Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)
1964-08-12 / 223. szám, szerda
Lecjyen elégedett a fogyasztó ©$ a termed i$ N. Sz. Hruscsov a zöldségeladás módosításáról Moszkva (CTK) — Nylkita Szergejevics Hruscsov e napokban ellátogatott a tatárországi „Avantgard" kolhozba, ahol elmondotta, hogy az SZKP KB elnöksége legújabban azzal a kérdéssel foglalkozik, milyenek a burgonya-, a zöldségtermesztés s az eladás legelőnyösebb lehetőségei. Kijelentette. hogy e téren a közeljövőben új módszereknek kell érvényesülniük. A termelők maguk adják majd el termékeiket a városban. Lesznek majd saját boltjaik és elárusítóik is. Ez az új rendszer nagyon előnyös lesz a burgonyát, Illetve zöldséget termesztő kolhozok és szovhozok számára. Ezzel kapcsolatban Hruscsov elvtárs a következőket mondotta: — Nálunk jelenleg tulajdonképpen senki sem veszi figyelembe a zöldség iránti keresletet. Ez azért lehetséges, mert ha a kolhoz vagy szovhoz szerződés alapján például 5 tonna káposztát szállít, a kereskedelmi dolgozók sokszor így fogadják az átadót: „öt tonnát hozott, de nekünk most csupán egyre van szükségünk." Az ilyen magatartás következménye, hogy az illető gazdaság nem tudja eladni termékeit s azok megromlanak. Ha a kolhozok vagy szovhozok maguk adnák el a zöldséget, nyílván érdeklődnének a kereslet Iránt, s csupán azt szállítanák piacra, amit a vevők keresnek. Ez kizárná hogy rossz minőségű zöldség kerüljön piacra. A gazdaság vezetője ugyanis tudatosítaná, hogy a hervadt zöldséget senki sem veszi meg, ami természetesen veszteséget okozna a gazdaságnak. A zöldségkereskedelem új rendszerében a zöldségtermesztő nagygazdaságok saját feldolgozó-üzemekkel is rendelkeznek majd. Nyilvánvaló, hogy az új rendszer egyaránt előnyös lesz a termesztő s a fogyaszták számára. Az lesz a legfontosabb, hogy a fogyasztó jobb minőségű s olcsóbb zöldséget kapjon, mint azelőtt. Ügy vélem, hogy a kolhozok s a szovhozok boltjaiban sok esetben alacsonyabbak lehetnek az árak, mert kisebbek lesznek kiadásaik, mint az állami kereskedelemben, ahol a termékek jóval hosszabb utat tesznek meg a termesztőktől a fogyasztókig Hruscsov elvtárs a továbbiakban néhány, az SZKP KB novemberi plénumán megvitatásra kerülő problémát is ismertetett. Elsősorban a kolhozparasztok munkatermelékenységének problémájáról beszélt, mivel munkatermelékenységük általában sokkal kisebb, mint a szovhoztagoké. Így például a szovhozok egy-egy dolgozója 1962-ben átlag 85 mázsa gabonát, egy-egy kolhozparaszt azonban csak 48 mázsát termesztett, jóllehet azonosak a szovhozok s a kolhozok objektív termelési feltótelei. Országos vita kezdSdik a Szovjetunióban Széles körű előkészületek az SZKP KB plénumára Moszkva (ČTK) — A moszkvai PRAVDA legutóbb több ízben közölt cikkeket és jelentéseket N. Sz. Hruscsov elvtársnak, az SZKP KB első titkárának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a Volga-menti, a Donvidéki, a Kubányi, a flél-oszétiai, a tatárországi és baskíriai kolhozokban és szovhozokban, üzemekben, kőolajfinomítókban stb. tett látogatásairól. Hruscsov elvtárs mindenütt elbeszélgetett a dolgozókkal, s Ismertette velük, miről készül tárgyalni ez év novemberében az SZKP KB plónuma. Közölte, hogy elsősorban megvitatja a mezőgazdaság belterjesebbé tételével s a szakosított termelés irányításával kapcsolatos kérdéseket. A Szovjetunió gazdasági sikerei elválaszthatatlanok a nép életszínvonalának emelésétől. A szovjet gazdasági élet gyors fellendülése, az ország lakosságának szaporodása s az életszínvonal rendszeres emelése mind nagyobb Igényeket támaszt a mezőgazdasági termeléssel szemben. Most, amikor már gyökeresen megváltozott a kolhozok s a szovhozok anyagi-műszaki alapja, az állam tetemes összegeket fordíthat a műtrágya gyártására, öntözési