Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-17 / 289. szám, szombat

A kereskedelemben jobban kereskedjünk E

z év szeptemberében ülést tartott Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Az ülésén a Központi Bizottság tagjai mindenekelőtt azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, amelyeknek gyakorlati megoldása hazánk minden polgárát naponta érinti: a belkereskedelem, a helyi gazdálkodás és a kisipari termelőszövetkezetek által nyújtott szolgálatokkal. A lakosságnak nyújtott szolgálatok problémáinak megoldásában tekintetbe kell vennünk mind a gazdasági szempontokat, mind a szélesebb társadalmi érdekeket. A szolgálatok nyújtásánál a dolgozó embert kell látnunk, a szolgálatokban pedig valóban az embereknek nyújtott szolgálatokat, nem pedig azok „kényére kedvére" kiszolgáltatott polgárt. Ez a szempont érvényes a közszolgáltatásokra általában, de különösen legszélesebb területén: a belkereskedelemre. Ahhoz, hogy a belkereskedelem eleget tehessen a vele szemben támasztott követelményeknek, új módon kell fontolóra vennünk tevékenységének számos kérdését, és a helyzetnek megfelelő intézkedéseket kell tennünk. A kereskedelem fontos Helye a szocialista újratermelésben Az annak idején kiváló marxisták egyike (G. V. Plehanov) a kereskedelmet a szocializmusban a kocsi ötödik kerekének nevezte. Ehhez hasonló nézetek vertek gyökeret a szocialista építés idején, valamint a szocializmus felépítését követő években a Szovjetunióban, amikor az elméleti gondolkodás sztálini monopolja kifelé hangsúlyozta ugyan az árutermelés és a kereskedelem jelentőségét a szocializmusban is, a valóságban azonban az áru- és pénzügyi kapcsolatokat másodrendűnek tartotta. Ezt a már ismert tényt csupán azért említem, mert véleményem szerint a mai problémák gyökerét a szocializmus eme leegyszerűsített gazdasági elméletében lelhetjük fel, s mert jelentős mértékben a gazdálkodás azon módszereinek csökevényei, amelyek az elmúlt évtized első felének gazdasági elméletén alapultak. Ez pedig annyit jelent,- hogy a belkereskedelem problémáinak elvi megoldása az első számú gazdasági probléma komplex megoldásától függ. Tehát fokoznunk kell a népgazdaságirányítás rendszeréhek hatékonyságát, az újratermelési folyamat hatékonyságát, amelyben a kereskedelemnek a szocializmusban és még a kommunizmusba való átmenet idején is, nemcsak kisegítő szerepe lesz, hanem az újratermelési folyamat objektív, nagy fontosságú fázisait fogja képviselni. Valószínűleg senki nem cáfolhatja meg azt az állítást, hogy a szocialista építésben elért sikerek mellett, főként 1960 után olyan jelenségekkel is találkozunk, amelyek a szocializmus tartalmától Idegenek. Ezek a legsürgősebb orvoslást igénylő megnyilvánulások azok a jelenségek, amelyek a szocializmusnak a lényegéből eredő legfőbb elvét diszkreditálják: „Mindent a fogyasztóért — mindent az emberért." A fogyasztó ugyanis, a szocializmus elvével ellentétben, a való életben nemegyszer a „kegyet kérő" szerepében áll a termeléssel és a kereskedelemmel szemben. Azokról az esetekről van szó, mikor a fogyasztónak a használati cikkek megszerzéséhez jó erőnlétben kell lennie (sorban állás béke idején), vasidegekre van szüksége (a fogyasztó kegyet kérő helyzetének következményei, amelyek a kereskedelmi alkalmazottaknak a vásárló iránti viselkedésében nyilvánulnak meg), mikor a használati cikkek megszerzéséhez nem elegendő, ha a fogyasztónak pénze van, mert