Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-08 / 250. szám, kedd

Üj' korszerű település épül Pezlnokon. A terv szerint 1970-ig itt 444 lakás készül eh jelenleg 282 lakásegység már elkészült, illetve a közeljövőben adják át rendeltetésének. (E. Remp felv.) Magas légköri nyomás KÖZÉP-EURÓPA FÖLÖTT... A meteorológia problémáit elemző tudományos ismeretterjesztő cikkek s a rádió időjárásjelentései gyakran lesznek említést magas, illetve ala­csony légköri nyomásról. Néha a millibar, vagy a milliméter kifejezés is elhangzik a légnyomással kapcsolatban, és ezekről a fogalmakról az avatatlanok általában keveset tudnak. Mi tulajdonképpen a légnyomás? A levegőnek súlya van, úgyhogy bi­zonyos nyomást gyakorol a Föld fe­lületére és a földön levő tárgyakra. A levegő alsó rétegei nagyobb nyo­mást gyakorolnak,, mint a magasabb rétegek, mert a légnyomást a tenger szintjátől az atmoszféra felső réte­géig nyúló légoszlop okozza. A lég­köri nyomást ezért bizonyos helyeken mérik, illetve az e hely fölötti levegő súlyát állapítják meg. A Föld felületének minden négyzet­centiméternyi területére gyakorolt légnyomás kb. 1,03 kg-nak felel meg. Az ember, is ennek a nyomásnak van kitéve. Ezt" azonban nem érzi, mégpe­dig azért, mert a nyomás arányosan oszlik el egész testén, s ezt a nyo­mást a szervezet belső nyomása ki­egyenlíti. Az emberi szervezet alkal­mazkodik ehhez a nyomáshoz. Ha a nyomás nagyobb a megszokottnál, ez nemcsak ideiglenes nehézségeket, ha­nem súlyos fiziológiai zavarokat is okoz. A magas és az alacsony légnyo­más egyaránt káros hatású. Ha pél­dául magas hegyet mászunk meg, ahol ritkább a levegő, a légnyomás lényegesen alacsonyabb annál, ame­lyet szervezetünk megszokott, úgy­hogy ilyenkor fáradságot érzünk. A légnyomás mértékegysége a mil­liméter és a millibar. A higanyoszlop egy-egy millimétere kb. ih millibar­nak felel meg, illetve egy-egy milli­bar a higanyoszlop 3/i millimétere. A 760 mlliméteres, illetve 1013 milli­baros nyomást általában normálisnak tekintjük. A légnyomás mindenütt más. A me­teorológiai állomások dolgozói állan­dóan megfigyelik, s rendszeresen megismétlődő időközökben mérik. Az így szerzett adatokat azután felhasz­nálják az időjárás előrejelzésére. A hazánkban és más európai orszá­gokban végzett mérések adatait be­rajzolják az ún. időjárástérképekre. Az egyenlő légnyomású helyeket gör­békkel — az ún. lzobárokkal — kö­tik össze Az izobárok berajzolása után az időjárástérkép megbízható át­tekintést nyújt az alacsony és magas légnyomású területekről. Anticiklon és ciklon A magas légnyomás alatt levő te­rületet magas légköri nyomásnak, vagy anticiklonnak nevezik. A közép­pontjában leszálló légáramlás nyo­mása következtében a levegő áram­lása (szél) a föld közelében a közép­ponttól oldalvást tér el. Annak a le­vegőnek a helyére,' amely a föld kö­zelében a ' magas légnyomás közép­pontjától oldalvást áramlik, a légkör magasabb rétegeiből nyomul új levegő. A lefelé tartó levegő magasabb nyomás alá kerül, minek következtében 100 méterenként 1 C fokkal emelkedik a hőfoka. A meleggel a levegő vi­szonylagos nedvessége csökken, vagy­is az ilyen levegő tulajdonképpen