hálózata kiépítésére s a A kongói partizánok újabb sikeres akciója Elisabethville (ČTK) — Gaston Soumialot felkelői újabb kelet-kongói várost — Manonot — foglalták el. A város 500 km-re északra fekszik Ellsabethvllletöl. A katangai csendőrség csapatai körülbelül 200 km-nyire a várostól ütköztek össze a felkelőkkel. Mindkét fél sok katonát vesztett a harcban. Egyes hírek szerint kormánycsapatok közelednek Kapona város felé, mely szintén a felkelők kezén van. Kapona Jelentős közlekedési gócpont, az Albertvllle és Manono felé vezető tton. mezőgazdaság egyéb szükségleteire is. Ezzel létrejött annak reális lehetősége is, hogy a Szovjetunióban legszélesebb körűen oldhassák meg a belterjes mezőgazdasági termelés problémáit. Az SZKP KB ez idei februári ülésén lényegében foglalkozott ezekkel a problémákkal, kitűzte az irányelveket és bejelentette, hogy a közeljövőben sor kerül a mezőgazdaság belterjességének eddiginél nagyobb fokú növelésére. A februári teljes ülés óta eltelt időben a párt és központi bizottsága mélyrehatóbban, részletesebben elemezte a belterjes mezőgazdasági termelés terén szerzett eddigi tapasztalatokat. Az SZKP Központi Bizottsága a lenini hagyományok szellemében idejében tájékoztatja a lakosságot az SZKP. KB teljes ülésein megvitatásra kerülő kérdésekről s azokat széleskörű megvitatás céljából a Szovjetunió polgárai elé terjeszti. Ez teljesen törvényszerű, mert a párt s a nép kapcsolatainak kiterjesztése s elmélyítése a kommunizmusért vívott harc sikereinek múlhatatlan feltétele. A Szovjetunióban egyszer s mindenkorra megszüntették a sztálini személyi kultusz idején meghonosított szokásokat. Akkor nemcsak az SZKP KB teljes üléseinek egybehívására szóló határozatokat tartották titokban, hanem eltitkolták azt is, amiről a teljes üléseken tárgyaltak. Sokszor a kommunistáknak sem volt erről tudomásuk. „Ma már merőben más a helyzet" — mondotta Hruscsov elvtárs. „Ismét visszatértünk a lenini munkamódszerekhez és úgy dolgozunk, ahogyan Lenintől tanultuk. Lenin, ha a helyzet bonyolult és nehéz volt, mindig tájékoztatta a pártot és a népet a KB teljes üléseinek határozatairól. Gyakran felkereste az üzemi munkásokat, a parasztokat, hogy elmondja nekik, miről tárgyalt a párt központi bizottsága teljes ülésén. Ennek így kell lennie, mert a párt csak akkor erős, ha a nép. a munkásosztály, a szovjet parasztság és az értelmiségiek támogatják." Mindenki, aki elolvasta Hruscsov elvtárs és más vezető pártfunkclonáA veszély nem múlt el Johnson határozatot írt alá Délkelet-Ázsiáról... Washington (CTK) — Johnson elnök aláírta az amerikai kongresszus határozatát, mely feljogosltja az elnököt bármilyen akció megtételére Vietnamban. A dokumentumot, melynek „A délkelet-ázsiai béke megvédéséről szóló határozat" a cime, az amerikai kongresszus mindkét képviselőháza jóváhagyta. A határozat feljogosítja az elnököt arra, hogy bármilyen intézkedést tehet, amit szükségesnek tart a délkelet-ázsiai amerikai politika szempontjából. Az elnök aláírta a dokumentumot, s az augusztus első napjaiban érvénybe is lépett. Nyilvánvaló célja: törvényesítse az amerikai agresszív akciókat. m . és Goldwater örül neki New York (CTKJ — Goldwater, a Köztársasági Párt elnökjelöltje dlcsérőleg nyilatkozott Johnson elnökről és határozott intézkedéseiről a Tonkini-öbölben, de egyúttal a szemére vetette, hogy ez csak kis epizód volt, pedig a győzelem egész stratégiáját végre kell hajtani. Goldwater programbeszédében a flegyverkezósi versenyt támogatta. Szaval szerint Johnson kormánya elhanyagolja az új fegyverfajták fejlesztését, ami 10 éven belül 90 százalékkal csökkenthetné az Egyesült Államok atomütőerejét. Tüntetés Rómában Róma (CTKJ — Rómában tüntetés volt az amerikai fegyveres erők vietnami támadásai