csupán a pénz és az ismeretség házasságkötése révén tudja őket megszerezni, mikor bizonyos használati cikkek megszerzéséhez még ez sem elegendő, mert azok egyszerűen nincsenek. Arról van szó, hogy a kereskedelem inkább az adminisztratív elosztó irodák rendszerére emlékeztet, amelyekből mint „burzsoá csökevényt" eltávolítottuk a „vevőnk — urunk" jelszót. Az említett rendellenességek egyáltalán nem a szocializmus ismertetőJelei, amint a bursísoá ideológusok igyekeznek megmagyarázni a nálunk mutatkozó nehézségeket. Éppen ellenkezőleg: éles ellentétben állnak a szocializmus törvényszerűségeivel, és teljesen idegenek a szocializmustól, így tehát a szocializmus törvényszerűségei elégtelen kihasználásának a következményei, munkánkban megnyilvánuló fogyatékosságok. Ez pedig azt jelenti, hogy ezek a negatív megnyilvánulások nemcsak a kereskedelmi tevékenységgel függnek össze — jóllehet éppen ezen a téren jelentkeznek a legérezhetőbb módon —, hanem az irányító tevékenységgel is. A lakosság szükségleteire szánt Irta: VIKTOR PAVLENDA árualapok ás a vásárlóképes kereslet közötti összhang megbomlásának jeleivel az utóbbi években hazánkban gyakorta találkozunk. Ezek a Jelenségek részben összefüggnek a kereskedelem fejlődésének negatív oldalaival, amilyenek a piackutatás fogyatékosságai, a kereslet helytelen megállapítása, a termelés fejlődésének elégtelen befolyásolása, a fogyasztás változásaira való reagálás merevsége stb. A döntő tényező a kereskedelemben is: az ember Mint minden társadalmi tevékenységben, úgy a kereskedelemben ls a munkaerőből, s mindenekelőtt a munkaerő felkészültségéből, színvonalából indulunk ki. Szlovákiában a szakképzett dolgozók száma a kereskedelemben alkalmazott összes dolgozó számához viszonyítva az alábbi (az 1964. január 1-i nyilvántartási adatok szerint): a Belkereskedelmi Minisztérium hatáskörében (kiskereskedelemben) 57,6 százalék, a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetségének hatáskörében (kiskereskedelem) 45,6 százalék, a közétkeztetési üzemekben 22,7 százalék, a kerületi íemzeti bizottságok irányította vállalatoknál 29 százalék. Ez annyit jelent, hogy a dolgozóknak közel a fele (üzletek és közétkeztetési üzemek) nem rendelkezik a kívánt szakképzettséggel. A kereskedelmi dolgozók szakképzettségének adatai, amelyek ma eléggé Ismertek, érdekesek és sokatmondóak. Véleményünk szerint azonban ma már a szakképzettség terén meglevő helyzet érdembeni megítélésére önmagukban nem elegendők, mivel mindenekelőtt a szakképzettség rnenynyiségi oldalára hívják fel a figyelmet. Ma egyre inkább előtérbe kerül a szakképzettség minőségének kérdése. Itt már nem elégedhetünk meg csupán azzal, hogy valakinek főiskolai vagy középiskolai végzettsége van — példának okáért az egészségügyi iskola végzett növendékét kereskedelmi középiskolai végzettségű erőnek minősíti — hanem a műveltséget mint a belkereskedelemben folytatott tevékenységhez szükséges ismeretek összességét kell néznünk. És itt a valóságnak megfelelően meg kell állapítanunk, hogy már évek óta nincsenek olyan közép- és szakiskoláink, amelyek a belkereskedelem számára képeznének ki szakkádereket. Nem megfelelő a helyzet a főiskolát végzett kereskedelmi dolgozók terén sem. Szlovákiában ma nincs kereskedelmi fakultásunk. A közgazdasági főiskola hallgatói, akik a fakultás keretén beiül a kereskedelemre szakosítják magukat, nem képesek fedezni a szükségletet egyrészt azért, mert a múltban nem