Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-09 / 251. szám, szerda

Száguldó vonaton STEPHENSON GŐZGÉPÉTŐL A KÉK NYÍL-IG • TV A RENDEZŐ PÁLYAUDVARON • EL­SORVAD VAGY TOVÁBBFEJLŐDIK A VASÚT?• ATOMENERGIA AVASÚTI KÖZLEKEDÉS­BEN IS Volt egy Időszak, amikor a fan­tasztikus regények írói vagy a „Mi­lyen lesz a világ 2000-ben"-típusú ta­nulmányok szerzői meghúzták a lé­lekharangot a vasút fölött. Számítá­sokkal, matematikai képletekkel alá­támasztva bizonygatták, hogy időszá­mításunk harmadik évezredébe lépve valamennyien szuperszónikus repülő­gépieken, ion-rakétákon és más, a ma embere számára szinte elképzelhetet­len közlekedési eszközökön utazunk majd a bolygók között. Az efajta könyveket olvasva az ember szinte már azt hitte, hogy néhány évtized múlva a rokoni látogatásokat is atom­meghajtású rakétán bonyolítjuk majd le. Igen ám, de mi ezeket a könyveket nem egyszer zötyögős vonatokon, kö­högő autóbuszokon olvastuk, így a merész képzeletű fiatal ember a tá­voli jövőbe tett kirándulásból csakha­mar visszazökkent a realitásba — a mába. Egy korszerű állomáson Múltkoriban jómagam ís hasonló­képpen jártam. A jövő közlekedése lehetőségein való merengésemből a zvolení állomás recsegő hangszórója zökkentett bele a mába. Jelentette: „a pelsöci gyors százhúsz percet ké­sik. ' Nem volt más választásom, körül­néztem az állomáson. Kóborgásom alatt végül a forgalmi irodába is el­jutottam. Kék egyenruhás vasúti tisz­tek egész hadával találkoztam itt. Szóbaállni azonban egyik sem akart velem, valamennyiüknek akadt mun­kája elég. Végül azután mégis meg­szólítottam közülük az egyiket, egy háromcsillagos, ezüstparolis fiatalem­bert, akit a többiek csak per „mér­nök"-nek tituláltak. — Igaz — kérdeztem tőle —, hogy a zvoleni állomás Szlovákiában a legkorszerűbb pályaudvar? — Igaz. — És az ís igaz, hogy itt az egész jelzőberendezést automatizálták? Ha így van, megkérem, a riporternek közérthetően meséljen valamit az állomásról és a vasútról általában. A forgalmi irodában hosszú aszta­lokon furcsa fények villództak. Egy­szer sárga színt kapótti a..„vonalak egy része, másszor meg hirtelen vö­rösre válfözotl Nem volt nehéz el­találnom, hogy minden vonal egy-egy vágányt, minden kis kör egy-egy vál­tót, vagy szemafórt jelent. Közben folyton csengett a telefon, rejtelmes számok és jelek hangzottak csende­sen a telefonhallgató membránja mö­gül. — Így működik egy korszerű pá­lyaudvar? Ez egészen szépen fest. Csak egy baj van: hogy a vonatok mégis késnek. Láttam, a mérnököt kissé „szíven" találta a csípős megjegyzés. De azért nem tért ki a válasz elől. — Ha mindenütt ilyen korszerű ál­lomás-berendezés lenne, mint nálunk, biztosan másodpercnyi pontossággal közlekednének a vonatok. Nézzen el errefelé úgy hét-nyolc esztendő múl­va. Nem akarok felelőtlen kijelenté­seket tenni, de mégis megmondom: ha az egész vonal — és az egész or­szág — minden vasútállomása bizto­sító berendezését kicseréljük, majd errefelé is óramű pontossággal jár­nak a vonatok. Ezt a munkát azon­ban nem végezhetjük el egyik napról a másikra. A vasutak korszerűsítése legalább annyi munkát igényel, mint az új vonalak építése. Pillantson csak bele a történelemkönyvbe, könnyen megbizonyosodhat róla. hogy az or­szág vasúthálózatának kiépítése több évtizedet vett igénybe Mi ennél rö­videbb Idő — 10—20 esztendő lefor­gása latt — tökéletesen átépítjük a köztársaság vasúthálózatát. Eddig a legfontosabb csomópontokat láttuk csak el korszerű jelzőberendezéssel. Az ország legfontosabb vasútállomásán — a Ceská Tfebová-i