ellen. A tüntetésen részt vettek 'a kommunista párt, a baloldali szocialisták és a diákszervezetek képviselői. Bufalini kommunista szenátor beszédében szolidaritását fejezte ki a vietnami néppel és a hősi partizánokkal, akik már 20 éve harcolnak a gyarmati rendszer ellen, az ország függetlenségéért. A kambodzsai kormány nyilatkozata Phnom Pneh (ČTK) — Dél-Vietnam az amerikai dél-vietnami politika keretében katonai akciót készít elő Kambodzsa területe ellen — állapítja meg nyilatkozatában a kambodzsai királyi kormány. A nyilatkozat megcáfolja a dél-vietnami szervek Kambodzsa-ellenes rágalmait és megállapítja, hogy DélVietnam az Egyesült Államok által támogatott agresszív politikája elsősorban a világbékét veszélyezteti. rlusok mezőgazdasági területekben tett látogatásairól szóló beszámolókat, örömmel veszi tudomásul a mezőgazdaság szakaszán végbement rendkívül nagy jelentőségű változásokat. A Szovjetunióban kiképezték az új dolgozók ezreit, akik jól értik munkájukat, megbíznak önmagukban, határozottak s nyíltan közlik elgondolásaikat, Indítványaikat és javaslataikat. A Központi Bizottság plénumán elbírálásra s megvitatásra kerülő kérdések is azt bizonyítják, hogy a termelés mélyreható szakosítása, belterjessége — minőségileg új fejlődési szakaszt jelent a szovjet mezőgazdaságban. Teljesen újnak, s az eddiginél színvonalasabbnak kell lennie a kolhozok s a szovhozok Irányításával összefüggő .munkának. A termelés szervezésével s Irányításával megbízott embereknek tökéletesen kell Ismerniük az adott gazdasági ágazatok konkrétan megjelölt termelési szakaszát s ezért kiváló szakképzettségű dolgozókra lesz szükségük. Az SZKP Központi Bizottsága figyelmezteti a párt- és állami szerveket s a termelési Igazgatóságokat, hogy egyetlen napot se mulasszanak el, s már most küzdjenek következetesen, a szemes termények, az Ipari- és takarmánynövények termesztésével öszszefüggő feladatok teljesítéséért, s gondoskodjanak az ehhez múlhatatlanul szükséges gépesítésről, a kellő trágyázásról, öntözésről stb. A pártás állami szerveknek, a termelési igazgatóságok alkalmazottainak, a kolhozok s a szovhozok vezető dolgozóinak elsősorban ezekre a kérdésekre kell összpontosítaniuk figyelmüket FRANZ KUNÉRT BÉCSI LEVELE Siemens kontra WSW Az osztrák kommunisták ébersége akadályozta meg a minap két fontos, elektromos cikkeket gyártó ausztriai üzem — a Siemens— Schuckert és a Siemens—Halskegyár kiszolgáltatását a nyugatnémet nagytőkének. Ezt a két gyárat — mely ezelőtt német tulajdonban volt — 1948-ban az osztrák állam vette át. Ausztria Kommunista Pártjának központi lapja a Volksstimme felhívta a nyilvánosság, s mindenekelőtt az osztrák elektroiparl dolgozók figyelmét a titkos tárgyalásokra az államosított ipar vezetősége és a nyugatnémet Siemens konszern között. Ez a konszern már évek óta igyekszik megkaparintani a két ausztriai gyárat. Legújabban a Siemens cégjelzés használati jogának megvonásával fenyegetőzött, ha nem kapja meg e két üzem részvényeinek 51 százalékát. Az államosított Ipar vezetősége már hajlott is a két osztrák Siemens-gyár részvényeinek átjátszására, amikor a Volksstimme leleplezése mindent felborított. A tárgyalások félbeszakadtak, és a nyugat-németországi konszern beváltotta fenyegetését. Nem kell azonban búslakodni, hogy a Siemens—Schuckert- ós a Siemens—Halske-mfivek ezentúl nem használhatják a régi cégjelzést. Hiszen amúgy is mér régóta csak alcímként vezették s gyártmányaikat WSW jelzéssel látták el. Fontos, hogy egyetlen osztrák Siemens-részvény sem került nyugatnéA LENGYEL NÉP ELBÚCSÚZOTT NAGY FIÁTÓL ELTEMETTÉK ALEKSANDER ZAWADZKIT Varsó (ČTK) — A lengyel nép tegnap elbúcsúzott Alekszander Zawádzkitól, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökétől, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB politikai bizott ságának tagjától, aki súlyos betegség után 6S éves korában elhunyt. A lengyel néppel együtt számos szociális ta ország és nyugat-európai kommunista párt küldöttsége vett végső búcsút az elhunyttól. A temetésen résztvevő csehszlovák küldöttségek Bohus lav Lastovička, a Nemzetgyűlés elnöke, a CSKP KB elnökségének tagja, a szovjet küldöttségek Anasztasz Mi kojan, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke, a Bolgár Népköztársaság Georgi Trajkov, a Nemzetgyűlés elnökségének elnöke vezette. A további küldöttségek élén is a pártok és kormányok vezető képviselői álltak. » A Lengyel Népköztársaság Államtanácsának épületéből délután 15 órakor indult el a gyászmenet, mely végighaladt a főváros utcáin. A menet élén katonazenekar haladt, atána dísszázad, a Lengyel Népköztársaság hadseregének harci zászlajával. Az ágyútalpra helyezett és a lengyel államlobogóval letakart koporsó előtt koszorúkat vittek, valamint bársonypárnákon az elhunyt kitün*'-" -U. A koporsó körül tábornokok bányászok alkották a díszőrséget. A koporsó után az elhunyt hozzátartozói, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjai, az államtanács, a minisztertanács tagjai, a Seim elnöksége, a Nemzeti Egységfront Bizottságának tagjai, a politikai pártok képviselői, a külföldi küldöttségek, a varsói képvise leti hivatalok vezetői, közéleti személyicégek, tábornokok és tisztek, az egyházak képviselői, a vajdaságok küldöttségei haladtak. Az utcákon a lakosság állt sorfalat, hogy végső búcsút vegyen Aleksander Zawadzkitól. A gyászünnepséget a Színház-téren tartották. Az államhimnusz elhangzása után Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára mondott gyászbeszédet. A lengyel kommunisták nevében búcsúzott az elhunyt államférfitól. — Kommunista és forradalmár távozott el sorainkból, aki negyven éven keresztül harcolt a marxizmusleninizmus zászlaja alatt a munkásosztály, a lengyel nép ügyéért. Egész életét a szocializmusnak és népének szentelte, személyében összekapcsolódott a forró hazaszeretet és a proletár internacionalizmus. Életével örökké beírta nevét a munkásmozgalom és a lengyel nép történetébe — mondotta Gomulka. A továbbiakban megemlékezett Aleksander Zawadzki szerény életéről önfeláldozó munkájáról és a szocializmus eszméjéért vívott harcáról. A Központi Bizottság, az államtanács és a kormány nevében mély szomorúsággal búcsúzom Aleksander Zawadzki elvtárstól. Lengyelország nagy fiától, a kommunistától, a hazafitól, a forradalmártól, az internacionalistától, Lengyelország épftőjétőL Emlékét megőrizzük. A továbbiakban Czeslaw Wycech, a LEMP főbizottságának elnöke, és Sztaniszlaw Kulczynszki, az államtanács elnökhelyettese, a Demokratikus Párt Központi Bizottságának elnöke búcsúztatta az elhunytat. A szocialista országok küldöttségeinek vezetői — Mikojan, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke, Bohuslav Lastovička, .a Nemzetgyűlés elnöke és Frisdrich Ebért, a NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja is az elhunyt munkáiéról, a szocialista tábor egysége megszilárdításáért és a nemzetek barátságának elmélyítéséért folytatott küzdelméről beszéltek. Az Internacionálé eléneklése után a gyászmenet a katonai temető felé haladt, ahol Aleksander Zawadzki tetemét elföldelték. (pipi^p^ A PARAGUAYI belügyminiszter az ANSA olasz hírügynökség tudósítójával folytatott beszélgetésében kijelentette, hogy Mengele tömeggyilkos, az oswleciml haléitábor volt főorvosa valószínűleg visszatért Európába, Jelenleg nem tartózkodik Paraguayban. (ČTK) ORVOSI jelentés szerint Segnl olasz elnök egészségi állapota jelentősen megjavult. (ČTK J GRIGORIJ ALEKSZANDROV, a Lenindíjat odaítélő nemzetközi bizottság tagja átadta H. Bidstrup