értékeltük eléggé a belkereskedelem Jelentőségét. Másrészt azért, mert a szakképzettséget nyert erőknek csupán egyharmada helyezkedik el a belkereskedelemben. Ez a probléma, azaz a kereskedelmi szakképzettséget nyert emberek menekülése a nem kereskedelmi ágazatokba, mindenekelőtt .a bér- és fizetési viszonyokkai függ össze. Nevezetesen azzal a ténnyel, hogy 1956-ban a belkereskedelem nyújtotta átlagbér a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban az ipar nyújtotta átlagbérnek csupán 79 százalékát tette ki, és 1960-ig 75 százalékra csökkent. Nem fog ártani, ha tekintetbe vesszük ezt a szempontot a kereskedelem mai, jóllehet új bérrendszerének értékelésénél, ahogy erről az SZLKP KB szeptemberi ülése is tárgyalt. Az ember csak akkor döntő tényező, ha lehetősége van a kezdeményezésre Második feltétele a munkaerő eredményes felhasználásának a belkereskedelemben az, hogy a dolgozóknak, elsősorban ls az irányításban dolgozóknak lehetőséget adjunk az egyéni és kollektív kezdeményezésre. Itt olyan gazdasági rendszerre gondolok, amely a kereskedelmet a szocialista áru- és pénzgazdálkodás fontos láncszemévé tenné, és felkeltené az egyének és kollektívák egészséges vállalkozó kedvét. Olyan vállalkozó szellemre gondolok, amely végső következményeiben nem áll ellentétben a társadalmi érdekekkel, tehát nem magánvállalkozásra a szó kapitalista értelmében, hanem szocialista vállalkpzási szellemre, a szocialista árués pénzügyi kapcsolatok keretében. Ezzel összefüggésben a következők a feladatok: 1. meg keli találni az anyagi érdekeltség és anyagi felelősség hatékonyabb módját azon elv alapján, „ami előnyös a társadalom számára, legyen előnyös az adott kollektíva és a kereskedelmi vállalatok dolgozói számára is"; 2. meg kell találni a kereskedelmi alkalmazottak érdekei, a kollektív és társadalmi érdekek egybehangolásának hatékony formált az alábbi elv érvényesítésével: „hadd keressen az egyén, ha munkájával hozzájárul a társadalmi szükségletek fedezéséhez"; 3. tovább kell folytatni az árpolitika mentesítését a bürokráciától, viszsza kell adni az árnak gazdasági kategória formáját, amelynek közvetítésével érvényre jut az értéktörvény & Szocializmusban is. Mint már a gazdaságunk tervszerű irányításával foglalkozó számos vita bebizonyította, a kereskedelemben sem lehet biztosítani a szervezetek, vállalatok és üzemek eredményes működését csupán azon az alapon, hogy „teljesítjük az általános és direktíve meghatározott mutatószámokat, amelyeket részletesen szétírunk". A kereskedelemben is döntő követelmény, hogy biztosítsuk a közvetlen kapcsolatot az egyén Jutalmazása, az egyéni és kollektív munka eredményei között. A kereskedelmi szervezetek értékelésének mai gyakorlata, a kiskereskedelmi forgalom tervezett mutatószámainak teljesítése alapján, ennek a követelménynek nem tesz eleget és nem lehet eleget részleteiben való legnagyobb mérvű tökéletesítése esetén sem. A kiskereskedelemben, akárcsak az iparban, a jutalmazást a legmegfelelőbb lenne azokra az eszközökre alapítani, amelyeket a vállalat tevékenységével szerez. A viták a megoldásnak két lehetőségére mutattak rá. A kereskedelmi vállalatok anyagi érdekeltségének tekintetében döntőnek kellene lennie: vagy a bevétel összegének, vagy az árkülönbözetnek, amelyet az áru minden csoportja számára külön állapítanának meg. Az így keletkezett eszközökből kellene fedezni a munkaköltségeket, s megteremteni a kereskedelmi alkalmazottak