pályaudvaron például olyan biztosító és jelző be­rendezéssel találkozhat az ember, mint talán sehol máshol Közép-Euró­pában Itt a fő-diszpécser TV kép­ernyőn keresztül figyeli, mi történik a vágányokon. Az egyés szerelvénye­ket — mintha csak a tenyerén lenné­nek, úgy látja Látja, hogy a váltó­kezelő helyesen állította-e fel a sze­maforokat látja, a beosztott személy­zet végrehajtotta-e az utasításokat. Ez egyrészt a biztonságot növeli, más­részt pedig gördülékenyebbé, gyor­sabbá teszi a forgalmat. De ezen fe­lül a korszerű állomásokon még a zvolení állomáshoz hasonló, úgyneve­zett modell-jelző Is van A biztonság tehát tökéletes A baleset statisztika a megmondhatója hogy az ilyen lói felszereli pályaudvarokon nem Is igen történik közlekedési szerencsétlenség — És mégis az ember gyakran ol­vas vasúti szerencsétlenségekről.,, — Mondtam az imént, hogy a vasút korszerűsítése folyamat. Közleke­dési szerencsétlenség legtöbbször az ósdin felszerelt állomások miatt tör­ténik. Talán el sem hiszi, de így van: a forgalom irányító automata a leg­gyakorlottabb vasutasnál is megbíz­hatóbban elvégzi feladatát. A vasút jövője Az állomás szakembereitől érdekes dolgokat tudhat meg az érdeklődő. Fokozatosan bebizonyítják, hogy a va­lóságban ma még aligha lehet a vas­útak visszafejlődéséről beszélni. Sőt, az elkövetkező évtizedekben hazánk­ban majd nagyot fejlődik a vasúti szállítás. De világviszonylatban is ha­sonló a helyzet. Igaz, a gépkocsi- és a repülőforgalom a vasutak nagy konkurrensévé vált, de ha összeha­sonlítjuk a két „fél" teljesítményét, látjuk, hogy a versenyben a vasút jönéhány „lóhosszal" vezet. Az Egye­sült Államokban, ahol az autók sűrű­sége a világon a legnagyobb, az ösz­szes áru több mint 70 százalékát még mindig síneken szállítják. A Szovjet­unióban — bizonyára a nagy távolsá­gok miatt — a vasúton szállított áru hányada még ennél is magasabb — 85 százalék. Igaz, egyes országokban a légivállalatok, az autóbusz-közleke­dési vállalatok, valamint a vasút-tár­saságok között késhegyre menő harc alakult ki. Hogy a vasút bírja az ira­mot, a vagongyáraktól különlegesen kényelmes, szinte tökéletesen zajtala­nul suhanó, légkondicionáló berende­zéssel ellátott személykocsikat ren­del. Ennek is köszönhető, hogy a sze­mélyforgalomban ls számottevo ténye­ző még a vasút. Hazánkban a személyforgalom je­lenleg még nem minden tekintetben felel meg a követelményeknek. Ennek oka főleg abban rejlik, hogy 1948-ig nem sokat törődtek a vasutak korsze­rűsítésével. De már szemmel látható a javulás. A szárnyvonalakon is meg­jelentek a korszerű, világos, jó rugó­zású, műanyaggal tapétázott kocsik. A csehszlovák gépipar ezen kívül jelentős mennyiségű mozdonyt is gyárt. 1963-ban mozdonygyárainkban már csaknem ötszáz darab nagy telje­sítményű vontató egység készült. Ha figyelembe vesszük, hogy ugyanebben az esztendőben az USA-ban 2100 moz­donyt gyártottak, a Szovjetunióban is körülbelül ugyanannyit, látjuk, hogy mennyiség tekintetében igazán nincs miért szégyenkeznünk. Angliában ugyanebben az évben 800, az NSZK­ban 1200, Franciaországban pedig 500 mozdonyt gyártottak. Természetesen azt ís figyelembe kell itt venni, hogy az egyes országok mennyire teljesí­tették már a dieselesítési és villamosí­tási programjukat. A csehszlovák vil­lanymozdony és a Diesel-motoros mozdony minden esetre jó exportcikk még ma is a világpiacon. A Skoda védjegyű gépekkel ma már a világ minden sarkában találkozhatunk, de ugyanez érvényes például a vasúti teherkocsikra is. A fejlődő afrikai or­szágok vasúti