Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-10 / 221. szám, hétfő

WA S H I N G T O N I TUDÓSÍTÁSUNK A világ nem hisz a washingtoni magyarázkodásnak A Tonkini-öbölben lejátszódott esemé­nyekről szóifi amerikai hivatalos közlemény szavahihetősége még az USA-ban sem tartott 48 óránál tovább. Johnson elnök, Rusk államtitkár és Me­sém az amerikai parancsnokok, sem az amerikai radarkezelőik nem esküdhettek volna meg, hogy a támadást észak- vagy dél-vietnami hajók hajtották végre. Az említett körülmény kétféle magya Namara hadügyminiszter ugyanis jogos rá z atra ad alapot. Lehetséges, hogy a önvédelmi akcióként tüutette fel az ame- s aj go nj kormány önkénves akciója volt rikai légierők Észak-Vietnam elleni bru tális támadását. Az amerikai sajtó azon ban most minden (eltűnést elkerülve úgy a támadás, de könnyen lehetséges, hogy a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai egységek parancsnoka is tudott az ecseteli az eseményeket, mint ahogy e gé Szről. Az amerikai sajtóban megje megtörténtek. Akarva, nem akarva iga- ,„„, hírEk szerint ugya nis a/. USA 7. zolják, hogy az augusztus 4 rői 5 re v>r- hajúr aj a par ancsnokságának nem volt radó éjszakai támadáshoz vezető eseme- tll (i 0mása a dél-vietnami hajóknak a VDK-elleni támadásáról. Viszont a saigo­ni amerikai parancsnokságnak tudomá­sa volt. Nyilvánvaló, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinált a bal. Ezt bizo­nyítja ugyanis, hogy az USA 7-hajóra­jának parancsnoksága semmit sem akar nyek nem vasárnap, augusztus 2-án kez­dődtek, mint ahogyan washingtoni kö­rök állították és lényegében másként játszódtak le. mint ahogyan az USA po­litikai vezetői ecsetelték a rádióban s a televízióban mnndott beszédeikben. Rendkívül érdekes, hogy most nem ' fudni az am erikai bombázó gépek észak­az amerikai külpolitika ismert ellenfe- vj et„ a mj augusztus 1-i határmenti ak­leinek bírálata dönti meg a hivatalos washingtoni közlemények szavahihetősé­gét, hanem ezt maga McNamara had­ügyminiszter tette augusztus 5-1 sajtó­értekezletén. A következő kérdésre: „Er­ciójáról, de azt senki sem zárja ki, hogy a saigoni amerikai parancsnokság tudott róla. Kétségkívül figyelemreméltó Khanh tá­bornok, dél-vietnami miniszterelnök au keztek arról Jelentések, hogy az emlí- gus2;(u s 3.; nyilatkozata. Kijelentette .__ . u gy a n is, hogy ha az USA nem akarja hiteiét rontani Ázsiában, okvetlenül „szigorú büntető-akciót" kell végrehaj­tania. Eközben azonban washingtoni hí­rek arra utalnak, hogy további incidens­re nem kerül sor, vagyis az „ügynek" nem lesz folytatása. Ez viszont ellent­mond a saigoni fasiszták és egyes ame­rikai parancsnokok érdekeinek. Nincs kizárva, hogy Khanh tábornok akart további incidenst kiprovokálni. így akar­ta valószínűleg az amerikai kormányt arra ösztönözni, hogy mutassa meg, „ki a legény a gáton". Az említett provokációkkal kapcsola­tos véleménynyilvánításokban a cseh­szlovák ENSZ-küIdöftség igen tontos szerepet játszott, [ifi Hájek nagykövet­nek, a csehszlovák küldöttség vezetőjé­nek beszéde közben Stevenson, az USA küldötte feszült figyelemmel követte J. Hájek minden szavát, mert logikus és pontos érvekkel bebizonyította a wa­tett időben dél-vietnami hajókról táma­dást intéztek Észak-Vietnam ellen?" McNa­mara így válaszolt: „Nem érkeztek, és tudomásom szerint nem is került sor ilyen akciókra." Saigonban azonban beismerték, hogy a dél-vietnami hadihajók a legutóbbi na­pokban tfizet nyitottak az észak-vietna­mi partokra. Azt ugyan nem lehet bebi­zonyítani, hogy ezt a támadást a Maddox nevű amerikai torpedóromboló fedezte. Az azonban vitathatatlan, hogy az em­lített torpedóromboló akkor nem volt