ki­szárad. A fenti okok miatt a magas légnyomás alatti területeken kevés a felhő, tehát szép idő van. Télen, amikor a levegő eléggé nedves, a ma­gas légnyomás alatti területeken rendszerint néhány száz méter vastag alacsonyan úszó felhőréteg képződik, mely fölött derült az ég. Ezt a jelen­séget télen a magasabban fekvő he­gyeken jól meg lehet figyelni, ahol sokkal erősebb a napfény, mint a síkságokon. A magas légnyomás ellentéte az ala­csony légnyomás, amelyet ciklonnak is szoktak nevezni. Ez nem más, mint alacsonyabb nyomás alatt álló terület, amelyen a légnyomás a középpont irányában csökkenő tendenciájú­Ezért a levegő az illető terület pere­mei felöl a középpont irányába áram­lik. Az alacsony légnyomás gyakran légköri zavarokkal jár együtt, azaz hőváltozásokat okoz, amit felfelé irá­nyuló légáramlás követ. A fölfelé áramló levegő így alacsonyabb nyo­más alá kerül és lehűl, ezért viszony­lagos nedvességtartalma emelkedik, minek következtében felhők, esetleg viharok keletkeznek. Alacsony lég­nyomás esetén tehát változó az idő­járás gyakoriak az esők, viharok, té­len pedig a havazások. A légnyomás mint időjárásjelző A levegő nyomásának mérésére szolgáló műszer, a légnyomásmérő feltalálása után nemsokára rájöttek arra, hogy az időjárás változása ösz­szefügg a légnyomás változásával. Mé­résekkel bebizonyították, hogy pél­dául erős szél előtt mindig jelentő­sen csökken a légnyomás, s ennek alapján alacsony légnyomás esetén zivatart jósoltak. Ezért sokan a lég­nyomásmérőt időjárásjelzőnek kezd­ték tekinteni, és tekintik napjainkban is. A légnyomás adatait, amint már említettük, valóban felhasználják az időjárás előrejelzésénél, de csak ak­kor, amikor már összeállították egy­egy nagyobb terület időjárástérképét. A légnyomásmérő egymagában sem­miképpen sem képes az időjárás elő­rejelzésére. Ez a műszer csak a lég­nyomás állapotát, illetve annak vál­tozását jelzi, figyelmeztet az esetle­ges légköri zavarokra. Ha egy bizonyos területen magas a légnyomás, az még korántsem je­lenti azt, hogy ott szép és állandó lesz az időjárás, mert nem biztos, hogy ez a terület a magas légköri nyomás középpontjában fekszik, amit egyetlen adatból különben sem álla­píthatunk meg. Ezért ha a légnyomás­mérőt időjárásjelzőként akarjuk hasz­nálni, inkább a légnyomásban beállt vátozásokat tartsuk számon, mint an­nak valóságos állapotát. Az utóbbi számontartása különben is másodla­gos dolog. Ha a megfigyelt területen a légnyomás egész nap állandóan süllyed, akkor a legközelebbi idő­szakban szeles, viharos idő várható. Nyáron ilyenkor lehűl, télen viszont a legtöbb esetben felmelegszik a le­vegő. Tartósabb, jó időjárás akkor várható, ha a légnyomás lassan ugyan, de hosszabb ideig emelkedik és a te­tőpont elérése után csak kicsiny az ingadozása, amit a nappali és éjsza­kai hőmérséklet változása okoz. Dr. P. FORGÁC tmm A fúziós energiatermelés problémái ENERGIA VÍZBŐL • ENERGIA HÚSZMILLIÁRD ÉVRE • A MILLIÓ FOKOK BIRODALMA • A NAP PÉLDÁJA • MÁGNESES „PALACKOK" • ZETA, OGRA ÉS TESTVÉREI Genfben a napokban az atomenergia békés felhasználásáról tárgyal­nak a tudósok. Minden szempontból megvitatják a parányi atomban