Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)
1964-09-06 / 248. szám, vasárnap
/Wŕ.; -•ijjV A szovjet emberek felháborodva visszautasítják Mao Ce-tung kijelentéseit és a kínai vezetők terjeszkedési vágyát Moszkva (CTK) — A tegnapi szovjet sajtóban régi párttagok, neves tu* dósok, a szovjet hatalomért vívott távol-keleti harcok részvevői és más szovjet emberek felháborodva írnak a kínai vezetők újabb egységbontó kísérletéről. Mao Ce-tung nagy port ver lel az űn. területi kérdés körül, nyíltan Igényt tart szovjet területre és több százezer négyzetkilométer olyan szovjet területről beszél, amely állítólag „méltán megilletné" Kínát. ' Negyven évvel ezelőtt ugyanebben a szellemben és ugyanilyen módon akartak velünk elbánni az amerikai imperialisták, el akarták szakítani a Bajkáltól keletre eső területeket — írja a Pravdában F. N. Petrov elvtárs, 1896-os párttag, a Szocialista Munka Hőse. — Nagyon Jól emlékszem ezekre az eseményekre, annak idején a Távol-keleti Köztársaság egyik vezetője voltam. Mao Ce-tung most azt szajkózza, amit azok mondtak, akiket legnagyobb ellenségeinként emleget. Meglepő, hogyan feledkezhetett meg a múltban elmefuttatásaira jellemző proletár szolidaritásról, Petrov elvtárs felidézi a japánokkal 1921-ben és 1922-ben folytatott tárgyalásait. A japánok akkor igényt tartottak bizonyos kínai területekre, S az OSZSZSZK küldöttsége védelr iriezte a kínai népet a japán impéria-, lizmussal szemben. Igazi proletárok-! hoz, Internacionalistákhoz méltóan viselkedtünk, ezért kudarcba fulladtak a Japán imperialisták tervei. A pekingi teoretikusok hátat for^ dftanak a történelmi események marxista értékelésének. A történelmet a tömegek csinálják, s így alakult a szovjet Távol-Kelet történelme is, amelyet a munkások, és parasztok ezreir,'.k hősiessége formált. Létrehozták a szovjet hatalmat a Távol-Keleten. A szovjet hatalom felvirágoztatta ezeket a területeket. Talán a kínai csái szár építette az amuri Komszomolszkot? A kérdés elvi jellegéről szólva: te-; rületi viszályok szocialista országok között már lényegüknél fogva niegengedhetetlenek. Területi kérdések ne bontsák meg, vagy ne gyengítsék a szocialista országok egységét. Mao Ce-tung kijelentései vérig sértenek valamennyi kommunistát, minden szovjet embert. Bthovszkil akadémikus a Szovjet Tu-. dományos Akadémia tavalyi kínai lár togatására visszaemlékezve azt írja, hogy a kínai nagyhatalmi sovinizmus megnylvánulásaival már akkor talál-i koztak. A pekingi Történelmi Mú-. zeumban egy térkép kendőzetlenül hirdette, hogy a szovjet Távol-Kelet „örök kínai terület". Ez nem volt vé-. letlen Jelenség, hanem akkor határo-. zott politikai irányvonalnak tűnt. —< írja Blhovszkij akadémikus. Választási kampány az USÁ-ban Washington (CTK)' — Az amerikai hogy Lyndon Johnson és Hubert nagyiparosok és üzletemberek Wa-. Humphrey megválasztása „szolgálja a shíngtonban bizottságot alakítottak legjobban a nemzet érdekeit". Johnson elnök és Humphrey szenátor demokrata párti jelöltek támogatá6ára, „A milliárdosok'' bizottságának negyvenöt tagja között vannak 'Henry Ford, a Ford Autógyár igazgatója, Marion Folsom, a Kodak társai ság igazgatója, Edgár Katser, a leg-. nagyobb alumínium művek elnöke, az Eisenhower-kormány két volt minisztere stb. Az új bizottság tagjainak névjegyzékében szereplő személyek háromnegyed része meglepetést kelt, mert ezeket a személyeket vagy republikánusoknak számítottak, vagy pedig a múlt választásokon nyíltan támogatták a republikánus jelölteket, Ä bizottság megalakulása után találkozott az elnökkel, majd az amerikai közvéleményhez intézett nyilat-: kozatában meggyőződését fejezte ki, A DOLLÄR KÉT PARTJA (Organov rajza] Bérharcok a toké világában A Peugeot Gépkocsigyár igazgatód sága bejelentette, hogy hétfőn a gyárban szünetel a munka. Ezáltal a heti munkaidő 32 órára csökken. Pá-, rizsban olyan hangok hallatszanak, hogy e „szabad napok" ismétlődni fognak, mert a Peugeotnak nincs elég megrendelése. Az Humanité szombati számában kiszámította, hogy e kény, szerű pihenőnap a Peugeot munkásai-; nak legalább harminc frankjába fog Merénylet készült Johnson ellen? Washington (CTK) — A texasi Erwln Frank, az USA Demokrata Pártja országos bizottságának tagja Austineben (Texas állam) közölte, hogy a demokrata párt Atlantic Cityben tartott kongresszusa idején merényletet terveztek Johnson elnök ellen. Erwin elmondotta, hogy több személyt letartóztattak. A washingtoni titkosrendőrség képviselője azonban cáfolta ezt az állítást. A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG nemzetgyűlésének elnöksége a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának kezdeményezésére széles körű amnesztiát hirdetett a szocialista forradalom győzelmének 20. évfordulója alkalmából. (CTK) ADOLFO TEJERA, Uruguay Belügyminisztere felszólította j. Goulart volt brazíliai elnököt, ne fejtsen ki semmiféle, a politikai menedékjogot élvező személyek statusával ellenkező tevékenységet. Goulart ugyanis Vargas volt brazillal elnök halálának 10. évfordulója alkalmából üzenetet küldött a brazíliai Nemzeti Kongresszusnak. (CTK) SARAGAT olasz külügyminiszter hétfőn Genfben Krelsky osztrák külügyminiszterrel Felső Adige kérdéséről tárgyal. (CTK) kerülni, ugyanis ennyivel csökkentheti bérüket. Az üzem vezetőségének határozatára mindhárom szakszervezet: a CGT, a Force Ouvrtere és a CFTC közös tlli takozó nyilatkozattal válaszolt. — • — A torinói Fwr-üzem, a legnagyobb olasz iparvállalat mintegy 30 000 munkása hétfőtől heti 44 óra helyett csak 40 órát fog dolgozni. Az üzem vezetősége intézkedését a gépkocsik értékesítésének nehézségeivel indor kolta, A Fémmunkások Szakszervezeti Szövetségének torinói titkársága nyilatkozatban tiltakozott a munkaidő önkényes lerövidítése ellen. Befejeződött a Szocialista Internacionálé főtanácsának ülése Brüsszel (CTK) — Brüsszelben szeptember 4-én befejeződött a „Szocialista Internacionálé" főtanácsának kétnapos ülése, amelyen Pittermann oztrák szocialista alkancellár személyében megválasztották az új elnököt, és több „határozatot" hagytak jóvá különféle kérdésekkel kapcsolatban. E határozatok súlyt helyeznek a „humanizmus", az emberi méltóság, a szociális igazságosság elveire, de a valóságban semmiképpen sem Járulnak hozzá a fő nemzetközi kérdések megoldásához. A Szocialista Internacionálé főtanácsa például egyrészt sajnálatát fejezi ki afelett, hogy nacionalista irányzatok kapnak lábra az NSZKban, de ugyanakkor elítéli az NDf< határán foganatosított biztonsági Intézkedéseket. Egy szóval sem tett említést pl. a kongói helyzetről és a dél-vietnami agresszióról. • • • Az Olasz Szocialista Párt kérte, hogy képviselői részt vehessenek a Szociáldemokrata Internacionálé Jövő kongresszusán, amelyet szeptember 17-én és 18-án tartanak Brüsszelben. Az Olasz Szocialista Párt nem tagja ennek az internacionálénak, s tárgyalásain eddig nem vett részt. Tito elnök Magyarországra látogat Belgrád (CTK) — Joszip B r o z - T i t o, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommnnisták Szövetségének főtitkára Dobi Istvánnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárónak, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének meghívására szeptember 11. és 16. között Magyarországra látogat. Hruscsov távirata a lengyel vezetőkhöz Moszkva (CTK) — Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök Csehszlo-; vákiáből hazatérőben tegnap a Lengyel Népköztársaság területének átrepülése alkalmából a repülőgépről Wladyslaw Gomulkának, Edward Ochabnak és Józef Cyrankiewlcznek táviratot küldött: „A testvéri Lengyeli ország területének átrepülése alkalr mából szívélyes üdvözletemet küldöm Önöknek, kedves elvtársak. További sikereket kívánok a lengyel népnek a szocializmus építésében." Szovjet párt- és kormányhatározat a tojás- és a baromfitermelésről Moszkva (CTK) — Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hozott „a tojás- és a hústermelés nagyipari megszervezéséről." Tekintettel a mezőgazdasági termelés belterjességének növekedésére és következetes szakosítására, most minden lehetőség megvan a baromfigyárak építésének fokozására a nagyvárosok és iparközpontok közelében. A határozat rámutat, hogy a Szovjetunióban 1970-ig 788 nagy baromfiüzem épül. A szakosított szovhozokkal és kolhozokkal