dán képzőművésznek a Lenin-békedíjat. (ČTK) AUGUSZTUS első hat napjában 222 nyugatnémet állampolgár költözködött* át az NDK-ba. Az áttelepültek többsége munkás, elsősorban bányász, de sok közöttük az iparos is. (ČTK) VI. PÁL pápa helikopterrel a középolaszországi Orvletába utazott, ahol ünnepségek voltak a Translturus bulla aláírásának 700. évfordulója alkalmából. Első ízben fordult elő, hogy a katolikus egyház feje helikopterrel utazott. (ČTK J MARIN VACSKOV bolgár földművelésügyi miniszter vezetésével mezőgazdasági küldöttség utazott az Egyesült Államokba. (ČTKJ AZ EURÓPAI SZEIZMOLÖGUSOK szeptember 13—H5 között tartják kongresszusukat Budapesten. A tanácskozáson 40 állam mintegy 100 tudósa vesz részt. A Volkstimme meghiúsította a nyugatnémet tőke támadását az osztrák államosított ipar ellen met kézre. Az WSW jelzésű árucikkek kiváló minőségükért kedveltek a világpiacon, s megfelelő igyekezettel továbbra is fenn lehet tartani kivitelüket, és még ki Is terjeszteni a szocialista és fejlődő országokra. Hiszen a nyugat-németországi Siemens-korszern eddig csak gátolta az elektromos cikkeket gyártó osztrák üzemeket abban, hogy más országokhoz hasonlóan kihasználják a konjunktúra adta lehetőségeket. Az osztrák burzsoá sajtő most kígyót-békát kiabál a kommunistákra. A Volkswirt szaklap ezt írja: „A kommunista sajtó hangulatkeltése a német nagytőke ellen okozta minden bizonnyal a szakszervezeti szövetség pálfordulását ís, mely aztán átterjedt az egész szocialista párti hierarchiára." A Néppárt és a kapitalista sajtó a tárgyalások zátonyra futása óta féktelen uszításba kezdett. Nem átalJa felbiztatni a Siemens-művek vezető szakembereit, hogy hagyják cserben üzemüket ós pártoljanak át a nyugatnémet konszernhez. Felszólítják a nyugat-németországi elektromos konszernt, vpnja meg az ausztriai Siemens-üzemektől a még meghagyott szabadalmakat és ne bízza meg szállításokkal. Ehelyett létesítsen Ausztriában az államosított elektromos Iparral konkuráló Siemensfióküzemeket. Majd vészkiáltásokba törnek ki, hogy az osztrák elektromos cikkeket gyártó Ipar tönkre fog menni, mert nem vetette alá magát a nyugatnémet Siemens-konszernnek. Ismét a régi nőtát fújják, az osztrák Ipar „életképtelenségét". Ugyanezzel az érvvel készítette elő a reakció az Ansohlusst, s most ezzel Indokolja a közöspiaci társulás szükségességét. S valóban szoros az összefüggés az osztrák államosított elektromos Ipar elleni sikertelen merénylet és a közöspiací társulás szorgalmazása között. A Néppárt jobbszárnyú vezetése és bizonyos nagytőkés körök ugyanis azt remélték, hogy a nyugatnémetek nagyobb részesedése az osztrák elektromos művekben meggyengíti majd az egész osztrák államosított Ipart, mely — lévén a munkásság, s ennélfogva a demokrácia fő támaszpotja — már régen szálka a reakció szemében. Szívesen látnák vesztét, illetve magánkézbe való visszajuttatását Ausztria közöspiaci társulása révén. Mit sem bánják, hogy ez eseti ben az államosított üzemek zöme külföldi, mindenekelőtt nyugatnémet tm lajdonba menne át. A Néppárt pénzügyminiszterének személyében sziix tén akadályokat gördít az államosí-i tott ipar útjába. így például, hogy, megrövidítse az elektromos cikkeket gyártó üzemeket, főmegrendelőiktőkr a postától és a vasúttól megvonta a költségvetési beruházási összegek javarészét. Az osztrák munkásoknak most nemcsak az államosított iparnak küH földi magántulajdonba való átjátszása ellen, ós munkahelyeik megvédé* séért kell harcolniuk, hanem küzdeniük kell — mindenekelőtt az elektromos iparban — a hazai műszaki ku* tatás biztosításáért, až elektromos cikkek külföldről, különösen NyugatNémetországból történő behozatala ellen, valamint a kereskedelem kibővítéséért a szocialista országokkal. 1964. augusztus 12. * (Jj SZŐ 3