túl messze az észak-vietnami partoktól. Hanoiból érkezett hírek szerint már jú­lius 30-án és 31-én behatolt a Vietnami Demokratikus Köztársaság felségvizeire és tüzet nyitott parti objektumokra. Az USÁ-ban hivatalosan a leghatározottab­ban tagadják a Maddox provokációit, de nem zárják ki, hogy az említett tor­pedóromboló gyakran behatolhatott a Vietnami Demnkratikus Köztársaság fel ségvizeire. A Washington Pest augusztus shingtoni magyarázkodások tarthatatlan­B-i számában teljesen nyíltan a követ­kezőt Irta: „A Maddox és más amerikai torpedórombolók több ízben három mér­földnyire is megközelítették az észak­vietnami partokat. Az USA ugyanis nem ismeri el a 20 mérföldes parti övezet érvényességét, úgyhogy az amerikai ha­ditengerészet hajfii néha behatolnak eb­be az övezetbe." Eszerint teljesen meg­bízhatatlan az az amerikai jelentés, hogy a Maddox az említett vasárnap 28 és kedden 62 mérföldnyire volt a VDK part­jaitól. Az ENSZ-ben nagy jelentőséget tulaj­donítanak a lengyel küldöttség tájékoz­tató adatainak. Hanui hírekre hivatkoz­ságát és alaptalanságát. Stevenson — aki egyébként nem szokott megfuta­modni — most csupán arra a kijelen­tésre szorítkozott, hogy a csehszlovák küldött „tipikus támadást intézett a kommunista agresszióval szembenálló szabad emberek ellen". Ezeket a szava­kat azonban még a jelenlevő újságírók is fejcsóválva fogadták. A Biztonsági Tanács valószínűleg ked­den, a vietnami képviselők jelenlétében tárgyal majd az ügyről, ami azonban attól függ, milyen lesz a ciprusi kérdés vitájának eredménye. Egy azonban tel­jesen biztos! Az USA kormánya semmi­képpen sem számíthat arra, hogy a vi va közölte, hogy az amerikai torpedó- i a g közvéleménye előtt bármiképpen is rombolókat kedden nem a VDK hajói­ról, hanem a saigoni kormány partmenti vízijárműiről támadták meg. Egyébként igazolhatja az augusztus 4-ről 5-re vir­radó éjszaka elkövetett gaztettét. J. HOCHMAN nlelhlálnly AZ USÄ-BAN Mississipi államban Meridiano városban szombaton temet­ték James Chaney néger fiút, akit fajgyűlölők gyilkoltak meg. A város több mint 600 fehér bőrű és néger la­kosa vett részt a temetésen, amelyet a fajgyűlölők kövek s palackok do­bálásával akartak megzavarni. JOHNSONNAK a „Szegénység elle­ni harc"-ról szőlő törvényjavaslatát szombaton 226 szavazattal 184 ellen­szavazattal jóváhagyta az USA képvi­selőháza. A törvényjavaslat értelmé­ben az USA 947 millió 500 000 dollárt fordít a fiatal munkanélküliek s a csekély jövedelmű parasztcsaládok megsegítésére. KANADÁBAN rohamosan emelkedik a friss zöldség, a gyümölcs, a hús, a tojás, a kenyér és péksütemények ára. GEORGE WIIKS, a georgetowni kő­olajmunkások szakszervezeti szövet­ségének vezető funkcionáriusa felszó­lította Trinidad és Tobago kormányát, hogy lépjenek kereskedelmi kapcso­latra a Szovjetunióval. (CTK) A FRANCIAORSZÁGBAN már har­madízben vendégszereplő SLUK-együt­tes műsorát több mint 30 000-en néz­ték végig. Az együttes szombaton Biarritz fürdővárosban lépett fel. (CTK) „VÉGET KELL VETNI a vietnami nép elleni háborúnak", „Vonuljanak ki az amerikai katonák Dél-Vietnam­ból!" — ilyen és hasonló jelszavakat hangoztatott szombaton mintegy 100 tüntető New York kellős közepén. A rendőrség 12 tüntetőt letartózta­tott. (ČTK) ALGfRBAN aláírt algériai—szovjet egyezmény szerint a Szovjetunió 28 kisebb és közepes nagyságú víztárolót épít Észak-Algériában, ahol a jövőben 8500 hektárnyi terület öntözése válik lehetővé. (ČTKj AZ USA LÉGIERŐINEK számos re­pülőgépét küldték e napokban nyu­gat-németországi légitámaszpontokra. A repülőgépek részt vesznek az au­gusztus 22-én kezdődő hadgyakorlato­kon. (ČTK) Törökország folytatja a kalóztámadásokat