kocslállományát szinte kivétel nélkül mi szállítottuk. A jövő mozdonya Ha összehasonlítjuk, mekkorát fej­lődött az utóbbi ötven év alatt a vas­úti teherszállítás és összehasonlítjuk az általánosan használatos mozdo­nyok vonzóerejének fejlődését, meg­lepő dolgokat tudunk meg. A század­forduló óta az évente szállított áru mennyisége 15—20-szorosára emelke­dett, ezzel szemben a mozdonyok hú­zóereje legfeljebb ha megkétszerező­dött. Ma az általánosan használt moz­donyok 1300—1500 lóerősek. Ez azt jelenti, hogy ma a vasúton ugyanazon a pályán nem egyszer tízszer-tizenkét­szer annyi szerelvény halad el napon­ta, mint ötven-hatvan esztendővel ez­előtt. A vasútmérnökök előtt tehát egy látszólag egyszerűen megoldható feladat áll: többezer lóerős mozdo­nyokat kell tervezni, amelyek óriás­kocsikból álló szerelvények vontatá­sára Is megfelelők lesznek. Igen ám, de az óriásmozdony és az óriás-teher­kocsik munkába állítása újabb intéz­kedéseket, átépítéseket, módosításo­kat vonna maga után. Egy ilyen egy­séges szervezetnél, mint a vasút — amelynél a változások még csak nem is egyetlen országot, hanem szinte a fél világ vasútjait érintik — nem gyerekjáték tehát az újdonságok meg­honosítása. Példa erre a vasúti ko-. esik összekapcsoló szerkezetének „automatizálása". Azt gondolná az em­ber: a technika mai fejlettségénél ez is probléma? Vannak jó mérnökeink, gépgyáraink is vannak, így csak el kell készíteni és a kocsira kell sze­relni az automatikusan működő kap­csoló szerkezeteket. Igen, ám, de mi történik, ha egy napon csak a meg­levő kocslállomány felére szerelik fel ezeket a kapcsolókat? Vagy milyen kellemetlen meglepetések történhet­nek, ha a nemzetközi áruszállításnál csak egyetlen ország néhány vasúti kocsiján régimódi kapcsoló szerke­zetet találnak a vasutasok. Egyetlen szakmában sem érvényesül úgy a nemzetközi szabványosítás, a tipizá­lás, mint a vasutaknál. Úgy látszik azonban, hogy ebben az esetben még ez is kevés. Egyes országokban ennek ellenére is megkezdték már az óriásmozdo­nyok gyártását. A Szovjetunióban a közelmúltban 8—10 ezer lóerős gőz­turbinás mozdonyokat készítettek már. Ezt a kolosszust távolsági teher­szállításra alkalmazzák. Segítségével főleg kohóipari termékeket, rendkívü­li nagyságú gépi berendezéseket stb. szállítanak. Atommozdony Ha energiáról, a jövő energiafor­rásáról van sző, az ember akaratla­nul is az A-energia békés felhaszná­lására gondol. Nem kivétel ez alól a mozdonytervező mérnök sem. A szov­jet vasutasok távlati terveiben pél­dául egy egészen fantasztikusnak tű­nő vasútvonal felépítése is szerepel. E tervek szerint még ebben az év­században felépítik a Transz-Himalája vona amely talán majd csak ab­ban sonlít a mai értelemben vett vonalakhoz, hogy itt is két sínpár lesz. A nyomtávot nem kevesebb, mint négy méterre tervezik. A vonóerőről majd az A-energiával működő moz­dony gondoskodik. Egy körülbelül öt­ven méter hosszú kocsira szerelt reak­tor szolgáltatja itt a hőt. Ennek se­gítségével gőzt fejlesztenek, amely majd nagy teljesítményű turbinákat hajt. Hogy mekkora terhek szállítá­sára lesz alkalmas egy-egy ilyen moz­dony, azt mai értékrendszerünk se­gítségével úgyszólván elképzelni se tudjuk. Mert az atom-mozdonyhoz il­lő vasúti kocsik méretei ínég a nem­régiben elkészült, német gyártmányú óriásmozdonyokhoz sem hasonlítha­tók. Hogy valamelyes összehasonlítá­si alapunk mégis legyen, a már ma is gyártott 8—10 ezer lóerős mozdo­nyokhoz, milyen teherkocsik kelle­nek, nagy vonalakban mondjunk el né­hány adatot egy ilyen óriás-vagonról. Egy-egy