérésének a titka? Ennek sok módja van. A hidaskürtiek tapasztalata: a jó magágykészítés, a jó vetőmagfajta és a határidőben történő vetés. Náluk legkésőbb október 20-ig földbe kerül a búza. Sokszor az időjárás is beleszól a hektárhozamok alakulásába. így volt ez az idén is. Mit tehetünk ez ellen? Űjfent szövetkezeti szakemberek véleményét tolmácsoljuk: az első feladat a helyes és rendszeres trágyázás, a növény gondozása, s hogy ne legyünk teljesen kitéve az Időjárás viszontagságainak, öntözzük a kultúrnövényeket. Ezt tanácsolhatják a többi között a dunaszerdahelyi járás szövetkezetesei is. Tavaly több mint 6700 hektár (jobbára évelőket, cukorrépát és zöldséget) öntöztek. A múlt évi sikereken felbuzdulva elhatározták: az idén 9000 hektár földnek oltják majd a szomját. Ez az egyik leghatásosabb módja a terméshozamok fokozásának. Öszi gondok ezek? Nemcsak őszi gondok, s nemcsak a mezőgazdasági dolgozók ügye a többtermelés, hanem az egész társadalomé. Sok most a tennivaló: a szántás-vetés, az őszi betakarítás, a takarmánykészítés sok munkáskezet és gépet igényel. Annyi a munka, hogy ha az embernek száz keze volna, akkor is nehezen győzné. A dolgozó parasztság szorgalma, igyekezete sikeresen megbirkózik a megnövekedett feladatokkal. Jól halad a vetés, a rozsot hosszú idők óta az idén határidőben elvetettük. A cukorrépabetakarítás soha nem látott szervezettséggel folyik. Az anyagi érdekeltség, a helyes prémiumozás megkétszerezte a szövetkezeti parasztság szorgalmát. Nagy teljesítményű, lánctalpas traktorok állnak azok rendelkezésére, akiknek éveken át nem termő, megülepedett kemény talajt kell feltörniük, újratermővé tenniük. Ezek szerint most a szövetkezeteseken a sor, hogy egyre több jó termőföldet „találjanak" és minél előbb bevessék. A jó munkának azután meglesz a gazdag gyümölcse: jövőre néhány ezer tonnával több gabonát, kukoricát, árpát takaríthatnak majd be a termőföldekről, több jövedelemhez jut a szövetkezet, Illetve a szövetkezeti tag. párt KB elnöke ugyancsak üdvözlő táviratban köszöntötte L. I. Brezsnyevet és A. N. Koszigint az SZKP KB első titkárává, illetve a minisztertanács elnökévé való megválasztása alkalmából. • J. CEDENBAL, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkára üdvözletében jó egészséget és sok sikert kíván a szovjet államférfiaknak a nemzetek biztonságának biztosításáért, a kommunizmus felépítéséért kifejtett igyekezetükben. • WLADYSLAV GOMÜLKA, a LE M P KB első titkára és Józef Cyrankiewicz, a lengyel minisztertanács elnöke L. I. Brezsnyevnek és A. N. Kosziginnek küldött táviratukban szívből jövő kívánságukat fejezik ki hogy a szovjet államférfiak sok sikert érjenek el az SZKP és a szovjet nép javára, a kommunizmus felépítésére és a béke megszilárdítására irányuló munkásságukban. A lengyel államférfiak meggyőződésüket fejezik ki, hogy a két párt és állam közti testvéri kapcsolatok a továbbiakban is fejlődni és erősödni fognak. • AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT közleményében tudomásul veszi az SZKP és a szovjet kormány vezetésében beállt változásokat. Az OKP vezetősége a közleményben hangsúlyozza, hogy bebizonyosodott: az SZKP hű a XX. kongresszus irányvonalához és a békés együttélés elveihez. Ez a politika része az OKP fő irányvonalának is, s az olasz kommunisták ezt a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége alapjának tartják. A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT politikai irodájának közleménye az SZKP és a szovjet kormány vezetésében eszközölt változásokkal foglalkozik. A közlemény a többi között megállapítja: „Tekintettel az SZKP különleges szerepére, amelyet nemzetközi téren játszik, a vezetésében eszközölt változások igen nagyjelentőségűek az egész világ kommunistái és nemzetei számára. Az FKP politikai irodájához érkezett hírek szerint nyilvánvaló, hogy az SZKP Központi Bizottsága magáénak vallja a XX., XXI. és XXII. pártkongresszus irányvonalát. Az FKP hű a kommunista és munkáspártok közös határozataihoz és saját 17. kongresszusán kitűzött irányvonalához, s ennek értelmében folytatja a harcot a békés együttélésért, a leszerelésért, a demokráciáért és szocializmusért, a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért. A tudomány az iráíiyítás szolgálatában ÍCTK) — A Plzeň! Lenin Művek elméleti és számítási központjában tegnapra virradó éjszaka alkalmazták első ízben az igazgatás és az Irányítás adatainak tömeges feldolgozásához a National Elliot 803 önműködő számítógépet. A központ mérnökei által összeállított program alapján a gép több változatban pontosan kiszámította a kombinát egyes részlegeinek és üzemeinek kapacitását és megterheltségét. A mintegy 1700 száminstrukciót tartalmazó program alapján a számítógép 5— 10 számadatot értékelt a munkahely kapacitására, az órákra, a bér és az Idfi szükségletére, a gépek kihasználására stb. vonatkozólag. A gyáregységek dolgozói ezen adatok alapján először állapíthatják meg konkrétan — az eddigi becslések helyett — a termelés terjedelmét és elosztását.