Ciprus ellen A Biztonsági Tanács tegnap is Ciprusról tárgyalt Nicosia (ČTK) — A török szuper­szonikus vadászgépek vasárnap ismét bombázták Ciprus észak-nyugati váro­sait és falvait s gépfegyverekből tü­zet nyitottak a lakosságra. A bombá­zás következtében Pomosz faluban tűz ütött ki. Az áldozatok számáról s a károkról eddig még nem érkez­tek jelentések. A ciprusi partok közelében ismét török hadihajók cirkálnak. A ciprusi kormány szóvivője közölte, hogy a Manszur-öböltől 4 mérföldnyire két török torpédóromboló horgonyoz. Kokkina község közelében a ciprusi görögök és törökök között ismét fegy­veres összetűzésre került sor. Istambu] (ČTK) — „Törökország A Biztonsági Tanács vasárnap másodszor is tárgyalt New York (ČTK) — A Biztonsági Tanácsnak ez idén már negyedszer kellett rendkívüli tanácskozáson tár­gyalnia a ciprusi kérdésről. A már­ciusi és júniusi rendkívüli üléseket megelőzően török hadihajók jelentek meg a ciprusi partok közelében. Ak­kor senki sem vonta kétségbe, hogy Törökország fegyveres beavatkozás­sal fenyegetőzve akarta kényszeríteni a ciprusi kormányt az ország függet­lenségének s területi sérthetetlensé­gének feladására. Az említett esetek­ben az ankarai szélsőséges elemek csupán zsarolásra és fegyverek Cip­rusra csempészésére vállalkoztak, de a török légierők repülőgépei augusz­tus 7-én már nyíltan megtámadták a kis szigetországot. Akkor, amikor a Biztonsági Tanács ülésezett, amerikai gyártmányú török lökhajtásos vadász­gépek rakétákat és bombákat szórtak Ciprusra. Ugyanakkor török tenger­alattjárók tartózkodnak a ciprusi partok közelében. A Biztonsági Tanács ülésén egyha­mar bebizonyosodott, hogy a tanács­nak nem minden tagja kész köteles­ségeinek teljesítésére a béke érdeké­ben. Morozov, szovjet küldött azt a magától értetődő javaslatot tette, hogy elsőként Ciprus képviselője szó­laljon fel, mert hazáját támadták meg. Ezt a javaslatot Csehszlovákia és Bolívia küldötte is helyeselte. Stevenson, az USA küldötte azon­ban kijelentette: „Az beszéljen, aki elsőnek kért szót", vagyis azt köve­telte, hogy a fegyveres támadást el­követő ország — Törökország — kép­viselője szólaljon fel. A szovjet ja­vaslat ellen USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Brazília küldöttei szavaztak, négy küldött — közöttük az elnök ls — tartózkodott a szava­zástól. TIZENKILENC év telt el azóta, hogy az amerikaiak atombombát dobtak Nagaszaki japán városra. A város la­kossága az évforduló alkalmából va­sárnap nagyszabású békemanifesztá­ciót rendezett, melyen mintegy 20 000­főnyi tömeg vett részt. (ČTK) AZ OLASZ kormány tárgyalt Segni elnök betegsége következtében kelet­kezett helyzetről. Az olasz sajtó je­lentése szerint törvényhatározatot dol­gozott ki arra az esetre, ha Segni el­nök nem tudná betölteni hivatalát. Ha az elnök betegsége miatt végleg lemondana tisztségéről, két héten be­lül új elnököt kell választani. (ČTK) AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA eltörlésé­nek a gondolatával foglalkozik a francia közoktatásügyi minisztérium. Az idei írásbeli érettségi tételek kö­rüli botrány tette időszerűvé a refor­mot, amely szerint a gimnáziumi bi­zonyítványok átlagából állapítanák meg a végső bizonyítvány osztályza­tait. Ciprus képviselője — Roszidisz — szót kért, mert rövid, rendkívül fon­tos hírt akart közölni. Röviddel a tárgyalás megkezdése előtt folytatott telefonbeszélgetésre hivatkozva beje­lentette, hogy jelenleg hat török ha­dihajó közeledik Ciprus felé és eze­ket további 26 hajó követi, fedélzetén nagy létszámú katonasággal és fegy­verzettel. A török küldött Törökország ag­ressziójának megindokolására töre­kedve cinikusan kijelentette, hogy a