kocsi 400—450 tonna hasz­nos teher szállítására alkalmas. A 20 tengelyes futóművet — ez itt talán a legérdekesebb — úgy szerkesztették, hogy a vonat az aránylag kis sugarú kanyarokban is elérhesse az órán­kénti 50—60 kilométeres sebességet. A kocsi egyenes pályán különben 95 kilométeres óránkénti sebességgel ls száguldhat. Fékberendezései olyan tö­kéletesek, hogy e szempontból is sza­vatolva van a megfelélö biztonság. A tengelymegoldás olyan, hogy a ko­csi mind a normál európai, mind pe­dig a széles nyomtávú szovjet vasút­vonalakon közlekedhet. Ahogy látjuk, a mérnökök és a tu­dósok lázasan dolgoznak a jövő moz­donyának, a jövő vasúti szerelvényé­nek és a korszerű vasútvonalaknak a kialakításán. Népgazdasági szem­pontból és a világkereskedelem fel­lendítése szempontjából a vasutakra nagy jövő vár Hazánkban az utóbbi esztendőkben jelentősen meggyorsult a vasútépítés. Épül például a Čierna nad Tisou és a Vasmű közötti széles nyomtávú vonal, amely az egész or­szág gazdasági fejlődésére kihat. Ma már Ústi nad Labem-töl egészen Ko­šicéig villany-hajtotta vonaton lehet közlekedni. A tervek szerint a jövő­ben a többi fővonalat is villamosít­juk, a mellékvonalakon pedig meg­valósítjuk a dieselesítési programot. Csak így tudunk lépést tartani az egyre növekvő igényekkel. TŰTH MIHÁLY Önműködő számológép a Vasműben j A Szlovákiában levő öt önműködő számológép közül egy a Kelet-szlová­kiai Vasműben található. A nyugatné­met gyártmányú LGP—30-as számoló gép másodpercenként 70 számolási miiveletet végez, s így jelentősen meggyorsítja a fontos számítási mun kálatokat. Mivel ez az önműködő számológép egyedüli Kelet-Szlovákiában, a Vasmű­vön kívül hasznos szolgálatot teljesít a Kohóépítő Vállalat, a kelet-szlová­kiai gépgyárak, a kezmaroki Tatralan, a sviti Tatrasvit. a kerületi tervező­intézet és más vállalatok részére is. Ezenkívül ennek a gépnek a segítse gével végzik a košicei Műszaki Főis kola hallgatóinak gyakorlati oktatá­sát. -ik­Qisszhang...| Visszhang... Viisrh ang, Siqueiros újra megszólalt Ogy hiszem nem tévedek, hogy hosszú évek után Vladimír Landovský szerezte meg az első interjút korunk egyik legnevesebb festőjétől, a me­xikói Dávid Alfaro Siqueirostói. Ez a huszárvágás az elmúlt négy esztendő­ben nem is sikerülhetett, hiszen a kommunista festő, aki különben a spanyol polgárháborúban ezredesként harcolt a társadalmi haladásért — nézeteiért börtönben sínylődött. A ki­szabadításáért világszerte folytatott küzdelemnek köszönhető, hogy alig néhány nappal amnesztálása után (eredetileg nyolc esztendőre ítélték) fogadhatta hazánk küldöttét. Siqueiros elmondotta, hogy a meg­változott körülmények között sem hagyta abba a festést, több mint két­száz, börtönben készült alkotását most gyűjti össze egy nagyszabású kiállításra. Természetesen ott fel kel­lett hagynia a fal festészettel, amely­nek olyan mélyen gyökerező hagyo­mányai vannak a mexikói piktúrában, s amely azelőtt legkedveltebb műfaja volt. A falfestést azonban nem hagyja abba. Számos monumentális alkotását félbe kellett szakítania és a hatvan­hét éves művész minden vágya mi­nél előbb befejezni például a Cha­pultepec palota nagytermének, a San­to Domingó-I volt vámháznak és más épületeknek általa megkezdett fal­festményeit. Külföldről is érkezett nem egy ér­tékes meghívás. A művész tervbe vet­te, hogy az immár szabad Kuba fő­városában, Havannában befejezi a Sierra Maestra hegyeiben elesett har­cosok árváinak otthonában megkez­dett művet és a delhi nagyszínház falalt is az ő festményei fogják dí­szíteni. Képzőművészeinknek