jutalmazásának forrásait. Az árak gazdasági hatékonyságának fokozásával kapcsolatban nem árt elgondolkoznunk az elmúlt évek árleszállításain. Ennek sikere függ: a) a tartós pozitív gazdasági eredménétől,- b J azon elv érvényesítésétől, hogy az árviszonylatok módosításának szüksége esetén esetleg felemeljük az árakat, c J egyéb eszközök felhasználásától, mint például a fogyasztói hitel, stb. A kiskereskedelmi árak csökkentésénél a múltban nem vettük eléggé tekintetbe ezeket a feltételeket. Így az árleszállítás ahelyett, hogy az életszínvonal emelésének aktív eszközévé vált volna, negatívan hatott, nem oldotta meg az árviszonylatokat. Nem egy esetben nem kívánatos nyomást idézett elő az árualapokra. A Központi Bizottság határozata alapján megtettük az első lépéseket az árpolitika rugalmasabbá tételére. Az első lépésekről beszélünk, mert azt várjuk, hogy továbbiak fogják követni őket. A kereskedelem tevékenységével kapcsolatban célszerűnek tartanók, ha megvizsgálnánk és felhasználnánk más szocialista országok tapasztalatait is az árak kialakításában vagy módosításában. 'A cél az, hogy az SZNT kereskedelmi megbízotti hivatala, a kerületi szervek, illetve kereskedelmi szervezetek alaposabban végezzék az ármegállapítás munkáját. A Német Demokratikus Köztársaságban például a kereskedelmi vállalatoknak van úgynevezett kockázati alapjuk, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos esetekben maguk a kereskedelmi vállalatok módosítsák a kiskereskedelmi árakat. Olyan esetben például, ha romlik az áru, s nagyobb lenne a társadalmi kár, mint az ármódosítás következtében keletkezett veszteség. A népgazdaság irányításának készülőiéiben lévő rendszere szilárd,limitált,- irány- és szabad árakkal számol. Az árpolitika további rugalmasabbá tétele szempontjából helyesnek tartjuk, ha nemcsak a termelőnek, hanem a kereskedelmi szervezeteknek is lehetőségük legyen arra, hogy a megszabott elvek keretében, až élelmiszerek és a fogyasztásra szánt ipari cikkek bizonyos részénél, megváltoztathassák az árakat. A fogyasztó és a kereskedelem Az árukapcsolatok és a kereskedelem általános lebecsülése idején kereskedelmünknek ezeket az elméleti és még inkább gyakorlati kérdéseit nem tették komoly viszgálat tárgyává. Ahogy a kereskedelem elfoglalja azt a helyet, amely az újratermelési folyamatban jogosan megilleti, számos kérdés merül fel, amelyet Kifogástalan kiszolgálás » elégedett vevők A mécenzéfi hámorkovácsok 600 éves múltja A 70 ÉVES TISCHLER JÓZSEF EMLÉKEZIK A kassat Technikai Múzeum és a miskolci Magyar Kohászati Történeti Bizottság munkatársat között megállapodás jött létre, amelynek értelmében a két intézmény szakemberei körzösen megírják a mecenzéfi hámorkovácsok több mint 600 éves múltra visszatekintő történetét. Kiszely Gyula, a Magyar Kohászati Történeti Bizottság titkára legutóbbi csehszlovákiai látogatása során már ellátogatott Mecenzéf községbe, és észrevételeit részben már magnetofon-szalagra rögzítette. A korszerű technika térhódítása folytán már szinte teljesen kihalt mecenzéfi hámoros mesterség műhelytitkairól, munkamódszereiről a magyar szakember hosszan elbeszélgetett az egyik ma is élő volt hámorkováccsal, a 70 éves Tischler Józseffel. Az öreg kovács többek között elmondotta, hogy 13 éves korában, mikorr a hámoros mesterség tanulására fogták, a műszak a hámorokban mindig hajnali háromkor kezdődött, és délután kettőkor ért véget. A műhelyeket a kovácsok