török bombázók akciója „indokolt ön­védelem" a garanciaszerződés értel­mében, mivel a ciprusi görögök egy­ségei augusztus 5-én támadást intéz­tek a ciprusi törökök hadállásai el­len, s az ENSZ-egységek ezt nem tud­ták megakadályozni. Ezért „kénysze­rült" Törökország a beavatkozásra. A továbbiakban tagadta, hogy török hajók indultak Ciprus felé. A török küldött után Roszidisz cip­rusi küldött szólalt fel és bejelen­tette, hogy a török repülőgépek cip­rusi községeket bombáztak. Megcáfol­ta azt az állítást, hogy a ciprusi görögök megtámadták a sziget török lakosságát. Kijelentette továbbá, hogy megcáfolhatja a török küldött valamennyi vádját, de most e felelős­ségteljes pillanatban a Biztonsági Ta­nácsnak elsősorban a török támadás következtében kialakult veszélyes helyzetről kell tárgyalnia. A ciprusi küldött idézte Gürsel török elnök egyik kijelentését: „Amikor akarjuk, akkor támadhatunk, de nem kell Cip­rusra benyomulnunk, hiszen a bom­bák elvégzik azt, ami szükséges." Morozov, a Szovjetunió küldötte felszólította a Biztonsági Tanácsot, tegyen haladéktalanul lépéseket a Ciprus elleni török katonai akciók beszüntetésére s biztosítsa Ciprus fel­ségjogainak tiszteletben tartását az ENSZ alapokmánya s a Biztonsági Tanács határozatai értelmében. A Biztonsági Tanács 10 órával az első ülés után újra összeült, hogy folytassa a ciprusi vitát. Az ülés előtt a NATO-országok ta­nácskoztak és megpróbáltak kiutat keresni a válságból, amely megbénít­ja a NATO déli szárnyát. CIPRUS A SZOVJETUNIÓHOZ, AZ EAK-HOZ ÉS SZÍRIÁHOZ FORDULT SEGÍTSÉGÉRT Nicosia (ČTK) — Nyugati jelenté­sek szerint a ciprusi kormány elhatá­rozta, hogy a Szovjetuniótól, az Egye­sült Arab Köztársaságtól és Szíriától kér segítséget, mert a török beözön­lés közvetlen veszélyétől tart. tettekhez folyamodott, mert hiábava­lók voltak az érdekelt országokhoz intézett felhívásai!" „A török légierő lesújtottl" — ilyen és hasonló címe­ket írnak a török lapok a legutóbbi ciprusi eseményekről. A vasárnapi lapok híreket közöl­nek Ciprus bombázásáról, felvétele­ket a török hadihajókról és repülő­géj>ekről, rajzokat a török szuperszo­nikus vadászgépek berepüléseiről és bombák robbanásairól. Az újságírók hangsúlyozzák, hogy folytatódnak a Ciprus elleni hadműveletek. A török rádió állandóan katonai indulókat sugároz s a legutóbbi hí­rek, valamint a „hőstetteket" meg­éneklő költemények is az agresszió folytatására utalnak. Ankarában, Isz­tambulban, Izmirben s más városok­ban önkéntes véradó-központok léte­sültek. Inönü miniszterelnök vasárnap Su­nay tábornok vezérkari főnökkel tár­gyalt s röviddel azután ülésezett a kormány, melyen Sunay tábornok és a török fegyveres erők három főpa­rancsnoka is részt vett. A szombati bombázás áldozatainak száma: 33 halott és 230 sebesült Nicosia (ČTK) — Szombaton, au­gusztus 8-án estefelé elnémultak a fegyverek Kokkina környékén. Az éj­szaka nyugodtan telt el, a szigeten sehol sem került sor fegyveres ak­ciókra, sőt a török légierő sem inté­zett támadást. A ciprusi kormány vasárnapi hiva­talos közleménye szerint a török repülőgépek augusztus 8-án Ciprus északnyugati részén hét várost és fa­lut bombáztak — harminchárom bé­kés ciprusi görög polgárt megöltek és 230-at megsebesítettek. A kormány közleménye egyben bejelentette, hogy a ciprusi kormány több országhoz s nemzetközi szervezethez orvosi se­gítségért fordult. JOHNSON ÜZENETE A TÖRÖK, GÖRÖG ÉS CIPRUSI KORMÁNYHOZ Washington (ČTK) — Johnson va­sárnap reggel üzenetet küldött a tö­rök, görög és a ciprusi kormányhoz. Washingtoni körök szerint arra szó­lította fel a kormányokat, hogy min­den rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg egy „általános