együtt ezek az üzemek évente 30 milliárd tojást fognak termelni. Ezenkívül a baromfi, és állattenyésztési üzemek 811000 tonna baromfihúst termelnek évente. Szabadlábra helyezték egy néger tanító gyilkosait Washington (CTK) — A danielsvillei (Georgia) bíróság szabadlábra helyezte azt a két férfit, akiket azzal vádoltak, hogy tavaly Júliusban meggyilkolták Lemuel Penn néger tanítót. Az államügyész a két vádlott: Joseph Howard Sims és Cecil William Myers fejére halálbüntetést kért, de a kizárólag fehérekből álló esküdtszék felmentette őket. Moszkvában, a luzsnyiki Lenin Központi Stadionban nemzetközi építőipari és útépítési gépkiállítás nyílt meg, amelyen 19 országból 25D külföldi cég mutatja be gyártmányait. A képen: A kiállítás egy része. (CTK — TASZSZ felvétele 1)' VÉGSŐ MEGÁLLAPODÁS ELŐTT a berlini látogatási egyezmény A nyugat-berliniek évenként négyszer látogathatják meg keleti hozzátartozóikat tavaly december óta nem fordult elő, hogy Erich Wendt államtitkár és Horst Korber szenátusi tanácsos, akik az NDK kormányának és a nyugatberlini szenátusnak a megbízásából a berlini utazási engedélyekről folyó tárgyalásokat vezetik, három egymás után következő napon találkoztak volna. E héten azonban szerdán, csütörtökön és pénteken ls összejöttek és szokatlanul hosszú ideig tárgyaltak egymással. Tavaly decemberben a két fél megállapodást írt alá, amelynek alapján a nyugat-berlini polgárok karácsonykor „Visszatérek Portugáliába" Delgado tábornok sajtóértekezlete Algírban 'Algír (CTK) — Humberto Delgado tábornok, a portugál forradalmi junta elnöke, aki politikai menekültként él Algírban, tegnap délután a Néppalo^ tában sajtóértekezletet tartott. 1965. végéig vissza akarok térni Portugállába — jelentette kl Delgado tábornok: Arra a kérdésre, hogyan képzeli el Portugália politikai fejlődését a Salazar-diktatúra megdöntése után, Deli gado ezt válaszolta: Mindenki ismeri baloldali irányzatomat. Programomnak két pontja van: A Salazar-diktatúra erőszakos megdöntése és három vagy négy alaptörvény mielőbbi kidolgozása, amelyek lehetővé teszik a szabad választásokat. Portugália népének szabadon kell meghatároznia további sorsát. MONTY METH LONDONI LEVELE , Dél-rhodesiai dilemma A politikai élettől „visszavonult" Roy Welensky a felbomlott Rhodesia és Nyasszaföld Államszövetség volt miniszterelnöke elérkezettnek látta az időt, hogy ismét porondra lépjen. Ugyanis olyan hírek keringenek, hogy Smith dél-rhodesiai miniszterelnök Anglia hozzájárulása nélkül is ki akarja kiáltani az ország függetlenségét. Welensky az angol konzervatívok támogatására számít, és nemhiába, mert a ravaszabb Welensky a „közvetítő" szerepében sokkal inkább megfelel az angol konzervatívoknak, mint a vaskalapos Smith. Welensky így vélekedik: „Meggyőződésem, hogy Dél-Rhodesia függetlenségének egyoldalú kikiáltását nagyon megbánnánk. Az afrikai többség hevesen ellenzi ezt a lépést, az európai lakosság véleménye pedig eltérő. En ls a függetlenség híve vagyok, de a jüggetlenséget tárgyalással, nem pedig önkényes akciókkal kell elérnünk. Ha a tárgyalások nem vezetnének dűlőre, akkor jobb, ha egyelőre minden marad a régiben, s bízzuk az angol kormányra, hogy támogassa törekvéseinket az ENSZ-ben". A politikai életbe visszatérő Welensky „nem ragaszkodik" az egyenlő választójog elvéhez, ami az afrikai többséget Juttatná kormányra. A politikai foglyok szabadon bocsátásával sem ért egyet, s nem engedélyezné az ország valamennyi politikai pártjának szabad működését. Welensky taktikája egyszerű, az angol kormány háta mögé bújik, mert London az ENSZ határozataival dacolva figyelmen kívül hagyta a dél-rhodesiai afrikai lakosság szabadságvágyát. Welensky képmutatóan a „nemzetközi megbékülés pártjának nevezi" új pártját, s ezzel azt a látszatot akarja kelteni, hogy célja az egész lakosság egyesítése. A valóságban csak az európai lakosság egyes klikkjeit akarja összefogni. Választójogot legfeljebb az idősebb afrikaiaknak adna, mert így a kormányban nem érvényesülne az afrikai többség befolyása. Smith és Welensky között két pótválasztáson kerül sor kenyértörésre. Általános vélemény: Ha Smith kerül ki