többek között ezt üzente az emberi magatartásban és művészete életerejében töretlen festöóriás: „A csehszlovákiai festők épp úgy, mint a többi szocialista or­szágok képzőművészei, kivételes hely­zetben élnek és alkotnak. Minden le­hetőségük adva van, hogy magasabb szintre emeljék az általunk Mexikó­iján elkezdett törekvéseket" — fejezi be a beszélgetést a KULTÜRNA TVOR­BA 35. számában D. A. Siqueiros. Az absztrakt festészet fekete szerdája Még május derekán történt, hogy az egyik hírneves New York-i képtár­ban megrendezett képzőművészeti ár­verésen szinte a varázspálca intésére zuhanni kezdtek a legnevesebb abszt­rakt festők műveinek árai. Pánik tört ki, mert ugyan már 1962 óta meg­csappant az érdeklődés az ilyen „mű­vészet" iránt, de senki sem várta, hogv a kalapács harmadik koppanása után csak az eredeti ár egyharma­dáért kelnek el a barnumi reklámmal glóriázott festények. Nem csoda, hogy például a francia Paris-Match „fekete szerdáról" Irt, vagyis ezt a jelenséget közvetlen párhuzamba állította az 1932. évi nagy tőzsdecsőddel, amelyet évekig tartó gazdasági világválság kö­vetett. A NOVA DOBA 34. számában V. Ro­zen jellemző címmel — Az absztrakt művészet Waterloo ja — ír erről az újnak mondható jelenségről. Már a nyugati lapok Is — hangsúlyozza — beismerik, az absztraktivizmus kezd kimenni a divatból, még a sznobok is inegúnták, nem szórakoztatja őket. Szükség van az új hóbortra, amely újra megnyerné az érdeklődést és így biztosítaná a busás hasznot. Az elmúlt hónapok nagy kiállításain (Düsseldorf, Párizs, New York, Ve­lence) tért hódított az úgynevezett pop-művészet, amelynek lényege, hogy a köznapi élet használati tárgyaiból „komponálja" össze alkotásait. A lo­gikát nélkülöző „alkotások" a natu­ralizmust próbálják feltámasztani, persze a legnagyobb fokú eredetiség­re törekedve. Például az amerikai Róbert Rauschenberg, aki különben a velencei Biennálén, vagyis a mo­dern képzőművészet legjelentősebb nyugati seregszemléjén elnyerte a Nagydíjat, művészetként szolgálja fel, mondjuk, a színekkel lepetyegtetett lábzsákot. Erre még olyan, a modernizmustól semmiképpen sem irtózó polgári la­pok is felhördülnek, amilyen például a svájci Neue Züricher Zeitung, vagy a nyugatnémet Frankfurter Allgemei­ne Zeitung. Az előbbi többek között ezt írjta a Biennáléről: „Sok minden, sőt talán a többsége annak, amit a jelentős alkotás nemes védjegyével kiállítottak itt, nem igényelheti a vendéglátást a művészet szent hajlé­kában .. Amennyiben a Biennálé sze­rint ítélünk, akkor a tárgytalan fes­tészet ma már kimerült, vagy, ami ugyanaz, önmagát ismétli'. Az absztraktivizmust tehát felváltja az amerikai pop-festészet. A jelek azonban azt mutatiák — nem sok si­kerrel. Az igazi művészet ugyanis előbb vagy utóbb mindenütt kiharcol­ja azt a helyet, amelyet elorozni tőle nem lehet. Hronov és a falusi műkedvelő színjátszás Alig két hete fejeződött be a mű­kedvelő színiegyüttesek legielentösebb hazai szemléje, a 34. Jirásek-Hronov. Az idei bemutatkozón a hat legjobb együttes szerepelt és csak sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy nem volt köztük egyetlen egy magyar színját­szó csoport sem. Jelentős műkedvelői tömegalapunk mellett ez arra figyel­meztet bennünket, hogy baj van a kréta, vagyis a minőségi fejlődés kö­rül. Érdekes, hogy bár az idei Hronov szinte egybehangzó vélemény szerint valóban sikeres volt, mind többen bí­rálják a műkedvelő színjátszás ver­sengésének jelenlegi módját. Dr. Olga Lhotová a LITERÁRNI NOVINY 34. számában például tolmácsolja