fegyveres összetűzés kirobbanását". Az Ulusz című napilap hivatalos ankarai körök véleményére hivatkoz­va kijelentette, hogy a Makariosz­kormány elleni legutóbbi török ak­ciók hasonlók az USA kormányának a Tonkini-öbölben foganatosított in­tézkedéseihez. A Vaten című napilap szintén megállapítja ugyanezt és hangsúlyozza, nem véletlen, hogy a török kormány helyesli NATO-beli partnerének délkelet-ázsiai akcióit. Legújabb hírek szerint az USA a legutóbbi napokban több mint 70 f-104 típusú lökhajtásos vadászgépet bocsátott Törökország rendelkezésére. 'LŐCSEI ZOLTÁN KANADAI LEVELE Walloce kormányzó angoloson távozott Ez a néger kislány is részt vett a tüntetésen. Táblája ezt hirdeti: „A faj­gyűlölet a demokrácia ellensége". (A szerző felvételei) Az Egyesült Államokban és a nyu­gati országokban se szeri, se száma a különféle jótékonysági társaságok­nak, egyesületeknek, amelyeknek mó­dos tagjai adományokkal, gyűjtések­kel „próbálják enyhíteni" a szegé­nyek és a nincstelenek nyomorát. E társaságok egyike a Lion club is, amely már 1917 óta boldogítja kö­nyöradományaival a rászorulókat. Igaz, hogy nem valami nagy ered­ménnyel, mivel a szegények száma egyáltalán nem fogy sem az Egyesült Államokban, sem más tőkés ország­ban. Az oroszlánról (lion) elnevezett klubnak a világ minden táján műkö­dő szervezetei nemrég tartották To­rontóban immár 47. kongresszusukat. Erre az alkalomra 35 000 „oroszlán" sereglett a kanadai városba, ahol szí­nes ruhákban látványos felvonulást rendeztek. • Színes parádé A hétköznap ellenére Torontó több mint 80 000 lakosa tolongott a Yonge Streeten, a főutcán, ahol a lionok négy órán át parádéztak. Minden ál­lam valami jellegzetes színnel gazda­gította a felvonulást. A cowboy-ruhás texasiak, a vidám franciák, a bikini fürdőruhás floridaiak, a csinos bra­zíliai lányok és az Egyesült Államok középiskolás zenekarai szórakoztatták a lakosságot. A kongresszus legizgalmasabb ese­ménye mégsem a parádé, hanem az a hír volt, hogy az USA Alabama álla­mának hírhedt fajgyűlölő kormány­zója — Wallace is megjelenik a kong­resszuson, ő is egyik oszlopos tagja a szegények istápolására alakult szer­vezetnek. B Tüntetés Wallace ellen Alig ért véget a színes parádé, nyomban egy másik felvonulás követ­te. Több mint ezer személy vonult fel a Maple Leaf Gardens épülete elé, ahol a lionok kongresszusukat tar­tották. Már az értekezlet előtt szá­mos levél jelent meg a helyi újságok­ban, röplapok készültek és különféle csoportok tiltakozásokat juttattak el „lionok" felvonulását szemlélő fáradt nézők letele­pedtek az utcán. a városi hatóságokhoz. Követelték, ne engedjék meg, hogy a fajgyűlölő kor­mányzó megjelenhessen Torontóban. „Olyan embert nem akarunk látni vá­rosunkban, aki a legelemibb emberi jogokat is lábbal tiporja" — hirdette a kommunista párt nyilatkozata. A tüntetők élén Ábrahám Lincoln­nak maszkírozott személy haladt, ke­zében tábla: „Száz évig vártunk a szabadságra, türelmünk már elfo­gyott." Ezután következtek a felvonu­lók százai. A város több neves sze­mélyisége is részt vett a tüntetésben, lelkészek, szakszervezeti vezetők és különböző politikai pártok vezetői. Az egyenjogúságért tüntető nége­rek elleni hallatlan brutalitásáról is­mert Wallace-t To­-ontóba érkezése után valósággal be­csempészték a ho­-elba. A rendőrök százai fogták kö­rül, úgyhogy még a legszemfülesebb újságírók sem tud­tak a közelébe fér­kőzni. A kongresz­szuson megpróbál­ta tisztára mosni magát, azonban megértette ő Is, hogy ez nem sike­rült, mert a beszéd után feltűnés nél­kül — angolosan távozott a kanadai rendőrség meg­könnyebülésére. 1964. augusztus 10. * (Jj SZŐ 3

Next

/
Thumbnails
Contents