maguk készítette fáklyákkal világították. A munka a hámorokban nem tartott egész éven át. A hideg idő beálltával — mint Tischler bácsi mondta: András naptól — a hámorpörölyök kattogása megszűnt, a munkások hazamentek. A hámortulajdonosok céltudatosan ügyeltek arra, hogy a műhelyekből ne kerüljön a kelleténél több termék piacra, mert ez áresést idézhetett volna elő. Ezért a céhrendszer idején szigorúan büntették azokat, akik a meghatározott mennyiségnél több árut készítettek. Azt a hámortulajdonost, aki például a megengedett napi 12 kapánál többet gyártott, könyörtelenül megbüntették. így a súlyosabb „normatúllépőkre" botbüntetés várt. Enyhébb esetekben itce bor fizetésére kötelezték a szabálysértőket. A büntetésekből összegyűlt bort a céhbeliek közösen fogyasztották el — egészségükre és a hámoros mesterség virágzására. A Lenin Kohászati Művek kezelésében levő diósgyőri Központi Kohászati Múzeum most Kiszely Gyula érdeméből érdekes és ritka anyaggal gazdagodott: a mecenzéfi volt hámorosok kapákból, ásókból, fejszékből, csákányokból álló terméksorozatát kapta meg. Az exponátumok hamarosan a múzeumlátogatók elé kerülnek. A látogatók magnószalagról hallhatják majd a mecenzéfi idős hámorkovács emlékezéseit erről a patinás, régi mesterségről. Nem szolgálhatna ez a szellemes kezdeményezés példaképpen a mi szakembereink részére is? V. K. m vagy nem ismerünk, vagy figyelmen kívül hagytunk. Erre a legegyszerűbb példa: figyeljük meg fogyasztóinkat az utóbbi években. Abban a pillanatban, amint valamilyen áru első, illetve csupán egy ízben kerül eladásra, a fogyasztó gépiesen sorba áll érte, még akkor ls, ha a piac folyamatos ellátása esetén eszébe se jutna megvenni. Hasonló probléma a piac túltelítettsége bizonyos fogyasztási cikkel, éí az ezzel kapcsolatos reklámozás. Ezzel kapcsolatban gyakorlati feladatok megoldása vár ránk: biztosítani kell a fogyasztók pszichológiája kérdéseinek tudományos vizsgálatát és feldolgozását. At kell térni a fogyasztói kereslet operatív kutatásának primitív módszeréről, — amely a kereskedelem dolgozóinak szubjektív nézetein alapul — olyan kutatásra, amely a mechanizált nyilvántartásra, reprezentációs vizsgálatokra és a fogyasztói kereslet szociológiai és pszichológiai szempontból való kutatására épül. A folyamatos piac ellátásával összefüggésben meg kell oldani az árutartalékolás kérdését, és a raktározás kérdését is. A

szocialista újratermelési folyamattal, a tervszerű árugazdálkodással ás ennek irányítási rendszerével kapcsolatban nemzetgazdászaink és gazdasági dolgozóink több vitát folytattak, mint bármely más népgazdasági kérdésről. A viták eredményeként a párt vezetésével végzett kollektív munkából új elvek születtek, s azok 1965-től kezdődően életbe lépnek. Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy vizsgálat tárgyává tegyük és megoldjuk belkereskedelmünk problémáit, a kereskedelmi dolgozók és szervezetek anyagi érdekeltségének, a kereskedelem és a termelés hatékony kapcsolatainak, a kereskedelmi szervezet hálózatának, a kereskedelem szociális-műszaki alapjának stb. kérdéseit. Ezek közül néhány — amelyet a cikkben említettünk — egy gondolathoz kell hogy vezessen bennünket: a belkereskedelemben a problémák megoldásának közös nevezője az, hogy a kereskedelmet kereskedelemmé tegyük a szó igazi gazdasági értelmében, vagy más szavakkal: kereskedelmünk a fogyasztó, a társadalom érdekében kereskedjen. 1884. október 17. * (JJ SZÖ S