rejtőző mérhetetlen energia felszabadításának és hasznosításának kér­déseit, hogy az immár fogalommá vált atom ne a háború, hanem a béke ügyét szolgálja. Napirenden szerepel a fúziós energiatermelés problémaköre is, amely ez idő szerint az atomkutatás legkevésbé hoz­záférhető területei közé tartozik. Mi az oka tulajdonképpen annak, hogy Arcimovics szovjet akadémikus kénytelen volt kijelenteni: a Napon vég­bemenő nukleáris szintézis ellenőrzésének problémáját majd csak uno­káink oldják meg? Miért nem érnek el a kutatók ezen a téren is ha­sonló eredményeket, mint az atomtudomány más területein? A Nap energiája Hála a modern atomfizikának, ma már tudjuk, hogyan lehetséges, hogy a Nap évmilliárdokon át változatlanul sugároz és melegíti Földünket. Ré­gebben azt tételezték fel, hogy a Nap hősugárzása égési folyamatokból szár­mazik. Ha ez a feltételezés igaz len­ne, a Nap anyagkészletei, mégha tisz­ta szénből állnának ís, már régen ki­merültek volna; a szénből csak né­hány évezredre futotta volna. A Nap energiája tehát más forrásokból táp­lálkozik. Az atomfizika fejlődésével rájöt­tünk arra, hogy a csillagok óriási energiájukat, melyet a világűrbe su­gároznak ki, hidrogénmagok (proto­nok) héliumatomokká való egyesülé­séből (fúziójából) nyerik. A Nap el­képzelhetetlenül nagy hidrogénkész­letei is évmilliárdok óta héliumot ter­melnek. Olyan folyamat ez, amely a valóságban természetesen sokkal bo­nyolultabb, mint ahogy azt 'itt, az ért­hetőség kedvéért leírtuk. Közben a Nap másodpercenként 10 000 kvintii­lió (10 3 1) kilowattóra energiát sugá­roz ki. Vannak csillagok, amelyek feltehetőleg ennek az energiának sok­szorosát „termelik". A Nap hidrogén­készletei elegendőek ahhoz, hogy még néhány tucat milliárd évig ellássák a Földet a szükséges hővel. Hidro­génből, a Nap energia-háztartásának nyersanyagából van azonban bővén a Földön is, nem lehetne-e ezt is ener­giatermelésre hasznosítani? — tették fel a tudósok a kérdést. Igen ám, csakhogy a Napon nagy szerepet játszik a magas hőmérséklet is. Már a Nap felülete is igen forró, mintegy 6000 C fok, a belsejében vi­szont a hőmérséklet millió fok nagy­ságrendű, ezenkívül óriási nyomások uralkodnak benne, aminek eredménye a magfúzió. 15 millió fok 1958 óta dolgoznak a fizikusok olyan elméleteken, amelyek az „égi" magreakciónak a Földön való Utánzá­sához vezethetnek. Az ilyen reakciók — termonukleáris reakciónak nevezik őket, mert magrészecskékkel rendkí­vül magas hőmérsékleten folynak le — legfőbb nehézsége annak a hőfok­nak az előállítása, amelyen ez a fo­lyamat megindul. Ez a hőmérséklet ugyanis néhány millió Celsius fok (a Nap belsejében 12—15 millió fok a hőmérséklet!). Ahhoz tehát, hogy laboratóriumban hozzunk létre ilyen termonukleáris reakciókat, először elő kell tudni állítani az ehhez szük­séges hőmérsékletet. De miért van szükség ilyen nagy hőmérsékletre? Ennek tulajdonképpen két oka van. Először is „meztelen" atommagokat keli reakcióra bírni. De meztelen atommagokat csak akkor kapunk, ha az elektronburkokat eltá­volítjuk, ami nem egyszerű feladat: csak ha erősen hevítik a magokat, akkor válnak ki a magok burkaikból. Ezeket a meztelen