győztesen, akkor minden bizonnyal egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget. Ha azonban Welensky kerekedik felül, valószínűen általános választások lesznek, amelyeken a szélső Jobboldali Smith-kormány megbukna. A dél-rhodesiai parlament nemrégen feljogosította a kormányt, hogy további két évig hosszabítsa meg az őrizetbe vett személyek börtönéletét, A javaslatot ellenző képviselőket leszavazták. A Smith-kormány most szembeszegült a legfelsőbb bírósággal is, amely jogellenesnek minősítette Joshua Nkomo és más 85 afrikai vezető bebörtönzését. „A bírósági döntés arcátlan kigúnyolása világosan bizonyítja, hogy Dél-Rhodesiában már régen nincs jog — mondotta Kadandra, a Zimbabwe párt londoni tagozatának elnöke, és erélyes lépéseket követelt Angliától az afrikai többségkormány megalakulása érdekében. Szerinte csakis ez biztosithatná az egyéni szabadságot. A Smith-kormány most puhatolódzik, tudni akarja, hogyan reagálna az angol kormány, ha a fehér telepesek önkényesen kikiáltanák az ország függetlenségét. Smith, aki egy afrikai többségi kormány megátalkodott ellensége, most Londonban Dél-Rhodesia függetlenségéről tárgyal. Előzetesen Portugáliában megszakította útját, hogy megés újévkor meglátogathatták az NDK fővárosában élő rokonaikat. Január óta újabb tárgyalások folynak, s az immár kilencedik hónapja tartó megbeszélések most szemmel láthatóan végső szakaszukhoz érkeztek. A Német Demokratikus Köztársaság olyan javaslatot terjesztett elő, amelynek alapján nyugat-berlini lakosok évente négyszer (októberben, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor) ís felkeres^ hetik hozzátartozóikat. A tárgyalásokon a legtöbb kérdés-: ben már megegyezés született, de néhány alapvető probléma még megoldatlan. Ennek ellenére úgy számítanak, hogy az egyezményt hamarosan aláírják. A chilei választások eredménye Santiago de Chile (CTK) — Ä chilei belügyminisztérium szeptember 4-ről 5-re virtadó éjszaka a leadott 2 400 000 szavazat alapján közzétette a választások előzetes eredményét. A nem teljes eredmények alapján az első helyre Eduardo Frei kereszténydemokrata jelölt került, aki 1404 809 szavazatot kapott. A második helyen a szocialista Salvador Allende, a Népi Akció Pártjának jelöltje áll 975 210 szavazattal, az utolsó helyen pedig a reakciós koalíció jelöltje, Julio Durán, aki 124 764 szavazatot kapott. Összesen 2,9 millió választót vettek" nyilvántartásba, úgyhogy a végleges eredmény a jelöltek sorrendjén nem változtathat. nyerje Salazar támogatását arra az esetre, ha Anglia hozzájárulása nélkül kiáltanák ki a fehér telepesek DélRhodesia függetlenségét. Az angolok érdeklődéssel várják, módosítja-e a kormány a dél-rhodesiai függetlenség megadásának feltételeit. Duncan Sandys nemzetközösségiigyl miniszter tavaly novemberben állítólag úgy nyilatkozott, hogy a választójog kiterjsztése és egyéb feltételek mellst Anglia hajlandó megadni a függetlenséget Dél-Rhodesiának. Az afrikaiak azonban a mandátumoknak legfeljebb nagyedrészét szerezhetnék meg. Smith eleve visszautasít ilyen javaslatot, Welensky pedig kitérő választ ad és tudomásul adja, hogy még öt-nyolc év múlva sem tűrne afrikai többségi kormányt. Anglia kétszínű politikát folytat a dél-rhodesiai kérdésben. A brit imperialisták nem akarják elveszíteni az ásványkincsekben gazdag területet. Katonai támaszpontként is szükségük van Dél-Rhodesiára a rohamosan terjedő afrikai függetlenségi mozgalom ellen. A Brit Nemzetközösség tagállamai és a közvélemény nyomására azonban London mégis kénytelen volt figyelembe venni a dél-rhodesiai afrikai lakosság szabadságvágyát, pedig a négereket elnyomó fehér telpesekkel rokonszenvez, akiket bőven ellát fegyverrel. A brit Imperialisták ugyanis attól tartanak, hogy Dél-Rhodesia után a négerek Angolában, Mocambiquen, Délnyugat-Afrikában és a Délafrikai Köztársaságban is leráznák a gyarmati elnyomás bilincseit. A konzervatívok halogatják a dön-* tést, s úgy fest a helyzet, hogy a kényes dél-rhodesiai kérdés végleges megoldása az általános választásokból várható győzelemmel kikerülő Harold Wilson munkáspárti kormányára Váľ. Ül SZÖ 4 * 1964. szeptember 12.