a vi­déki színjátszók körében gyakran és sok helyütt felmerülő véleményt, hogy a jelenlegi feltételek között sohasem juthatnak el Hronovba. Elméletileg ugyan azonos feltételeink vannak, mit az élenjáró együtteseknek, de a gyakorlatban csak Igen kevés szín­játszó csoport támaszkodhat komoly szakértők segítségére. A cikkíró ezzel kapcsolatban felveti a kérdést, vajon nem volt-e elhibázott lépés néhány évvel ezelőtt felszámolni u falusi mű­kedvelő színiegyüttesek országos ver­senyét. Nézetünk szerint a probléma lénye­gét ugyan nem itt kell keresnünk, hiszen megoldást csak a szakemberek gyorsabb, színvonalasabb képzése és a szükségletnek megfelelő elosztása jelenthet, viszont kétségtelen tény, hogy az Ily jellegű verseny Hronov­nál jobban serkentené a falusi szín­játszó tevékenységét. Pula - 1964 Ez a címe a Puiában ez idén már tizenegyedszer megrendezett jugoszláv filmfesztiválról szóló cikknek, ame­lyet Albert Marenőin írt a KULTURNÝ ŽIVOT legutóbbi számába. A bemuta­tott tizenkét játékfilmet eltérően fo­gadták a hazai és a külföldi szakem­berek. Az utóbbiaknak, köztük a cikkírónak is, sokkal kedvezőbb a véleményük. Ez elsősorban azzal ma­gyarázható, hogy a jugoszláv film ed­dig túlnyomó többségében háborús, partizán témákat dolgozott fel, míg most az alkotások háromnegyede mai problémákkal foglalkozott. A témakö­rök és a műfajok változatossága volt a fesztivál fő erőssége, amely arról tanúskodik, hogy a jugoszláv film új utakat tör. Marenčin a színvonalról megálla­pítja, hogy többnyire kiváló volt a rendezés és a kamefa, viszont sok kívánnivalót hagytak a forgatóköny­vek. A fesztivál zsűrije a maiság kö­vetelményét hangsúlyozta ki döntésé­vel — olyan filmeket jutalmazott, amelyek elfordulnak a múlt témáitól és a ma élő valóságába nyújtanak betekintést. A cikkíró szerint azon­ban a legjobb két film a nyugatné­met W. Staudte által rendezett Üri kirándulás és Kokan Rakonjac Áruló­ja volt. Az első drámai szembesítés: nyugatnémet turisták érkeznek egy hegyvidéki faluba, ahol a háború alatt a német fasiszták kigyllkolták az egész férfi lakosságot és az asz­szonyok még ma is fekete gyászruhát hordanak. A másik lelkiismereti drá­ma: érzékelteti, hogy mi játszódik le egy áruló gondolataiban és érzései­ben a háborús évek óta. Borisz Polevoj különvéleménye És még egy interjút ismertetünk legalább röviden. A SMENA vasárnapi számában ugyanis Borisz Polovojjal, a neves szovjet íróval beszélget Ján Beňo és néhány nézete feltétlenül érdekes és eredeti. Polevoj jelenleg egy irodalmi havilap, a junoszty fő­szerkesztője. Bár a folyóirat jelenleg több mint egymilliós példányszámmal büszkélkedhet, Polevoj elsősorban V. Katajevnek, a lap alapítójának tu­lajdonltja sikerét. Nézete szerint ugyanis ő adott ennek a lapnak for­mát és koncepciót. A lényeg az, hogy jelenleg szinte minden fiatal író e lap hasábjain jelentkezik első ízben. Nem érdektelen az sem, hogy a pró­zai részt Akszionov, a lírai részt pe­dig Jevtusenko szerkeszti. Egy kérdésre válaszolva Polevoj véleményt mondott Alekszander Szol­zsenyicin eddigi munkásságáról. Sze­rinte jó íróvá válhat, de még nem az. Ennek okát abban látja, hogy az orosz klasszikus próza ily jellegű al­kotásainak legfontosabb, a mű érté­két meghatározó erénye az volt, hogy a legembertelenebb viszonyok között is keresték az Embert. Szolzsenyicln alakjai nézete szerint semmiképpen sem nevezhetők hősöknek. Nos, nézete vitatható ugyan, de fel­tétlenül alkalmat nyújt az elgondol­kodásra. G. I. 1964. szeptember 9. * SZÖ 5

Next

/
Thumbnails
Contents