magokat — a mi esetünkben a hidrogénmagokat — nor­mális körülmények között lehetetlen összekovácsolni, egyesíteni, mert az egyenlő töltésű részecskék taszítják egymást. A hidrogénmagok protonok­ból állnak és pozitív elektromos töl­tésűek. A protonok közti taszító erőket azonban le lehet győzni, ha a protonok nagyon nagy sebességgel ütköznek ösz­sze. Ilyen nagy sebességet azonban az atom csak nagyon nagy hőmérsékle­ten ér el. Minél nagyobb a hőmérsék­let, annál nagyobb a sebesség. Közönséges szobahőmérsékleten egy hidrogénatom 2,2 kilométeres másod­percenkénti átlagsebességgel-'mozog. Ezzel szemben a Nap belsejében ural­kodó hőmérsékleten a mag 500 kilo­méteres másodpercenkénti sebességei ér el! Ez tehát a második ok, amely ilyen nagy hőmérsékletet követel meg. A ..pinch-hatós" Hogyan hozható létre atombomba nélkül több százmillió Celsius fokos hőmérséklet? Miből építsék meg azo­kat a reaktorokat, amelyek kibírnak olyan hőmérsékletet, hogy mellette még egyes napok is elbújhatnak? A megoldást 1950-ben két szovjet tudós találta meg: A. D. Zaharov, va­lamint L. J. Tamm, akit 1958-ban két másik fizikussal együtt Nobel-díjjal tüntettek kl. Elvileg az ő megoldásuk szerint dolgozik minden olyan készü­lék, melynek segítségével Dubnában, Harwellben, Los Alamosban és más kutatási központokban a magfúziós reaktor felépítésének módozatait ke­resik. Ezeknek a készülékeknek az elvét erősen leegyszerűsítve az úgynevezett pinch-hatás segítségével magyarázhat­juk meg. Ha egy áramvezetőbe elektromos áramot vezetnek, akkor körülötte az árammal arányos mágne­ses tér keletkezik. Nagyon erős áram­lökés esetén a visszaható mágneses tér összeszorítja az áramvezetőt. Ha az erős áramot gázkisülésben létesít­jük, a gáz a bezáró edény közepére összenyomódik, s következésképpen elszigetelődik az edény falaitól. Ilyen­formán lehet egy gázkisülésben a gázt anyagszerű fal nélkül „mágne­ses palackba" zárni. A deuteronok magfúziójához általá­ban deutérium gázt használnak, ame­lyen rendkívül nagy áramlökést ve­zetnek át. A gázkisülésben a deuté­rium gáz plazma állapotba kerül. A héjelektronok leválnak a magról, s a magok és az elektronok rende­zetlen tömeget képeznek. A kisülés^ ben ezek a „levetkőztetett magok" felgyorsulnak, és egyesek elég magas hőmérsékletnek megfelelő sebességgel kölcsönhatásba kerülhetnek egymás­sal. Hogy ebből .magfúzió fenntartható legyen, a kialakuló hőmérsékletnek igen magasnak keli lennie, mert még 100 000 Celsins fokon is csak két mag­fúzió jönne létre 1 liter plazmából egy évezred alatti Ma már néhány millió C fok hőmérsékletet sikerült előállítani. A nagy áramú kisülésben ugyanis a plazma vékony fonallá szo­rul össze, s így elszigetelődik az edény falától. Ezáltal csökken a hő­veszteség, s a betáplált energia a gáz hőmérsékletét mindaddig emeli, míg a sugárzási egyensúly beáll. Sikeres kísérletek Az 1958-as genfi atomértekezleten tizenöt különféle készülékről hang­zott el beszámoló, amelyeken ilyen­fajta kísérleteket folytatnak. Némelyi­ket a konferencia kiállításán ls meg lehetett tekinteni. Köztük volt a szov­jet OGRA-készülék, amelynek reakció­tere egy körülbelül 20 méter hosszú vízszintes cső. Elektromágneses te­kercsek veszik körül, ezeknek mág­neses tere szigeteli el a deutérium­plazmát a csövek falától és hozza létre a „mágneses palackot". Nagy elismerésben részesült a „ZETA" nevű angol készülék is. Re­akciótere egy 1 m átmérőjű aluml­niumcső, amelyet 3 m átmérőjű gyű­rűvé hajlítottak. Az áramlökést nem közvetlenül a kisnyomású gáznak ad­ják, hanem a vasmagot körülölelő cső köpenyének, amely itt úgy mű­ködik, mint egy transzformátor pri­mértekercse. A kialakuló mágneses tér a csőfal hosszában elszigeteli a deutériumgázt a faltól és az egyide­jűleg indukált szekunder áram hatá­sára a gázban plazmafonal alakul ki. Az egész kísérlet mindössze néhány ezredmásodpercnyi idő alatt játszódik le. Cél: a magfúziós reaktor Mai ismereteink szerint a deute­rium és a tricium a magfúziós atom­máglyák legalkalmasabb üzemanyaga. A deuteriummagokat a közönséges vízből vonják ki, a természetben nem található tríciumot pedig nehézvízből mesterséges úton állítják elő. Milyen folyamat zajlik le a mag­fúziós reaktorban? Ha például két deuteriummagot nagy erővel egymásnak ütköztetnek benne, akkor azok nehezebb maggá egyesülnek. Közben egy proton feles­legessé válva kiszabadul (az új ma­got egy proton és két neutron alkot­ja). A végtermék, ebben az esetben a tricium súlya tehát kisebb, mint az egyesített két deuteriummag súlyának összege volt. A súlyveszteség energiá­vá alakul át: hő keletkezik. Nem lehet előre megmondani, mi­kor kerül sor az első ilyen reaktorok megépítésére. Általában úgy tartják, hogy körülbelül 20 éven belül meg­oldódnak a magfúzió békés felhasz­nálásának problémái, és hogy azután körülbelül újabb tíz évig tart majd, amíg az első erőműreaktórok üzembe helyezhetők lesznek. Egy dolog bizonyos: az energiael­látás jövőjét nem a maghasadás, ha­nem a magfúzió biztosítja. Ha egyszer ez a hidrogénmagoknak héliumma­gokká való egyesítésével megoldó­dott, akkor más könnyű magok egye­sítése is lehetségessé válik. > A magfúziős erőmű számos előnnyel jár: a) teljesítméy tekintetében tel­jesen új lehetőségeket teremt; b) üze­meltetése közben nem keletkezik ra­dioaktív hulladék, amely a maghasa­dáson alapuló erőműveknél sok ne­hézséget okoz; c) üzemeltetése sok­kal olcsóbb lesz, mint a maghasadá­son alapuló erőműveké; d) az üzem­anyagkészletek kimeríthetetlenek. Mint Szemjonov professzor mondot­ta, az Irányított termonukleáris Reak­ció megoldása „szinte a tudomány fő feladatának tekinthető". Nem kétsé­ges, hogy az ez évi genfi atomérte­kezlet is új impulzust ad ennek a ku­tatásnak. Dubnában, Harwellben, Prlncetonban, Los Alamos-ban és más atomkuta­tási központokban mélyreható kutatás jolyik a termonukleáris reakció irá­nyításának megoldására. Különleges pinch-berendezéseket, toroidkamrá­kat, stellarátorokat, mágneses „palackokat", mágneses csapdákat stb. épí­tenek a. reakció során keletkező plazma felfogására és befolyásolására. Újabban az amerikai General Electric Co. szintén előállított egy berende­zést a termonukleáris reakció végzésére, amelyet a New York-i világkiál­lításon is bemutattak (a képen J. 1S64. szeptember 8. * (Jj SZÖ 5

Next

/
Thumbnails
Contents